Bevezetés

"Tiencsin kiejtése (egyszerűsített kínai: 天津, pinjin: Tiānjīn) a Kínai Népköztársaság (KNK) négy tartományi jogú városának egyike, Hopej tartomány és Peking tartományi jogú város közvetlen szomszédságában. Tiencsin a Kínai-alföldön terül el, északról a Jensan-hegység, keletről a Pohaj-tenger (Sárga-tenger) határolja. Észak-Kína legnagyobb part menti városa.

A városi lakosság tekintetében Sanghaj, Peking és Kanton után a negyedik legnagyobb település. A város maga két fő központra oszlik, egyrészt a Hajho-folyó két partján elterülő központra (beleértve az óvárost is), illetve a Pohaj-tenger partján felépült modern gazdasági körzetre (Pinhaj Új Terület). Tiencsin a 19. század második felétől fogva fontos kikötőváros és „Peking kapuja“ volt a külföldiekkel folytatott kereskedelem ill. háborús események során. 1860 és 1945 között összesen kilenc nemzet rendelkezett koncessziós területtel a városban, amelyek nagyban meghatározták annak gazdasági, kulturális és építészeti fejlődését.

Először a Han-dinasztia nagy császára, Vu-ti létesített a mai Vu-csing körzet területén sóhivatalt. A Csin-dinasztia viharos évtizedeiben a „három folyó" találkozásánál (Ceja, Déli-csatorna, Hajho) fontos katonai állomáshely, erőd épült Cseku néven. Ez tekinthető Tiencsin első hivatalos elnevezésének. Később a Szuj-dinasztia alatt fejeződött be a Nagy-csatorna építése, amely lendületet adott a városnak, hogy később kereskedelmi központtá válhasson. A Tangok alatt sólepárló és sóraktárok épültek a város körül. A Tang-dinasztia középső korszakát követően Tiencsin vált a dél-kínai gabona, selyem és más áruk elosztójává a csatorna északi szakaszán.

A Szung-dinasztia és a Liao-dinasztia között felosztott Kína belső határfolyója sokáig a Hajho volt, így a Szung császárok több katonai erődítményt is építettek a környéken, a kitaj Liao állam esetleges déli támadásai feltartóztatására. Később a mongol Jüan-dinasztia alatt folytatódott „Cseku“ virágzása, az üzleti és közigazgatási fejlesztés mellett felépült a mai is álló Tienhou kung, Mazu (Macu), az Égi császárnő tiszteletére.

A város 1404 óta viseli a Ming uralkodó, Jung-lo császár által neki adott új nevet, mely a császári trónért folytatott küzdelmének emlékét őrzi. Az új uralkodó Nankingból Pekingbe helyezte át udvartartását, így a hatalmi súlypont is északabbra tevődött. Az Ég Fia elrendelte, hogy az új főváros védelmére és a környék ellenőrzése érdekében, mintegy 16800 katonát állomásoztató erődítmény létesüljön a Hajho partján. Ekkoriban a város a "Tiencsin Vej" nevet viselte, azaz „Tiencsin erőd“. A korabeli európai utazók és kereskedők is ezen a néven („Tiencienwey“) ismerték. Ekkor épült ki a pekingi „Tatárvároshoz“ hasonló téglalap alakú óváros, kőfallal, bástyákkal. A központban ma is látható dobtorony (elődje) 1493-ban készült el. A város népessége növekedett, gazdasága fejlődött, ezt jelzi a hivatalok és iskolák létesítése. A 17. századi holland diplomáciai küldöttségek beszámolói elismerően szólnak közel 8 méter magas városfalakról, a sok szentélyről és templomról, valamint a kiterjedt piaci és kereskedőnegyedről.

A mandzsu hódítás után sem állt meg fejlődése, hamarosan Észak-Kína gazdasági központjává vált Csing-dinasztia uralkodói által kinevezett Cseli kormányzók innen irányították a Pekinget körülvevő tekintélyes tartományt. (Holott a hivatalos tartományi főváros Paoting volt.) Olyan tekintélyes 19-20. századi államférfiak töltötték be ezt a pozíciót, mint a „Kelet Bismarckjának“ is nevezett Li Hung-csang vagy a Kínai Köztársaság első elnöke, Jüan Si-kaj." – értesülhetünk a Wikipédia oldalain. 

De mit kerestünk mi ott, mint magyarok? 

Egy kis kínai újkori történelem 

Az első magyar híradások a Kínai birodalom területéről viszonylag korán megjelentek a magyar folyóiratok hasábjain. 1820-ban már az ország földrajzi adottságairól, nagyobb városairól írások születnek. A továbbiakhoz kicsit bele kell mélyedjünk a korabeli kínai történelembe.

A Brit Kelet-indiai Társaság a 17. század végén kezdett el intézményes formában kereskedni Kínával, konkrétan Kantonnal: a kínaiak által szállított tea, porcelán és textiláru fejében ezüsttel fizettek. A mára tősgyökeres brit szokásként emlegetett teázás valójában ekkoriban, jelentős mértékben az indiai és kínai üzletnek köszönhetően terjedt el: mindössze száz év alatt ötvenezerszeresére  növekedett az Angliába irányuló teaforgalom mennyisége. Mindez persze komoly anyagi áldozatot kívánt, és Londonban nem igazán szerették volna, ha túl sok ezüst áramlik ki az országból. A mentőötlet az ópium volt. A Brit Kelet-indiai Társaság nem véletlenül választotta épp az ópiumot ezüsthelyettesítőnek: az Indiában nagy mennyiségben termelt mákból kinyert anyag Kínában messze nem számított annyira elterjedtnek, de igény mutatkozott iránta. A Társaság tevékenységének következtében a 18. századra a birodalom a világ legnagyobb ópiumfogyasztójává vált. Az ópium ekkoriban mindenütt legálisnak számított, a Brit Kelet-indiai Társaság pedig minden túlzás nélkül bombaüzletet bonyolított vele a kínai piacon, nem mellesleg pedig végre Londonnak is sikerült az évszázadok óta áhított nagy attrakció: megvethették lábukat a világ elől elzárkózó birodalomban. Mindennek azonban ára volt: Kínában ekkorra tényleg tömegméretekben okozott problémákat az ópium, emberek milliói kerültek a szer rabságába, ami egy idő után a gazdaságban is kieséseket eredményezett. A kínai udvar mindezt természetesen nem nézte jó szemmel.

A legégetőbb társadalmi probléma, tehát Kínában az ópiumkereskedelem volt. A császár agresszív fellépése a kereskedelem betiltására, a britek számára komoly anyagi veszteséget jelentett. Elsősorban brit kereskedőktől foglaltak le ópiumkészleteket Kantonban és halálbüntetéssel fenyegették meg a jövőbeli elkövetőket. Az ópiumtilalom ellenére a brit kormány támogatta a kereskedők kártérítési követelését a lefoglalt árukért, és ragaszkodott a szabad kereskedelem és a Kínával egyenlő diplomáciai elismerés elveihez. Az ópium volt Nagy-Britannia legjövedelmezőbb árukereskedése a 19. században. Az első ópium háború 1839-1842 közt megnyitotta az európai áruk és kereskedők előtt az addig zárt Kínai birodalmat. 

Keresztény telepek jönnek létre a szabad kereskedelem jegyében, melyben a helyiek húzzák mindig a rövidebbet.  A britek rákényszerítették a császárt a nankingi szerződés aláírására, amely arra kényszerítette Kínát, hogy növelje külkereskedelmét, valamint adjon kártérítést a háború kikényszerítése után és engedje át a Hongkong-szigetet a briteknek. Következésképpen Kínában folytatódott az ópiumkereskedelem.

1850-1864 Taiping lázadás

(A felkelést Hong Xiuquan, egy etnikai Hakka vezette , aki Jézus Krisztus testvérének vallotta magát. A nép vallási áttérésére törekedett a kereszténység szinkretikus változatára, valamint a Qing-dinasztia politikai megdöntésére és az állam általános átalakítására, az uralkodó réteg teljes megsemmisítése mellett.) és a 1851-1868-ig párhuzamosan tartó Nian lázadás (jelszavuk: "Öld meg a gazdagokat és segíts a szegényeken.") a császári abszolutizmus megdöntésére mind délen, mind északon, komoly gondokat okozott a kínai birodalomban. A lázadásokat végül leverték, de a lakosság és a gazdasági veszteségek hozzájárultak a birodalom összeomlásához a 20. század elején. Az utolsó lázadó erőket csak 1871 augusztusában győzték le. A konfliktusok halálos áldozatainak száma 20 és 30 millió ember között mozog, ami Kína akkori lakosságának 5-10%-át tette ki.

A folyamatos Kínai belső társadalmi feszültségek miatt kirobbant felkelésekről, lázadásokról szóló híradások szintén megjelentek a magyar újságok hasábjain. 1853.11.12.-én például az alábbiakat olvashatta egy pesti kávéházi olvasó a Budapesti Hírlap hasábjain:

„Hongkong, szept. 9. Az aug. 23-ki legutolsó levelek óta a felkelés sorsáról hiteles tudósítások nincsenek. Sanghajiból vannak ugyan levelek 29-ig, Woosungból 30-ig, de kevés hiteles hírt hoznak. Azok szerint a felkelők Shanszi és Shensziben foglaltak erős állomást, de egyszersmind Cantonból jelentik, hogy hadosztályaik egy része Panting és Hokienben, mintegy 110 mértföldnyire van Pekingtől, hogy Tiencsint (Pekingtől csak 90 méföldre) már megszállották, és a fővárost magát is közvetlenül fenyegetik. Általánosan azt hiszik, hogy a császár többé nincs Pekingben s mindenki futásra készül. Biztosabb, azon hír, hogy Nankingból haderősítvény indult kvangsi tartományba, a császáriak netáni megtámadásainak délről ellenállani. 

Egyébiránt, hogy ezek meddig nyomultak elő délnek, azt nem tudni. Canton csendes, köszönet érte a kormány szigorú rendszabályainak, mely az utcákon éjjel minden összegyülekezést tilt. Foochou-ból hiányzanak újabb tudósítások. Az Amoyjali összeköttetés most úgy látszik a szárazi oldalról is el van vágva. A tudósítások onnan folyó hó 1-jéig terjednek, május hó 28—29-kén komoly csata volt a városon kívül. A felkelők nagy veszteséggel a városba visszavezettek, de a császáriak, ahelyett, hogy utánuk nyomultak volna, elszéledtek a körül fekvő falvakban. Időközben a felkelők újra összeszedték magukat s a város urai maradnak, míg a császáriak túlnyomó erejüket jobban használni nem fogják.

 De hogy mily borzasztón folytattatik e háború, szolgáljon bizonyságul egy szemtanú következő előadása: „Mindkét fél kegyetlensége minden képzeletet fölülmúl. Láttam kihalt falukat, hol még néhány héttel előbb hemzsegett a nép. Csak itt-ott látni a füstölgő gerendák közt egy síró nőt férje vagy gyermekei holtteste mellett. Nagy bűnök a fejpénz, mert nem egy ártatlan fej választatik el a testtől a 2 tallér fejpénzért. A csatanapok egyikén a császáriakat a sok levágott fej annyira körülkerítette, miképp a parancsnokló tábornok egy napiparancsban kijelentette, hogy jövőre elég a megöltek fülét elvágni s beszolgáltatni, s azóta sok, kivált nőegyént látni fülek nélkül.”

Második opium háború (1856-1860)

A második ópium háború nem váratott sokáig magára . 1856-ban, egy álincidens következményeként kitört a második ópiumháború is, ezúttal már más országok is részt vettek a háborúban. Kína – az előző háborúhoz hasonlóan – most is vereséget szenvedett. A nagyjából 20-30 ezer fős angol-francia-indiai sereg ellen a kínaiak ezúttal is vagy 200 ezer embert állítottak ki, de modern fegyverek híján semmit sem tudtak elérni velük szemben, s a kínai veszteségek nagyok voltak. Kína kénytelen volt további engedményeket adni az ópiumkereskedelemmel kapcsolatosan, az angolok hamarosan egész Kínára kiterjeszthették ezt a tevékenységüket.

1857.04.07.-én olvashattak újból Kínáról az olvasók, ahol is a háború kiszélesedését és a kínai császár bizonytalanságát hangsúlyozza ki a cikkíró: 

„Ismét közhírré tettek egy csomó kínai sürgönyt. Kevés olyan van bennük, amit lényegileg már ne ismernénk: levelek Seymour tengernagytól a kereskedelmi raktárak égéséről; Winchesser alkonsultól ugyanazon eseményről; Parkes konzultól Yeh-nek (Je Ming-csen a császár megbízottja) gyanítólagos hadműködési tervei és segédeszközeiről; végre több chinai népszózat, „különféle nemzetek gentlemenjeihez“ intézett kiáltványok képében. 

Az angolok pusztítását a következőképp írja a kínai fél részéről: „Még nincs semmi tudósításunk a bombázás alkalmával megölt katonáink számáról; a chinai kiáltványokban azonban, melyeket a kék könyv közöl, 10,000 naszádról van szó, melyek részint elégtek részint elsüllyedtek, emberekről pedig százezrekről, akik hajlékot vesztettek. Ez még nem legsötétebb oldala a képnek. A chinai vádak úgy hangzanak, hogy az angolok mindennemű kegyetlenséget elkövettek a nép ellen.” 

A Times biztosítja olvasóit, hogy az indiai levelek kevés részlettel pótolják meg azon eredeti tudósításokat, hogy Yeh-nek békét kell kötni. Igenis beszélnek, úgymond Yeh főbiztoshoz intézett császári sürgönyről, mely abból indul ki, hogy az angolok már eléggé meg vannak fenyítve. Ezen beszéd ugyan egészen chinai jellemű, s ennyiből a belső igazság a hit mellett szól. Ez csak finom mód tudatni, hogy az angolokkal amint lehet, ki kell egyezkednie, miután a császár őt semmi segélyben sem részesítheti, s esze ágában sincs az angolok elleni hadüzenet útján a többi négy kikötőben Yeh javára diversiót kockáztatni. 

E politikát könnyű megfogni oly országban, mely chronikus lázadásban szenved. A „Daily News“ más szemmel nézi a helyzetet. Szerinte a császár Yeh iránt teljes bizalmát fejezte ki, s habár épen nem látszik hajlandónak, hogy birodalmát minden oldalról háborúnak tegye ki, nyilvános titok, miszerint a császár Tiencsinben, a főváros kikötőjében és más északi pontokon csendesen, de eréllyel tétet hadi készületeket. Eszerint a háborúnak még csak küszöbén vannak s abból, ha annak csupán helyi jelleme megmarad, még nem következik, hogy az rövid ideig tartson. 

A Chinába szállítandó hadcsapatok következő hétfőn indulandnak Portsmouthból. Legelőször mintegy 1400 ember menend körülbelül 50 tiszttel a Transit és Himalaya hajókon. Ezeket követendő a Furious gőzfregat, Adventure szállító hajó, s a kétfedeles Melleville mint kórházi hajó.”

1858.08.18. –án a történet folytatódik:

„Ázsia: Párisi lapok jún. 22-dikéig terjedő híreket közlenek Hongkongból. Straubenzee tábornok meghiúsult kísérlete óta a kantoniak ellenséges indulata s a „vitézek“ elbizakodása csakugyan nagyon lábra kapott. A nevezett tábornok s Parkes angol consul fejére 5000 taelnyi jutalmat tűztek. Európai ember veszély nélkül nem mutathatja magát. — Tiencsinben az alkudozások Tomingha chinai küldöttei nagy pompával megkezdődtek; ha ezek nem vezetnének eredményre, a fölhatalmazottak egyenest Pekingnek indulnak. — E végből már kértek is erősítéseket Hongkong-ból és Kantonból. — Pekingből jelentik, hogy a „menny fia“ (a császár) már jó ideje szélhüdött, s nem képes az ország ügyeivel bajlódni.

1858.08.26. a felek tárgyalásairól értesülünk:

„China, Kantonban a „bravok“ Straubenzee tábornok és Parkes, az angol konzul fejére 5000 tael díjat tűztek. Az európaiak veszély nélkül nem mutathatják magukat.— Pekingből az a hír, hogy a császár már rég óta gutta ütött és képtelen az államügyekkel foglalkozni. Tiencsinbe a chinai felhatalmazottak jun.2-kán érkeztek meg és 3-kán látogatási jegyet küldöttek az idegen követeknek. A francia felhatalmazott első hivatalos találkozása a mandarinokkal 6-kán ment végbe. Délután 3 órakor indult meg a menet a yamunból, hol báró Gros és J. Elgin szállásoltak. Az expeditio-sereg csapatai és a „Nemesis“ fregatt zenekara kíséretében. Grost nyolc piros szegélyű zöldselyem-ruhás kuli vitte, míg a követség többi tagjait csak négy szolgálta. A menet 100,000 bámuló chinai között a nagy csatorna hajó-hídján és a külvároson keresztül a síkságon mintegy óra távolságra fekvő budha-templom felé tartott, hol a mandarinok várakoztak. A háttérben egy chinai tábor sátrai és lobogói voltak láthatók. B.Gros a chinai zene lármája között lépett a templomba és a két meghatalmazott között foglalt ülést, mire a meghatalmazások kicserélése következett. Miután a két nagy méltóságviselő az aláírást, „a nagy császári birodalom, Franciaország uralkodója“ szemügyre vette, óhajtásukat nyilvánítók a két birodalom közti béke és jó egyetértés helyreállítása iránt. B. Grosnak e tárgyra vonatkozó néhány szilárd és erőteljes szava utána meghatalmazottak ismét elváltak. A „Times“ szerint pedig ez értekezletek megszakadtak, miután a felhatalmazások kicserélésekor a chinaiakéi elégteleneknek látszottak, miért is ezeknek újból Pekingbe kellett írni.

1858.09.05. a felek megegyeznek:

Külföldi szemle. Paris. aug. 30. 

"A „Moniteur“ Gros bárónak Tiencsinből, jún. 19-től kelt a következő sürgönyét közli: A császár óhajtásai meg vannak hallgatva. China a kereszténység s csak nem a nyugatnak összes ipara előtt meg lesz nyitva. Diplomatiai ügynökök ideiglenesen Pekingben fognak székelhetni. A missionariusok mindenhova be fognak bocsáttatni. Egy chinai követ fog Párisba lőni. Chapdelaine püspök gyilkosa megbüntettetik, mit a pekingi „udvari lap“ jelentene. A kereszténység terjesztése elleni törvények eltöröltettek. Francia és Angolország a legkiterjedtebb engedményeket nyerik. 

Más tudósítások szerint Franciaország 25 millió frank hadi kárpótlást, Anglia még többet kap. Muszkaország részéről gr. Murawheff keleti szibériai kormányzó Aihunban kötött egy határszerződést május 28-dikán és gr. Putiatin tengernagy június 13-dikán Tiencsinben egy kereskedési szerződést, mely a nyugati hatalmakéval ugyan egy lesz. Az elsőben Oroszországnak az Amur balpartja az Argan és Silka összefolyásából alakulásától kezdve az Usszur belészakadásáig van biztosítva, azon alól a tengerbeömlésig mindkét partja, fenmaradván a chinaiaknak a szabadhajózás joga, valamint az oroszoknak is az Usszuron és Szungaron.”

1858.09.16-án már arról olvashattak a pesti polgárok, hogy a kínai fél megalázkodása után kéri, hogy a nyugati hatalmak katonai erői hagyják el a birodalmat:

"A szept. 12-dik: „Moniteur“ teljesen hozza Gros bárónak azon sürgönyét, melyben a franczia meghatalmazott a Chinával kötött szerződésnek lényegét közli. A sürgöny így hangzik : „Tientsin, júl. 7. 1868. A Francziaország és China között kötött szerződés jún. 27-dikén íratott alá; a császár júl. 3-dikán erősité meg azt. China nyitva van a keresztyénségnek és a nyugati kereskedésnek. A diplomatiai ügynökök családaikkal együtt maradandókig megtelepedhetnek Pekingben. A szövetségesek és a négy meghatalmazott (tehát az angol és franczia hadihajók, valamint a Francziaország, Anglia, Oroszország és az amerikai Egyesült államok képviselői) Tiencsint ma és holnap hagyják el.“

Kína végzetesen meggyengült, a Csing-dinasztia bukása elkerülhetetlen volt, melyet csak az ország hatalmas mérete és az európai hatalmak érdekei akadályoztak meg. A kereskedelem tovább folytatódott, egyes ópiumkereskedők tetemes vagyonra tettek szert. Anglia haszna az ópium-kereskedelemből rövidesen évi több millió fontsterling lett. A környező országok is kihasználták az ópium nyújtotta lehetőségeket, ahol nem termelték azt, ott óriási adóval sújtották a kereskedelmet, máshol a feldolgozás révén tettek szert hatalmas pénzösszegekre.

A keresztények elleni atrocitások azonban sosem szűntek meg 1870.09.01-én az Eger című folyóiratban olvashatjuk:

„Szörnyű mészárlás hírét közölik a külföldi lapok Chinából, Tiencsinből. A chinaiak közt, kik még mindig ellenséges szemmel néznek az európaiakra, az a hír terjedt el, hogy a franczia irgalmas nővérek, kik szegény emberek árváit és gyermekeit fogadták föl ápolás és nevelés végett, a gyermekeket megölték, hogy szívüket bizonyos czélra fölhasználják. A köznép, mely e hírnek mindjárt hitelt adott, rögtön összecsődült, s megtámadta az irgalmas nővérek s a franczia konzul lakását. A konzult darabokra szaggatták, családját, a házban talált egyéneket s az irgalmas nénéket pedig kegyetlenül kivégezték, s kiszaggatták szívöket. A konzulátus épületét s a templomot lángba dobták, mely alkalommal a közelben lakó bennszülöttek is tetemes károkat szenvedtek. A tömeg ezután az európai városrészt akarta megtámadni, de csak Russel házát sikerült kifosztaniuk, mert a chinai hatóság és katonaság a többi házat és konzulokat megoltalmazta.” – az eset következményeit 1870.10.22-i Budapesti közlönyből ismerhetjük - „Tiencsinből (China) szept. 30-ról kelt tudósítások szerint, a legutóbbi események következtében két mandarin deportáltatott és 15 bűnrészes halállal büntettetett. A chinai kormány egy követséget fog küldeni Francziaországba.”

1874-ben is a folyamatos erőszakoskodásokról adnak számot itthon a lapok:

„Hong-Kongból febr. 27-ről kelt tudósítások hírkép említik, hogy a pekingi chinai hivatalnokoka külhatalmak ott meghitelezett követeit arról értesíték, miszerint ők nem állhatnak jót a Tiencsinben levő idegenek életéért, hol gyújtogatással fenyegető levelek vannak forgalomban. A hongkongi hatóságok parancsot kaptak, hogy hadihajókat küldjenek éjszak felé. „ - Mint Sanghajból 03.17.-ről jelentik, Tiencsinben küszöbön álló zavarok iránt táplált aggodalmak elenyésztek; éppen így a legújabban beállott rémülés alaptalannak bizonyult be.”

„Levelek Kínából."

Egy körmöcbányai tanár szívességéből közlünk két Pekingben kelt levelet, melyeket Faragó Ödön hazánkfia, kit a magyar kormány a kínai vámügyek tanulmányozására küldött ki, intézett hozzá. A magánügyek elhagyásával az érdekes levelek szövege ez: 

Peking, 1874. ápr. 16. 

Kedves barátom! 1872. november elején felutaztam Pestre, hogy ott valami állást keressek; üresedő állás volt elég, de folyamodó még több, és így történt, hogy négy hónapig a nyomorral küzdve, Pesten, mint ügyvédi írnok működtem, míg végre a magyar államvasutak igazgatósága 1873. március végén a fiumei kikötő építészethez küldött mint »ellenőrt.« 

Ugyanez év augusztus havában a magyar kormány egy nyelveket értő s világot látott magyart keresett, kit Kínába az ottani vám tanulmányozására küldhetné ki. Ez állást Zichy gróf ajánlata folytán én nyertem el és íme szeptember végén útban valók Kína felé, hova november hó közepén hajótörés nélkül szerencsésen meg is érkeztem. A sanghaji vámhivatalban működtem 4 hónapig, míg végre folyó évi március 10-én a kínai kormány fölrendelt Pekingbe, hogy itt a chinai nyelvet elsajátítva, a magasabb állásokra képesítve legyek. Jelenlegi fizetésem évi 3000 arany forint és 1500 forint lakbér; ez ugyan nagy fizetésnek látszik, de itt a magasabb hivatalnokok évi 50—80,000 arany forinttal díjaztatnak. Különben én még fiatal vagyok s a pálya nyitva áll előttem, és 7 év múlva kapok kétévi szabadságidőt; ekkor szándékom haza menni és egy »üde magyar angyalt« magammal Kínába rabolni. Naponkint 8 órát fordítok a kínai nyelv tanulmányozására, azonkívül a kínai tengerészeti minisztériumba is el kell naponként járnom. Nem is gondolod, mily élet van itt Pekingben; rajtam kívül alig látható 8—10 európai, akik az európai hatalmasságok miniszterei. Körül vagyunk véve széles és magas kőfalakkal, úgy, hogy a kínaiaknak egészen kegyelmére vagyunk hagyva! Ősszel egy kirándulást teszek a kínai nagy kőfalhoz. 

Peking, Augusztus 28. 

Június 27-ről kelt leveledet aug. hó 26-dikán vettem, sietek a válasszal, mert levelem csak november elején veheted, s válaszod jövő évi január hó 15-dikénél előbb én sem várhatom. Bizony a távolság némileg nagy a levelezhetésre, s az angolok siethetnének a kínai vasút kiépítésével, amikor majd húsz-huszonöt nap alatt Pekingből Körmöczbányára lehet eljutni, hanem ez az idő még távol van. Jelen pályámon ezért óhajtván érni, legfőbb és első feladatom a chinai nyelv tanulása, ez pedig magában Kínában sem könnyű feladat, mivel hivatalos nyelvül az udvari-táj nyelv lévén elfogadva, annak elsajátítása csakis Pekingben lehetséges, és pedig azért, mivel Kínában a mennyi province, vagy tartomány, ugyanannyi a tájnyelv. Az udvari tájnyelv csakis a Pei-csi-li tartományban van elfogadva, dél-Kínában már egészen más tájnyelvet beszélnek, és hogy tájékozhasd magad e két tájnyelv közötti különbségről, felhozok egy példát. Pekingben e szócska ési kettőt jelent, míg ugyanez a szócska Kantonban négyet tesz. Tehát, e zavaromból maga a Kínai kormány segített ki, a mennyiben rendeletet küldött ki hozzám Sanghajiba, mely szerint: Falaiko magyar eredetű Kínai kormány hivatalnok Pekingbe idéztetik, hogy ott a hivatalos mandarin nyelvet elsajátítsa és hogy ezáltal a magasabb hivatalokra képesítve legyen, mint láthatod, ez reám nézve roppant nagy szerencse, mivel egyrészről a Kínai nyelvben naponként nagyobb előhaladást teszek, de másrészről a Kínai kormány közegeivel naponként egyenes összeköttetésben állok. (Családnevem Faragó kínaisan kissé "eltérőleg »Fa-lai-kó« -nak ejttetik ki, amely a »jellem és divat forrását« jelenti.) Mi, a Pekingben és Tiencsinben székelő maroknyi európaiak, e hó eleje óta folytonos izgatott állapotban vagyunk. Ugyanis falragaszok hirdetik, hogy az európaiak felszólíttatanak a menyei birodalom egyes fiai által: Kínát véglegesen elhagyni, ellenkező esetben augusztus 8- és 12-dikén embermészárlás fog bekövetkezni! Talán olvastad annak idején, a lapokban, hogy a tiencsini franczia gyarmat 1870-ben bennszülött kínaiak által fölmészároltatott, pedig akkor is előre értesítve voltak a bekövetkezendő eseményről. Nem csoda tehát, ha most mindenki, magam is persze, megdöbbenve nézett jövője elé. A Pekingben székelő európai államok követei jelentést tettek a kínai kormánynál e falragaszokról, s felszólták, hogy a nép között folyton katonaságot tartson. E közben angol és amerikai hadihajók jelentek meg a tiencsini kikötőben, és öblös ágyúikat a város felé irányták; a tiencsini európaiak ennek folytán biztonságban voltak, de mi szegény pekingiek! Itt fehérbőrű ember igen kevés van, (az angol, amerikai, német, franczia, orosz, spanyol és belga miniszterek titkáraikkal és nejeikkel, továbbá a tengerészeti vám főfelügyelője Mr. Hart, és szerény magam) a többi pedig mind sárga bőrű kínai és mongol; innen a legelső európai gyarmathoz három nap alatt lehet jutni, s Peking távol lévén a tengertől, ide semminemű hadihajó nem jöhet, és végre Peking 30 láb magas szilárd kőfalakkal van körülvéve. — nem csoda tehát, ha kissé rettegő állapotban voltunk, és »les armes au poing« vártuk 8 és 12-dikét. Szerencsére semmi komoly esemény sem fordult elő. Szó van arról is, hogy a kínai kormány titkos összeesküvést fedezett volna fel; az összeesküvők terve lett volna egy végső csapással valamennyi európait kiűzni Kínából, s a mennyei birodalmat újra elzárni a külvilágtól. E sok bel zűrzavar mellé adhatom még a japáni expeditiót Formosa szigetre, mely Kína és Japán között való háború kitörés jeléül tekinthető. Kedves leveled azon részére, melyben egy internationális kereskedelmi kérdést intézesz hozzám, a következőleg válaszolhatok. Ha azon selmeczi pipagyárossal találkozol, üdvözöld őt nevemben és világosítsd föl arról, hogy itt Kínában és Japánban a bennszülöttek dohányoznak ugyan holmi finomra vágott »kapadohány« szagú bentermesztett dohányt, de azt nem cserép, hanem réz pipából szívják; és ha egy selmeczi cseréppipát akarnánk köztük elárusítani, annak még külalakja után se tudnák fölfogni, hogy mire használhatók, és igen valószínű hogy oly kérdést intéznének a kereskedőhöz, ha vájjon inni kell-e belőle vagy pedig enni? Itt Kínában csakis a rizs, ópium, és kék vászonszövet van kelendőben; ezek közül az első részint bent termesztetik, részint Kokin-Kínából hozatik be; a második czikk Kelet-Indiából szállíttatik; míg a harmadik áru behozatala csaknem egyedül angol kereskedők kezében van. Magyarhoni czikkek elárusítása inkább sikerülne Japánban, hol az európai civilisatiónak már sikerült a keleti bizottság és elfogultság fölött győzedelmeskednie, de itt Kínában még folyton a sötétség hona uralkodik. Folyó évi szeptember végén egy kirándulást teendek Mongolországba a kettős kínai kőfalon keresztül. Útitársam lesz egy belga, ki szintén Pekingben tanulja a kínai nyelvet; neve Edmond van Eetwelde. Persze a »moyen de locomotion« lábunk lesz, továbbá néhány hitvány szamár s a kőfalakon túl hordszék. Ami a »szépecskét« illető, bizony »non posso vantarmene,« mivel azon nők, kiket mi külföldi ördögök naponként láthatunk, annyira sárgák, hogy szépeknek épen nem lehet őket tartani; különben amint kínai barátaim állítják, vannak hófehér bőrű kínai nők is; és ha a magas háromszoros kőfallal körülvett császári palota belsejébe tekinthetnénk, bizonyára szédült fejjel és elveszített szívvel lépne ki az ilyen magam féle fiatal ember. Különben magam is láttam már egy ily ritka szépségű kínai hölgyecskét egyik pekingi énekszínházban, de az még igen fiatal volt. A »London and China Express« legutóbbi számában olvastam azon szomorú hírt, hogy a német szövetkeznék az orosszal Osztrák-Magyarország feldarabolására! ? Adja az ég, hogy e hír valótlan legyen.”

A fenti levelek írójáról további értesítést kapunk:

„Faragó Ödön, ki két év előtt kínai vámszolgálatba lépett, Pekingben márc. 5-én jó sikerrel tette le vizsgálatát a kínai tudósok előtt, s most már az északi tartomány fővárosában , Tiencsinben működik négyezer forint évi fizetéssel s szabad lakással.” – 1875.07.27. Fővárosi lapok

„Egy hazánkfia Chinában. Faragó Ödön hazánkfia, ki 1873. végén chinai vámszolgálatba lépett, ez évi március 5-én tette le Pekingben a chinai nyelvből a vizsgálatot és pedig egy chinai tudósokból álló küldöttség előtt. A vizsgálat sikeres letétele után Faragó 10 napi határidő alatt Tiencsinbe, a „Pei-ci-li“ (északi) tartományi fővárosába rendeltetett, hol 4000 frtnyi évi fizetést és szabad lakást nyert.” – 1875.07.28. Politikai újdonságok

1877.11.18. – Magyarország és a Nagyvilág

„(Egy MAGYAR levele Chinából.) 

Faragó Ödön, ki a chinai vámnál van alkalmazva, Tiencsinből hosszabb levelet intézett Budapestre itt lakó atyához. A levél aug. 12-én kelt, tehát harmadfél hónapig volt után. A levél említi, hogy Chinában az éhnyomor dühöngött; az idén jobbak a kilátások, mert májusban sok eső esett s ez kedvező hatással volt a veteményekre. A búza- és árpa-aratás június hó közepén nagyon kedvezőleg ütött ki. Chinában egyébként a nép fő tápláléka a rizs és a köles. A múlt hó elején Ausztráliából a Philippini szigetekről tömérdek sáska ütött be China déli részébe. Tiencsin környékét is meglátogatták s fölemésztettek mindent, ami utjokba akadt; a már háromláb magasra nőtt kölest csaknem tövig leették. Félő, hogy a tavalyi nyomort újabb fogja követni, mely még a tavalyit is fölülmúlja borzasztóságában, pedig a múlt télen éhen haltak száma csak Tiencsin környékén több ezerre megy. A kormány gondoskodik a nyomor enyhítéséről s China déli részéről roppant mennyiségű rizst hozat be. — Említi, mily örömmel fogadták azt a sürgönyt, mely tudatta velük, hogy az oroszokat Plevnánál kegyetlenül elverték, — ámbár aggódtak a törökök sorsa fölött s attól félnek, hogy a törökök végre mégsem állhatnak ellent az oroszok millióra menő csordáinak. Végül a postaszállítás lassúságát írja le. Ez csakugyan annyira mulatságos, hogy Faragó úr leírását egész terjedelmében közölnünk kell. 

