nándori Bene Gáspár (kb.1550 - ?)

1572-ben Bene Mihály -val közösen honosítják nemességüket Hont vármegyében.

Az erről szóló oklevelet 30 év gyötrelmes, néha már teljességgel feladott, de főnixszerűen újjáéledő reménnyel történő kutatás után találtam meg. Az oklevelet az 1730-as években a váradi káptalan levéltárában tették le őrizetbe a család leszármazottjai, hogy miért pont ott és akkor ez a jövő kutatásainak feladata megfejteni. Innentől viszont a család elfelejtette az oklevél helyét mert az újra nemesítésekkor csak hivatkoznak korábbi létére de bemutatni már nem tudják , valamint az összes leszármazói ág hibásan , más formákban kezdi el használni a kapott címerábrát, pecséteken, okleveleiken, kőfaragványaikon és festményeken. Az oklevél a 1960-as évekig zavartalanul pihent Nagyváradon átvészelve a 20. század világégéseit. A romániai központi levéltár felállításával egyidőben viszont az egyházi levéltárakban őrzött dokumentumokat teherautókra hányták és látszólagos logika nélkül különböző levéltári központokba szórták szét Románia szerte. Ezen oklevél Kolozsvárra került ahol 1990-ig csak román történész kutathatta. 2014.-ben a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem a Román központi levéltárral és egy norvég alap támogatásának segítségével elkezdte a levéltári anyagok digitalizálását és közreadását. A regeszták közt találtam rá a rég keresett kincsre. Már csak 2 hónap, némi levelezgetés, Avar Anton segítsége , melyet ezúton is köszönök valamint 78 euró cent befizetése választott el a kópiák megszerzésétől. De lássuk a végeredményt: 

Az oklevél szövegét a Nándori Bene oldalon elemeztem. Itt csak annyit említenék meg hogy Gáspár édesanyja nem egyezik Mihályéval, tehát féltestvérekről van szó.  

Bene Gáspár nevével Komáromban találkozunk:

"A János királlyal kötött békesség után az egész vízi haderőt (a hűségre tért ráczokkal együtt) magyarok lakta területre, Komáromba, Sellyére és Győrbe helyezték. Hogy ezeken a helyeken a naszádosok között lévő idegen elemnek meg kellett magyarosodnia, az a világon a legtermészetesebb dolog. Azontúl ugyanis nem a délvidéki ráczokkal, hanem a Csallóköz és Győr magyar lakosságából toborozzák a naszádosokat, s a mi rácz közéjük keveredett, az néhány év alatt beleolvad. Magyar volt a naszádosok belső élete, magyar volt a kommandójuk, magyar a viseletűk. A 16. század ötvenes éveiben már alig találunk köztük mást, mint magyar nevűt. A komáromi várgrófok számadásai a 16. században mind névleg fölsorolják a naszádosokat, s mást mint magyar nevet alig találunk köztük.    

"Az 1566. évben például Tatzger János a császár komáromi udvarbirája a következő 23 vajdát említi:

Szegyes Lőrincz, Kalauz Pál, Sídé Gergely, Kun Benedek, Nagy István, Kováts László, Földes Gergely, Ötvös Albert, Mészáros Gergely, Ghillányi István, Kovács Lukács, Deli Tódor, Mészáros Kálmán, Szabó Gergely, Labaihy László, Nagy Bálint, Gallay Péter, Kathona Kálmán, Farkas Lőrincz és Varga Péter. 

Ugyanez a Tatzger 1571-ben ezeket a vajdákat sorolja fel:

Bene Gáspár, Földes Gergely, Héring Gergely, Udvardy Pál, Kathona Kelemen, Szabó István, Barna Dienes, Sidó Gergely, Ghillányi István, Szabó Gergely, Nyirő Pál, Farkas Lőrincz, Kalauz Pál, Ferencz deák, Illés Tódor. "

Mindezek jórészt régi komáromi és csallóközi magyar családok ivadékai. A későbbi évek lajstromai ugyanilyen magyar nevekkel szolgálnak. Paksy János komáromi főkapitány 1554. május 14-én egyenesen tiltakozott az ellen, hogy a naszádosok közé rácz vajdákat nevezzenek ki. (Orsz. levélt. Kamarai levél.)  

 Úgy a fővajdák, mint a fentebb közölt naszádos kapitányok kivétel nélkül huszártisztek voltak, s mint ilyenek jutottak a naszádos tisztséghez!

Egyszóval a naszádosok a csatákban és a várak ostromlásában mint gyalogvitézek küzdöttek. Maguk a naszádok sem vízi csaták vívására készültek. Czéljuk és rendeltetésük az volt, hogy a török naszádokat visszaűzzék, katonát és élelmet szállítsanak, révet adjanak, hidak készítését megakadályozzák, s ha csatára kerül a sor, a gyalogok közt küzdjenek. Körülbelül így szólanak a hivatalos jelentések is. Maguk a magyar rendek is mindég ezt hangoztatták. Ismervén a naszádos gyalogság rendeltetését, nincs mit csodálnunk azon, hogy sokszor közönséges gyalogokat helyeznek a naszádokra, s hogy magukat a naszádosokat szárazföldi várak őrzésére is használják. Az 1527. évben Podvinay Tamás naszádos főkapitány, a ki már II. Lajos király alatt is szolgált, 2000 naszádos toborzására kapott parancsot, még pedig úgy, hogy ha magyarokat nem kapna, cseh és morva gyalogosokat fogadjon a naszádokra. Az 1554. évben Sfortia Pallavicini jelenti Győrből, hogy Tóth Bálint száz gyalogost toborzott, a kik a naszádokon való szolgálatot is vállalják. Giczi Farkas írja 1560-ban a nádornak, hogy 137 gyalogost bocsátott a sajkákba, s porkolábot bocsátott előttük. Az 1588. évben Tokajba fogadnak száz gyalogost naszádosnak. 

