Mások írták róla:

" Míg az orvosi kar történetének írója, Gyõry Tibor különösen a tanárokra vonatkozó, nem éppen hízelgõ megjegyzéseit fenntartással fogadta, addig a Magyar Orvosi Emlékek illusztris összegzõje, Magyary-Kossa Gyula hiteles tanúként idézi. Ahogy az ellentétes véleményeknél lenni szokott, a megközelítõ igazság a kettõ között kereshetõ. 

Gyõry Tibor:

Ötödéves orvostanhallgató voltam. Bene Ferenc tanár (1789-ben Pesten pro Doleschall movealtatott) szép és értelmes előadása, tanításának atyai modora, komoly szelídsége és magas, tekintélyes patriarchalis kinézése által, a tanulók részéről nem csak szerettetett, de majdán bálványoztatott is. 

Előadásait reggel 6 órakor megkezdette az iskolában, folytatta a Clinikában a betegek előtt. Minden orvostanhallgatónak - különös tanulmányozás és gyógyítási gyakorlatszerzés miatt - egy beteget a Clinikában elvállalni, erről a tanár úrnak reggel referálni, a symptomákat összegezni, a betegség diagnosisát megcsinálni és a gyógymódokat rá javaslatba hozni kellett. Ezek után a tanár helyeslőleg felelt, vagy eltérő nézeteit fejtegette ki, szóval tanított, előadott. 

Ez időben több typhus betegség szerencsétlenül folyt le a Clinikában. Talán nagyon elcsigázott, kiéhezett egyének lehettek. Ezen betegek gyógykezelésénél Bene tanárnak gyógymódja ésszerű, de expectativ [látványos] volt, azaz igen kevés, és nem felette izgató szereket használt. 

Bene egy typhusos beteg ágyához lép, ekkor előáll a beteg mellől az Ordinarius Dr. Doleschall Gábor, jeles tehetségű, akkor ötödéves orvostanhallgató, és éles bírálat alá veszi Dr. Bene tanár úrnak gyógymódját; szemrehányást csinál neki, hogy nem kielégítő gyógymódja miatt már többen typhusban elhaltak és követeli tőle az erőteljesebb, hatásosabb gyógymódnak s hidegvíznek alkalmazását." -  később a Borsod megyei emlékezőnk egyedül Bene Ferenc tanárról írt feltétlenül elismerően – állítólag oka volt rá! Ötödéves korában ugyanis egy tífuszos beteg vizsgálatánál eléggé tapintatlanul, szinte kioktatta az idős belgyógyász professzort. A többiek ezen úgy felzúdultak, hogy csaknem megverték izgága társukat. Bene tanár viszont „több szerencsét kívánt neki a gyógyításban”, a sértődöttség legcsekélyebb jele nélkül. Ez jobban hatott egy éles visszavágásnál.

EMLÉKBESZÉD BENE FERENC FELETT.

Az akadémia 1858. Octóber 4-dikei ülésében tartotta CSORBA JÓZSEF.

Hogy mozgalommal tele s érzéki élvezések után sóvargó korunkban egy férfiú koporsójára, kinek sem bölcsője fényes családi palotában nem ringott, sem pályáján hőstettek által feltűnni, vagy a polgárzatban államférfikép magas álláshoz juthatni alkalma nem volt, ki a külfény és hatalom varázsszereit nélkülözve, egyedül a szelíd erkölcs, a tudomány és az emberiség térén csendesen működött ereje fogytáig: mondom, hogy ily férfiúnak koporsójára annyi különböző helyeken, s idegen kezek is pálmakoszorút fonjanak, és elhintvén sírhalmát az emlékezet öröklő virágaival, körűvé a hála szavaival tömjénezzenek, valóban ritka, csaknem példátlan dolog.

