Lássuk a kontrasztot a levéltári és a magánygyüjtemény közt.....azt hiszem sok magyarázat nem kell....

Hogyan is juttunk el a visontai Halmai Bene (Bor) családig? Az eddigi kutatásaink szerint az alábbi családfa rajz szerint.

Zürich/Adliswil és Budapest, 1990 évi szeptember-október hó Bor György :

A HALMAJI, GIBÁRTI ÉS SZIKSZÓI BOR CSALÁDOK TÖRTÉNETE

(részlet)

Halmaji Bor Simon leszármazottai:

Halmaj sorsa a XVII. században

Természetes, hogy mindenekelőtt annak a helységnek a sorsával foglalkozunk ebben az új fejezetben, amely ezt megelőzően legalább 400 évig a család nemesi fészke, otthona, birtoka volt. Mint korábban említettük, halmaji Bor Istvánnal 1598/99-ben kihalt az ”idősebb“ halmaji Bor ág férfi-vonala. Tudomásunk szerint Istvánnak csak egy leánya volt, Anna, s az ezt követő időben az ő nevével kapcsolódik össze Halmaj (s még néhány, ”hagyományosan“ családunk eme ágához kapcsolódó birtok) sorsa. Mind a Jászói Konvent-beli okirat-kivonatokban JK 82, 83], mind Abaúj vármegye közgyűlési jegyzőkönyveiben gyakran felbukkant a század első harmadában Anna, továbbá anyja, Páni Csehy Zsófia, valamint férje, Horváth Mihály neve.

Elemzésünk megkönnyítésére mellékeljük a következő oldalon ”adatbankunk“ István leányára, Annára vonatkozó forrásainak táblázatát (V - 1. tábl.). Mint az előző fejezetben említettük, halmaji Bor István igen fiatalon halt meg. Még ha fel is tesszük, hogy apja, Mihály halálakor (1582: amikor anyai féltestvérét, Szalkay Györgyöt, jelölték ki gyámjául) István már 15-18 éves volt, halálakor (1598/99) legfeljebb 30-31. évét érhette meg, tehát csak néhány éve volt házas.

Egyetlen leánykája, Anna születési évét pontosan meg tudjuk határozni. Az egri levéltárban egy 1599-ből származó iratban [Egri káptalan hit.h.lvt. -XII-1/140 A No. 68] Bor Anna mint 2 éves kislány szerepel.

Werbőczytől tudjuk, hogy a gyermekek korbecslése fontos volt abból a szempontból, hogy az apa halála esetén az anya gyakorolhatja a gyámságot, amíg kiskorúak a gyermekei, illetve amíg az anya nem megy újra férjhez. Ennek alapján Anna alig 1-2 éves lehetett apja halálakor.

A legkorábbi irat dátuma, amelyben Anna mint Horváth Mihály felesége szerepel, 1615. október 2. [Egri káptalan hit.h.lvt. -XII-1/4 C No. 60], tehát 18 évesen már férjnél volt. 82 V - 1. táblázat: Halmaji Bor Anna (Horváth Mihályné) előfordulása a forrásokban:

Megjegyzés: Az Abaúji közgyűlési jegyzőkönyveket u.n. fóliókon vezették, s egy-egy teljes lapot (tehát nem az oldalakat) számozták.

A fóliók első oldalát recto-nak, hátlapját (fonákját) pedig verso-nak nevezik; e két kifejezés rövidítése a táblázatban, és a szövegközti forrásmegadásoknál: az r, ill 1603-ban az ” Index alphabeticus“-ban [A-139] talált két rövid ügy-címből először azt tudjuk meg, hogy a kis árva gondviselői, gyámjai (‘tutores’) említésekor megjelenik Czikó Ferenc neve.

Az előző fejezetben említettük, hogy Bor István halála után özvegye, Csehy Zsófia, előbb Figedy János, majd Czikó Ferenc, végül Egry György felesége lett. Figedy Jánosról 1599- ben, mint férjről, csak egy iratból értesülünk [O-65, 2. kötet, fol. 21, no. 68]. 1607 és 1612 között több iratban mint Czikó Ferenc felesége szerepel [NRA fasc. 838, no. 95, fasc. 904 no. 52, fasc. 1761, no. 43, JK 82, 83].

Végül 1626-ban mint Egry György felesége említődik egy rövid abaúji közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzésben. A másik ügyben ebből az évből a gyámok és gondviselők (‘tutores & curatores’) a kislány (‘puella Anna Bor, Stephani Bor orphana’) nevén lévő Puszta-Baxa-i birtokon Rákóczy Zsigmond által történt erőszakos foglalás ellen emelnek szót.

Csaknem tíz év telik el a következő bejegyzésekig. 1612-ben a most már ”tizen-éves“ kislány (‘puella’) édesanyja, mint leánya ”természetes és legitim gyámja“ a Halmajon lévő malom megváltására, illetve tatarozására az ő Halmaj-i és Nagy-Kinizs-i vámrészeinek költségeire egy Halmaj-i jobbágytelket 60 forintért elzálogosított Szuhay Gáspárnak [JK 82]. A rákövetkező évből való JK-kivonat fogalmazása elgondolkoztató, t.i. a kis leány nevében, egyes szám első személyben arról tudósít, hogy ”nemes Anna hajadon, halmaji Bor István leánya Páni Csehÿ Zsófia asszonytól, minthogy zsenge kora óta őt állandóan jól nevelték [sic!] (‘eandem a tenera satim aetate sua bene educaverint’), először magára Bor Istvánra, majd most Czikó Ferencre és Chehÿ Zsófiára írja feltételesen zálog címén (‘conditionaliter titulo pignoris inscribit’) a Halmajon és Puszta-Baxán lévő tulajdon-javait és -jogait (‘bona et jura possessionaria’) 400 forintért“ [JK 83].

Bor Anna mint láttuk, 1615-ben már Horváth Mihály felesége, s nevük sűrűn szerepel az Abaúj-i közgyűlési jegyzőkönyvekben, főleg az 1623 és 1626 közötti években. Ezekből az ügyekből kiragadunk egyet, amelyről részletes szöveg áll rendelkezésünkre [NRA fasc. 1761, no. 43]. Tulajdonképpen egy 1650. évi perről van szó (amikor már Anna nem élt), amelynek diszkussziójában idézik az 1623-beli ítéletet és indoklását is. Az 1650. évi «Primo» paragrafus címe: ”Paria [= másolata] Documentorum Literalium de Bonis Halmaianis“.

Ismét a Vécsey családdal nemzedékek óta folyó pereskedés egy állomásáról van szó, amely ügy – amint ezzel az előző fejezetben részletesen foglalkoztunk – abból eredt, hogy halmaji Bor Simon egykor két Vécsey-fiú törvényes gyámja volt, s ezen a címen Halmajon bizonyos birtokrészek jutottak a Bor család tulajdonába.