A hódoltság korában évenkint hihetetlen számban fogyott az amúgy is maroknyi magyarság; s vájjon megmarad-e a nemzet a nemzetnek, ha a hiányt mások nem pótolják? Ime itt van a magyar hadseregnek legnagyobb jelentsége és legbecsesebb érdeme. A XVI. és XVII. század első felében a vitézi és a magyar szellem hihetetlen arányban magyarosított. A németek, horvátok, rácok s olaszok végházainkban tömegesen magyarosodtak. Ezrével és ezrével veszik föl a magyar nevet, s a névvel együtt a magyar szellemet. Ami megmarad bennük a régiből, az csak a vallásuk volt.

A Szondyak (Suho), a Fejérváriak (Rácz), a Maróthi Nagyok, Földváriak (Rácz), a Csesznekiek (Horvát), az Olaszok (Cilíus), a Vargák (Jellachich), a Dánielfiek (Drostha), a Szabók (Bassevits), a Csetneki Horvátok, a Prágaiak, a Felaranyosi Budaiak, a Nagykomáromi Gálok, Radványiak (Radovan), a Mészárosok (Kenezich), a Kiss-ek (Starsits), a Zalay-ak (Konc), Istenadták (Bogdanovics) stb.stb., kik mindmegannyian vitézi hírnevet hagytak maguk után, ezer és ezer társukkal együtt végházainkban magyarosodtak meg. Hogy milyen gyorsan ment ez a magyarosodás, arra nézve néhány példát említünk.

I. Ferdinánd a Hans Tatzger nev bécsi németet komáromi várgróffá nevezte ki. Tatzger akkor látott életében először magyart, mikor Komáromba ért. S íme, három év után Tatzger már így írja nevét: >>Én Németh János, ki vagyok az császár udvarbirája<< Vele együtt öccse is felvette a Németh nevet, s mindketten mint jóravaló magyar nemesek haltak meg.

I. Ferdinánd király egy szabad zászlóalja németet helyezett a komáromi várba állandó őrségül s meghagyta, hogy a várba magyart ne bocsássanak, s a jelszó német legyen. Néhány év múlva újabb rendeletet ad ki, s meghagyja, hogy a kapuknál ezentúl magyar jelszót is használjanak, »mert a várban lévő német katonák már mind tudnak magyarul !

Az új várgróf Tatzger János sok tekintetben Syk Mihályra emlékeztet. Ez is oly erőszakos, kérlelhetlen, ravasz és telhetetlen volt, mint előde. A községek kiváltságait semmibe sem vette, a rég elavult úrbéri kötelességeket felújította, az elidegenített birtokrészeket visszavette s minden erejével és hatalmával azon volt, hogy a váruradalom jövedelmeit szaporítsa. E törekvése számtalan összeütközésbe hozta őt a jogaikat védő lakosokkal. de bár egyik panasz a másik után küldetett ellene a kamarához és a királyhoz, ő haladt a maga utján. S megérte azt is, hogy a hatalmát félő komáromi nemesek megválasztották őt alispánnak! Tatzger János jelentései sokkal kimeritőbbek és pontosabbak, mint elődeié. Szinte látszik rajtok, hogy szerzőjük szeretettel foglalkozott a gazdasági ügyekkel. Különösen kedvteléssel ír a halászatról. Az ő árgus szemei elől, a legügyesebb halász se tudta elrejteni a fogott zsákmányt, minden halászaton ott volt embereivel s pontosan feljegyzett minden adatot. 1573-ban Tatzger János várgróf jobblétre szenderült. Mondanunk sem kell, hogy nem sok áldás kísérte sírjába.

Tudjuk, hogy a 16. században a hivatalos írások a magyar vizi haderőt csak naszádos néven emlegetik. A 17. században azonban a naszádos szó helyett a sajkás szót kezdik használni. E szót maguk a naszádosok is felkapják. De a magyar naszádosok és a komáromi magyar polgárok e szót sohasem mondották sem nem írták csajkásnak. A csajkás szót csak a ráczok használták, csajkának csak a ráczok hajóit mondották. Mind a sajka, mind a naszád ugyanazon hajót jelentette. A 15. és a 16. században azonban a sajka és a naszád két egymástól teljesen különböző hajó volt. Podvinay Tamás naszádos főkapitány 1527-ben világosan megírja, hogy részére naszádokat és másnemű hajókat, miket sajkáknak hívnak, készítsenek a beküldött minta szerint. A Podvinay kérte naszádokat és sajkákat csakugyan megcsináltatják Gmundenben a beküldött minta szerint. Hogy a hajóépítés körül hiba ne essék, a Bécsbe küldött hajókat két magyar hajóépítővel megvizsgáltatták, s az idegen mestereknek meghagyták, hogy a magyar hajóépítők tanácsával éljenek. Csak e vizsgálat megejtése után rendelte el I. Ferdinánd, hogy nagyobb számmal építsenek naszádos hajókat. A későbbi években a Gmundenben épült hajók között sajkát már egyáltalán nem építenek. Csak fél és egész naszádokat rendelnek ott évenkint. A régi magyar naszádosok sajkái tehát divatjukat múlták. Még csak leírásuk sem maradtak ránk. 

A naszád és a sajka a 15. században még igen kicsiny hajócska volt. Rendesen csak egy ember ült rajta. Idővel a hajókat mindég nagyobbakra és nagyobbakra építették. A magyar naszádok és sajkák építési helye 1527-ig a Dráva és a Száva köze volt. Pozsega és Valkó megyékben voltak a legjobb naszádépítő-mesterek. Dessewffy János pozsegai főispán még 1527-ben is ajánlkozik I. Ferdinándnak naszádok építésére. A török elfoglalván a szlavóniai hajóépítő-telepeket, az ott talált mestereket a maga számára foglalta le. Bakics Pál már 1531-ben jelentette a királynak, hogy a törökök a hazai mesterekkel épp oly könnyű hajókat építtetnek, mint a milyeneket ő felsége tart. Ez időtől kezdve több mint másfél századon át a török állandóan itt készítteti a naszádjait. Csak a vasneműt hozatja Boszniából.

