Bene Margit
(1926-1976)
Bene Margit 1926. augusztus 18.-án született a Somogy megyei Nemesvídon, Bene János (1891-1932) és Varga Julianna (1896-1961) leányaként. A család szétesésekor Uriba nevelőszülőkhöz került, itt élte át a 2. világháborút. Édesapám visszaemlékezése:
"Bene Margit az 1934-es Árvaszéki döntést követően a Sülysáp melletti Úri községbe lett kihelyezve nevelő szülökhöz. A kér öreg jó viszonyt tartott a családdal, akik rendszeresen látogatták Margitott Uriban. Bene Margit 18 éves korában visszatérhetett volna a családhoz Budapestre, de a család és az öregek megállapodtak, hogy egy 18 éves lánynak biztonságosabb a vidéki élet 1944-45-ben, mint Budapest. Anno sokat mesélt nekem ezekről az évekről jól érezte magát, a két öreg akikhez került, a saját lányaként nevelte őt. 1946-ban került vissza édesanyjához, akivel viszont sokat veszekedett, mert a falusi szokások szerint ő húsz évesen már vénlánynak tartotta magát. Így az első útjába került férfihoz végül feleségül is ment.
Fölsch Ernő – Bene Margit házasság
Esküvő: 1947. a Fehérvári úton lévő Szent Adalbert kápolnában (harangláb a Hengermalom út kereszteződésében).
A fiatal pár a Budafoki úton a Hőerőmű melletti épületben lakott, a férj bőröző mester volt a Keltexben. Egyetlen gyermekük Főlsch János 1949-ben, 14 hónapos korában egy családlátogatás alkalmával, Nagyszakácsiban belázasodik és hiába a gyors vonatra szállás, orvoshoz sietés Pestre. A pici János 1949. június 15.-én reggel 8 órakkor tüdőgyulladásban meghal az édesanyja karjaiban, Balatonbogláron még a vonaton....Főlsch Jánoska Balatonbogláron lett eltemetve.
A pár amilyen gyorsan meg volt az esküvő ugyanolyan gyorsan elválik 1950-ben (1950.11.08.). Főlsch Ernő nem tud megbocsátani párjának a kicsi elvesztése miatt. Bene Margit haza költözött édesanyjához a Fehérvári út 123-ba. A Főlsch családról külön írok.
Újrakezdés
A Kelenföldi Tüzép elosztó telepen találkozik két öregasszony az egyiknek van egy frissen elvált lánya, a másiknak pedig egy nemrégen vidékről feljött fia, összebeszélnek és összeboronálják az új házasságot. 1951-ben házasságot kötnek a szüleim.
Az 1950-es választási jegyzékben Főlsch Ernőné (Bene Margit) már a Fehérvári út 123 szám alatt lakik.
Bene Margit az első válása után az EGISZ gyógyszergyárban kapott munkát, a gyógyszercsomagoló részlegen. Több mint egy órát utazott reggel és este is a gyárba közlekedve.
Szücs István - Bene Margit házasság
1951-ben kötöttek házasságot szüleim. Miután édesanyám kezei között halt meg a kisfia egyrészt nagyon szeretett volna egy gyermeket, de azt nem apámtól.
Az 1952 november 7.-én történt államosítás során mindkét nagymamám üzletét államosították. Míg apai nagymamám üzletét az Ernő utcában felkínálták Tarjányi Mária (Berényi Mihályné) részére, hogy mint üzletvezető folytassa az üzlet vitelét, a TÜZÉP cég új alkalmazottjaként (innen is ment nyugdíjba), addig anyai nagymamámtól elvették az üzletet. Volt egy pletyka a családban, hogy azért vették el mert apám is a Fehérvári úti üzletbe lett bejelentve, mint alkalmazott és így vált létszámfelettivé az bolt.
Apám, Berényi Mihály unszolására letette a hegesztő géplakatos vizsgát, majd el tudott helyezkedni az Épületelemgyár TMK műhelyébe. Hideg Istvánt (mostoha nagyapám) a kerületi HKI, azaz ingatlan kezelő alkalmazta. Nagymamám Bene Jánosné (Varga Julianna) az Agrár egyetem Villányi úti épületében lett takaritónő, később portás.
A háttérben a két nagymamám akik anno összeboronálták szüleimet az államosítás után ha azt írom nem kedvelték egymást, az enyhe kifejezés.
Hiába a Ratkó korszak, Bene Margit mindent megtesz, hogy ne szülessen gyermeke Szücs Istvántól. Amikor 1954-ben közli vele az orvosa, hogy annyira el van gyengülve a méhe, hogy egy esetleges újabb nőgyógyászati beavatkozás után többé nem lehet gyermeke, csak akkor vállalja az anyaságot és 1955. március 23.-án megszült engem, hogy aztán míg él a széltől is óvja a kicsi fiát. Szó szerint a széltől, minden panaszomat meghallgatta, legtöbbször nem szólt semmit, viszont a háttérben érezhettem hogy valami történik.
