Nándori Bene Lipót
(sz.:1758 - h.:1831)
Nándori Bene Lipót született: 1758 augusztus 17.-én az Arad vármegyei Simándon nándori Bene József (1723-1795) és Neander Mária Anna Margaréta (1731-1785) fiaként.
Tanulmányait a Xavéri Szent Ferenc tiszteletére emelt jezsuita kollégiumban végzi.
"A jezsuita rend pápai feloszlató bulláját 1773. október 21-én olvasták fel a trencséni rendházban. Az iskolai év december 1-én befejeződött, utána sok ex-jezsuita tanár tanított még évekig a gimnáziumban, amelyet 1876-ban a piaristák kaptak meg. A piaristák megtelepedése a városi polgárság kérésének köszönhető, akik teljesen értetlenül fogadták a jezsuiták feloszlatását, akik oly sok fejlődést hoztak a városokba. Megújult a hitélet, felvirágzott a kultúra és a társadalmi élet, ezért 1773. december 15-én, a kérésükkel a királyhoz fordultak, hogy a jezsuiták legalább a gimnáziumot és a konviktust tovább vezessék. Mivel azonban nem volt törvényes lehetőség a jezsuiták működésére, a másik nagy múltú, tanító rend a piaristák vették át az iskolát 1776. november 1-én. Ezen a napon, az addigi igazgató, a volt jezsuita Tajnay Jónás (1730-1773 után) adta át az iskolát, a piaristákat képviselő Vietoris Györgynek. Az érkező piaristák nagy szeretettel üdvözölték, és további együtt munkálkodásra kérték az iskola volt jezsuita tanárait, P. Csákányi Józsefet (1741-1773 után), P. Saly Istvánt, P. Hrabeczky Józsefet (1730-1783), P. Szenyi Mátét (1734-1773 után), P. Olsavszky Györgyöt (1710-1780), P. Fein Pétert (1738-1773 után). A gimnáziumi könyvtár birtokában 1904 könyv és további 2071, a tanulást segítő írásos dokumentum volt."
1773-ban nándori Bene Lipót 15 évesen egy 8 oldalas tanulmányt ad ki nyomdai úton a magyar történelem kezdeteivel kapcsolatos kérdéseit megfogalmazva.
Az iskola elvégzése után már 18 évesen katonai pályán találjuk. A következő információkért ismét köszönet illeti a Hadtörténeti Levéltár Bécsi kirendeltségét és az ott dolgozó dr. Lenkefi Ferencet.
"Ami Bene Lipótot illeti, két mustrabejegyzése található meg a Toscana-dragonyosoktól. Az első 1777. májusából 18 és fél éves kadétként szól róla (1331-1333. kép),
Dragoner ,dragonyos‘.: Egyike a lovasfegyvernemeknek. Neve a harmincéves háború idején tűnik fel először a német nyelvben és a fr. dragon ,sárkány* szóból ered. Eredetileg egy sárkány-díszítéssel ellátott puska neve volt, mások szerint a sárkány mint hadi jelvény (Feldzeichen) szerepelt. A dragonyosok eleinte lovasított gyalogosok, gyalog harcolnak és a lovat csak menetelésre használják. Az osztrák-magyar hadseregben fegyverzetre és szerszámzatra, valamint alkalmazásra nézve is teljesen megegyeztek a másik két lovas fegyvernemmel, a huszárokkal és ulánusokkal, akiktől csupán ruházat tekintetében különböztek.
Eskadron ,lovasszázad: A harmincéves háború idején a francia escadron ,lovasszázad átvétele. Eredetileg négyszögben felállított csapatot jelentett, de ez az értelmezés idővel eltűnt. Általánosságban csapatot, ill. lovascsapatot jelentett. Az osztrák-magyar hadseregben is a legkisebb lovassági harcegységet képezte.