’Rettenetes sok a bosszúságom— írja — a »Hon«-nal; folyton Szibérián keresztül küldözgetik, mely után idáig épen három hónapot vesz igénybe s a postadíj kétszer annyiba kerül, mintha tengeri utón jő. Egy példát említek: ma reggel érkezett ide a tengeren jövő franczia posta s a Szibérián keresztül szánkázgató orosz posta is. A franczia postával vettünk londoni újságokat, datálva július 1-től; az orosz postával egy köteg »Hon« érkezett kezeinkhez, melynek legutolsó száma május 20-tól volt keltezve. Ha már most az történik — ami valószínű, — hogy én China déli részére helyeztetem át, a Budapesten január hóban megjelent számok június havában érkeznek meg. A postaigazgatóságok, úgy látszik, restellik a gyorsan haladó gőzkocsit és gőzhajót használni, mert hiszen sokkal gyönyörűségesebb szállításmód a másik. Kétkerekű kordélyon Budapestről Szt.-Pétervárra, onnan egy szamár hátán Nisni-Novgorodba, onnan egy gyalog futár szaporán kiviszi Irkuczkba, hol megpihentetik az újságokat egy pár hétig; majd alkalom kerekedvén, szekerén átküldik Klachtába ; itt már két pupu tevékre rakják az isten-adta újságokat, hogy a Góbi-sivatagon keresztül hajózhassanak, így érkeznek azután le Pekingbe, hol nagy pihentető van. Míg végre onnan is leszalasztanak egy rongyos kozákot Tiencsinbe, ki azután meghozza az áldott lapokat.’ - A Chinában lakó hazánkfia arra kéri a postát, hogy a lapokat ne Szibérián, hanem Trieszten keresztül küldje a mennyei birodalomba.

1879.11.16 – A Hon - „Magyar” ember levele Kínából 

Faragó Ödön hazánkfiának édes atyjához intézett legközelebbi leveléből a »Vasárnapi Újság« a következő részt közli: 

Hankow (Kína), 1879. szept. 14. Már mintegy három hete, hogy megérkeztem Hankowba, Kínának teatermő eldorádójába. — Chefooból Shanghaig 2 és egy fél napot töltöttem tengeren. Utunk kellemesen folyt le, csak a hőség volt tűrhetetlen. Shanghaiban a hőmérő naponkint 96—100 Fahrenheitet (35-37C0) mutatott árnyékon; ennek tulajdonítható, hogy oly gyakori halálesetek fordultak elő az európaiak között. Kétnapi várakozás után Kiang-Foo nevű folyami gőzösön kiindultunk Sanghajiból, hogy a széles Yangtze-Kingon nyugati irányban 600 mértföldnyi távolságra Kína belsejébe evezzünk. Kínának e hatalmas folyama — közel a torkolathoz — oly széles, hogy közepéből annak egyik partját sem lehet megpillantani. Egy napi hajózás után a partok már láthatók, sőt Nankinghoz közel a tájék már gyönyörűvé fejlődik. Magas hegyek emelkednek fel mindenütt, merészen nyúlánk pagodákkal, majd csinosan épült templomok, budha-kolostorok és fehérlő városok mellett haladunk el. Harmadik napon egy igen érdekes tájék tárult fel előttünk: a Yangtze folyam kelőközepén emelkedik ki egy rendkívül magas keskeny szikla, amely távolról olyan, mint Kleopatra tűje. A kínaiak tetejére templomot építenek, hogy azonban, hogy járnak oda fel, az előttem máig is talány. Itt van a Pogáng tó is, amely szépségére nézve a világ legelső tavaival vetélkedik. — Négy napi hajózás után érkeztünk meg Hankowba. Ez forgalmilag igen jelentékeny hely, s az itt letelepült kereskedők száma igen nagy. A vámhivatalban is számosan vagyunk európaiak. Az európai koncessió igazán gyönyörűen épült, s a folyamról úgy tűnik föl, mint egy nagykert; a házak többnyire palotaszerű emeletes épületek. Az élet meglehetős drága és inkább európaiak, mint akár Tiencsin, vagy Khefosban. Osztályunkból csak hárman kaptunk előléptetést: Faragó (6000 frt évi fizetéssel), Achevan és Vandtappen. A hivatalban (vámhivatal) itt rendkívül el vagyunk foglalva, s időnk bármire igen csekélyen jut. Faragó Ödön.”

1882.08.26. – Fővárosi lapok

„A magyar-kínai vámigazgató, Faragó Ödön hazánkfia e napokban, mint említettük, Budapestre érkezett. Kilenc éve, hogy a kínai kormány szolgálatába állott s azóta nem csak hazáját nem látta, hanem magyarul is csak egyetlen egyszer beszélt, mikor gróf Széchenyi Béla ott járt Kínában. Anyanyelvét azonban, bár nagyon félt tőle, nem felejtette el s épp oly folyékonyan, és magyarosan beszélt, mintha távol sem lett volna. Állása Kínában igen előkelő és fontos; kikötő igazgató a legjelentékenyebb városok egyikében, Tiencsinben s állásával ott excellenciásféle cím jár. Most kétévi szabadságidőt kapott, amire Kínában hét évi szolgálat után minden hivatalnoknak joga van, félfizetés mellett. Faragó Ödön, bár a kínai életet már megszokta, azért vette igénybe e jogát, hogy itthon katonakötelezettségének eleget tegyen. Eddig királyi engedéllyel halasztotta el az egyévi önkénytesi szolgálatot. Hogy kilenc év alatt a mennyei birodalomban sok érdekes tapasztalatot szerzett, természetes, kínai élményeit talán meg is fogja írni, bár ez nagy nehézséggel jár, mert nehéz Kína viszonyairól úgy írni, hogy kínai hivatalnok létére aztán baja ne legyen miatta. Hozott magával érdekes műtárgyakat, rajzokat is. Tegnap Bajára rándult rég nem látott szülei látogatására s onnan hosszabb időzésre visszatér Budapestre.”

Talán nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Faragó úr az elsők egyike lehetett Tiencsinben, akik a Monarchia ügyét képviselték. A közbiztonság és a népek közti béke viszont soha nem állt be ezen időszakban. Faragó Ödön tapasztalásainak összegzését a Földrajzi közlemények 1882. Czikkek / Chináról. Faragó Ödön-től (ADT) című munkában olvashatja, ki egy kicsit mélyebben el szeretne merülni az akkori Kína viszonyaiban. 

Fontos azonban megemlítenünk Széchenyi Béla 1879-es Ázsia expedícióját is, melyben a legmagasabb diplomáciai körök felhatalmazásával tárgyalt a kínai vezetéssel és utazta be a régiót. 

Mint oly sokszor a nélkülözés az, ami a társadalmi ellentéteket a legjobban kiélezi. Kínában az időszakos árvizek igen gyakorta keserítették meg az ott élőket, nyomorúságot éhezést hozva maguk után. 1890-ben sem volt ez másképp.

1890.08.01 Budapesti Hírlap - „Víz áradás" 

London, júl. 31. Mint a Reuter-ügynökségnek Shangaiból jelentik, a Pei Ho folyam kiáradt, minek következtében Peking és Tiencsin közt a közlekedés szünetel és az aratás teljesen elpusztult. Tiencsinben több ember életét vesztette.„

A nyári áradások következményeként:

1890.12.02 Budapesti Hírlap - „Forrongás Tiencsinben." - Pétervár, dec. 1.   

Vladivostokból érkezett tudósítások szerint Tiencsinből azt jelentik, hogy az odavaló lakosság közt forrongás ütött ki. A vízár következtében kenyér nélkül maradt nép azzal fenyegetődzik, hogy megöli az európaiakat és azután Pekingbe vonul, hogy ott leszámoljon a császárral. Különben ez idő szerint négy kínai, egy francia és egy amerikai hadihajó horgonyoz Tiencsin előtt az európaiak megvédésére.”

A boxer lázadás 

A sok megpróbáltatás után a kínai nép megindult, hogy a keresztény elnyomóit akár az kínai akár európai végképp eltörölje a föld színéről. Ezen parasztokat kik lőfegyver hiányában kaszával, karddal sokszor puszta kézzel elkeseredettségből harcolt hívták bokszereknek.

1891.12.01 Pesti Hírlap „Lázadás és mészárlás Khinában.” 

”London, nov. 29. A Daily Chronicle jelenti Tiencsinből nov. 28-iki kelettel. Hivatalos sürgönyök szerint a takaui keresztény mészárlások rémítő kegyetlenkedésekkel jártak. A mészárlást a kis belga misszió bennszülött, megtérítettjein kezdték. Pokoli kínzásokkal öltek meg sokakat. Apró gyermekeket késekkel vagdaltak össze és megpörkölték őket. Az apácákat buzogányokkal verték agyon; a papokat iszonyúan megkínozták. A vérfürdő után előkelő mandarinek ünnepélyesen megvendégelték a gyilkosokat. A pekingi diplomáciai testület és az európai kolónia kebelében a legnagyobb elkeseredés uralkodik.” – „London, dec. 4. Tiencsinből jelenti a Daily Chronicle. A rebellisek megöltek egy mongol herceget, újabb falvakat pusztítottak el és a bennszülött keresztényeket a mandarinok szeme láttára felkoncolták. A nisvangi lázadást elfojtották. Sok forradalmárt lefejeztek.”

A nagy boxerlázadás előtti években volt még egy hazánkfia ki vándorbottal e vidéket rótta. Ő Cholnoky Jenő, kinek 1899-es úti beszámolóját „A Sárkányok országából” című könyvben olvashatjuk. A könyv betekintést ad a korabeli kínai állapotokra, felnyítja az európai olvasó előtt milyen is a kínai társadalom kúltúra és a végtelennek tűnő távolságokat átszelve nagyon szép tájleírásokat tartalmaz. A könyvből csak egy kis részletet idézek, akit érdekel úgyis elovassa. ITT

„Egyszerű, szürke kabátban, fekete nyakkendő nélkül beszélek olvasóimhoz, a magunk egyszerű nyelvén, mint ahogy jó ismerőseim körében szoktam elbeszélni másfél évig tartó utazásom eseményeit. Sokkal igénytelenebb, sokkal egyszerűbb ez a munka, hogy helyén valónak találnám itt köszönetét mondani jótevőimnek, akik utazásomat lehetővé tették. Nagyméltóságú dr. Wlassics Gyula V. b. t. t. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr széles látóköre és kegyes jóakarata adta meg ahhoz a lehetőséget, hogy sikerüljön az a terv, amit Princzipálisom és második Atyám, Lóczy Lajos dr. készített elő, azt hiszem, tisztán az én javamat tartva szem előtt. Nem vagyok elbizakodott, hogy azt higyjem, miszerint a tudományosságnak remélt ezzel hasznáni; ő ismeri legjobban az én gyengeségeimet.

A Nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr előzőleg 1500 forinttal, útközben 500 forinttal s végül ismét 1500 forinttal segélyezett. A Nagy méltóságú Földmívelésügyi Miniszter Úr 500 forinttal járult úti költségeimhez. Már Kínában voltam, amikor boldogult dr. Mészáros Károly adományát kaptam: 1000 forintot és végül dr. Semsey Andor úr visszautazásaim költségeit fedezte, megvásárolván gyűjteményeimet a Nemzeti Múzeum és a Tudomány-Egyetem Földrajzi Intézete részére, mintegy 500 forintértékben. Még egyéb kisebb segítségekkel együtt mintegy 6000 forintot kaptam hazámból, az utazásom pedig körülbelül 12,000 forintba került. A többit odakünn kerestem meg bányavizsgálatokkal, szakértői véleményekkel stb. Persze, ha ez a 12,000 forint egyszerre lehetett volna kezeim között, sokkal többet tehettem volna. Összesen 287 napot fordíthattam érdemleges tanulmányokra. Megtettem, az országúton mérve, összesen valami 6000 kilométert, majdnem kivétel nélkül gyalog, amely úton tanulmányozhattam. Egy napra tehát 25,4 km. jut. Pertrografiai és paleontológiái' gyűjteményeimen kívül 750 rajzot, 210 fényképet készítettem az úton s a beutazott vidékek részletes térképét is megrajzoltam. De hisz külön kötetet kellene írnom, ha részletezni akarnám mindazt, ami zsákmányul esett az úton. Elmondhatom, hogy mindazok, akikkel útközben érintkeztem, minden lehetőt megtettek, hogy működésemet elősegítsék. Elsősorban wahlborni Czikann Móricz báró pekingi követünk, továbbá Rosthorn követségi titkár, Silvestri és Natiesta attasé urak Pekingben minden lehetővel segélyeztek. Sanghaiban O. v. Möllendorff, Th. Kingsmill és I. Edkins urak, s az én kedves barátom, vigasztalóm legkeserűbb napjaimban, Gubányi Károly, olyan sok mindenfélében, olyan igazi jóindulattal támogattak, hogy jó akaratukat alig fogom tudni valaha meghálálni… 

Triestból 1896. deczember harmadikán indultam az osztrák Lloyd Imperator nevű gyorsjáratú hajójával...1898. július 4.-én Triest előtt vetettünk horgonyt.„ 

1899.12.31.-én egy Shandong-i boxercsoport elrabolta Sidney M. Brooks tiszteletest, az angliai egyház misszionáriusi társaságának, a Society for the Propaguation of the Gospel in Foreign Parts tagját, és lefejezte. Gyakran őt tartják a boxerfelkelés első külföldi áldozatának.

1900.04.24.-i Alkotmány folyóirat közli a boxerlázadást:

Ugyanezen nap (1900.05.29.) a Budapesti napló magyarázata a közönség felé:

„A boxerek. 

Ez a sportnév most sűrűn olvasható a hírlapok távirati rovatában, mégpedig oly kegyetlenkedésekkel kapcsolatban, amelyek a legkomolyabb nemzetközi cselekvést tehetik szükségessé. A boxerek névvel jelölik röviden azt a kínai forradalmi társulatot, amely néhány hét óta tűzzel-vassal pusztítja a kínai idegentelepeket, kardélre hányja az európai hittérítőket és azzal fenyegetőzik, hogy minden külföldit kiirt Kínában. A boxerek szektáját, tavaly májusban alapította meg egy bandita s az idők folyamán többféle, nagyon exotikus néven szerepeltette. Hívták már Veres lámpaernyőnek, Arany harangfátylának, Vas-ingnek, legújabb neve pedig, A hazafiság és béke ökle. Az utóbbi néven nevezik őket most az európaiak, az ököljelvény után röviden boxernak a nemzetközi sajtóban. A boxerek azzal toboroznak híveket, hogy bebeszélik az embereknek, hogy különféle varázsigéik révén a szekta tagjain nem fog sem golyó, sem szurony. A boxerek eleinte a katolikusokat irtották, később különbség nélkül üldözték az összes keresztény felekezeteket. Midőn Ju kormányzó Santungból száz katonát küldött ellenük, nyomtalanul eltűntek. Múlt október 11-én újra mintegy ezer, embert toborzott össze a főnökük s nevével jegyzett proklamációt bocsátott ki, amelyben a többi közt ez is állott:  „A hazafiság és béke ökle hatalmassá akarja tenni a mandzsu-dinasztiát és ki akarja irtani az idegeneket." - A kormány csapatait újabban alaposan elverték, mire a szekta újult erővel gyilkolt és pusztított. A kínai kormány biztosította a hatalmakat, hogy egyszer s mindenkorra végezni fog az erőszakos szektával, ígéretét eddig nem váltotta be."

A következőkben igyekszem a hazai újságírás termékeivel kronológikusan bemutatni az eseményeket: 

Tiencsin, május 28. A boxerek a múlt éjjel fölgyújtották Liuliho községet, amely a hunani vasút mentén, 24 mérföldnyire Fengtaitól és 29 mérföldnyire Pekingtől van, és fölszaggatták a vasúti síneket. Számos vasúti kocsit szétromboltak és néhány kínai alkalmazottat megöltek. A Fengtaiban levő belga mérnökök bátorságban vannak. A boxerek állítólag Peking felé tartanak. 

Tiencsin, május 28. A boxerek lázadása terjed. Az angolok és belgák elhagyták Fengtait, ahová még ma várják a boxereket. Egy vasúti vonat menekülőket szállított Tiencsinbe. Tiencsin és Peking között dél óta szünetel a vasúti forgalom. A Newark nevű amerikai cirkálóhajó és egy francia hadihajó Taku felé érkezett.

London, máj. 31. (Saját tudósítónktól.) Kínából egy idő óta nyugtalanító hírek érkeznek. A pekingi kormány szó nélkül tűrte az úgynevezett boxer-szekta garázdálkodásait; ez a szekta kimondotta a harcot az összes idegenek ellen s mozgalma az utóbbi időkben félelmetessé vált. A boxerek megtámadták az idegen missziókat, több várost fölgyújtottak, míg más városok ellen valóságos ostromot indítottak. Az idegeneknek nemcsak a vagyona, de az élete is nagy veszedelemben volt s mivel a kínai kormány eddig nem tett intézkedést a lázadók megfékezésére, a hatalmak egyetértőleg közbelépnek, hogy alattvalóikat megvédelmezzék. 

Brüsszel, máj. 31. (Saját tudósítónktól.) A peking-bangkoki vasút itteni igazgatósága részletes táviratot kapott a legújabb kínai zavargásról. E szerint kétezer boxer három napig ostromolt huszonöt belgát feleségestűl és gyermekestűl. A belgák hősiesen védekeztek és megtámadóik közül sokat megöltek. A helyzet nagyon veszedelmes, mert a régenscsászárnő titokban támogatja a boxerek mozgalmát. 

Tiencsin, máj. 30. Ma a következő hadihajók érkeztek ide: Az orosz Gremjadicsu, Dimitrij, Sziszaj Veliki, Gajdamak és Vszatnik hadihajók két torpedónaszáddal, a francia Descartes, az angol Orlando és Algerines végül az olasz Elba. Valamennyi hajóról tengerészkatonák vagy matrózok szálltak partra. Céljuk az, hogy Pekingbe menjenek és rákényszerítsék a kínai kormányt a boxerek mozgalmának elfojtására s elégtételt követeljenek az európaiak számára eddig szenvedett kárukért. 

London, máj. 30. A Reuter-ügynökség jelenti Tiencsinből: A kínai hatóságok nem engedték meg az orosz csapatoknak, hogy a takui erődön átvonuljanak. 

Köln, máj. 31. (Saját tudósítónktól.) A Köln. Ztg.-nak megerősítik Londonból azt a hírt, hogy a kínai hatóságok megtagadták az orosz csapatoknak az engedelmet, hogy a takui erősség mellett elhaladjanak. A nagyhatalmak ily körülmények közt kénytelenek lesznek az átmeneteit kierőszakolni. Kétséget sem szenved, hogy a takui erősség nem lesz képes sokáig ellenállni az egyesült európai hajóknak és csapatoknak s ez Kínára nézve a vég kezdetét jelentené. Oroszország jelentékeny flottát vont össze a kínai vizeken s úgy látszik, hogy a Kína ellen irányuló akcióban a vezető szerepet fogja elvállalni. 

London, máj. 31. A lapok egy Sanghajból érkezett táviratot közölnek, amely szerint a kormányrendeletet bocsátott ki, a mély halálbüntetés terhe mellett megtiltja a boxer-szövetségben való részvételt.

London, máj. 31. Tiencsinből jelentik a mai kelettel: Angol, amerikai, olasz, japán, francia és orosz csapatok, összesen huszonkét tiszt és háromszázharmincnégy katona, ma különvonaton Pekingbe utazott. A kínaiak tüzelni kezdtek, amire az oroszok visszavonultak. Később kiderült, hogy a kínaiak nem az oroszokra lőttek, hanem üdvlövést tettek a sorompón túl levő kínai hadihajók mandarinjainak tiszteletére. Orosz csapatok ma elhaladtak a takui erőd mellett és holnap Tiencsinbe várják őket. 

Peking1, máj. 31. A Jento-ügynökség jelenti: A helyzet most valamivel jobb, mert a kínai csapatok minden pontot megszálltak, ahol zavargások történtek. 

Jokohama, máj. 30. A koreai helyzetet nagyon komolynak tartják. A sajtó azt követeli, hogy Japán tartsa fönn befolyását Koreában. Egy japán cirkálóhajó azt a parancsot kapta, hogy Tiencsinbe menjen.

Washington, jún. 2. A pekingi-amerikai követ azt táviratozza, hogy a követségek védelmére rendelt európai csapatok megérkezése Pekingben sokat javított a helyzeten. A főváros most sokkal nyugodtabb, de a környéken még folyton mozgolódnak a boxerek. Washingtoni diplomáciai körökben célzásokat tesznek arra, hogy a boxerek hirtelen támadt lázadása egy része egyik európai nagyhatalmasság jólmegfontolt tervének, amelynek célja az, hogy Peking állandó megszállását és a Peiho folyó uralmát biztosítsa annak a hatalmasságnak. Megjegyzik azonban, hogy ez a terv a többi hatalmasság ébersége miatt dugába dőlt. 

Tiencsin, jún. 2. A francia konzulátus azt az értesítést kapta, hogy csütörtökön reggel 700 boxer, puskával és lándzsával felfegyverkezve, megtámadott harminc idegent, köztük hat asszonyt és egy gyermeket, akik csónakon Paotingfuból Tiencsinbe menekültek. Az idegenek közül négyet megöltek és néhányat megsebesítettek. Az életben maradottakról itt semmit sem tudnak. A Gentino angol hadihajó és a Calabria olasz hadihajó Tokuba érkezett. Az angol hadihajón egy tengernagy van. 

Tien-Csin, jún. 2. (Reuters) Paoting-fuban levő francia lelkészek legújabb jelentése szerint a külföldiek, akik onnan elmenekültek és akiket fegyveres boxerek megtámadtak, Tien- Csin közelébe érkeztek. Megerősítést nyer, hogy négy menekülőt megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Egy expedíció ment el innen a menekültekért. 

Brüsszel, jún. 2. (Saját tudósítónktól.) A pekingi belga követ hivatalos jelentésében megerősíti, hogy a kínai hatóságok támogatják a boxerek mozgalmát. A lázadók ezerkétszáz kínai katona szeme láttára elhamvasztották a belga-kínai vasút fő állomásépületét. A követ azt kívánja, hogy belga csapatokat küldjenek a vasút megvédésére. 

London, jún. 2. Egyes lapok részletes adatokat közölnek a Tokuban levő idegen hadihajók számáról. E szerint kilenc orosz, két francia, három angol, három német, két amerikai és két japán hadihajó van Taku előtt. Ugyancsak a lapok jelentése szerint az orosz hajókon a hajólegénységen kívül még 11.000 ember van Port-Artúrból, 14.000 ember pedig Port-Arturban készen van az elindulásra. 

Berlin, jún. 2. A Kaiserin Augusta német cirkálóhajó tegnap Taku elé érkezett.

Brüsszel, jún. 5. (Saját tudósítónktól.)A pekingi belga követség legújabb táviratai szerint a kínai események sokkal aggasztóbbak, semmint eddig hitték. A boxerek elpusztítottak három vasútvonalat, a távíródrótot mindenütt letépték s a vasúti épületeket elhamvasztották. Egy boxer csapat megtámadott egy vasúti vonatot s az utasok közül sokat megsebesítettek, azután valamennyit kirabolták. Hat vasúti hivatalnokot veszedelmesen megsebesítettek. A boxerek nyíltan hirdetik, hogy a régens-császárné és a két császári herceg támogatja mozgalmukat. A belga követség huszonöt millió frank kártérítést követel a kínai kormánytól. 

London, jún. 5. (Saját tudósítónktól.)A boxerek megtámadtak egy orosz csapatot s megöltek egy hittérítőt. A pekingi kínai követek ily körülmények között elkerülhetetlenül szükségesnek tartják a Pej Ho torkolatának blokádját Tien-Csin mellett. Az európai követek már engedelmet is kértek kormányuktól arra, hogy a Pej Ho torkolatánál levő európai hajókkal közösen megkezdhessék Tien-Csin blokádját. A Pej Ho torkolata száz kilométer távolságra van Pekingtől. 

London, jan. 5. A szenter ügynökség tiencsini levelezője a következőket táviratozza mai kelettel: A vasúti mérnökökkel meglátogattam Huangcsut. London állomás leégett. Kísérletet tettek arra is, hogy két hidat elpusztítsanak. A kínai csapatok parancsnoka jelentette, hogy kétszáz embere megszökött, a megmaradt ötven azonban állítólag vitézül harcolt s több boxert megölt. A szökevény katonák, hír szerint, egy földnyelvre szorultak s visszavonuló útjukat elvágták. Több sebesültet és iszonyúan megcsonkított halottat találtunk. Láttunk boxer csapatokat, amelyek bebarangolják az országot, a vasutakat azonban nem támadják meg. Az összes kínai vasúti alkalmazottak elhagyják állomásaikat, bár védelmükre csapatokat küldtek ki. A Fengtai-ból oltalmukra rendelt 250 főnyi csapat tegnap reggel Lukoncsiaoba menekült, amikor a huangcsui eseményekről értesült. 

Brüsszel, jún. 5. (Saját tudósítónktól.) A Pekingből érkező hírekből azt kell következtetni, hogy a kínai fővárosban nagy palotaforradalom készül. A helyzet rendkívül veszedelmes s a világ a legközelebbi napokban nagy eseményekre lehet elkészülve. A belga követ a belga mérnökök meggyilkolásáról szóló hírt nem erősítheti ugyan még meg, de nagyon valószínűnek tartja. 

Páris, jún. 5. Az Elysee-palotában ma minisztertanács volt, amelyen Delcasse külügyminiszter a kínai helyzetre vonatkozólag néhány táviratot olvasott föl, amelyekből kitűnik, hogy a pekingi francia követ a többi diplomáciai képviselővel teljesen egyetértve jár el és energikusan síkra száll az idegenek védelméért. A miniszter bejelentette továbbá, hogy Courrerolles tengernagy hajóraját összevonja a takui kikötőben.

Budapest, jún.7. Minden hír, amely ma Kínából érkezett, a veszedelem növekedését röpíti világgá és a boxerek forradalmából három jelentőségteljes momentumot domborít ki. Az egyik, hogy a kínai csapatok nem akarják a forradalmat leverni, megtagadják az engedelmességet és hogy a kínai kormány, amely visszautasítva az orosz ajánlatot, azt felelte, hogy elég ereje van a kínai csapatokban, mindenképpen a boxereket pártolja; a másik, hogy Oroszország nagy hadsereg összevonásával Peking megszállására készül és a harmadik, hogy az angolokat nagyon idegessé teszi ez az orosz készülődés. 

London, jún.7. A Reuter-ügynökségnek jelentik Tiencsinből tegnapi kelettel. Híre jár, hogy Tunglu mellett boxerek és katolikusok között ütközet volt, amelyben három boxert megöltek és kilencet elfogtak. Egy vonat, amely ma reggel ágyukkal és katonákkal innen elindult, visszamenet csak három mértföldnyire Langfangon túl tudott jutni. Mintegy negyvenegy mértföldnyi távolságra a sínraktárak házikói és a vasút mentén lévő falvak lángban állottak. A telegráfoszlopok föl voltak döntve. A vonaton lévő kínai csapatok rálőttek a szántóföldeken levő bennszülöttekre, de vonakodtak tovább menni vagy a vonatot elhagyni, hanem azt követelték, hogy vezessék őket vissza. 

London, jún.7. A Reuter-ügynökség jelenti Pekingből tegnapi kelettel. A helyzet egyre rosszabbodik. Az idegen követek gyakran tanácskoznak. Az angol követ táviratilag még 75 tengerészkatona kiküldését kérte. Japánnak arra a panaszára, hogy Oroszország csapatokat ajánlott föl a cungli-jámennek a lázadás elfojtására, a cungli-jámen tudtára adta a japán követnek, hogy Oroszország ajánlatára azt a választ adta, hogy a kínai kormány maga is el tudja fojtani a zavargást. Este ediktumot bocsátottak ki, amely a császári csapatokat gyávaságuk miatt megrója és Jung-Lu főparancsnokot és Sili alkirályát utasítja, hogy a boxerek lázadását azonnal nyomják el. 

Tientsin, jún.7. hétfő óta megszakadt a vasúti összeköttetés. Az egyetlen eszköz a helyzet javítására, hogy az idegen hatalmak kezükbe veszik a vasúton való felügyeletet. A Reuter ügynökség tudósítója elutazott Tiencsinből, de a várostól tizennyolc mérföldnyire megtiltották neki a tovább utazást, mert a boxerek mindenfelé ellepik a vidéket. Mindenütt az a felírás látható: Halál minden idegenre! Egy belga mérnöknek, aki két nappal ezelőtt elutazott Paotingból, egyik szolgája, azt beszéli, hogy öt idegen és két kínai holttestét látta a nagy csatornában. A boxerek plakátokat függesztettek ki, amelyekben azzal fenyegetődznek, hogy a jövő szombaton leöldösik az összes idegeneket. 

Berlin, jún. 7. A csifui cirkáló hajóraj parancsnoka azt a távirati utasítást kapta, hogy egy különítményt küldjön Tiencsinbe és a pekingi német követtel és a többi hatalmasság hajórajainak parancsnokaival egyetértőleg tegyen intézkedést az ottani európaiak védelmére.

Washington, jún. 8. A pekingi amerikai követ ma azt táviratozta ide, hogy Pekingben rosszabbra fordult a helyzet. Erre és Kempf tengernagy tegnapi táviratára a kormány utasította Remney manilai ellentengernagyot, hogy a Helena ágyúnaszádot, vagy valamely hasonló hajót küldjön Kempf tengernagynak, hogy olyan hajóval rendelkezhessék, amely a Peiho-folyón fölfelé mehet egész Tiencsinig, mivelhogy az ő hajója nem mehet tovább Takunál. A Helena tíz tisztet és százhatvanhat legényt visz magával. Hay külügyminiszter felhatalmazta Conger pekingi követet, hogy Kempftől a helyzet alakulásához képest segítséget kérjen és az amerikai legénységgel úgy rendelkezzék, amint a követségek, a konzulátusok és az amerikai érdekek védelmére jónak látja, az amerikai kormány még most is független eljárásra van eltökélve, de amennyire lehet, hajlandó hozzájárulni a béke és a rend helyreállításához. 

London, jún. 7. A Reuters ügynökségnek jelentik Tiencsinből. Múlt éjjel 290 különféle nemzetiségű tengerészkatona érkezett ide. A Barfleur angol hadihajó ideérkezett. A Terrible hadihajót nemsokára idevárják. Azt hiszik, hogy a haderő szaporítása máris biztosította Tiencsint a boxerek ellen. 

Peking, jún. 7. Pekingbe két nap óta nem érkezett posta Tiencsinből. Délután összejöttek az idegen hatalmasságok követei s arról tanácskoztak, hogy rendkívüli audienciát kérjenek-e. Eddig nem történt határozás. 

Brüsszel, jún. 7. (Saját tudósítónktól.) A kormány szakadatlanul riasztó híreket kap Pekingből. A peking-hankaui vasút tizenhat kilométer hosszúságban el van pusztítva. Pekingben és Tiencsin-ben az európai csapatok bevonulása mellett is óriás pánik van és az európaiak tömegesen menekülnek Toku-ba, ahol a nagyhatalmak hadihajói több biztosságot nyújtanak. Port Artur-ban nagy orosz hadsereget vonnak össze. Azt hiszik, hogy az orosz csapatok már legközelebb bevonulnak Pekingbe. 

Köln, jún. 7. (Saját tudósítónktól.) A Köln. Ztg.-nak jelentik Londonból. A kínai eseményeket a dél-afrikai háború mellett is egyre növekedő érdeklődéssel kísérik és különösen az a gondolat, hogy az orosz csapatok beavatkozhatnának, két nap óta nagy izgalmat kelt. Általános az a vélemény, hogy az európai hatalmak koncertjét, ameddig csak lehet, fönn kell tartani és hogy egyes hatalomnak egyoldalú beavatkozását mindenképpen meg kell akadályozni. Az összes kormánypárti újságok ebben a nézetben vannak. A Times is ezt az álláspontot hangoztatja, de a mellett élesen kikel Oroszország ellen.

London, jún. 7. (Saját tudósítónktól.) Tokióból érkező hírek megcáfolják a japáni kormánynak tulajdonított azt a szándékot, hogy a koreai vizeken hadi flottájával akar tüntetni s ezzel szemben megerősítik, hogy a pétervári kormánykörök biztosítása, hogy Oroszország és Japán a legjobb egyetértésben vannak, föltétlenül valóságon alapul.

Budapest, jan. 8. A vért és vagyont kívánó kínai forradalom terjedésével napirendre került ismét az a kérdés, amely sohasem marad el, ha az úgynevezett európai koncert fog hozzá valamely bonyodalom elintézéséhez: ki kaparja ki a forró gesztenyét? Brüsszelből jelentik, hogy az idegen hatalmak képviselői közt sajnálatos irigykedés és egyetlenkedés van, ami csak megerősítése mindannak, amit eddig az oroszok és az angolok versengéséről tudott meg a világ. Az angolok, akik a minap maguknak követelték a vezető szerepet, most úgy tüntetik föl a dolgot, mintha a hatalmak a legteljesebb egyetértésben volnának. Egy londoni távirat szerint egyik hatalmasság sem szándékozik a többitől függetlenül eljárni. Annak a híresztelésnek, hogy orosz csapatok készen állnak arra, hogy Kínába bevonuljanak, nem adnak hitelt. Nem tartják valószínűnek, hogy Port-Artúrból orosz csapatokat küldenének ki. Ezzel az angol szépítgetéssel élénk ellentétben van a Novoje Vremja-nak, következő sugalmazott kijelentése: Angolország a hatalmak egyértelműségét Kínában meg akarja zavarni és Oroszországot gyanúsítja. De ezzel nem bírja rá Oroszországot, hogy másnak a számára kikaparja a gesztenyét. Ha van hatalom, amely Kínában tanúságot tehet önállóságáról és az akcióra való szabadságáról, ez a hatalom csak Oroszország, amelynek a legközelebbi események helyén elég szárazföldi és tengeri csapata van. Az éjjel a Fol. Korr. utján értesítés jött Pétervárról az orosz diplomáciai körök véleményéről. Ez is tagadja ugyan az orosz aspirációkat, de célozgat arra, hogy baj lehet, ha valamelyik hatalom, (melyik más, mint az angol ?) magánérdekét akarná megóvni. Szóval a kínai forradalom keretéből mind élesebben domborodik ki az összeütközés Angolország és Oroszország között, ami, mert a boxerek egyre jobban pusztítanak és az idegenellenes mozgalom élén, mint Brüsszelből jelentik, egy császári herceg áll, csak újabb bonyodalommal tetézi a kínai veszedelmet, amelyről éjjel a következő táviratokat kaptuk: 

Tiencsin, jún. 8. (Reuters) Tiencsintől körülbelül húsz mértföldnyire Peking irányában harc van a kínai csapatok és a boxerek között. Tegnap a Takuba szolgáló után ütközetre került a dolog. Az itteni pályaudvaron 75 angol tengerészkatona várja az engedelmet, hogy Pekingbe mehessen. Hír szerint a kínaiak akadályokat gördítenek útjukba. Paotingfunál állítólag megverték a kínai csapatokat. 

