del Bene

 Benedict del Bene (1814, Verona - ?)

Pete László -  Az olasz légió Debrecenben (1849)

1848-49-ben számos idegen nemzetiségű katona harcolt Magyarország szabadságáért, akiknek egy része külön légiókba tömörült. Az 1848 őszén megalakult német légiót — legmagasabb létszáma idején — mintegy 800 fő alkotta, az ugyanekkor légiószervezésébe fogó, a szabadságharcban legnagyobb számban résztvevő külföldiek, a lengyelek összesen 4000 katonával képviseltették magukat.

Az olasz légió megszervezésére, amely létszámában a lengyeleknek valamivel több mint a negyedét tette ki, csak 1849 tavaszán-nyarán került sor. Minthogy ilyen későn alakult meg, az olasz légió — a némettel és lengyellel ellentétben — csak a szabadságharc végső szakaszában, az augusztus eleji harcokban vett részt. Felmerülhet a kérdés: ha az olaszok ennyire kis számban, és mint légió a harctéren csupán a szabadság küzdelem legutolsó hetében képviseltették magukat, milyen jelentősége volt magyarországi szereplésüknek? 

A kérdésre a legilletékesebb, Alessandro Monti ezredes, az olasz légióparancsnoka megadta a választ már 1849. június 9-i levelében, amikor a mintegy ezer főt számláló légióról írt, amely „azonban elegendő ahhoz, hogy képviselje a huszonöt milliónyi olaszt, és így országunk rokonszenvét és érdeklődését Magyarország irányában”. 

A szimbolikus jelentőségen túl, amely egyébként lélektani és politikai téren mérhetetlenül sokat számított a szabadságharcát egyre elszigeteltebben vívó magyarságnak, katonai szempontból sem elhanyagolható az olasz légióteljesítménye: a legveszélyesebb helyen, az utóvédben önfeláldozóan harcolva biztosította a magyar honvédsereg visszavonulását.

 A magyarországi olasz légió megalakítására, tehát Debrecenben került sor, és történetének első három hónapos szakasza is a szabadságharc akkori fővárosához kötődött. Olasz katonák Magyarországon 1848 kora tavaszán, a császári-királyi haderő részeként, három olaszezred is Magyarország területén állomásozott.

 Törzsével és két zászlóaljával Pesten helyezték és a 2201 főnyi 16. (Zanini) gyalogezredet, amelyet a velencei tartományból, Treviso környékéről soroztak. A Lodi (Lombardia) vidékéről származó legénységből álló, 2228 főt számláló 23. (Ceccopieri) gyalogezred törzsével és szintén két zászlóaljával ugyancsak Pesten tartózkodott.

A lombardiai 7. (Kress) svalizsér (könynyűlovas) ezred századai pedig Pér, Peremarton, Veszprém, Tapolca, Hajmáskér, Palota, Csákvár, Kocs és Szöllös helységekben állomásoztak. A svalizsér ezred 1491 főből állt és 1457 lóval rendelkezett. - Számunkra ezen utóbbi története lesz érdekes.

A Magyarországon állomásozó második olasz ezred, a Karl Kress báró altábornagy nevét viselő 7.könnyűlovas ezred, kezdetben a Jellasics bán csapatai ellen harcoló magyar sereg kötelékébe tartozott. Jellasics sikerei után azonban, erőteljes agitáció hatására, más császári-királyi csapatokhoz hasonlóan, mégis átmentek a szembenálló táborba. Az ezred tizenegy tagja azonban nem követte társait, és a magyar honvédek között maradt. Ettől az ezredtől, még 1848 tavaszán, egy 56 főből álló különítményt Erdélybe küldtek pótlovakért.

Idézet az idevonatkozó hadparancsból: „Ami az olasz könnyűlovasokat illeti, miután ők az olasz névnek becsületet szereznek és most is nagyon el vannak foglalva, nem kívánom, hogy Szegedre jöjjenek; inkább arra gondolok, hogy a légióval, mihelyt csak lehet, hozzájuk csatlakozzam. Kérem azonban egy miniszteri rendelet kiadását, amely szerint az az osztag a légió szerves részének tekintendő. Minthogy pedig a légió fiatal tagjai a lovassághoz jelentkeznek és nekem ugyancsak a Kress-ezredtől most 15 jó kiképzőm van, tehát felállítok egy póttárat, melynek főparancsnokságával Del Bene lovasszázadost bízom meg és kérem 40—50 pótlónak felszereléssel együtt való kiutalását. - Monti colonello s. k."  - Del Bene Benedek 1848 tavaszán, mint főhadnagy Magyarországon szolgált a Kress-féle 7. sz. könnyűlovas (chevauxlegers) ezredben.