A második bejegyzés: 1779. februárjából 20 évesként a kadétoktól a tizedesekhez átvéve. (1334-1335. kép)
Gondolom a kadét itt nem tisztjelöltet, hanem szó szerint jelöltet jelent a ranglétra első fokaihoz. Ismét az Udvari Haditanács protokollumai segítettek későbbi rövid fegyveres pályafutása tisztázásában.
1782. decemberi Nemesi testőrséghez felvételére az 1366-1367.,
Családi okok miatti kilépésére és utódlására 1784. október végéről az 1362-1363. képek utalnak. Az említett aktákban számos utalás történik a budai (magyarországi) General Commandoval (Főhadparancsnokság) a Hadtörténelmi Levéltárban remélhetőleg megtalálható iratváltásokra.
Üdvözlettel:
dr. Lenkefi Ferenc
kirendeltségvezető"
Mint láthatjuk 1777-1784 közt a reguláris császári és királyi hadseregben tevékenykedik mely akkor épp a bajor örökösédési háborút vivja. Később mint nemesi felkelő ugyanezen háború folytatásában is részt vesz, ekkor már csak jelképes szerep jut számára. A fenti kilépési ok, édesanyja betegsége majd halála lehetett. Édesapja ekkor már nem képes a család ügyeit egedül intézni így fia átveszi az ügyeket tőle. Sajnos 1784 után tevékenységéről már kevesebb információnk van de azért időnként még fel-fel tűnik, mint például az alábbi hiradásokban:
II. József minden helyi érdeket és érzékenységet figyelmen kívül hagyó intézkedéseivel nem sokra jutott, 1790-re, súlyos betegen be is látta kudarcát. Az elszállításhoz hasonlóan szimbolikus jelentőségű, hogy két nappal halála előtt,1790. február 18-án utasítást adott a Korona visszajuttatására is. Az ereklyét diadalmenetben, Pozsonyon, Győrön és Esztergomon át vitték Budára, József utódja, II. Lipótot pedig még abban az évben, november 15-én annak rendje és módja szerint meg is koronázták vele.
1790. Arad:
Annak jeléül, mennyire megvigasztalta a karokat és rendeket a szent korona visszahozatala, elhatározták, hogy a parochiális templomban hála istenitiszteletet tartanak s hogy e nagy kincs őrizetére önszántából nemesi bandériumot alakítnak. Ennek tagjaiúl még e gyűlés folyamában a követ kezők jelentkeztek: gr. Fekete János, báró Bühler József, Edelspacher Zsigmond, Pottyondy József, Cserjiovics János és Pál, Tököli Péter és Sebő, Kászonyi Károly és József, Hendrey András, Stanislovics György, Vásárhelyi János, Nagy József és János, Putriik Demeter, Bene Lipót, Kovács Mihály, Bartosságh Lipót, Buczurka György, Beliczay Sándor, Faschó János, Frummer Fülöp, Remenyik István, Török József, Arady Tamás s Vörös Antalt.
A bandérium egyenruháját (és pedig ezt már magyar nyelven) ilyennek határozták: Mente sötétzöld posztóból, fekete bárányprémre ötrendű gombbal, arany lánczolással és sujtással készítve. — Királyszín-veres posztóból három rendű kisebb gombbal, arany lánczolással, az alsó részén mintegy övformát mutató szélesebb arany paszománttal készített ujjatlan dolmány. — Ugyanolyan királyszín-veres posztóból széles arany paszománttal és sujtással, fekete paléderrel gazdagon kihányt nadrág. — Zöld karmazsinból sárga réz (megaranyozott) sarkantyúval, veres karmazsin sarkkal készített csizma. — Széles magyar, gazdagon megaranyozott kard, aranynyal kitűzött kardszíj, fekete bársonyból készített tarsoly, melyen a magyarországi szent korona és az ország czímere annak különböző színei szerént gazdagon kivarrva látszanak; zöld selyemből aranynyal vegyített kard-vitézkötés. — Magyar kalpag, melyet szép kócsagtoll és hasonlóképen zöld selyem, aranynyal vegyített, lefüggő vitézkötés ékesít. — Egy következendőképen fölékesített paripa, úgymint: magyar nyereg és vereskirály színű posztóból, arany paszomántos magyar csatárral, fekete fényes bőrből, réz (megaranyozott) boglárokkal s lánczokkal, függő holddal és csillaggal ékesen elkészített szerszám. A főtisztek az altisztektől abban fognak különbözni, hogy amazoknak a mentéjét arany paszamánttal gazdagon készíttetik. A mentéken megaranyozott kettős keresztláncz lesz, melynél egyik oldalán a nemes vármegyét jelentő betűk, C. A., a másikon pro L. P. (pro libertate patriae) felfüggesztett czímeren fognak láttatni; emezeknek pedig a mentését, különbség végett, csak arany lánczolással és sujtással ékesítik.