  A király elveszítvén az ősi magyar hajóépítő telepeket, a gmundeni sókamara területén rendeztette be a naszádépítő műhelyeket. Az 1527. évtől a 18. század közepéig az összes naszádokat ott építik. A kész naszádokat a Traun és a Duna folyón Bécsbe hozták, ott felszerelték, azután Magyarországba küldték. Több mint kétszáz évről az összes megrendelésről és naszádépítésről hivatalos jelentés maradt ránk. 

Tudjuk, hogy a 16. században a Dráva folyóra is rendeltek naszádokat. Ezeket a hajókat is Gmundenből küldött mesterek építették Bruckban (an dér Muhr) és Seldenhofenben. Bruckban (an dér Muhr) 101 naszád volt 1541-ben. Gmundenből persze könnyű volt naszádépítöket küldeni, mert ott ez időtájban már szép számmal voltak. Az 1542. évben például a mesterek 50 naszádot, 12 kettős naszádot, 150 hídhajót és 4401 evezőt készítettek. A gmundeni olasz és német mesterek egyideig megtartották a régi magyar naszád formáját. A bécsi arzenálban való fölszerelés is egy ideig magyar módra történt. Ferdinánd 1552. szept. 7-én Alfonso Contreras-t, a bécsi hajó-arzenál kapitányát az olasz módra átalakított naszádokkal Komáromba küldi, hogy azokat ott a naszádosok kipróbálják. Ezeken a naszádokon már nem szakállas-puska, hanem sajka-taraczkocska, azaz siska volt. Kisebb-nagyobb változtatással a későbbi években is gyakran találkozunk, és Valahányszor a gmundeni olasz és német naszádépítők újításokra adták magukat, a király a komáromi naszádos vajdák véleményét is kikérte.

  Az idők és a viszonyok nemcsak a régi magyar naszádokat, de magukat a naszádosokat is átalakították. A mint a török az ország legfontosabb végvárait a hajóépítő-telepekkel együtt hatalmába kerítette, a magyar naszádosoknak is el kellett hagyniok ősi állomásaikat. Az ország határairól az ország belsejébe rendelték őket. Új állomásaikon természetesen új viszonyok hatása alá kerülnek, új népet kell kebelükbe fogadniok ; új vezetők kardja alá kerülnek. Komárom vidéke s Komárom magyar népe egészen más életet élt, mint a szerbiai és boszniai végházak lakossága. A naszádosoknak ide telepítése tehát a vízi haderő életében is korszakot jelent. A míg az egész magyar haderő az ország délvidéki végvárai körül állomásozott, a dolog természete szerint sok rácz és horvát katona szolgált a magyar naszádokon. Többségben azonban sohasem voltak. Mint a többi fegyvernem, úgy a vízi haderő is megtartotta magyar jellegét. A tisztek jó részt magyarok voltak, a szervezet ősi magyar szokásokat tartott fönt, s a legénység idegen része hamarosan magyarosodik. Még 1529-ben is, mikor a naszádosok I. Ferdinántól elpártoltak, a magyar tanácsosok különösen hangoztatták, hogy a naszádos haderőnek jobbik és megbízhatóbb része a magyar, ez pedig hű maradt a királyhoz. Az 1532. évben De Sara, a dunai császári hajóhad admirálisa is azt sürgette, hogy a naszádok számát százzal szaporítsák és azokat magyarokkal rakják meg („und dieselben mit ungarn zubesetzen bestellt werden"). Nagyon jól ismerte De Sara a ráczokat, s ha mégis magyar naszádosokat sürgetett, bizonyára nem ok nélkül tette. A Bethlen Gábor idején a naszádosok és Komárom lakói megint a felkelőkhöz csatlakoztak, s a várost megint maguk gyújtották fel. A naszádosok Bertholdy György fővajdát, a ki a király hűségén akarta őket tartani, darabokra vagdalták. A magyarok közül csak Földesy István és három vajda szorult a várba, a többi Egger Salamon német harminczadossal és a város népével együtt Bethlen hadaihoz csatlakozott. A mikor Ausztriából 1620-ban a komáromi és a győri naszádosok számára 15,000 forintot küldtek, márczius 21-én jelentik Bécsbe, hogy Győrben és Komáromban egyetlen magyar naszádos sincs már.

  Mint minden magyar katona, úgy a naszádos is a nagy fizetetlenség miatt nyomorúlt életet élt. Az 1554. évben az elviselhetetlen nyomorúság miatt a komáromi naszádosok fölzendültek. Zay Ferencz helyettesének (Csaby Fülöp kapitánynak) a házát feltörték, a naszádosok seregzászíóját és seregdobját elragadták, aztán fegyveresen Becs felé eveztek. A 18 naszádon lévő hatszáz naszádos nagy bajt okozhatott volna, ha lóhalálában pénzt nem hoznak nekik s ki nem békítik. Az 1555. évben ez a lázadás majdnem megismétlődött. A naszádosok Csaby Fülöp kapitányukat küldték a királyhoz, hogy a nyomorúságukat előadja és zsoldot kérjen. Az 1573. évben fizetési hátralékuk már 34.779 frt-ra rúgott. Mivel ez az összeg a következő (1574.) évben még nagyobbra nőtt, a naszádosok nyomora elviselhetetlenné vált. Ök maguk írják, hogy immár koldusokká lettek; az őrséget csak kölcsönvett ruhában végezhetik, s aki a ruhát kölcsönözi, annak fát kell adniok, hogy addig meg ne fagyjon, míg a ruháját visszakapja. Még a túlvilágon sem jelenhetnek meg tisztességesen. Az éhséget és a nyomorúságot tovább már nem bírják. 

