szerette a fű zizegését

télen léptei alatt a hó roppanását hallgatni

most csak kiszáradt fűcsomókat érinthet a keze

hó sincs sehol csak valami halk zizegés

hallatszik ha nagyon fülel

ám legtöbbször elnyomja a drónok hangját

az ágyúzásoké

csak ne zúgna minden repülő a fülében

az eső sem olyan mint pár nappal ezelőtt

ahogy végig folyik a szeme előtt

vörösbe öltözteti a tájat

azt az ismeretlen romhalmazt

gödrökkel tarkított utat

amin nemrég még autók száguldoztak

idővel megszokja a zajt

a fejében zúgó repülőket

s nem zavarja az arcát beterítő vér sem

a fájdalom álomszerű

lehet csak elbóbiskolt s minden iszonyat

kámforrá válik ha megtörli és kinyitja a szemét

akkor biztos látni fogja hogy kék az ég

sárga csíkokat fest a delelő februári nap

a kéz pedig amelyik a fejét tartja anyja keze

ez a kép egészen megnyugtatja

s mindörökre elalszik a lövészárokban

2022.02.27.

Bara Anna