Május 5.-én egyes nemesek, kik személyesen nem vehettek részt a korona őrzésében, a bandérium költségeire a következő ajánlatokat tették: Almásy Pál főispán 50 aranyat; gr. Fekete János vezérőrnagy (ki különben a csapatot is vezetni fogja) és Lovász Imre alispán 50 500 frtot; b. Hüchler helytartósági tanácsos 50, Deschán József 25, Orszáti Péter 20, Vittner Ferencz 12 aranyat; Gaal József 75, Edelspacher György 70, Institoris György 50 frtot; Femenyik István egy paripát s a bandérium együttlétének idejére naponkint 2 frtot. Május 21.-én a kisgyűlés Edelspacher alispánnak a bandérium költségeire 3600 frtot előlegezett a házi pénztárból. A bandérium 11 tagja, Edelspacher kapitánysága alatt, a május 21.-iki közgyűlésen esküdött fel az ország és a szent korona iránt való hűségre.
Mivel Arad várának őrsége éveken át az olasz, rajnai s utóbb a franczia csatatéren küzdött, 1796-ban Seisz Benedek hetven önkéntesből polgárőrséget alakított, hogy a várőrség szolgálatait, a pénztárak s a megyei börtön őrzését ingyen végezze. Schweb Bonaventura polgármester és Szecsánszky Ádám bíró maguk is buzogván az eszméért, folytatták a toborzást, minek eredménye az lett, hogy május 22.-én már három — német, magyar és szerb — zászlóaljban 500 polgár vonult ki). 1797. május 19.-én fegyver alatt állt a vármegye nemes fölkelő, serege is, melybe, mindennel fölszerelve, saját költségén Arad városa is két katonát küldött. A seregnek Edelspacher Zsigmond volt az ezredese, alezredese pedig Kászonyi József. Egy őrnagy, két kapitány, egy fő- és egy alhadnagy, 2 őrmester, 1 zászlótartó s 1 — 1 orvos, káplán, auditor és furír alkotta a tisztikart. Splényi Gábor tábornok június 20. szemlélte meg a fölkelő-csapatot, melyhez 26.-án a krassó- és temesmegyeiek is csatlakoztak, rendes táborba azonban Arad alatt csak július 31. szállottak. Szeptember 11—25. közt Szent Anna alatt voltak hadgyakorlaton, honnan hazatérve, József nádor is megszemlélte őket. A nádor a fölkelő sereg tisztjeivel Tövisegyházától kezdve két sor fáklya világa közt nov. 23.-án vonult be Aradra. Az útszélen mozsarak, a várból ágyúk döreje, a Maroson egy nyolczszáz gyertyával ékesített pyramis fénye üdvözölte. Fáklyákkal kísérték az aradi polgárok, 200 szépen felöltöztetett gyermek élén a borát vitték eléje a zsidók. A nádor Splényi fővezér, Lovász Zsigmond alvezér, Edelspacher Zsigmond ezredes, a g.-kel. püspök és számos megyei úr kíséretében gyalog tekintette meg a várost, hol diadalkapu, kivilágítás, éljenzés fogadta mindenütt. Az egyik kivilágított felírat szerint a nádor :
„A Maros mellé, Aradnak ölébe költözött. Immár letegyük elébe A király pártján lobogó szívünket, Kész seregünket!”
