apám sosem hivatkozott a sorsra s míg

legyintett az égi hatalomra

utolsó mozdulatával a maszkot félrelökve

pupilláiban rekedt a múlt

otthon a panasz egyre halk szavúbb lett

a fájdalom útvesztőjében törötten

botorkált tovább anyám

elméjét a szenvedés pórázra fogta

haladni csak addig hagyta amíg ráébredt

holnap apám után

s mire bekúszott a hajnal

vörösét fehérre cserélték s a bajjal

a kórházi ágy másra várt

alig két évbe tellett hogy az égbolton

ismét strasszként sejlett minden gyémánt

véletlen - gondoltam mind a kétszer

mert könnyebb volt azzal élnem mint a

kései felismeréssel hogy

talán

de a zárójelentés arról nem szólt

2018.10.02.

Zsefy Zsanett

*

MaradanDOKK-os versem.