A komáromi naszádosok és csajkások/naszádosok parancsnoka Zay Ferenc. Róla idéznék fel pár dolgot:

„A királyi becsülettel együtt járt a kortársaké. A bécsi udvar emberei, s Magyarország Ferdinándpárti előkelői nemcsak tisztelik, de keresik barátságát. Társaságukban részt vévén, ő volt, a ki alaposan tudott hozzá szólni a török dolgokhoz, melyeket ők csak rémoldalokról ismertek. Hívják komának, násznagynak erre-arra. Barátsága Nádasdy Tamással bensővé lesz. Míg Zay a közpályán mindinkább érvényesűl s családi hatalmát ekkép is növeli, Izabella pártosai: Perényiék, a Balassák erősen hadakoznak Kassa környékén, melyet Telekessi Imre, Ferdinánd magyar vezérei közt egyike a kiválóknak, – még a II. Lajos udvarából való – sikeresen védelmez s egyik csatát nyeri a másik után. Zay, Imre kapitánynak jó barátja, s Bécsben egy szószólója a János Zsigmond ellenes harczias pártnak. Ferdinánd ezt a buzgalmat arra használja, hogy előlegeket kér tőle naszádos hadának költségeire.”

A komáromi főkapitány, Kielmann András a naszádosok e nyomorúságát mindenben megerősítette. A király erre nyomorúlt hat havi zsolddal akarta a naszádosokat elhallgattatni. Le is küldé Gera Ferencz és Braun Rézmán biztosokat Komáromba, de a naszádosok addigra föllázadtak, a két kommiszáriust elfogták, s kijelentették hogy addig el nem bocsátják őket, amig teljes fizetésüket meg nem kapják. Mivel a szolgálatot is otthagyták, a naszádokra városi polgárokat helyeztek. ígéretekkel és kevés pénzzel azonban megint sikerült őket rábírni, hogy szolgálatba álljanak. Az ígéretet azonban nem teljesítették. Mindössze annyit tettek, hogy a naszádosokat elbocsátották aratóknak. így legalább a télire való kenyeret megkereshették. A naszádosok szomorú sorsa a következő években sem változott. Folyamodásaikban nem ritkán meghatóan írják le szegénységüket ! Az 1578. évben például Zamaria, a naszádosok főkapitánya írja a kamarának, hogy a naszádosok in már negyvenkilencz hava nem kaptak fizetést! A keresztények között az ilyen eljárás hallatlan ! Én a szegény nyomorultakat a kétségbeesésükben tőlem telhetőleg biztattam és kértem, hogy mint hű katonák, a szolgálatot és az őrködést ne hagyják abba. És erre Bécsből ezer forintot küldtek a szegény naszádosoknak. Olyan összeg volt ez, hogy Zamaria nem merte elfogadni! És ez így ment évről-évre! A szegény naszádosok csak panaszkodtak és rimánkodtak. Zsoldot azonban csak nagy ritkán kaptak. Nyomorúság volt akkor minden magyar katona sorsa; ez a közös sors üldözte a naszádosokat is.

Ezek után egy kicsit ismerjük meg Gáspár működésének helyszínét is:

Komárom a törökkorban:

KOMÁROM VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. - Irta ifj. dr. Reiszig Ede:

- 1549-ben a törökök Komárom mellől 25 lovat és 103 ökröt hajtottak el, 

- 1551 nyarán pedig Tatáról, melyet időközben helyreállítottak és megszállottak, továbbá Gesztesről támadást intéztek Komárom ellen, de a naszádosok, kiket Tarnóczy lesbe állított és a vár ágyui visszaűzték őket. (Takáts Sándor: Thelekesy Imre mint komáromi naszádos kapitány. 1905.)

- 1551 őszén azonban már magyar kézen van Tata, hova Ferdinánd király Garai Jánost nevezte ki várkapitánynyá és őrségül 100 katonát rendelt. Garait Aly Máté követte a tatai kapitányságban, a ki gyakori kirohanásaival zavarta a budai basát. (Komárom Várm. T. Egyl. 1891. évi jel.) 

- 1551-ben Castaldo jött Komáromba, hogy a város és a vár megerősítését ellenőrizze.

- Pozsgay halálával (1551. augusztus) Thelekesy Imre lett a naszádosok kapitánya, de még ugyanez évben (szeptember 7-én) Alonso Contrares lett az olasz módra átalakított naszádcsapat parancsnoka. E dölyfös spanyol azonban fenhéjázó magatartásával csakhamar magára vonta a magyarok gyűlöletét. Egyenetlenségek támadván, Ferdinánd király Contrarest Komáromból október 17-én visszarendelte s ekkor Csömöri Zay Ferencz lett a naszádosok főkapitánya, ki már 1553. július 13-án elindult követségbe Verancsics Antal püspökkel Konstantinápolyba, honnan csak 1557. október havában tért vissza Komáromba. (Thallóczy Lajos: Csömöri Zay Ferencz.)

Thelekesy Imre, a naszádosok kapitánya rövid ideig tartó komáromi tartózkodása alatt vakmerő támadással örökítette meg nevét. Többek között 1551. november 23. és 24. közti éjjel Esztergomot támadta meg 629 naszádossal, 12 hajduval és 50 német puskással, a vállalat nem sikerült ugyan, de a király megdicsérte Thelekesyt bátor támadásáért. (Takáts S. i. h.) 1552-ben Paxy (Paksy) János lett a komáromi kapitány, kinek Ferdinánd király részletes utasítást adott. Nevezetesen meghagyta neki, hogy a Dunán és a Vágon éjjel-nappal őrszemeket állítson, a lőréseken levő vasrácsok kulcsait a puskaművesektől elvétetvén, azokat a várkapitánynak rendeli átadni, továbbá intézkedik a vár tisztántartására, valamint a várban elszaporodott kutyák kiirtása iránt. Úgyszintén elrendeli, hogy a várban levő felesleges nőszemélyek onnan kiutasíttassanak, megtiltja továbbá, hogy bárminő katonaságot, kivéve az odarendeltet, a várba bebocsásson, végül a portyázások korlátozását is lelkére kötötte. (Komárom Vármegyei és Városi Muzeum-Egylet 1891. évi jelentése.)