Másnap a nádor, Lovász Zsigmond aranyos csatárú lován, Új-Aradon szemlélte meg a csapatot, mire az aradiakat Arad városában szállásolták el.
1797. Decz. 20. a vármegyeháza előtt Török főjegyző felolvasta a király parancsát a felkelés elbocsátása iránt, mire a zászlót ünnepélyesen elhelyezték a gyűlésteremben ; a krassaiak s temesiek azonnal hazavonultak s másnap az aradiak is beszolgáltatták fölszereléseiket a megye fegyvertárába, a nélkül, hogy nyolcz hónap alatt ellenséget láttak volna).
1800. szept. 4. a király újból fegyverre szólította a nemességet s a katonaságot is mozgósította. Szept. 18. Erdélyből jövet 120 nádor-huszár áldozott a radnai templomban és Aradon át folytatta útját a harcztérre. A vármegye 26.-án már meg is választotta a felkelők tisztikarát. Ezredes újból Edelspacher lett, alezredes pedig Tököli Sebő. Ezúttal 2 kapitányt, 8 fős ugyanannyi alhadnagyot s 3 zászlótartót választottak. Szükség is volt a szám emelésére, mert a gyalogság 608 emberből állott. A 180 főnyi svadrony őrnagya Edelspacher Mátyás, kapitánya pedig Bene Lipót és Nándory József lett. A gyalogság zászlóját a minoriták templomában még szept. 23. fölszentelte a csanádi püspök, maga a sereg azonban Splényi Gábor tábornok előtt csak nov. 10. esküdött fel a zászlóra. A cs. katonák ugyan decz. 5. fegyverrel űzték el az őrállásra küldött nemeseket, ezért azonban megvesszőzték őket s ettől kezdve nem háborgatták katonai feladatuk megoldásában az insurgenseket. Decz. 9.-én pl. rájok bízták az Erdély határán lázongó oláhok megfenyítését is. Maga Arad városa szintén több önkéntest állított ki, mint a mennyire kötelezve volt s négy hónapon át mindennel ellátta a lovas fölkelőket, pedig pénzügyei ziláltak voltak1). Arad gyalogjait Torry őrnagy vezetése alatt a békésiekkel, a lovasokat pedig Beöthy ezredes alatt a bihari, temesi, torontáli és krasznai huszárokkal egyesítették egy ezredben). Az aradiakat különben csak 1801. febr. 5. vitték fel Budára, hol Almássy Pál aradi főispánnál tisztelegtek s átvették rendes fegyvereiket. 7.-én a nádor szemlét tartván felettük, tovább indultak a határok felé); ellenséget azonban most sem láttak, mert febr. 9. megköttetvén a lunnevillei béke, őket is hazabocsátották. A lotharingiai herczeg, ki
1801. okt. 26. Alvinczy tábornok kíséretében érkezett Aradra, néhány szóval így is hízeleghetett a nemesek s polgárok hiúságának. Otthon azután tisztek és nemesek jó egyetértésben éltek együtt. 1803-ban pl. egy álló hétig muzsikáltatták a tiszteket a csálai nagy erdőben, amit meg is énekelt a magyar, német, román és latin nyelven verselgető Győrffy András, az Auffenberg (most 37.)-ezred őrnagya).
1800 Nov. 25 ik napján.Aradon, A’ mi gyalog és lovas insurgens seregeink már egészen ki készültek, és akármelly órában készek a’ marsírozásra. A’ gyalogság 698, a’ lovasság pedig 1 Eskadronból, az az 180 főből áll. Mind a' kettőben válogatott legénység vágyon, a’lovasságnak szép montúrja, fegyvere és jó lova van; a’ gyalogság is jól vagyon equipirozva. A’gyalogságnak Obestere, tiszteletre méltó gyoroki Edelspacker Zsigmondd császári és királyi tanátsos, és tekintetes Arad Vármegyének első al-Ispánja .
