Bene Klára Katalin Franciska1845.03.31-én született Nándori Bene Ferenc Antal Ádám (szül.: 1803. szept. 27.-1881.04.29.) és Eggenberger Terézia második lányaként Pesten. 1855-ben testvérével Georginával a Pestbudai Hangászegyesületi Zenede első osztályos tanulója. További életéről sajnos eleddig nem sokat tudunk, de a kamaszkori naplójából igen részletes képeket kapunk a család szokásairól és életéről. Naplóvezetését a házasságkötésekor sajnálatos módon abbahagyta. Haláláról (1914.06.22. Pest) gyászjelentésből értesülünk

Férje a Fényes Eleket is magába foglaló csoklyai Fényes családból származó Miklós volt. csoklyai Fényes Miklós (1840.11.29 - 1916.07.07.) királyi  táblabíró, majd nyugalmazott magyar királyi kuriai bíró a Pesti arisztokrácia köreihez tartozott. Utódjai nem maradtak. 

Egy nemesi származású, de honorácior életmódot folytató család térhasználatának felidézésében Bene Klára naplója nyújt segítséget. A napló forrásértékét emeli, hogy szerzője leányként nagyobb önállóságot élvező, hamarabb függetlenné váló fivérétől eltérően, a kor szokásainak megfelelően férjhezmeneteléig családi körben maradt, ahhoz mindennapjai szorosabban kötődtek. Ezáltal részletes képet kaphatunk nem csupán saját, hanem családtagjai szokásairól is. A szerző, Bene Klára, később Fényes Miklós királyi táblabíró neje, ifjabb Bene Ferenc orvostudós leánya és idősebb Bene Ferenc (1775–1858) egyetemi tanár unokája volt. A napló első köteteiben is többször említett nagypapa nem csupán széles körben elismert, a reformkori nagy kolera- és tífuszjárványok leküzdésében jelentős érdemeket szerzett orvos és tudományszervező volt (1841-ben Bugát Pállal alapították meg a Magyar Természettudományi Társulatot), hanem kitűnő pedagógusként szorgalmazta a gyermekek testi nevelését. Az orvos apa és nagyapa révén kapcsolatban álltak többek között a Vay, a Toldy és a Semmelweis családdal. A Pest Belvárosában, a mai Deák Ferenc utca 5. sz. alatt élő, a nyári lakásba költözés időszakának kivételével kerttel nem rendelkező, népes család életében fontos szerepet töltött be a séta, hiszen rokoni és társas kapcsolataik ápolása mellett lehetőséget biztosított az orvosi irodalom által1153 (hogy csak a makrobiotika tanításaira utaljak) olyan nagyra értékelt és szorgalmazott rendszeres testmozgásra is. Bene Klára naplójának az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában őrzött, fennmaradt 12 kötete az 1855. június 20-tól 1861. szeptember 4-ig terjedő időszakot öleli fel, kilencéves korától tizenötödik életévéig, a személyiségfejlődés szempontjából olyan meghatározó korszakot. A mindennapos számvetés igényével, túlnyomórészt magyarul írott napló rövid feljegyzések mellett élénk érdeklődésről és jó megfigyelőkészségről tanúskodó, széles témakört felölelő hosszabb leírásokat, észrevételeket is tartalmaz: a hétköznapi tevékenységek, olvasmányok, családi események mellett a társas együttlét olyan alkalmairól is beszámol, mint rendszeres sétáik, kirándulásaik, kiállítások, színházi előadások látogatása. A Bene családban a rendszeres séta ideje adott volt, a családi rituálé részét képezte. A délelőtt, mise előtt illetve után tett séta azonban általában nem társasági esemény volt, szűk családi körre korlátozódott – eltérően a délutáni és esti alkalmaktól. Színhelyét a lakóhelyhez való közelség határozta meg, valamint rokonok, ismerősök felkeresése, a nagyobb kirándulás igénye és egy-egy ünnepi alkalom. Az édesapa gyakran tett önálló kirándulásokat a budai hegyekbe, de számos alkalommal előfordult, hogy gyermekei is elkísérték. A család lakóhelye közelében található sétahelyek közül a két legfontosabb, a Karacs-leányok által a nagy por miatt csak Szahara-térnek nevezett,1154 az 1850-es évek második felében már népszerű „sétakertté” vált Erzsébet tér, valamint a Széchenyi sétatér voltak. Mindennapos sétáik során gyakran mindkettőre kilátogattak, ezt megelőzően illetve követően a Belvárost vagy közvetlenül a Duna-partot is felkeresték. Bene Klára naplójában így írt az Erzsébet téren tett sétáikról, a sétatéren való időzéseikről: 

„/1860. május 17., csütörtök/ Az Úr mennybementele. […] ¾ 7 táján a sétatérre mentünk, Emmi és Géza is eljöttek; itt igen sok emberek voltak; ösmerősöket csak Swobodaékat, Takácsy, László, és Nyománkay urakat láttuk. – Egy darabig sétáltunk és azután a Kioszkhoz mentünk, itt egy fehér asztalkához ültünk és fagylaltot rendeltünk; én „málna és őszibarackot edtem, és délicat volt. – Itt is minden tele volt. – Nem sokára a két gyerekeket haza késértük, még mi haza értünk volt ½ 9.”

"/1861. július 9., kedd/ Uzsonna után 7 órakor Toncsi a sétatérre kísért, itt katonai zene, de roppant népség is, idő múlva a kioszkhoz mentünk, [...] midőn a zene végződött, akkor sokan mentek el, [...] sok-sok cifra hölgy ment a Széchenyi térre, többnyire egész fehérben, végre egy üres padot találtunk és 8 óra után jött Papa és szépen lassan átjöttünk.” 