Az 1623. évi ”betét“-ből, amely a zömmel magyar nyelvű «Quarto» paragrafus része, idézzük az alábbiakat: ” «Literae Item Contractuales cum praefata Anna Bor in Cottu Abaújváriensi ratione Bonorum Halmaiens(ium) per Familia Vétsey usuroboratorum.» [= ‘Bor Anna szerződés levelei a Vécsey család birtokbahelyezése ügyében a Halmaj-i javakat illetően’]. – Mi, Fulo Miklós, Abauj vármegyének Vice Ispánnya, Abaffy István Szolga Bíró, KisKinisi Nagy Tamás, Czeke János és Vadászi István eskütti azon vármegyének. Jöttünk Halmay nevü faluba ezen Vármegyében, az vitézlő Horváth Mihály, és felesége Nztes Bor Anna asszony instanciájára, [kiemelés tőlünk] az Néhay vitézlő Vécsey Sándornak megmaradott árvái, tudniillik Vécsey Farkas, azon megnevezett Vécsey Sándor fia, és unokái, az Néhay Vécsey Györgynek fia, Sándor, és Eördög Mihály, Néhai Vécsey Kata asszonytól való leánya Ilona, és azon Néhai Vécsey Kata asszonynak előbbi urátul Néhai More Jánostul való fia More István ellenzik. Ezokáért hogy néminemü controversiájok valamely Transactionális levél mellett ventiláltatott, és azon levélnek néminemü obligamina lévén … Bor Annának, Horvát Mihálynak jószágiból porcióját vám és malombéli részét az udvarházhoz tartozó birodalman kívül és Halmaÿ rész jószágát Magyar ezer forintban, az felül megirt és nevezett árvák attyának, és Eösinek Vétsey Sándornak exequáltanak volt az meg mondott transactionálisnak vigora szerint. (…) Secundo … ezen megírt Transactio ellen … az fölül megírt Bor Anna aszony protestációjára … és ezen mostani alkuvásban, ennekutánnais semminémü reclamatioval ne éllyen Bor Anna asszony. (...)“

Tartalma alapján ugyanerre az ügyre vonatkozik az Abaúji közgyűlési jegyzőkönyvekben 1624-ben [AUKJ, fol. 144r, 1924. tekercs] olvasható feljegyzés is. Az ítélet, amely a birtokjogokat – legalábbis részben – visszaítéli a Vécsey örökösöknek, részünkre itt 84 nem annyira érdekes, mint az a tény, hogy a szövegből a Vécsey család leszármazási rendjének egy olyan szakaszát ismerhetjük meg, amely nem szerepel sem az általános nemesi genealógiai munkákban [A-22, 72, 95], vagy a WURZBACH LEXIKON-ban [A-132], sem a Vécsey család általunk ismert belső irataiban [pl.: A-5].

Ezért az alábbiakban bemutatjuk az idézett szövegrészből összeállított kis leszármazási táblázatot: V - 2. táblázat Vécsey I. Sándor Farkas II. György Kata ∞1:More János ∞2:Eördög Mihály II. Sándor István Ilona

Az itt szereplő személyek közül Vécsey Farkas és Kata ismeretlenek az eddig publikált leszármazási táblákban. Az 1623. évi tárgyaláskor Farkas, II. Sándor, valamint néhai Vécsey Kata gyermekei, More István és Eördög Ilona éltek. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy More/Móré János és lánya Boris a VI. fejezetben szerepelni fognak a címerlevéllel kapcsolatos 1732. és 1749. évi vita során.

Ugyancsak 1624-ből való az az abaúji közgyűlési jegyzőkönyv-részlet [AUKJ fol. 142rv, 1924. tekercs], amelyben Bor Anna két Zalkayval (= Szalkay) perel, mégpedig Istvánnal és Györggyel, akik annak a Szalkay Györgynek a fiai, aki Bor Istvánnak – tehát Anna apjának – anyai féltestvére és egy ideig gyámja volt. A peres ellenfelek tehát mostohaunokatestvérei Annának. A vita tárgya Alsó- és Felső-Gadna birtokával kapcsolatos. (Gadna Halmajtól mintegy 20 km-re észak-északnyugatra fekszik, a Vadász-patak völgyében, Felsővadásztól – ami a Rákócziak fészke volt – északabbra.) Íme egy rövid idézet a jegyzőkönyv szövegéből: ” Mivel az I(ncamattus)-ok [vagy: incattus = ‘in causa attractus’ tehát perbe idézett, azaz alperes] ... az fellyeb megh mondot jobagiokat es joszagoth kezekböl ki nem botsatottak, mely nalok leweo zalogos joszagh az Dna A(nná)nak eösi ioszagha [kiemelés tölünk], ki impignoraltatott [=elzálogosíttatott], azon A(nná)nak edes Attiatul Bor Istvántul ... addempus(?) redemptionis elsök(ént?) az néhai vitézleo Vendéghy Péternek, annak utánna az Incamattusok attia, az néhay vitézleo Zalkay Gyeorgÿ, tudwan attiafisagat az Dna A(nna) attiahoz, Bor Istvanhoz, azon summaban wette magahoz, etc., etc. ... “.

Tehát ez esetben is ősi, de elzálogosított jószágról van szó. Valóban, egy 1596. évből való dica-jegyzékben (dica = adókulcs) Bor István neve szerepel Gadna községnél. 1626-ból ismét két megyei jegyzőkönyvi bejegyzés maradt ránk. Az első [AUKJ fol. 208r, 1924. tekercs] egy szökött jobbágy ügyére vonatkozik, és már csak a régi magyar nyelvhasználat egyes kifejezései miatt is érdekes: ”Az nemzetes vitézlő Horvát Mihály feleséghe, Nemzetes Bor Anna asszony, ugymint Actrix [= felperes], az jó emlékezető Elseo Ferdinand csaszar és kiralynak Posonÿ warossaban 1556 esztendőben edaltatott… vigora szerintt, kéér nemes szolgabirott, witezleo Faÿ Jánost, esküttet… esküttek keozwl szeokeoth jobbaginak Juhasz Giörgÿ neveonek, háza nepewel, indulo és indulatlan jawaiwal eorökségéwel 85 Fanchal neweo faluból …waló felkérésére és megh adassara, az Nemes Rátz Giörgÿ feleségéteöl Czeke Klára asszontul, ugymint mostani földes aszontul … penigh az megh irott jobagÿ Puszta Baxa neweo falubéli rész ioszágábol az Dna Annának… szeökeöt, stb.“ Ugyanebben az évben egy rövid bejegyzés alapján ”ügyvédet vallott“ Bor Anna. Ennél érdekesebb információ részünkre, a jegyzőkönyv ugyanazon oldalán az, hogy Chehy Zsófia (Anna anyja), aki szintén ügyvédet vall, itt már mint nemes Egry György felesége szerepel. Mint már említettük, Czikó Ferenc, a harmadik férj, ezt megelőzően már meghalt

Több forrás alapján elég pontosan meg tudtuk határozni Bor Anna halálozásának idejét. Az abaúji közgyűlési jegyzőkönyvek egyik bejegyzésben [AUKJ 1633 év, fol 40, 1925. tekercs] Bor Anna mint élő szerepel. Ennek a bejegyzésnek nincs dátuma, a következő bejegyzésnek viszont van: 1633. július 11. Két másik forrás szerint [E 226 (Protocolla donationum palatinalium) 3. kötet, 798. oldal és Nádori levéltárak 17956 tekercs, fol 570] melyek szövegükben megegyeznek, szerepel a következő kifejezés: «...per mortem et defectis seminae Dnae Annae Bor», azaz Bor Anna halálával és magvaszakadtával. Mindkét okirat kelte 1634. április 7. Így Horváthné Bor Anna 1633. júliusa és 1634. áprilisa között halt meg. Mivel ő 1597-ben született, 36-37 éves korában halt meg. Halála egybeesik – ki tudja, talán nemcsak időben, hanem okozatilag is – Halmaj pusztulásával. Az ‘E-226 3. kötet’ alapján tudjuk, hogy Anna gyermektelenül halt meg. Ami Horváth Mihály szereplését illeti: ő 1633-ban, még felesége életében ”Horváth de Halmaÿ“ néven szerepel az ”Index alphabeticus“-ban.

Ugyancsak 1633-ban, az abaúji közgyűlési jegyzőkönyvekből megtudjuk nemesi előnevét: itt mint újszászi Horváth Mihály szerepel. A törökök garázdálkodásai a zsitvatoroki béke (1606) 20 évre szóló érvényességének lejártával rendkívüli mértékben fokozódtak.