Obristlajtinántja (főtörzsörmestere) Cs. K. Tanátsos Tökölli Sabbás.
Kapitánnya, Nagy Jószef és Kórnély Jószef.
Fő Hadnagyai Svertetzky Jósef, Gyurkovics Károly, ifj. Edelspacher Zsigmond , Lango Ferencz, Bartos Ferencz, Antalfy János, Kristhory László és Bartosságh Jószef.
A Hadnagyai Pankl, Silberleitner, Kosztolányi János, Koron Jósef, Melisey, Szentléleky János, Kosztolányi Jósef, és Otto Fridrik. Zászlótartói Hermann János, Fischer Göring, és Mihalovics Demeter.
A’ lovásságnál Fö Strázsamester: Edelspacher Mátyás
Escadronos Kapitány: Bene Leopold.
Második Kapitány Nándor Jósef.
Fö Hadnagyok: Bartosság Mihály, és Skerlecz N. N.
A Hadnagyok: Bessenyi és Kádas.
Ezen holnapnak 23-ikán szentelte fel Csanádi Püspök Ő Méltósága a’ gyalog insurgens sereg zászlóját a’ Minoriták templomában, minek utánna a’ szent mise elvégződött volna. Az áhatatosság végződése után, az egész templom előtt állott insurgens seregre áldást mondott. Püspök Ő Nagysága Délben 40 fogásra való ebédet adott a’ fent nevezett első al-Ispán.
Forrás: https://adt.arcanum.com/
Katonai pályafutásának végeztével a családi vagyont felhasználva több érdekeltségével is találkozunk.
Réz és Köbánya
"1783. Institoris György a zimbrói Szakaturáczban, mások a Ponorásban s Bortus Demeter a Vale-Moristyében kért engedélyt kutatásra a nagybányai bányabíróságtól, mely még azon évben biztost küldött ki, hogy az Arad, s más megyék bányáiban előfordult hibákat megvizsgálja. Ennek az lett a következése, hogy a kormány 1784. ápr. 13. a bihar- és aradmegyei bányákat a rézbányai bányahivatalhoz, illetőleg a bánsági bányakerülethez csatoltak). Egyesek a Pojánát mindjárt a következő években szorgalmasabban is kezdték kutatni s a kormánynál is feltűnést keltett, hogy Szatúrón hat aranyat találtak. Bővebb megvizsgálás végett az alispán fel is küldte a leletet, de erről többé nincs emlékezete, mint arról sem, hogy Vallemárén Lakner Bertalan talált-e csakugyan rezet és ezüstöt. Csak hiú vágyakat keltett a kladovai és kovaszinczi ezüst- és rézbányáknak 1799. táján megkezdett művelése, melyben Bene, Bohus és Bittó volt a fő vállalkozó.
Peretsenyi Nagy László – Orad története (kézirat)-P. Nagy, II. 25.
Földek
Nagy Iván által összegyűjtött családi levelezések közt időben az utolsó levél 1804-ben Salgótarjánban kelt, melyben nándori Bene Lipót szerződésben zálogba adja unokatestvérének Hegyessy Józsefnek az apai jussát, karancskeszi és mihálygergei birtokot. Hegyessy József anyja, a második házzaságát a karancskeszin birtokos nemes Hegyessy Jánossal kötő, nándori Bene Rozália (özvegy Vay Ádámné). Sajnos több híradás nincs róla, az anyakönyvi kutatás során se házasságot se gyermekekt nem találtam tőle így Nagy Iván állításával egyet kell értenem hogy Lipót 1831. július 27.-én Aradon bekövetkezett halálával ez az ág kihalt.
K.k. Leopold Grossherzog von Toscana 4-tes Dragoner Regiment, avagy Cs.kir. toszkánai 4. dragonyos ezred
Az alakulat történetét még keresem....addig is hogy kik is azok a dragonyosok:
"A dragonyosok
Hogy a Magyarországon harcoló császári-királyi hadsereg – sem a csapatnemek, sem a fegyverzet tekintetében – nem maradt el a kor legfejlettebbnek tartott németalföldi seregeitől, bizonyíthatja a dragonyos egységek felállításának példája is.