London, jún. 8. Reuter-ügynökség jelenti Tiencsin-ből tegnapi kelettel. Hivatalos kínai forrásból jelentik, hogy 4000 boxer Yongstoum és Lofa között tegnap délután a kínai csapatok 1500 emberét bekerítette. Az utolsó hírek szerint ma reggel még folyt a harc. Mint a hivatalnokok állítják, 500 boxer elesett. A kínai csapatok veszteségéről mit sem tudnak.

Tiencsin, jún. 8. (Reuters) A vasúti forgalom Tiencsin és Peking között ismét szünetel. A hatóság nem akarja az angol csapatoknak a vasút használatát megengedni. Ámbár az angolok fölajánlották, hogy a vasútvonalat ismét helyreállítják, úgy, a, mint a hatóság kívánná. 

Zürich, jún. 8. (Saját tudósítónktól.) Tiencsinből érkezett távirat azt jelenti, hogy a boxerek elfogtak egy Ossent nevű svájci mérnököt és húgát és valószínűleg mindkettőjüket meggyilkolták. Ossent az orosz-kínai vasút építésénél volt alkalmazva. 

London, jún. 8. A Times jelenti Pekingitől tegnapi kelettel. A cungli-jámen megígérte, hogy szombatig helyreállíthatja a vasúti összeköttetést. Egyben tiltakozik az ellen, hogy még több angol csapatot szállítsanak partra. A lapok táviratokat közölnek, amelyek szerint a brit tengerészkatonák azt a parancsot kapták, hogy erőszakolják ki az utat Pekingbe. Az angol hajóraj kilencszáz embert szállított partra, tehát többet, mint a többi hatalmasság együttvéve.

Tiencsin, jún. 8. (Reuter.) Ma az osztrák-magyar csapatokból 75 ember és az orosz csapatok 80 embere érkezett ide. 

Berlin, jún. 8. A Wolff-ügynökségjelentése szerint a Hansa cirkálóhajó e hónap 7-én és a Gefton nevű kis cirkálóhajó ma Cintau-ból Taku-ba ment. A német különítményt harminc emberrel megerősítették. 

Tiencsin, jún. 8. (Reuter.) A D’Entre castreaux és Jean-Bart francia cirkálóhajók és a Koszija orosz cirkálóhajó Taku-ba érkezett. 

Paris, jún. 8. Az Elysée-palotában ma tartott minisztertanácsban Delcassé külügyminiszter a kínai helyzetre vonatkozó táviratokat olvasott föl, amelyekből kitűnik, hogy Pichon francia követ állandóan egyetértőleg jár el a többi diplomáciai képviselővel. Courrejolles tengernagy, aki hajórajával most Taku előtt van, azt a parancsot kapta, hogy a szükséges óvóintézkedések végrehajtása végett a többi idegen hajóraj tengernagyaival egyetértően járjon el. 

Pétervár, jún. 8. (Pol. Korr. )Orosz diplomáciai körök véleménye szerint Kínában a hatalmak a közös érdekeik védelmén túlmenő akcióra csak akkor kényszerülnének, ha azok a hatalmak, amelyeknek érdekeit érinti a kínai idegenüldözés, egymástól eltérő tendenciát követnének. Bár a kabinetek ebben az ügyben még nem tárgyaltak, mégis azt hiszik, hogy egyik hatalomnak sincs külön célja. Különösen Oroszországot nem szabad gyanúsítani, hogy a veszedelmet a saját érdekéért kihasználja. Ne keltsen féltékenységet az a körülmény, hogy ez idő szerint Kínában Oroszország léphetne föl legkönnyebben a legnagyobb hatalommal, mert minden érdekelt faktornak egyformán kell kívánnia, hogy a boxerek mozgalma minél hamarább elfojtassék.

Bécs, jún. 11. Czikann báró, a pekingi magyar követ Bécsbe érkezett és fogadta az Extrablatt munkatársát. A követ április 3-án hagyta el Pekinget és hatheti utazás után Nápolyba ért, ahol huzamosabban tartózkodott. Nápolyból ment Bécsbe. — A kínai eseményekről — mondotta — csak Nápolyban értesültem. Ha hamarabb értesülök róluk, azonnal visszafordultam volna. Ön azt kérdi, nincs-e a bokszolók lázadásában valamely európai hatalom keze? Erre bajos felelni. Pusztán találgatásra vagyunk utalva. Magam nem hiszem, hogy a lázadást idegen részről szították. A bokszolók titokban szövetkeznek, gyűlölnek minden idegent. Ők a régi kínai eszmék hívei és gyűlölnek minden új ideát és reformot. A bokszolókról sokat írtak. Kezdetben oly szövetkezet volt ez, melynek tagjai testi gyakorlattal igyekeztek izmaikat fejleszteni, hogy a hazát erős karral védelmezzék. Szóval, olyan atléta klub-féle volt. Ez azonban csak cégér volt. Az angolok a sport iránt való hajlandóságukért boxereknek nevezték el őket. A reformok ellen való gyűlölet az összekötő kapocs köztük. Különös ismertető jelük nincs. — Miféle viszony van az anyacsászárné és a bokszolók közt ? — Az anyacsászárné nem üldözi a szektát, de nem is protegálja nyilvánosan. Az anyacsászárné azonban szimpatizál a bokszolókkal, mert bennük a kínai, konzervatív pártot lát, mely semmitől sem riad vissza, hogy az országot az idegen inváziótól megóvja. A boxolók lázadásából nagyobb veszedelem származhatik-e ? — Nem lehet tudni, mi lesz a lázadás következménye. Kiszámíthatatlan az, hogy mi készül Pekingben és Kínában. Az angoloknak és oroszoknak megvan a maguk érdekszférájuk, Franciaország kevésbé van érdekelve. Természetesen, azonnal bizonyos kvalitás keletkeznék, ha valamely hatalom kezét nagyobb birtokra tenné, vagy befolyását ki akarná terjeszteni. Egyik hatalom a másikra nagyon vigyáz és ezért mondtam: kiszámíthatatlan az, hogy mi történhetik. — Az osztrák és a magyar kereskedők remélhetik-e, hogy a többi nép nagy versenye közt kereskedhessenek Ivinában" — Bizonyára! — felelt Czikann báró nagy nyomatékkal. — Csakhogy kereskedőinknek nagyobb legyen a vállalkozó kedvük és a bátorságuk. Sikerrel exportálhatunk Kínába: vasat, üveget, lábbelit, bort, ruhát, bőrt. Az utóbbi időben magyarok magyar konzerv-vasat kezdtek Kínába szállítani és ezt a cikket nagyon keresik. A pilzeni sör is meghódítja lassan kint a piacot. De többet kellene mozogni. Némely kereskedő jobban tenné, ha efféle gondolatokkal foglalkoznék politizálás helyett. Ezzel végződött a beszélgetés.

A kialakult helyzetet legjobban talán az alábbi cikk foglalja össze:

Budapest, jún. 5. 

Az öklözők társasága Kínában egy politikai szövetség a nép között, hasonló az olaszországi maffiához, vagy a fénnek titkos egyesüléséhez Izlandban. A kínai szociáldemokraták (mert hiszen Kína a legdemokratikusabb állam, tele szocialisztikus tanításokkal) végtelenül gyűlölnek mindent, ami idegen, elkezdve a Mandzsu-dinasztiától a legutolsó európai matrózig, de legkivált gyűlölik az angol kereskedőt és a keresztény hittérítőt. Ezeket, mivel oly tanítást hirdetnek, mely Konfucius öt könyvével és Buddha vallásával sehogy sem egyezik, a kalmárokat pedig ki nem állhatják, mert ők is kalmárok s irigy szemmel nézik, hogy angol és német kereskedők bejönnek, néhány évig üzérkednek s gazdagon távoznak és e mellett még úgy bánnak a bennszülöttekkel, mintha ők urak, emezek pedig alárendelt szolgáik volnának. Most még azt is megcselekszik ezek a jött-ment európaiak, hogy a kínai állam által biztosított hat százalék jövedelemre méregdrágán építenek vasutakat országokon keresztül-kasul. Egyet a belgák v Pekingtől le egész Hongkong-ig, oroszok is építenek kozák csapatok fedezete mellett, a németek hasonlóképpen katonai asszisztenciával. 

Mindez rengetegül izgatja és bosszantja ezt a konzervatív népet, hogy neki adót kell fizetni, garancia fejében azt is elviszik az idegenek , dolgozni kell a vasutakon szinte kényszermunka gyanánt s ők nem szeretik a vasutat, mert azon az idegenek behatolnak országuk belsejébe és mint mindenütt, a vasút tönkreteszi a régi szállítóüzleteket: az ember által kötélen vontatott csónakot, vagy a kuli vállán rúdon cipelt teherszállítást kosárban és a személyszállítást gyaloghintóban. Már a szegény kulinak éhen kell vesznie, így okoskodik ez a népség és beáll a nagy kés-egyesületbe, vagy az öklözők társaságába. Ezeket a fölkelőket nevezik az angolok boxereknek. Midőn 1898. október hónapjában Cu-Hszi császárné magához ragadta az uralmat s a modern reformokhoz hajló Kuang-Szü császárt, unokaöcsét palotafogságra vetette, már akkor kitűnt, hogy ez a reakció az idegenek kiüldözését célozza. Peking utcáin megtámadták az angol követséget és az amerikai misszionáriusokat s az európai diplomaták úgy megijedtek, hogy angol, német és orosz katonaságot hívtak Pekingbe biztosságuk megóvására. 

Az özvegy császárné kénytelen volt engedni, mert az európai hatalmak egymás közt megegyeztek, különösen Anglia és Oroszország megszerződtek, hogy mindegyiknek mennyi joga legyen a kínai birodalomban. A németek arra is rákényszerítették a pekingi udvart, hogy Henrik herceget a palotában a császár úgy fogadja, mint vele egyenrangú személyiséget. Szakítani nem mert Cu-Hszi a Pekingben székelő követségekkel és az európai hatalmakkal, de az ország kormányzásából mindenütt kilökte a civilizáció és haladás híveit és a hivatalokat megrakta a legkonzervatívabb mandarinokkal. Mi természetesebb, mint hogy a nép ezt látva, fölbátorodott az európaiak ellen. Az első hírek még nem voltak nagyon ijesztők. Helyi zendülésnek vették a kormányok, hogy valahol benn, messze Kínában néhány hittérítőt és egy csomó keresztény kínait agyonvertek. Hiszen ez nem éppen ritka eset a menyei birodalomban. Azután, hogy a vasúti munkálatokat a Pekingtől délre vezető vonalon megtámadták, szétrombolták s a belga mérnököket elkergették, még az sem tetszett nagyobb veszedelemnek s a hatalmak képviselői beérték azzal, hogy óvást tettek, elégtételt és kártérítést követeltek a cunglijámentől, a kínai külügyi tanácstól. De a mozgalom nőttön-nőtt s a boxerek elkezdtek gyilkolni, az európaiak pedig menekültek s nagy nehezen védelmezték meg fegyverükkel a maguk és családjuk életét. 

A fölkelés terjedt s fenyegette az összeköttetést Peking és tengerparti kikötője Tien-Csin között. Szükségesnek látták tehát ismét katonaságot hozatni Pekingbe a követségek védelmére. A fölkelőkkel a rájuk küldött kínai katonaság nem bírt, mert nyilván összejátszott velük. A cungli-jámen óvást tett a katonaságnak bevonulása ellen, de ez mit sem használt s a diplomaták fenyegetésére sem akarta tiltakozását visszavonni. Május 3-án a Tien-Csin előtt álló hajókról angol, amerikai, olasz, francia, orosz és japáni csapatok indultak vonaton Pekingbe, huszonkét tiszt és háromszázharmincnégy főnyi legénység öt gyorstüzelő ágyúval, nem sokat kérdezve, hogy szabad-e nekik a kínai fővárosba menni, vagy sem. 

Ez hatott. Német és osztrák-magyar csapatok követték amazokat és most minden követségi palota körül kis helyőrség ügyel. Ez azonban csak Pekingre s az udvarra bírt befolyással, a boxerekre kevésbé. Mert midőn egy orosz csapat Tien-Csinnél partra szállott, a Taku erődökből ágyúlövéssel fogadták. Később ráfogták, hogy ez üdvlövés volt. Ami pedig a vasúti mérnökök, vállalkozók és munkások, a misszionáriusok és keresztények ellen való lázadást illeti, nap-nap után jönnek a hírek gyilkolásról, gyújtogatásról és rombolásról s a belga követ huszonöt millió frank kártérítést jelentett be. A kínai kormány vagy nem bír, vagy nem akar a fölkelésnek gátat vetni. Mindenik esetben maga veti föl a sok ezeréves birodalomnak kérdését. 

Az európai kormányok tele féltékenységgel várják a dolgok fejlődését; leginkább az orosz represszárióktól félnek, mivel öt orosz hadihajó van Tien-Csin előtt az öbölben és a kozák sereg, mely a mandzsu vasútépítést őrzi, nagyon hamar Pekingben teremhet. A kabinetek benső meggyőződése, hogy az orosz politika meg nem áll, míg Pekinget el nem foglalja és a császári udvart hatalmába nem keríti épp úgy, mint Koreában és Perzsiában. Amott újabb kikötőhelyet biztosított magának szerződésben, a perzsa sah pedig éppen most utazik Oroszországban és megy tisztelegni a cárnak, míglen Petrov orosz konzul ismét kieszközölt egy orosz-perzsa vasutat Erivántól Tebrisz-be és Aszerbeidsánba s egy másik szerződést, mely a leggazdagabb perzsa tartományt, Korasson-t engedi át az orosz kereskedésnek. Az orosz mérnökök már dolgoznak is ezen az új vasúton. Mindebből látható, hogy a búr háború minél tovább tart, annál hasznosabb Oroszországra nézve Ázsiában. 

A kínai kérdést békésen elintézték ugyan maguk közt az osztozkodó hatalmak, meghagyván Kínának saját kormányát, de a népfölkelésre nem számítottak. Ez terveiket könnyen dugába döntheti. Megeshetik, hogy hamarosan a lázadás nagy kiterjedést nyer, még valószínűbb a palotaforradalom Pekingben, nem lehetetlen a Mandzsu-dinasztia elűzése, mindenképpen bizonyos, hogy a japáni háború óta Kína folytonos nehéz válságban van, mely nemcsak Kelet-Ázsia viszonyait érinti, hanem a legnagyobb és legfontosabb világkérdéssé válhatik új századunkban. –a Budapesti hírlap oldalán. 

A bokszerek a lázadás során megöltek több mint 3000 keresztényt, és minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki. A helyzet megoldására a nagyhatalmak tárgyalóasztalhoz ültek és elhatározták a beavatkozást.

„Rég nem látott egyetértés alakult ki a világ nagyhatalmai között, akik mind úgy vélték, hogy a növekvő, főként az idegenekkel szemben érezhető harag súlyos kockázatot jelentett a kínai gazdasági érdekeltségeikre. A nyitott kapuk elvét meghirdető amerikai állam előtt hittérítői révén pontosan ismert volt a kínai közhangulat, ezért is kezdeményezték a közös fellépést. A helyiek ugyanis a nyugatiak által épített vasutakban látták a problémáik jelképes és gyakorlati forrását, mivel a vasúti közlekedés több ezer, a vízi szállításból élő embertől vette el a munkát, amíg mások a gőzmozdonyban egyenesen magát az ördögöt vélték felfedezni. A boxerek első támadásai éppen ezért a vasút ellen irányultak, amelyet a nagyhatalmak nem hagyhattak szó nélkül.”

„Érdekeiket és állampolgáraikat veszélyben érezve, az év elején a hatalmak miniszterei közös jegyzéket küldtek a kínai Külügyi Hivatalnak, amelyben a lázadás mielőbbi elfojtását követelték. A burkolt ultimátummal a kínai uralkodódinasztia bizonytalan és kényelmetlen helyzetbe került, mivel Kínában maguk is idegennek számítottak (A kínai állam élén ekkor a mandzsu Csing-dinasztia állt.), ezért féltették a hatalmukat. A kínai állam jövője mellett tehát a viták kereszttüzébe került saját dinasztiájuk sorsa is. A lehetőségek közül két markánsabb vélemény maradt napirenden: elfogadva a nyugatiak követelését a dinasztia biztosítja és megerősíti hatalmát az alattvalók felett vagy a boxerek által életre hívott mozgalom élére állnak és kikergetik az idegen „ördögöket” Kínából.”

„A belső vitákról csak sejtéseik lehettek a külföldi hatalmak képviselőinek, ugyanakkor nem számoltak komolyabb katonai akcióval. A térségben található katonai erőket főként az ott állomásozó hadihajók legénysége tette ki, viszonylag távol a pekingi követségektől. A növekvő veszélyre való tekintettel júniusban a brit követség vezetője, Sir Claude MacDonald segítséget kért tőlük, akik csakhamar megindultak Seymour admirális vezetésével Peking irányába. Az expedíciós haderő nagyobbik része tengerészekből állt, többségük brit és francia (900, illetve 500 fő) volt, de voltak közöttük amerikaiak (120 fő), olaszok (100 fő) és Habsburg katonák (25 fő) is. Mivel Ausztria–Magyarország nem volt gyarmattartó nagyhatalom, így viszonylag kis létszámú katonával tudott csak részt venni az akciókban, ugyanakkor a Zenta cirkáló megjelenésével az Osztrák-Magyar Monarchia elérte, hogy aktív hadviselő és diplomáciai szereplőjévé váljon a boxerlázadásban, illetve az azt követő egyeztetésekben is. A később küldött hadihajók – a Maria Theresia páncélos, az Elisabeth és Aspern cirkálók – pedig inkább jelentettek jelképes részvételt, mint katonai erődemonstrációt Kína előtt.” – Olvashatjuk Kiss Márton nagyszerű és hiánypótló írásában (ITT)

1900.07.20. Budapesti Napló  

„A khinai vizekre még két hadihajónk fog elmenni, az egyik a Kaiserin Elisabeth cirkálóhajó, a másik az Aspern torpedó-cirkálóhajó. Ha ezek a hajók a Sárga-tengerre érnek, akkor ott négy hadihajóból álló hajórajunk lesz együtt, amelynek parancsnokául gróf Montecuccoli Rezső van kiszemelve, aki a Kaiserin Elisabethen fog tartózkodni. Gróf Montecuccoli mellé lesznek beosztva az expedíció alkalmával: Schwickert Frigyes korvettkapitány, valamint Kaiser Károly és Price József sorhajóhadnagyok. Az Aspern hajó legénysége 271 emberből áll. A fent említett két hadihajónak hadereje a már Khinában levő Zenta és Maria Theresia hadihajókéval együtt a következő lesz: 36 törzstiszt, 520 tiszt és matróz, akik 10 gyalogkülönítményt képezhetnek a szárazföldön. A hajókon van hat darab 47 milliméteres gyorstüzelőágyú, négy darab 7 centiméteres löveg, utász- és lőszerkészlet, valamint egy egészségügyi osztály. A hajóraj parancsnoka Montecuccoli ellentengernagy lesz.”

A Zenta elkészülte után 1899-ben a Távol-Keletre indult. 1900 tavaszán, amikor Kínában fellángolt a boxer lázadás a cirkáló Japán vizein tartózkodott. Az osztrák-magyar hadvezetés utasította, hogy fusson be a kínai Peiho kikötőbe, ahol szeptember 7-én vetett horgonyt. Ugyanekkor kínai vizekre indult a Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkáló is, amelyet egy hónappal később a Zenta testvérhajója az Aspern, valamint a Kaiserin Elisabeth cirkáló követett. Az így kialakított hajóraj parancsnoka gróf Rudolf Montecuccoli ellentengernagy lett. 

A Zenta június 2-án érkezett meg Taku horgonyzóhelyére, majd másnap 1 tiszt és 2 kadét parancsnoksága alatt 30 tengerészt indított Pekingbe, Ausztria-Magyarország külképviseleti szerveinek és állampolgárainak védelmére. Később a Zenta parancsnoka, Eduard Thomann von Montalmar fregattkapitány és egy tiszt vezetésével, további 70 főt indítottak Pekingbe, de azok június 7-én csak Tiencsinig jutottak, mert a boxerek addigra elvágták a vasúti összeköttetést Pekinggel. A Zenta ugyan csak hét, szárazföldön is bevethető lövegével és azok kezelőivel vett részt az első kínai összecsapásokban, de végül a Monarchia négy ide vezényelt hajójáról összesen 500 tengerész lett bevetve a Peking körüli harcokban, ahol aztán elesett a Zenta parancsnoka Von Thomann fregattkapitány is. A hadihajók végül 1901 júniusában indultak haza a bevetésről.

Hogy a másik fél katonai erejét is ismerjük tájékoztatásul a Budapesti Hírlap 1900.06.16.-i számát idéznénk:

„A boxerek szövetségének nagyon sok tagja van. A Berliner Lokalanzeiger jelentése szerint a boxer-szövetség tagjainak száma tizenegy millió és vezéreik előkelő mandarinok. Ennek a pusztító rengeteg tömegnek modern fegyvere és patronja is van. A kínai kormány a múlt évben huszonötezer fegyvert és kétmillió patront rendelt meg Németországban és a londoni Birmingham Post jelentése szerint ez a fölszerelés most már a zavargók kezében van. Ha a hatalmak valóban összetartanak és csapataik közös vezetéssel energikusan lépnek föl, ez a fölszerelés nem sokat használna a boxereknek, mert nincs helytálló szervezetük. Igaz ugyan, hogy amennyire eddig kiderült, maguk a kínai katonai csapatok is a boxerek pártján és az európai csapatok ellen vannak, de a kínai katonaság nem sokat ér. Egy német ember, aki vasúti tiszt volt Kínában, azt beszéli, hogy a kínai hadsereg létszáma egy millió és százezer ember, de ezek közül legföljebb tizenötezer ember van európai módra fölszerelve és csak részben megfelelően kiképezve.”

Folytatva a kronologikus sorrendet: 

1900.06.17. Az európai kabinetek három nap óta semmi hírt sem kaptak pekingi követüktől és sejtelmük sincs, hogy mi történik Pekingben. De ha visszagondolunk arra, hogy tegnapeste nagy nemzetközi csapat indult el Peking felé s útját meg akarják akasztani a kínai csapatok ; ha eszünkbe jut a Pekingben történt sok kegyetlen mészárlás és az a magatartás, amelyet a császárnő tanúsít , akkor látjuk a veszedelem nagyságát. Van egy londoni távirat, amely élénken illusztrálja az összehalmozott gyúlékony anyag közeli fölrobbanását. Íme, a távirat: 

A Daily Express jelenti Sanghajból tegnapi kelettel: Egy nagy kínai sereg megszállva tartja Pekinget, város kapui zárva vannak. A kapukat modern ágyukkal védik. Tung tábornok kijelentette, hogy más idegen csapatok nem fognak a szent város területére lépni. Az idegen követek hétfőn ultimátumot intéztek a cungli-jámenhez, amelyben a város kapuinak megnyitását követelték, de választ erre nem kaptak. Másfélezer főnyi orosz csapat, amely hat ágyúval van ellátva és függetlenül jár el, Port-Artúrból Peking elé érkezett. Hétezer orosz katona már partra szállt. Az orosz katonák a császárnőnek fogják pártját. A táviratnak befejező mondata különösen fontos, mert az esetleg bekövetkező eseményeknek előre is magyarázatul szolgálhat. Tudvalevő ugyanis, — megírtuk néhány nappal ezelőtt, — hogy a fogságban lévő kínai császárnak külön terve van a boxerek leverésére, a béke helyreállítására, az idegenek biztosságára és a civilizáció terjesztésére. Azt akarja, hogy a hatalmak őt szabadítsák ki fogságából, a császárnőt mondják bitorlónak és közös protektorátus alá helyezzék Kínát. A kiáltvány, amelyben e kívánságait fejtegeti a császár, így szól: a császári felsége meg van győződve arról, hogy sok millió kínai helyeselni fogja a következőindítványokat, melyeket ő császári felsége tesz, hogy véget vessen a pusztító anarkiának, amelyet a császárnő magatartása idézett elő a szeretett hazában. Mivel e pillanatban nincs is tulajdonképpen kormány Kínában, azt kívánja a császár, hogy az idegen hatalmak, amelyeknek csapatai ez idő szerint a fővárosban vannak, elsőbben is őt távolítsák el a palotából, amelyben fogva van. Azonkívül a császárnőt minisztereivel együtt nyilvánítsák bitorlóknak és vigyék a császárt Nanking, Vusang vagy Sanghaj városba, szóval arra a helyre, amelyet a legalkalmasabbnak tartanak arra, hogy belőle az új kínai birodalom új fővárosa legyen. A császárnak és tanácsadóinak az a kívánsága, hogy az idegen hatalmak alkossanak protektorátust Kínában és engedjék meg, hogy a császár uralkodjék. Az egyesült protektorátus az úgynevezett hadsereget, amely most van ,és csak veszedelme az országnak, oszlassa föl és helyette létesítsen csendőrséget, amelyet külföldi tisztek vezessenek. Biztosítsák a hatalmak a lakóhelyszabadságát és biztosságát, adjanak vallásszabadságot, egyforma jogot teremtsenek a bennszülöttet ő és az idegenek számára és elsőbben is vessenek véget az eddigi átkos uralomnak. Százezer emberrel lehetséges az ország meghódítása, de ha a mostani kormány marad meg, akkor egykor egy millió katonára és évszázadig tartó munkára lesz szükség, hogy a rengeteg ország meghódítása lehetséges legyen. A császár és tanácsadói arra kérik Amerikát és Japánt, hogy még ne darabolják föl az országot és legalább addig várjanak, amíg hamisnak bizonyult a császárnak az a reménye, hogy népét igazgathatja és visszaadhatja a szerencsét országának. Ha az országot biztosítják arról, hogy a külföldi hatalmak őfelségét védeni és vezetni akarják, de nem az ország kiszipolyozására törekszenek, akkor a nép bizonyára visszatér ahhoz a lojalitáshoz, amelytől a császárné idegenítette el. Ez a terv, így első olvasásra, nagyon tetszetős és mert általánosan ismert a fogságban levő császár liberalizmusa, szinte az egyedüli helyes eszköznek látszik arra, hogy Kínában béke legyen és meg legyenek védve az egyes európai hatalmak érdekei. De éppen az, hogy Oroszország a császárnő pártján van, nehezen teszi megvalósíthatóvá. Nem szabad elfelednünk különben azt sem, hogy Kínában tulajdonképpen nem két párt van, a császár és a császárnő pártja, hanem van egy harmadik nagy párt is, amelyiknek nem kell sem a mostani császár, sem a mostani császárnő. Ez a pártoskodás, míg egyrészt komplikálja a helyzetet , másrészt megkönnyíti az európai csapatok rendet csináló munkáját. 

A kínai veszedelemről éjjel ezeket a táviratokat kaptuk:

Koppenhága, jún. 16. Sanghajból ideérkezett távirat szerint most már Tiencsin és Sanghaj közt is megszakadt a távíró-összeköttetés. 

London, jún. 16. Mint az esti lapok Tiencsinből mai kelettel jelentik, Pekingben fölgyújtották a katolikus székesegyházat. Az esti lapok sanghaji jelentése szerint egy vasúti vonat, amely készletet vitt a fölmentő csapatoknak, kénytelen volt visszatérni. 

Hong-kong, jún. 16. (Reuters) A Veszt folyó közelében rendzavarás volt. Hír szerint egy nagy csapat fölkelő gyűlt össze Kreishin mellett. 

Berlin, jún. 16. A Wolff-ügynökség jelenti Tiencsinből tegnapi kelettel. Az idegenek itteni telepei eléggé meg vannak védve. Abban a városrészben, ahol a kínaiak laknak, boxer csapatok mutatkoznak, amelyek már három kápolnát elhamvasztottak és a bennszülött lakosság között rémületet terjesztenek. Tiencsin és Langfang között a boxerek két vasúti hidat járhatatlanná tettek. A hidak helyreállítására már elindítottak egy vonatot munkásokkal. Az idegen csapatok nem nyomulhatnak előre, mert Langfang mögött a vasút el van pusztítva. A német csapat azonban időközben gyalogutakon folytatta útját Peking felé. Hír szerint a cungli-jámen beleegyezett abba, hogy legföljebb 1200 idegenkatona levonulhasson Pekingire. 

Berlin, jún. 16. A Wolff-ügynökség jelenti Londonból. Mint szavahihető forrásból jelentik, Tiencsinből az a hír érkezett, hogy e hónap 13-án este a boxerek Pekingbe bevonultak, különböző misszió-állomásokat leromboltak és a követségek ellen támadást intéztek, melyet különösen egy Maxim-ágyú segítségével visszavertek. Az európaiak közül, amennyire ismeretes, eddig senki sem veszett oda. A kínai csapatok magatartása a boxerekkel szemben bizonytalan. 

London, jún. 16. Az esti újságoknak mai kelettel ezt jelentik Sanghajból: Tiencsinből érkezett jelentés szerint ott tegnap gyújtogatás és zavargás volt. Különösen a város keleti részében volt nagy a veszedelem. Három angol és amerikai templomot elpusztítottak. A távíró összeköttetés megszakadt, mert a zavargók több távíróoszlopot is fölgyújtottak. Nincs is rá kilátás, hogy a távíró összeköttetést egyhamar helyreállítsák. 

Pétervár, jún. 16. Az orosz távirati ügynökségnek jelentik Kalgam-ból Kiahtán át, hogy Kalgam-ban nagyaz izgatottság. A hittérítőket több helyen megtámadták. A helyzet veszedelmes, különösen azért, mert nincsen semmiféle védelem. 

London, jún. 16. (Saját tudósítónktól.)A Lafan-ügynökség tegnapi kelettel a következő táviratot közli Hongkongból: Tiencsinből azt táviratozzák, hogy a boxerok az összes pekingi követségi épületeket lerombolták és elhamvasztották. A csőcselék a német követet meggyilkolta. 

London, jún. 16. (Saját tudósítónktól.) A Lafan-ügynökség távirata nagy szenzációt kelt s a hivatalos körök egyelőre abban bizakodnak, hogy a rémes hír legalább nem minden részében felel meg a valóságnak. A hír Hongkongból jött és egy Tiencsinben elterjedt hírt reprodukál s ehhez a körülményhez fűzik azt a reményt, hogy a hír talán mégsem igaz. A kormány mindazonáltal komolyan fontolóra veszi, hogy abban az esetben, ha a hír valónak bizonyul, Németországgal egyetértve milyen intézkedéseket tegyen. A kormány táviratban intézkedett, hogy egy hadihajó négyszáz emberrel azonmód Tiencsinbe menjen. Egy másik páncélos hajó közvetetlenül a tiencsini hír vétele után azonnal elindult Taku felé. 

London, jún. 16. (Saját tudósítónktól.) Az itteni német nagykövet egy újságírónak kijelentette, hogy hivatalosan nem kapott ugyan értesülést a pekingi német követ meggyilkolásáról, de Pekingben a helyzet annyira élére van állítva, hogy nem lehetetlen, hogy a hongkongi távirat igazat mond. 

Paris, jún. 16. Az Agence Havas jelenti: A külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy a külföldi követségeket Pekingben lerombolták és a német követet meggyilkolták. Megjegyzendő, hogy miután Pekinggel minden távirati összeköttetés el van vágva, a legutóbbi eseményekről szóló minden jelentést a legnagyobb óvatossággal kell fogadni. 

Berlin, jún. 16. (Saját tudósítónktól.) A hivatalos körök semmit sem tudnak a pekingi német követ meggyilkolásáról. A Wolff-féle távíróügynökség kérdezősködésemre azt felelte, hogy Pekingből ez idő szerint nem lehet közvetetten értesítést kapni. 

Bécs, jún. 16. (Saját tudósítónktól.) Az itteni német nagykövetség nem kapott hivatalos értesítést a pekingi német követ meggyilkolásáról, menyek következtében veszedelemben van, megvédelmezze. 

Brüsszel, jún. 16. (Saját tudósítónktól.) Az Indépendance Relge értesülése szerint Oroszország csak azzal a feltétellel hajlandó nagyobb haderőt Kínába küldeni, ha a Kínában érdekelt hatalmak erre formaszerű megbízást adnak Oroszországnak. A cár bármelyik hatalomnak izolált eljárását nagy veszedelemnek tartja a világbeliére. 

Berlin, jún. 16. Az észak németországi Lloyd-társaság Köln nevű gőzöse ma fölváltó legénységgel Csingtauba érkezett. 

Hága, jún. 16. A hollandiai kormány utasította Holland-India kormányzóját, hogy a Kínában levő hollandi alattvalók védelmére egy hadihajót küldjön egy partra szállítandó csapattal a kínai vizekre. 

London, jún. 16. A Daily Express jelentése szerint kormánykörökben azon tanakodnak, hogy Dél-Afrikából két dandárt küldenek Kínába. 

London, jún. 16. A Reuter-ügynökségnek jelentik Hongkongból 16-iki kelettel. A Terrible angol cirkáló kétszázad walliszi vadásszal Takuba indult. A kapitány intézkedett, hogy a hajóágyukat partra szállíthassa. Az Undaumbed cirkáló hajó lepecsételt utasítással hirtelen észak fele indult.

Budapest, jún. 22. A teljesen megbízható hírek csak nem tudnak megjönni Kínából. Az egyik hír lerontja a másiknak értékét és valamennyi csak arra jó, hogy nagyobbá tegye a bizonytalanságot, amely a kínai események iránt Európában van. Ma újra szárnyra kap az a hír, hogy az egész veszedelmet az oroszok zúdították Európa nyakába. A Szingaporéban élő Kaginyáj kínai reformátor, akinek fejére a császárné nagy díjat tűzött ki, mondta egy újságírónak, hogy az oroszok csinálják a mostani zavarokat. Az a londoni távirat, amely ezt a hírt hozza, arról is tud, hogy a mandzsupártban egyenetlenség ütött ki s a mérsékeltebb elemek azt tanácsolják a császárnénak, hogy béküljön ki a hatalmakkal. Egy másik londoni távirat szerint a császárné szökni készül és a császári palotában nagy a zavar.  A boxerek pusztításáról ma Tiencsin-ből jött Csifun, Washingtonon és Londonon át a hír: Kempf tengernagy azt a jelentést küldte Washingtonba, hogy Tiencsin-ben kínai csapatok bombázzák az amerikai konzulátust s az idegentelep nagy részét. Egy felmentő csapat, amelyben százharminc amerikai katona is van, Tiencsinbe indul. Csifuba érkezett jelentés szerint Tiencsint két napon át bombázták. A veszteség állítólag száz ember. Londonba végül azt táviratozzék Sanghajból, hogy Tiencsint e hónap 15.-én két oldalról támadták meg a boxerek. Eleintén csak a bennszülöttek negyedét ágyúzták tizenkét ponton, s csak azután támadták meg az idegentelepet. A vasúti állomást kétezer orosz katona védte tíz ágyúval. Elesett körülbelül háromszáz boxer, megsebesült kétszáz. 

