Levetkőzött.

Minden elképzelhető helyen

kidomborította izmait.

Százhetvennél és negyvenöt kilónál

emberfeletti művelet.

A tükörről az ezüst-amalgám

peregni kezdett.

Most jöhetne az, hogy a csodálattól,

de ennél prózaibb volt a helyzet:

ántik volt és hányatott sorsú.

Légypiszkos, homályos foltjain

elkenődött a látvány.

- Micsoda fantáziátlanság! -

gondolta a csontizmú, azzal kiállt az erkélyre.

Egy pár szőrszálban.

Azt néha szétnyitotta.

Természetesen csak és kizárólag a meleg miatt

a hasára varrt rímeit megszellőztetni.

Mikor mind kinn volt, bordáit döngette:

- Ím a hím, rajta rím.

Évek múlva, amikor elhunyt,

a halottkém nem hitt a szemének.

Az anorexiás testén

egyetlen verse volt a tetkó.

Itt nyugszik a vén poéta,

egy verse volt, az sem téma.

Fölötte kő, hasán líra

nem sejteti, hogy Szatíra volt.

2016.04.21-22.-2016.08.02.-2017.01.19.

Zsefy Zsanett