A dragonyos csapatnem létrejöttével és kialakulásával kapcsolatos források és adatok – a szakirodalomról nem is beszélve – meglehetősen ellentmondásosak. Az egykori katonai szakírók egy része olyan, könnyű fegyverzetű lövészként mutatja be őket, akik mind gyalog, mind lovon képesek harcolni. Mások szerint a dragonyosok pusztán a gyors mozgás kedvéért lóra ültetett muskétások és pikások, akik a harcot kizárólag gyalogosan vívták meg.
A dragonyosok legelső említése az 1550–60 között zajló ún. piemonti háborúból származik. Szélesebb körben azonban csak a XVI–XVII. század fordulóján kezdték őket alkalmazni. Johann von Nassau egy 1587 és 97 közötti feljegyzésében már megtalálható olyan egységek felállításának terve, amelyek „…mikor az szükséges … jók gyalogosnak, de amikor azt az előnyösebb helyzet megkívánja … lóra ülnek, és (így) használják puskájukat, ami egyébként a német lovasok között nem szokásos.”
A lovas lövész módjára felszerelt dragonyosok feladatai közé tartozott az őrszolgálat ellátása, lovaskíséret adása, a visszavonulás fedezése, gyors vállalkozások, rajtaütések végrehajtása. Utak, hidak, fontos közlekedési csomópontok elfoglalása, biztosítása. A gyalogság mintájára felszerelt dragonyosok szintén részt vehettek olyan akciókban, amelyek a gyors felvonulást, illetve helyváltoztatást és a gyalogharc kombinációját követelték meg. Feltehető, hogy a dragonyosok ez utóbbi fajtáját, melynek fegyverzete – a súlyos kanócos muskéta, illetve a hosszú, lóháton használhatatlan pika – kizárólag a gyalogos harcot tette lehetővé, hamarosan kiszorították a lovon és gyalog egyaránt harcképes, kizárólag lövészekből álló egységek. Ezek fegyverzete a németalföldi minta szerint „…kerék, vagy skót lakatú muskéta legyen …és jóllehet ezek már nem olyan súlyosak, mint a többi muskéta, ugyanolyan hosszúnak kell lenniük, a nyergen, vagy akár a nyakban hordhatóak legyenek, miáltal a lovon hátrányos villa és kanóc szükségtelenné válnak.”
A védőfegyverzet nyitott sisak és mellvért. A németalföldi és magyarországi hadszínteret egyaránt megjárt Basta a dragonyosok számára a kard mellett egy „…három láb hosszú és egy unciás golyót vető…” puskát javasol. (A hadtudósok közül ő ajánlja elsőként a patronok használatát.)
Magyarországon egy 1602. november 19-i feljegyzésben találkoztunk először a dragonyos csapatok felállításának körvonalazódó tervével. Eszerint Tilly elbocsátott ezredéből a legjobb 150 vallon katonát lovasítják, és lovas lövészként felszerelve fogadják zsoldba. Ez az adat a dragonyos harcmódot illetően talán még nem egészen egyértelmű, ám annál inkább az a decemberből származó irat, amely Mátyás főherceg kívánságára elrendeli egy – Tilly vallonjaiból álló – 400 fős dragonyos egység felállítását. Gyorsan, még ez év végén kiadták Laurentio de Rame, Charles de Argentea, Guillom de Waux és Mercure de Marilof számára a hivatalos kinevezést 100–100 vallon dragonyos élére. Fegyverzetük kard, vállszíjra akasztott hosszú keréklakatos puska, az övben vagy a nyergen pedig egy pisztoly, a dragonyosoknál szokásos tartozékokkal egyetemben. Védőfegyverzetről, páncélról egyetlen szó sem esik. Egy könnyű mellvért mellett még valószínűnek sem tarthatunk mást, hiszen a cél nyilvánvalóan egy, a német lovas lövészeknél könnyebb, s így gyorsabb, mozgékonyabb, a gyalogsági tűzharcban járatos egység létrehozása volt.