A megyei jegyzőkönyvek KORPONAY publikálta részében [A-76] egymást követik a segélykérések és a vészhírek: 1632 október: ”Az Szikszai nemességh adot be egy supplicatiot, meliben supplicalunk, eökh Hodoltsagh alat leven; az personalis insurectiot engednenk megh nekiek, feluen felesegekk giermekeknek rabsagra viteleteöl … “ [i.m. 233. old.]. ”Nemzetes Bornemissza János kassai altábornoknak (1634) április 15-ről kelt átirata, melyben értesít bennünket a roppant török harczkészületek … felől, a midőn Egret bevette … minélfogva harczkészületeket tennénk, hogy mire tábornok ő méltósága meg fog érkezni, készek legyünk.“ [KORPONAY fordítása: 640. old.]. 1636 die decima Januarii: ”Statutum est: Az sok gonosz hireket az Töröknek nagi készületek felöl haluan az nemes Abauywarmegie minden rendbeli Urakra, Praelatusokra, nemes rendekre bizonios szamu Louast Limitalt minden szolgabiro iarasaban … Ez mellett minden Porta utan egy egy Gialogot rendelt az nemes Varmegie … Az gialogoknak Hadnagianak ... fizetesek lezen minden hora Tizenket forint. – Az Gialogok Halmayra mennienek.“

1641-ben a megyei közgyűlés közzétette a különböző helységekbe kiküldött bizottságok jelentéseit a pusztításokról, sanyargatásokról. Előbb lássunk egy-két mondatot a Szikszóra vonatkozó helyzetképből: 86 ”Oppidum Szikszo. – (…) Az Sitva Toroky veghezes eleőt az Szikszaiaknak az Teöreök Uroknak adazásoknak Penz Summayok volt hét szaz magyar forjnt, melyben mind akkoraigh ad Annum ust P(rae)sentem 1641 megh tartattanak, az Basa Ayandekaual együt, de annakutánna az Basasagh ualtozuan egy egy esztendeöben ket izbenis megh uettek raytok az ayandekot...“ [i.m. 386. old.].

Halmajról még ennél is végzetesebb és tragikusabb a jelentés szövege: ”Po(sse)ssio Halmay deserta Fodor András, Gomba Péter Nemes Szemellyek kik ennek eleötte ugyan Halmayon laktanak, de most ppter [= propter: után] depopulationem eiusdem Po(sse)ssionis Aszalon laknak, hitek utan igy vallottanak. Tugyak azt bizonyosan es jól emlekeznek rea hogy in A(nn)o 1635 az Egry Teöreök teöb falukkal eggyüt Halmaytis elrabolván, vittenek el azon Falubol 7 rabokat Lovakat Eökreöket Teheneket Circiter [= kb.] ket szaszat, Juhokatis az szerent, mely Falu mostis pusztan all.“ [i.m. 390. old.].

Tehát 1635-re a török pusztítások következtében, ”propter depopulationem“, tehát teljes elnéptelenedése után Halmaj ”possessio deserta“, azaz pusztán álló jószág lett.

Ezzel ért véget, 220 évvel Zsigmond király címereslevél-adománya, s 400 évvel Halmaji János pristaldus-i szereplése után ennek a nemesi birtoknak a léte. Az új Halmaj, amely az új birtokosok telepítései révén jött létre, főleg a század végén, a törökök kiűzése után, már nem volt sem etnikailag, sem vallásilag, sem a birtokviszonyokat tekintve azonos a régi Halmajjal, és családunknak akkor ezzel a helységgel már nem volt kapcsolata.

Gyöngyös, korábban a szövegben szereplő Móré család birtoka volt. Kik is voltak ők?

Csulai Móré László (Nagycsula, 1475-1480 – Isztambul, floruit 1554) a 16. században a Magyar Királyság területén, a magyar belháborúkban részt vevő rablólovag, dúsgazdag délvidéki kiskirály. A két keresztény királlyal való szembenállása miatt a krónikások túlzottan rossz színben tüntetik fel.Román eredetű, Hunyad vármegyei köznemesi családból származott. 1475–1480 között a család központi fészkében születhetett. Apja, Csulai Vlad, kisbirtokos kenéz volt.

Egyik bátyja, Móré György előbb szörényi (1492–94), majd nándorfehérvári bán (1495–1506) volt, korábban már Hunyadi Mátyás udvarában is foroghatott. Állítólag II. Lajos magyar király kísérőjeként, a mohácsi csatában esett el. A másik Móré fivér, Fülöp Itáliában, a magyarok által frekventált Bolognai Egyetemen szerzett alapos humanista képzettséget. Hazaérkezte után királyi titkár, s rövidesen a királyné udvarmestere, majd Magyarország állandó velencei követe lett. Egyházi méltóságai: előbb bácsi, majd budai, végül egri prépost, közben esztergomi kanonok, míg elérkezett végső állomáshelyére, Pécsre, ahol előbb prépost, majd 1524-től haláláig pécsi püspök volt. Világi karrierjében Szatmári György esztergomi érsek támogatta. Pécsett egyházi hivatala mellett Baranya vármegye főispánjának tisztét is betöltötte. Bátyjához, Györgyhöz hasonlóan a mohácsi vész idején hunyt el; csata után még el tudott menekülni, ám sebesüléseibe hamarosan belehalt.

László már fiatalon a királyi udvarnál szolgált, amire egy 1495-ös keltezésű adat utal, miszerint a lőcsei országgyűlés idején a kincstárnok az ő számára is ruhaposztót utalt ki. Ekkortájt apródként a nemesi ifjak szokásos életét élhette, akik iskola híján rendszerint a király, vagy jelentősebb nagyurak mellett tanulták ki a katonai mesterséget és a társadalmi, meg nemzetközi diplomáciai szabályokat.

Harmincas éveiben részt vett a Dózsa György-féle parasztfelkelés leverésében is. 1514. június 21-én Bornemissza János budai várnagy alvezéreként harcolt a gubacsi csatában, ahol Dózsa testvérének, Gergelynek paraszthadait is szétverték. Olyan alvezértársai voltak itt, mint a mohácsi csata fővezére, Tomori Pál kalocsai érsek, vagy Batthyány Ferenc későbbi horvát bán, aki Móréval együtt ekkor már a király ifjú kamarása volt.

Az ifjú Lajos király és az energikus királyné egyaránt kedvelték. Előbb főpohárnoki, majd királyi tanácsos lett, s e címekkel többnyire hűbérbirtok is járt, ami a megélhetés legfőbb forrása volt. 1523-ban már Úri Pest megyei község birtokosa volt.

1524-ben elhunyt az országrésznyi birtokkal rendelkező bán, Újlaki Lőrinc herceg. Második felesége, a még mindig fiatal és szép Bakos Magdolna megözvegyülvén ultimátumot kapott a királytól: csak akkor maradhat elhunyt férje birtokán, ha kezét a jóképű, középkorú, szintén özvegy Móré Lászlónak nyújtja. (Ehhez tartozott Kaposvár vára, Raholca és Gotó is. 1527-ben Ferdinánd és Szapolyai között kirobbant háborúban jó alkalmat látva, a maga céljaira kezdett rabolni. Egyik király pártjára sem állt, ugyanúgy harcolt az osztrákok és a németek ellen, akárcsak Szapolyai pártja, vagy a törökök ellen is. Érdeme volt viszont, hogy Nándorfehérvárnál valameddig feltartóztatott egy nagyobb török sereget a mohácsi vész idején (emiatt később, enyingi Török Bálinthoz hasonlóan, 1545 után ő is a Jedikulába került).

Házasságával szerzett birtoka révén a főurak közé emelkedett. A nagy vagyon azonban Szapolyai János vetélytársává tette, aki elérte, hogy a hatvani rendi országgyűlés neki ítélje a vitatott örökséget. Azonban Móré felvette a kesztyűt, vállalva mind a pert, mind a fegyveres ellenállást.

Mohács után Szapolyai király lett. Móré ennek ellenére megtartotta birtokait. Ravaszul elment Szapolyai koronázására, aki ezt behódolásnak vehette, s jónak látta saját táborában bírni a dúsgazdag és erős főurat. Móré később, amikor érdekei úgy kívánták, Ferdinánd pártjára állt, akitől 1529. július 13-án „hűséges szolgálataiért” megkapta Jásdot.