Seymour tengernagyról sincs semmi biztos hír. Nem tudja senki, Pekingben van-e vagy nem és egymást kergetik az útjáról, sorsáról ellentmondó felvilágosítások. A bécsi japáni katonai attasé, Fudij ezredes egy újságírónak azt mondta, hogy a tengernagy még nem lehet és egyhamar nem is juthat el Pekingbe. Tiencsin százhúsz kilométernyire, van Pekingtől és az út szinte járhatatlan. Élelmet nehezen lehet kapni, a víz ihatatlan. Ha beállt az esős időszak, amely Kínában június végén szokott beköszönteni, akkora tovább masírozásra gondolni sem lehet, két hétig szakadatlanul esik, a Peiho kiárad és az egész vidék feneketlen mocsárrá változik. Fudij ezredes azt hiszi, hogy Seymour most úton van visszafelé. A boxereknek különben, úgymond, nincs szükségük arra, hogy harcba keveredjenek, ha az európai csapatokat útjukban meg akarják állítani. Csak azt a néhány szállító eszközt kell eltávolítaniuk, amely a folyókon közvetíti a közlekedést és lehetetlen az előrehaladás. 

Közben tovább fegyverkeznek a hatalmak. A német császár már le is fotografáltatta magát a Kínába induló katonákkal, akik előtt azt a reményét fejezte ki, hogy a legénység meg fogja tenni kötelességét Németország és Isten dicsőségére, aki mindig támogatja a jó ügyet. 

Éjjel érkezett távirataink ezek:

London, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) Sanghajból jelentik: Csifuból hivatalos távirat érkezett ide, amely szerint kínai csapatok bombázzák a tiencsini külföldiek telepét. 

Berlin, jún. 22. A Wolff-ügynökségnek táviratoztak Sanghaj-ból. Tiencsini távirat szerint a rendes kínai katonaság bombázza a várost. A helyzet igen válságos. 

London, jún. 22. Az esti lapok egy sanghaji táviratban azt a japáni forrásból eredő hírt regisztrálják, hogy Tiencsinben 1500 idegent fölkoncoltak. 

Berlin, jún. 22. A Wolff-ügynökség jelenti: A takui cirkálóhajóraj parancsnoka jelenti, hogy egy Tiencsinből e hónap 20-án érkezett franciatiszt beszélte, hogy Tiencsin-t három nap óta kínai csapatok lövöldözik. A lövőszer készlet igen kevés. A cirkálóhajóraj parancsnokának e hónap 21-éről szóló további jelentése szerint, az Iréné 240 tengerészkatonával Taku elé érkezett és 380 angollal és 150 orosszal azonnal Tiencsin felszabadítására indult. A takui vasút Tiencsintől 15 kilométernyire sértetlen állapotban van. Pekingből, valamint az oda küldött csapatokról semmiféle hír sem érkezett. A sebesültek állapota megnyugtató. 

London, jún. 22. A Reuter-ügynökség jelenti Csifuból mai kelettel. Mint hivatalos részről jelentik, Tiencsint folyton nagy ágyukkal lövik. Majdnem az összes idegen telepek el vannak hamvasztva, az amerikai konzulátus elpusztítva, az oroszok a vasúton erősen szorongatva és a megerősítésre sürgős szükség van. A veszteségek súlyosak. 

New York, jún. 22. A metodista külföldi misszió titkára táviratot kapott, mely három tiencsini misszionárius nevét közli, akiket egy ágyúnaszád mentett meg. A titkár ebből azt következteti, hogy a misszió huszonkilenc többi tagját, köztük több asszonyt is, meggyilkolták. 

London, jún. 22. az alsóház ülésén Brodrick parlamenti államtitkár kijelentette, hogy sem Pekingből, sem pedig a Seymour parancsnoksága alatt álló csapatokról értesülés nem érkezett. Ellenben egy Takuba érkezett és Tiencsinból e hónap 18-án elindult futár a tiencsini helyzetről hírt hozott. E szerint a város ellen több támadást intéztek, de ezeket visszaverték. E hónap 17-dikén a kínaiak az idegen telepeket lövöldözték. Egy százhetvenöt embernyi vegyes csapat, melyben osztrák-magyar, angol, német és olasz katonák voltak, megtámadta a kínai katonai iskolát, elpusztította az ott levő ágyukat, megölte az iskolavédőit és azt az ott levő nagy mennyiségű lövőkészlettel együtt fölgyújtotta. Ennél a támadásnál nagy érdemeket szereztek az oroszok is, akiknek négy tábori ágyújuk volt. A veszteség az angolok részéről egy halott és öt sebesült, a németek részéről egy halott, az olaszok részéről két sebesült és az oroszok részéről két halott és öt sebesült. A 17-éről 18-ára virradó éjjel a kínaiak kísérletet tettek a hajóhadak elfoglalására, de visszaverték őket. Brodrick államtitkár közölte továbbá, hogy a takui brit ellentengernagy egy tegnap estéről keltezett táviratában jelenti, hogy egy futár Tiencsinből e hónap 20-áról új híreket hozott. E szerint ott harc van. A szónok továbbá fölolvassa a takui ellentengernagynak tegnap este az angol kormányhoz intézett táviratát, mely azt mondja: Remélem, hogy Tiencsin talán ma éjjel fölszabadul. A főparancsnokról nem érkezett hír. A Terrible cirkáló ma reggel 382 embert szállított partra a wallisi vadászok és a Royal Engineerings közül. Brodrick hozzáteszi, így föltehető, hogy egykét napon belül különböző új csapattestek érkeznek, ha ugyan már meg nem érkeztek. Az angol kormány intézkedett, hogy a hadierő, melyet már Kínába rendeltek, igen jelentékenyen kiegészíttessék. A nemzetközi csapatok Pekingben. 

Brüsszel, jún. 22. A Petit Bleu jelentése szerint egy idevaló nagykereskedő-cég tegnap délelőtt táviratot kapott Kínából, amely szerint a nemzetközi csapatok egy külön orosz hadoszloppal egyidejűleg levonultak Pekingre. A távirat szerint a követségeknek nem történt bajuk és a belga alattvalók jól vannak. 

London, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) Egy Hongkong-i távirat szerint Kanton tartományban kiütött a forradalom.

London, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) Sanghajból jelentik: Lans német hajókapitány Takunál kapott sebében meghalt. A takui erődök bombázása szemtanuk előadása szerint rendkívül erős volt. Az Algerine angol ágyúnaszád majdnem egészen elpusztult s hogy mégis valahogy megmenekült, csak annak köszönhette, hogy a kínai erődök fényszórója a döntő pillanatban megtagadta a szolgálatot. Az Iltis német ágyúnaszád s a Giljak és Korec oroszágyúnaszádok a bombázás után borzasztó pusztulás képét mutatták. Kürtőjük és fedélzetük egészen össze volt lőve. Egy kínai kereskedelmi hajó elmerült, a hajó angol kapitánya elesett. A nagyobb hadihajók, köztük a Kenia is, nagyobb távolságban maradtak, amelyből csupán az angol Centurion mert a kisebb hajók felett Taku bombázásában részt venni. 

Róma, jún. 22. A Stefani-ügynökség jelenti Takuból e hónap 21-diki kelettel. A takui erődök elfoglalásában egy csapat olasz katona is részt vett. Ennek a különítménynek nem volt vesztesége. Egy nemzetközi hadosztály, amelyben angol, olasz, orosz és japáni katonák voltak, ma reggel elindult Tongkióból Tienhunba. Egy olasz különítmény Takuban marad a többi hatalom zászlóival együtt, az erődökre kitűzött olasz zászló védelmére. Kiaocsau-ból német és Hongkong-ból angol erősítő csapatok érkeztek ide. 

Berlin, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) Az itteni kínai követség táviratot kapott Li-Kung-Csang-tól, amelyben hivatalosan arról értesíti a követséget, hogy Pekingbe utazik, hogy — amint ő magát kifejezi — elvállalja a tolmács szerepét Kína és a hatalmak között. Li Hung-Csang táviratában egyúttal azt az óhajtását fejezi ki, hogy az európai kabinetek könnyítsék meg feladatát azzal, hogy egyelőre álljanak él további csapatok küldésétől. Az itteni kínai követségen azt hiszik, hogy Li-Hung Csang legjobb a közvetítő szerepre, nem csak azért, mert minden kínainál jobban ismeri az európai viszonyokat, hanem különösen azért, mert az özvegy császárnéval baráti viszonyban van és mert az udvar többi tagjával is baráti viszonyt tart fönn, és végül azért is, mert majdnem valamennyi mostani kínai miniszter az ő tanítványa. A kínai követség továbbá tegnap Cseng-től, a kínai vasutak és távírók igazgatójától, Sanghajból táviratot kapott, amelyben tudatja, hogy a pekingi követségeknek semmi bajuk sincs és életüket nem fenyegeti veszedelem. A kínai követség ehhez megjegyzi, hogy habár a Pekinggel való távíró összeköttetés megszakadt, a kínai telegráf-igazgatónak még mindig elég módja és eszköze van arra, hogy a pekingi helyzetről információt adjon, amely módok és eszközök európai embernek nem állnak rendelkezésére. Ami a hatalmaknak azt a tervét illeti, hogy az özvegy császárnét deposszedálják, erre nézve a kínai követségnek az a nézete, hogy Kínában nem ismerik a deposszedálás fogalmát, mert a kínaiak kegyelete nem tűri az effélét. De a dolgon másként lehetne segíteni. Barátságosan őrlésére adhatnák az özvegy császárnénak, hogy már most elég sokáig uralkodott és itt volna az ideje, hogy visszavonuljon. Rendezzenek be neki külön palotát s tűzzenek ki neki tisztességes apanázst azzal a feltétellel, hogy jövőben nem fog a politikába elegyedni. Ezután megkísérelhetnék, hogy a fiatal császárt visszaültessék a trónra, de miután nagyon gyönge a testalkotása, vegyék körül jóravaló tanácsosokkal, akik nélkül a mai Kína nem szűkölködik. 

Köln, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) Londonból jelentik a Köln. Ztg.-nek. Az itteni jól értesült körök azt hiszik, hogy a tengernagyoknak a boxerekről közzétett proklamációja kizárja, hogy a hatalmak háborús állapotot teremtettek Kínával szemben. Li-Hung Csang elutazásának megakadályozását úgy magyarázzák, hogy a hatalmon levő emberek fönn akarják tartani a mostani állapotot. 

Bécs, jún. 22. A Mária Terézia hadihajó azt a parancsot kapta, hogy mielőbb Kelet-Ázsiába menjen. 

Berlin, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) A Fürst Bismarck páncélos hajó fölszerelése kedden be lesz fejezve s a hajó csütörtökön vagy pénteken útnak indul. A császár a legénységhez beszédet fog intézni. Az Iltis-ről még mindig nem érkezett hír. A Fürst Bismarck páncélos hajó s a Frankfurt és Wittekind Lloyd-gőzösök még július vége előtt elérik a kínai partot. A császár parancsára elinduló műszaki katonák már megkapták tropikus sisakjukat. Eddig semmi ok sincs arra a föltevésre, hogy a hatalmak együttes akciója megzavartathatnék. 

London, jún. 22. Körülbelül 1000 matrózt és nagy csapat tengerészkatonát rendeltek Portsmouth-ból szolgálattételre kínai állomásokra. Plymouth-ba az a parancs ment, hogy tengerész-tüzérség és gyalogság legyen készenlétben. 

London, jún. 22. (Saját tudósítónktól.) A jövő hét első napjaiban Portsmouth-ból egy tengerész-dandár indul el Kínába. 

London, jún. 22. A Daily Mail jelenti Jokohamából tegnapi kelettel, hogy a japáni kormányfő szállító hajót bérelt ki. Négy hadihajó Kínába megy, 12 pedig készenlétben van és állítólag Formoza szigetére megy. Mindössze 18 hadihajót mozgósítottak. 

Jokohama, jún. 22. (Reuters) Az állandó hajórajnak 22 hajója Saszéhóban van összevonva. Valószínűleg még több hadihajót küldenek Kínába.

Budapest, jún. 28. Az európai kapitalizmusnak, amely Kínában olcsó munkaerővel akarja vagyonát szaporítani, vérben kell gázolnia, hogy célt érjen. Gázol is benne bőven, mert, ha formális hadüzenet nem is történt sem Európa, sem Kína részéről, Korában annak rendje és módja szerint háború pusztít. Hogyan fog kialakulni a dolog, ha egyszer elég katonájuk lesz Kínában az európai hatalmaknak, még nem lehet tudni, de az európai hatalmaknak és közöttük különösen Oroszországnak erős készülődése egyre szembetűnőbb. Berlini jelentés van arról, hogy az orosz hadügyminiszter bizalmas táviratban valamennyi hatóságot fölszólította, hogy tegyenek meg minden intézkedést az orosz hadsereg mozgósítására. Bakarovorosz tábornok, az orosz vezérkar feje, néhány nap óta Parisban van és sűrűn tanácskozik a francia hadügyi és külügyi miniszterrel; a berlini külügyi hivataltáviratot kapott, hogy Seymour tengernagynak és a vele levő követeknek fölszabadítása sikerült és hogy a fölszabadító hadtest orosz vezetés alatt operált; a boxerek, mint egy Londonba küldött sanghaji távirat mondja, elpusztították a mukdeni hadi iskolát és most háromezer orosz vonul ellenük. Peking felé, ahová Seymour nem tudott eljutni, most tízezer főnyi nemzetközi sereg megy és vezetője Stössel orosz ezredes. Oroszországon kívül még csak Japán dolgozik erősen. A japáni kormány harmincöt gőzhajót bérelt, hogy még húszezer katonát szállítson a kínai partra. Meg kell jegyeznünk, hogy ez idő szerint már tizenháromezer japáni katona van Taku és Peking között. Úgy lehet, hogy nemsokára Németország is nagyobb nyomatékkal lép föl. Mint Berlinből jelentik, a félhivatalos Neueste Nachrichten szerint a kormány intézkedett, hogy ha az eddigi rendelkezések elégtelenek lennének, nagyobb szabású mozgósítás történjék. Csak Anglia nem tud mozdulni, pedig nagyszüksége volna rá. Seymour tengernagynak és Tiencsinnek fölszabadításáról a német külügyi hivatal ezt a jelentést kapta. Seymour tengernagynak és a vele levő követeknek fölszabadítása sikerült. A fölszabadító hadtest orosz vezetés alatt operált és fölszabadította a körülzárt admirálist csapataival és a követekkel együtt. A követek most Tiencsinben vannak, ahol, úgy látszik, még mindig nem állították helyre a rendet. Tiencsin fölszabadításánál harmadfél órai ágyúharc után sikerült a kínai ágyukat elhallgattatni. Ezután a fölszabadító csapatok keresztültörtek a kínaiak hadvonalán. Különösen a japáni csapatok harcoltak valósággal halálmegvetéssel és rendkívül nagy veszteséget okoztak a kínaiaknak. A felszabadító csapatok vesztesége csekély. A kínaiak a fegyvertárhoz menekültek s az ott lévő kínai csapattal egyesülve, újra ellenállást kísérlettek meg, de a szövetséges csapatok ágyútüze elől innen is megfutottak, miközben sok embert vesztettek. A német és orosz csapatok megszállták a fegyvertárt és az erődöket, a többi európai csapat pedig sietett Seymour felszabadítására. A kínaiakat azonban eddig nem nagyon ijesztette meg az európai csapatok sikere. Mindenünnen kergetik az európai lakosokat, így Sanghajból annyi a menekülő európai, hogy tegnap egy Ning-Po felé induló gőzös kénytelen volt a tűzifecskendőt használni, hogy a hajóhoz tóduló embereket visszariassza. Éjjel a következő táviratokat kaptuk: 

London, jún. 28. (Saját tudósítónktól.) Egy rövid sanghaji táviraton kívül a Mackieson itteni kereskedő cég is táviratot kapott, amely szerint Seymour hatvankét halottat és háromszáztizenkét sebesültet vesztett. Ezen kívül egyetlen távirat sem érkezett angol forrásból, amely részleteket közölne Seymour csapatának megmeneküléséről. 

London, jún. 28. Az alsóházban Brodrick kijelentette, hogy a beérkezett táviratok szerint Seymour felszabadították és most Tiencsinben van. E hónap 21-én kelt távirat a főparancsnoktól hoz hírt, aki Tiencsintől északra elfoglalt egy kis fegyvertárt. E szerint Seymour-nak negyven embere meghalt, hetven megsebesült. Tiencsint 18.-ika és 26.-ika között lövöldözték, de aránylag csekély kárt tettek. Csak a franciatelepnek van nagyobb kára. Brodrick végül kijelentette, hogy Tiencsinnél és Takunál megszaporították a csapatokat. 

London, jún. 28. A felsőházban Kimberley kérdésére Salisbury miniszterelnök a következőket jelentette ki: Amennyire tudjuk, Seymour tábornagy megszabadult és biztosságban van. Egyéb híreket nem kaptunk sem pekingi követünktől és a követségi személyzettől, sem a többi követségektől, de okunk van remélni, hogy eddig nem történt bajuk. Természetesen ez is csak föltevés. Ami a jövőt illeti, azt hiszem, arról Kimberley éppen oly jól van értesülve, mint én. Minden oldalról a legnagyobb sietséggel annyi csapatot küldenek a helyszínére, amennyit e pillanatban össze lehet szedni. 

London, jún. 28. (Saját tudósítónktól.)A Daily Telegraph Pétervárról azt az állítólagosan föltétlenül megbízható forrásból eredő hírt kapta, hogy a cár elhatározta, hogy a legközelebbi napokban meg fogja látogatni Vilmos német császárt és Ferenc József magyar királyt, hogy velük a kínai kérdésben megállapodásra jusson.

Berlin, jún. 28. (Saját tudósítónktól.) Oroszország fegyverkezéséről a következőket jelentik a Béri Tagebl.-nak Pétervárról: Az amur-vidéki csapatok mozgósítása immár ténnyé vált. Kuropatkin hadügyminiszter, aki a Don vidékén inspekciós utazást tett, megérkezése után azonnal megtette a mozgósításhoz szükséges intézkedéseket, és pedig, a, mint mondják, az elhunyt Muraviev gróf akarata ellenére, aki a nagyszabású mozgósítás miatt komolybonyodalomtól tartott. A június 23-iki ukázzal háború létszámra emelt szibériai és a mor-vidéki csapatok megközelítő becslés szerint a következők: 44.000 gyalogos, 16.000 lovas, 2600 tüzér, 1360 tiszt, 3600 altiszt és 220 ágyú. Ezenkívül a szibériai kozákok mozgósításával még nyolcezer lovas fog rendelkezésre állni úgy, hogy a Kínában szóba jöhető orosz hadsereg a Kvantungban és kínai és mancsu területen levő kilencezer orosz katonával együtt kilencvenezerre tehető. Ez a nagyszabású mozgósítás arról tanúskodik, hogy Oroszország Kínában a vezető szerepet akarja átvenni. A kormány azt a jelszót adta ki, hogy Oroszország nem harcol Kína ellen, hanem régi baráti érzületből fölajánlotta a pekingi kormánynak szolgálatát a boxer-fölkelés elnyomására és nem lehetetlen, hogy az özvegy kínai császárné azt a hivatalos kérelmet intézi Pétervárra, hogy támogassa a fölkelés leverésében. Pétervárott tisztában vannak azzal, hogy Kínában a kormányzásnak mostani módja nem maradhat meg tovább és hogy a hatalmaknak garanciákat kell teremteni, mihelyt a mostani válság megszűnik.

Bécs, jún. 28. A Pol. Kor. jelenti Tokióból: Japán elhatározta, hogy óvatosságból egy hadosztályt mozgósít, hogy a kellő erővel szembe szállhasson azokkal a bonyodalmakkal, melyek az Észak-Kínában mind kritikusabbá vált helyzetből származhatnak. Ez az intézkedés azonban semmi tekintetben sem jelent eltérést attól a politikától, melyet Japán a kínai fölkelés kitörése óta a hatalmakkal együttesen követ. — Ugyancsak a Pol. Korr.jelenti Londonból, hogy a japáni kormány kérdést intézett a hatalmakhoz, vájjon nem volna-e megokolt, hogy tekintve a mindinkább súlyosodó kínai helyzetet, a további lépések iránt közös eljárás céljából nyilatkozzanak.

Az angolok eleinte sikertelenül próbálták megfékezni a felkelést, és magas rangú kínai politikusok tiltakozása is visszhang nélkül maradt. A fővárosi harcok mellett megindultak azok a csapatok is, amiket Seymour felmentésére és az európaiak védelmére szántak. Június 16-án felszólították Taku erődjének védőit, hogy adják meg magukat, ellenkező esetben hajóikkal tüzet nyitnak és rohamra kerülhet sor. A parancsot – amit egyedül az amerikai kapitány nem írt alá – végül tett is követte: a nemzetközi csapatok közös erővel ostrom alá vették a modern német Krupp-ágyúkkal felszerelt erődöt és csakhamar bevették azt. Ez is közrejátszott abban, hogy a kínai udvar hadat üzent a külföldieknek, hiszen az európaiak lépésével egyértelművé vált a háború elkerülhetetlensége. Taku erődjétől a győzedelmes szövetséges csapatok megindultak a kétségbeejtő helyzetbe került Tiencsin felmentésére. A város tartós biztosítása érdekében felszabadították az utat Pekingbe, illetve megtalálták Seymour elveszettnek hitt erőit is.

„A korábban említett Seymour admirális és szárazföldi expedíciós csapata a vasutat felhasználva kívánta elérni Pekinget. Jelentős mennyiségű ellátmányt nem vittek magukkal hiszen úgy gondolták, könnyen és gyorsan a fővárosba juthatnak. A boxerek azonban elvágták a kommunikációs összeköttetést Seymour és a pekingi diplomaták között, megrongálták a vasútvonalat, majd kezdetét vette a Követségi Negyed közel két hónapos ostroma. Az események tükrében és ellátás hiányában Seymour kénytelen volt visszafordulni Lang Fannál – negyven kilométerre Pekingtől –, majd tizenhárom napnyi folyamatos harc és visszavonulás követelően június 22-én elsáncolta magát egy császári arzenál környékén (Hsikunál). A császári főváros felmentésére indított első kísérlet csúfos kudarccal zárult.”

"Mindeközben Pekingen belül is véres események sorozata zajlott. A városba érkező kisebb-nagyobb boxercsapatok és az ottani külföldi diplomaták között egyre több volt a súrlódás és az ellenségeskedés elmélyült. Június 11-én az előbbiek megölték a japán követet, Sugiyama Akirát, kilenc nappal később pedig a német követ, Clemens von Ketteler báró jutott hasonló sorsra. Halálukkal biztossá vált, hogy a követségen menedéket lelő külföldiekre és kínai keresztényekre is hasonló sors vár. (A történészek úgy vélekednek, hogy Kettelert egyébként nem a boxerek, hanem mandzsu – tehát a dinasztiához tartozó – katonák gyilkolták meg.) A fővárosban két főbb helyen zajlott hadi esemény: az ún. Követségi Negyedben, illetve Pei T’ang (északi) katolikus templomnál."

"Június 20-án reggel 4 órakor a kínai csapatok tüzet nyitottak a követségi negyedre, amely védelmét körülbelül egy 400 fős, többségükben oroszokból és britekből álló katonai kontingens látta el, míg a templomnál olasz-francia együttműködés valósult meg."

A követségi dolgozók meggyilkolásának híre nyomán azonban az európai hatalmak – Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország –, valamint Japán és az Amerikai Egyesült Államok, az úgynevezett „nyolcnemzeti szövetség”, csapatokat küldtek Kínába.

„Bécs, július 6. A Neues Wiener Tagblatt a Kínában elesett osztrák és magyar alattvalók névsorát közli. Mint első áldozat a Zonta gőzös Besse nevű matróza esett el június 17-én a takui erődök ostrománál. Az elesettek közt van továbbá az osztrák-magyar ügyvivő dr. Posthorn és neje Klára, a Zenta parancsnoka, Thomann fregattkapitány és Kollár sorhajó-zászlós, továbbá két tengerész kadét és 25 matróz, de ezeknek neveit még nem ismerik.”

„Magyar honpolgár nincs sem a követségek alkalmazottai, sem a Pekingbe rendelt tengerészkatonák közt. Haditengerészetünk soraiból a válságos napokban Pekingben volt: báró Borneburg-Lengsfeld Richárd tengerész-kadét, akinek atyja altábornagy a közös hadseregben. Mindössze 22 éves volt és a katonai alreáliskolát Kismartonban végezte, ahol szép haladást tett a magyar nyelvben is. A tengerészetbe átlépve, első éveit a Budapest hadihajón töltötte s onnan került a Zentára. Pekingben van Materna kínai vámhivatalnok, Materna operaénekesnő közeli rokona és Kollarz sorhajóhadnagy a huszonöt főnyi őrség élén. 1900. május hó 17-én adta az utolsó hírt magáról, egy stenografált levelezőlapot írván Posenben lakó atyjának. Mint már említettük, a Zenta parancsnoka, Thomann Ede fregatt-kapitány is elment Pekingbe. Amennyire eddig kiderült, az osztrák-magyar monarkiának harminckét alattvalója lett a pekingi vérfürdő áldozatává. Pekingi követünk, báró Czikann, aki most Klagenfurtban üdül, szabadságon van s ennek köszöni életét. Annál tragikusabb helyettesének, dr. Rosthomnak sorsa. Vele volt felesége, dr. Pichler bécsi fogorvosnak leánya is, aki most szintén áldozatul esett. Négy évvel ezelőtt esküdött meg férjével s most épp anyai örömöknek nézett elébe. Szülei ennek tudatában sürgették volt, hogy menjen haza Bécsbe s a fiatal asszony el is határozta az utazást. Tiencinbe ment vasúton, hogy ott hajóra ülve, folytassa útját, de mivel a hajón nem akadt már hely, elhalasztotta az utazást. Visszatért egyelőre férjéhez, ahonnan el sem jöhetett többé, mert időközben kitört a forradalom. Ott van az áldozatok sorában Thomann Ede, a Zenta hadihajó kapitánya is. Csak épp kuriózum kedvéért követte 25 matrózát,"akiket ő maga szemelt ki az osztrák-magyar követség védelmére s mire vissza akart volna térni, a vasúti összeköttetés el volt már vágva. Családos ember volt. Felesége és nyolcesztendős leánykája siratja. A 25 tengerész közvetetten parancsnoka Kolarz József sorhajó zászlós volt, aki pilseni születésű ember, kipróbált tengerész és oda veszett báró Borneburg-Lengsfeld, huszonkét éves tengerészkadét.”

„Ausztria és Magyarország halottjai. A pekingi gyászhír bizonyosságra változtatta az eddigi aggodalmakat, hogy a kínai események során monarchiánknak is súlyos sérelme történt. Lerombolták pekingi követségünk palotáját, ami magában is ok volna rá, hogy monarchiánk presztízsét saját erőnkkel megvédelmezzük, a sérelmet saját erőnkkel megtoroljuk. De azonkívül megölték monarchiánknak mintegy negyven alattvalóját, diplomatáit, katonáit és polgárait. Ez már egyenesen lehetetlenné teszi, hogy Ausztria-Magyarország tovább is megmaradjon a Széll Kálmán korlátolt nemtörődöm álláspontja mellett. Ausztriának és Magyarországnak Pekingben a következő halottai vannak: Báró Rosthorn követségi titkár, a követ távollétében teljhatalmú ügyvivő és neje. Natiesta alkonzul, beosztva a pekingi követségnél. Thomann fregatta-kapitány, a Zenta hajó parancsnoka, ki vele ment katonáival, mikor a pekingi követség védelmére csapatot kértek a Zenta hajóról. Kollár József sorhajóhadnagy, a követséget védő csapat parancsnoka, a Zenta hajóról való. Két tengerészkadét, a Zenta hajóról. Harminc tengerész, katona a Zenta hajóról. Három nagy kereskedő és mindegyiknek családja, kik Pekingben laktak. Ezek azok az áldozatok, akikről tudunk, de lehet, hogy számuk a pontos hírek beérkezettével még növekedni fog.”

„A «Mária Terézia» személyzetéből partra szállott különítményt Demeter György sorhajó zászlós vezette. Demeter kis csapatának élén lelkes hangulatban haladt az erőd felé, amelyet a nemzetközi csapatok már az előző napokban sikerrel ostromoltak. Az ő különítményéhez csatlakozott az «Aspern» hajóról 10 ember, Pap Lajos tengerészhadapród vezetésével. Ez a vitéz különítmény, útban az erőd felé, jól elrejtett aknamezőre került, ahol egymásután négy akna robbant fel. Pap Lajos hadapródot, Pap Béla honvédtábornok, később honvédelmi miniszter fiát a felrobbanó aknák darabokra tépték, Demeter zászlós, Lukas hadapród, Kántor, Jánossy és Szemenyey nevű magyar matrózok megsebesültek. A nemzetközi csapatok tisztelgése közben mély részvéttel temették el Pap Lajost, mint katonai hivatásának teljesítése közben elpusztult önfeláldozó, hős bajtársukat. Az említetteken kívül az osztrák-magyar különítmény magyar tagjai voltak még Petry és Hild Gyula magyar tengerésztiszt jelöltek. Az expedícióról készült hivatalos jelentések szerint tengerészkülönítményünk és soraiban magyar honfitársaink minden alkalommal hősiesen és vitézül harcoltak.” – f: Berkó-Markó-Gyalókay-Pilch: A magyar katona – vitézségünk ezer éve

A magyar katonák helytállásáról is fellelhetőek példák. Például Kántor Géza esete:

1900.09.25. Alkotmány 

Bécs, szept. 24. A kelet-ázsiai hajórajparancsnokság jelenti Takuból 22-éről. A peitangi aknarobbanás alkalmával megsebesültek közül Kalnyig Damján matróz meghalt, Kántor Géza kormánylegény veszedelmesen megsebesült. Három matróz súlyosan megsebesült, de állapotuk nem reménytelen. Tíz matróz könnyen megsérült. Pap tengerészhadapródot az Aspern hadihajóról tegnap Takuban eltemették.

1900.11.01. Pécsi Napló - A villamos fényszóró és a boxerek. 

Kántor Géza, a kaposvári fiú, ki a cs. és kir. tengerészet hajóján ment ki Kínába, legutóbb Paotingfu ostrománál megsebesült, de ma már túl van minden veszélyen. Megsebesülése előtt a következő érdekes levelet küldötte haza Kaposvárra: 

Toku, szept. 5. Az általam előbbi levelemben irt Petango ostroma azért maradt el, nehogy az innét menekülő és tovább szökő katonaság a már Pekingnél levő harczosainkat hátulról támadják meg. Ma éjszaka, épen 1 óra felé egy boxer csapat közeledett felénk a várhoz, hogy megtámadjanak bennüket. Nálunk azonban a villanyos áram folytonos működésében lévén, amint a fényszóróval a villany sugarakat a boxer táborra irányoztuk az egész tábor be volt napsugárként világítva, úgy megijedtek, hogy elkezdtek őrültként futni, menekülni, azt hívén, hogy az ördögökkel van dolguk!!

  Habár nagyon komoly volt a helyzet s felálltunk harczkészen, úgy elfogott a nevetés bennünket, hogy a hasunkat is fogtuk, de folyton és folyton lövöldöztünk utánuk s a golyó, mint záporeső hullt rájuk a mi rémes fegyvereink, golyószóróinkból. Talán még most is futnak! Kint a távírda állomáson, hova naponkint ki vagyok rendelve, nagyon érdekes dolog folyik. Óriási épületekbe megy, jön folytonosan éjjel nappal a különböző nemzetiségek katonasága egy-egy hivatalnokkal. Mint a pincehelyiségekben a japáni ütött tanyát, távírda összeköttetésünk Pekingig nyitva áll; nagyon szívesen látják az embert, ha lemegy hozzájuk. 

Közvetlen mellettük, egy volt chinai bankhivatal házában meg az amerikaiak honosultak meg, s távírda állomást létesítettek ők is. E házak előtt 2—3 tenisz játszó hely is van, de most ugyan itt nincs senkinek kedve labdázni. A szolga személyzet mind chinai, s örülnek, ha bennünket szolgálhatnak. Isten áldása menjen oda a messzire, a föld golyóbisnak erről a második feléről. Kántor Géza, ma már lovasított cs. és kir. tengerész.

1901.01.03.  Friss újság - Magyar katonák halála Kínában. 

„Harmadfél hónappal ezelőtt történt már, hogy Pejtang ostrománál elesett Papp Lajos tengerészhadapród, Papp Béla honvédtábornoknak, a kolozsvári dandárparancsnoknak tizenkilenc esztendős fia és megsebesült még néhány magyar tengerész. A szeptember 20-iki végzetes ostromról most a következő tudósítást kapta egy helybeli újság, Takuból a sebesültek egyikétől Kántor Géza császári és királyi haditengerészeti kormányos-altiszttől: 

Taku, 1900. nov. 12. A mai napon, amikor becses lapjuk szeptember 29-iki száma hajónkra is eljutott és a kezembe került, a legmélyebb fájdalommal gondolok szüleimre, akik a sebesültek közt látva a nevemet, bizonyosan az enyémnél is nagyobb fájdalmat éreztek aggasztó állapotom miatt. Sebeimből, hála Istennek, balszememet kivéve, már fölépültem. Fölvilágosításul el akarom röviden mondani az esetet, amelynél a végzet összehozta a magyarokat. Szeptember 19 én este tíz óra tájban, amikor Peitang erődből közülünk 1 tiszt, 2 hadapród, 2 altiszt és 45 ember, hogy kora reggel induljon el az erődnek rohammal való bevételére. Másnap reggel korán csakugyan csónakba szállva, elindultunk. Tonkáig mentünk, ahol kevés pihenőt tartottunk, aztán megint fölszedtük teljes hadi fölszerelésünket. A vasút szét lévén rombolva, gyalog vonultunk Peitang felé. Különítményünket Demeter hajózászlós vezette. Reszt vettek az expedíció vezetésében Papp és Lukács hadapródok, mint szakaszvezetők, Blumel hajós altisztjén alulírott, mint hadapród-helyettes és csoportvezető. A negyvenöt matróz első soraiban sok magyar volt. Talán már csak ötszáz lépésnyire voltunk a vártól, kikerülve egy német századot. Elértük a vasúti töltést. Legelöl ment rajta Demeter hajózászlós, utána a töltés jobb szélén én haladtam, bal felől Papp hadapród, utána két lépéssel Lukács és a fél század. Ebben a helyzetben ért bennünket az elrejtett robbanó gyilok, amelyre sajnos, boldogult Papp Lajos lépett. Ő, egy matróz és én a levegőbe repültünk. A másik kettő meghalt, én felépültem, amit annak köszönhetek, hogy fegyveremben nem ekszplodáltak a töltések. Most már felgyógyulva itt hagyom a Kínát, s haza fognak küldeni, hogy szüleimet meggyőzzem a rossz hír ellenkezőjéről s hogy alkalomadtán átadjam Papp tábornok úrnak a legjobb hadapród magamhoz vett emlékeit. Kántor Géza kormányos altiszt.”