Mint láthatjuk, a magyarországi hadsereg a hadügyi forradalomban élenjáró Németalfölddel és Franciaországgal egy időben, azonos fegyverzettel és hasonló létszámban kezdi meg a dragonyos egységek felállítását."
A bajor örökösödési háborúk
I. Mária Therézia utolsó éveiben még egyszer kigyuladt a háboru tüze. 1777. év végén Miksa bajor fejedelem halálával, Károly Tivadar örököse és Mária Therézia között kötött egyszség folytán, mely szerint Bajorország egy része Mária Theréziának jutott birtókába, Frigyes porosz király meginditotta a háborut, mely az ország áldozatkészségét ismét igénybe vette. II. József császár titkos szerződést kötött Pfalz és Bajorország új választófejedelemével, és csapatai megszállták Alsó-Bajorország (Niederbayern) és Felső-Pfalz (Oberpfalz) tartományokat. Nagy Frigyes porosz király ellenlépésként Szászországgal együtt hadat üzent Ausztriának. A Cseh- és Morvaországban folyó hadműveleteket a hadseregek ellátási nehézségei akadályozták. A döntő ütközet nélkül zajló háborúskodást a nagyhatalmak közvetítésével létrejött tescheni békeszerződés zárta le, ennek értelmében Ausztriának le kellett mondania szerzeményeiről, el kellett ismernie az egyesített Pfalzi és Bajor Választófejedelemséget, cserébe megkapta az Inn-négyszöget.
A Poroszország és Ausztria között folyó eredménytelen tárgyalások 1778. július 5-én megszakadtak, mert porosz csapatok vonultak be Csehországba és Morvaországba, II. Frigyes király és öccse, Henrik herceg parancsnoksága alatt. A poroszokat a szász választófejedelem csapatai követték, miután III. Frigyes Ágost választófejedelem, az elhunyt III. Miksa egyetlen leányának fiaként bejelentette igényét a hátrahagyott allodiális birtokokra. Megkezdődött a bajor örökösödési háború.
Mindkét hadviselő fél ki volt már merülve. Évtizedek óta háborúban álltak, pénzhiánnyal küszködtek. Hamarosan súlyos utánpótlási problémák keletkeztek. Az élelmiszer-ellátás a hadvezetés központi problémájává vált, emiatt kénytelenek voltak kerülni a jelentős katonai összecsapásokat. Portyázó különítmények ütköztek meg egymással („Scharmützeltaktik”). A manőverek fő célja az ellenség élelmiszer-utánpótlásának akadályozása és megszerzése volt. A rossz élelmezés miatt az egész háborúskodást a köznép Ausztriában „Szilvarumlinak” (Zwetschgenrummel), Poroszországban „Krumpliháborúnak” (Kartoffelkrieg) gúnyolta.
A háború miatt II. József német-római császár igyekezett összebékíteni két rivális tábornagyát, Lacyt és Laudont. Két különböző hadtest vezetését bízta rájuk. Laudon tábornagy hadteste Csehországban Nagy Frigyes öccsének, Henrik porosz királyi hercegnek (1726–1802) hadseregével került szembe, és saját hírnevéhez képest kevés sikert mutatott fel. Lacy tábornagy, aki a Nagy Frigyes király által vezetett haderővel került szembe, több babért aratott.
A háborúban részt vevő osztrák és magyar arisztokraták közül ismert Mária Terézia főhercegnő legkisebb fia, Miksa Ferenc főherceg, aki a hadjáratban súlyosan megbetegedett, súlyos műtétekre szorult, egész katonai pályafutását fel kellett adnia. Esterházy Miklós József tábornok (1714–1790), a „pompakedvelő herceg” 1200 katonával segítette II. József császárt. Koller Ferenc báró, Bars vármegye főispánja, Mária Terézia kegyence egyike volt azoknak (keveseknek), akik megyéjükben az újoncozást elrendelték és végrehajtották. A királynő emiatt Kollert a Szent István-rend középkeresztjével tüntette ki, és kinevezte valóságos belső titkos tanácsosává.