Tartósan azonban egyik uralkodót sem szolgálta. Várpalotai várát 1529-re megerősítette, s néhány esztendő alatt Székesfehérvár környékén százötvenezer forint értékű vagyont szedett össze. Rablásait, túszszedéseit mind a két király rossz néven vette, és Mórét a visegrádi fegyverszünetből kizárta. 1533. április 13-án Laszky Jeromos parancsot kapott János királytól, hogy vegye be Palotát. Ehhez csatlakozott egy török segédcsapat és Ferdinánd részéről mintegy félszáz felvidéki bányász, akik aknákat ástak a vár alá. Azokban tüzet gyújtottak, amitől a várfalak leomlottak. A keletkezett résen a törökök benyomultak, s a várvédőket lemészárolták. Móré gyermekei megmenekültek, de végül török fogságba kerültek. Móré horvátországi birtokára, az erős Raholcára menekült. Itt csendesen élt egészen 1537-ig, amikor a törökök és Szapolyai seregei több várából is elüldözték. 1542-ig aztán huszárjaival Ferdinánd zsoldjában harcolt a déli végeken.

1542-ben első feleségének egyik rokona, Losonci István neki adta a kisnánai várat. Móré nem megvert, menekülő számkivetettként érkezett Nánára. Erős huszárcsapata a legenda szerint mesés kincseket kísért. Ebben várban is fényűző módon élt, amivel ismét kihívta a krónikások rosszallását. Érkezése után egy éven át folyamatosan zaklatta a vásárokat, a törököket, s amikor kirabolta Szolnok közelében a budai pasa karavánját, a török főtiszt a Várpalotát bevevő a Kászon pasát tette meg az ostromló sereg alvezéréül. 1543 őszén a török sereg megérkezett a vár falai alá. Istvánffy Miklós szerint Móré az ilyenkor szokásos csellel próbált szabadulni: az ostromlók elé aranyat szórt, s amíg azok azt szedegették, megpróbált megszökni a fiaival. A menekülés nem sikerült, elfogták és erős őrizet mellett Sztambulba vitték, s végleg a hírhedt török börtönerődbe, a Héttoronyba zárták. A sztambuli fogságban felvette az iszlám vallást annak reményében, hogy így szabadabban mozoghat, s talán lehetővé válik szökése is. 1533 nyarán Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényében úgy tűnik fel mint sebhelyes, barna képű, gátlástalan csaló, hazaáruló, aki még a törökkel is összeszűri a levet.

Térjünk vissza a Bene családhoz:

Bene. Bene Mihály Halmaji lakos, neje Bene Anna s gyermekei Mátyás, Bálint, Ilona részére 1659. év febr. 21-én adományozott nemeslevél kihirdettetett 1660. évben. (1660. év 45. jkl.) A cimer szerző Mihály a mikófalvi Bekény családtól — melynek jobbágya volt — Halmajon egy birtokrészt vett zálogba 1659. évben, azonban ezt az új szerzeményi bizottság elvette utódaitól, kik azután Visontán szereztek telket, réteket és malomrészt. (1771. év pp. 960. sz.)

Nemességüket igazolták 1751. évben Jakab (1751. év 601. jkl.), 1833. évben pedig ennek unokái és ezek gyermekei (1833. év 411., 1219. sz. 804. 2468. jkl.) A család leszármazása hiteles adatok nyomán :

A közismert források szerint:

Az írott források szerint szikszói Bene Mihály Anna nevű lánya megy feleségül halmaji Bor Mihályhoz. Ami vitathatatlan tény, hogy Szikszó és Halmaj településeket a törökök pusztává tették az 1600-as évekre. Szikszói Bene Mihály és fia János nemesi oklevelet kap, de nem a Heves megyei Szikszón, hanem Erdélyben! Rácz Károly református lelkész a Protestáns egyházi és iskolai lapban ír a Szikszói előnevekről egy érdekes írást, melyben leírja hogy Szikszó az ország több pontján létezett!

Gyöngyösi Bene András gyermekei, Gergely, Ferenc és Anna.

- Bene Anna férje a fenti ábrán szereplő Bor Mihály! Ők a visontai Halmai Bene család ősei.

- Bene Ferenc, Gyöngyössy de Gyöngyös család alapítója, 1659-ben szerez új nemesítést.

- Bene Kezy (Géci) Gergely, az Erki Bene család őse fia Bene István és Almási György lánya Almási Anna 1728. januárjában házasságot kötnek Erken.

Almásy Dénes írt anno egy család történetet, ebből álljon itt néhány részlet:

Igaza van az Almásyak réges-régi nemes voltát hangsúlyozó királyi leveleknek, a gróffá kinevezett. lgnáczhoz intézett királyi szavaknak:

«Tégedet, ki ősrégi nemes törzsről származol . . . eleidnek a hadban és békében jeleseknek példájára és mint a ki ősrégi grófi nemzetiség leszármazottja vagy gróffá neveztünk» (e pervetusta nobilistemate ortum ducens . . . ad exemplum antenatorum tuorum . . . sago togaque clarorum . . . et tamquam de avito comitum genere ortum ducentem comitem nominavimus).

(részlet)

I. JÁNOS

Első felismerhető alakként Almásy János bontakozik ki a múltak sötét homályából, a kiben nem közönséges elmebeli tehetség erős jellemmel és szívós akarattal párosul, s így nem csoda, hogy a mennyire közelismeréssel forgolódik a közügyek fórumán, ép oly fáradhatatlan eréllyel igyekszik családja leendő jövőjének biztos alapját is megvetni. Mindkét irányban — úgy látszik — mentora, tehát szóval és tettel támogatója, testvér-bátyja Almásy András, gyöngyösi plébános, sári apátúr és egri kanonok volt, a ki Hevesmegye-szerte ép oly tekintélynek örvendett, mint a mily mozgékony és nagy tevékenységű volt a maga apátsága jogainak és családja boldogulásának munkájában.

A család, csak ha a kézen forgó adatokat vesszük is, sokat köszönhet nemzetsége ezen, főpapjának, a sári apátúrnak. A harmadik testvér György, a ki azonban, hogy irányadólag hatott volna vagy, hogy családunkkal a haladásban versenyt tartott volna, arra nincsenek adataink.

Mint mostmár tudjuk György egyetlen ismert gyermeke Anna volt, Bene István felesége!

Almásy Jánossal 1677-ben találkozunk, mint a királyi tábla hites jegyzőjével, a honnét csakhamar megyéjének Heves-Szolnoknak, a mely akkor Nógrádba járt gyűlésezni, állott szolgálatába. Az 1684 ápril havában Gácson tartott tisztválasztó megyegyűlés azért emlékezetes a család történetében,mert az Almásy András egri kanonoknak, gyöngyösi plébánosnak, mint főispáni meghatalmazottnak elől ülése alatt tartatott meg. Almásy Jánost a vármegye ez alkalommal szolgabírónak választotta. Buda visszavétele után 1686 november végén szintén a Gácsi várban tartott közgyűlésből Almásy János szolgabíró harmadmagával azon utasítással küldetett Budára a császári hadbiztoshoz, hogy a megye állapotát, mely szerint csak két város: Gyöngyös és Pata áll még, híven ismertesse meg, és ehhez képest a megyére háramló katonai követelés, leszállítását eszközölje. A sok panasz következtében, melyek a katonák rablásai és zsarolásai következtében felmerültek, gróf Aspermont Ferdinánd, Felső Magyarország főkapitánya 1689 végére Kassára hívta össze a 13 felső vármegyét. Heves vármegye képében az alispán és Almásy János küldetett ki azon megbízással, hogy a vérlázító esetek és istentelen kihágások feltüntetése mellett munkálják a bajok orvoslását, vagyis, hogy a katonák szűnjenek meg tovább marcangolni a népet, hogy erdei és hegyi bujdoklásából visszatérhessen, s békés foglalkozását folytathassa. A vármegye 1690-ben, hogy a községeket és a népet a hadi adó, s a szakadatlanul jövő-menő katonaság szállásolása terhének viselésében támogassa, megyei biztosi tisztséget szervezett, s egyúttal két albiztost rendelvén melléje, főbiztossá Almásy Jánost választotta. És Almásyt dicsérik a királyi levelek, hogy a törökök ellen táborozó keresztény hadak élelmezésében nagy odaadással, kitartással és sikerrel járt el. 1691 92-ben másodalispán; 1693-ban pedig, s azután ismét 1697-ben első alispánnak, választották. Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy János. Mit jelentett abban az időben Heves megye alispánjának lenni, sejtetik az érdemeit méltató királyi levelek kitételei:

«A múlt század legsanyarúbb korszakában volt Heves vármegyének viceispánja.»

