nándori Bene István (1763 - ?)

Kováts (Járdánházi és Berenczei) család

Ez utóbbi előnevet 1616-ban kapta a család I. Ferencztől. K. Sándornak 1803-ban kelt ügyvédi diplomájában még a Járdánházi előnév szerepel). Borsod vármegyéből származó család, mely 1681-ben kapott nemességet. Idővel Nógrád, Bihar, Zemplén és Szatmár vármegyékben is elterjedt. Sándor és László 1816-ban egész Sár községre és Homok, Berencze és Szárazberek részeire kapott kir. adományt. Ezeken kívül még Mátészalkán és Porcsalmán is birtokos volt. Tagjai közül Mihály 1681-ben füleki praesidiarius katona. – János 1711-ben nógrádi alispán. – Ignácz, 1756-ban főszolgabíró. – István, 1770-ben nógrádi szolgabíró. – János (szül. 1739) a nagyváradi uradalom inspectora, majd praefectusa, több vármegye táblabírája. – Sándor 1809-ban a szatmári nemesi felkelők kapitánya. – László, 1810-ben táblabíró és szolgabíró. – Sándor, 1822–29-ig megyeri főjegyző, 1827-ben követ. – Ágoston, m. jegyző, később főszolgabíró, 1842-ben követ, 1863-ban Szatmár vármegye főispáni helytartója. – Lajos (megh. 1879). 1846-ban a Tiszaszabályozás igazgatója és Széchenyi miniszteriumában osztályfőnök. – Eduárd, 1870 körül kir. tanácsos, később a vaskorona-rend lovagja. – Jenő, 1879–90-ig főszolgabíró, ettől kezdve 1896-ig árvaszéki elnök, jelenleg homoki birtokos. – Fiai Miklós és Sándor, az első homoki birtokos, az utóbbi szolgabíró. – Gyula, jelenleg apai birtokos, fiai: Gyula és Béla. Az első tengerész orvos, a második segédmérnök.

Kamocsay család

A "kamachay" nemes katolikus kegyurak ki tudja már mikor, és ki tudja, hogy kitõl nyertek donációt a Komárom megyei csallóközi járásban egész Kamocsa földbirtokára. 

Minden esetre a mihozzánk betelepült - ki tudja hányadik - K. Imre táblabíró már 1830-ban meghalt, és el is temették tisztességesen a szentesi Kálvária domb tetejének déli oldalán. 

Õt követte a sorban idõsbb. nemes Sándor, 1852-ben. Az errefelé divatos fejfa helyett õneki az Óhazából, a Duna parti Süttõ vörösmárvány-bányájából hozattak sírkövet, és ott is vésették - egész pontosan félúton, Pesten -, gótikus (németes) betûkkel. De a feliratnál is érdekesebb a díszes kõkereszt alatti kartus, melynek klasszicizáló, oszlopdíszes párkányos, és vízorros kiképzése kicsit emlékeztet a Pannóniában egykor szokásos római sírkövekre, melyekbõl az Alföldön csak alig találni már néhányat.

A Szentesbe települõ (I.) János unokája lehetett az a (III.) János, aki 1818. május 29-én (180 éve) már Szentesen született, és még itt járt az öt osztályos gimnáziumba. Tizenhét se lehetett, amikor önként állt katonának, hisz a vére vitte, apja meg engedte, hogy végtére is huszár legyen az "I. Miklós minden oroszok Cárja" császári lovasezredben, ahonnan éppen kerek 14 év után, mint kiszolgált katona, õrmesteri rendfokozattal szerelt le. (kb. a mai õrnagy-gyal egyenlõ!) A harminc éves snájdig legény éppen a családalapításra gondolt, hiszen már éveknek elõtte eljegyezte Szabó Annát, amikor éppen 1848 tavaszutó havát írták, és a kerek születésnap huszáros ünneplése helyett hamarosan megint csak lóra kellett ülnie, mert õbelõle, a kiszolgált katonából lett a szentesi lovas nemzetõrök oktatója, vagyis parancsnoka. Decembertõl már elõ is lépett hadnaggyá (kb. a mai ezredessel egyenlõ!), és az egész Szabadságharcot a 13. "Hunyadi" huszárezredben szolgálta végig. (Ennek meg éppen, hogy 150. éve lesz az idén!) Szakember volt, ezért már a bukás után lehetett belõle csendbiztos, majd városi levéltárnok 1855-ben (!!!), és a közigazgatás tanácsnoka. A kiegyezést követõen polgármesternek tették meg, de ebben a magas nyeregben alig ült 3 évet, amikor a lovat csak kihúzták alóla, mert a polgármesteri tisztség - átmenetileg - szünetelt. Így lett hát fõbíró, majd amikor a vizek jöttek, és újra öreg legény kellett a gátra, vállalkozott a Bökény-mindszenti Ármentesítõ Társulat igazgatására. 