- 1554-ben Ferdinánd Gall Ádámot küldte ki Komárom erődítvényeinek és lőszerkészleteinek felülvizsgálására, a ki 1555-ben komáromi várparancsnok lett, míg Paxy János továbbra is megmaradt a vármegye főispánjának.

- Az 1555. év nagyobbrészt az erődítési munkálatokkal telt el. Az óváron kívül a várost is megerősítették, s az e czélra szükséges rőzsét Sforzia átengedte Paxy Jánosnak. 

- Az 1555. év őszén a török támadást intézett Komárom ellen, de visszaverték, minek következtében a gyönge Tata elfoglalását sem kisérelte meg, pedig ekkor a vár összes őrsége 60 lovasból, 96 gyalogosból és 4 pattantyusból állott.

- Az 1556. év elején Paxy egy kém jelentéséből arról értesülvén, hogy a török újabb támadásra készül Komárom ellen, négy teljesen fölszerelt hajót kért, mert ekkor a komáromi helyiőrség csupán 400 német zsoldosból, 528 naszádosból és 150 huszárból állott, s e helyőrségből is 100 naszádost Győrbe vittek, a német katonaságot pedig máshova helyezték át. Komárom megtámadása azonban ebben az évben elmaradt, de Nagy János tatai kapitány annál gyakrabban rontott ki az arra portyázó törökökre. Nagy János jól tudta, hogy folytonos támadásaival felingerelte a török dühét s aggodalma nem is volt alaptalan. 

- 1558. október 21-én Komáromból kelt levelében írja, hogy a lábatlani biró előadása szerint a »budai passának ide fel Győr felé és mi reánk van szándéka« (Magyar Tört. Eml. II. Irók, III. 207.). Tata még ebben az évben csakugyan a törökök kezébe került. Tata eleste után a vármegyében egyedül Komárom volt számottevő erősség, hová a Buda és Esztergom közötti vidékről is egyre többen telepedtek le. A polgárság azonban örökös háboruságban élt Gall Ádám várparancsnokkal, a kit 1559-ben be is panaszoltak a királynál, hogy az épületre való telkeiket kiváltságaik ellenére elveszi tőlük. Ferdinánd uralkodásának végszakában fiának, Miksa főherczegnek igyekezett biztosítani a trónt, miért is az urakat 1563-ban országgyűlésre hívta meg Pozsonyba, mely alkalommal a haditanács javaslatára a király kijelentette, hogy csak Komáromba és Győrbe szállíthat külföldről élelmiszereket.

- Miksa trónraléptétől kezdve a törökkel szemben egyre jobban kiélesedett az ellentét, különösen a mióta az évi adó is elmaradt. A török hadikészülődéseinek hírére Miksa 1566 nyarán Győr közelében vonta össze hadait, mialatt Salm Gyula gróf Helfenstein gróffal együtt előbb Veszprémet (június 24.), majd Pápát (július 9.) megvevén, július végén Tata alá csapott, melynek őrsége megtagadván a vár feladását, heves ostrom után csakhamar kapitulálni volt kénytelen. Tata bevétele után a gesztesi vár őrsége Esztergomba futott, a mely vár szintén Salm birtokába jutott, míg Oroszlánkő és Vitám várakat, Tatának előerődeit, felgyujtották.

- Szulejmán egész haderejével Sziget ellen fordult, melyet a hős Zrinyi Miklós védett. Szigetvár eleste után a budai basa a hős Zrinyi fejét Komáromba küldte, melyet a komáromi huszárok, a basa kivánságához képest Győrbe 448szállítottak Salm grófhoz. (Milenn. Tört. V. 363-380. Tört. tár 1878. 495. Magyar Tört. Eml. XX. 198.)

- Az 1566. évi hadjárat sikere csak fokozta a törökök harczi kedvét. A következő években is folytonos támadásokról értesülünk. Gesztes várát még 1566-ban visszaszerezték a törökök, az 1567. évi pedig folytonos csete-patékkal telt el. Különösen az esztergomi törökök ingerelték folyton a komáromi őrséget, sőt augusztus havában Komárom és Győr között egy gabonás hajót is megtámadtak s a hajósokat foglyul ejtették. A télen át, mivel tartani lehetett attól, hogy a törökök a befagyott Dunán is átmennek, a csallóközi jobbágyságot a Duna jegének felvágására rendelték ki, majd a dunai töltéseket javították ki.

- Az 1566. évi hadjárat szörnyű kudarcza Miksát békére késztette. A békekötés végett Verancsics Antal püspök és Teuffenbach Kristóf még 1567. július 15-ike után elindultak Komáromból Konstantinápolyba. A békekötést rendkívül megnehezítették a törökök túlzott követelései, a kik többek közt Tata várának lebontását is megjelölték a béke egyik előfeltételeként. Végre 1568 elején mégis létrejött a béke, mely 1592-ig tartott.

- A békekötés után Göppingeni Kielmann ezredes lett Komárom főkapitánya, a kit Forgách István (1579.) követett. Forgách, hogy a török támadásait elkerülje, jó viszonyban igyekezett lenni az esztergomi béggel, kivel élénk levelezésben állott.

- Az 1580. évi pozsonyi országgyűlés, a törökök gyakori támadásaira való tekintettel ismét Tata megerősítésével foglalkozik, mely czélra tizenkét napi ingyen munkát rendelt el minden huszonöt porta után kiállítandó egy szekérrel. Helyőrsége 200 katona volt ezidőtájt. (Fraknói i. m. VI. 366.)