1901.01.18. Pesti Hírlap

„Pár nappal ezelőtt táviratban említettük, hogy Triesztbe három sebesült tengerészünk tért vissza Chinából, mégpedig Kandó Géza, Palick János és Szuli József. E hírre most Kántor János tanító úr helyreigazítást küldött be hozzánk. Azt írja, hogy Kandó helyett az ő fia, Kántor Géza tért vissza, aki — fájdalom — a balszemét vesztette el a peitangi aknarobbanásnál s azonfelül súlyosan megsérült. A derék magyar fiú már kormányos altiszti rangban szolgál a tengerészetnél.”

1901.02.24. Magyar tengerész Kínában

„A holnap megjelenő »Somogy“ a következő érdekes közleményt tartalmazza: Kántor Gézatengerész, ki a kínai csatákban megsebesült és sokáig a kórházban feküdt, megérkezvén szüleihez Kapós-Mérőbe, meglátogatta szerkesztőségünket s elbeszélte harczait, szenvedéseit, melyek nagyon érdekesek. Kántor Géza kormányos lévén a Mária Terézia hadigőzösön, midőn Taku ostrománál részt vett, midőn az erősséget bevették társaival, a hadihajóról levezényeltetett és részt vett az expedicziókban. Elmondja a kínaiaknak harcban való gyávaságát, hogy ki nem állhatják a lőpor füstöt, a tüzet nem bírják s midőn a harciban fegyvereiket használják is, míg céloznak, addig az arczuk mellett van a puska; de abban a perezben, midőn lőnek, a fegyvert felkapják a homlokukon is fellyül, s úgy sütik el, attól félve, hogy az elrobbanik! Milyen szép czéllövések, sortüzek lehetnek ezek, elképzelhetjük. Habár német tisztek is részt vettek éveken át a kiképzésben, a fegyelmet nem állják; táborozásukban, ha nagyobb csapatokban jelennek meg, semmi rendszerük nincs, vagy a félelem verte ki őket a rendes tempójukból. Arról pedig szó sem lennt, hogy az európai fegyerek és ágyuknak ellenállhassanak, amily precizitással, vitézséggel ezek kezeltetnek katonáink által. Az expedíciók között Kántor Pekingbe is elvezényeltetek Elmondja fáradalmait, kiállt viszontagságaikat az ismeretlen vidékeken. Csekély szünetelésekkel 14 nap és éjszakai folytonos menetelés után értek be az óriási birodalom fővárosába, melyről egyes városrészeket kivéve nem sok jót mond. A császári paloták óriási területeket foglalnak el, oly bizar, fantasztikus építkezésekkel, labyrintok, tekervényes utakkal, hogy valóságos útvesztő. Midőn a császári palotákon keresztül vonultak, a testőrség, a szolga személyzet sorfala fel volt állítva, természetesen, fegyver nélkül; tarka barka selyem öltözetekben. Egy kezük merően be oldaluk mellé volt szegezve, a másikat kitárva, az utat mutatták és valamennyinek a szeme be volt hunyva, hihetőleg azért, hogy az ellenséget, a keresztényeket meg se láthassák. Kierjesztett karral úgy néztek ki, mint egy felöltöztetett mutató fa. Ellehet gondolni, hogy a vitéz fiúk egy kis emléket és selyem szöveteket, csecsebecséket stb. is hoztak magukkal. 

Kántor Géza, mint már írtuk, Peytang vár ostrománál sebesült meg. Mire már az erősséghez közel voltak, egyik pillanatban felrobbant az akna alattuk iszonyatos dörrenéssel. Papp, egy kolozsvári tábornok fia, tengerész hadapród mellette szörnyhalált halt. Kántor is súlyos sebeket kapván, ott feküdt a romok között, honnét az orvosok kórházba vitték a s legjobb ápolás és elbánásban részesült mindaddig, míg szabadsággal haza nem bocsátották. Egy amerikai nőtársaság hajóján jött Kántor a tengereken át, a, mint mondja utazása 60 napig tartott. Polába érve, úgy az altengernagy, mint a tisztikar meleg részvéttel fogadták, sőt a lakosság ünnepelte, tolongott mellette, hol csak megjelent. Polában léte alatt egy álarcosbálban is részt vett már a vitéz tengerész, feltűzvén azt a copfot, melyet emlékül hozott magával a véres földről. De a hát ott is felismerték, s annyira tetszett a közönségnek a kínai copf, hogy mindenki akarván belőle egy-egy kis részt, — haza mit nem hozhatott belőle. Hozott azonban más értékes tárgyakat, fegyvert, kardot, selymeket, egy különösen szép oltárterítőt. Kántor Géza erőteljes, edzett fiatalember, középtermetű. Arca és nyaka tele fekete apró pettyekkel, mintha lőpor szemek volnának bőre alatt. Az egyik szemét elvesztette és a bal karján, könyék alatt, egy nagy darab húst kiszakított a robbanás. A seb azonban begyógyult. A bal füle mellett hátul a fejcsont és bőr között ott van még egy mogyoró nagyságú vasdarab most is, melyet azért nem vétetett ki, mert a fájás nem genirozza. 

Alig érkezett meg a vitéz, már megjött Papp altábornagy levele Kolozsvárról, hogy az ő költségén látogassa meg, meleg szeretettel várja házánál. Kántor tehát most odautazik, s magával viszi azon emlékeket, melyeket a mellette elesett Papp hadapród ruhái s egyéb tárgyaiból megmenthetett és hazahozott a csatatérről.”

1901.02.25. Magyar Polgár

„A kínai harctéren megsebesült magyar katonák közül egy Somogy megyei magyar fiú meggyógyultan érkezett haza Magyaroszágba. Kántor Gézának hívják és a Somogy megyei Kapos-Mérőből való, hol atyja tanító. Kormányos altiszt volt a »Mária Terézia« hadihajón, mely a kínai partokhoz küldetett monarchiánk érdekeinek képviseletében. Kántor Géza is tagja volt annak a 46 emberből, 1 tiszt és 2 hadapródból álló különítménynek, mely Peltang erőd ostrománál a hatalmak csapatai közt operált. Megsebesült a harctéren, több társával együtt s most, hogy felgyógyult sebeiből, haza bocsátották. Szülei házánál megpihenve rövid ideig, a tegnap esti vonattal Kántor Kolozsvárra érkezett, hogy személyesen találkozzék Papp Béla altábornaggyal, kinek a harctéren dicső halált lelt fiával vett részt a peitangi erőd ostromlásában. 

Még január hóban jött ugyanis a hír Kántor Gézáról, hogy felgyógyultan útban van Magyarország felé és az ostromnál elesett Papp Lajos hadapródtól is hoz emléktárgyat magával. Papp Béla altábornagy hírét vévén a tengerészkatona megérkezésének, Somogy megyei ismerősei útján megkérette, hogy ha állapota engedi, az ő költségére utazzék személyesen Kolozsvárra, a magával hozott tárgyakkal, hogy tőle egyes részleteket megtudhasson a harctérén történtekről. Kántor Géza elhozta a tárgyakat; a vitéz hadapród szolgálati övét és táskáját átnyújtotta a fiát gyászoló altábornagynak. A harctérről hazatért tengerész edzett, szívóskatona benyomását teszi. Fél szemét elvesztette, s arcán a robbanás okozta fekete foltok látszanak. Karján és lábán esett sebei igen súlyosak voltak. 

Elbeszélése szerint, a hadi különítmény parancsot kapott a Peitang ostrománál elfoglalt csapatok megerősítésére sietni. Gyorsított menetben haladtak előre, beérvén egy német csapatot, melynek parancsnoka beleegyezett abba, hogy a mocsaras területen egy előttük levő süppedékes hely megkerülésével haladjanak tovább. Óvatosan mentek ugyan előre, mert figyelmeztetve lettek, hogy robbanó aknákkal van aláásva a vidék, mégsem sikerült nekik a veszedelmet kikerülni s egy ily aknába belefutottak. A robbanás nagy pusztítást okozott soraik közt, a fiatal Pap Lajos hadapród és egy másik katona nyomban áldozatul estek, számos sebesült hevert tehetetlenül, kik közül egyik pár napra belehalt sebeibe, a többieket sikerült megmenteni az életnek. Az elesett hadapród szolgálati övét és táskáját ott a harctéren vette magához Kántor Géza és gondosan megőrizte. Most gyógyultan hazatérve bajtársi szomorú kötelességet teljesített, midőn a gyászoló szülőknek elhozta a messze világból hazájába a hős fiú ereklyeként őrzött tárgyait. Kántor Gézamég ma visszautazik szülőhelyére és rövid szabadság után Pólába megy, hol a haditengerészet egyik irodájánál lesz alkalmazva.”

1904.09.24. Felsőmagyarország - A Kínában elesett magyar-osztrák katonák emléke. 

Pekingből írják, hogy július 8-án beszentelték azt a kápolnát, amelyet a kínai zavarok alatt 1900—1901-ben elesett magyar-osztrák tengerészkatonák emlékére emeltek. Az ünnepélyen a magyar-osztrák kolónia teljes számmal és az idegenek közül is igen sokan voltak jelen. Az elesettek névsora a következő: 

- Thomann Eduárd fregattkapitány, 

- Pap Lajos tengerészkadét, 

- Klanzig Dömjén, 

- Tavagna Alfréd, 

- Dettau József, 

- Badurina-Perics Márkus és 

- Deste József matrózok. 

Kínában meghaltak: 

- Mayer Tamás tengerészkadét, 

- Barcovich József, 

- Krech Alajos, 

- Demarcki Francesco, 

- Perusco János és 

- Pitton Gyula matrózok. 

Az elesettek és meghaltak emlékére a király már régebben emléktáblát helyeztetett a polai Madonna del Mare-templom falába, most pedig kápolnát építtetett Pekingben emlékezetükre.

Ha csak a cikkekből összeszedjük láthatjuk, hogy a fentebbi névsor közel sem teljes. A magyar császári és királyi haditengerészetről érdeklődőknek mindenképp ajánlom a Vasi k.u.k. Matrózok Alapítvány kiadványait (ITT), melyben többek közt a boxerlázadás korszakából is több személyről olvashatnak.  A harci események szempontjából mindenképp meg kell említenünk a felkelők egyik másik jelentős központját Tiencsint, melyet a boxerek július 13-án vették körül, amikor a lázadók az ott található diplomata negyed megtámadására készültek. A városban barikádok és rögtönzött fedezékek mögül harcoltak az itt rekedt keresztények és az őrzésükre rendelt katonák, sikerrel.

De térjünk vissza a hadszintérre. Miközben Tiencsinért dúl a harc, Pekingben is az életükér küzd a maroknyi követségi alkalmazott. 

„A legnagyobb kérdés az volt, hogy mi történhetett azokkal az európaiakkal, akik a fővárosban rekedtek: életben maradtak-e vagy esetleg áldozatul estek a boxereknek. A kipihent és feltöltött „nyolc nemzeti” hadsereg ezután megindult Peking ostromára, ahol reményeik szerint még élő európaiakkal fognak találkozni. Augusztus 12-én a szövetséges tábornokok találkozót tartottak és döntöttek az elkövetkező napok közös haditervéről, s a brit Alfred Gaselee tábornok vezetésével megegyeztek abban, hogy mindegyik nemzet egy-egy „kaput” vesz célpont alá. A papíron jól működő elképzelést azonban az oroszok nem tartották be és Litvinich tábornok vezetésével az eredetileg az amerikaiak számára kijelölt Tung Pien kapu ellen indultak. Tetőzte a gondokat, hogy a japán Jamaguchi tábornok is mozgósította csapatait, vagyis a jól összehangolt és átgondolt ostrom helyett a kínai főváros bevétele a nagyhatalmak közötti presztízscsatává alacsonyodott.” – f: (https://ujkor.hu/content/boxerlazadas)

 „Pekingben ragadt diplomaták tűzerő hiányában a követség védelméhez szinte minden eszközt felhasználtak. Az amerikaiak például a későbbi elnök, Herbert Hoover mérnök vezetésével drótakadályokat és szedett-vedett barikádokat emeltek. Július 7-én a földhányásokat készítő kínai keresztény munkások megtaláltak egy 1860-as expedícióból származó ágyút, ami később a közös katonai törekvések szimbólumává vált. Az angol-francia fegyvert olasz töltettel, orosz lövedékkel használta az amerikai kezelőszemélyzet, hogy a rohamozó kínaiakban kárt tegyen – nem is csoda, hogy később ez a Nemzetközi ágyú (International Gun) nevet kapta. 

"Az események érdekessége, hogy a heves harcokat ugyanilyen békés periódusok váltották: a katonák békésen beszélgettek egymással a küzdelmek szünetében, július 27-én pedig az császárné élelmiszert – főként gyümölcsöket és rizst – küldött a követségi negyedben rekedteknek. A városban rekedt európaiak a reményt azért sem veszítették el, mert közben hírt kaptak a felmentő sereg közeledtéről, akik augusztus 4-én hajnali fél háromkor érték el a követségi negyedet. (Az indiai rajputok izzadva és kimerülve könyörögtek vízért az ostromlott erőd lakóitól, akik örömmel teljesítették kérésüket.)” - f: (https://ujkor.hu/content/boxerlazadas)"

1900.08.15.- Magyar Nemzet - A takui ütközet. 

„A »Wiener Abendpost« Steiner Ernő sorhajóhadnagy leírását közli a takui ütközetről. A hadnagy, ki a »Zenta« tisztje, a többek között ezeket írja : A német és osztrák-magyar csapat, továbbá 200 japáni és 200 orosz gyalogos 21/8 órakor reggel egyesült, hogy az északnyugati erőd ellen vonuljon. A többi japán legénység és az Atago nevű japán csónak, melynek ágyútüze a pályaudvar előterrényét fedte, visszamaradt a pályaudvar védelmére. Az észak-nyugati erőd ellen való előnyomulás alatt még 250 angolnak, 24 olasznak az előnyomuló csapatokhoz vonulniuk kellett volna. Mint később megtudtam, az ultimátumot nem, mint el volt határozva, 1 órakor, hanem már 9 órakor este nyújtották át. Tehát egészen váratlanul már 1 órakor dördült el az első lövés. A szétrobbanó gránátok közvetlenül a pályaudvar fala előtt hullottak a földre. A legtöbb golyó azonban fejünk felett repült el és legénységünk, anélkül, hogy kárt szenvedett volna, ismét gyülekezhetett. Most előnyomultunk az északnyugati erőd ellen. Oroszok és japánok csatlakoztak hozzánk. 

Az éjszaka holdvilágos volt és így az erődítvények körvonalait már 5 kilométerre a pályaudvartól jól fel lehetett ismerni. Az előnyomulás alatt a kölcsönös tüzelés erősen folyt. Az utak posványos területen vezettek keresztül. Ez okból a gránátok legnagyobb része, mely a csapatok közelében érte a földet, szerencsére nem robbant szét. Az előnyomulás alatt a már előbb megérkezett angol és olasz csapatok is partra szállottak és hozzánk csatlakoztak. Minthogy az angolok száma legerősebb volt, ők haladtak az előnyomuló csapatok élén. De Potl kapitány megállapodott az angolok parancsnokával abban, hogy az angol legénységnek csak egy része haladjon a csapatok élén, másik része pedig a német csapatok után. Potl kapitány a támadás alatt is valamennyi szakasz fő vezényletét vitte. Az észak-nyugati erőd előtt levő terep agyagos és lassan emelkedő síkság, mely nem nyújtott fedezetet. Csak az úttest nyújtott hellyel-közzel oltalmat. Az összes 943 emberből álló csapattest ezen a síkon 4000 méternyire az erődtől kifejlődött a fedezet oltalma alatt, támadásra készen. Az északnyugati erődöt 3 modern 12 centiméteres gyorstüzelő, egy régi 15 centiméteres Krupp-féle hátultöltő gyorságyú és több elöltöltő ágyú védte. Az erőd körül vízzel telt árok húzódik. Valamennyi erődöt német tisztek terve szerint építették. Az anyag, melyből épültek, szalmával kevert agyag. 

Mielőtt az előbb említett állást elértük, az öreg ágyuk beszüntették a tüzelést és csak a három modern gyorstüzelő ágyú és egy régi Krupp ágyú tüzelt. Ezek közül 3 s fél órakor reggel egynek kivételével a többi szintén beszüntette a tüzelést. Ennek az ágyúnak legénysége bravúrral tüzelt, dacolva valamennyi rájuk irányítót ellenséges ágyukkal. Az ágyú még mindig nem volt leszerelve, mikor már hajnalodni kezdett. A csapatokat fedett állásban összevonták. Ezalatt a déli erőd egy lőporraktára robbant fel, melyet rövid időközben kisebb robbanás követett. Az első robbanás után valamennyi hajóról hurrák kiáltások hangzottak fel. Eközben a csapatokat hirtelen a jobboldalról kezdték lövöldözni kis gránátokkal, melyek azonban eltévesztették céljukat és nem okoztak kárt. 

Végül egynegyed öt órakor az utolsó ágyú is elhallgatott, az Iltis kitűzte az előnyomulásra megállapított jelt. A csapatok most az erődök fegyvertüzével szemben előre nyomultak támadásra. Az én szakaszom a német szakasszal együtt az illető fedezet alatt nyomult elő és 800 méterre az erőd előtt megkezdtem a tüzelést a kínaiak ellen. Kis csapatom higgadtan követte parancsaimat és jó tűzfegyelmet tanúsított. Gyorsan előrehaladt és elérte az előcsapatok angol szakaszát. Az úttest fedezete alatt 3000 méterrel közeledhettem az erődhöz. 

E közben lassan kint a különböző nemzetek csapatai mind egyesültek. Petri tengeri kadétnak, aki kitűnő magatartást tanúsított, sikerült embereimet mind együtt tartani. Már mikor közelebb jutottunk az erődhöz, mindinkább gyöngébb lett a kínaiak tüzelése és most úgy látszott, mintha minden ellenállásuk meg volna törve. Az árkok hidjai sérületlenek voltak, a kapu be volt zárva és mikor felmásztunk a falakra, csak egyeslövések történtek. Mikor embereimmel az első fokra felmásztam, felhúztam az angol zászlót. Minthogy láttam, hogy már minden ponton idegen csapatok jelentek meg és nem találtam már szabad törzset, egy angol tiszttel egyetértve, kitűztem egy törzsre az angol lobogó mellett az osztrák-magyar lobogót. Az erődben sok boxer volt és sok elesett. 

Minthogy a támadás egyoldalú volt, a helyőrség az ostromkor a könnyen sebesültekkel a déli oldalra menekült. Én legénységemet összegyűjtöttem, imára adtam vezényszót és az erődön keresztül tett őrjárat után egyesítettem csapatomat a német csapattal. A támadók vesztesége kevés volt. Az osztrákok és magyarok nem vesztettek egy embert se, a németeknek egy sebesültjük volt, az olaszoknak nem volt veszteségük, Oroszországnak 1 halottja és 5 sebesültje volt, ezek közt egy tiszt. Az angoloknak egy halottjuk és 4 sebesültjük, a japánoknak 2 tiszt és 7 más halottjuk és 24 sebesültjük volt. A könnyebben sebesülteknek számát nem lehetett megállapítani. A kínaiak veszteségét nem lehetett még hozzávetőleg se megállapítani, mert az erőd nagyon kiterjedt. Az északi erőd ellen csak néhány lövést intéztünk az észak-nyugati erőd egynéhány épen maradt ágyújából, mert az északi erőd nemsokára beszüntette a tüzet. 

Ezután a déli erőd felé vonultunk. Mikor félúton voltunk, erős detonációt hallottunk és 400 méter magas tűzkévék repültek a levegőbe. A déli erőd melletti lőporraktár felrobbant. A hajók legénysége és a csapatok hurrák kiáltásokba tört ki. Az északi erőd már csekély ellentállást fejtett ki. Úgy látszott, hogy az őrség már elmenekült A sáncok megmászása alatt csak egyeslövések, történtek. A kínaiak zömét az északnyugati erődben összpontosították, de a sok explózió következtében látszólag elvesztették minden bátorságukat. A menekülő kínaiak nemsokára elértek egy helységet és mi nem üldözhettük őket. A déli erőd északnyugati részét az angolok a déli részét a németek és mi szálltuk meg. Bevettük tehát valamennyi erődöt.”

„Bécs, augusztus 16. A Peking felé való előnyomulásban egy 160 főből álló osztrák-magyar tengerészeti szakasz is részt vesz, mely a Mária Terézia cirkáló hajó és a Zenta torpedó-cirkáló partra szállított detachementjából van összeállítva. Ez a szakasz, mely több ágyút visz magával, öszvérekkel is el van látva, melyeket Hongkongban szereztek be. A szakasz e hó 10-ikén, miután a Mária Terézia tengerészei által megszállott tomkói vasútvonal mentén ismét helyreállt a nyugalom, Tien-csinből indult.”

Mint azt látni fogjuk, a Monarchia maroknyi hadereje itt már csak a helyőrségi feladatokban vesz részt, mert Peking 14.-én elesett a szövetséges hadak által. 

„1900. augusztus 14-én foglalta el a hét szövetséges nagyhatalom intervenciós serege Kína fővárosát, Pekinget, ahol a bokszerlázadás résztvevői korábban 55 napig ostrom alatt tartották a diplomaták negyedét.” – f: https://rubicon.hu/kalendarium/1900-augusztus-14-a-bokszerlazadas-bukasa

Tehát, mintegy 2 napig tudott a város ellenállni a „nyugati” csapatoknak. A britek saját csapataikon kívül indiai erőket is vezényeltek Kínába. A nemzetközi külképviseletek ostroma után a császárnénak menekülnie kellett a fővárosból, a pekingi csatát követően pedig a külföldi csapatok három napig fosztogatták a nagyvárost. A felkelést augusztus végére verték le végleg. Szeptember 27-én az Alfred von Waldersee német vezértábornagy vezetése alatt álló megszálló erőket a menekülő lázadók ellen büntetőexpedícióra küldték, majdnem egy évig kalandozott a vidéken, vélt vagy valós ellenséget keresve magának a kínai pusztákon. A 20 ezer fős expedíciós sereg körülbelül 600 katonát vesztett a vonulásai során, főként helyi érdekű küzdelmekben. Waldersee végül 1901. június 3-án vonult ki Pekingből és indult vissza Európába. A cári orosz csapatok ebben az időszakban foglalták el Mandzsúriát, ami az orosz–japán háború kitörésének egyik alapvető oka lett.

  „A lázadás leverésében szerepet játszó nyolc nagyhatalom elhúzódó diplomáciai egyeztetésbe és alkudozásba kezdett a háború lezárásáról. Magát a háborút végül 1901. szeptember 7-én zárták le az ún. boxerjegyzőkönyvvel, a nyolc hatalom és a mandzsu uralkodó részvételével. Hat kínai vezetőt halálra ítéltek – megengedve számukra az öngyilkosságot –, többeket száműztek és vagyonukat elkobozták. A jóvátétel összege 450 millió tael volt (ebből a Monarchia körülbelül 4 millió taelt kapott), több évre előre ütemezett kifizetéssel. Ugyanakkor a követségi negyed miatt Peking katonai védelmét megerősítették, a békeszerződés pedig még kézzelfoghatóbbá tette Kína kiszolgáltatottságát és elmaradottságát, s előre vetítette a császárság bukását, amelyet „polgári” forradalom, majd 1912-ben a Kínai Köztársaság kikiáltása pecsételt meg.” f: (https://ujkor.hu/content/boxerlazadas)

Végeredményben a Csing-dinasztia 1912-es bukásának nyitányai az ópium-háborúk voltak, melyek után a kínai birodalom saját belső rendjét sem tudta helyreállítani, hadurak garázdálkodtak szabadon, a nép időnkénti lázadásait kihasználva területeket rabolva egymástól. A bekövetkezett káoszon se a császár, se pedig a hadurak nem voltak képesek úrrá lenni. A világtörténelem alakulásában azonban meghatározóbbnak bizonyult a németek térnyerése: a rohamosan erősödő és gyarmatokra ácsingózó állam 1897-ben megszállta Santung tartomány gazdag kikötő-fővárosát, Csingtaót. A távol-keleti és csendes-óceáni német gyarmatok megszerzésének vágya a térség mindkét nagy államát – Kínát és Japánt – az antant oldalára húzta az első világháború idején. Japán már a háború első hónapjaiban hadat üzent a központi hatalmaknak, míg ezzel párhuzamosan Kína először semlegességét deklarálta 1914 augusztusában. 

Az 1912-ben a Csing-dinasztiát lemondató és a Kína feletti hatalmat köztársasági elnökként magához ragadó Jüan Si-kaj azonban titkos tárgyalásokat kezdett a brit kormánnyal. Jüan Si-kaj 50 ezer kínai katonát ajánlott fel annak reményében, hogy miután hadserege visszafoglalja Csingtaót a németektől, a szövetségesek elismerik majd országa területi integritását. A britek ekkor azonban még nem tartottak igényt a kínai szerepvállalásra, ami elhozta a világháború első sorsfordító momentumát Kína szempontjából: a már hadban álló japánok nem késlekedtek kihasználni a lehetőséget és maguk foglalták el Csingtao városát, amelyet egészen a háború végéig meg is őriztek – megvetve ezzel lábukat a kínai szárazföldön és alapot teremtve ezzel a következő évtizedekre a folyamatosan terjeszkedéshez. 1916-ban a rohamosan növekvő háborús veszteségek hatására, a britek változtattak korábbi álláspontjukon és immár szívesen látták volna a felajánlott kínai katonákat a frontokon. A japán kormány azonban következetesen a kínai szerepvállalás ellen foglalt állást az antanthatalmak körében, így a hivatalos hadba lepés ezúttal is elmaradt. Jüan Si-kaj azonban megtalálta a módját, hogy mégis csatlakozzon az antant hadigépezetéhez: 1916 utolsó hónapjaitól kezdve Kína tízezres nagyságrendben hajóztatta át embereit Angliába és Franciaországba, ahol a legkülönbözőbb feladatokat látták el. Gyárakban és hajókon dolgoztak, részt vettek a hadianyag szállításában, tankokat javítottak és lövészárkokat ástak. Hivatalos adatok szerint Franciaországban 37 ezer, míg az Egyesült Királyságban 94 500 kínai munkás járult hozzá a háborús erőfeszítésekhez, jelentősen enyhítve ezzel az antant hátországainak egyre súlyosbodó munkaerőhiányát.

Japán mindeközben továbbra is saját érdekei érvényesítésére törekedett. 1915-ben, Csingtao elfoglalását követően egy új szerződést kényszerített a kínai kormányra, „21 követelés” néven. Ennek jegyében Japán további szárazföldi területeket kapott Kínától egyrészt Mandzsúriában, másrészt Santung tartományban. A kínaiak számára utóbbi veszteség volt a legfájóbb, hiszen Santung gazdag kulturális öröksége révén (többek között itt született egykor Konfúciusz is) a „kínai civilizáció bölcsőjének” számított. Kína végül 1917 augusztusában üzent hadat Németországnak, miután még az év elején egy német tengeralattjáró elsüllyesztette a francia Athos hajót, a fedélzetén 500 kínai munkással. 

A közvetlen kínai szerepvállalást ekkor már az is lehetővé tette, hogy az antanthoz ugyancsak csatlakozó Egyesült Államok a kínaiak pártját fogta Japánnal szemben a csendes-óceáni térségben. Bár a kínai „munkáscsapatok” a legnagyobb és leghosszabb ideig szolgáló nem-európai egységek voltak a háborúban, a háborút lezáró békekonferencián Kína nem ülhetett le egyenlő félként a tárgyalóasztalhoz. Míg Japán 5 delegálttal vett részt a tárgyalásokon, addig Kína mindössze két helyet kapott. A távol-keleti ügyekben sok esetben járatlan európai diplomaták – akik sokan például nem is voltak tudatában a „21 követelés” japánok általi kikényszerítésének –, inkább a japán érdekeket támogatták, így többek között elismerték Santung tartomány Japánhoz történő csatolását is.

A versailles-i békeszerződés hatalmas elégedetlenséget váltott ki a kínai társadalom minden rétegében. A küldöttség – a kormány utasítása ellenére – nem is volt hajlandó aláírni a békét, míg Pekingben diáktüntetések kezdődtek, amelyekből hamarosan kinőtte magát a május 4-e mozgalom. Santung elvesztése általános bizalmatlanságot szült az európaiakkal szemben és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre nagyobb tömegek fordultak a szárnyait bontogató kommunista mozgalom felé. 

És most ennyi bevezetés után kanyarodjunk rá mit is keresett az Osztrák-Magyar monarchia ezen távoli szegletében a világnak. Miért is bonyolódott bele egy gyarmatok nélküli, belügyeit is nehezen kezelő birodalom egy ekkora kíhívást jelentő kalandba.... 

Osztrák-Magyar Monarchia Tiencsinben

Összefoglalva a korábbiakat, az Osztrák–Magyar Monarchia nem csak azért maradt ki a világ gyarmatosításából, mert nem volt óceáni flottája, ebben az időszakban sokkal fontosabb dolga akadt: számtalan lázongó nemzetiséget kellett megbékítenie és összetartania. Ennek ellenére egyetlen, a szó szoros értelemben vett gyarmatra mégis sikerült szert tennie, mégpedig Kínában. 

A 19. századi Kínában a császárság mandzsu származású uralkodói egyre inkább szerettek volna elszigetelődni az országban folyamatosan terjeszkedő Európától. A hatalmas ázsiai birodalom az európai kereskedelmi társaságok legális kábítószer-kereskedelméből fakadóan ekkorra már nemcsak gazdasági, de társadalmi szempontból is egyre jobban megroggyant, nem csoda, hogy a császár szerette volna betiltani az ország működésére hatalmas fenyegetést jelentő ópiumhasználatot. Nagy-Britannia éppen emiatt robbantotta ki az első, majd a második ópiumháborút is, hiszen a brit birodalom egyik gazdasági alapját a mámort okozó, halálos függőségbe taszító kábítószer kereskedelme és annak legnagyobb felvevő piaca, Kína jelentette. Az ópiumháborúk és a bokszerlázadás megásta a császári Kína sírját.

A nemcsak gazdasági szempontból erősebb, de technikailag is fejlettebb európai birodalom a győzelmeit követően hatalmas összeget kért jóvátételként Kínától, elfoglalta Kanton, Nanking és Sanghaj városát is, Hongkongot pedig saját fennhatósága alá vonta. A békeszerződés értelmében nem csak hatalmas összegű, 21 millió dollárnyi kártérítésre volt jogosult, de öt újabb kikötőt is nyittatott a kereskedelem megkönnyítése érdekében Kínával. Az ópiumháborúkat követően az európai nagyhatalmak sorra szerezték meg Kína tengerparti területeit, ahol kereskedelmi lerakatokat építettek ki. 

A birodalom méretének köszönhetően egy állam sem tudta az egész területet az uralma alá vonni, ezért a nagyhatalmak úgynevezett koncessziós területeket hoztak létre, sok esetben teljesen kitiltva az őslakos hanokat és madzsukat, sértő szövegű táblákkal figyelmeztetve az európai és amerikai fölényre. A fentiek miatt robbant ki a ma már bokszerlázadásnak nevezett felkeléssorozat, mely során burkolt udvari támogatással vették fel a harcot az európai és amerikai betolakodók ellen a végletekig megkeseredett kínaiak. Az angol elnevezéssel elhíresült kínai felkelők, a boxerek fő célja az országban akkoriban már jó ideje egyre szaporodó „imperialista”, azaz külföldi, leginkább japán, de francia, angol, német és még számos államhoz tartozó kereskedelmi-politikai érdekeltségek felszámolása volt.

1900. május 18-án országszerte megindult az aknamunka a külföldiek ellen, vasutakat robbantottak fel, keresztényeket végeztek ki – köztük saját, európai gyökerű vallással bíró honfitársaikat is –, míg végül meggyilkolták a német követség egyik vezetőjét. A bokszerek elfoglalták Tiencsint is, amely a koncessziós felosztás eredményeképp ezt követően az Osztrák–Magyar Monarchia gyarmatává is vált. Miközben mandarinjai és eunuchjai egy része támogatta a bokszereket, a kínai császárnő, Ce-hszi a lázadás leverésére a nyugat-európai és egyéb nagyhatalmak segítségét kérte. Német, brit-indiai, osztrák–magyar, orosz, francia, olasz, japán és amerikai csapatok közös erővel verték le a hatalmas méretű népfelkelést, cserébe kereskedelmileg hasznosítható területeket kaptak. Mindössze 6 hónapba telt, mire átvették a fél birodalom felett az ellenőrzést.

Az akcióban nyolc ország (Németország, Japán, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, az USA, Olaszország és Ausztria-Magyarország) vett részt, de formális szövetséget nem kötöttek. A teljes állomány mintegy 45 ezer katonából állt, Ausztria-Magyarország azonban mindössze az ott lévő négy hadihajó 296 tengerészét vonultatta fel, azaz részvétele minimális volt. Bécsben úgy döntöttek, hogy szárazföldi csapatokat nem küldenek a területre. A dualista monarchia által küldött négy hadihajó és mintegy 500 fős szárazföldi haderő 36 százaléka elesett a harcokban, az elesettek egyharmada magyar volt. 

Amikor a Peking felé vezető úton az inváziós csapatok Tiencsinben heves harcokba bocsátkoztak a kínai erőkkel, 1901. február 7-én a monarchia Kínába és Japánba kinevezett minisztere (aki egyébként egészen addig Tokióban lakott) sürgönyt küldött Bécsbe. Ebben engedélyt kért a külügyminisztériumtól, hogy elfoglaljon Tiencsinben egy földdarabot, amely most egészen jól kínálkozik erre, a Hajho folyó bal partján, az olaszok által már elfoglalt terület szomszédságában, elég közel a vasútállomáshoz, a fő kínai városrésszel szemben, a folyó túlpartján.