Ily meglepő, s méltó bánatunkat szendén enyhítő eseménynek valánk mi ezelőtt három hónappal tanúi, midőn a vidéki német lapokban Nesztor, Bene Ferencz halálát, mint a tudományos élet egyik vezércsillagának letűntét, ismét az egész magyar irodalomban Bene hosszú életében gyűjtött érdemének illő hálával említését olvastuk. — De különösen avatott tollal megírva vettük, s bírjuk ezen tevékeny férfi életének szabatosan hű képét a bécsi orvosi Hetilapokban, hol a cikkíró Bene Ferencről, mint tudósról, tanítóról, orvosról és hű polgárról oly méltányosan emlékezik, és hálás keze éppen az érdem nemes, igazságos becsülésének tiszta érzetétől ihletve a gyászfátyolt oly módon lebegteti, hogy ezen szószéken nekem megjelenni szinte felesleg lenne, ha ezen Akadémiában dícséretes szokás, sőt törvény nem léteznék, mely az elhunyt tagok érdemeit, valamint hála s kegyelet, úgy jó példa tekintetéből is tüzetesen kiemeltetni, s elősoroltatni rendeli. És különös, hogy az idő forgása, az akadémiai ülések sora épen ma a boldogult neve napján hozza ez alkalmat, mely emlékezés összejövetelünket ünnepélyesebbé teszi. — Vajha ez úttal, midőn e komoly kötelesség középszerűségemre szállíttatott, méltó tolmácsa lehetnék az elhunyt férfiú egymásba fűződő érdemeinek! s egyszersmind szembetűnő tanúbizonyságát nyújthatnám annak is, miszerint sem a nagy s dicső iránt érzéketlenek, sem a vett jók- és szolgálatokra nézve feledékenyek nem vagyunk, hogy így bár erőnk s hivatásunk szerint elkülönbözöttek, mindnyájan tiszteljük egymást még is Minerva aegise alatt, mintha szinte minket illetnének Tacitusnak e szavai : „Akkor méltányoltalak az erények legjobban, mikor legkönnyebben keletkeznek* - Virtutes iisdem temporibus optime aestimantur, quibus facillime gignuntur).“ Tehát tüzetesen s így körülményesen kell emlékeznem és szólanom néhai Bene Ferenc orvos doktor, a tudományok magyar királyi egyetemében tanító , orvosi kar igazgatója, királyi tanácsos, és a Leopold- rend lovagéról, hogy gyermek korától fogva növelése, s későbben egyéniségére hatott mind azon szálak, melyek élte szövetét alkották, lélektanilag is élőnkbe tükrözzék azon férfiú egész valóját, kiről ama bécsi cikk állítja, hogy ez útleírása, mint minden erőteljes férfiúé, bizonyítja, miképpen abelerö (energia) és következetesség, derekasság és jogosság a kornak hibás irányain s tévesztett vállalatain végre még is győz; s elvitázhatatlan igaz ez azon egyénre nézve, ki gyermekkorától fogva megszokta a munkát, a küzdést és kitartást, minek eredeti hajlamunkkal egyezményes párosulása szüli az említett erőnyt, — s igaz általában , hogy csak munkássághoz szokott ifjú nem ássa el tálentomát, és csak ez válik derék hazafivá!

Én tehát, ki magam is éltem alkonyatán vagyok, s annyi eltűnt évek és küzdelmek emlékét őrzőm keblemben, kegyelet teljesen tekintek által az elhunytnak:

I. Születésétől fogva növelésén s ez által szerzett képességén; 

II. Tudományos és polgári hosszas érdemei során, melyeket a sírba szállása után is, mint nyárban a leáldozott napot fényes sugárai élőnkbe tüntetnek; 

III. Igyekszem megemlíteni azon elismerést, jutalmat, melyben a közönség, a magas kormány, s felséges királyunk öt részeltették.

I. 

Bene Ferenc született Mindszenten Csongrád vármegyében 1775-dik év October 12-ik napján, hová édes atyja Ferenc, Röjtökről Sopron vármegyéből, ama valóságos magyar közbirtokos nemesek lakta földjéről költözött, hogy tudományos készületéhez képest alkalmazást nyerhessen, és igénytelen, de becsületben álló községi jegyző hivatalt viselt; nő társúl vette a sorsához képest jeles tulajdonokkal bírt, és tiszta erkölcsű Thúri Annát, kivel első szülöttjét a mi Ferencünket nemzette. Innen, mint megyei al-adószedő Algyőre, majd Szegedre jutott, hol lelkiismeretes hivatalkodása által a táblabírói rangot is, a magyar alkotmányos életben ezen mindig jeles polgári megkülönböztetést kiérdemlette. Ezt azért kelle említnem, hogy érthessük Ferencünk életírásában, miképp jutott ő az algyői elemi iskolába, s aztán Szegeden a kegyes rend már akkor virágzó gymnásiumába? Innen a német nyelv kedvéért Budán és Pesten folytatta tanulását, kinek közép értékű s több gyermekei nevelésével elfoglalt atyja szándékosan is csak a legszükségesebb költséget adta, önmagára hagyván a jeles tehetségű, és kitűnő szorgalmú ifjat, hogy élelmét s további kifejlődésének eszközeit saját erejével megszerezze. Így lőn, hogy ö igen kora ifjúságában már házi oktatással szerzett pénzen pótolta mérsékelt szükségeit, mi által egyszersmind szellemileg is nyert, és iskolai tárgyaiban alaposabb lőn. 