A kis fásított Széchenyi tér, a Széchenyi liget, amelyet az 1840-es évek közepén az Újépülettől délre a Széchenyi István kezdeményezésére létrejött Sétány Társulat hozott létre, Pest egyik népszerű sétahelye volt. A közepén található kioszkban kávét, fagylaltot is fogyaszthattak az ide látogatók. 1858-ban a „főváros tisztes osztálya közül többen” a hatóság engedélyével egy zártkörű társaságot alakítottak gondosan ügyelve arra, hogy oda nem illő személyek ne kerülhessenek tagjai közé. Május elejétől hetenként két alkalommal, szerdán és szombaton úgynevezett sétaestélyek rendezésére vállalkoztak, s a jegyekből befolyó összeget jótékony célra, valamint a sétány rendezésére szánták. A kezdeményezés lelkes fogadtatásra talált, s a színházi előadások számára is komoly konkurenciát jelentő sétaestélyekre a Bene család is gyakran kilátogatott. Számukra a Széchenyi sétatér a zöld szalon szerepét is betöltötte, hiszen társas kapcsolataik ápolásának gyakori és meghatározó színtere volt, a frissítő séta mellett lehetőség nyílt rég nem látott ismerőseikkel való találkozásra, társalgásra is. 

„/1860. május 15., kedd/ Az Erzsébet téren mentünk keresztül a Széchenyi térre, itt még igen kevesen voltak, [...] felségesen mulattam; sebesen múlt az idő. – A zene igen jó volt. – A Rákóczyt is kezdeték játszani és ekkor az éljenzésnek úgymint tapsnak nem volt vége. – Számtalanszor repetálták is, úgymint „Hunyadi Lászlóból,” de legtöbbet játszottak gyönyörű csárdásokat. – 9-kor már haza kellett mennünk, nem volt többé nyugtok szüleimnek. – Odakint tömérdek népség volt. – A levegő az eső után felséges volt.” 

Ugyancsak gyakran felkeresték a József teret, a mai József nádor teret, amelynek sétatérré alakítása 1858- ban indult meg. Népszerűségét a család által is gyakran felkeresett Kugler cukrászdájának köszönhette. A Belváros legrégibb kertje a Károlyi-kert a reggeli, délelőtti séták gyakori állomása volt Az üvegház és a virágok leírása többször szerepel a naplóban. Ritka téli sétáik alkalmával ugyancsak ellátogattak ide. A rokonok, ismerősök felkeresésével gyakran egybekötött séta egyik fontos állomása volt az ekkor még Pest külső részén, kertektől, majorságoktól, szántóföldektől övezett Városliget (a naplóban Városerdő, a Város erdeje néven is szerepel), amelyet Vahot Imre Budapesti kalauzában mint „a fiatalabb fővárosnak legszebb, legkedvesebb mulatóhelyét, Pratere”-t ábrázolja.1158 Megközelítése, hacsak nem a nagypapa kocsijával vagy fiákerrel, nem volt egyszerű az omnibuszokkal, a hosszas várakozás és különösen vasár- és ünnepnapokon a nagy tömeg miatt. A gyakori városligeti séta toposzai a tó, a szigetek, a növényzet leírása, egy-egy látványosság bemutatása (körhinta, ünnepélyek, pl. az Anna-bál előkészületei), a közönség jellemzése (különösen vasárnap látogatják sokan) és a Pesten olyan nagy gondot jelentő por gyakori említése. 

„/1856. július 27., szombat/ Este megént a nagyszülőkkel a Városerdőben kocsiztunk, hol a nagyszerű készületeket a mai, a Pávaszigeten tartandó »Anna bálra« láttuk, már sok helyeken lovas Policzei van fölállítva, az allee is meg lesz világítva. A Király utcában sok asszonyokat és leányokat szép fehér ruhákba láttunk kimenni. A Pávaszigeten sok fekete, sárga és nemzeti színű zászlók voltak.” 

„/1856. szeptember, 17., szerda/ Estefelé kimentünk a Ligetben és az új Ringelspiel mellett mindenfélét játszottunk és gyalog hazamentünk.” 

„/1857. április 5., vasárnap/ Papa, én és Gina Városerdőbe mentünk, a bimbók a fáktól kezdenek fakadni, ibolyákat nem találtunk, de más virágocskákat, az első lepkéket és cserebogarakat láttuk. Többször kipihentünk és gyalog hazamentünk. Egy árnyékos helyen Papával labdáztam.”

 Jóval ritkábban látogatott el a család a Múzeum-kertbe, (a józsefvárosi templom felkeresése alkalmával) a Botanikus-kertbe és (feltehetőleg a távolság miatt) az Orczy-kertbe, amely a 19. század első felének egyik legszebb sétahelye volt. A családi programokban ugyancsak periférikus helyet foglalt el a Margitsziget, megközelíthetőségének és, amint arról említései is tanúskodnak, a bejutás nehézsége miatt. Általában május első felében, a Császár fürdő felkeresésével kötötték egybe a kirándulást. 

/1858. május 16., vasárnap/ [Délelőtt] az Erzsébet téren sétáltunk, és azután a barátok templom[á]ban voltunk (…). [Délután] Rózsáékkal és Barkassyékkal, Papa, Irma és én egy lagyikban, Margitszigetre mentünk. Először nem engedték kiszállni, de midőn egy borravalót megígértek, azután beeresztettek. Itt is szépen zöldell, mi virágokat, de főképp gyöngyvirágokat kerestünk. Németszeginével és 3 asszonnyal találkoztunk. 8 óráig sétáltunk és a romokat is megnéztük, és azután eredtünk jött a csónak, még előbb kenyeret edtünk és vizet idtunk. [...] ma egy szép, de nagyon meleg nap volt.”

A budai sétahelyek, a hegyekbe tett hosszabb kirándulásoktól eltekintve jóval ritkábban szerepelnek a naplóban. Általában csak ismerősök, rokonok meglátogatása alkalmával, vasárnap keresték fel a Várkertet, az Ellipszet, a Horváth-kertet és a Vérmezőt. A ritka budai séták leggyakoribb célja a budai városparancsnok egykori majorsága, az 1787-re parkosított Városmajor, a budai lakosok kedvelt szórakozóhelye. Kivételt csak az 1861-es év jelentett, amikor májusban a család több hónapra nyári lakásba költözött, így a közeli Városmajor vált sétáik mindennapos színhelyévé. Amint arról a napló beszámol, Buda eme mesterséges zöld területét ünnepnapok kivételével kevesebben keresték fel, mint a pesti Belváros sétatereit.

