Elvira várta

- volt két szép lánya -,

hogy AKKOR majd fogják a kezét.

De az egyik elengedte

- a mennyet felkeresve -,

s onnantól semmit sem remélt.

Nem hullatta könnyét,

ha elragadta örvény,

csak mosolyt varrt, amikor félt.

Így észre sem vették,

hogy szakadtak az esték,

és nem zizeg a varrógép.

A napokat újrafűzve

tűjével szívre tűzte,

de azon folt meg nem maradt.

Volt kötél, s ahogy vágyta

egyiket ismét látja.

A másikért megtenné újra.

2017.09.26.-2018.04.18.-2019.02.17.

Zsefy Zsanett

*

Bíróné Elvira, egy szeretetre méltó varrónő emlékére.

*

MaradanDOKK-os versem.