«Almásy János Heves, és Külső-Szolnok megyékben több éveken keresztül a közjónak nagy hasznával dicséretre méltóan vitte az alispán! tisztet.» (Lipót király 1700 ápril 3.)

A vármegyére különben, úgy látszik, ráfizetett. Azt mondja végrendeletében:

«A nemes vármegye utóbbi számadásomkor tett adóssá kétszáz egynéhány forintokkal, de minthogy scrupulusom vagyon, hogy a nemes vármegye két esztendőbéli fizetésemmel adós volt, keressék föl, és ha kitűnik, hogy adós, számíttassék abba, ha pedig nem, háromszáz kila árpát adtam volt a nemes vármegyének visszatérítés reményében és feltétele mellett, melynek kilaját magam is vettem 26 polturán, még abbul hátra van száznyolcvan kila. Ennyi esztendőktől fogvást való jámbor szolgálatomat, úgy Eger alá Méláról elhordott másfél száz szekérig való szénámat, s más káraimat tekintse meg a nemes vármegye, és a mivel azonkívül adósa maradnék és el nem engedné a nemes vármegye, fizesse meg a feleségem.»

1703-ban a Rákóczy-mozgalmat Hevesben egy Almásy János kezdi Gyöngyösről szítani, mint a «méltóságos generalis gróf Bercsényi Miklós ő nagyságának ebben a dologban plenipotentiariussa», a ki Gyöngyösön okt. 4-én felhívást bocsátott ki «kapott hatalma és kemény parancsolata folytán, hogy minden renden levő nemes és nemtelen emberek, ki lovon, ki gyalog és a milyen fegyverrel lehet, felültetvén, harmad nap alatt, hová generális urunk ő nsga parancsolja, oda jöhessen». Parancsolja tehát, «hogy a jövő vasárnapra ide Gyöngyösre gyülekezzenek, hogy innét késedelem és nagy iga alatt nyomorgó hazánk szabadulása végett oda mehessenek, hová parancsoltatik». Lett-e, és mi sikere ezen hadba szólításnak, az itt másodrendű kérdés azon másik kérdéshez képest, hogy ki volt ezen Almásy János: a volt alispán-e, avagy fia? Biztos feleletet adni erre nem tudunk. Alispánunk korában, ezen áldatlan korszakban, kétféle fegyvert is igényelt a haza védelme: kardot a török ellen, kik az ő idejében szoríttattak ki Buda, majd Eger várából, és a jog fegyverét a fölszabadító hatalom ellen, melynek fölfogása az volt, hogy a töröktől visszafoglalt terület gazdátlan föld, új szerzemény (neo-aquisitum), mellyel kénye-kedve szerint bánhat el. Alispán Almásy, úgy látszik, hogy főleg a jog fegyverének forgatásában volt vala ügyes és gyakorlott. Maga Lipót király nemesítő levelében következőleg emeli k i: «Tégedet, ki fiatal korodtól fogvást Istentől nyert szép tehetségedet a tudományok tanulmányozásával kapcsoltad össze, és azokban tudomásunk szerint nagy előmenetelt te tté l........... méltóvá tetted magadat királyi jóakaratunkra és kegyelmünkre.» A tudományok művelését nála természetesen leginkább a törvénytudó Verbőczy tanulmányozására kell visszavinnünk. Almásy János, főleg fiatalabb korában, sokszor van az egri káptalan, mint hiteles hely előtt, egyik-másik részről jogi megbízottként bemutatva. Gyöngyös városa, többen a megyei birtokosok közül igazaik védelmét az ő kezébe teszik le; utóbbiak rendesen egy-egy portával, vagy egy darab földdel szolgálván meg fáradozását annak idejében. Hogy tolla járására is essék egy futó tekintetünk, ide iktatom Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy János. azon tiltakozását, melyet a megyei törvényszéken Gyöngyös városa részéről 1680-ban adott be: «Nemes Cseőke Lukács, Gyöngyös városának első, Zél Pál, másodbirája, többi esküdtjei, egész tanácsa, közönsége nevében és személyében meghatalmazott nemes Almásy János következő óvást emel: Miképen még itt levő (bujdosásnak még nem ment) és sok elviselhetetlen zaklatással szétszórt lakói, török iga alatt, kimondhatatlan terheltetésekkel, nemes és nem nemes, úgy egyházi személyi pusztítatnak, fogságba hurcoltatnak. Ezen felül a felkelők, úgy ő Felsége végváraiban tartózkodó őrség, lovas és gyalog Gyöngyös városában szállásadásaikkal, tollal le nem irható nyomorúságot idéztek elő. Mindezek folytán a fizetendők teljesítése végett pénzt kellett fölvenni, melyet a közönség beleegyezésével az egri török uraktól kaptunk, hogy bizonyos időben visszatéríteni fogjuk. Most letelvén az idő, a kölcsön megfizetéséért zaklattatunk; de némely (gyöngyösi) földesúr nem csak nem munkál közre, hogy beszedhessük, de sőt ellenzi, minek következménye lesz, hogy bíráink Egerbe idéztetnek, s ott fogságra vettetnek.

Az ebből eredő kár az ellentmondókra származik.» Méltán tisztelhetjük őt családunk nemes levele kieszközlőjének is. E címeres királyi levelünk, a mely Bécsben 1677 aug. 11-én állíttatott ki, alakilag sokban eltérő a közönséges többi armálisaktól. Nagyságával jelentékenyen felülmúlja a szokott alakot; sok színű kezdő soraival kivitelében ünnepiesen díszes. De tartalmilag is elütő a szokásos formulárétól. Benne Lipót király nem róla, hanem hozzá beszél; mindjárt az elején «üdvöt és királyi kegyelmének növekedését» kívánván neki. Az élőbeszéd szokatlanul hosszú és a szellemi foglalkozás magasztalását foglalja magában, és annak a vitéz tettek fölött való olyatén fölényét, a mennyire előbb való a lélek a testnél. A szöveg fogalmazása más tekintetben is szokatlan és a bevett mintától eltérő. Nincsen benne említve a nemtelen állapotból való kiemelés, mint ezt a paraszti nemesítésnél rendesen látjuk. Szóval címeradományozásnak látszik inkább, mint eredeti nemesítésnek.

Az Almásy János által kérvényezett címer főbb motívumai a következők: A szokásos dilit hadi paizs, ezúttal három heraldikai mezőre osztva, sajátlag két alkatrészből áll: a középső és az ezt átölelő két szélső motívumból. A középső rész ábrázolata: alul zöld mező, ennek közepén arany királyi korona, fölötte hófehér galamb, mely szájában olajágat tartva leszállóban vagyon, hogy a koronára ráüljön. Ezen középrész különben sajátlag a paizs felső széléig nyúló égszínkék kúp alak. A két mellékrész biborszinű, egyik és másik oldalon is fehérszinű egyszarvút tüntet föl, melyek a kúp élén fölfelé törekszenek, hogy a kúp felső részén levő babérkoszorút hősiesen hatalmukba kerítsék. A paizson nyílt sisak nyugszik, felette királyi koronával és olajágas galambba], vagyis az előbbinek ismétlésével. A sisak felső részéből családi színekként jobbról (heraldikailag értve) arany-kék, balról ezüst-vörös szegély díszek nyúlnak le és árnyalják be a címert. Beszélő címer! Mely tiszta nyílt jellemre, nemes célok után való törekvésre, közéletben és családban békés tevékenységre figyelmeztet. Hogy Almásy János a felső vármegyék lázadó mozgalmában nem volt részes (Wesselényi-összeesküvés) és hogy állhatatossága miatt volt téve: azt neki méltán érdemül tudja be a királyi levél, mely azonban a részletekkel korántsem számol be.