Mondhatni, hogy az utolsó Kamocsay Sándort a tenyerükön hordták az istenek, mert mindeme szerencséjére még fiúgyermekek nevelésére sem kellett figyelmeznie. Fejére fordult a Kamocsay címer, a magtalan, de az Utolsó Jánosnak mégis nagy szíve volt: a kis Vári-árvát, magához vette, és fia helyett fiának nevelte. Egyik utódja cukrász lett Szentesen. Azután az öreg Kamocsay is elérte a 75. évet, és 1893. április 18-án ("Mûemléki" Világnapon) elszenderedett csendesen. Vitézségét a huszárságban unokaöccsei örökítették. 

László fia Ferenc szép szál huszár lehetett, mert a Parlamentet õrízte, de a Nagy Háborúban mint huszárõrmester ott volt a gorlicei áttörésnél. István pedig kulcsfontosságú feladatkört töltött be a huszárságnál, ui. gyógykovács (lódoktor) volt Grázban, majd pedig Piave-nál ... Neki már sírkõ se jutott odafönt az õsök dombján, ahová a szép új Kálvária is körbe-kunkorodott. 

Sándornak is csak Imre bátyja kövének lábazatára került a neve, ez ugyan kicsit laposabb, és oszlopdísz nélküli, de ott volt az egész család együtt eltemetve a közben családfára fûzött Benék, Sidók, Jurenákok és Vargák között... Ott volt épp a tavaly-elõtti nyárig, mert akkor egy lelketlen kõmûves a Samu nevû kalapáccsal mindkettõ ritka sírkövet hátba vágta, és a földön is aprította még egy kicsit... Két kõbõl lett ötszázkettõ. (Lapunk 1997. január 11-i számában "Sírok és rombolók" cím alatt fényképét is közöltük a Péter Pál Polgárház kõtárába beszállított romokról.)

Akkor azt írtuk, hogy "nincs az a varázsló-kéz, aki ezt az életben még egyszer összerakja!" Tévedtünk, mert Múzeumi Világnapra megérkezett Baranyi László kõfaragó mester, és bûvészinasa Ferenczi Emil, és úgy néz ki, hogy a jövõ heti számunkba már az összeragasztott és kipótolt sírkövek fotóját is közölhetjük, és meghívhatjuk a Nagyérdemût Pünkösd Vasárnap délutáni "kõtáravatóra". A polgárház udvari déli falán talán akkorra már "mûködni" fog a most frissen felszerelt XVIII-XIX. századi márvány napóra (ugyanis azoknak a rugója a napfény, mely nem biztos, hogy megtiszteli a kõtár-avatást). De hogy még esõben is jól érezzék magukat vendégeink, meghívtuk Sz. dr. Kürti Katalin mûvészettörténészt a Déri Múzeumból, hogy a Nagyebédlõben tartsa meg a Húsvét-Pünkösdi gondolatkörbe illõ vetített képes elõadását "Munkácsy Triptichonja Debrecenben" címmel. A polgárházi rendezvények május 31-én, vasárnap délután 6 órakor kezdõdnek, melyre itt is szeretettel invitáljuk a múzeum barátait! Belépti díj forintban nincs kiméretezve. Régi követ, vagy napórát sem mindenki hozhat - csak úgy ...De egy feliratos téglával bárki hozzájárulhat az elsõ szentesi kõtár gyûjteményéhez, és nem is fontos megmosni, vagy szalaggal átkötni. Szakadt neylonszatyorban is elfogadják a "teremõrök".  - Rózsa Gábor cikke

ifj. KAMOCSAY JÁNOS

Nemes K. Sándor és Bene Erzsébet fia. Szentes, Csongrád m., 1818. máj. 29., r. kat. Volt tizedes (1834-1848. máj. 31. a 9. huszárezredben szolgált), Szentes város csendbiztosa.