A ma koncessziónak nevezett megállapodás így valójában kisajátítás, háborús jóvátétel volt, a boxerlázadást leverő hatalmak erőből tárgyalva egyoldalú szerződésekkel szereztek meg vagy növeltek területeket a tengeri kijárattal is rendelkező településen. A bokszerlázadás leverését követően a Pekinghez közeli, egymillió lakosú tengerparti nagyváros, Tiencsin a nyolc nagyhatalom közösen uralt területévé vált. Külön érdekesség, hogy bár a dualista monarchia mindösszesen alig több, mint 100 négyzetkilométernyit birtokolt belőle következő, közel húsz esztendő során, fővárosunk mégis nagy hatást gyakorolt a koncessziós területek lakóinak életére. A Hajho folyó által kettévágott Tiencsin egyik oldalát Budának, a másikat Pestnek nevezték a gyarmatosító szlengben. Bécs azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget a kínai gazdasági helyőrségnek, kvázi magára hagyta az ott működő konzulátust. A 25 ezer főnek otthont adó zónában a monarchia törvényei voltak érvényben, az ott élő kínaiak osztrák–magyar állampolgárok lettek, ugyanúgy adóztak, és ugyanazok a kötelességek vonatkoztak rájuk, mint az Kárpátok között élő nemzetekre. A megszerzett osztrák-magyar területen 30 ezer kínai élt, főleg a folyó jobb partján, az európai mintára tervezett fejlesztéseket pedig a bal parton képzelték el, a két terület között egy fából épített pontonhíd biztosította az összeköttetést.

A magyarul akkoriban „telepítvénynek” nevezett területen osztrák-magyar törvények szerint élték az életüket a lakosok, amennyiben ott tartózkodtak. Ha azonban elhagyták a zónát, akkor a megállapodás értelmében a kínai törvények vonatkoztak rájuk. A közigazgatást és a rendet 40 osztrák-magyar tengerész tartotta fenn, illetve egy 70 főből álló helyi kínai beosztott egységet is szerveztek melléjük.

Tiencsin egyes utcáinak ismerősen csengő egykori nevei között magyar és osztrák városokat is találhattunk volna, ha az 1900-as évek első évtizedeiben járunk arra. A korábban hutongokkal, aprócska, szegényes, földszintes házikókkal tarkított utcák teljesen átalakultak: az európai klasszicizáló stíl lett a jellemző. Sorra nyíltak a cukrászdák és kávéházak, még egyes nagyhatalmú, mandzsu vezetők, például maga Jüan Si-Kaj (Kínai Köztársaság első elnöke) is itt építtetett otthont magának európai stílusban.

Sajnos nagyon kevés leírás maradt fenn a területről, ám az egyik legrészletesebb éppen magyar nyelven íródott. Szuk Géza, a Ganz gyár főmérnöke 1903-04-ben egy kínai-japán úton mérte fel, hogy mit lehetne kezdeni az ottani kereskedelmi érdekeltségeinkkel. Beszámolója a Vasárnapi Újságban jelent meg 1904-ben, „A mi kis Khínánk” címmel. A főmérnök sokkal fejlettebb városnak nevezi Tiencsint, mint amire számított, a Hajho folyót például jól hajózhatónak írja le, part menti sávja pedig végig lakott, megművelt. 

A jóval korábban létrejött angol és a francia zóna ekkor már sokkal jobban kiépült, az osztrák-magyar telepítvényen Szuk látogatásakor még csak a konzuli épület állt új építésként. Amint írja, a japánok és a németek a saját részükön egyszerűen ledózerolták a kínai városrészt, és azon építkeznek, az osztrák-magyar terület azonban szinte érintetlen, a 30 ezer kínai lakos 2-3 méteres szűk utcákban lakik, ők alkotják a zóna fő részét. Szuk szerint a nagyhatalmak Tiencsint a jövőbeni észak-kínai kereskedelmi központnak tartják, mert a Kína belső területeiről északkelet felé áramló áruk tengerpartközeli logisztikai központja válik majd belőle. Ebben Peking közelsége és a már meglévő vasúti összeköttetés is segíteni fog. Az osztrák-magyar terület pedig közel fekszik a vasútállomáshoz és persze folyópartja is van, a híddal.

„Tientsinnek most ugyan még talán nincs meg az a fontossága, mint Sanghainak és Hongkongnak, de meglesz, ezt reményli minden kereskedő és ezért igyekeznek már most megvetni lábukat” – írja Szuk Géza.

Michael Falser bécsi építész-művészettörténész a Müncheni Műszaki Egyetemen alapvetően a német kolonialista (gyarmati) építészettel foglalkozik, de kutatásai kapcsán nemrég néhány olyan gyöngyszemre is ráakadt, amelynek magyar történelmi vonatkozásai is vannak. A bécsi levéltárban régóta porosodott sok olyan dokumentum, amely Ausztria-Magyarország egykori kínai koncessziós területéről származott, de eddig nem sok mindenkit érdekelt. Falser ezeket vette most elő, és többéves kutatómunka után készített belőle egy tanulmánykötetet. Ezen kötet rengeteg forrást ad a tiencsini telep kutatásához. A következőekben az ő anyagából fogok pár információt és képet átemelni.

Tiencsin, mint láttuk Peking tengeri kapuja, s bár több mint 100km távolságra van a két város egymástól ez a kínai viszonyokat tekintve semmiségnek mondható. A kínai császárság legégetőbb problémája a belső feszültségek kezelése enyhítése volt, ehhez pedig fegyverre volt leginkább szükségük. Az Osztrák-Magyar monarchia ezen a téren bár a többi nagyhatalom szemszögéből nézve elmaradottabb volt, technológiájában és árban mégis versenyképesnek bizonyult a távolkeleten. A Skoda ágyúk például kifejezetten jól csengtek az akkori fegyverkereskedők szájából.  Egy másik termék is igazán keresetté vált ez pedig a bor. A jó magyar borokat szívesen látták már akkor is Kínában. A termékek kereskedésében főképp kínai közvetítők és osztrák kereskedők vettek részt jó haszonnal. Azonban a többi kereskedő nagyhatalommal folyamatos versenyben állva egy elmaradottabb infrastruktúrájú szegényesebb lakosú gyarmatról kitörni és esetlegesebben országos kereskedő hálózatokat létrehozni esély sem volt. 

„A bécsi bürokrácia azonban nagyon nehezen mozdult, amikor a fejlesztésekről volt szó. Carl Bernauer konzul a hazaküldött leveleiben már 1902 elejétől fogva sürgette, hogy kezdjék el a terület fejlesztését-átépítését, mert például neki sincs hol laknia – először a francia, majd később a német területen bérelt lakást.”

„Az osztrák-magyar rész fő problémája az volt, hogy a város kereskedelmi központjának számító francia területekhez képest még fejletlen perifériának számított. Ahhoz, hogy a város vérkeringésébe be lehessen kapcsolni, új hidat kellett építeni a Hajho folyón, mert a meglévő fa pontonhíd a növekvő terhelést nem bírta volna el.”

A Jintang-híd megépítése előtt volt egy helyi úszóhíd, amelyet 13 fahajó alkotott, amelyeket összekapcsoltak és ideiglenesen fadeszkákkal burkoltak. Eredetileg Yanguan úszó hídnak nevezték, de keleti úszó hídként is ismerték, mivel a város keleti kapuján kívül épült. Yongzheng császár nyolcadik évében a Csing-dinasztiában (1730) Meng Yanzhou tiencsini császári hivatalnok, a fizetését a híd felépítésére és javítására ajánlotta fel, hogy mindenki könnyebben átkelhessen a folyón. Ezért a pontonhidat Menggong-hídnak is nevezték korábban.

„Először azonban a konzul és hivatalának elhelyezését kellett megoldani, az osztrák tervek alapján és a főleg Ausztriából odaszállított alapanyagokból hosszas előkészület után két olyan épületet húztak fel a folyópartra, amely stílusával és fehér falaival ordítóan kilógott a környezetéből.”

„Ezt követte a teljes folyópart rendbetételének tervezése, illetve az új híd megépítése. Ahogy Falser írja, hosszas egyeztetések után sikerült a hidat beilleszteni a többi koncessziós területen át futó, és éppen akkor tervezett villamoshálózatba is, így 1905-ben átadták az osztrák-magyar telepítvény máig legfontosabb építményét, a korábbinál lényegesen nagyobb terhelést bíró vashidat.„

1906-09-20  Budapesti Hírlap - Feledésbe ment magyar gyarmat. 

„Budapest, szept. 19. A delegációk közelsége eszembe juttatta ezt a közös gyarmatot és a minap meginterpelláltam egyik diplomata barátomat, a ki nemrég tért vissza Kínából. íme, az interpelláció tárgysorozata. 

— Micsoda az a mi tiencsini szettlementünk voltaképpen, milyen a fekvése, mekkora a kiterjedése? Hasznát fogjuk-e vehetni?— kérdeztem barátomat. E kérdésekre a következő információt kaptam: 

A tencseni szettlement először is nem szettlement, hanem koncesszió, egy erőszakkal okkupált területnek koncessziója a kínai kormány részéről, amelyet ez, névleg csekély, évenkénti bérdíj fejében nekünk örök időkre átengedett. Szettlementté válhatik akkor, hogyha kivándorló magyarjaink vagy tótjaink oda jönnek letelepedni, ahelyett, hogy Amerikába vándorolnának ki mindnyájan. A terület a Haihó és Peihó folyók, valamint a Shanvaikhan és Peking között közlekedő vasúti vonal közé van beékelve és 1200 mov-ra terjed. (1 mov = 1/4 angol akre = 6‘745 ár). Lakosságra körülbelül 40.000, de cenzus hiányában nem állapítható meg pontosan. 

Fekvése nagyon kedvező, mert az ottani város legfontosabb forgalmi utainál fekszik és hivatva volna a vasút- és hajóforgalomból kifolyó közvetítő-forgalmat elősegíteni és kifejleszteni. Ránk nézve rendkívüli fontossággal bírhatna, mert lerakodó állomása lehetne Kínába való beviteli cikkeinknek. Az utóbbi időkben sok mindenféle melioráción ment keresztül. A jelentékenyebb munkálatok közül, melyeket konzulátusunk eszközöltetett, a következők emelendők ki: A föld- és házbirtokosok tulajdonjogainak megállapítása, amely fárasztó, hosszadalmas munka, igaz, még nincsen teljesen befejezve. Ezzel összeköttetésben volt és van a kataszter felállítása, továbbá az ottani területen lévő nagyszámú sír eltávolítása, ami higiénikus szempontból nagyon helyes intézkedésnek bizonyult, az ily telkek építőcélokra való felhasználása és egy részvénytársaság alakulása, amely a koncesszió területén utcatervet dolgozott ki és az utcákat „semiforeign”, azaz félig európai, félig kínai házakkal be fogja építeni; a Haiho folyó szabályozása, mely már végbement és az ezen folyó mentén való rakodópart létesítése; a Haihó áthidalása egy vasszerkezetű forgó híddal, amelynek költségeihez a kínai kormány meg egy belga elektromos vasúti társaság is nagyban hozzájárult. Ez utóbbi a koncesszió területén elektromos vasutat fog vezetni a tiencsini fő vaspályaudvarhoz. Ugyancsak vízvezetékkel meg elektromos világítással is el van már látva a koncesszió. 

Tervezve van továbbá egy dzsunkák, azaz kínai, kisebbszerű hajóállományok számára való kikötő a vasúti vonal mentén, egy, a Peihóval összekötő csatornával meg raktárakkal, valamint a fővonaltól a kikötőhöz vezető sínekkel, úgy, hogy a vasúton érkező sót, szenet stb. egyenest át fogják szállítani a dzsunkákra, ezek ismét tovább viszik Tiencsin város kínai részeibe és a közellévő környékre. 

Kérdésemre, hogy e munkálatok költségét kicsoda fedezi, ezt a választ kaptam: A fent említett részvénytársaság munkálatain kívül a koncesszió mindeddig maga volt képes az összes költségeket fedezni, mert évi költségvetése már most is vagy 70—90.000 mexikói dollárra rúg föl. (170—220.000 korona.) A részvénytársaság Hottung-építő társaság címén jött létre és most 100.000 tael, azaz körülbelül 360.000 korona tőkével dolgozik. A társaság szerződésében az alaptőkének 200.000 tael-ra, azaz 720.000 koronára való felemelése van előrelátva. A koncesszió területének gyarmatosítása minden körülmények között kívánatos volna. A tiencsini cs. és kir. konzulátus máris rendszabályokat dolgozott ki, amelyek ottan lévő telkek és házak megvásárlására, építésére, a koncesszióban dívó rendőrszolgálatra és több hasznos kérdésre kiterjednek.

Magyar iparosoknak, avagy belföldi kereskedői cégeknek ottan való letelepítése minden körülmény, között nagyon hasznosnak bizonyulna. Több idegen cég ajánlkozott már arra, hogy a koncesszió területén, főleg a folyó mentén gyártelepet fog építeni, mert Tiencsin város forgalmi középpontjának közelsége rendkívüli vonzó erő olyan cégekre, amelyek a kínai vevőkkel idegen közvetítő nélkül akarnak közlekedni. Mindez után kérdem, hogy mi miért nem törődtünk eddig ezzel a gyarmatunkkal, miért nem akarjuk oda irányítani kivitelünket? Ennek az oka a mi nembánomságunk. Nem érünk rá, hogy egy reális kiviteli tényezővel foglalkozzunk, amellyel esetleg olyasmit nyerhetnénk el, ami még nincsen: óriás neutrális fogyasztó piacot. Miért nincsenek olyan főuraink és mágnáshölgyeink, akik a magyar-osztrák tiencsini szettlementnek magyar cégekkel, illetőleg ezek fiókjaival való gyarmatosítását tűznék ki lobogójukra és azt hangoztatnák országszerte: Pártoljuk a hazai kivitelt Kínába, foglalkozzunk egyedüli gyarmatunkkal, a tiencsini szettlementtel! Igazán csak pártpolitika nálunk a kereskedelmi politikával való foglalkozás. Miért nem akad a méltóságos és nagyságos delegáltjaink közül olyan, aki felkarolja ezt a kérdést, majd mikor letárgyalták a szerb malacok háborúját és a balkán politikánkat, amelynek fényes eredménye annál inkább szembetűnő, ha meggondoljuk, mi volt Magyarország kivitele a balkán országokba tíz évvel ezelőtt és mennyivel szaporodott ma . . . Nem fogunk-e reálisabb hasznot húzni abból, hogyha a Balkánon elkövetett hibáinkból tanulságot vonunk le és ott kezdünk egy új, rendszeres és koránt sem kalandos gyarmati és kiviteli politikát, hol egy tényleges területi okkupációnk van? Nekem úgy tetszik, hogy ez a gyarmat, minden tekintetben alapos szolgálatot tehetne Magyarország kivitelének. Hadd mutassuk meg az egyszer az osztráknak, hogy értünk egy kis kereskedelmi politikához is és támasszuk föl azt a gyarmatot,amelyet alig öt évvel ezelőtt okkupáltunk és amely azóta szinte feledésbe ment.”

A mai Jintang híd a Haihe folyó felett található, a Jianguo Road nyugati vége és a Shuige sugárút között Tiencsinben. A híd 76,4 méter hosszú és 10,5 méter széles. 1906-ban épült meg és ezzel az egyik legrégebbi folyót átszelő vashíd Tiencsinben, valamint az egyetlen acél lapos forgatható, mozgatható híd Kínában. Sőt, a Jintang híd a Beiping-Tianjin hadjárat fontos emlékhelye, valamint Tiencsin felszabadításának jelképekén számontartott épülete. A Jintang-híd értékes mai napig a forgalom, a kulturális emlékek és a történelmi megemlékezés szempontjából.

A vasúti szerelvények áthaladásának megkönnyítése érdekében Guangxu császár uralkodásának 31. évében a Qing-dinasztiában (1905) a Jinhai Customs és az osztrák koncessziós terület konzulátusa, valamint az olasz koncessziós konzulátus és a belga vasúti társaság közös vállalatot alapított egy új, állandó és elektromos meghajtású forgatható acélhíd létesítésére, 76,4 m hosszúsággal a korábbi pontonhíd helyén. A híd 10 m széles volt, egysínű villamosvasúti pályával, valamint 4 méter széles közúti aszfaltozott pályatesttel, amit később kétirányú, kétsávossá változtattak. Az új híd a következő év november 21-én készült el, és a hivatalos hídavató ünnepséget is ekkor tartották meg. 

A megépült híd 200 ezer ezüstbe került. Rendkívül erős szerkezete miatt a "Jintang Bridge" nevet kapta (Jintang jelentése Templom, Szentély). A hidat a helyiek "osztrák hídnak" is nevezték.

Az 1960-as években Mao Yisheng (Kínában nagyon ismert hídépítő mérnök.) írt egy cikket, amelyben így írta le a tiencsini mozgatható acélhidat: "Amikor a híd le van zárva, autók haladnak át rajta; amikor kinyitják, hajók haladnak át alatta. A mozgás a vízi és a földi szállítások megengedésére szolgál. A szállítások számára nagyon gazdaságos hídszerkezetet eredményez."

Eleinte a Jintang-hídat kézzel és elektromosan is lehetett nyitni. 10-12 percbe telt, mire a hidat egy mozdulattal 90 fokra kinyitották. A vonatkozó feljegyzések szerint azonban a híd az 1930-as évekre teljesen elvesztette nyitó funkcióját. Később a Jintang híd több felújításon esett át. 1934-ben a híd szerkezete vészesen megdőlt. Az városi üzemeltetési hivatal felbérelt egy Cai Junjian nevű hídmérnököt, hogy vállalja a javítást. Mivel az eredeti híd acéljának kén- és foszfortartalma jóval meghaladta az előírt szabványt, így az rossz hegeszthetőséget eredményezett, a javításhoz ezért végül a szegecselést és a hegesztést kombinálták. 1970-ben a Tiencsin városi önkormányzat ismét megjavította a Jintang hidat. 1,2 méterrel megemelték, az eredeti mozgatható berendezéseket eltávolították, a híd elkorrodált részeit kijavították és megerősítették.

2003-ban, a Haihe folyó tereptárgyainak általános fejlesztése és felújítása során, a Jintang-híd eredeti megjelenését helyreállították, miközben újfent megerősítették és esztétikailag is helyre állították. Az eredeti mozgatható funkcióját szintúgy visszaállították, és a mai folyami hajózási és navigációs szabványoknak is megfelelve alakították át. Mindkét végére acélszerkezetű üveghíd megközelítés került. A felújított Jintang-híd csak gyalogosok számára adták át , a járműveket végleg letiltották a hídról, így a híd manapság a turizmus és a történelmi megemlékezés helyszíneként, fontos jelképeként, szolgálja a várost. 2018-ban felkerült (elsőként!) a "Kínai ipari örökség listájára".

„Az 1907-ben átadott új híd a szintén az ebben az évben átadott hivatalosan Ferenc József utcának, de a köznyelvben csak Osztrák utcának nevezett (ma Jianguo utca) körútra futott rá, amelyet 1908-ban neveztek át az egykori nagykövetünk után báró Czikann Móric utcának. Ez az utca lett egyébként a magyar koncessziós terület új ütőere.”

A gyarmat állapotárol az alábbi kis írást olvashattak idehaza az olvasók 1907-ben:

„Tien'tsiu. - Egy Chinában lévő előkelő Európai város nevét jelenti e két szó Tien-Tsiu, hol épen úgy feltalálhatja magát egy magyar mint egy német vagy mint egy Franczia, Angol, Olasz japán vagy a jó Isten tudja mily nemzetbeli. Én mint magyar fia Budapest képmásának nevezem e várost, hol a Duna folyam helyett a Pei-hó folyik a városon keresztül, s épen úgy választja ketté a várost mint a Duna Budapestet. A lánczhíd gyanánt szolgál az ottani francia híd, az Erzsébet híd helyett szolgál az osztrák-magyar híd, mely a conzulunk palotájával szemben található, és így tovább Budapestet jól ismerve csak a Gellért-hegy hiányzik Tien-tsiuban, mely ott nem található fel, nem lévén hegy az egész városban. A B. K. V. T. képpen szolgál az ottani városi villamos vasút, mely épp úgy zavarja az ottaniak nyugalmát, mint a B. K. V. T. Budapestiekét. Létezik pedig egy Paprikás Csárda is Tien-tsiuban, melynek tulajdonosa egy magyar nő de mivel a tulajdonosa nem találta reklámszerűnek a Paprikás csárdához címezni vendéglőjét, Berlin Hotelnak nevezte lévén pedig kevés számban magyar Tien-tsiuban jóváhagytuk a Csárda elnevezését de megkívántuk hogy az oda járó magyar fiuk mind előnyben részesüljenek ottan mely meg is történt, még pedig jobban mint azt megkívánhattuk volna, melyhez a szép korcsmárosné bájos mosolya is hozzá járult, majd később már úgy jártunk oda mint valaha az iskolából a szülői házhoz a szép korcsmárosnét pedig mamának tituláltuk mivel pedig az ilyen forma szórakozások csak a honvágyat elevenítik fel a magyarban, nem is igen érdemes ily dolgokkal foglalkozni különösen Chinában. A város föl van osztva több kerületre és minden egyes kerületnek van egy európai katonaságból áll rendőrsége, a „Hottung-i kerület mely Kőbányának felel meg a mi Osztrák-magyar Hadi tengerészetünk általvan megszállva, hol consuli palotánkon kívül még 3 épületünk található még pedig a tengerész kaszárnya, a rendőrség és a tiszti lak. A polgármesteri hivatalt egy az uniformisból kiugrott volt haditengerészeti tiszt tölti be, míg a rendőrkapitányi állásra az ottani főhadnagyi rangban levő tengerész tiszt van hivatva, kinek a biztonság szempontjából egy 36 emberből álló tengerész legénység áll szolgálatára, valamint van még 10 copfos chinai is az Osztrák-magyar rendőrség szolgálatában, kik Röndös András képen posztolnak a Hottungunk utcáin, természetesen ezen copfos ördögök uniformisba vannak bújtatva sapkájukon ezen felirattal: Ocst. Ung. Niederlassung Polizei, de a dupla madár sem hiányzik a jobb karjukról. Ami pedig törvényeinket illeti, lehet mondani, hogy nem a király által szentesített törvények, mivel a kártyajátékért 20 dollár erejéig is megbüntetik a nyakon csípett chinait, valamint a rendőrünkkel esetleg egy matróz vagy egy európaival szembeszálló chinait 20 botütés erejéig is megbüntet a rendőrkapitányunk, szóval katonásan megy a rendben tartás , míg Budapesten vagy egy más városban egy baka csak egy közönséges fény, úgy Tien-Tsinben egy legutolsó matróz a mi tengerészetünktől egy nagyságos úr, még pedig a legelőkelőbb mandarinokkal szemben is, mivel az ottani katonák mint detektívek szerepelnek, s ahogy ők akarják, úgy cselekszenek az említett chinai rendőrökkel, kik ha az utczán egy közeledő tengerészt meglátnak, már messziről kiabálnak a dunaiaknak „Czola hé“-t, ami annyit jelent, hogy térj ki az útból, s ha az ember közelébe jön egy ilyen poszton álló chinai rendőrnek, ez különb habtákba vágja magát, mint egy honvéd baka az ezredesének. Különben pedig hetenként kétszer gyakorlatoznak, egy az ahhoz beosztott tengerészaltiszt vezénylete alatt, aki egyszersmind az úgynevezett Polizei Unterzet officer is. A mi „Hottung‘-ung még mindig a régi chinai állapotban van , piszkos szűk utczai piszkos házai kellemetlen illatú vendéglői igen rossz benyomást gyakorolnak az európaira, de amint látszik a volt tengerészeti tiszt az ottani polgármester pár év múlva európai módszerre fogja felépíteni ezen területet, melyen a rendőrkapitány is lelkiismeretesen fáradozik, mert máris minden lehetőt bevezetett. Egy temetés vagy egy lakodalmi menet, mely 5—600 emberből áll a dunaiaknál, rendőrségi engedelem nélkül nem történhetik meg, ha pedig egy ilyenforma gyülekezés a rendőri engedelem hiányában le lesz tartva, úgy valamennyien isten igazában meg lesznek büntetve. Minden egyes chinai háztulajdonos felelős a háza előtti tisztaságért és minden ház előtt kell éjjel egy lámpának égni melegen vörös festékkel kell a házszámnak ráfestve lenni; a házi állatok, kutya, macska, sertés, valamint szárnyasfélék utczára való leeresztése szigorúan meg van tiltva. Ha az ember egy más chinai városrészt megtekint, melynek chinai katonaságból álló rendőrsége van, láthatja, hogy mily hasznos a mi „Hottung”-i törvényünk, melyhez a dunaiak már teljesen hozzászoktak és sok pénzért nem adják, ha a törvényházunkat az úgynevezett Jáment elkerülhetik. Ha egy chinai valami miatt le lesz tartóztatva és elő lesz vezetve, a chinai szokás szerint letérdel és fejét a földhöz vagdosva énekel bocsánatért ; természetesen ez semmit sem használ. Ami a tűzrendészetünket illeti, szintén igen alkalmasnak mondható, az egész kerület el van látva vízvezetékkel, mely a közelben folyó Pei-ko folyamról van levezetve s ha a kerületünk valamely részében tűz van a legénységünk fele vonul ki annak eloltására, magukkal vivé a 250 méter hosszú csövet s azt a közelben levő vízvezetéki csapra rácsavarva eresztik a vizet az égő chinai bódéra, melyek nagyobbrészt sárból és nádból vannak építve. A chinai tűzoltóságnak semmi hasznát sem lehet venni, ők csak lármázni segítenek a tűz alkalmával. Az egész tűzoltóság áll 2 zászlóvivőből 8-10 cintányérosból, valamint 2-3 csákányosból és 2-3 vödrösből, de hogy vizet is kell szerezniük, annyira nem terjed ki a figyelmük, elég ha muzsika van s a házat muzsika szóval elbúcsúztatják, több tűz esetben magam vettem kezemben a locsoló csövet s az volt az első dolgom hogy a körül álló chinai tűzoltókat és bámusokat először lefecskendezzem s azután láttam magam hozzá a tűz eloltásához. Hottungi kerületünk szinte villamos vasúttal van ellátva mely bevezet az Európai városba s ha az ember egy kis friss levegőt akar szívni, kénytelen a villamosra ülni, és berepülni a fehér bőrűek közé. Ami a katonaságtól megszállott Chinai városrészeket illeti a japáni mondható legszebbnek, mely szintén villamos vasúttal és-világítással van ellátva s szép emeletes házai és rendezett utcái igen csinosnak mondhatók, azért kétségkívül a mi Hottungunk is úgy fog majd pár év múlva kinézni mivel a polgármester úr versenyképesnek mondható. 1907 - Farkas Árpád.”

„A többi nemzet gyarmatához képest szerényebb küllemű osztrák-magyar koncessziós területen épülő ingatlanokat nem Bécs vagy Budapest finanszírozta, hanem az itt élő - a vámszabadterület miatt meggazdagodó- kínai kereskedők és kézművesek.”

Ez a fajta kihasználatlanság, elfeledettség sosem változott meg. 1908 után is csak a lehetőség maradt meg, tettek nem párosultak hozzá. Most ismét egy érdekes személy életútján keresztül mutatnám be a történéseket. 

Accurti Hugó 1874-ben született Triesztben, magyar állampolgárként. Tengerészeti akadémia elvégzése után kerül beosztásra a Mária Terézia cirkálóra, mint sorhajó zászlós. 1900-ban testvérével Gino-val együtt osztják be a kínai boxerlázadás leverésére küldött legénységbe.

„Az osztrák-magyar admiralitás által Kínába rendelt Kaiserin und Königin Maria Theresia nevű torpedó koscirkáló — mint lapunknak Pólából jelentik — már elindult. A hajót a rendesnél jóval nagyobb személyzettel látták el, ami arra enged következtetni, hogy a legénység egy részét Kínában partra vezénylik. A személyzet között van 34 magyar alattvaló, valamennyi fiumei illetőségű és pedig négy tiszt, harminc közlegény és altiszt. A tisztek neve : Cosulich Henrik korvetkapitány, Bachich Lajos sorhajóhadnagy, Accurti Hugó sorhajózászlós és Steinacker Andor apród. A koscirkálónak Bless Viktor sorhajókapitány a parancsnoka.”

1902-1917 közt az Osztrák Magyar monarchia Tiencsinbe kirendelt diplomáciai és kereskedelmi titkára és 1910-től a Hotung Baugesellschaft építővállalat igazgatója. 1907-ben már nyugállományú hadnagyi rangban a Tiencsini gyarmat adminisztrációs vezetője, rendőrfőnöke.

„Tientsin településünk közigazgatását a kínai hatóságok és a kínai lakosság is tökéletesen működőnek ismeri el, és Ausztria-Magyarországnak ez a távol-keleti kis darabkája a fényes jövő felé fejlődik, köszönhetően a tisztségviselők koncentrált és fáradhatatlan munkájának. Köszönet jár ezért Dr. Carl Bernauer és Ernst Ludwig konzuloknak, valamint az adminisztráció vezetőjének, Hugo Accurti volt hadnagynak (Schwer 1907)”

1909-től a Ferenc József rend lovagi címének birtokosa, 1910-től a tientsini osztrák-magyar telep fiumei illetőségű titkáraként a kínai kettős Sárkány-rend I. fokozatának III. osztályú tagja. A tiencsini építkezések és beruházások fő mozgató rugói Hugó és Gino Accurti.

„A m. kir. kereskedelmi múzeumban a trencsini magyar-osztrák telepről, a monarkia egyetlen gyarmatáról tartott ma előadást Fischer Emil, egy ottani beviteli cégnek a főnöke. Különösen arról igyekezett aa hazai üzletvilágot meggyőzni, hogy újabban azorosz-japán háború óta Kínában is lépésről-lépésre érvényesül a modern haladás szelleme, amely Japánországban csodákat, műveit. Kína ma sokkal közelebb van hozzánk, mint néhány évvel ezelőtt. Csak a Lloyd hajókon tart az út két hónapig, a német és angol hajók járatai sokkal gyorsabbak, vasúton pedig az út 16—20 napig tart Pekingig, honnan a kínai transzverzális vasúton 30 óra alatt lehet eljutni Hankovig. Különös súlyt vetett előadásában Tiencsinre, főként a magyar-osztrák settlement-re. 

E telep fölépítésénél, amely az egy milliólakosú óriási város legbelsőbb üzleti részében fekszik, különös érdeme volt egy fiumei származású alattvalónak, Accurti Hugónak, aki tevékenyrészt vett a Hotting építőtársaság megalakításában. Sajnálattal emelte ki az előadó, hogy ebben az építőtársaságban, amely a gazdaságilag oly nagy jelentőséggel bíró trencsini settlementet van hivatva modern európai várossá átalakítani, főként francia tőkések vannak érdekelve. Valamint sajnálatos az a körülmény is, hogy az első évek folyamán a monarkiából egy cég telepedett meg Tiencsinben, amely kereskedelmi szempontból egész Kínának legfontosabb emporiuma. Az előadást a közönség tetszéssel fogadta és az előadást hosszabb eszmecsere követte” – 1908.02.23 Budapesti Hírlap

Nem is oly régen 2020-ban  egy írásos belső jelentéseket és hivatalos sajtóvisszhangot tartalmazó kis dossziét találtak az Osztrák Állami Levéltárban, amely Ausztria-Magyarország Tiencsinben való tartózkodása rövid időszakának vitathatatlanul egyik legfontosabb eseményét tartalmazza: az 1911. augusztus 30-i árvízkatasztrófát.

Felix Stumvoll, az 1911-es Osztrák-Magyar koncesszió konzuljának szeptember 2-i feljegyzése: „A heves esőzés és a tájfun augusztus 29-én délután kezdődött, és „mintegy harminc órán át folyamatos viharként tartott.” Ez – amint az ideiglenes koncessziós titkár, Mitura egy nappal az eset után összefoglalta – ahhoz vezetett, hogy „az olasz település határunkhoz közeli oldalán hatalmas víztömeg halmozódott fel, amely nem tudott elfolyni a Via Vittorio Emanuele alatti kivezető nyíláson keresztül. („vitatott föld terület”). Ez azt eredményezte, hogy a víztömeg a magasabb határterületen és két patakon átfolyt településünk vízgyűjtőtartálya felé, amely a legrövidebb idő alatt megteltek”. Rendőrfőkapitányunk, K. Schiener jelentése szerint „az árvíz két áldozatot és mintegy száz vályogházban súlyos károkat okozott”; a katasztrófát a nem megfelelő gőzszivattyú állomás váltotta ki”. Az összes többi koncessziós terület is érintett volt, a legdrámaibban talán a francia és a brit.

Az osztrák-magyar koncesszió nagy részén elszenvedett pusztítások a pekingi küldöttség kölcsönös vádaskodásait váltotta ki, egyik oldalon von Storck és a bécsi Külügyminisztérium, valamint Stumvoll konzul, konzultációs szakértőként Bruno Moser mérnök, és a koncessziós titkár, Eduard Andres szemben a másik oldalon a Hotung Baugesellschaft (H.G.B.)-vel, Hugo Accurtival. A pártoskodás a korábban kitűzött és meg nem valósult csatorna, ár- és szennyvíz védelmi rendszer hiányaira és sérülékenységére utaló jelentés kapcsán robbant ki, bizonyos korrupció gyanús ügyletekkel tarkítva. Végül az 1911-es katasztrófa következményekkel járt az osztrák-magyar oldalon az egyes szereplőkre is: Hugo Accurti hosszú éveken át kettős szerepe – egyrészt az osztrák-magyar koncesszió titkáraként, másrészt a Hotung Építőipari Vállalat igazgatójaként nem fenntartható állapotot idézett – valamint nagyon megnehezítette a városfejlesztés hatékonyságának semleges, helyszíni ellenőrzését. A H.B.G. éves üzleti jelentései egyértelműen utalnak az 1908 utáni fokozatos hanyatlásra.

