Lepke fészen, papíron, lepke minden térben,

körülötted tavasz van, de én meg sem érzem.

Kibomlanak a rügyek, az enyém megfagyott,

van akit az éden régen falak között hagyott.

Tulipiros szívekből kihajt majd a rózsa,

nem tűnik fel, a világban gyűlik a vértócsa.

Virágszoknyás nappalok, illatfürdős éjek,

sokan csak a virtuális madárfüttyben élnek.

Habos-babos felhők alatt ördög Istent játszik,

- ez nem óda a tavaszról, gondolom, hogy látszik -.

Nem néz soha tükörbe, kit riasztana arca,

virágkoszorút fon fejre, szarvát úgy takarja.

Rajtam kopott kabát van, lyukas minden zsebe,

a múltamat máshol őrzöm, jövőm nincs már bele.

Kék madár és korallzöld tenger a te álmod,

azért mégsem nyalok neked, hogy legyek a bábod.

Jövendölés

Elfogyott az eperfa, nincsen levele se,

éhen halt a selyemhernyó, nylon lesz helyette,

s míg a durva posztót méri ezután Deákné,

vászon helyett egy gyékény lesz több íródeáké.

Talán.

2014.03.10.-2014.09.13.-2016.03.07.

Zsefy Zsanett