1778 folyamán az ellenségeskedések nem hoztak eredményt. A tél beálltával megszakadtak a fegyveres egyezkedések („bewaffnete Unterhandlungen”), a porosz csapatok kivonultak Csehországból, és téli szállásra húzódtak Szászországban és Sziléziában. Károly Tivadar választófejedelem tétlenül szemlélte az eseményeket.
Bécs és a Reichstag tárgyalásai elhúzódtak. 1778. decemberében azonban II. Katalin orosz cárnő kilátásba helyezte országának hadba lépését a Habsburg Birodalom ellen. Mária Terézia elfogadta az orosz és francia közvetítést. II. Frigyes ugyanennek előfeltételeként csak azt kötötte ki, hogy ismerjék el öröklési igényét Ansbachra és Bayreuth-ra. A háború 1778 decemberében fegyverszünettel zárult. Ausztria semmilyen katonai eredményt nem tudott elérni.
A gyors megegyezés és a tescheni békekötés eredményei ellenére a porosz–osztrák ellentét fennmaradt. II. József császár 1784-ben ismét bejelentette igényét az egész Bajor Választófejedelemség területére. Károly Tivadar pfalzi és bajor választófejedelem hajlott a megegyezésre, amelynek keretében bajor területeiért cserébe Ausztriától megkapta volna Osztrák-Németalföldet, amely távol esett Bajorországtól, de szomszédos volt Károly Tivadar saját birtokaival, a felső-rajnai Pfalz-cal és az alsó-rajnai Jülich és Berg Hercegségekkel is. Ezen felül II. József, mint a Német-római Birodalom uralkodója Károly Tivadarnak ígérte Burgundia királyának címet. II. Frigyes porosz király tiltakozott. Mozgósította a gyermektelen Károly Tivadar trónjának összes lehetséges várományosát, és Ausztria ellenében megszervezte a német fejedelmek szövetségét, a Fürstenbundot. A sikeres akcióval II. Frigyes magát a német népek szabadságának védelmezőjeként tüntethette fel. A háborús veszély elhárult, és ettől kezdve Bécs nem tudta keresztülvinni akaratát Berlin ellenében.
Ausztria később is megkísérelte felújítani a bajor területcsere tervét. 10 évvel később, 1789. október 24-én azonban a „cserealap”, az Osztrák-Németalföld területén kitört a brabanti forradalom, majd a tartományt francia forradalmi csapatok szállták meg. 1790-ben II. Lipót császár csapatai még egyszer visszafoglalták. 1793-ban II. Frigyes Vilmos porosz király beleegyezett az bajor–németalföldi területcserébe, hogy ezzel elnyerje a Habsburg Birodalom jóváhagyását Lengyelország második felosztásához a Porosz Királyság és az Orosz Birodalom között. A régi terv azonban végleg meghiúsult, amikor a francia forradalmi hadsereg 1794-ben másodszor is elfoglalta Osztrák-Németalföldet. II. Károly Ágost palotagróf 1795-ben megkapta Zweibrücken hercegének címét (III. Károly Ágost néven), de még abban az évben meghalt, így az 1799-ben örökös nélkül elhunyt Károly Tivadar választófejedelem trónját nem ő, hanem távoli unokaöccse, a Wittelsbachok Pfalz–Zweibrücken ágából való IV. Miksa vette át, akit 1806-ban Napóleon császár az általa létrehozott Bajor Királyság uralkodójává nevezett ki (I. Miksa néven).
A porosz–osztrák szembenállás tovább mélyült, és egy évszázad múlva elvezetett az 1866-os leszámoláshoz, amikor Bajorország hovatartozásának kérdését Poroszország végleg a maga javára döntötte el.