a szemcseppes üveg már megint úgy robbant be a

szobába mint a bomba

röptében szinte szétroncsolta a szívében az ereket

alig hallható szuszogás követte

majd csend

megkönnyebbülhetett volna

de helyette a lelkiismeretfurdalás fészkelte be magát

valamit nem jól csinált már megint vagy kihagyta

a sötétben a nyitott szobaajtóban

álldogált az anyja

fel kellene kelned

gondolhatta

fel kellene kelnem

fel kellene vennem

gondolta a sokadik ilyen éjszaka után

de inkább várta a jól ismert csoszogást

a fészkelődés zajait az ágyon a

megnyugtató hangokat ahogy alszik

és elfelejti a műtéteket

a sugárkezeléseket

talán apja halálát is

de már nem volt ereje kérdezni se

pedig szerette

2019.05.13.-2019.05.20.-2020.02.04.

Bara Anna

*

Édesapám halálakor már rákos volt évek óta az Édesanyám...áttétes...Így Apu halála után magunkhoz vettük, mert dolgoztunk, gyerekeink még otthon voltak...s hogy el tudjam a családot és anyukámat is látni, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Bár nem volt ágyhoz kötött, a bal keze/karja/ amíg nálunk élt - haláláig, 2 éven át - a gyógyíthatatlan nyílt csonttöréssel szinte használhatatlan volt. Nyilván a fájdalmak miatt is. Részletesen nem térek ki sem a betegségeire, sem a napi feladataimra - nem is igen tartozik ide -, a munka, a férjem, a még nemigazán felnőtt két gyermekünk és két kutya mellett - sokadik emeleti lakás...-. Talán fel sem sorolható, annyi volt. Így előfordult, hogy éjjel 1-2 óra körül ágyba kerülve az esti szemcseppentés elmaradt...Ilyenkor repült be a mi /háló/szobánkba a szemcseppes üveg, s jegyezte meg az én kis Drága Anyukám, hogy : Jaj, de ügyetlen vagyok. Megint elejtettem. :)