egymást karolva dudorásznak az ágak.

sok pattogó gally széllel cimborál.

az ég rádörren a tehetetlen tájra,

s ha mérge illan a csönd lesz megint társ.

beszélget a világ, pedig nyelve sincsen.

szót sem formál a föld, patak, folyó.

mégis, ha háborog a tenger azt üvölti,

nem ő csalt meg. te vagy a hunyó.

a föld, ha mordul, mindenki megérti.

félelmet kelt ez az ősi nyelv.

a patak mintha egyből dalba szőné,

s úgy nyugtatná, ki nem ismeri el.

a folyó vagy versel, szinte időrímest,

vagy nagy esőktől, hogyha bedurvul

káromkodik. még arra is képes.

csak engem nem hall meg hiába kiáltok

sem föld, sem patak, sem folyó.

2019.09.08.

Bara Anna

*

Fotók: Bakk Zoltán