Nemesség! részesekül említtetnek: testvére Almásy György, ennek fia és leánya; a maga családjából senki, jeléül annak, hogy ha akkor már megnősült is, de gyermekeknek még nem örülhetett. Azt mondja az adományozó király Almásy Jánosnak: «Erényeidet és jeles tetteidet követni ivadékodnak mindenkor szem előtt álló ösztönzése Jegyen . . .» Láttuk már, miként forgolódott a közügyekben; nézzük meg, mi követésre méltó van családi életében.A mily buzgó tevékenységet fejtett ki a közügyek terén, ép oly fáradatlanul törekedett családja fönnmaradását anyagilag is biztosítani. S az ő minden téren kifejtett kitartó fáradozásának köszönhetjük, hogy az utódokra sok számítással tekintő eme vagyonszerző családapa idejében az Almásy nevet rohamosan látjuk vagyonban és tekintélyben emelkedni. Vagyonszerzési törekvésén kívül két tényezőre vihető vissza e tekintetben való nagy sikere és előhaladása: Almásy András apátúrra, és a férfias lelkű Deák Juditra, családunk első ismert nemes asszonyára. De a körülmények is sokban ösztönözhették Almásy Jánost, hogy családja boldogulását szélesebb alapra fektetni megkísértse; ugyanis a nemesség általános elszegényedése, a birtokoknak hadi adókkal való túlterheltetése, a neo-aquisitio hatalmaskodása az ingatlanok becsét a legalacsonyabb fokra szállította le. Szerzeményi tevékenységét különben, főleg, ha pap-bátyjáét is odaértjük, inkább csak sejtetik, mint kimerítik jegyzékbe vett adataink/1) És a milyen fáradhatatlan vagyonszerző volt alispánunk, ép oly fáradhatatlan volt az utánjárásban is, hogy szerzeményeihez kinyerje a királyi jóváhagyást és az új birtokokba magát törvényesen bevezettesse. Az egri káptalan minduntalan kapja felső helyről a beiktatási rendeletet) 1704-ben már «testében gyarlónak és igen betegnek» érezvén magát Almásy János, «a teljes szent háromság nevében» megírta végrendeletét, a melyből jellemzésére néhány pontot ide iktatunk:

1. «Minthogy az én szerelmes hitvestársammal nemzetes Deák Judittal kerestem minden jószágomat, kit nem hogy tékozlónak nem mondok, hanem javaim gyarapítójának vallók, azért is minden jószágomat kezére hagyom és gondviselésére bizom.» Néki teljes jogot ád, hogy gyermekei, a mint böcsülik őt és érdemlik, úgy részesedjenek javaiban.

2. «Lelkemről sem akarván elfelejtkezni, hogy hálát adjak az én Istenemnek sok áldásáért, javaiért», hágy: a gyöngyösi ferenczrendi atyáknak 10 rénes irtokat, a gyöngyösi négy ájtatos társulatnak 25—25 magyar irtokat, a Gyöngyösön levő négy szt. egyháznak egy-egy csikó lovat, az ispotályban levő szegényeknek egy vágót, a négy templomban levő mindenik oltárhoz a szentháromság tiszteletére 3—3 rénes irtokat, «A szt. Bertalan templomában levő szt. olvasó-oltárhoz hagyok egy harmadfű tinót.y>

8. «A pater Jezsuitáknak ígértem volt egy csikót, azt is, azonkívül is egyet és egy vágót adjanak».

9. «Almásy Hona és Erzsébet rokonaimnak egy-egy tavalyi üsző tinót. Szuhai Katinak pedig házamnál gyermekeim körül való dajkaságáért egy harmadfű üsző tinót.»

10. «Solymosi plébános uramnak új miséje mondásakor keresztatyja lévén, Ígértem egy gyermek-lovat, azt is adják meg». Nyilván kimondja, hogy «pénzbeli legatumok iránt feleségemet hirtelen a fizetésre rá ne szorítsák, hanem várjanak addig, míg bornak, vagy marhának az árából kitelhetik». Vallásos érzületének kidomborodása mellett azért becses e végrendelet, melyet magasztos egyszerűség jellemez, mivel tulajdonkép az nem egyéb, mint hű élettársának, nemes Deák Juditnak, családunk ősanyjának nyilt és hallgatag dicsérete. Tudhatta, hogy műve még nem befejezett, de a befejezetlen munkát betetőzi majd a páratlan erélyű munkatárs, s a fiú- és leánygyermekeket akként osztoztatja majd meg az okos anya, hogy az Almásy név és a szülői szeretet egyaránt érvényesüljön. Almásy Jánosnak 1704-én túl semmi nyoma.

A következő években már özvegye, a mi «nagyasszonyunk» áll helyt és jár el a család függő dolgaiban. (3) 1704— 1719- Pótló végrendeletében Írja Almásy János: «Törökszentmiklós s a hozzátartozó pusztákról van királyi adomány- és beiktatást rendelő levelem, be is vezettettem volt magamat, de minthogy az idegen német nemzet országunk törvénye ellen uraságomban zavarván, bírnom nem hagyta, annak orvoslására felküldöttem volt Bécsbe a beiktató-levelet, mely mindenkoráig is ott maradt», meghagyja, hogy az egri káptalantól annak hiteles mása vétessék.