„/1861. május 15., szerda/ […] azután Mamával a város majorjában sétáltam, a sötét fasor alatt egy feltűnő nő járt egy gitárral és szüntelenül énekelt; persze pruszli volt rajta, fekete bársony mente és széles nemzeti színű szalag a fényes fejkötőjén, tehát ez az énekesné, de megfoghatatlan, hogy bír ebben a nagy szélben oly hangosan énekelni.”

„/1861. május 30., csütörtök/ Úr napja. […] mi a Városmajorban sétáltunk, sokan jöttek ki, éppen midőn hazajöttünk.”

A mindennapos séta, amint arról a napló gyakori feljegyzései is tanúskodnak, fontos eseménye volt a napnak. A kora délelőtt, késő délután illetve nyáron esténként, vasárnap és ünnepnapokon mise után, szép időben, családtagokkal vagy ismerősökkel, de sohasem egyedül tett séta legfontosabb színterei a Duna-part és a belvárosi utcák mellett a sétaterek, kertek és parkok voltak. A napló szerzője részletesen beszámol kivel és hová mennek, milyen látványosságokban van részük. Nem mulasztja el megemlíteni, milyen öltözetben jelennek meg, hiszen a látni és láttatni elvét követve önmaga is a látvány részese és része, fontos volt számára, hogy miként mutathatja meg önmagát. A délutáni illetve esti séta leírásának meghatározó eleme koreográfiájának bemutatása, miként használják fel az eltöltött, gyakran egy-másfél órát, olykor hosszabb időt: megérkeznek, majd helyet foglalnak, nézelődnek, ismerősöket keresnek, velük társalognak, zenét hallgatnak, fagylaltoznak, ritkán a Városligetben labdáznak, társasjátékoznak. A család elsősorban az ismerősökkel, rokonokkal való találkozásra használta fel a sétányokon, parkokban tett sétát, az olvasás és tanulás, amely más forrásokban szintén szerepel mint jóval szűkebb körben végzett, nagyobb elvonultságot igénylő tevékenység, számukra az otthoni szférához tartozott. A Bene család számára mindennapos sétáik társas életük fontos alkalmai voltak. A fizikai és szellemi felfrissülés mellett kapcsolataik ápolására is lehetőséget nyújtottak. Idegenek tekintetétől kísérve, a család számára is szórakoztató látvány élvezete mellett a mesterségesen átformált természet közegében a társas életnek a szalonhoz hasonlítható, láthatatlan határoktól övezett, csak ismerőseik, rokonaik számára nyitott színterét alakíthatták ki.  Klára naplójából a következő szemelvényeket ragadtam ki: 

"Az 1850-es évektől augusztus 18-án katonai díszszemlét és ünnepi misét tartottak a király születésnapja alkalmából. Bene Klára, ifjabb Bene Ferenc orvostudós leánya naplójának fennmaradt 12 kötetében (1855-1861) a Vérmező általában csak a Városmajorba tett séták egyik állomása volt, kivéve egyes ünnepi alkalmakat."    A Várhegy Duna felőli oldalán található sétány, az Ellipsz is az egyik legszebb sétahelyek közé tartozott. Bene Klára naplójában a délutáni budai séta egyik szép állomása volt, ahol különösen a kioszk és a közönség ragadta meg figyelmét.

„/1860. szeptember. 23. vasárnap/ ¾ 6 táján a szép Ellipszen voltunk; a kioszknál sok-sok emberek voltak, de mi mégis jó asztalkát kaptunk, és jó kávét uzsonnáztunk; zene is kellemetes volt, azután Ginkával járkáltam, több rózsaszálakat találtunk, és egynéhány csinos katonatiszteket, ½ 7 táján elmentünk, 7-kor itthon voltunk.” 

A Grassalkovich Antal, valamint József nádor által tájképi stílusban kialakított, majd a szabadságharc idején a többhetes ostromban súlyos károkat szenvedett Várkertet az 1850-es évek közepén állították helyre, 1854-ben üvegházakat is létesítve. A megújult kertben tett látogatásról Bene Klára így írt naplójában: „/1856. április. 17. csütörtök/ [...] wir gingen im Schlossgarten, es ist eine sehr schöne Aussicht, in einem {schönen} Glashause haben wir schöne Blumen gesehen. Musik hörten wir auch weil beim Erzherzog ein Dîner war.“

Az 1838-as pesti árvizet követően Károlyi György által „angol módi” szerint átalakított kertbe Fótról, Gödöllőről, Nagykárolyból, Pozsonyból szerezték be az új növényeket és egzotikus fákat. A Belváros legrégibb kertje Károlyi György titkára, Bártfay László sétáinak szinte mindennapos színtere volt. Bár a kert elsősorban a család magánkertjeként szolgált, látogatók is felkereshették, így válhatott a Bene család reggeli, délelőtti sétáinak gyakori állomásává. Az üvegház és a virágok leírása gyakran szerepel Bene Klára naplójában. Ritka téli sétáik alkalmával ugyancsak felkeresték:

„/1860. január 8. vasárnap/ [...] midőn egészen elkészültünk, Papa, Irma és én elmentünk, Gróf Károlyi gyönyörű de most igen téliesen kinézésű kertét egyszer átjártuk. A sok rózsafák igen jól, szalmával vannak lekötve, csak a fű zöldell, és milyen szépen. 4 fok volt, tehát kellemetes lett volna, ha nem egy rettenetes nagy szél fújt volna, hogy alig lehetett járni.”

Az Új sétatér néven is szerepelő Erzsébet tér (1858-tól ezen a néven) eredetileg temető volt, bokrokkal, bedőlt sírokkal, helyén később alakult ki az Új tér, Új Vásártér, majd Vásártér. A leégett német színház itt felállított ideiglenes faépületét a Bene család is látogatta. A Belvárosban a József tér, a mai József nádor tér sétatérré alakítása már 1858-ban megindult, amint ezt Bene Klára is feljegyezte naplójában. „/1858. május 6., csütörtök/ A József téren is egy sétatért kezdettek ültetni.”

