Rólunk

Recta Tveri.

„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit” -  Gróf Széchényi István gondolatait azzal egészíteném ki, hogy őrizzük, dokumentáljuk nemzetünk történelmét és tegye ezt mindenki a saját területén is, - családjánál.

Szücs István és fia Tamás több évtizedes munkával feldolgozta a Bene és a kapcsolódó családok történetét.

Ezt egy csodálatos, jó dolognak tartom, olyannak, amit meg kell védeni, őrizni. A könyv némely területen, történelmünket újszerűen mutatja be, alátámasztott dokumentumokkal, de úgy vélem, hogy ez a történészek, és családok egy részénél nem talál kedvező fogadtatásra. A nem „mainstream” megközelítés azonban számukra is nyújthat új megközelítési perspektívákat a téma további kutatásához.

Részemről a családkutatás gyermekkori elhatározás. Kisiskolás koromtól foglalkoztatott, kik voltak az őseim, honnan jöttünk, hová megyünk, az élet értelme, célja. Mit kell tennünk, hogyan éljünk, mi a küldetésünk?. . . és megannyi kérdés. Első családfának nevezhető összeállításomat, őstáblámat nagybátyám emlékezései alapján, gyerekként készítettem el. Mélyebb kutatásba az ezredfordulót követően kezdtem. Első családtörténeti könyvemet 2013-ban fejeztem be, melyben Bene Katalin dédanyám családjáról is írtam, eljutva kilenc generációig. Benéket Jász – Nagykun Szolnok és Heves megye több településén találtam és kérdésként tettem fel, hogy világhírű futballistánknak, a Somogy megyei születésű Bene Ferencnek van-e köze a családhoz? Lektorom szólt, nincs, hiszen Bene Feri, Somogyi kötődésű.

Ezt követően a facebook-on találtam rá Szücs István-ék kutatásaira és megtudtam, hogy a Bene családok egy közös őstől származnak, és köztük van Bene Feri is. Lehetővé vált számomra, hogy csatlakozzam a Bene családfához, mely növekvő tendenciával jelenleg több mint 53 ezer főt jelöl, és ez a lehetőség minden érintett részére nyitott. A szerző több kötetben dolgozza fel a Bene családok történelmét, emléket állítva számukra, és remélhetőleg minden Bene család megtalálja majd bennük a maga őseit. Az első rész a család (családok) történelmének kezdeteiről szól. A feldolgozás teljesebbé teszi történelmünket, és a családfa kutatóknak segítségül, útmutatóul szolgálhat, mintegy bibliaként.

Nagy és szép munka, köszönet érte.

Tiszafüred, 2019. január 31.

Vajkó Ferenc

nyugalmazott banktisztviselő, amatőr kutató

Tisztelt Szücs úr, kedves kolléga!

„Már könyvészetileg is impozáns munka, gyönyörű, irigylésre méltó tipográfiai megoldásokkal. Örömmel adok igazat Vajkó Ferencnek, aki a könyv ajánlásában nagy és szép munkának minősítette, és mely zsinórmértékül szolgálhat a jövőbeli családfakutatók számára. Én még azzal kiegészíteném, hogy kötelező irodalomnak adnám minden történész- és levéltáros hallgató kezébe genealógiai stúdiumok idején. „

“Őszinte szívből gratulálok több évtizedes kutatómunkáját összegző könyvéhez. További szép eredményeket kívánva tisztelettel köszöntöm:

Réfi Oszkó Magdolna“

BP. 2019.06.17

EPILÓGUS 

helyett Szücs István kötetéhez

A középkori nyugati Balaton-felvidék meghatározó jelentőségű egyházi, kulturális és közhitelű okleveleket kiállító intézménye volt a Szűz Mária és a Mindenszentek tiszteletére avatott bencés apátság. A monostor az Eger-patak völgyének nyugati völgykapuja közelében, a mai Monostorapáti község határában tündökölt a 12–16. század közötti időszakban. Alapítója és építtetője a tájegység egykor nagyhatalmú főúri nemzetsége, az Atyusz nemzetség volt. A családtagok közül egyaránt került ki horvát-szlavón bán, királyi pohárnokmester, jeruzsálemjáró keresztes lovag és még egy egész sor más tisztségviselő. A monostor virágzó, majd hanyatló háztörténeti periódusai után az itteni szerzetesi életnek is az 1540-es évektől kibontakozó török-magyar végvári harcok hadieseményei vetettek véget. A pusztulás és felejtés évszázadai után azonban elérkezett az újrafelfedezés, majd az újjáéledés korszaka. Az utóbbi egy évtizedben megkezdődött az épületegyüttes területének gondozásba vétele, térképészeti felmérése, majd a tervszerű régészeti feltárása. A páratlan és szenzációs találások között egyéb csodák mellett ott szerepelnek az alapító Atyusz nembeliek érintetlenül megtalált temetkezései is.