„HOTUNG BAUGESELLSCHAFT 

A főképp épitőipari céget 1906-ban alapították, az Ausztriában bejegyzett társaság tevékenységének számos bizonyítéka van. A tiencsini osztrák-magyar koncesszió  főútján – a Czikann báró utcában – számos házat ezen ügynökség emelt, és a további területet érintő fejlesztések előkészületei is megtörténtek részükről. A Társaság az Osztrák-Magyar Koncesszióban mintegy 59 kaszálónyi földterülettel rendelkezett és az koncesszió azon részein birtokolt, ahol az elektromos vasúti pálya haladt keresztül, amelyre szinte azonnali beépítést terveztek. Az igazgatóság láthatóan nem bízott semmit a véletlenre, előrelátással tették meg befektetéseiket, és a Társaság jóléte biztosítottnak tűnt. A vállalkozás teljesen befizetett tőkéje 2000 részvényében 200.000 ezüst egyenként 100 ezüst (Tls), 1907-ben pedig 8 százalék osztalék lett kifizetve. Az ezüst alapú (Tls) kötvények 1907-ben 100 ezret ezüstöt adnak ki. Az igazgatóság tagjai: Hugo Accurti, Emil S. Fischer, Chen Chu Chi és Yuen Tsu Chen; míg Gino Accurti és S. F. Wen vezérigazgatók.” – f: Twentieth Century Impressions of Hongkong, Shanghai, and other Treaty Ports of China

Vörös zászló a gyarmati Ausztria-Magyarország felett (1917)

1917. augusztus 13-án a Tiencsin központi pályaudvaron letartóztattak egy bizonyos Josef Gönnert alias Krempaskyt. Másnap hajnali 4 órakor társai megpróbálták kirabolni a sanghaji osztrák-magyar konzulátust. Ekkor történt egy fiaskó; az egyik támadót a társa meggyilkolja. Néhány órával később Kína hadat üzent Németországnak és Ausztria-Magyarországnak. Így kezdődik az egyik legfontosabb jogi és kémügy Ázsiában az első világháború alatt. Kilenc német és osztrák-magyar állampolgárt letartóztatnak. Perük lehetővé teszi számunkra, hogy fellebbentsük a fátylat egy hihetetlen merész történetről, melyben a vörös zászló kitűzése volt a cél a gyarmati Ausztria-Magyarországon. Hogy a történet egészét megérthessük kicsit el kell mélyedni az osztrák-magyar monarchia gyarmati törekvésein.  Az 1878 óta megszállt és 1908-ban osztrák-magyar monarchia által annektált Bosznia-Hercegovinát olykor a kettős monarchia "egyetlen gyarmatának" tekintik. Ehhez jön még egy „gyarmati” kísérlet Albániában (dinasztikus házasságkötés révén), amely hozzájárul az osztrák-olasz ellentét megerősödéséhez. A már korábban meglévő osztrák-orosz verseny kiéleződik a régió többi részén és közvetlenül hozzájárul a francia-orosz szövetség megkötéséhez 1892-ben. Ez utóbbi arra a helyzetre reagál, amikor Ausztria-Magyarország, mint monarchia valódi balkáni hegemónná válik Milan Obrenović Szerbiájának informális vazallusává tétele által (1881-1903). A védelmi szövetség megkötése Romániával (1883), valamint I. Sándor bolgár cár trónról való lemondása (1886) szintúgy elmérgesítette a viszonyt a felek közt.

Az első gyarmati vágyak Kínában

Ausztria-Magyarország elégedetten balkáni helyzetével és a francia-orosz szövetség által teremtett helyzet miatt, 1897 áprilisában megállapodást írt alá Oroszországgal, amely garantálja a vitás térség status quo-ját. Erőteljesen segítette az egyezmény aláírását az a figyelem, amelyet akkor Oroszország inkább a Távol-Keletre fordított: a transzszibériai vasút (1891) és a transzmandzsúriai vasút (1896) építése közelebb hozta a távoli keleti területeket Moszkvához, majd az első kínai-japán háborút követő francia-német-orosz beavatkozás (1894-1895), valamint az orosz stratégiai érdek egy haditengerészeti állomás megszerzése iránt a kínai tengerparton, illetve az így megjelenő orosz-japán rivalizálás a koreai uralomért, a korábbi balkáni érdekeket felül priorizálta.

Az oszták-magyar közös külügyminiszter Agenor Gołuchowski gróf, akit 1895 májusában nevez ki Ferenc József császár presztízs- és hatalompolitikát kívánt folytatni, azaz imperialista gyarmatszerző politikát. A nemzetközi hírek azonnal két utat nyitnak meg előtte: Krétát és Kínát.

Krétán egy nemzetközi osztag blokád alá vette a szigetet és bizonyos görög kikötőket, majd 6600 embert (köztük 675 osztrák-magyart) partra szállt, és 1897-1898-ban biztosította az oszmán csapatok evakuálását. A rend fenntartása, a krétaiak autonóm vágyainak kielégítése és a szigorú szuverenitás szempontjából a status quo fenntartása érdekében egy tizennégy pontos béketerv valósult meg osztrák-magyar vezetés mellett.

Kínában az első feladat egy jól működő diplomáciai követség felállítása volt. Valójában Ausztria-Magyarország azokban a napon az egyetlen európai államok egyike volt, amely nem volt jelen Pekingben. Azonban az első kínai-japán háború, az ópium háborúk, valamint a német és orosz célok a kínai tengerparton és a peremvidékeken, az országot a század utolsó gyarmati arénájává tették. 1895-ben Németország koncessziókat kapott Hankou (ma Wuhan) és Tiencsin kikötőiben, valamint tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy megszerezzék a Qingdao-i haditengerészeti állomást, amelyet végül egy puccs (1897-1898) árán szereztek meg.

Ezek a fejlemények félelmet keltettek Kína további területi felosztásától, amelyből Gołuchowski szeretné, hogy Ausztria-Magyarországot ne zárják ki. A területi pozicionálás során  koncessziós és bérelt területek megszerzését eredményezik Franciaország (Kangcsouwan), az Egyesült Királyság (Weihaiwei  és az Új Területek, Hong Kong kiterjesztése) és Oroszország (Lushunkou, oroszországi Port-Artur) számára, mindezt egyetlen év alatt 1898-ban szerezték meg a gyarmatartó országok. Ezzel szemben csak egyetlen osztrák-magyar gyarmati terv születik, amely a Sanmen-öböl megszerzésére irányul és olaszország kudarca, a japánok hajthatatlansága és különösen az 1900-as események (boxerlázadás) miatt titokban maradt, ez is későn csak 1899 szeptemberében született és egy kis pontra vonatkozott (Fujian partjainak megszerzésére).

A kínai belpolitika szempontjából ezek az események provokálták a reform száz napját ( bairi weixin) mely a nemzeti meggyengülés elhárítása érdekében született. Guangxu császár a tudós és reformista gondolkodó, Kang Youwei befolyása alatt egy sor rendeletet adott ki a politika, a hadsereg, az oktatás, a gazdaság és a közigazgatás reformjáról. 

Az özvegy Cixi császárné államcsínnyel vet véget ennek a kísérletnek, amely idegengyűlölő zavargásokat vált ki Pekingben. Cixi figyelmeztet: nem tesznek újabb engedményeket egy idegen hatalomnak. Egyúttal elrendelte a tartományok polgári és katonai kormányzóit, hogy álljanak ellen minden külső agressziónak. 

Az 1898. októberi zúgolódások miatt a követségek védelme érdekében kis létszámú külföldi csapatok partraszállását rendelik el a hatalmak, melyek általánosságban 1899 áprilisáig maradtak Pekingben. Ez a történetírásban a csekély létszám miatt alábecsült esemény jelentette a kínai főváros első rendszeres – nem legális – külföldi csapatok általi megszállását. Ausztria-Magyarország úgy vett részt az általános megmozdulásban, hogy Frundsbergből 32 embert szállított ki Karl Prica hadnagy parancsnoksága alatt .

Az úgynevezett Boxer mozgalomról bővebben írtunk korábban. Hatalomra kerülésük egyenes következménye annak, hogy Németország megszerezte Qingdaót is. 1900-ban a kínai kormány szövetkezett a boxerekkel, hogy véget vessen a külföldi jelenlétnek Észak-Kínában. Szabotálták a vasutat és a távírót, bombázták a Haihe lövegcsónakjait, valamint a Tiencsin koncessziókat (június-július), a követségeket megostromolták (június-augusztus). 

Gołuchowski, magyar alelnöke gróf Szécsen von Temerin Miklós gróf tanácsa ellenére az osztrák-magyar részvételért könyörgött a boxerek elnyomásában – és elnyerte a császár és király támogatását. Az első nemzetközi haderő június 3-án szállt partra a külföldi érdekek védelmére Pekingben és Tiencsinben. 

Josef Kollař hadnagy parancsnoksága alatt 30 tengerész és öt tiszt szállt ki az akkori egyetlen ázsiai vizeken horgonyzó osztrák-magyar hadihajóról, a Zentáról. Ausztria-Magyarország így részt vett a szövetségesek Tiencsinnél aratott győzelmében, és egy zászlóvivő csatlakozott a követség megmentésére érkező menetoszlophoz. A nyár folyamán három további hajót küldtek Európából, de ezek csak augusztus 7-én értek el Észak-Kínába, túlkésőn ahhoz, hogy részt vegyenek a fő műveletekben. A kezdetben jelentősnek mondható osztrák-magyar katonai jelenlét (243 fő és kilenc tiszt) lehetővé tette, hogy Németország és Olaszország mellett 1900. november-decemberben részt vegyenek a feltételezett boxerek elleni megtorló expedíciókban. 1902 januárjától drasztikusan csökkentették az aktív katonai szolgálatban lévők számát. Ennek ellenére megszálló haderő alakult, amely 1917-ig jelen volt Pekingben, Tiencsinben és Tanggu-ben (a Haihe torkolatánál). 

A Boxer megtorlásban való részvétel és Észak-Kína külföldi megszállása adott „politikai jogokat” Ausztria-Magyarországnak, vagy inkább a gyarmat szerzési esélyegyenlőség igényét. Valójában 1900-tól 1902-ig az összes meglévő koncessziót kiterjesztették Tiencsinben, miközben Ausztria-Magyarország, Belgium, Olaszország és Oroszország megszerezte a saját koncessziókat.

Az osztrák-magyar koncesszió 0,62 és 0,72 km² közötti területre terjed ki. A kínai Hedong kerületnek megfelelően körülbelül 40 000 lakosa van, főként szegények vagy középosztálybeliek – valamint egy maroknyi külföldi. A területet Kína közösen adományozta Ausztriának és Magyarországnak, „örökkévalóságra”, szimbolikus bérleti díj fejében.

1869 óta Ausztria-Magyarország bizonyos kiváltságokat élvezett Kínában: a legnagyobb kedvezményes klauzula, a tartózkodási és kereskedelem szabadsága. A Gołuchowski-korszak előtt a Habsburgoknak főkonzulátusa is volt Sanghajban, majd Pekingben és konzulátusa Tiencsinben, ehhez kellett most felépíteni egy gyarmati imperialista politikát, katonai megszállást és a városi mikro kolóniát fenntartó, irányító intézményrendszert.

Kína helyzete 1914-ben különleges és kényes. Szuverenitását valójában bérelt területek, koncessziók, befolyási övezetek és egyéb jogok és kiváltságok korlátozzák. A kínai területen hadviselő hatalmak informális imperializmusának minden tárgya lehetséges súrlódási ponttá válik. Az 1914. augusztus 6-án kikiáltott kínai semlegességet megannyi lehetséges és néha elkerülhetetlen jogsértés bonyolítja. Végül, az extraterritorialitás (területen kívüli, ma a diplomáciai mentesség alap pillére), mint fogalom elhárítja a szankciók lehetőségét a kínaiak elől.

Az ellenségeskedések ideiglenesen megjelennek Kína területén is, miután Japán belép a Németország elleni háborúba. A német és osztrák-magyar megszálló erőket és tartalékosokat Qingdaóba irányították, ahol a Kaiserin Elisabeth osztrák cirkáló részt vett a német bérelt terület védelmében a japánok ellen – majd a japánok a britek segítségével 1914. november 7-én kapitulációra kényszerítik a németeket. Ám azonban többre van szükség a központi hatalmak Kínából való végleges kiszorításához. Ennek ellenére a háború közvetlen következményekkel járt a német és az osztrák-magyar álláspontra. A kínai-osztrák-magyar kereskedelem 1914 nyarától gyakorlatilag megszűnt. Az ellenségek közötti kereskedelem tilalma, nevezetesen a brit feketelista hozzájárult az antant és a központi hatalmak polgárai tevékenységének szigorú szétválasztásához. Ez utóbbi kiegészül egyesek elbocsátásával mások cégei által, a vagyon és az osztalékok befagyasztásával, valamint a tulajdonosok, vezetők lemondásával. A kint rekedt osztrák-magyar diplomáciai testület 1914 és 1917 között nem ülésezett. 

Később a kínai gyarmati semlegesség kinyilvánítása számos hadihajó, valamint a sanghaji österreichischer Lloyd hajózási társaság három hajójának lefegyverzéséhez és legénységének internálásához vezetett. A Kaiserin Elisabeth-et a Qingdao-i hadjárat után elsüllyesztették, hogy elkerüljék az antantnak való átadást. Az osztrák-magyar internált munkaerőt – 1914-ben 69 fő, Peking, Tiencsin és Tanggu városai között oszlik meg – megkétszerezte az elsüllyesztett cirkáló tengerészeinek száma. A kínai német és osztrák-magyar koncessziók lakosság számát a Csingdaóból a harcok előtt érkezett menekültek, nők és gyerekek is módosították. A német és osztrák-magyar cégek – valamint ezen államok állampolgárainak egy része, akiket már nem látnak szívesen az antant országok, ezeken a területeken a korábbi  nemzeteik koncesszióinak területein húzódnak meg.

Valójában kényszerűségből részt vesznek azon gyarmati területek felgyorsult fejlesztésében, különösen Tiencsinben. A koncessziókat ugyanis nem fenyegeti közvetlenül az ellenségeskedés – a kezdeti idegesség ellenére. E kis területek szoros egymásra utaltsága – valamint a hatóságok ébersége – biztosítja a nyugalmat.

Mindazonáltal hátsó bázisokat, valamint kitüntetett célpontokat képeznek a titkos diplomáciai és kémháborúban, amelyet a központi hatalmak és az antant folytat Kínában és Ázsiában. Ha az osztrákok és a magyarok közvetlenül részt vettek ezekben a törekvésekben, Ausztria-Magyarország mint állam inkább a kémelhárításra korlátozódott, korlátozott eszközökkel és eredménnyel. Érdekes módon a koncesszió és a tiencsini osztrák-magyar megszálló hadtest kikémlelésére irányuló kísérletek főként az orosz koncesszióból indultak ki és az osztrák vagy magyar nemzetiségű – az antant oldalára áttért – ruszinokra, szlávokra támaszkodtak, akiket aztán megkerestek, hogy továbbra is osztrák-magyarnak adják ki magukat a szükséges információk megszerzése végett. Ez a stratégia a kis osztrák-magyar közösségen belüli igen erős etnikumok közötti feszültséget okozott.

  Ausztria-Magyarország pekingi minisztere, valamint a sanghaji és tiencsini konzulok azonban különböző mértékben részt vettek több diplomáciai „támadó” hadműveletben is. Ez a helyzet a mandzsúriai és szibériai destabilizációs és szabotázsműveletekkel, valamint a kínai-orosz határ túloldalán fogva tartott központi hatalmak hadifoglyainak szökésében nyújtott segítséggel merült ki. Utóbbiak gyakran honfitársaik és országaik hatóságai segítségével átkeltek Mandzsúrián, és Pekingben – a követségi negyedben – és – baráti engedményekkel Tiencsinben – találtak menedéket, mielőtt olykor Amerikán vagy Afganisztánon keresztül folytatták útjukat hazafelé.

A Cudziło-ügy ebből a szempontból nagyon reprezentatív. Valentin Cudziło osztrák lengyel tengerész, hadifogoly, akit az orosz Távol-Keleten tartottak fogva, de Tianjinban sikerült menedéket találnia. Ott telepedett le, és csatlakozott a szibériai német és osztrák-magyar hadifoglyokat segítő Hilfsaktion (támogatási alaphoz). Menekültstátusának természetesen nincs jogi értéke és az oroszok éppolyan aktívak voltak a szököttek visszafogásában, mint a németek és az osztrák-magyarok a szökésük előmozdításában. Cudziłót 1916. december 2-án tartóztatták le Tianjin orosz koncessziójában, miután két nappal később sikerült megszöknie, az oroszok ismét letartóztatták, de ekkor már kínai területen. Az osztrák levéltárak szerint ezen a napon két másik osztrák menekültet is letartóztattak az oroszok, ők nem voltak szerencsések, mert őket visszaküldték a szibériai táborokba. Cudziłó esetében az osztrák-magyar hatóságok a legutóbbi letartóztatás törvénytelenségére támaszkodtak, hogy elérjék a tengerész Kínából való szabadon bocsátását. Az oroszok végül átadták a kínai rendőrségnek, ahonnan végül 1917. január 17-én szabadult. 

1914 és 1916 között, és a kínai Yuan Shikai óvatos és titkos próbálkozásai ellenére, aki azután megpróbálta visszaállítani a monarchiát, hogy az antant oldalán belépett a háborúba, kvázi nemzetközi konszenzus alakult ki a kínai semlegességről. A brit szkepticizmus, a japán bizalmatlanság és a német opportunizmus sokkal jobban érzi magát a status quo-ban, mint a hadüzenetben. Így ha Kína politikai jogokat kapna és beleszólhatna az európai háborúba, különösen a német engedményeket és a bérelt területeket illetően, csak korlátozott haszonnal járna az egyik vagy a másik hadviselő fél számára.

A helyzet fokozatosan alakult át 1916-tól kezdve Jüan Shikai halálával és azzal, hogy kínai kulikat a nyugati frontra küldték. Duan Qirui, aki kínai miniszterelnök lett és hosszú idő után a kina feletti hatalom nagy részét birtokolta, szintén remélte a háborúba való belépést, amely lehetővé tette volna számára a Japánhoz való közeledést és a hadsereg modernizálását. Terauchi Masatake  marsall-gróf japán hatalomra jutása (1916. október) és Németország teljes tengeralattjáró-háborús bejelentésének egybeesése (1917. január 31.) elhárította az utolsó akadályokat és biztosította a megfelelő casus belli-t Kína számára. 

Az Egyesült Államok és Németország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítása 1917. február 3. után az előbbi „a többi semleges hatalmat” felszólította, s lehetővé tette számukra a hadba lépésre. Bár Kínának valójában nem kellett szenvednie a teljes tengeralattjáró-háborútól az Athos francia sorhajó megtorpedózása előtt (1917. február 24-én), már február 9-én tiltakozó jegyzéket juttatott el Hintze német miniszterhez. Utóbbi március 10-én válaszolt, és felajánlotta a kétoldalú tárgyalások megkezdését, s miután a kínai ultimátumnak a meglepetése elmúlt, egy igazi titkos háború indult el német oldalról, a korrupció feltüzelésével, a kínai lázadó csoportok mozgósításával. 1917 Március 10-11-én a kínai parlament határozott a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról Németországgal. Ezt különösen nagyszámú német diplomata távozását, e nemzet állampolgárainak nyilvántartásba vételét és mindenekelőtt minden kétoldalú szerződés felmondását jelentette. Ez az utolsó záradék azonban Hankou és Tiencsin német koncessziójának elvesztéséhez, a német megszálló seregek internálásához és az extraterritorialitás privilégiójának fokozatos megszűnéséhez vezetett. Elméletileg ezen a ponton Ausztria-Magyarország az egyetlen központi hatalom, amely fenntartja továbbra is birodalmi jelenlétét és kapcsolatait Kínával. Németország a fentiek ellenére diszkrét jelenlétet és jelentős támogatást tart fenn az osztrák-magyar gyarmaton.

Végül 1917. augusztus 14-én Kína hadat üzent Németországnak és Ausztria-Magyarországnak is. Az osztrákok és a magyarok ugyanazt a bánásmódot kapják, mint a németek Kínában. Az osztrák-magyar megszálló haderőt internálták és a Tiencsin koncessziót visszaadták a Kínai államnak.

A Gönnert banda 

Ugyanakkor a kínai külföldi közösséget megrázta az alábbi hír: „1917. augusztus 13-án egy bizonyos Josef Goennert, más néven Krempasky (Gönnert József) letartóztatta a Tiencsin központi pályaudvar peronján az osztrák-magyar koncesszió két simbója”. Helyesebb lenne azt mondani, hogy elrabolták, mivel a vasútállomás már kínai területen található. Leütötték, megverték, megkötözve és öklendezve az osztrák-magyar konzulátusra szállították, majd innen katonai kísérettel Pekingbe szállították. Ott megmenti a másnapi hadüzenet. Valóban, mivel a követségi őrség parancsnoka azonnal ki akarta végeztetni. Az osztrák-magyar érdekeltségek ekkor a semleges Hollandia kezében vannak – akárcsak Németországé március óta – Rosthorn miniszter elrendelte, hogy a megvert urat adják át a holland rendőrségnek, amely ezt követően a sanghaji nemzetközi koncesszióból adták át a rendőrségnek, a kínai rendőrségen keresztül, s így csak augusztus 29-én ért Sanghajba. De mi is az oka amiért e férfit íly brutálisan meghurcolják?  

Augusztus 14-én reggel 7 órakor a holland zászló lobog a sanghaji osztrák-magyar konzulátus felett. Három órával korábban nem hivatalos razziát kíséreltek meg az épületben. Úgy tűnik, betörésről van szó. Heinrich Kremla, aki ott a követségi épületben egy szóváltás után ölte meg bűntársát Joseph Marasceket, elbarikádozta magát. Egy riksás kuli töltött pisztolyának felbukkanása az ügyben  – az osztrák-magyar konzulátus a sanghaji nemzetközi koncesszió területén található – lehetőséget ad számára a menekülésre, mivel joghatósági konfliktust vált ki a koncesszió osztrák-magyar és a holland konzulátusa között.  Kremlát, aki kihasználta a joghézag adta lehetőséget a szökésre, augusztus 18-án letartóztatták, szintén a tiencsini központi pályaudvaron. Közben a betörés és gyilkosság kapcsán a koncessziós hatóságok vizsgálatot indítanak. 

Augusztus 16-án négy új letartóztatást hajtottak végre az ügyben: Walter Bernhardt, Alexander Kellermann, Emmanuel Skalicky és Carl Erwin Stark kerül rendőrkézre. További három másik összeesküvőt tartóztattak le augusztus 18-án: Dr. Max Kindlert, Anthony Brazzianovitchot alias Antonio Brazzanót  és Joseph Schubertet. Mindegyiket összeesküvéssel vádolják. Brazzianovitchot és Schubertet egyszerre vádolják betöréssel és rablással. Kremlát egy párhuzamos perben további gyilkossággal is megvádolják. Az utolsó vádlottat Frantz Novotnyt soha nem fogták el. A kézre kerültek profilja igen változatos. Walter Benhardt és Carl Erwin Stark németek. Josef Gönnert és Alexander Kellermann magyarok. A másik hat vádlott nemzetisége szerint osztrák, főleg cseh, de német (Max Kindler) és dalmáciai olasz (Anthony Brazzianovitch) is akad köztük.

Carl Erwin Stark egy gengszter, akinek nincs ismert jogilag megfogalmazható szakmája, talán leginkább nótorius munkakerülő. Fegyverkereskedőként Tianjinben ténykedik, majd nyitott egy kocsmát Pekingben, és 1911-től rendszeresen letartóztatták olyan változatos cselekmények miatt, mint a családi erőszak, a halálos fenyegetés, illegális fegyverhordás, egyéb illegális tevékenységek gyakorlása, verekedés, de még kerítőként is jeleskedett szakmai pályafutása során. Végül egy csalási ügy miatt lett belőle német hírszerző ügynök, mielőtt a Sanghaji Nemzetközi Koncesszió rendőrsége visszaküldte őt Németországba 1915-ben.

Dr. Kindler egy másik színes és ismerős karakter a sanghaji hírszerző közösségben. A német konzuli bíróság tulajdonképpen hazaárulásért ítélte el. Tájékoztatta a brit szolgálatokat egy útlevél hamisítási ügyben, melyet hazájának végzett és amelyben maga is tevékenyen részt vett. Az osztrák-magyar külügyminiszter tiltakozására engedték csak szabadon. Romániában született, és egy korábbi büntetőjogi alkalommal már állampolgárságát is elvesztett hontalannak tekintették. Az egyébiránt  szerencsejátékban és az adósságban szenvedő zülött egyén kínai fogorvosi praxisát a britek finanszírozzák. Nem volt hűségesebb az Egyesült Királysághoz, mint Németországhoz, így mindenki tudta róla, mire számíthat hírszerzési tevékenységei kapcsán. Időnként, csupán becsületből, tájékoztatta a francia titkosszolgálatokat is. Hamisítói tevékenysége miatt más perekben is részt vett, érdekes módon mindig felmentik.

Walter Bernhardt német újságíró kapcsolatban áll Németország sanghaji szolgálataival. Utóbbi a cselekmény idején finanszírozta Sanghajból Tiencsinbe tartó vonatjegyét. 

Mások boldogtalanok vagy kétségbeesettek voltak a vádlottak közül. Maga a zenész Heinrich Kremla sokáig pénztelen maradt, a Shanghai Hilfsfonds segélyező alapítvány támogatásából élt. Beteg, s kénytelen elhagyni a kórházat, mert nem tudja fizetni a gyógyszerét, kezelését. Az ő áldozata azon a bizonyos augusztusi napon Joseph Marascek, aki ugyanolyan elesett volt mint ő, a szibériai orosz táborok menekültjeként. Marascek 1916-ban érkezett Kínába és azóta is tartósan munkanélküli. Ő és Kremla osztrák-magyar koncesszióban osztoztak egy pici lakásban, mielőtt szerencsét próbáltak volna Sanghajban.

Alexander Kellermann 1917 januárjában betört egy ablakot, abban a reményben, hogy börtönbe zárják, így közköltségen elhelyezik és élelmezik. Büntetését a Kína és Németország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakadása és úszó börtönének, egy sanghaji osztrák hajónak internálása után rövidítették meg. Ezután megesküszik, hogy betör egy másik ablakot, hogy mégis megkapja azt a hónapi börtönt, amelyről úgy gondolja, hogy jár neki. 

Anthony Brazzianovitch az österreichischer Lloyd egykori tengerésze, aki láthatóan zokon vette hogy korábbi munkáltatója jelentős hátralékkal tartozik neki. A cég ügynöke ellen 1917 novemberében indított perében a behajtással nem járt sikerrel. Az utóbbi viszont fenyegetésekkel és fizikai tetlegeséggel vádolta meg, de Brazzianovitchot végül e vádak alól felmentették. Végül 1918 júliusában ismét felmentették egy fegyveres rablás vádja alól. Sem Brazzianovitchnak, sem Schubert Józsefnek nem volt bejelentett otthona a cselekmény idején.

A banda névadója pedig bizonyos Gönnert József alias Krempasky akiről az alábbiakat tudjuk meg egy korábbi 1909-es majd 1913-as cikkből:

„Megbízhatatlan keleti cégek. 

Megbízható helyről értesültünk, hogy a következő smyrnai cégekkel üzleti összeköttetésbe lépni nem ajánlatos. Fred. Wm. Hornstein, Hermann Ruegg, J. S. Tiam &Co., Michel & Co., Cucusopoulo &Agelasto, Tewfik Rabani, Bertamini &Bragiotti és Sam. F. Modiano &Co. Ugyanilyen megbízható helyről értesültünk arról is, hogy Gönnert József a „China-Hungarian Trading Co“ czég alatt folytatott tienzsini vállalatával felhagyott, s úgy ellene, mint Csaida nevű társa ellen fennálló tartozásaik folytán számosabb per van folyamatban. Csaidát csalás miatt is feljelentették. A társaság árukészlete zár alá vétetett.”

„Egy magyar ember viszontagságai Keleten. 

Érdekes levelet kaptunk a mai postával messze keletről, Jokohama városából. A levél írója egy Gönnert József nevű magyar ember, akinek az édesapja becsületes szíjgyártómesterként él Újpesten (id. Gönnert József, szíjgyártó, Bp. VIII. Örömvölgy u. 44/a), őt magát azonban még jóformán gyerekkorában idegen világrészekbe űzte kalandos vére. Már a dél-afrikai háború idején, alig húszéves korában, búr földön harcolt az angolok oldalán, majd a hadjárat végeztével Fokvárosba ment s a rondebosh-i Viktória-kollégiumban néhány hónap alatt tökéletesen megtanult angolul. Azóta bejárta az egész világot, elsajátított hat idegen nyelvet, köztük a kínait is, volt angol és német nyelvmester, volt újságíró, haditudósító a legutóbbi kínai forradalom idején, feleségül vette egy jokohamai előkelő japán család bájos leányát, míg végre a múlt év nyarán akaratán kívül hazakerült szép Magyarországba. Akkoriban röviden említést tett róla, hogy orosz földön japán kémnek nézték, elfogták és a monarhia határára deportálták, ahová sok viszontagság után érkezett meg. Hogy azonban ez a sok viszontagság milyen rettenetes szenvedést és mennyi megaláztatást jelentett Gönnert számára, csak most derül ki, amikor visszatérve feleségéhez, levele kíséretében megküldte nekünk a The Japan Advertiser című tokiói napilap június 25-iki számát, mely hasábos cikken foglalkozik honfitársunk ügyével. 

Elmondja ez a cikk, hogy Gönnertet a Vladivosztok közelében fekvő Nikolszk-Usszurszki városban, ahol másfél év óta egy orosz állami iskolában négyszáz rubel havi fizetés mellett angol nyelvmesterként működött, múlt évi március 2-án minden előzetes vizsgálat nélkül letartóztatták, a lakásán házkutatást tartottak, könyveit és iratait elkobozták s a nélkül, hogy bármi magyarázatot adtak volna Gönnertnek, börtönbe vetették. Egy teljes hónapot töltött már a fogságban, amikor megtudta, hogy az orosz hatóság japán kémet gyanít benne, s ugyancsak e gyanú miatt a feleségét is letartóztatta. Egy hónapi vizsgálat után hozta meg az orosz hatóság az ítéletet, amely száműzetésre szólt. A feleségét hazaküldték Japánországba, őt pedig a galíciai határra, Podvolodszkába deportálták. A kegyetlen utazás nyolcvanöt napig tartott Szibérián és az európai Oroszországon keresztül s ez alatt az idő alatt Gönnert — amint a cikk leírja — minden képzeletet fölülmúló szenvedésen ment keresztül. Elmondta Gönnert a Japán Advertiser szerkesztőségében, hogy inkább töltött volna el egy esztendőt fegyházban, mint ezt a borzalmas marsrutát végigcsinálta volna. Kegyetlen útjában huszonhárom állomása orosz börtönökben, amelyek közül a legtöbb annyira túl volt zsúfolva közönséges gonosztevőkkel, hogy jóformán lefeküdni se volt helye, s csaknem elevenen ették meg a férgek. A szomorú karavánból, amellyel Gönnert Európa felé haladt, igen sokan elpusztultak útközben éhség és betegség folytán s maga Gönnert is közel volt a végkimerüléshez, mire a határra ért. 

Megírja a tokiói újság s ezt Gönnert levele is megerősíti, hogy a nemzetközi jogba ütköző méltatlan bánásmódért a bécsi külügyminisztérium útján huszonötezer rubel erejéig kártérítési pert indít az orosz kormány ellen. A tokiói angol lap igen meleg hangon kel védelmére Gönnert ügyének, mert ő is súlyos sérelmet lát abban, hogy Kína és Mandzsúria területén orosz rendőrség külföldi embert letartóztathasson. Megemlíti cikke végén a Japán Advertiser azt is, hogy Gönnert tavalyi európai időzése alatt Gorkij Maximot is meglátogatta Kapri-szigetén s a híres orosz író a legmelegebb vendégszeretettel fogadta a világjáró újpesti fiút.

Patyolat lelkű, oroszhonban megsértet hősünk tehát mégsem egészen bárány… Az ügy szereplői mintha egy Rejtő Jenő regényből lépnének elénk, már csak Piszkos Fred, hátában a késsel, hiányzik a képből. A sanghaji per során az ügy egyik vádlottja Skalicky leírt egy találkozót, amelyen augusztus 5-6-án részt vett Tiencsinben, ahol Gönnert és Dr. Kindler voltak az agitáló előadók. Körülbelül húsz ember volt jelen ekkor, köztük Schubert és több tengerész, matróz a Bohemia gőzösről. Mindegyikük egy-egy revolvert mutatott fel, hogy esküt tegyen az ügy mellett. Skalicky később vallomásában egy "forradalmi" találkozót írt le, amelynek célja az volt, hogy átvegye az irányítást a kínai osztrák-magyar konzulátusokon, valamint a Tiencsin osztrák-magyar koncesszió felett. Brazzianovitch hozzátette: a gyülekezők célja a „köztársasági társadalom” megalakítása, kikiáltása lenne, s bár az ügy Sanghajban robbant ki, a koncesszióban található konzulátus átvétele után, mindenekelőtt Tiencsint tekintették az összeesküvők célpontjának. Gönnert maga ment Sanghajból Tiencsinbe 1917. július 25-én, miután két napot a Continental Hotelben (a sanghaji nemzetközi koncesszió keretében) töltött, és ugyanabban a városban tett egy kitérőt a francia koncesszión keresztül, hogy fedezze a nyomaikat. Ezek a találkozók többször megismétlődtek. Brazzianovitch megemlíti a tárgyalása során a július 28-29-ei sorsdöntő találkozót, leírását kiegészítve vallomását Skalicky augusztus 3-án történt, osztrák-magyar konzulátuson tett látogatásával.

Osztrákok, magyarok és külföldiek özönlöttek a forradalmárok rezidenciájára, a brit koncesszióra Tiencsinben. Gönnert szerint 25 és 30 fő között lett volna a létszám az aznap esti találkozón. Dr. Kindler állítólag hajnali 3 órakor érkezett 8-10 revolverrel, melyet talán Franciaországtól kapott az ügyhöz, majd állítólag kijelentette: „Forradalmárok vagyunk, el akarjuk venni az osztrák engedményt, aki nem jön velünk, azt megöljük.», ezzel előidézve egy kisebb zűrzavart a jelenlévők közt. Beszéltek, magyaráztak, agitáltak németül, magyarul, olaszul is, de sokan elutasították a fegyveres balhét. A viták elhúzódtak, ezzel lehetetlenné téve az aznap reggelre tervezett koncesszió elleni támadást.

Gönnert, akkor ott helyben mindenkivel, aki terve ellen volt végleg leakart számolni, amit Dr. Kindler határozottan ellenzett volna, mondván mindig meg lehet találni az árulókat és meg lehet ölni őket később is;  Gönnert végül megadta magát az érveknek. Az események ennek ellenére mégis csak az ő igazát igazolják: az österreichischer Lloyd három tengerésze néhány órával később jelentette a készülődő cselekményt a hatóságoknak. Egy őrmester és egy tartalék gyalogos szintúgy megerősítette ezt az első jelentést – mert katonák és háborús dezertőrök is részt vesznek a cselekményben. Négyen nem tértek vissza 29-én este, mondván az összeesküvőknek, hogy aznapi kimenőjüket elutasították.