A városi parkok, vendéglőik, kioszkjaik családi alkalmak megünneplésének is kedvelt helyszínei voltak. Így a Margitsziget vendéglőiben rendszeresen tartottak családi összejöveteleket (egy, a szigeten pihenő idős házaspár családi körben itt ünnepelte aranylakodalmát június 30-án). Névnapokat követően a rokonokkal tett séták színhelyei voltak a parkok:

/1861. augusztus12., hétfő, Klára napja/ „Délután (…) azután a városmajorba mentünk sétálni, a fűre telepedvén haragszomreádot játszottunk, míg Neyék jöttek, ma a két kis lány is, Aranka és Elma és akkor persze hazamentünk”

Bene Klára naplójában a hosszabb délutáni illetve esti séta leírásában meghatározó fontossággal bírt koreográfiájának bemutatása, miként töltötték el a séta gyakran egy-másfél óráját, olykor hosszabb időt: a megérkezés, nézelődés, ismerősök keresése, a velük való társalgás a séta legfontosabb alkotóelemei voltak, emellett a térzene hallgatása, fagylaltozás, ritkán a Városligetben illetve a Városmajorban labdázásra, társasjátékra is sor került.  Az Ellipszről és a Várbástyáról nyíló kilátás, a környezet, a többi sétáló, a Városligetben a csónakázók vidám képe kellemes látványt nyújtott, mások szemlélése mellett pedig az ismerősök társasága ígért üdítő kikapcsolódást.

/1861. május 9. csütörtök, az Úr Mennybemenetele/ (…) 4 óra táján Lacika egy kényelmes és csinos nyitott fiacert hozott és mi sebesen a városligetbe szállíttattunk, roppant sok népség tódult kifelé, kint is már nagyon élénk volt, mi sokat járkáltunk, egy ideig Rayékkel is, soká nem láttunk ismerősöket, de aztán mégis, csak úgy távolról (..)

 A játék a parkokban való időtöltés fontos eleme volt. Bene Klára családtagjaival, ismerőseivel a Városligetben és a Városmajorban, tehát a viszonylag nagy kiterjedésű parkokban eltöltött óráinak a séta mellett gyakori programja volt a játék, labdázás. 1860. pünkösd hétfőjén, délután a család a Városmajorba kirándult: „/1860. május 28./ (…) 4 óra táján elmentünk, szép, de keveset szeles idő volt. – (…) – A hídon, alagúton és generálmezőn keresztül át a városmajorjába, a réten találtuk Herminát társaságával. (…) eleinte csak beszélgetünk, de midőn a nap kevesebbet sütött, kezdettük a nagyon mulatságos abroncs játékot és igen jól mulattunk uzsonnáig; azután jött Wágner a többi fiúkkal és ők mind elmentek; mi ismét lementünk a rétre, Barabás Ádel és Alice is jöttek, és játszottunk majd f9-ig, azután a hintónál voltunk és hn9 kor útra indultunk; sok emberek jöttek befelé minden oldalról. – hn10ig haza értünk, siettem az ágyba, mert jól elfáradtam, de igen jól mulattam magam.”

A térzene, a parkok olyan fontos, sok látogatót vonzó hangulati eleme, a tárgyalt időszakban intézményesült szórakozási formának tekintethető. A parkok, sétányok vendéglőiben, kávéházaiban illetve előttük tartott szabadtéri koncert, zenés előadás meghallgatása a séta egyik fontos célja, s kedvelt időtöltés volt (pl. a Horváth-kertben). Nem volt ez másként a Bene család esetében sem: „/1860. május. 15., kedd/ (…) Az Erzsébet téren mentünk keresztül a Széchenyi térre, itt még igen kevesen voltak, de Wagnerék itt lévén, velök sétáltunk, le is ültünk; nagy volt örömöm, midőn Hoffmannék jöttek t.i. az öreg asszony, Ámeli, Mitzi, Károl [...] – azután mindég ezen társasággal voltunk; (…). – A zene igen jó volt. – A Rákóczyt is kezdeték játszani és ekkor az éljenzésnek úgymint tapsnak nem volt vége. – Számtalanszor repetálták is, úgymint „Hunyadi Lászlóból”, de legtöbbet játszottak gyönyörű csárdásokat.”

„/1860. szeptember 23., vasárnap./ (…) elmentünk a Horváth-kertbe, itt is voltak emberek, (…) ; a kertész az éjjel georgina levelekből egy pompás nagy magyar címert készített, egy nagy táblán, mint egy gömbölű asztal volt látható, jártunk is a szép tiszta kertben, az arena udvarban voltak sok gyerekek, kik a darabban mint állatok jönnek elő, csúnyán néztek ki, és nagyon vígan ugráltak, egy pár felöltözött nő is mutatta magát. Egy nagy kocsiról sokféléket raktak le, mulatságos volt ezt nézni. (…) „/1861. május 13./ (…) átmentünk a Horváth-kert másik részében, itt is minden szép zöld, az arenában Molnár társasága játszott, a zenét és éneket ki lehetett hallani, az udvarban több színészek keltek, jártak, ez egy gratis színház.”

A hétköznapok és ünnepnapok gyakorlata nem vált el élesen egymástól. Érvényes ez a parkok felkeresése, használata esetében is. Ebben a tekintetben Bene Klára naplója is hasonlóságot mutat: általában véve a hétnek nem volt olyan kitüntetett napja (kivéve az édesapát), amelyhez szorosan kapcsolódott volna a zöldterületek felkeresése. A Bene család esetében azonban meg kell jegyezni, hogy hétköznapi és ünnepnapi térhasználata között különbség figyelhető meg, mely abban nyilvánult meg, hogy jeles napokon a lakóhelyüktől távolabb eső parkokat, kerteket, a Városligetet, a Margitszigetet, az Orczy-kertet illetve a budai sétahelyeket is felkeresték. Amint az a naplóból leszűrhető, különösen markáns volt a hétköznapi és ünnepnapi térhasználat közötti különbség az orvos édesapa esetében, aki nagyobb kötöttséget és elfoglaltságot jelentő hivatása miatt elsősorban csak vasárnap és ünnepnapokon csatlakozott a családi sétákhoz illetve tett nagyobb kirándulásokat a gyerekek vagy a barátok kíséretében a budai hegyekbe. 