1719 április 19-én Károly király helyt adva özvegy Almásy Jánosné és fia sürgetésének, kiadja Törökszentmiklósra vonatkozólag új adomány címen a királyi beleegyezést tartalmazó nagy pecsétes levelet, melyben az ügy kései elintézésének okául a «belzavarok» említtetnek. 1720 május 6-ka előtt eshetett nagyasszonyunk halála, miután e napon bontatott föl végrendelete, melyből itt csupán annyit közlünk, a mennyi elegendőnek látszik nem közönséges egyéniségének feltüntetésére és annak igazolására, hogy sok bölcsességgel és anyai szívének sok megtagadásával vitte keresztül «édes boldogult urának» az Almásy név biztos megállapítását czélzó kívánságát. 1726 március 23-án lett letéve az Almásyak között a mieinknek szóló családi törvény leghathatósabb pontja, mely a férfi-utódok örökléséről szól, Deák Judit nagyasszonynak tollba adott végrendeletében. Végső akaratát 19 pontban más irta le az ő eleven szavai után és ő csupán saját keze keresztvonásával hitelesítette azt. Akkor még a nő, még a nálánál magasabb születésű is, nyelveket a bonne-tói tanulván, csak házi egyetemet végzett gondos anyai vezetés mellett a házi asszony nemes és sokoldalú teendőiben és a vagyon megtakarításának és szaporításának odaadást igénylő fogásaiban. Deák Judit végrendeletének megalkotásakor nem volt — saját vallomása szerint — beteg, hanem hogy gyermekei közt az eshető villongásnak elejét vegye, látta idejét, hogy «Istenben boldogult, kimúlt édes urával» együtt és azóta keresett, valamint eldődeiről maradt ingó és ingatlan javairól rendelkezzék. Ezen végrendeletet első sorban is korának mély vallásos meggyőződése és hangulata jellemzi. Végrendelkezése egyik indító okául azt hozza fel, hogy «lelke üdvösségének akarja gondját viselni». Azon indokból, mert «lelkünk üdvösségének keresése a legszükségesebb», hagy a gyöngyösi tisztelendő pater franciscánusok egyházának boltozására 300 rénes forintokat. Ugyancsak nekik szt. misék szolgáltatására száz váltó irtot. Négy congregatióknak egyenlő szétosztásra száz irtot. Szt. Bertalan egyházára 100 frtot. Szt. Erzsébet egyházának egy harmadfű tinót, az ott levő szegényeknek 10 kila búzát. Szt. Orbán egyházára két gyermek-lovat. Tisztelendő pater Jezsuitáknak 30 kila búzát, 10 akó bort. És utolsó kérése és intelme is gyermekeihez az, hogy «kiváltképen az Úr-lstent féljék, egymást igen szeressék, sem édes atyjuk, sem nemzetségük leikéről, úgy a magam bűnös lelkemről is el ne feledkezzenek». Végrendeletét áltáljában a férfi-ágnak való kedvezés, — a közvetett hagyományosok irányában a takarékosság jellemzi. «Almásy János fiam, mondja ő, legkisebb lévén gyermekeim között, minthogy annak rende szerint még szárnyára nem bocsáthattám, neki hagyom a gyöngyösi házamat minden hozzátartozandóságával». «A gyöngyösi majoromat két kertjével együtt». «A gyöngyösi, halászi és püspöki határokon levő szántóföldemet vetéssel együtt egészben, a gyöngyösi szőllőket, mérai, zaránki, fogacsi, cselőházi, zsadányi részeket minden rajta tett épületekkel, majorsággal, serházzal, malommal, pálinkaházzal ugyancsak Almásy János fiamnak minden ott levő tartozandóságokkal együtt». «Mindazonáltal azon egy házhelyet Zsadányban, melyet magam váltottam Majzik familiátúl négyszáz magyar forintokon, és öt kancza lovakon a Tarcsa felül való réttel hagyom Apollónia leányomnak». «E mellett a fel ül említett, és János fiamnak hagyott határokon is a szántás és vetés minden dézsma nélkül szabad legyen Apollónia leányomnak». «Gyöngyöshalászi részt malomrészemmel, ott levő rétekkel, halmaji részt malmostul, a nagyfügedi és kisfügedi, nagyboczonádi részeket a törökszentmiklósi jószággal együtt hagyom János nevű fiamnak. Azonban a fiamnak hagyott határokban két leányom marháinak is szabad legeltetése legyen, de nem a fiam sérelmével, és hogy egyébiránt magoktól intézkedjenek, meg nem engedtetik». «Nem különben a kocsis lovaim kocsistól, a vasas ládában levő portékával (adván belőle mind Ágnes, mind Apolló leányimnak egy-egy aranyos csészét, melyek virágosak, nagyobbak és egyformák) és a minő göblös ökreim vágynak, búzakészlettel, borommal, vetésemmel, árpa, zab, kölesterméssel, úgy kezes- és paripalovakkal (minthogy az adósságokat mind Almásy Jánosnak kelletik fizetnie) neki hagyom». «A szőllő, mely Istenben boldogult apátúr, Almásy András úrtól maradt, legyen Apollónia leányomé». «Stössel Kristóf vöm uramnak sok rendbéli szolgálatáért kétszáz (200) rénes forintokat, melyeknek 180 rénes forintja már régen kölcsön lévén neki adva, számíttassék ezen summába, tartozván hozzáadni Almásy János fiam 20 rénes frtot». «Detrik Böskének négy jármos ökröt, öt tehenet, öt kancza lovat (sem nem javát, sem nem roszát) négy selyem szoknyát, négy vállat selyem posztó szoknyával és mentével annak rende szerént becsületesen elkészíttetvén és fejér ruhámból is egy ládával, melyet számára különösen szabottam, és meg is adattassék». És ugyancsak neki «egy ezüst párt-övet, egy ezüst pohárral, három ezüst kanállal, egy pár ezüst nyelű késsel, melyeknek a villája ezüst, négy derekallyal, hat vánkossal, selyem paplannal, hozzá való lepedőkkel, és azon száz tallérokhoz, melyek már részére ki vannak adva interesre», .- hágy még száz tallért. Ki lehetett ezen leány, ki iránt a nagyasszony ily szokatlanul bőkezű, más, mint az ő kedvencz árva unokája. «Mielőtt a közosztályra menő javak felosztatnának, elsőben is a ménesbeli lovak és gulyabeli marhák közül Almásy János fiam szabad tetszése szerint válaszszon ki magának 20 kancza lovat csikóstól, egy ménlovat, 20 borjas tehenet egy bikával, ez meglevén (és e részben a többi hagyomány is kiadatván) Ágnes, Apollo és János gyermekeim között menjen egyenlő osztályra. Kecskemét körül levő örökös pusztáimat, mint ősi jószágot hagyom a három gyermekeimnek egyenlőképen. A Benén levő Kis Gáspárnétól örökösen vett negyedrész malomrészemet hagyom Detrik Böskének. Ugyan a Benén levő Fodor malma felét, a mikófalvi részbirtokot a malomrésszel együtt, a leleszi házhelyet, szűcsi, bodi, sülyi, kőtelki, gyandai, tiszabői, domaházi, gacsai, disznósdi, arlói részeket, a pélyi házhelyet és nemes Pest vármegyében levő tótfalusi pusztának hármadrészét hagyom a három gyermekeimnek egyenlőképen. Minden szekereimet, kocsimat, ekéimet és azokhoz tartozandó mindennemű eszközeimet, tizenhat jármos ökrökkel, juhaimat, méheimet és sertéseimet hagyom János fiamnak váltottam Majzik familiátúl négyszáz magyar forintokon, és öt kancza lovakon a Tarcsa felül való réttel hagyom Apollónia leányomnak». «E mellett a fel ül említett, és János fiamnak hagyott határokon is a szántás és vetés minden dézsma nélkül szabad legyen Apollónia leányomnak». «Gyöngyöshalászi részt malomrészemmel, ott levő rétekkel, halmaji részt malmostul, a nagyfügedi és kisfügedi, nagyboczonádi részeket a törökszentmiklósi jószággal együtt hagyom János nevű fiamnak. Azonban a fiamnak hagyott határokban két leányom marháinak is szabad legeltetése legyen, de nem a fiam sérelmével, és hogy egyébiránt magoktól intézkedjenek, meg nem engedtetik». «Nem különben a kocsis lovaim kocsistól, a vasas ládában levő portékával (adván belőle mind Ágnes, mind Apolló leányimnak egy-egy aranyos csészét, melyek virágosak, nagyobbak és egyformák) és a minő göblös ökreim vágynak, búzakészlettel, borommal, vetésemmel, árpa, zab, kölesterméssel, úgy kezes- és paripalovakkal (minthogy az adósságokat mind Almásy Jánosnak kelletik fizetnie) neki hagyom». «A szőllő, mely Istenben boldogult apátúr, Almásy András úrtól maradt, legyen Apollónia leányomé». «Stössel Kristóf vöm uramnak sok rendbéli szolgálatáért kétszáz (200) rénes forintokat, melyeknek 180 rénes forintja már régen kölcsön lévén neki adva, számíttassék ezen summába, tartozván hozzáadni Almásy János fiam 20 rénes frtot». «Detrik Böskének négy jármos ökröt, öt tehenet, öt kancza lovat (sem nem javát, sem nem roszát) négy selyem szoknyát, négy vállat selyem posztó szoknyával és mentével annak rende Zsadányi és Törökszentmiklósi Jllmásy János. 31 almásy grófok.indd 31 2012.07.01. 20:38:47 szerént becsületesen elkészíttetvén és fejér ruhámból is egy ládával, melyet számára különösen szabottam, és meg is adattassék». És ugyancsak neki «egy ezüst párt-övet, egy ezüst pohárral, három ezüst kanállal, egy pár ezüst nyelű késsel, melyeknek a villája ezüst, négy derekallyal, hat vánkossal, selyem paplannal, hozzá való lepedőkkel, és azon száz tallérokhoz, melyek már részére ki vannak adva interesre», .- hágy még száz tallért. Ki lehetett ezen leány, ki iránt a nagyasszony ily szokatlanul bőkezű, más, mint az ő kedvencz árva unokája. «Mielőtt a közosztályra menő javak felosztatnának, elsőben is a ménesbeli lovak és gulyabeli marhák közül Almásy János fiam szabad tetszése szerint válaszszon ki magának 20 kancza lovat csikóstól, egy ménlovat, 20 borjas tehenet egy bikával, ez meglevén (és e részben a többi hagyomány is kiadatván) Ágnes, Apollo és János gyermekeim között menjen egyenlő osztályra. Kecskemét körül levő örökös pusztáimat, mint ősi jószágot hagyom a három gyermekeimnek egyenlőképen. A Benén levő Kis Gáspárnétól örökösen vett negyedrész malomrészemet hagyom Detrik Böskének. Ugyan a Benén levő Fodor malma felét, a mikófalvi részbirtokot a malomrészszel együtt, a leleszi házhelyet, szűcsi, bodi, sülyi, kőtelki, gyandai, tiszabői, domaházi, gacsai, disznósdi, arlói részeket, a pélyi házhelyet és nemes Pest vármegyében levő tótfalusi pusztának hármadrészét hagyom a három gyermekeimnek egyenlőképen. Minden szekereimet, kocsimat, ekéimet és azokhoz tartozandó mindennemű eszközeimet, tizenhat jármos ökrökkel, juhaimat, méheimet és sertéseimet hagyom János fiamnak.