- Mióta Pálffy Miklós lett komáromi főkapitány (1584. szeptember 20.), gyakoriabbak lettek az összetüzések a komáromi őrség és az esztergomi törökök között. Az ő főkapitánysága alatt a komáromi őrséget is jelentékenyen szaporították. 1585-ben Komáromban 400 német zsoldos, 200 huszár, 4 darabant és 33 naszád volt, Tatán pedig 320 főre emelkedett a helyőrség. (Gyulai R. i. m. 59. l.)

- Pálffy erélyes fellépése némi sikerrel járt, a török martalóczok támadásai is alábbhagytak, sőt a kereskedelem terén is némileg kedvezőbb helyzet állott be, a mióta Memy bég 1589-ben biztosította Pálffy főkapitányt, hogy a komáromi kereskedők akadálytalanul jöhetnek a kakati (párkányi) vásárra, mert a vásárra jövők portékáit nem fogják más komáromi kereskedők adósságai fejében lefoglalni. (Gyulai Rudolf i. m. 109.)

- Időközben a szultán Perzsiával békét kötvén, a portán újabb magyarországi hadjáratra készültek, különösen mióta a harczias Szinán basa lett nagyvezérré. A küzdelem 1593 nyarán vette kezdetét. Október 6-án a török hatalmába kerítette Veszprémet, majd Vár-Palotát, melyet rövid idő alatt követett a császári és a magyar had által Székesfehérvár ellen intézett támadás, mely ugyan sikertelen maradt, de Pákozdnál a Székesfehérvár alól visszavonuló keresztény had fényes győzelmet aratott a budai pasa felett.

- A következő évben az egész vonalon kitört a harcz. Mátyás főherczeg már kora tavaszszal Komárom mellett táborozott, honnan Drégely és Nyitra felé vonult. Nógrád megvétele után (1594. márczius 25.) a magyarok Esztergom elfoglalását tűzték ki czélul. Mátyás főherczeg, az alsómagyarországi had vezére, áprilisban csakugyan Esztergom alá nyomult, de késedelmes fellépése következtében az ostrommal nem igen boldogult, ezért a nagyvezér közeledtének hirére seregének ellenzése daczára Győrbe vonult vissza. Jellemző a közhangulatra, hogy a magyarok gróf Braun Erazmus komáromi várparancsnok közbenjárásának tulajdonították az ostrom abbanhagyását.

- Szinán basa már július 18-án megkezdte Tata ostromát. A várat Paxy György parancsnoksága alatt 60 lovas, 100 gyalogos és 50 német zsoldos védte. Paxy csak egy nappal az ostrom megkezdése előtt érkezett vissza a várba a császári táborból, a lőszert pedig, melyet Győrből küldtek, útközben elfogták a törökök. A magára hagyott vár negyednapra megadta magát. (Századok, 1870. 241. Gyulai Rudolf i. m.) Tata alól a nagyvezér Győr felé vonult, mely nagy fontosságú vár szeptember 29-én török kézbe kerülvén, Szinán Komáromot vette ostrom alá. Komárom nagy veszedelemben forgott, mert sem elég őrséggel, 449sem élelme nem volt, de a hős Pálffy Miklós, noha az előző harczokban megsebesült, Mátyás főherczeg utasítására nagymennyiségű élelmet és más készletet szállított be a várba. A török lovasság már október 6-án Komárom alá ért, majd a pusztításai miatt oly félelmetes tatár lovasság, átusztatva a Dunát, a csallóközi partról fedezte a török had átvonulását. A nagyvezér, miután Braun főkapitány a vár feladására irányuló felhívást visszautasította, csakhamar sánczokat hányatott és megkezdte a vár lövetését. De az őrség vitézül ellenállott. Már több rohamot vertek vissza a várbeliek, midőn a kémek a felmentő sereg közeledését hozták hirül. Braun Erazmus e hírre, bár az ostrom folyamán lábán megsebesült, a vár piaczán lelkesítő beszédet intézett a katonáihoz, melynek hatása alatt a német zsoldosok másnap Starsich Farkas alkapitány vezérlete alatt kitörtek s az aknamunkásokat egy szálig levágva, gazdag zsákmánynyal tértek vissza a várba. A felmentő sereg ugyan nem mutatkozott, de október 24-én a törökök megkezdték a visszavonulást s 28-án három ágyú és töméntelen podgyász hátrahagyásával egy részük Győr, a másik részük Tata felé elvonult. A török visszavonulása közben Starsich alkapitány kitört a várból és katonái csakhamar hatalmukba kerítették a törökök által hátrahagyott tábort. A felmentő had azonban nem mozdult Pozsony környékéről, pedig ha ekkor üldözőbe vették volna Szinán hadát, az egykorú források szerint Győrt is visszafoglalhatták volna. Valószinű különben, hogy a nagyvezért a seregében kiütött ragály késztette a visszavonulásra, mert egykorú írók szerint a nagyvezér elvonulása után 8000-nél több beteg törököt vágtak le Komáromnál. (Millenn. Tört. V. 512-512. Komárom Várm. és Vár. Tört. és Rég. Egylet 1891. évi jelentése 68-83.

- Komárom felszabadulását Pálffy még október 29-én hirül vitte Bécsbe, mire Mátyás főherczeg Komáromba jött, de csakhamar visszatért a pozsonyi táborba. Komáromot a király Pálffy gondjaira bízta, míg a német zsoldosokat a Csallóközben, a Püspökitől Komáromig elterülő falvakban helyezték el.

- Rudolf király a következő év tavaszán gróf Mansfeld Károlyt nevezte ki a császári hadak fővezérévé, a ki 1595. július elsején Pálffyval egyetértve, Esztergomot vette ostrom alá, melynek folyamán súlyosan megbetegedvén, Komáromba hozták, hol augusztus 14-én meghalt. (Magyar Tört. Eml. Irók: VII. 23.)