1848. okt. 19 (16.)- hadnagy az alakuló 13. Hunyadi huszárezredben. Nov. 28 (16.)- főhadnagy ezrede bánsági hadtesthez beosztott osztályánál. 1849. jan. 22. kérésére elbocsátják. Júl. 17. Szentesen ismét szolgálatba lép ezrede ott állomásozó tartalék századánál. (Az egyik csatában jobb lábán lősebet kapott.)

Később városi levéltárnok, 1862-1865. polgármester, majd főbíró Szentesen.1867. és 1890. a helyi honvédegylet tagja. Meghalt Szentes, 1893. ápr. 18.

Közlöny 1848/139., 173. és 178., 1849/38., Mikár Zs.I.. 89. és II. 300., MOL: Hm.Ált. 1849. 1015., 3502., 24612. és 24782., Uo.: Bm. Honv. segély 1868. 3310., KAW: Gb. 9. HR. 1841- 1848. 5/104., Szül. akv.: MOL A 5207., Szentesi Évfordulónaptár 2009. április, Gyászjel. OSzK

Szentesi jegyzőkönyvek: 

Az újonnan kinevezettek közül 8 személy tagja volt az 1861-ben megválasztott tisztikarnak, de valamennyien már az abszolutista időszakban is tisztséget viseltek. Másik négy tisztviselő neve szintén az 1850-es évekből volt ismert. Öt igen fontos tisztséget - főbírói, aljegyzői, számvevői, alkapitányi, egyik tanácsnoki — a szentesiek előtt idegen személyekkel töltöttek be. Február 10-én eldőlt a polgármesteri szék sorsa. A város első tisztviselőjévé Kamocsay János közigazgatási tanácsnokot nevezték ki. Továbbra is betöltetlen maradt viszont az ügyészi és két törvénykezési tanácsnoki állás. Ez különösen érzékenyen érintette a városi törvényszéket, ugyanis a törvénykezési ügymenet előírásai szerint a törvénykezési tanácsnak legalább négy tagból kellett állma. Kamocsay polgármester Vidovich alispánhoz fordult segítségért, kijelentve, hogy a két tanácsnok hiánya miatt a törvénykezési osztály nem működhet szabályosan, s ez nem csak a lakosságra nézve hátrányos, hanem az elöljáróság tekintélyére is károsan hat. Az alispán közreműködésével országos pályázatot hirdettek, amelynek eredményeként május elején végre sikerült betölteni a két tanácsnoki állást.

1865. augusztus 8-án hatalmi szóval kinevezte Szentes város új, átszervezett tanácsát. Főbíróvá Kamocsay János eddigi polgármestert nevezte ki. A kinevezés tényét és a kinevezettek névjegyzékét tudatta a szentesi főszolgabíróval. 

Lázári Nagy család 

Erdélyből, Mező Kölpényből vette eredetét, az ott jelenben is fennálló Baczkó-Madarassy nemes Nagy családból, melynek egyik tagja Pál, 1620 körül, a Rákóczy hadseregének egyik kapitányaként a szatmári várban volt állomáson és a szomszédos Lázári községben, házasság útján lett birtokos. Maradékai ez idő óta szakadatlanúl birtokosok Lázári és Darócz községekben. 1644-ben Pál nemessége megújíttatott, a maga mint a Zsigmond fia részére is, a mit 1644-ben Szatmár vármegyében hirdettek ki. Ez a Szatmármegyében Páltól 1620 óta leszármazott család a megyei és az egyházi életben tevékeny részt vett. Katonai pályán működött és 1769. évben elhalt: Pál. – Gábor 1740, Ödön 1890-ben szolgált, mint katona. – Egyházi szolgálatot teljesítettek Zsigmond, Gábor, Pál és Ignácz. A megyei életben Károly 1830 körül sok évig volt a vármegye tiszti ügyésze, – Elek főszolgabírája, Ignácz 1847/8-ban követje, később 1848. évben képviselője és főispán. – Bertalan, szinérváraljai kir. közjegyző. – László al- és főispán, Béla volt főszolgabíró, a Széchenyi-társulat igazgatója, a szatmárvármegyei szabadelvű párt, a szatmári gazdasági és piarbank és az Éger és Sár-lecsapoló társulat elnöke.