Annak érdekében, hogy a Széchenyi sétatér visszanyerhesse az őt megillető helyet a korabeli társas életben, a „főváros tisztes osztálya közül többen” a hatóság engedélyével egy zártkörű társaságot alakítottak gondosan ügyelve arra, hogy oda nem illő személyek ne kerülhessenek tagjai közé. Május elejétől hetenként két alkalommal, szerdán és szombaton úgynevezett sétaestélyek rendezésére vállalkoztak, s a jegyekből befolyó bevételt jótékony célra, valamint a sétány rendezésére fordították. A kezdeményezés lelkes fogadtatásra talált: 

A színházi előadások számára is komoly konkurenciát jelentő sétaestélyekre a Bene család is gyakran kilátogatott, az első szabadtéri koncertről Bene Klára naplójában így írt:

„/1858. május. 5., szerda/ (...) Este 6 órakor a Széchenyi sétatérre mentünk, itt minden héten kétszer zárt társaságok lesznek, ma volt az első, egy katonai banda Duber alatt és Sárközy cigányai felváltva jádszottak. A fák szépen zöldellnek és az utak fel vannak locsolva. A padok[on] kívül még sok székek is vannak, és minden 10-12-ik fán egy tükör függ. Még 8 óra előtt szépen meg lett világítva. ½ 9 órakor hazamentünk. (...).”

A sétatér kisajátítását, használatának korlátozását az 1850-es években sikerrel hajtotta végre az egylet. Miután a kis kioszk 1860-ban leégett, a sétány a korábbiakhoz képest elhanyagolt állapotban maradt 1864-ig.

Nagy Iván : Fényes család. (Csokaji).

Bihar vármegye nemes családa, mely Szatmár megyéből származott át. Czímeres levelét a XVII. században nyerte, azonban róla tüzetesebb adataim elveszvén, csak két ágra szakítva terjeszthetem elé, mint következik. A másik ág Fényes Istvántól, ki Nagy-Kőrösön lakott, származott, Szatmár megyétől nyert nemesi bizonyítványát Pest megyében hirdetteté. Fia és unokája I. József Debreczenben lakott. Nevezett I. Istvánnak Vladár Erzsébettől fia volt II. István ki Debreczenben Hadas Juliannától nemzé Jánost, ki Sopronban halt meg, és I. Józsefet, ki Debreczenben lakott, (született 1783–1853.). Ez nőűl vévn Darvay Victoriát, Szatmár megye előtt igazolta nemességét; gyermekeit és utódait a következő táblázat mutatja. (lsd. balra)

Az első ismert Fényes armális 1631 febr.5-én II.Ferdinánd királytól Fenies János neje Anna, fiuk István és fivérei Mihály és Péter részére. Ezt u.e. évben Abauj vármegyében hirdették ki. A második 1633.jun.5.I.Rákóczi György fejedelemtől Fényes Péternek és feleségének Barso Annának, gyeremekeiknek Istvánnak és Erzsébetnek, valamint Fényes Mártonnak ésnejének Bihori Ilonának, János, Katalin és Anna nevü gyermekeikkel. A harmadik 1636.febr.10. II.Ferdinánd király adta Fényes Péternek, általa Márton és Ferencnek, valamint fiának Jánosnak. (Szatmár vármegye 1785.évi bizonylata szerint) 

1635-ben Szabolcs megyében nemességet szerzett, majd Biharba, és Szatmárba átterjedt birtokos nemes  család tagja, szülei: Fényes Menyhért* és Thurzó Irén. Keresztelték 7-én, keresztszülők ifj. Fényes Károly és Böszörményi Paulina.

K. Evelin(D014) férje.Gyermekeik:Lajos,  Irén,Olga Adrienne,Menyhért ,Helén(Ilona), Aladár, Antal, Eveline és az 1916-ban ,24 évesen meghalt Eliz.

A  Fényes család birtokai egykor a Bihar-megyei Csokalyon voltak, de Lajos Berettyóújfalu Herpály nevű egykori településrészén lévő birtokon gazdálkodott. A család egykori  berettyóújfalui kastélya a Bihar Múzeumnak adott,  majd napjainkban egy öregek otthonának ad helyet. Egészen haláláig több országos agárverseny résztvevője és díjazottja,  néhány agarának neve is fennmaradt (Szarvas, Fátma, Zsemlye, Czifra)

* Megj,:  Különleges érdekesség, hogy 1849-ben Fényes Menyhért berettyóújfalui házában volt elszállásolva az orosz hadakat vezető Paskievics , aki innen datálva küldte el a cárnak a fegyverletételt közlő jelentését.

Anyagi nehézségei lehettek, mert 1880-ban a hevesmegyei takarék- pénztár 4950 frtos követelésének kielégítésére felesége anyai örökségét képező ingatlanokra, 1898-ban 4968 frt 65 kr követelés kielégítésére egy berettyóújfalui ingatlanára árverést hirdettek; ugyanebben az évben pedig a Fővárosi Lapok [1889-07-26] ad hírt arról, hogy "B.-Újfalu nagyközség 146,000 írtért megvette az ottani Fényes Lajos-féle szép birtokot."

Halálhírét a PESTI HIRLAP [1902-05-28] közli:" (Halálozások.)

Érendrédi és csokalyi Fényes Lajos, volt blharmegyei földbirtokos, életének 52 évében e hó 21-én (téves; 17-én) Nagyváradon hirtelen elhunyt. Az elhunythoz közeli rokonság kapcsolja a vármegye több előkelő családját. A Fényes, Komlóssy, Csanády, Nadányi, Dráveczky, Baranyi, Ujtalusi, Orosz és Fáy családokat érintette közelebbről a lesújtó gyászeset."

A családról az alábbi linken lehet többet megtudni. 

https://fenyeslorand.hu/fenyescsalad/

Csokalyi Fényes Miklós (1840-1916)

Amit tudok róla pár mondatban: 

II. Fényes József és Dráveczky Amália fia, I. Miklós 1840.november 29.-én született, Székelyhídon keresztelték. Jogot végzett és pályáján kuriai bírói rangig vitte. 

1868-ben Igazságügyi magyar királyi ministerium a Polgári és Perenkívüli eljárási ügyosztály minisztériumi fogalmazója 

1873-ban Igazságügyi magyar királyi ministerium Pesti királyi járásbíróságán albíró, a polgári perek során találkozhatunk nevével. 