Visszatérve a minket érdeklő eseményidőszakra: 

A komáromi vár a törökkori magyar hadtörténetben mindvégig fontos szerepet játszott. Erre kedvező, központi földrajzi fekvése tette alkalmassá. A Habsburg-hatalom szempontjából az adta jelentőségét, hogy kulcsszerepet játszott Bécs előterének védelmében. Emellett fedezte a Dunát, mint elsődleges utánpótlási és szállítási útvonalat, a mellette a magyarországi hadszíntér felé vezető felvonulási utat és az ott kialakult folyami átkelőhelyet is. Védelmezte továbbá a Magyar Királyság Dunától északra fekvő területeit.

Az 1570-es éveket vizsgálva az alábbiakról értesülünk:

“Komáromban 1565-ben az élelemraktárak építésére, régi falak bontására és mész égetésére, valamint az ácsokra, kőművesekre és napszámosokra összesen 2578 forint 8 krajcár 1 dénár[t költöttek]”. A lassan haladó építkezésen még jóval később is adódtak problémák, amire egy 1576. évi javaslatból következtethetünk, miszerint “Komárom erődítményét legalább részben ki kellene javítani, ahogy ezt sokszor javasolták”.

A munkálatok elhúzódódásának egyik okaként feltétlenül az árvizek okozta rombolásokat kell megemlíteni. Ezek közül a legnagyobb pusztítást talán az 1570. évi okozta, amely elsodorta a gátakat, alámosta a falakat, feltöltötte az árkot.

 Ezután Urban Süess és Bernardo Magno építési felügyelőket küldték ki a károk szemrevételezésére. A védműveket ugyan gátakkal igyekeztek megóvni, de, úgy tűnik, nem sok sikerrel."

„ Az 1570 körül itt járt Phigius azt írja, hogy a komáromi várat megnézni nem igen szabad. Komáromból Győrbe menet az ellenségtől és a felszabadító (?) osztrák katonáktól elpusztított néptelen tájakon összeomlott faluk, templomok, kolostorok romjait látta csak, imitt-amott tűnt fel egy szegényes pásztorkunyhó. Keresztény emberre – úgymond – nincs szomorúbb, mint ezen a tájon utazni. (...) Általában a XVI. században a mi követségeink tagjai mindig Komáromban gyülekeztek. Komáromból hajón mentek Izsáig. A követség hajóit Izsáig a komáromi naszádosok kísérték le. Itt már várták őket a török naszádok, hogy átvegyék a kísérést. S ez mindig ünnepélyes keretek között történt meg. A magyar és a török naszádok sortüzet adtak. Itt említjük meg, hogy a Konstantinápolyba igyekvő bármilyen nemzetiségű követek itt Komáromban öltöztek át díszmagyar ruhába, mert jó ideig a szultán elé csak magyar díszruhában lehetett menni, lett légyen az illető német, osztrák, olasz, francia, cseh, angol, vagy bárminő nemzetiségű. Csak a magyar ruha volt Stambulban szalonképes. 1584-ben Lichtenstein népes követsége megy a portára. Velük van Horváth Péter komáromi kalauz is, aki 32-szer tette meg Komáromból Stambulig az utat. A követjárásról a követség íródeákja egy egész kötetet írt. Bongars Jakab 1585-ben fontos diplomáciai ügyben Bécsből Konstantinápolyba megy és akkor keresztülutazik Komárom megyén. (...) "Komáromba du. érkeztem – írja Bongars – vára rendkívül erős és éppen azon a ponton fekszik, ahol a Vág a Dunával egyesül. Csütörtökön reggel megtekintettem a nagy bástyával, mellvédekkel stb. ellátott háromszög alakú várat, puskapormalmot, ágyúkat stb. Helyőrsége 400 német katona, ezenkívül 200 huszár és néhány drabant. A Vágon 10 darab 22 evezős naszád, amelyek mindegyike 3 ágyúval van fölszerelve, a Dunán pedig 11 teljesen ilyen naszád van. Mutattak a Dunában talált emberi combcsontot, amelynek hossza 4 nagy arasz, szélessége pedig 2 arasz volt. (Természetesen itt őslénycsontokat kell érteni. Valószínűleg mamutcsont volt az, aminőket a Duna medrében sokat találnak.) (...)”

Sajnos Gáspárral kapcsolatosan a Bécsi levéltár már rendelkezik több adattal, információval. Megkeresésemre az alábbi választ kaptam dr. Lenkefi Ferenctől , kinek áldozatos munkájáért nem tudok elég hálás köszönetet mondani:

"Tisztelt Szücs Úr! 

Sajnos nem szolgálhatok jó hírrel. Az Udvari Haditanács 1570-1574 közötti mutató- és protokollum köteteiben  (amelyek a bejövő és kimenő iratok pár szavas lényegét is adják, s legtöbbször az iratok csaknem teljes selejtezettsége okán csak ezek maradnak támpontokként), sajnos nem fordul elő Bene Gáspár neve. Hanns Tatzgernt (így!) többször is említik, néha a naszádosokat is általában, de iratok nem maradtak. Megértésében bízva. 

Üdvözlettel: 

dr. Lenkefi Ferenc "

Igazán kár hogy ezen kortörténeti dokumentumok selejtezésre kerültek......

Paksy János komáromi kapitány majd ispán családi szerepe a Bene család felemelkedésére is hatással van. Paksy de Pákos, tolnamegyei birtokától, Pakstól, mely hajdan Pákosnak hivatott, vette e család nevét és előnevét, melyet az alábbi jelzeteken egyes családtagok által még újabban is Paxy-nak írva találunk. Paksy János a Solti-Szék főispánja volt az 1526-ik évben, fia:  

Paksy János (pakosi)*

1543 Nádasdy Tamás országos főkapitány hadiadóból fogadott katonaságának kapitánya (máj. 14. MOL E 185 Váraljay Szaniszló levele Nádasdy Tamáshoz. 1543. május 14., Pécs; máj. 25. Uo. Paksy János levele Nádasdy Tamáshoz. 1543. máj. 25., Pécs. Regeszta-kiadása: ETE, IV. köt. 263.: No. 221.)