 A Kress-lovasok október folyamán kinyilvánították, hogy a magyar hadsereghez kívánnak csatlakozni. Azt kérték, hogy a győzelem után térhessenek haza, addig azonban végigharcolták a háborút. Önálló századot szerveztek belőlük, amely megtartotta a Kress elnevezést. A magyar honvédsereg mindvégig egyetlen könnyűlovas alakulataként 1849 nyarának közepéig Bem tábornok seregéhez tartoztak. Az erdélyi hadjárat után, 1849 áprilisában Bem csapataival a Temesköz felszabadítására indultak. Itt maradtak egészen addig, amíg századuk 1849 júliusában be nem tagozódott az olasz légióba.

Del Bene a Kress-féle ezredből kilépett, nyugalmazott főhadnagyot Klapka tábornok már június 8-án olasz lovasosztály alakítására ajánlotta a hadügyminisztériumnak. (MNL OL HM Ált. 1849: 18 248)

Egy másik forrásban az alábbiakat olvashatjuk a légióról:  

https://lemil.blog.hu/2011/03/14/az_olasz_legio

  A lombardiai kiegészítésű 7. Kress könnyűlovas ezred legénységéből mintegy 70 fő magyar oldalra állt, és Proetzl (1848 őszétől Peretzi) Mihály vezetésével svalizsér lovasként az erdélyi hadszíntéren küzdött meglehetősen nagy sikerrel a román dereguláris  irreguláris felkelők ellen. Később őket a Légió keretein belül 1849. július 29-ig egy 120 fős századdá szaporították, vezetőjük ekkor Giuseppe Decarlini százados volt.

A széttagolt olasz egységeket integrálandóan, felismerve a többi külföldiekből szervezett Légió (Lengyel Légió, Német Légió) előnyeit, 1849. márciusában Győzey (eredeti nevén: Nicoledon) Vince őrnagyot bízták meg az Olasz Légió megszervezésével. A Légió magvát a kápolnai csatából megmenekült Zanini - bakákból alakított 2 század alkotta. Győzey összegyűjtötte a svarcgelb hadseregből megszökött más olasz katonákat is, valamint jelentős számban vállaltak szolgálatot a magyar kézben lévő olasz hadifoglyok is. Áprilisban már a 3. századot szervezték meg, május végén az első két századot Zaránd megyébe küldték a román népfelkelők ellen.

A tavaszi hadjárat magyar sikereinek hatására egyre több olasz katona hagyta el a császári sereget, és a fogságba esettek közül is egyre többen álltak be a légóba, így 1849. június közepére már egy teljes, 6 százados zászlóalja volt a Légiónak. Már csak egy karizmatikus parancsnok hiányzott, de nem sokat késett a kinevezése. A piemonti – szárd kormány kiállította a legmegfelelőbb ember, Alessandro Monti (a Nemzeti Múzeum kertjében álló mellszobrának felirata szerint Báró Monti Sándor ezredes) bresciai származású (ab ovo szerethette Haynaut) ezredes megbízólevelét. A 30 éves katona gyors búcsúzkodás és málházás után szekérre is ült ”andiamo sulla terra di ongeresi, lesto lesto!” felkiáltással.

Kossuth szavait, miszerint "a magyarok ügye elválaszthatatlan az olaszokétól", Monti teljesen felvállalta azzal, hogy "felajánlja kardját, mint katona, a magyar ügy érdekében". Többhetes kalandos, rejtőzködős utazás után magyar földre érve felvette a kapcsolatot a kormány képviselőivel, majd hosszas előkészítés után Debrecenbe érkezve konkrét parancsot kapott az olasz egységek összevonására, Kossuth 1849. május 25-én adja át a parancsnoki megbízólevelet.  Az Olasz Légió ekkor egy szabályos - hat századból álló - valamint egy kétszázados zászlóaljból, továbbá a De Paoli százados vezette vadászcsapatból és egy könnyűlovasszázadból állt. Ezek lőfegyverekkel felszereltsége jónak mondható, karabélyok és puskák is nagy számban fordultak elő. A Légió élén Monti báró sikeres logisztikai munkát végez, de harcba csak a nyári hadjárat végén kerül, ahol a Légió szinte végig az utóvédben harcol. 

A Légió 1024 emberének Szegedre irányító parancsa (”Legio, avanti, marsc! A cavallo, rapidamente! Lesto lesto, non sei a casa sei in Toscana!”) 1849. nyarán kelt, július 29-én már Guyon ezredes táborában főzik a macskás babot az olasz legények a IV. hadtest alárendeltségében, persze a magyart bort kortyolván így fakadtak ki: ”Questo non é vino, è possibile bere vino vero a casa solo!”. Pár nap múlva, augusztus 5-én a szőregi sáncok védelemben, zárt négyszögben lovasrohamok visszaverésére hasznosították tudásukat. Itt a lengyelekkel és Dessewffy tábornok lovassági csapataival harcolnak együtt (igazi szabadságharcos szövetségi haderő küzdött) az osztrák felvonulás visszaszorítására. A csata elveszett ugyan, de az Olasz Légió egyben maradt, és ezt a kohéziós tulajdonságát a későbbiekben sem veszítette el. Temesvárig 5 napos utóvédharcba keverednek, étlen-szomjan kitartanak, de a temesvári csata után nincs már hely számukra, ezért augusztus 20-án (az utolsó honvédek után) Orsovánál, zárt egységben török földre emigrálnak. 