Az osztrák-magyar hatóságok aznap este szokatlan mozgásokat észleltek koncessziójuk körül. Úgy tűnt számukra, hogy néhány ember ólálkodik a konzulátus, a yamen (kínai hatósági iroda) és a laktanya körül. Kínaiak, európaiak és japánok vegyesen. Hajnali 4 óra körül egy csoportot észleltek az osztrák-olasz koncessziós határon, de amint észrevették ezeket, szétoszlottak. Két japán, akiket a tömeg okáról faggattak, inkább elmenekült, mintsem válaszolt.

Ugyanakkor 20-25 embert vettek észre a kínai bundon (telepen), szemben az osztrák-magyar koncesszióval (Tatár város). A kínai rendőrség ekkor közbelépett, de három fő kivételével mindenki elmenekült – az elfogottak közt legalább egy olasz is volt, a kihallgatásuk során azt válaszolták, hogy csak figyelik a folyó vízállását... 

A kínai hatóságok úgy vélték, hogy ott voltak az eseménynél a brit és japán valamint néhány francia beavatottak és a nagyhatalmak rejtett ügynökei is. Kremla vallomása szerint 40 embernek kellett volna csónakkal megközelítenie az osztrák-magyar koncessziót és fegyverrel megtámadni azt. Az incidens ürügyet adott volna a japánoknak a beavatkozásra és a „közrend helyreállítása” címén bevonulhattak volna a területre. (Japán ugye háborúban állt az Osztrák-Magyar Monarchiával, számukra ez egy könnyen megszerezhető területnek számított volna.)

Mindezen információk napvilágra kerülése nyilvánvalóan megriasztotta az osztrák-magyarokat. A pekingi osztrák-magyar nagykövetség őrsége ezek után 25-30 embert küldött erősítésként. A koncesszió rendőrségének harmadát kirendelik a hivatalos épületek őrzésére. A kirendelt rendörök és tengerészek fel vannak fegyverezve és őrállásokban vannak szétszórva a koncesszió területén, amelyek számát tovább növelik.

Maga a kínai rendőrség mintegy száz rendőrt állított ki az osztrák-magyar koncesszióba ekkor, kik látszólag a területen található Feng Guozhang (1917. augusztus 6. óta a Kínai Köztársaság elnöke) és Cao Kun (hadügyminiszter) rezidenciáját őrizték. Az akkor Pekingben hatalmon lévő Zhili klikk részéről ez egy kivételesen jó döntésnek számított, és teljes egyetértésben történt a koncessziós hatóságokkal. Az előzményekre is van utalás, mely a korabeli hírekben Richter-ügyként jelent meg:

Az ügy július 31-én keltette fel a média figyelmét, bár sem a csoport létezésére, sem a koncesszióba való behatolás terveire még ekkor nem derült fény. Aznap 14:30-kor Richter vezető tengerész riksával ment a koncesszióból az Osztrák-Magyar Hilfsaktionba, amely utóbbi a német koncesszióban található. A Chartered Bank közelében, a Victoria Roadon, a brit koncesszióhoz vezető főúton Gönnert és három csatlósa – köztük egy osztrák-magyar tizedes, Emmerich Henzel – vették őt körül. Utóbbi megállítja a riksát, és megpróbálja meggyőzni Richtert, hogy csatlakozzon hozzájuk, és hogy adjon tájékoztatást, információkat adjon át nekik, különben Henzel és Gönnert fegyverrel tartják majd fogva. A csapat ezután látszólag távozik, de Richter, tudva, hogy közel van az angol-német határhoz, kiugrik a járműből, és cikk-cakkban, amilyen gyorsan csak tud, a legközelebbi német rendőrőrs irányába fut. Az összeesküvők összevissza lövöldöznek és nyomába erednek. Egy kínai rendőr, akit útközben szíven lőttek, azonnal meghalt.

Richternek végül sikerül felhívnia az osztrák-magyar konzulátust telefonon, akik autóval jönnek érte; majd kihallgatja őt egy brit felügyelő is, aki azonban őt gyanúsítja meg a lövöldözés elkövetőjeként...bár kétségtelenül fegyvertelen. Gönnert és két társát ekkor egy kis időre őrizetbe vették a brit rendőrök, de az osztrák-magyar konzul közbenjárására hamarosan szabadon engedték őket, azzal az indokkal, hogy ez belpolitikai vétség volt, mely nem tartozik az angol hatóságokra. Mi sem jellemzőbb, először a koncessziós hatóságok (angol, francia, olasz, japán, orosz) azt állították az ügyben, hogy a cselszövők megszöktek előlük, nincsenek náluk. 

Az összeesküvők számára ennek az incidensnek kettős hátránya is származott: kitudódott az osztrák-magyar konzulátus számára, hogy Gönnert részesült brit és japán anyagi támogatásból a lázításhoz és ezen információk tovább osztásával megtudták erősíteni az osztrák-kínai szövetséget a koncesszió területén. Az Osztrákok azonnal követelték mind a kínaiaktól, mind a Tiencsinben lévő külföldi koncessziók hatóságaitól, hogy adják át nekik a cselszövésekben résztvevőket és a dezertőröket. Gönnert és társairól ekkor kiderül, hogy már az olasz koncesszióba menekültek, mielőtt korábban egy orosz szállodában töltötték volna az előző éjszakát. Tehát, világos lehet ezen információk után mindenki számára, hogy az antant hatalmai a koncessziókon összefogva, pénzelnek és fegyverrel támogatnak egy nyílt lázadást az osztrák-magyar területek bekebelezése végett.

A kínai és osztrák-magyar hatóságok még nagyobb erőfeszítéseket tesznek Gönnert társainak azonosítására, kézre kerítésére. Az osztrák-magyar hatóságok ekkor még a későbbi sanghaji vádlottakétól lényegesen eltérő listát állítottak fel, nem ismerve minden résztvevőt. Dr. Kindler mellett, akit a német igazságszolgáltatás alól felszabadító beavatkozás révén korábbról ismertek, azonosították Brazzianovitchot és Schubertet, de a Sanghajban internált gőzhajók több tengerészét, valamint a pekingi követség őrségéből néhány dezertőrt is. A Tiencsinben gyülekező lázadókat 20-25 főre becsülik. Ez megfelel Skalicky vallomásának, miszerint mintegy húszan vettek részt az augusztus 5-6-án Gönnert tiencsini brit koncessziós rezidenciáján tartott találkozóján. Kremlának 40 fő míg Marascek (a szervezet 2-es számú) levele szerint Gönnertnek, (a sanghaji nemzetközi koncesszió rendőrsége találta meg ezen levelet) nem kevesebb, mint 150 embere lett volna a parancsnoksága alatt.

Hugo Accurti, fiumei származású (ma Rijeka), olasz ajkú magyar, zászlósként érkezett Kínába 1900 júniusában. 1902 szeptemberétől a Tiencsinben lévő Osztrák-Magyar megszálló hadtest parancsnokaként szervezte az ottani rendőrséget, melyben katonák biztosítják a rendet a kínai  shimbo (hatóságok) segítségével. Az aktív katonai szolgálatot 1904-ben hagyta el. Ezzel párhuzamosan az osztrák-magyar koncesszió titkára lett 1902-től 1910-ig, amikor is Brazília tiszteletbeli konzulja lett Tiencsinben. 1905 decemberében megalapította a Hotung-Baugesellschaft céget, amely az európai stílusú épületek túlnyomó többségének építéséért felelős a koncesszióban, különösen a főutca mentén. A koncesszió kínai nevezeteseivel érintkezve (hadúrak), szövetkezve megvédte őket az osztrák-magyar hatóságok visszaéléseitől, miközben összes energiáját a terület fejlesztésébe fordította. Még a köztársasági forradalom idején is kitüntette magát azzal, hogy tanácsot adott a polgári és katonai hatóságoknak, és tolmácsi képességeit is rendelkezésükre bocsátotta. Nem túlzás azt állítani, hogy a Tiencsinben az osztrák-magyar terület igazgatása és tervezése terén elért szinte minden jelentős előrelépés az ő erőfeszítéseinek köszönhető. 

Gönnert augusztus 5-én ehhez az emberhez fordult. Miután telefonon értesítette érkezéséről, hozzá indult. Miközben bent tárgyalt két embere őrködött a ház elött. Az összeesküvők vezérének fejére időközben az osztrák-magyar konzulátus vérdíjat tűzött. Gönnert ekkor kiterítette lapjait és úgy döntött, hogy kamatoztatja Accurti ismétlődő konfliktusait a hatóságokkal belekeverve annak etnikai hova tartozását, nemzeti identitását is. Gönnert szerint a volt tanácsost a jövőben majd az Egyesült Királyság és Franciaország busásan támogatja további terveiben. Elmagyarázza neki eredeti tervét, amely az osztrák-magyar koncesszió lerohanásából, az ott talált hadianyag birtokbavételéből és a forradalom vörös zászlójának kitűzéséből állt. Elmondta, hogy ezt követően egy japán beavatkozás történt volna, mely  a kínai rendőrség megakadályozására irányul, mondván a koncesszióban a kínai hatóságok csak másodrendűek a rendfenntartásban. Az osztrák-magyar koncesszió eleste után, a lázadok köztársasági államformában az antant oldalára álltak volna át. Megerősíti továbbá, hogy Dr. Kindler brit titkos ügynök, aki eladta volna nekik a Sanghajban rekedt osztrák-magyar hajókkal kapcsolatos információkat. A Richter-üggyel kapcsolatban elmondta, hogy osztrák kémnek gyanította a tengerészt, és többször is rajtakapta az otthona körül ácsorogva, ezért végezni kell vele. Végül elmondja neki az utolsó próbálkozásra vonatkozó terveit. Elmondása szerint bombák és kézigránátok, valamint 200 ember állt rendelkezésére (ez a szám kétségtelenül eltúlzott). Pontos információi voltak az osztrák-magyar megszálló hadtestek létszámáról és felszereléséről. 5000 dollárt terveztek fizetni az egyik tengerész katona hazaárulásáért. Ő maga 3000 dollárt kapott volna, ha mindez sikerül, majd elárulta, azért jött, hogy felajánljon Accurtinak, az összeesküvés utolsó reménységének, 50 000 dollárt, egy brit útlevelet és az osztrák-magyar koncesszió jövőbeli elnöki posztját. Végül felfedi több jövőbeli motivációját, és szándékát is miszerint konkrétan egy bizonyos Liesner nevű személy szabadon bocsátását is szeretné elérni, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz kém, Schumpeter konzulért cserébe, s ha kell, készen áll arra, hogy megrohanja az osztrák-magyar pekingi követséget is – ez különben egy igen nagyratörő és fantáziadús projekt. A fent említett fogoly kiszabadítására tett elhatározását valószínűleg tovább motiválták azon kínzások melyeket személyesen is átélt élete során, amelyekről a sanghaji per során számolt be és amellyel többek közt Ausztria-Magyarországot is megvádolta. 

Ami az österreichischer Lloyd tengerészeit , valamint a pekingi és tiencsini dezertőröket illeti, Gönnert őket mind anyagilag, mind a jövőbeli állampolgárságuk kapcsán is motiválhatta, mindenkinek havi 50 dollárt, valamint az Egyesült Államokba való letelepedést és átszállításuk kifizetését ígérte.

Másnap Accurti elment a Tiencsin-i osztrák-magyar konzulátusra, ahol felvett egy nyilatkozatot, amely a Gönnert ellen indított hazaárulási per alapvető bizonyítéka volt. Az ő állításait igazolják, hogy Gönnert a Lloyd tengerészeit július 29-én, Skalicky augusztus 3-án - a sanghaji osztrák-magyar konzulátuson tett bejelentés szerint - majd augusztus 6-án ugyanott két másik tengerészt beszervezve és Kremla augusztus 9.-10.-én további három alkalommal agitált, végül Bernhardt augusztus 10.-én tárgyalt az ott lévő matrózokkal, majd augusztus 11-én levelet küldtek Ausztria-Magyarország sanghaji főkonzuljának (mintegy szabályos hadüzenet…), aki akkor épp távol volt, melyben tájékoztatták a konzulátus és a három Lloyd hajó átvételének tervéről ugyanazon város kikötőjében. 

Maga Gönnert még egy hétig Tiencsinben maradt, de úgy tűnt, hogy feladta a további próbálkozásokat. Augusztus 8-án levelet küldött a sanghaji nemzetközi koncesszió rendőrbiztosának, amelyben arra kérte, hogy ne ellenezze a Sanghajban tervezett államcsínyt, mert az érdeke és szolgálná az antant ügyét. Augusztus 13-án tartóztatták le, amikor megpróbált a Sanghaji kikötőbe menni. Itt tíz emberrel kellett volna találkoznia, köztük egy amerikai ügynökkel.

Ettől az erősítéstől megfosztva és a sanghaji japán konzul tanácsára, a lázadók úgy döntöttek, hogy feladják a sanghaji kikötőben rostokoló Lloyd gőzöseinek megszerzését. 

Egy japán ügynököt, bizonyos Yoshima Tatsumit szintén Bernhardt szállásán talált meg a nemzetközi koncessziós rendőrség, akit azonban az extraterritorialitás (mentelmi jog) privilégiuma miatt át kellett adni a konzuljának. A megmaradt három összeesküvőnek hivatalos parancsai voltak, amelyek eredetét nem tudjuk biztosan, de mindenesetre olaszul írták. Ezen parancsok szerint a lázadóknak meg kell várniuk az erősítést, át kell venniük az osztrák-magyar konzulátus irányítását, őrizniük kell az értékeket és továbbítaniuk kell a széfben lévő iratokat a nemzetközi koncessziós hatóságainak (Magyarán szólva mindent át kell adjanak az antant hatalmaknak). Mivel a lázadók nem találtak további erősítést céljaikhoz, körbejárták a koncessziókat, majd találkoztak Starkkal, valamint Kremlával, aki megpróbálta lebeszélni őket terveikről, mielőtt csatlakozott volna hozzájuk. 

A rendőrök ezután egy karszalagot és három vörös zászlót találtak egy szállodai szoba átkutatásakor, ahol korábban két összeesküvő lakott. Továbbá találtak egy iratot melyben kiderül, hogy Kremlát valójában osztrák-magyar tisztviselők támogatják,  a Hilfsfonds segélyezési alap jóvoltából, de egyikük személyes megtakarításaiból is finanszírozza a működését. Őt az osztrák hatóságok oroszként regisztrálták, így a városi zenekarnál találhatott munkát. Végül Marascek-et úgy tűnt, Gönnerthez hasonlóan, Ausztria-Magyarország még korábban ügynökként fizette. Az, hogy Marascek megfenyegette az egyik pártfogó tisztviselőjének életét, részben megmagyarázza Kremla által elkövetett meggyilkolását is. (Micsoda kém játszma.)

Még ha nem is fejezték le a felkelést, mert vezetői ekkor még szabadon és szét nem kergették ugyan a cselszövőket, most már késő lett volna bármit is cselekedni. A betörési kísérlet előtti napon Kína hadat üzent Ausztria-Magyarországnak, kioltva minden reményt arra, hogy egyetlen gyarmata felett kitűzzék a vörös zászlót, és ez utóbbi szimbolikusan ugyan de csatlakozzon az antanthoz. 

A zsákmányként kiszemelt hajókat végül elárverezték, a katonákat internálták, a konzulátusok felett a holland zászló lobogott. Úgy tűnik, hogy a cselekményt Japán és az Egyesült Királyság teljes mértékben támogatta volna, de bizonyos nyomok, amelyeket a korabeli vizsgálatok nem erősítettek meg – anélkül, hogy ez befolyásolná a történet hitelességét  – lehetővé teszik számunkra, hogy a francia és olasz részvételt is felfedezzük a cselekményekben. Hogy ki akarta jobban a koncesszió megszállását Japán, Olaszország, Franciaország vagy a Brit Birodalom esetleg maga az Osztrák Magyar monarchia ezt már sosem fogjuk megtudni. A sanghaji per az összes vádlott felmentésével zárult. Csak Gönnertnek, Brazzianovitchnak és Schubertnek kell szóbeli garanciát nyújtani arra, hogy többé nem zavarják meg a koncesszió békéjét, mert különben őket a jövőben onnan kitoloncolhatják. Ez a döntés mindenesetre a körülményeket ismerve, hazaárulás, lázadás, agitáció, betörés, garázdaság, gyilkosság kapcsán igen enyhe, talán példátlan is a történelemben. Kremlát annak ellenére, hogy tettének indítékával kapcsolatban komoly gyanú merült fel, felmentették Marascek meggyilkolása miatt is, mivel nem lehetett bizonyítani, hogy nem önvédelemből cselekedett történt.

Gönnert saját vallomásával zárta le az összeesküvés-pert. Tetteinek négy fő okát említi. A Pekingben és Tiencsinben fogva tartott politikai foglyok szabadon bocsátása; hogy megmutassa az osztrákoknak, hogy veszélyes a monarchia többi „népének” állandó megalázkodását kérni; személyes forradalmi elkötelezettsége, amelyre elmondása szerint Európából való 1900-as távozása óta tett szert; végül tiltakozás az osztrák-magyar hatóságok által saját állampolgárainak, és különösen a szibériai katona szökevények és menekültek elleni bánásmódja ellen. 

Accurti Hugóról az „Ahol az Ég Fia átkelt a folyón” című blogon is olvashatunk, regényes formában:

„Hugo Accurti, Őfelsége császári és királyi egykori sorhajókapitánya, a Hotung Építőtársaság igazgatótestületi tagja, az elsők között lépett az észak-kínai ingoványos fövenyre a még a Taku erőd ostromakor, A Habsburg-Tengermellék egyik neves patrícius családjából a Sárga Veszedelem megfékezésére érkezett olasz Accurti, az adriai flotta kötelékében érkezett a Távol-Keletre, hogy részt vegyen a Nyolc Hatalom Bosszúszövetsége és a mágikus-félbolond boxer harcosok közötti összecsapásokban. 

Később, amikor már a pionír brit, francia és japán zászlók mellett már az újonnan érkezettek lobogóiba is bele-belekapott a mongol puszták és a Sárga-tenger közt vágtázó szél, a fiumei tengerész pályája is fellendülni látszott. A monarchia képviseletének titkáraként gyakorlatilag minden fontosabb ügy az ő kezén futott keresztül. A koncesszió építkezéseit felügyelő Hotung Társaság igazgatóinak sorába választotta. És Accurti-nak tervei voltak. Felvirágoztatni és méltóvá tenni a többi nagyhatalom kolóniáihoz, és túlszárnyalni a szomszéd Olasz Királyság erkélyes-oszlopos piazzáit! Infrastruktúrát akart adni, kövezett utakat, közvilágítást és villamost akárcsak Trieszt vagy Fiume sugárútjain! De mindez olyan lassan ment... Vagy nem ment sehogyan sem. 

Átkozott nehéz úgy bármit is elérni, hogy Bécs-Budapest nem küld megfelelő anyagi támogatást - mintha nem is érdekelné a kínai kolónia! Ezért kellett összeállnia mindenféle kínai compradorral, sőt még azt a francúzt is körül kellett udvarolni, csakhogy valami kis tőkéhez jusson a vállalat. Még a saját rezidenciája körül sem sikerült elérni a lápos-vizenyő lecsapolását, hiába adta be az engedélyt, minduntalan elutasították a bürokraták. „De miért lettem én kegyvesztett?”- rágta magát újra és újra, „Mert csak egy talján vagyok? És akkor itt van ez a bandita (Gönnert), az Entente pénzével, meg az összeesküvés tervével, ami elsöpörné ezt a sok mihasznát végre és ráadásul engem tenne meg elnökének!” Mintha csak valami kis isztriai városállam lenne, Signor Accurti elképzelte a vízparton vakítóan fehérlő mészkőfalakat, bájos utcácskákat, macskakővel és olajlámpákkal, még a kínai kulik is tiszta rongyokban loholtak rendezett riksáikkal fel s alá, és még a nyomorúságos hutongok mentén düledező kunyhók is vidámabban rogyadoztak ebben az utópikus Tiencsini Osztrák-Magyar Köztársaságban!”  - https://mennyeiatjaro.blog.hu/2016/03/18/_ii_ki_lesz_az_tiencsini_osztrak-magyar_koztarsasag_elnoke

A fenti írás is jól szemlélteti a gyarmat abszúrd helyzetét, a kémek, cselszövések szövevényes és kifürkészhetetlen útjait, a mindent átszövő korrupciót és a hatalmi érdekeket. Báró Accurti Hugó későbbi sorsáról egy 1934-es Új Nemzedék cikkből értesülhetünk:

„Báró Accurti Hugó, volt osztrák-magyar tengerésztiszt, a világháború után, s mint annyi más tiszttársa, kénytelen volt polgári foglalkozás után nézni. Az állások azonban be voltak töltve, közbejött a gazdasági krízis és mindenki úgy próbált segíteni magán, ahogy tudott. Accurti bridzstanár lett Bécsben, amíg egy szép napon pecsétes levelet nem kapott Mandzsúriából, egyenesen a császártól, amelyben udvarához hívja „régi barátját“. 

Felkerestem bridzs szalonjában Accurtit, aki örömmel állt rendelkezésemre és elbeszélte kalandos életét és barátságát a fiatal uralkodóhoz. — Harminc esztendeig éltem Ázsiában, — beszélte. — Hazámban mindig gondokkal küszködtem. Ázsiában boldog és megelégedett voltam. Tengerésztiszt voltam és 1901-ben Pekingbe küldtek. A boxerlázadás tetőpontján állt Kínában. A német követet meggyilkolták és az európai csapatok diadalmasan nyomultak előre a mennyei birodalom belsejében. Kína megadásra kényszerült és Chang herceg kénytelen volt Berlinbe utazni, személyesen bocsánatot kérni a német császártól. Chang engem, a fiatal osztrák-magyar tengerész hadnagyot kért meg, viseljem gondját a családjának, amíg ő odajár. Chang ugyanis sem a kínaiakban nem bízott, akiknek bosszújától rettegett, amiért a megalázó missziót magára vette, sem a németekben, akik a követ megöletése miatt vehettek volna esetleg megtorlást Chang családján. A monarchiának Kína kénytelen volt területi koncessziót nyújtani és így alapítottam meg Tiencsínt, az első osztrák -magyar gyarmatot Kínában. Európai épületeket emeltünk, európai kultúrát hoztunk és rövidesen 44.000 kínai volt alám rendelve, akikkel együtt virágzó várossá fejlesztettük az elhagyott kikötőt. — Chang herceg sohasem felejtette el, amit családjáért tettem a boxeri lázadás alatt — folytatta Accurti báró. — 1908-ban Huanghszi császár meghalt és hároméves unokaöccse, Chang herceg fia, Pu-Yi foglalta el a mennyei birodalom trónusát. Chang, a „szégyenherceg“, ahogy a kínai tankönyvek nevezik, lett a régens. És amikor három évvel később Kínát köztár- Ganeággá kiáltották ki és a császárt és udvarát elkergették Pekingből, Tiencsinben, nálunk, kerestek menedéket. — Hogyan került vissza Európába’ — kérdeztem. — És hogyan lett Tiencsin kormányzójából bécsi bridzstanárt — Nagyon egyszerűen ,— felelte. — Jött a világháború. Engem, a többi európaival együtt deportáltak, vagyonomat elkobozták. Amikor a háború után visszamentem Tiencsinbe, már csak a régi világ romjait találtam ott. Az a Tiencsin, amelyet 1901-ben „örök időkre“ birtokba vett az osztrák-magyar monarchia, nem volt többé. Csak a barátaim maradtak meg, közötte egy szimpatikus, húszéves fiatalember, Pu-Yi, a kínai excsászár. Mivel nem tudtam elhelyezkedést találni, hazajöttem Bécsbe. Évekig, kínlódtam itt, munka, állás nélkül amíg végre meg nem fordult a sorsom. Chang barátom fiának, az elűzött kínai császárnak ismét birodalma van. Ö nem feledkezett meg rólam és a múltakról. — Beszéljen valamit a császárról — kérdezem. — Pu-Yi igen megnyerő külsejű ember. Sima fekete haja van, szép, karcsú kezei és ha az ember beszélget vele, órákig nem jut eszébe, hogy nem európai. — Európa! — szokta mondani az uralkodó, átszellemült arccal. — Európa! Beszéljen nekem Európáról! Beszéljen Ausztriáról és Magyarországról, az ön hazájáról! Mondja, hogyan csinálnak Európában politikát? — Órákig ültünk egymás mellett és én beszéltem. Beszéltem Európáról, városokról, emberekről, a világháborúról, Ausztriáról, Magyarországról és a békeszerződések igazságtalanságairól. Pu-Yi hallgatott és szomjasan szívott magába minden szót minden hangot, ami Európára vonatkozott. „Uralkodni“ tanult. Azt hiszem, — tette hozzá mosolyogva Accurti — ezt a művészetet jól elsajátította. — Pu-Yi császár — beszéli az egykori kormányzó — otthon isteneknek kijáró tiszteletben részesül. Alattvalói ugyanazokat a szertarjásokat végzik előtte, mint az istenek szobrai előtt és ha audienciára mennek elé, füstölőt gyújtanak neki, mint az oltárokon. Két felesége van, egy fő és egy mellékfeleség, de mindkettőt egyformán császárnőnek tekintik. Pu-Yi maga, amikor csak Lehet, európai ruhában jár és valóságos szerelmese Európának. Járatja az összes francia és angol folyóiratokat és pontosan tisztában van Páris, London és New York összes társadalmi eseményeivel. Egy célja van csak: országát európaivá tenni és lebontani azokat a kulturális különbségeket, amelyek a sárga és a fehér fajt ma még elválasztják egymástól. Máris óriási tempóban indult meg Mandzsúria technizálása, az export- és importlehetőségek pedig rövidesen a legerősebb szálakkal fogják az új országot Európához kapcsolni. Pu-Yi okos ember és kiváló uralkodó. Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, hogy az az ember, aki még ma csak Japán jóvoltából trónol Mandzsúria fölött, rövidesen egyesíteni fogja országát Kínával és elfoglalja ősei régi trónját. Kínában ugyanis nagyon konzervatívok az emberek és a legitim császárság eszméjét, az évtizedek nem tudták elhomályosítani. Ha látni fogják a mennyei birodalomban Mandzsúria bel- és külpolitikai sikereit, nem kétséges, hogy jövendő fejlődésének útja mindenesetre a Pu-Yi kezében van. Sikereinek beláthatatlan következményei lennének. A bécsi bridzstanárból tehát udvari ember lesz. Az Európára szomjas mandzsuriai császár üres óráiban most már nem kínai kockajátékkal, hanem európai bridzs-el űzheti el unalmát. - J. A.”

A Tiencsin város turisztikai oldala szerint az osztrák-magyar koncessziós területen 1902-re már több osztrák építészeti ízlésnek megfelelő villát is átadtak. A Budapest utcában például egy komplett kis Rózsadomb épült fel egy év alatt, amit a mandzsu császársággal elégedetlen, ezért a Duna-menti monarchia menedékjogát, majd állampolgárságát élvező gazdag északi kínai hadurak (pl.: Cao-kum, Feng-guoz-hang) építtettek és finanszíroztak. Ezeknek az épületeknek a többsége középrizalitos, tetőteres emeletes családi ház volt, amelyeknek a főhomlokzatát vagy hosszú lépcsőn megközelíthető három félköríves záródású bejáraton, vagy az erkély alatt árkádokkal tagolt kocsifelhajtókon lehetett megközelíteni. 

A „boldog békeidők” vége

1900-1914-ig a Monarchiának lett volna 14 békés éve, hogy a kínai gyarmaton fejlesztések révén valós telepet hozzon létre, a második ipari forradalom korszakában egy viszonylagos békés fejlődési időszakban, de mint annyi minden mást a monarchia vezetése ezt is elpuskázta. Bécsben azonban továbbra sem kapott megfelelő reklámot és támogatást azon lehetőség, hogy az anyaországokból  telepesek költözzenek ki Kínába, próbálkozások voltak rá, de a korábban történt keresztények elleni atrocitások nemigen vonzották az akkor épp fejlődésben lévő monarchia állampolgárait. Történelmi okok miatt a zömében osztrák, magyar és cseh polgárokban eleve nem volt meg a nagy szándék arra, hogy ennyire távoli vidékekre merészkedjenek. A telepítvény így fokozatosan érdektelenségi problémákba süllyedt: mivel a telepesek csak nem akartak megérkezni, a fejlesztésekre sem igen lehetett forrást szerezni, fejlesztések híján pedig esély sem volt arra, hogy Tiencsin vonzó célponttá váljon az odatelepülők számára. Az európai keresztény telepesek leginkább egy elkülönített városrészt szerettek volna, ahol „higiéniai” és „biztonsági” okokból nem kell semmitől tartaniuk, ennek az igénynek azonban az osztrák-magyar telepítvény soha nem felelt meg igazán.

A helyzetet súlyosbította, hogy 1911 őszén egy tájfun utáni árvíz szinte a teljes zónát elmosta. Tiencsinben kínai házak ezrei omlottak össze, ráadásul a kínai hatóságok az osztrák-magyar konzulátust is hibáztatták a katasztrófáért (a megépült rakpart folyószabályozó szerepe miatt). Az egyébként is nehézkesen menő fejlesztések gyakorlatilag leálltak, a kínai házak korábbi tömeges kisajátítása elbukott a lakosság és a helyi hivatalok ellenállásán. A területfoglalás után még 15 évvel sem volt tiszta, hogy egyáltalán hol húzódik pontosan a koncessziós terület határa és ezen tény a kínai városrésszel közös határvonal mentén élőkkel folyamatos összetűzésekre adott okot.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Kína kezdetben semleges maradt, és a kereskedés Tiencsinben tovább folyt, de a zónák idővel egyre kevésbé tudták elkerülni, hogy anyaországaik érdekeltsége szerint (antant- és központi hatalmak) kettészakadjanak. A britek különösen eredményesen léptek fel a német és osztrák-magyar zónák kereskedelmi ügyleteivel szemben, az osztrák konzulban idővel az is felmerült, hogy a központi hatalmak területeit egyesíteni kellene.

Erre azonban nem került sor, Kína 1917-ben hadat üzent Németországnak, és ennek következtében a monarchiának is, ez többek között azt jelentette, hogy azonnal igényt formált az 1901-ben tőle elvett koncessziós területekre. Az első világháború után Tiencsinben, így csak a nyertes államok (például franciák, angolok) településrészletei éltek tovább, de azok is csak a második világháborúig.

A koncessziók tehát 1860 és 1945 között működhettek. 1918-ban a „Nagy háború” végén Ausztria kilépet a Monarchiából és független államként lemondott a gyarmatairól, melyeket jogutódként Magyarország kapott meg. a belpolitikai helyzet miatt a gyarmat ügyei abszolút nem jelentettek prioritást. Az 1920.06.04-én aláírt Trianoni békediktátummal története egyetlen, valódi gyarmatát is elveszítette Magyarország, egyéb területei mellett (talán erre mondják: Gyorsan jött – könnyen ment), ugyanakkor a többi ország egészen a második világháború végéig megtarthatta azokat.

Falser friss helyszíni beszámolóiból ugyanakkor az is kiderül, hogy érdekes módon Tiencsinben egyfajta reneszánszát élik ma az egykori koncessziós területek, a megmaradt épületeket egyrészt turistalátványosságként mutogatják, másrészt olykor még eredetinek látszó stílusban is fejlesztik a területeket. Az osztrák-magyar hagyatékból mára csak a konzulátus épülete és a híd maradt meg többé-kevésbé eredeti állapotban, de ezek érdekes elemei ennek az újfajta, európai épületekből álló tiencsini témaparknak. Tiencsin építészetén az európai, közte a magyar kultúra nyomai a mai napig látszanak, a város élete és épített öröksége túlélte Maót is, és része lett a kínai örökségvédelmi programnak. 2002-ben 103 másik kínai várossal együtt a történelmileg és kulturálisan nevezetes városok közé sorolták Tiencsint. Akit érdekelnek korabeli képek és a gyarmat élete itt olvashat róla: 

https://verlag.oeaw.ac.at/produkt/habsburgs-going-global/99200885?name=habsburgs-going-global&product_form=4503 – Az e-book (.pdf) formában ingyenesen letölthető.

Felhasznált források:

- Jamrik Levente - Falanszter.blog.hu - https://falanszter.blog.hu/2011/01/19/az_osztrak_magyar_monarchia_kinai_gyarmata

- Michael Falser – Habsburg going global  - https://verlag.oeaw.ac.at/produkt/habsburgs-going-global/99200885?name=habsburgs-going-global&product_form=4503

- Torontáli Zoltán - A „mi kis Khinánk” kudarca, avagy miért nem lett Magyarországnak Hongkongja? https://g7.hu/vilag/20221225/a-mi-kis-khinank-kudarca-avagy-miert-nem-lett-magyarorszagnak-hongkongja/

- ADT – Arcanum Digitális Tudománytár – Újságok, folyóiratok

- Jamrik Levente – Az osztrák-magyar monarchia kínai gyarmata https://falanszter.blog.hu/2011/01/19/az_osztrak_magyar_monarchia_kinai_gyarmata

- https://www.britannica.com/event/Boxer-Rebellion

- Dr. Papp Attila - Magyar katonák Tiencsin utcáin https://kanizsamediahaz.hu/hir/201711/magyar-katonak-tiencsin-utcain

- Berkó-Markó-Gyalókay-Pilch: A magyar katona – vitézségünk ezer éve

- György Sándor - Osztrák-magyar tengerészek a bokszerlázadás leverésében https://ntf.hu/index.php/2017/04/29/szivos_fanatizalt_kegyetlen_es_a_terszinnel_ismeros_lazadokkal_kellett_harcolniuk_osztrak-magyar_tengereszek_a_bokszerlazadas_levereseben/#google_vignette

- Tarján M. Tamás - A bokszerlázadás bukása - https://rubicon.hu/kalendarium/1900-augusztus-14-a-bokszerlazadas-bukasa

- Nagy Miklós Mihály - Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen -https://mult-kor.hu/20101101_okoljogra_mentek_magyar_bekefenntartok_kinaban_haditengereszek_a_felkelok_ellen

- Cholnoky Jenő – A sárkányok országából I.-II.

- Draveczki-Ury Ádám - Ópiumháborúkban kényszerítette térdre a Mennyei Birodalmat a Nyugat - https://honvedelem.hu/hatter/multidezo/opiumhaborukban-kenyszeritette-terdre-a-mennyei-birodalmat-a-nyugat.html

- Hideg István - Vasi k.u.k. Matrózok Alapítvány - https://vasikukmatrozok.com/