1543–1546 valószínűleg Győrben szolgál mint lovaskapitány (Ezt feltételezi Botta István is. BOTTA, 1991. 262.)

1546–1552 veszprémi kapitány, 1546-ban Hans Görtschacher német kapitánnyal, 1548–1550 pedig debretei Thelekessy Imre oda vezényelt lovaskapitánnyal együtt. 1546-ban ténylegesen csak a veszprémi magyar őrség kapitánya volt. (Lásd az archontológiai részben.)

1546 második fele lovaskapitányként ideiglenesen Pápán szolgál (ÖStA FHKA HKA HFU RN 2. 1546. fol. 48. a./1–18., Uo. NÖKA RN 46. 1566. Jan. unfoliert és NÖLA SA A–VII–16. fol. 3–6.)

1552–1562 † komáromi főkapitány (1552. ápr. 1. Egy rövidebb német és egy latin conventio jellegű utasítás. ÖStA FHKA HKA HFU RN 3. 1552. Apr. fol. 21., 29., ill. 23–24. és TAKÁTS, 1928/2. 326. Vö. még: A latin instrukció fogalmazványa: MOL E 15 1552. április No. 1. és BOTTA, 1991. 262–263., ápr. 11. Az Udvari Kamara értesíti a Magyar Kamarát P. kinevezéséről. ÖStA KA Best. No. 8., máj. 19. P. már Komáromból ír levelet Miksa fhg-nek. SZÁNTÓ, 1970. 52.: 18. jegyz. Vö. még máj. 25. MOL E 185 Paksy János levele Nádasdy Tamáshoz. 1552. máj. 25., Komárom, dec. 19. Német utasítás-fogalmazvány. MOL A 97 Tétel A. 1. fol. 69–80.; Tisztét haláláig tölti be.)

1552. júl.–aug. 100 könnyűlovassal ideiglenesen Pápán állomásozik (MOL E 211 Series II. Tétel 3. fol. 177–178.)

1552. okt. 100 lovassal táborozik Győr alatt (1552. okt. 21–22. Uo. Tétel 24. fol. 29–30. és fol. 90–91.)

1552–1562* Komárom vm ispánja (1552-ben főkapitányi tisztével együtt nyeri el a tisztséget, amelyet haláláig tölt be.)

1560. ápr. 10. bárói rangot kap (BOTTA, 1991. 263–264. és NAGY I., IX. köt. 18.)

Feleségei : Csúzy Sára és Zrínyi Klára (Zrínyi Miklós (1479-1534) és Zákányide Korbávia Ilona lánya)

Paksy János testvérének Lajosnak lánya Margit, akinek férje Kewresy de Sámson Mihály (azaz sámsoni és bwn-i Körössy Mihály).  

II. Paxy Lajosnak nejétől losonczi Bánffy Sárától (kinek anyja nagymihályi Bánffy Anna volt), gyermekei Gáspár, (kihalt) Margit előbb Zeleméry Istvánné, utóbb sámsoni Kőrösi Mihály; és harmadik gyermeke, kit legelőbb kellett volna említenünk: V. János, kinek özvegye Sándor Fruzsina 1637-ben Hont megyében Siglisbergen 183 telket vesz zálogba Dóczy Zsigmondtól.* Ezekben II. Lajos ága kihalt.

Mihály és Margit lánya Anna akinek a férje II. Paxy György (az Egerben is feltűnő Paksy Jób unokája). Jóbnak 2-dik neje Both Mária. Miklós kállói kapitány volt, úgy IV. János is; II. Györgynek neje volt Körössy Anna.

Körössy János 1543–1579 közt szerepel, középszolnoki alispán. 1590-ben, 1596 szeptember 14-dikén és 1611-ben Sámpsoni Keorössi Mihály mint középszolnoki alispán szerepel. Kőrössy Mihály egyike vala azoknak, a kik mint fogott bírák tanúsítják 1600 jan. 16-dikán, hogy Gyulafi László volt Bánfi Tamás árváinak a gyámja s hogy az, mint ilyen, minő menyegzői ajándékot adott Haraklányi Istvánné Bánfi Erzsébetnek.

1604-ben Kőrössÿ Mihály sámsoni jószága három rótt ház után 6 forintnyi adót fizetett. Kőrössÿ Mihály és Dobai János debreni jószágát együtesen egy rótt ház után 2 frttal, Kőrössÿ Mihály oláhnádasdi jószágát egy rótt ház után 2 frttal adóztatták meg.

Keoreossÿ Mihály részéről egy telek adózótt Nagyfaluban. Keoreosi Mihály, Pató Ferencz, Zsombori Zsigmond, Szabó Péter, özv. Majádi Lászlóné, Rátoni István, Zilahi Benedek, {838.} Literatus Gáspár és Benei Pál részéről egy jobbágyház adózott Ilosván és Lompérton.

A kir. kincstár Kőrösi Miklós halála után el akrata foglalni Sámson, Kőrös, Bőnye és Nagyfalu jószágokat, de ellentmondott Paksi Margit nevében Horváth Lázár, Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem és magyar király azután ezer birodalmi tallérban neki, Peéri Horváth Lázárnak, adományozza az itt említett javakat, mint a melyeket eddig is ők bírtak. Özvegy Folti Ferenczné Kőrössi Katalin meg Peéri Horvát Lázárné Kőrössi Anna is tiltakoztak az ellen, hogy a kincstár publikáltassa az említett helységekben levő részbirtokokat, a kik szintén részesűltek a fejdelem adományában. Paksi Margit a Kőrösi Mihály özvegye, az imént említett Horváth Lázárnak – úgy látszik – első, míg Kőrössi Anna második felesége.

Paksy család familiárisai az egy tőről fakadó Bewnye (Bene) és Kewresy (Körössy) családok.