Az alakulat létszáma a vesztes csatákat követően 465 fő (kiszámolható, 1024 fő volt a feltöltés után), a török földre 450 lép, 15-en dobbantottak mindössze, a többiek halottak, sebesültek, vagy foglyok.  Monti báró török földön is fegyelmet tartott katonái között, nem engedte szétszéledni őket. Pár hónap múltán a Légió tagjai Gallipoliból hazahajóztak Itáliába, ahol Cagliariban kikötve 1850. június 14-én feloszlatta az egységet. ” Abbiamo combattuto con onore, ma non c'è una finalitá già prima di noi. Arrivederci amici miei!” szólt morcos katonáihoz, majd hazaküldte mindannyiukat. Monti báró később is levelezett a magyar emigráció tagjaival, elsősorban Batthyány Kázmérral és Kossuth Lajossal, idős korában is egyre csak tervezgette a szabadságharc folytatását, karddal kelt és azzal is aludt. Hiába, a forradalmár nem öregszik, nem lanyhul, céljai nem tompulnak, csak a dereka fájdul meg gyakrabban és a reggeli tornája megy egyre nehezebben.

A véletlen egy konkrétabb del Bene kutatást is szembesodort: 

Dr.Várkonyi Tibor, Matrikula 2013 – Törvénytelen János nyomában avagy Reznek(i) avagy Húsz János származási problémái:

"1848 elején – tavaszán a 7. számú lombardiai könynyű lovas ezred alezredeseinek(!)a névsorát (a forrás által rögzített sorrendben):  9. Benedikt Del Bene

(1849-ben a Monti ezredes által vezetett olasz légióban harcolt az osztrákok ellen): Dal Bene Benedetto (fent Del Bene Benedikt) Olasz légió századosa, aki a 7. számú svalizsér (könnyűlovas) ezred főhadnagyaként dezertőrként (vagy más forrás szerint kilépve) került később az 1849-ben felállított olaszlégióba, (valószínűleg azért, mert a Kress-svalizsérok időközben átálltak az osztrákok oldalára). Született Veronában 1814-ben, a szabadság harc után visszatért Olaszországba (Cagliari volt az érkezés helye). Rávonatkozóan két forrás áll rendelkezésünkre:

a) „A Légió névjegyzéke Törökországban 1849-50

b) „Névjegyzék. Olasz Légió” (ez Gallipoliban készült)

Mindkettő forráshelye: Archivodei Baroni Montidella Corte, Nigoline Cortefranca (Brescia). Cartedi Alessandro Monti.

Pete Laszlo - ” Viva l’Unione magiaro-italica!” Magyar–olasz kapcsolatok 1848–1849-ben 

A fenti forrásmunkában Benedetto Del Bene jellemzése, amely Monti ezredes levelezéséből származik: 

„1849 júniusában lépett be az Olasz Légióba. 7 évig szolgált az osztrák Kress lovasezredben. Emberi értékei vannak, de különös jelleme és túlzott borfogyasztása inkább károssá mint hasznossá tette őt a légió számára. Egy veronai nemesi családból származik, anyagi javaknak nincs híján...” - Monti s.k.

Ugyanitt értesülünk a visszontagságos hazautazásról: 

Az olasz légió Tecco szárd követ szeptember 4-én, Konstantinápolyban kelt leveléből értesült a diplomáciai konfliktus fejleményeiről. Tecco örömmel adta hírül, hogy Törökország nem kívánja kiadni a menekülteket Ausztriának és Oroszországnak. A légió további sorsa mindazonáltal bizonytalan maradt.

"A légió most négyszáz sokat próbált és mindenre kész emberből áll. […] A légió élete elfogadhatóan zajlik, a testületi szellem egyre jobb. Csak Del Bene viselkedik hallatlan szemtelenül és hálátlanul, s arra kényszerít, hogy olyan rendszabályokat érvényesítsek vele szemben, amelyek egyébként szándékaimmal ellenkeznek. Átkozott a pillanat, amikor könyörületet gyakoroltam egy ilyen ember irányában.” - Monti s.k.  

Az „Olasz Légió.Névjegyzék.” című névsorban található jegyzetek között, amelyeket valószínűleg Monti készített, Del Bene százados neve mellett, többek között, az áll, hogy „túlzott borfogyasztása inkább károssá mint hasznossá tette őt a Légió számára”.

Sajnos, több információt nem találtam róla.