E történetfolyamat egyik szereplőjeként és az apátság monográfusaként találkozott az utam Szücs István magánkutatóval. Ismeretségünk alakulása során megtudhattam történelmi búvárkodásai irányát, érdeklődésének fő irányvonalait, megismerhettem publikációs eredményeit. Mindebben közös vonásokra ismertem, mert a hajdani Atyuszok, s így az almádi monostor is, de az egész Balaton-felvidék középkori történelme (sok más mellett), mindkettőnk érdeklődésének a homlokterében helyezkedik el. Igazán érdekes, de legalább annyira tanulságos történet is Szücs István magánkutatói pályafutása. A szerző nem céhes történész, ám kiskamasz korától élénk történelmi érdeklődés, majd fokozatosan kialakuló kutatói munkásság jelezte életútjának egymást követő korszakait. Elsőként a Hunyadiak kora illetve a nándorfehérvári diadal bűvölete varázsolta el. Aktív éveiben igazán változatos, de nem könnyű pályát futott be: autószerelői alapszakmája mellett a Honvéd válogatott labdajátékosa, 6 év NDK-beli munkavégzés, 33 éves korától súlyos mozgáskorlátozottságot okozó egészségügyi probléma miatti nyugdíjazás, majd recepciósként, biztonsági őrként tovább munkálkodó életperiódusok követték egymást. Mindezeket 40 éves korától kezdődően 30 esztendei levéltári kutatómunka, elemző összegzés, azután pedig saját könyveinek megalkotása folytatta. Művei megismerései nyomán úgy érzem, hogy hivatásos történészként termékeny pozitivista medievisztikai szakmai életút lett volna sorsküldetése, de magántörténészként is példaértékűnek tekinthető fáradhatatlan alkotóereje. Számítástechnikai mérnök fia avatott segítője és munkatársa a sorban napvilágot látó magánkiadású történeti köteteinek. Könyvei, köztük a Kedves Olvasó most kézben tartott példánya, egy nagyívű, elhivatott és fáradságot nem ismerő, hosszú kutási-írási munkafolyamat megszületett eredménye. Az alapvetően genealógiai vonatkozások sokasága mentén kifejtett főtéma keretében az olvasó előtt valójában megelevenedik a magyar középkor évszázadainak egy időszelete. A nevesített szereplők, családok, rokonságok a maguk történelmi szerepvitelével szinte észrevétlenül, de közelebb hozzák e hajdanidők talányait, érdekességeit, kérdőjeleit és rávezetik korunk érdeklődő olvasóit, hogy a középkori oklevelek sorai közé és mögé tekintve milyen sokat, s mégis milyen keveset tudhatunk a vizsgált korszakról. Mindeközben ne maradjon titokban a Szerző által bátran (és büszkén) vállalt utódléti szerep sem, mint a Bene család anyai ági kései leszármazója. Félig tréfás félig nagyon is komoly önéletvallomása szerint: „Furcsa figurája vagyok a társadalomnak”. Ám, amint a rómaiak óta és a rómaiaktól tudjuk: „Artificem commendat opus!”, azaz: Az alkotót műve dicséri! 

Kedves Olvasó! 

A Szerzőt dicsérve, élményekben gazdag, elgondolkodtató és tanulságos időutazást kívánok!

Hangodi László tanár, történész-főmuzeológus

(Tapolcai Városi Múzeum)

Tapolca, 2020.10.01.

Ezen könyvünkkel egyenlőre zárjuk a Bene családok kialakulása körüli kutatásaink publikálását. A könyvben, többek közt, a barátosi Bene család eredetét keresve a középkori dokumentumok alapján újra végigutazzuk a történelmi magyarország helyszíneit és eseményeit.   

Prológus:

LECTORI SALUTEM!

ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Három a magyar igazság és egy a ráadás! – tartja régebbi eredetű szólásmondásunk. Ami ilyenformán akkor összesen négy. Szücs István medievista-genealógiai magánkutató, historikus-író kötetfolyamának negyedik opus giganticus-át, nagy művét tartja kezében a Kedves Olvasó. 

A BARÁTOSI BENE CSALÁD – A családkutatás rejtelmei, avagy a magyar történelem kicsit más szemmel cím alatt megalkotott nagylélegzetű, több évtizedes fáradhatatlan kutató, elemző, múltfürkésző munkával létrehozott eredmény ez, egyben a történelem szeretetéről, a kutatás, találás, felfedezés, ráismerés izgalmáról, öröméről, a megszerzett tudás továbbadásának nemes szándékáról valló szintézis. Külön többletet társít a nagy munkához az a szempont, hogy a szerző e kötet lapjain valójában saját anyai ági messze-messzi ősei előtt is tiszteleg, hiszen ő maga is a kötetfőcímben nevesített régi nemesi família jelenbeli leszármazója. 

A kötet keletkezéstörténete visszább nyúlik szerző élettörténetében, de valójában egyszerű és világos az alapmotivációja. Szücs István már gyermekfejjel feltette magának azt az élethossziglani visszhangot verő egyszerű, mégis tengermély tartalmakat firtató kérdést, hogy: Kik voltak az őseim? Honnan jöttünk? 

Az Árpád-kortól induló hosszú és részletes előtörténeti vizsgálódás, időnként tűnődő genealógiai szövevénybogozás, s megint csak időnként a „lászlógyulai” – maga szokta volt így mondani anno: „termékeny bizonytalanság” egyaránt visszaköszön az olvasótól elmélyültséget kérő kötet fejezeteiben. Gondolatébresztő, intuitív, hipotetikus gondolatfuttatásokat is felsorakoztató írásmű. A kötet az Árpád-kori és késő-középkori lenyűgözően adatbő szakaszai után a török kor 16-17. századi időszakában már nagyobbakat lépve, aztán a 18-19. századi családtörténeti vonatkozásokkal érintőlegesen megismerkedve jutunk el a 20. század évtizedeihez, majd Szücs István unokái, Barnabás Márk és Viktória Anna személyében érkezünk meg a mába, s válik teljessé mind a kötet időíve, mind a rekonstruált sok évszázados családi előtörténet írott foglalata.

Három a magyar igazság és egy a ráadás! Így tehát négyszeres elismerésem és négyszeres gratulációm a szerzőnek, a Kedves Olvasónak pedig mi mást mondhatnék zárszóként, mint azt, hogy: Jó utat a múltba, s lelki gyarapodást az olvasásban! 

Hangodi László

történész-főmuzeológus, Tapolca

Kelt: Tapolca, 2023.01.25