Tizenhét éves volt, midőn a magyar királyi egyetemben Pesten (hová az II. József császár által Budáról 1784-ben áttétetett) az ekkor 3 éves bölcsészeti pályára lépett, s ez alatt is magán oktatás által fedezvén szükségeit, még a feleslegből egyik most is élő barátjával Vághy-val, a rajzolásban, francia és olasz nyelvben órákat vett, az angol nyelvet már ekkor, kitűzött orvosi pályájára halasztván. — 1794-ben ősszel már az orvosi pályán találjuk, ámbár atyja őtet papságra szánta volt, s egy fényes hivatalú atyafia Nagy József királyi személynök pedig, ki az orvostudományt szűk kebellel s balítélettel tekintette, törvénytudók pályájára kívánta édesgetni. 

Túlemelkedett fiatal lelke a törpe mellékes nézeteken, túl a rómaiaknál kivált eleinte, s még az újabb korban nálunk is, míg József császár világosságot nem árasztott e tekintetben — igen is uralkodott balítéleten: Plátó görög szelleme ihlette az ö bensőjét: „Medicina vix praeterquam a viris principibus pridem exercebatur, servis illiberalem tantum tractantibus.“ De LL. L. 1. — és nemtője sugallata után határozottan követte belmissióját: lelkiismeretes munkásága által a szenvedő emberiség fájdalmait enyhítni, polgártársait a haláltól menteni indult, — mintha sejdítette sőt tudta volna, hogy reá dicső pálya vár. „Disciplina medici exaltabit caput illius, et in con­spectu magnorum collaudabitur.“

Az első évbeli rendes tanulmányokat, nevezetesen a vegytant oly jelesen magáévá tette, hogy abból a gyógyszerészeknek magán oktatást adott, és ez által esztendő végéig oly pénzöszletet takaríthatott meg, mellyel tudomány szomjas lelkét kielégíteni Bécsbe mehetett, hová őt Prochaszkán a physiologia rendes professzorán kívül még Jaquin, Leber, Boer, s a világszerte híres praktikus, az orvosi gyakorlat és orvosi rendőrség mestere Frank édesgették. Noha még rendszeresen Frankot hallgatni köteles ez évben nem volt, mindazáltal leckéire szorgalmatosan eljárt, sőt a kórágyaknáli oktatásait is megkóstolta: így a nagy ideált lelkébe fogadva. Lángra hevült kebellel jött vissza Pestre a 3-ik évre, melyet mint az utána következettet is kettős szorgalommal végezvén (akkor az orvosi pálya csak négy éves volt) majd csaknem rögtönözve mind a két szigorlati próbatételt letette, és már September 4-dikén (1798) az orvosdoktori címet megnyerte. 

Nem szolgált pedig a tudós oklevél az ö kezében, mint sok másokéban azon hiedelemre, hogy ö már eleget tud, — óh nem, csak nemes ösztönül volt az nála arra, hogy minden, de főképp az orvostudományhoz tartozó ismeretekben élte végéig tökéletesítse magát: ugyan azért még azon ősszel Bécsbe ment, s ott egész évben több híres oktatók leckéit hallgatta, s ezen túl az akkori világhírű koródában, a már előképül választott Frank Péter vezénylete alatt feszült erővelfoglalkozott, sőt a híres Nordnak elmebeteg gyakorlati oktatásában is méltó buzgóssággal részt vett. 

 A betegek ápolásában, a kortörténetek leírásában, feddhetetlen életmódjában kitűnt jeles fiatal férfit nemcsak nagy mestere megkülönböztette, hanem szaktársai is figyelemmel, szeretettel kisérték, s jó híre neve a nagy városban majd úgy elterjedt, hogy tudományos gyakorlatát a híres Quarinhoz segédül, és a gróf Károlyi fényes házhoz orvosúl lett felszólítása által csaknem itt ezen előtte kedvezöleg nyílt mezőn kezdé meg; — de erről honszeretete, és gyengébbnek ismert testi alkotásához képest a magas lépcsököni ártalmassá válható járás megfontolása Pestre visszavonták, hol az akkori leghíresb orvosok, Glosius és Szombathy, s a korosb Stáhly — atyja a nem rég elhunyt jeles tanító, és ország főorvosának, tárt karral fogadták, s a vénkornak az ifjabbak iránt közönséges balítéletét legyőzve, ifjú szaktársukat betegeikhez tanácsba meghívták, és így tehetsége megismertetésére nékie útat, alkalmat nyitottak. 