Születésem után apám nem engedte anyukámat dolgozni, mondván egy anyának a gyerek mellett a helye. Ekkortól édesanyám el kezdett magánházakhoz járni takarítani, a családi kasszát kiegészítendő. Apám a három műszakos munkájából nem keresett annyit ami egy család megélhetéséhez elég lett volna. (Mikor feleségem keresztapjával, Molnár Jánossal, beszélgettem ugyanebben az időszakban építkezéseken ő mint gépkezelő kétszer annyi pénz keresett). Nagymamám az Agrár egyetemem hallott egy lehetőségről, miszerint az egyik kollégiumba mosónőt kerestek. A lánykollégium a Zsigmond téren volt.
1956-ban anyám testvére Bene János Svájcba diszidált családjával. Miután Bene János elhagyta az országot egy teherautóval anyámék elhozták az utánuk üresen maradt házban otthagyott bútorokat.
1961 nyarán miután Varga Julianna meghal, édesanyám egyedül maradt. Az öreg Hideg magához vette nagymamám kolleganőjét. Édesanyám ekkor szeretett volna kijutni a bátyához, Bene Jánoshoz Svájcba. Édesanyám hát naivan beadta a kérelmet, hogy meglátogathassa a bátyát Svájcban. Később tudtam meg a kertészeti egyetem elhárító tisztje órákig beszélgetett vele. Egy anyát a hét éves fiú gyermekével nem engedtek el csak úgy egyszerűen akkoriban.
1961 karácsony napján édesanyám megfőzte az ünnepi ebédet délre készen volt, az asztal megterítve. Apám majd olyan négy óra felé jött haza, amit anyám szóvá tett, hiszen ünnep van. Apám erre egy visszakéz pofonnal válaszolt, ekkor anyám ellökte magát tőle és közölte apámmal, hogy menj oda ahol eddig is voltál. Ekkor derült ki, hogy apám kártyázás álcája alatt, udvarol anyám volt barátnőjének Szabó Erzsébetnek.
Apám a nagyszüleim szomszédjában élő Szabó bácsiékhoz járt „kártyázni” rendszeresen. Szabóék üzlete jól müködött, sok pénzt hozott a gazdának. Szabó zöldségesnek a lánya Erzsébet nyolc évvel volt idősebb a szüleimnél. Gyermekbénulás következtében 13 centivel rövidebb volt az egyik lába ezért állandóan sántított. Szabóéknak szükségük volt a piaci üzletükbe egy erős férfi kézre, ezért apám azt gondolta, hogy a sok pénz az udvarlással majd csak úgy az ölébe pottyan. Mint írtam apám csak egyetlen pofont adott anyámnak. Anyám egy életre kizárta az életéből apámat, édesanyám ezért maradt egyedül.
Szücs István - Bene Margit válás
1962 nyarán egy hónapig Svájcban voltunk anyu bátyánál. Közben született az a rágalom förmedvény, ami alapján a bíróság 1963-ban kimondta a szüleim válását. Édesapám és édesanyám láthatóan nem jöttek ki már gyerekkoromban sem egymással, a vállás borítékolható volt. Miután elváltak 1963-ban a szüleim apám mindennek a felét el akarta vinni, végül csak néhány dolog lett belőle például a világvevő rádió, aminek a teteje lemezjátszó volt, a lemezekkel együtt évekig az következő apósának istállójának előterében porosodott. Nagyon csúnya volt a válás, ami után apám teljesen kiszállt a nevelésemből és bár egy épületben laktunk 1967-ig, amíg az épületet le nem bontották, az apámmal ritkán, szinte csak titokban, találkoztam. Nagy néha a kezembe nyomott tíz – húsz forintot, de nyíltan nem merte felvállalni az apaságát.
Egyedül
Anyu vett két heverőt ismerőstől olcsón és kiadta vidékről feljött lányoknak (mint valami albérlet). Volt köztük olyan, akit mintha a lánya lett volna kezelt, én pedig mintha a nővérem, de olyan is akadt, akit elcsábított Varga József (anyu nagybátya). Szerencsétlen lány öngyilkos akart lenni és beszedte azt a gyógyszert, amit anno édesanyám még az EGISZ-ből hozott. (Természetesen az összes lejárt szavatosságú volt.) Kapott egy erős hasmenést, majd aludt egy nagyot, aztán anyu kiadta az útját.
1967 augusztusában költöztünk a Hamzsabégi útra. Néhány héttel előtte rábeszélték anyukámat kössön kapcsolatot Lángi Sándorral. Az új lakásba már Sanyi bácsival költöztünk. Az első néhány hónapban ugyan nem volt munkája, de anyu ezt elnézte neki amíg az a fiával foglalkozott. Sanyi bácsi szígorúan tanított és számonkért engem. 1968-ban aztán kiütközött az alkoholizmusa és jött az életünkben egy szörnyű időszak. Hiába futottam el a rendőrségre és vissza negyed óra alatt, mire a rendőrök odaértek már ő volt a jófiú. 1969-ben befejeztem az általános iskolát. Édesanyám idegösszeomlással kórházba került.
