A második lembergi csata után az osztrák–magyar hadsereg új hadrendben állt fel mégpedig, hogy balszárnyával Krakkóra, jobbszárnyával pedig Przemyśl erősségére támaszkodott. Ezt az állást annak érdekében vette fel a Monarchia, hogy nyugodtan bevárhassa a német csapatokat, akikkel közös hadműveletre készült. Később a jobbszárnyon Prezmyślben állomásozó sereget nyugatabbra küldték, a balszárnyon harcolók tehermentesítésére. A Lembergnél (szeptember 6-án) majd Rawa Ruskánál (szeptember 11-én) elszenvedett vereség után az osztrák legfelső parancsnokság szeptember 12-én parancsot adott a 2., 3., és 4. hadseregnek a San vonalához való visszavonulásra Przemyślen keresztül. Az erőd azt a feladatot kapta, hogy felfogja az orosz támadásokat és biztosítsa az osztrák–magyar hadak visszavonulását.

1914. szeptember elején az orosz gőzhenger megindul a keleti fronton és szép lassan teret nyer a monarchia erőivel szemben. A K.u.K. 1. hadsereg a felmorzsolódás elől a San folyó mögé vonul vissza. A 4. hadsereg támadása megállott, József Ferdinánd fhg csoportja az ellenséges nyomás elől a Ravaruska —Lubacovi vasútvonal mögé, a 4. hadsereg északi szárnyára vonult vissza. A 4. hadsereg északi szárnyát és hátát a Narolon át Cieszanov felé előnyomuló orosz 6. hadsereg fenyegeti. A 3. és 2. hadsereg támadása sikereket mutatott fel, de dacára 10.000 fogoly és 50 ágyú zsákmánynak,döntést és kiadós térelőnyt kivívni nem tudott.

Az 1. és 4. hadsereg már 13-án a San partján volt, míg a 3. és 2. hadsereg e nap Mosciska vonala mögé ért, honnan a 2. hadsereg csak 14-én tudott az esőtől felázott rossz utakon tovább menni. A hadseregek a kiutalt körletben a San mögött 16-áig gyülekeztek, olyként, hogy a 3. hadsereg a Przemysl — Jaroslau-i vonalat közvetlen védhette, míg az 1. és 4. hadsereg a Sanon átkelő oroszt ellentámadással szándékozott visszavetni. A 2. hadsereg feladata volt az ellenségnek Przemysltől délre való előnyomulását feltartóztatni. (Lásd a 16. vázlat.)

Przemyśl közelében a Przemyśl erőd a Monarchia legfontosabb erődítménye volt az első világháborúban. Az ostrom előtt az erőd Európa egyik legjobban felszerelt és legkorszerűbb erődítménye volt; kedvező fekvése miatt birtokosa igen biztos pontot tudhatott magáénak Galíciában. A háborúban Lemberg elvesztése után az osztrák–magyar csapatok a Wisłoka folyó mögé szorultak vissza, így az oroszok megtámadhatták ezt a kulcsfontosságú erődrendszert, amelyet a háborúban összesen háromszor ostromoltak meg:

Przemyśl első ostroma 1914. szeptember 17-én kezdődött, és orosz vereséggel végződött.

Kuzmanek Hermann, az erőd parancsnoka első lépésként eltávolíttatott minden megbízhatatlan elemet a várból. Szeptember 17-én pedig elrendelte mindazoknak az eltávolítását, akik nem tudták igazolni, hogy a maguk számára legalább három hónapra elegendő élelemmel rendelkeznek. Az erőd körül elterülő területet láthatóvá kellett tenni, ezért Kuzmanek parancsára a környező erdőket kiirtották. A felszabaduló területen rengeteg drótsövényt, farkasvermet, aknát és egyéb csapdát helyeztek el. Az erőd mind egészségügyi, mind katonai szempontból megfelelőnek tűnt, több hónapra elegendő élelemmel és több kórházzal rendelkezett. Bár az oroszok szoros gyűrűt vontak köréje, az erősségben levők teljességgel mégsem voltak elzárva a külvilágtól, mert távíró útján állandóan érintkezhettek a főhadiszállással és a német marconi állomásokkal.

Az orosz csapatok megérkeztek az erőd alá és szoros gyűrűt vontak a védelmi állások köré. Dimitrijev tábornok, az orosz hadsereg vezetője, megpróbálkozott harc nélkül elfoglalni a várat, ezért levelet írt Kuzmaneknak, amelyben a vár átadásáról akart tárgyalni vele. Az erőd parancsnokának válasza mindössze néhány szóból állt: „Parancsnok Úr! Méltóságomon alulinak tartom, hogy szégyenletes föltevésére érdemleges választ adjak. A przemysli vár parancsnoka.” Az orosz parancsnok a választ megkapva azonnal rohamra indította csapatait.