1879-ben a Mannheimi biztosító-társaság vezérképviselője 

1884-ben Igazságügyi magyar királyi ministerium budapesti királyi ítélőtáblán biró

1892-ben párbajba keveredik az alábbiakat tudjuk:

"A harmadik a Nagy Sándor és Fényes Miklós párbaja. A lipótvárosi választáson Nagy Sándor orsz. képviselő, ki a Krausz-pártnak bizalmi férfia volt, mint akkor megírtuk, összezördült Schweiger Mártonnal, a választás helyettes elnökével. A dolognak már ott, a szavazóteremben folytatása lett, mert egy csomó fiatalember magáévá tette a koros Schweiger ügyét és ezt kiabálta : Inzultálni fogjuk Nagy Sándort! — amire az visszakiabált: Aki hozzám nyúl, lelövöm, mint a kutyát! Amikor a választásnak vége lett, Nagy Sándort a Schweiger ellen elkövetett sértés miatt párbajra hívta négy lipótvárosi fiatalember, névszerint Baracs Marcel, Kemény Miklós, Lincer Béla és Fényes Miklós. A felek megbízottai közt tegnapig folytak a tárgyalások s végre sorshúzás döntötte el, hogy a provokált képviselő kivel vívjon meg a négy fiatalember közül. A sors Fényes Miklósra esett e ő állt szemben ma este Nagy Sándorral Fodor Károly vívótermében. Nagy Sándornak Münnich Aurél orsz. képviselő és Pulszky Károly voltak a szekundánsai, Fényes Miklósnak pedig Löw Tivadar dr. és Téss József hírlapíró. Nagy Sándor orvosa Wein Manó dr. volt, Fényesé Gerber Béla dr. A párbaj harcképtelenségig ment, a nyakon és a csuklón bandázzsal. Három összecsapás volt s mindháromszor Nagy Sándor támadt oly hevesen, hogy kezében valósággal fűrészszé vált a kard. A harmadik támadás után Fényes a fejére kapott súlyos sebbel és több apró sérüléssel kénytelen volt letenni a fegyvert, mert a vér a szemébe folyt s lehetetlenné tette a harc folytatását. A felek kibékülés nélkül váltak el."

1893-tól a Szt. Lukácsfürdő-részvénytársaság. — Set. Lucasbad-Aktiengesellschaft. igazgatótanácsi tagja, s ugyanezen évben az alábbi cikkben szerepel: 

"Jelmezes jégestély. Felhívás a „Budapesti korcsolyázó-egylet“ tisztelt tagjaihoz. 

A „Budapesti korcsolyázó-egylet“ igazgatósága részéről, elnökletem alatt, versenyeket valamint jég-ünnepélyeket rendező bizottság küldetett ki. Úgy intelligencziára, mint számra talán Európában nem létezik oly nagy korcsolya-egylet („jég-család“) mint mi: itt az ideje tehát, hogy a versenyek és a nagyobbszabású jégünnepélyeknek rendezését mi is megkezdjük. Versenyeket már két éve, hogy rendezünk és azokat a jövőben állandóan meghonosítani és rendszeresíteni akarjuk. A jégünnepélyek közül azonban a jelmez-eszényeket — melyek Németország minden jégpályáján, de főleg Bécsben a tagok legnagyobb részvétele mellett évenként a legfényesebb sikerrel folynak le, — eddig nálunk meghonosítani nem tudtuk. Ily ünnepélyes jégestély sikere kizárólag női tagjaink tömeges részvételétől függ, legyen tehát szabad elsősorban hozzájuk és az egylet férfitagjaihoz a következő kéréssel fordulnunk. A jövő év január 15-én (vasárnap) a rendezőbizottság jelmez jogeszélyt óhajt rendezni, az ünnepély d. u. 5 órakor veendi kezdetét és esti 9 óráig tart, az ünnepély ideje alatt csakis jelmezben lehet korcsolyázni. Jelmezben csakis egyletünk rendes tagjai, más budapesti vagy vidéki testvéregylet által felvett rendes tag és meghívott vendégek vehetnek részt, kik megjelenésükor, a tagságot, illetőleg a meghívást igazolni tartoznak. Tájékozásul a legczélszerűbb, ha az egymással közelebbi ismeretségben álló családok vagy ismeretségi körök lehetőleg egyforma jelmezeket készíttetnek, hogy egymást könnyebben feltalálhassák és kisebb-nagyobb összetartó csoportokat képezzenek, ami a látványosságot tetemesen emeli. Bécsben például egyes ismeretségi körök czigányoknak és czigánynőknek öltözködnek, még sátrat, bográcsot is hoznak magukkal és a jégen tanyát ütnek, egy czigánycsaládot képezvén s folyton együtt korcsolyáznak ; vagy pár öltözetben akár magyar, német vagy elszászi lakodalmas násznépet mutatnak be. — Históriai, művészeti, mitológiai és a sportélet széles mezejéről vett festői jelmezek a legszebb csoportot alakíthatják. Azok, kik rendesen együtt szoktak tánczolni, (4—8 —12 pár) lengyel, orosz, török stb. jelmezekben párosával jelennek meg. Fiuk nagyobb részt pierrot-knak és clownoknak, vagy kuktáknak öltöznek és köztük rendesen a leggnagyobb és legjobb korcsolyázó a szakács, kit vezérnek választanak és ez vezérli a százával összesereglet kukta hadat, mely valamennyi között a legmulatságosabb látványosság. Az általános díszfelvonulás után egyletünk néhány kitűnő korcsolyázója — a jelmezes jégünnepély alatt — művészi gyakorlatait fogja bemutatni, a jelmezes páros tánczoknak hölgy tagjai az egylettől emléktárgyakat kapnak. A jégpálya teljes villany-, görög- és bengáliai világításban, zászló- és lampiondíszben fog állani. Hóbarlangok és jéghegyek fognak felállíttatni stb. és egyéb meglepetések lesznek. Ez röviden a jelmezes jégünnepély programmja, mely azonban csak az esetben fog megtartatni, ha egyletünk nőtagjai közül az ünnepélyen való résztvevésre legalább 100-an jelentkeznek. E czélból egy-egy aláírási ívet tettünk ki a csarnok főtermében külön a női és külön a férfi tagok részére. Újból van szerencsém tehát egyletünk tisztelt hölgyeit és urait felkérni, hogy becses részvételükkel első jégjelmezestél linknek sikerét biztositandók, a kitett iveken neveiket 1893. január 1-ig bejegyezni szíveskedjenek. A fényes siker reményében. Budapest, 1892. karácsony 2-ik ünnepén, tisztelettel Rohonczy Gida, a „Budapesti Korcsolyázó Egylet“ jég-ünnepélyét rendező bizottság elnöke. Az ünnepélyt rendező bizottsági tagok névsora : dr. Andrássy Géza, dr. Baintner Tivadar, Benke Gyula, Bezerédy Gyula, dr. Brüll Ignácz, dr. Cserny Lajos, Ehrlich János, Darányi Kálmán, Fenyvessy Ferenc, Flesch Reichersberg Alfréd, Fleischer Elemér, Fényes Miklós...stb."