Legdrágább kincsnek ismert idejét úgy osztotta fel, hogy télben 5, nyárban 4 órakor elhagyván ágyát, a mindenható istenhez vallásos érzéssel fohászkodott naponként, s azután részint orvosi gyakorlattal, részint a legjobb könyvek olvasásával, tanulással foglalkozott; mulatságot, vígadozó társaságot soha sem keresett, egy-két szabad óráját egészsége fenntartására inkább a szabad levegőn, többnyire a Dunaparton sétálva töltötte; mint hiteles férfiaktól tudom, ábrázatjában már akkor is azon komoly tartózkodás, s mellette mégis nyájasság, a nagyobbak iránt tisztelet, a kisebbek iránt szelíd leereszkedés uralkodott, mely öt későbben is csaknem végső napjaiig sajátságosán jellemzetté; öltözetében mindig egyszerű volt, gyűrűket ujjain, mint sokan a nyegleségig teszik, soha sem hordott, sőt, itt mellesleg említve, későbben az elharapózni indult hiúság gátlására annak idején hallgatóit is figyelmeztette, egyik iskolai év végével ama főmester példájára tanítványait szétbocsátván, midőn őket kötelességük lelkiismeretes teljesítésére, egyszersmind a világban szükséges ildomosságra intette, legelsőben az ö szájából hallottam ime deák verseket :

Non multum est igitur tutum his committere se se,

 Quorum doctrina est pretiosa in veste videri 

Gemmatoque auro digitos ornare cynaedos.  Paling,

II. 

Említett ily tudományos készülete, rendes élete módja, feddhetetlen önviselete nem kerülték el az egyetemi professzorok figyelmét, és már 1799. augustus hónapjában dr. Rumbach helyébe a sebészek előkészítési oktatását reá bízták. 1800-ban Sening professzor a felkelő magyar sereggel eltávozván, a bonctani széket helyettesképp átvette; ugyan ez időben az angol Jenner, és a bécsi De Carro példájára ama jótékony tehénhimlő-oltással foglalkozott, s üdvös voltáról meggyőződve annak általános terjesztését magának feladatúl kitűzte, s lőn honunkban a tehénhimlő beoltásának szóval, tettel és irataival alapítója. Elsőben ugyanis több orvosok jelenlétében, figyelemébresztés végett 23 különbféle sorsú gyermekekbe sikerrel oltott; majd (1801) a természetes himlő, variola — veszedelmességéről, később 1802-ben annak óvószeréről t. i. a tehénhimlőnek eredetéről, természetéről és beoltásáról irt könyvecskét, melyet a nagyméltóságú királyi helytartótanács latin, tót és szerb nyelvre lefordíttatott, s az egész országban kiosztatott, hogy azon üdvös ismeretek népiesen terjedjenek. 

A derék Schraud tanítói székéből ország főorvosává Budára áttétetvén, ennek helyébe 1802-ben az orvosi kar által a tanítással megbízatott, s azon székre ajánltatott, és csak hamar 1803 elején az illető helyről megerősítése érkezvén, Schönbauer dékán által a törvényszéki és orvos rendőri tanítószékbe mint rendes királyi professor iktatott, melyet nagy sikerrel töltött be, míg azt dr. Böhm az ö máshová történt alkalmazásával, mint mindjárt mondom, át nem vette; e mellett azonban folytatta a sebészek oktatását, míglen az 1813-ban Stulfára nem ruhaztatott. 

Értem pedig azon alkalmazását, melynél fogva 1815 és 1816 fél évében Prandtot az elaggodt tanárt, ama legfontosabb kór- és gyógytan (pathologia, és ther. spec.) s ugyan a kórágyaknáli gyakorlat oktatásában mint helyettes, aztán 1816. martius első napjától fogva mint rendes tanár felváltotta, mely fényes hivatalát 1841-ik április végéig viselte: így különbféle tudományokat 15, a legközelebb említett gyakorlati tudományt pedig , mely díszes hivataloskodásának fénypontja vala, s honunkra az egészség dolgában áldott haladást derített, 26 — öszvesen tehát 41 év folyta alatt tanított.

Mind ezen többfelé ágazó, sok erőt és szorgalmat igénylő iskolai foglalatossága mellett 1804-től fogva az épület küszöbén túl, közvetlen a néptömegre hatni és a népies legszükségesb ismereteket terjeszteni kívánván, vasárnapokon az életet hirtelen veszélyeztető esetekről, a tetszhalálról, úgy az óvómódokról, ébresztőszerekről épületes leckéket adott ingyen. Egyébiránt mint gondos oktató azon szaktudományokra nézve, melyeknek előadása hivatala kezdetével reá bízaték, a következő munkáiban vezetékül szolgáló kézi könyveket is nyújtott:

- Kurzer Inbegriff der nöthigsten Grundsätze zur Kenntniss derHeilung der gewöhnlichsten inneren Krankheiten der Menschen fürangeh. Wundärzte. Pest, 1801.

