Olyan, mint a pergamen.

A főnökömé volt ilyen.

Bunsen égő mellett véletlenül

alkoholt öntöttek rá.

Évekig kesztyűt viselt.

Vajon hány kéz simogatta és

hány kezet érintett meg így?

Lehet ma is csak azt

az első simogatást dédelgeti.

Nyakamon gyűlnek a ráncok.

Arcom petyhüdt. A mosolyom inkább grimasz.

Gyakran magyarázom, hogy ez nem harag.

Csupán ez is eltorzult, mint annyi más.

Hét éve semmi smink. Anélkül pedig az ajtóig se.

Leszoktattam a környezetemet.

Fokozatosan, megfontolva.

Amilyen vénségemben leszek.

Kilencvenhétben kezdtem.

Apu és anyu megbetegedett.

A kezem már nem a régi.

Mégis egyre többször érzem,

valakit akkor majd jó lenne megölelni.

2015.05.12.

(Zsefy Zsanett)

*

MaradanDOKK-os versem.