Az ostrom 1914. szeptember 17-én kezdődött. 91 800 orosz katona vett benne részt, 133 tiszt vezetése alatt. A rohamot Scserbacsov tárbornok vezette. Október 3-án megtámadták az erőd keleti részét, vagyis a XIV Hurko, a XV. Borek, a IV. Optyń, a I/2. Bykow, a I/3. Pleszowice, a I/4. Maruszka Las, a I/5. Popowice, és az I/6. Dziewięczyce erődöt. Az I/1. Łysiczka erődön kívül egyiket sem sikerült bevenni, melybe az oroszoknak ugyan sikerült behatolni, ám hamarosan kikergették őket a védők. Kuzmanek a vár parancsnoka későbbi visszaemlékezésében részletesen beszámolt az ostromról. Állítása szerint mikor néhány orosz zászlóalj bejutott, az erőd kapuját már csak néhány elszánt honvéd védte, akik a romok és a még ép bunkerek lőrésein keresztül tüzeltek az ellenségre. Ekkor parancsot adott az erőd tüzérségének, hogy a kapu és a rés előtti területét vegyék tűz alá, megakadályozva ezzel az oroszok beözönlését. Telefonálni akart a szomszédos erőd tüzérségének, ám ekkor a legtöbb erődöt összekötő telefonvonalak már megsemmisültek.

Október 8-án második rohamra került sor észak felől a Xa. Pruchnicka Droga, XIa. Cegielnia, XI. Duńkowiczki és XII. Żurawica erődöknél. Az oroszoknak még a lövészárkokig sem sikerült eljutniuk, azonban rettenetes veszteségeik voltak. Az első ostrom 1914. október 10-én ért véget az orosz sereg vereségével. Az orosz oldalon a veszteség körülbelül 10 ezer halott, sebesült és eltűnt volt. A védők vesztesége mintegy 3–4 ezer halott volt. Svetozar Borojević tábornok később ünnepélyesen bevonult az ostromnak sikeresen ellenálló erődítménybe.

Przemyśl második ostroma 1914. november 2-án kezdődött, és orosz győzelemmel végződött.

A hatalmas győzelmet követően az osztrák–magyar hadvezetés mindent megtett, hogy a kimerült és lerombolt erődítményt újra harcképessé tegye. A hadvezetés és az ellátmányt szállító vonatszemélyzet minden igyekezete ellenére (egy hónap alatt 213 vonatot indítottak az erődítménybe) az erőd készleteit a kívánt időre nem tudták feltölteni. Eközben a 11. orosz hadsereg elérte a San folyó vonalát, és vészesen közel ért az erődhöz. A második ostrom 1914. november 2-án kezdődött. Az orosz hadvezetés és a 11. hadsereg parancsnoka, Szelivanov tábornok, okulva az első ostrom alatt elkövetett hibákból, ez alkalommal nem kezdett meg azonnali rohamot az erőd elfoglalásának érdekében. Az oroszok az erődítménybe vezető utánpótlási vonalakat elvágták, így az erődítménybe nagyobb ellátmányt már nem tudtak bejuttatni, bár a 8. illetve a 11. osztrák–magyar repülőszázad pilótái rendszeresen repültek az erőd és a frontparancsnokság között az aktuális utasítások továbbítása végett.

Bene Ferenc 11.05.-én sebesült meg, a 11.06-i jelentésben már szerepel. November 7.-re a az ostrom gyűrű teljesen bezárul, de a Visztulától délre hadseregeink november 10—11-ig ellenséges utóvédek ellenállása közben elérték a Sant s Chyrov vonalát, Przemyslt felmentették s előkészületeket tettek arra, hogy a San mögött, majd Przemyslés Chyrovtól keletre befészkelődött ellenséget visszavethessék. Valószínűleg Przemysl erődrendszerből Bene Ferencet ekkor más sebesültekkel együtt kimentik.