Almási gróf a harmadik testvérnek, Györgynek nem tulajdonít jelentőséget, de a Bene család szempontjából viszont jelentős. Almási Dénes három testvérről beszél, akik mind András fiai. Az alábbi táblázatban „elfelejtik” megemlíteni a két testvért Jánost és Andrást. Almási Anna Ónodon született 1708.-ban. Férjének Bene Istvánnak családja egy picit bonyolultabb. Ónodon az anyakönyvezés 1708-ban kezdődik. Bene István és Almásy Anna Erken házasodik össze. Itt az anyakönyvezés 1724-től kezdődik. Véletlenül találtam egy tanúvallomást A 73 éves Bene István Papin panaszkodik az Ónodi vár kapitányának garázdálkodásai miatt 1761-ben.

Magyar Nyelvőr – 105. évfolyam – 1981.Szó- és szólásmagyarázatok

Hasonló tapasztalatot szerezhetünk a Borsod megyei Ónod határainak 1761. ápr. 6-án történt meghatározásakor is, melynek során a tanúk ismételten elmondták, hogy az erdőbe jogtalanul behatolóktól zálogot vettek, és azt a kocsmán beitták.

Egy másik tanúnak a Papi-i 73 éves Ns Bene Istvánnak vallomásából is értesülhetünk hogy:

„midőn az Hídvégieknek történt lopás szerént be csapása, az Ónodi Alberket kerülő Emberek . . . megh fosztották némelleket lánczoktul, némelleket feiszéjektül és Szüröktül, mely bitang jószágot [számolt be a zálogok további sorsáról] Ónodban bé vitték köz akaratbul, ha szépségh szerint ki nem váltották, bé itták a' Korcsmán . . ." (Uo.)

1761-ben 73 éves nemes Bene István. 1687 - 88-ban született. Szűken, de beleférhet, hogy az ő fia Bene István 1707 született, de nem ő az általunk keresett Bene István apja. Viszont felhívja a figyelmet a Bene család Hejőpapin történő életére. Hejőpapi történetéről készült egy könyv, amiből érdemes egy részletet elolvasni. A Borsodi levéltár segítségével jutottam el Takács László és Kovács Zsolt Hejőpapi történetét feldolgozó munkájához. Részletek a munkából:

A XVII. században a község nem éledt újjá, az lakatlan puszta volt. Határát azonban élték, használták a szomszédos falvak lakói, illetve az ónodi várkatonák. Egy 1697-ben készült összeírás szerint Papi Ónod tartozéka volt, nyomásonként 60 kassai köbölnyi szántófölddel, száz (6–8 ökrös) szekér szénát adó réttel, makk- és gyümölcs termő erdő nélkül. A regesztából arról is értesülünk, hogy valamikor a külsõ falvak és a szomszédos települések lakói vetették be a szántókat, amiből az ónodi katonák dézsmát szedtek. 1699-re Papi visszakerült királyi tulajdonba. A pusztát a Szepesi Kamara igazgatta, s mint fiskális birtokot újra összeírták. A három nyomásban lévő szántók – nyomásonként 67 köböl – összterülete 201 köbölt tett ki, melyek régóta műveletlenül és elhagyottan álltak. Összeírtak megművelt földeket is ott, ahol egykor a falu állt. A település helyén ekkor már egy kb. 60 köblös vetést találtak. A szénatermő rétek 100 szekérre való nagyságot tettek ki. Az ónodi várkatonák és Ónod városa között újra fellángolt a vita Papi hovatartozását illetően. Előbb a vármegye adott ki bizonyságlevelet arról, hogy Ónod város lakosai Papi pusztát emberemlékezet óta mindig békességben bírták, majd az ónodi katonák mutattak fel hasonló tartalmú iratot. Végül az uralkodó, I. Lipót 1700. december 19-én kelt oklevelében az egész falut új adomány címén Csiszár István ónodi várkapitánynak, s az ónodi őrség név szerint felsorolt többi nemes lakosának adományozta. Az adománylevélből kiderül, hogy az egy régebbi alapján adatott ki.

„Adta ezen donátióval elsõ Leopold császár és magyar király az egész Papi prédium határát mind földjeivel, vizeivel, rétjeivel, szőlő halmaival, malmaival, s ezeknek helyeivel, s az egésznek minden királyi jogaival, haszonélvezeteivel, úgymint azt a régi királyok első donátiója szerint az adományozottak bírták ... ónodi nemeseknek és lakosoknak azon kitartó hűségükért, mellyel az ország felsõ részét, különösen az Eger vári prédiumból pusztító török és Rákóczi felei ellen vitézül védelmezték. Kik is ezért Papit porrá égetvén, régi donátiójuk is a vármegye bizonysága szerint ott égvén, ezt az újat nyerték Leopold cs. királytól 1700. évben december 19. Salvo jure ecclesiárum die.”

Az oklevelet Matyasovszki László nyitrai püspök és kancellár, illetve Somogy Ferenc adta ki. A Lipót-féle adománylevél név szerint felsorolja a Papit donátióul kapókat: Csiszár István kapitány, Forray Bálint, Ráczkövy István, Szikszai Deák János, Vizsolyi Deák János, Gyöngyössy Gergely, Balogh János, Losonczy András, Mocsi Mihály, Szûcs Mihály, Pap János, Tóth Márton és Bálint, Nagy Ferenc, Bed(n)e János és Mihály, Jósepf János, Veres György, Kis Mihály, Kovács István és Mihály, Csoma Márton, Csuka Mihály és Bizony István.

A Bene családot nem találtam meg ebben a részletben, de 1757-ben Hejőpapi birtokot a törzsökös családok újraosztják egymás között. Ezen birtokosztásban a Bene család egyenrangú félként szerepel a törzsökös családok között. A névsorban szerepel viszont Gyöngyösi Gergely neve. Fentebb említettem, hogy gyöngyösi Gyöngyösi Ferenc 1658-ban kap nemesi oklevelet, amelynek címere hasonló a Nándori Bene címerhez. Időrendileg pontosan illik Gyöngyösi Gergely a fenti Ferenc fia volt. Az Ónodi anyakönyvek elején ráadásul 1708-ban Gyöngyösi Andrásnak András fia született. (nov.18.-án)

Erken 1728-ban hazaságot köt Bene István és Almásy Anna.

1758-ban Bene István meghal, az anyakönyvi bejegyzésben ott van 72 évesen. Azaz 1675-76-ban születhetett. Tehát, van egy Gyöngyösi Gergely, aki szerepel az 1700-ban a nemesi katonák névsorában, akik Hejőpapi birtokát kapják.

1758-ban meghal 72 évesen Bene István Erken

1761-ben tanúskodik Bene István 73 évesen. No de hogyan tanúskodhat ha már halott? Erre az alábbi ábrán adok magyarázatot. Mivel Gyöngyösi Ferenc testvérének a nevét adta a fiának, feltételezem, hogy Gergelynek is volt Ferenc fia. Azt hiszem ideje rajzolnom:

A Heves megyei Erkről a Bene család Karácsond, Gyöngyös, Tarnaőrs, Jászkísér településekre származott el.