Kolb család

Kolb család Németországból, bajor eredetű, valószínűleg müncheni család, ahol a család egyik ágának a XVIII. században sörgyára volt. A családnak Magyarországra származott részét lovagi rangra emelték „Von Winngen- nin” előnév használatával. A családnak Magyarországra származott tagjai közül az egyik Nagyváradon telepedett le és onnan származott át Szegedre ő, illetve utódai. Másik ága eredetileg is Szegeden telepedett meg már a XVIII. század elején talán Pestről jövet. De voltak, akik már a XVII. században is Magyarországon éltek, Győrben és Pozsonyban. Valószínű, hogy a szegedi és a nagyváradi Kolbok közös tőről erednek, mert a szegediek is serfőzők voltak. 

Kolb József (Szeged, 1778. febr. 26.—Szeged, 1852. máj. 2.) atyja Ferenc szegedi háztulajdonos, anyja Entrasz Zsuzsanna. Iskoláit bizonyára Szegeden végezte, középiskolát a piarista gimnáziumban. Nem ismeretes, hogy tett-e ügyvédi vizsgát. 1800-ban a nemesi felkelés szervezéskor Csongrádon gyalogos alhadnagy volt. Tanulmányainak befejezése után közigazgatási pályára lépett és Szeged városánál helyezkedett el. Előrehaladva a tisztviselői pályán, 1833-ban városi tanácsnok és ez marad mindvégig. Halálakor már nyugállományban van. Jó módban élt, 368 hold földön gazdálkodott és városi háza volt. A városi polgárőrségnek kapitánya. Valószínűleg Algyőn, 1804-ben kötött házasságot Bene Rozáliával, mely házasságból Mária, Miklós, Rozália, Antal, József, Ádám, Antal Pál, és Miklós Ignác gyermekei származtak. Talán még János és Bertalan is gyermeke volt. 

Kolb Bertalan (Szeged, 1812. aug. 23.—Szeged 1849. dec. 25.) atyja József városi tanácsnok, anyja Bene Rozália. Iskoláit Szegeden végezte, középiskolát a kegyesrendi gimnáziumban. A budai tudományegyetemen 1838- ban szerzett doktori oklevelet és ennek birtokában Szegeden telepedett meg és folytatott orvosi gyakorlatot. 1848. május 2-án szegedi kerületi orvos. Ezt megelőzően azonban, 1842- ben talán Soborsinban, Arad megyében lakott. 1849-ben orvostanárként említik Szegeden. Ugyancsak Szegeden 1842. aug. 25-én kötött házasságot Bába Máriával, mely házasságból azonban úgy látszik gyermek nem származott. Ő maga, 38 évesen kolerában halt meg.  

Kolb Antal Pál (Szeged, 1818. jan. 16.— Szeged, 1880. jan. 15.) atyja József városi tanácsnok. Anyja, Bene Rozália. Iskoláit Szegeden végezte, középiskolát a Kegyesrendiek Gimnáziumában. Utána a budapesti tudományegyetem jogi karára iratkozott be és jogot végzett. Nem kizárt, hogy ügyvédi vizsgát is tett. 1846-ban már városi főjegyzőként találjuk Szegeden. 1847. augusztus 5-én kinevezett aljegyző, majd kinevezett főjegyzője a városnak. Szegeden Szekfű u. 8. sz. alatt lakott. 1850-ben Csongrád, Csanád megye törvényszéki ülnöke. Szegeden I. osztályú járási bíró. 1865-ben városi tanácsnok és Palánk 598. sz. a. lakos. 1871-ben városi polgármester. Iskolai Igazgató Tanács tagja. 1871. dec. 29-én kinevezik az újonnan szervezett Szegedi Kir. Törvényszék bírájává. 1876. május 18-án bírói állásából nyugalomba vonul. Szekfű utcai lakásánál szomszédja volt Csermelényi Iván ügyvéd, 1880-ban átveszi Szremátz János ügyvéd irodagondnokságát. Első felesége elhalálozása után másodszor köt házasságot Chantangu Amália szegedi lakossal. 1851-ben házasságból származtak: Amália Veronika Rózái, Antal, Emília, és Ilona gyermekei.