1896-tól a Mannheimi Biztosító társaság vezérigazgatója

1895.12.18.-tól a királyi curia birája.

1897-ben A királyi curia fegyelmi tanácsában találjuk

1898-ban a korábbi párbaj ügye folytatódni látszik:

"— Lovagias ügyek. Tudvalevő dolog, hogy Arányi Miksa orsz. képviselő provokáltatta Polónyi Gézát ama sértő kifejezések miatt, melyeket Polónyi a New-York biztosítótársaság ügyeiből kifolyó interpellációjában róla mondott. Az ügy ma Polónyinak a Házban napirend előtt tett nyilatkozatával, mely szerint a sértő kifejezést nem vonatkoztatta Arányi Miksa orsz. képviselőre, tárgytalanná vált. Keletkezett ez ügyből kifolyólag egy másik affér is. Nagy Sándor orsz. képviselő, ki Arányinak volt a segéde, Alpár Ignácz és Fényes Miklós által felvilágosítást kért Polónyitól, hogy miért nem akart vele, mint Arányi megbízott segédjével tárgyalni? A segédek eljárván megbízatásukban, a következő levelet intézték Nagy Sándorhoz: 

Nagyságos dr. Nagy Sándor országgy. képviselő úrnak Budapest. Felszólítására a mai napon délután öt órakor felkerestük Polónyi Géza országgy. képiselő urat azon czélból, hogy felvilágosítást kérjünk tőle azért, váljon ő azon alkalomból, amidőn képviselő úr dr. Várady Gábor képviselő úrral f. hó 20-án délután fél három órakor Polónyi képviselő úr lakásán azon czélból jelent meg, hogy őt dr. Arányi Miksa képviselő úr megbízásából provokálja, megsérteni akarta-e ? Polónyi Géza képviselő úr elmondva a fönt nevezett találkozás részleteit, azokból nagyságodra nézve sértést nem találunk s a mennyiben Polónyi képviselő úr kijelenti, hogy nagyságoddal ellenséges viszonyban van, nem tartja helyénvalónak, hogy nagyságod egy ő ellene indított becsületbeli ügyben eljárjon s csupán ez ellen tett megjegyzést, különben is nagyságod személye ellen semmiféle kifogást nem tesyen és nagyságodat sérteni nem akarta. Ezen felvilágosítást tudomásul vettük s amennyiben ebből azt látjuk, hogy lovagias eljárásnak itt helye nincsen, ezen eredményt sietünk értésére adni. Budapest, 1898. márczius 21. Kitűnő tisztelettel Alpár Ignácz, Fényes Miklós,

E nyilatkozatra Polónyi Géza a következőket tartotta szükségesnek megjegyezni munkatársunk előtt : 

Tény az, hogy tegnap délután Fényes Miklós és Alpár Ignácz urak fölkerestek és fölvilágosítást kértek tőlem a Nagy Sándor-féle ügyben. Én annak hangsúlyozása mellett, hogy ez ügyben személyesen nyilatkozatot nem teszek, csak abban az esetben voltam hajlandó beszélgetésbe bocsátkozni velük, ha ígéretet tesznek, hogy ez ügyben semmit sem tesznek közzé, miután nyilatkozatokat csupán esetleges megbízottjaim útján tennék. 

Miután e részben nevezett urak kötelező ígéretet tettek, elmondottam előttük, hogy én Nagy Sándor urnak elfogultsága ellen emeltem csupán kifogást s ezért nem voltam hajlandó vele, tanuk nélkül értekezni. Ebben a kért fölvilágosítást megadtam, ezenfelül azonban semmilyen nyilatkozatot, vagy kijelentést nem tettem. 

Ők az általam adott felvilágosítás után kijelentették, hogy megbízójuk részéről további eljárásnak szükségét nem látják. 

Ez a való tényállás."

1899.-ben a Lloyd magyar viszontbiztosító-részvénytársaság «Lloyd»Ungarische Biickversicherungs- Actiengesellschaft (VI. Andrássy út 30. — Telefon: 23—23.) titkára. 

1900.02.12.-én a császári és királyi szabad osztrák Phönix biztosító társaság magyarországi vezérképviselősége Budapesten jelenti, hogy Fényes Miklós társulati tisztviselőnek a már bejegyzett czégjegyzők egyikével való együttes czégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett.

1900.03.02.-én Mannheimi biztosító társaság magyarországi vezérképviselősége közli hogy Fényes Miklós magyarországi vezérképviselő ebbeli minőségének és czégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett.

1903. Mannheimi bizt. társaság. Magyarországi vezérképviselőség Budapesten. (VI., gyár-utcza 7.) Magyarországi igazg.: Fényes Miklós. Titkár: Kállay Dezső.

1904.12.15.-én az alábbi újságcikkben bukkan fel neve: 

NAPIHIREK. Budapest, dec. 15. 

A lipótvárosi kaszinó. 