Amíg anyu kórházban volt addig keresztanyámnál laktam a Thaly Kálmán utcában. Anyu kijött a kórházból de hat napig azt hittük nem akar beengedni a lakásba minket Sanyi bácsi. A hetedik nap már úgy mentünk, hogy mindenképp bemegyünk a lakásunkba. A bejárati ajtón volt egy hetven centi széles harminc centi magas ablak, ezt betörtem és kintről kinyitottam. Utólag okos az ember az ajtóban ott volt a kulcscsomó akár az ajtón is bemehettem volna. Gyanús szagot éreztem a konyhából, reflexszerűen vettem egy mély lélegzetet és átrohantam a konyhán elzártam a gázkészüléken a csapokat és kitártam az ablakot. Közben óhatatlanul is láttam és éreztem a hat napja oszlásnak indult testet és annak szagát. Gyorsan kimásztam az ajtó kisablakán, aztán megjöttek a rendőrök. Kiderült hat napja öngyilkos lett beszedte anyu nyugtató tablettáit és kinyitotta a gázkészülék csapjait. Nyár volt, kánikula, jó két hétig csak vitamin tablettákat tudtam lenyelni. Kiderült hogy Sanyi bácsi halála előtt az összes kárpitozott bútorunkat felszaggatta késsel (székek, ágyak) és az összes ágyneműt felvagdosta. Anyu egy hétig takarított utána, az ágyneműből összevarrt annyit, hogy otthon le tudjunk feküdni.
Amikor felvettek az autószerelő iskolába mindenki csodálkozott hogy a húszszoros túljelentkezés ellenére felvettek, csak édesanyám tudott arról milyen protekcióval. Halála után néhány évvel tudtam meg hogy fél évig ingyen takarított a szakmunkás iskola egyik igazgatójánál. A Kertészeti Egyetem Villányi úti épületében volt takarító, s bár csak egyszerű kézbesítőként alkalmazták, akinek reggelente ki kellet takaritani a tanszék irodáit és a laboratoriumot, de mikor kiderült hogy rákos, olyan szeretettel vették körül, amit munkahelyen kevesen érezhettek. Nagy emberekhez járt takarítani, az egyik hely ahol rendszerint takarított egy fiatal értelmiségi házaspár lakása volt, ahol a férj az évek során a Gödöllöi Agrártudományi egyetem rektora lett. Egy másik stabil takarítása Maklári László volt, aki miután Kínában gazdasági attasé volt és mikor letelt hivatali ideje hazajött megkérte anyukámat, hogy továbbra is ő takarítson náluk. Ő később a Ferihegyi reptér kereskedelmi igazgatója volt. A szakmunkás vizsgám után leültetett és meg kérdezte akarok e repülőgép szerelő lenni. Megköszöntem, de maradtam kosárlabdázó.
1967-ben mikor odaköltöztünk a Hamzsabégi útra édesanyámat megvizsgálta a körzeti orvos dr. Majnár Rudolf. Felhívta a figyelmét anyunak mintha a melleiben csomókat észlelne, sajnos anyu elhanyagolta. 1974-ben vették le a bal mellét, az erős sugárkezeléssel szinte égették a bőrét, ekkor még rővid ideig visszament dolgozni. 1976 tavaszán megfázott, megrémültem, mert az én édesanyám egy náthától nem szokott ennyire rosszul lenni. Legközelebb amikor ment felülvizsgálatra vele mentem és bementem a vizsgáló orvoshoz.. Leültettek, majd közölték velem édesanyámnak körülbelül nyolc hónap van az életéből. Nem eshettem kétségbe hiszen anyu ott várt kint a folyosón. A következő két hétben eltemettem édesanyámat, úgy hogy közben, amikor vele voltam igyekeztem jókedvű mosolygós lenni.
A nagybátyámmal készült képsor ezen a nyárom készült, augusztusban együtt kísértük be édesanyámat Pécelre a kastélyba. Mikor kijött a kezelésről már parókát volt kénytelen hordani. Szeptember 18-án megnősültem, anyukám átadott a te anyukádnak. December 26-án elmentünk Óbudára anyósomhoz, ott összejött a népes család. Hazafelé a bejárati ajtónál megéreztem azt a jelegzetes szagot.... Mint az kiderült anyu négykézláb kiment a konyhába és kinyitotta a gázcsapokat. Telefon, mentők... A mentőorvos odatette anyu szájához az oxigén palackot, de a társa, miután beleolvasott az utolsó zárójelentésbe, a papír alatt jelezte társának hogy vegye el, mert reménytelen az újraélesztés. 1977 februárjában tudtak édesanyám bátyjáék Svájcból hazajönni, akkor helyeztük örök nyugalomra Farkasréten. Élt ötven évet.....