Mivel az utánpótlási vonalakat elvágták, az erődítmény készletei lassan csökkenni kezdtek. Ráadásul beköszöntött a tél, amely 1915-ben különös erejű volt. Az élelmiszeradagok ekkor kritikusan fogyni kezdtek, mire az erődparancsnokság elrendelte a fejadagok csökkentését. Ennek eredményeként a katonák megbetegedtek, és egyre több dezertőrt jegyeztek fel. Az élelmiszer ellátmány kiegészítésének reményében a védők több mint 10 000 lovat kényszerültek levágni, ez pedig az erődben lévő lovak számának csaknem fele volt. A védők helyzete a tél vége felé már kilátástalanná vált, az élelmiszerellátás szinte megszűnt, az emberek demoralizálódtak és a védelem meggyengült. Március 17–19-én a védők egy kitörési kísérletet tettek, ám az oroszok heves védekezése és puskatüze következtében kénytelenek voltak visszavonulni az erődbe, ötezer halottat hátrahagyva. Az orosz hadsereg feladva a passzív ostromot, váratlan rohamot hajtott végre, ám az erőd gyenge védelme még csodálatos módon tartani tudta magát.

Az utolsó kitörési kísérlet kudarca után, 1915. március 21-én döntés született Przemyśl átadásáról. az uralkodó engedélyével március 22-én hajnalban az osztrák–magyar tüzérség ellőtte minden meglévő lőszerét, hat órakor az erődöket, a raktárakat, a San hídját, a rádióállomásokat, a lövegeket felrobbantották. A lovakat lelőtték, minden használható hadianyagot, fegyvert, lőszert, járművet, telefonvonalat, vasúti berendezést megsemmisítettek, a meglévő szén-, benzin- és olajkészleteket elégették. Az átadás feltételeiről Alois Martinek ezredes, a 108. Landsturm gyalogdandár parancsnoka, valamint Ottokar Hubert alezredes, a várparancnsokság vezérkari főnöke tárgyalt Szelivanov orosz tábornokkal. Így 1915 március 23-án délelőtt az oroszok megkezdték a bevonulást a várba. A zömében magyarokból álló védőrség – 9 tábornok, 93 törzs- és 2 500 főtiszt, valamint 117 000 katona, közel 120 000 fő – hadifogságba került.

A foglyok elszállítása a cári birodalom belsejébe 1915. április 8-áig tartott. Az osztrák–magyar hadifoglyokat nemzetiségek szerint választották szét és Oroszország ázsiai részeibe (Türkmenisztán, Szamarkand és Taskent) szállították. Április 2-án Przemyślbe jött II. Miklós orosz cár, hogy személyesen megtekintse az elfoglalt erődöt, valamint, hogy kitüntesse a győzteseket. Az győztes ostromban részt vevő katonák öt rubelt, míg a tisztek kitüntetéseket kaptak. A cári alakulatok nem sokáig birtokolhatták a San menti várost és lerombolt erődjeit, mivel a hadiszerencse hamarosan a központi hatalmak oldalára szegődött.

A Galíciában zajló Gorlicei áttörés 1915. május 2. és 5. között az osztrák–magyar és német szövetséges csapatok által végrehajtott frontáttörés volt az 1915-ös tavaszi hadjárat előzményeként. Ezen akció következtében az egyesült osztrák–magyar és német csapatok sikeres áttörést hajtottak végre az Orosz Birodalom ellen. A gorlicei áttörés bár sikeres volt, nem hozta meg az összes várt eredményt, mivel Olaszország az Antant mellé állt. Ennek ellenére a Központi hatalmak ezzel meggyőzték Bulgáriát, s így az ő oldalukon lépett be a háborúba. Mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett.

A Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság nyilvántartása és kapcsolatai alaőján az alábbiakat sikerült még kideríteni:

"Sajnos nem tudunk segíteni. Radomskoban nincs tudomásunk fennmaradt I. vh. hadisírokról, ami lengyel viszonylatban ritka, mivel a hasonló kegyeleti helyek többsége túlélte a XX. századot. Érdekesség, hogy Vitéz dr. nagybányai Horthy Szabolcs főhadnagy, Horty Miklós kormányzó testvére is Radomskoban nuygodott, de őt az 1920-as években exhumálták és a kenderesi családi kriptában temették újra. A radomskoi öreg temetőben emléktáblája is van, viszont ezen a helyen már nem jelölnek I. vh. hadisírokat, vélelmezhető, hogy ezeket a temetkezési helyeket már szanálták és civil betemetésekre újrahasznosították őket."

Valószínűleg a cs. és kir. 3/12. sz. mozgó tartalékkórház folyamatosan Novoradomsk (Radomsk, Radomsko) látta el feladatait, sajnos erről az egységről nem sok információt találtam eddig.