A lipótvárosi kaszinó fényes termeiben, ahol tegnap a két pártra szakadt tagok között szenvedelmes vihar tombolt, ma hétköznapi csönd ütött tanyát. A kis csoportokba verődött tagok nyugodtan és higgadtan tárgyalták az incidenst és a legtöbben sajnálták, hogy egyáltalán fölmerült. Meg nem történtbe azonban már nem lehetett a dolgot tenni, bár éppen azok, aki a mozgalom élére állottak, legjobban szerették volna valahogy elsimítani, azzal a megokolással, hogy céljukat már úgy is elérték. Ez a cél nem volt egyéb, mint szétoszlatni azt az országszerte elterjedt hitet, hogy a lipótvárosi kaszinó helyesli Bánfffy Dezső báró politikai szereplését. Az aláírások gyűjtője Fényes Miklós maga jelentette ezt ki ma este nemcsak nyilvánosan a kaszinó tagjai előtt, hanem az igazgatóság ama négy megbízottja előtt, akik értekezletre kérték. Az igazgatóság ugyanis Dirásy Sándor, Ballai Lajos, Krauss Izidor és Ruszt József igazgatósági tagokat küldte ki, hogy lépjen érintkezésbe a mozgalom indítóival. A négy igazgatósági tag ma este tartotta meg ezt az értekezletet, amelyre Fényes Miklóst és Kovács József dr.-t is meghívta. Fényes Miklós kijelentette, hogy szívesen elfogad bármely módot, amely lehetővé teszi az ügy elsimítását, de Dárday Sándor igazgatósági tag ama kijelentésére, hogy ha már megvan az indítvány, a legjobb, ha be is adják, a kétszáztizenegy aláírással ellátott indítványt beadták az igazgatóságnak. Az indítvány szövege a következő: A Lipótvárosi Kaszinó tekintetes igazgatóságának. — A magyar közélet legutóbbi jelenségével szemben a Lipótvárosi Kaszinó alulírott tagjai Tisza István gróf iránti tiszteletüknek és nagyrabecsülésüknek tiszteleti taggá választása utján közgyűlésiig kívánván kifejezést adni, tisztelettel kérik, hogy az alapszabályok 21. szakasza alapján e célból rendkívüli közgyűlést egybehívni szíveskedjék. Budapest, 1901 december 13. Az alapszabályoknak az a szakasza, melyre az indítvány hivatkozik, így szól: 24. szakasz. Rendkívüli közgyűlést a választmány hív össze, de eltekintve a jelen alapszabályokban meghatározott esetektől, köteles rendkívüli közgyűlést egy hónapon belül, mihelyt azt az ok és cél megjelölésével 100 tag írásban kívánja, egybehívni. 

Formailag tehát megfelel az indítvány az alapszabályoknak, mert nemcsak száz, hanem kétszáztizennégy tag írta alá. Ennélfogva a közgyűlést harminc nap alatt össze kellene hívni. Hogy ez azonban meg fog-e történni, az még kétséges, mert, miként a Kaszinó jogtudós tagjai mondják, az indítvány megokolása lehetetlenné teszi a közgyűlés összehívását, lévén itt igazán a lényeg a fő, nem pedig a forma. A Kaszinó tisztán társadalmi tömörülés, amelyből a politika határozottan száműzve van. Az alapszabályok 3. szakasza részletesen körülírja a kaszinó célját, mely a társas érintkezést, nemzeti, hazafias, közművelődési, emberbaráti és művészi feladatokat kíván szolgálni. Politikáról tehát nincs, de nem is lehet szó. Az indítványnak azonban a leghatározottabban politikai tendenciája van, ami már abból is kitűnik, hogy Tisza István gróf miniszterelnök nevét a magyar közélet legutóbbi jelenségével hozza kapcsolatba, az emlékezetes december 13-án. Ez elég világosan beszél Ezért, úgy mondják, az igazgatóság teljes joggal ad akta teheti és valószínűleg fogja is tenni azt az indítványt, melyet ezerháromszáz tag közül 214 írt alá. Igen sokan, majdnem kivétel nélkül ezen a nézeten voltak ma este, még olyan is, aki aláírta az indítványt. Fölülkerekedett az a józan és helyes fölfogás, hogy ha a kaszinó többségének nem tetszik többé Bánffy Dezső báró, akkor ne üssék agyon Tisza Istvánnal, hanem a rendes közgyűlés alkalmával, ha már nem tudják megvárni a tisztajítást, fejezzék ki Bánffynak bizalmatlanságukat. Ez a helyes fölfogás, mert egy kaszinót nem lehet politikai pártküzdelmek színhelyévé tenni. Úgy látszik tehát, hogy az egész mozgalom csöndben ki fog múlni, ha csak nem lesznek egyesek, akik erőszakolni akarják a bonyodalmat.

1905.-ben a Magyarországi Kárpátegyesület tagja.

1916-ban halt meg Budapesten, önként vetve véget életének. A tragédiáról két újságcikkben értesülünk (a másodikat balra a képek közé emeltem.

"1916. 07. 07. Öngyilkos kúriai biró. 

Budapestről Írják: 

A Gellérthegyutca 19. számú házban pénteken reggel kilenc órakor agyonlőtte magát Fényes Miklós dr. nyugalmazott kúriai biró, a magyar jogászvilág egyik ismert, régi tagja, aki a jogi irodalom terén szép sikereket ért el. A hetvenhatéves öreg úr már régóta betegeskedett, asztmája volt s az utóbbi időben annyira súlyosbodott az állapota, hogy már szobáját sem hagyhatta el. Fuldoklási rohamai állandóan gyötörték s ez a gyógyíthatatlan betegség adott fegyvert a kezébe. Fényes Miklóst tegnap reggel ismét görcsös fuldoklás fogta el. A kúriai biró, aki a csendes ház földszint 1. számú lakásában csupán Kukajev Mária nevű házvezetőnőjével lakott, ebben az időben egyedül volt odahaza. Úgy látszik, hogy asztmája ekkor már annyira elkeserítette, hogy halálra szánta magát. Reggel kilenc órakor a házvezetőnő dörrenésre lett figyelmes. Fölkutatta a lakást, mert rosszat sejtett s az egyik mellékhelyiségben átlőtt fejjel, haldokolva találta Fényest. A kúriai biró jobb halántékon lőtte magát és még mielőtt segítségére siethettek volna, kiszenvedett. Fényes Miklós dr. özvegy ember volt. Betegsége miatt tizennyolc évvel ezelőtt nyugalomba vonult s azóta csendes magányban Budán lakott."