- Elementa politiae medicae. Budae 1807, a dicső nádornak, Jó­zsefnek ajánlva.

- Elementa medicinae forensis. Budae 1811.

- Az orvosi tudománynak rövid rajzolata. 1. kötet. Budán 1812.2. köt. 1813.

melyek közrebocsátásánál magyar és német ajkú tanítványairól egyenlő figyelemmel gondoskodott. Mi utóbbi tanszékét illeti, hosszas orvosi gyakorlata, minden egyes betegéről vezetett naplója által practicus tapintata s gyógyítási elvei oly világosak, mesteriek voltak , hogy azokat tanítványai az ő halkan, érthetőleg, következetességgel tartott előadása után dús sikerrel jegyezhették, míg későbben azok ő maga által rendszeresen összeírva köröztettek, aztán pedig háládatos fia: Bene Ferenc által öt kötetben világ elé bocsáttattak: Francisci Bene Elementa Medicinae Practicae e praelectio­nibus illius publicis edita per Franciscum Bene Jun Med. Doctorem. E munkát az angol tudományos lapok nagy figyelemre méltaták s arról hosszasan értekezve, mint orvostudományunknak a szárazföldöni tükrözését tekintették; az orosz birodalomban pedig a péterváradi, vilnai, dorpati egyetemek vezérkönyvül fölvették. 

Gyászbeszédet tartott vala 1806-ban aug. 7-kén Schraud prof. felett, ki országos kiküldetésében az akkor uralkodott typhus áldozata lőn, s kinek sírja hg. Eszterházy által emlékkővel megbecsülve Kismartonban fekszik; 

1807. julius 22-ikén Rácz, 1808-ban sept. 28-kán Schönbauer professzorok, és végre 1825-ben protomedicus Pfisterer felett tartott nekrológot, s mind ebben az érdemet sírjában is tisztelni kész lelkülete tűnik élőnkbe. 

Ugyan ö tartott 1809-ben első szónoklatot a tudományok egyeteme felállítása emlékezetére, s ezen ünnepély az ö példájára évenkint rendesen most is megtartatik. Eddig előadott törekvése, a tudománytéren sokfelé ágazott tevékenysége őt a műveltségnek valóban azon fokára emelték, hová kevesen jutnak; de a csupa olvasással, saját tapasztalataival önmaga kétkedve elégedvén meg, forrón vágyott honunkat különlegesen ismerni , s a külföldet is beutazni, hogy mint szorgalmatos méh több-több ismeretekkel megrakodva térjen vissza műhelyére. 

Igen, a közlekedést tartván ö ismereteink fő eszközének , mint mondám , több évekig szívében hordta vágyát az utazásra; de ebben a politikai viszonyok, különösen a francia hadjáratok őt gátolták, míg végre elsőben az 1816-iki szünnapokat Bécsben a kórházak, s tudományos intézetek, és nagyférfiak látogatásával töltötte, különösen a még akkor élt Frankkal hajdani tanítójával társalkodhatni kellemes élvezése volt; innen Máriacellbe ment, és Sopronon keresztül atyafiait is meglátogatva haza utazott.

1817-ben Bécs, Prága, Drezda és különösen Berlin foglalta el; ez idötájban az állati magnetismus, mesmerisums már előbb Bécsből Párizsban találván menhelyét, Franciaországból a német földre is elterjedt, s igen divatban volt: ugyanazért e tekintetben Wohlfart dr. kísérleteit több ideig észlelte, sőt további tulajdon tapasztalatai által óhajtván orvosi hatásáról meggyőződni, amazéhoz hasonló négyszög alakú gépet készíttetett, és azt kívül-belül annak mintájára, mint az könyvekben is le van írva, felruházván, tágas szobájában a közönség számára, de mindig orvos-növendékek jelenlétében készen tartotta. Jöttek is számosán kisebb nagyobb, éles és idült betegek; ö az eredményt minden egyes esetről tanítványai által híven naplóba vezettette, az észlelést és puhatolást csüggedetlenül ama nagy tanács szerint: omnia probate et quae sunt bona retinete, szinte tíz hónapig folytatta, — végre meggyőződött, hogy ezen foglalkozás az öncsalódásnak tág mezeje, és a képzelődésre ugyan nagy, de a valóságos betegség gyógyulására semmi eredményt nem szül.

„Mesmerizmus: Az állati mágnesesség , a mesmerizmus is egy olyan erő neve az emberekben, amelyet a 18. században feltételeztek, és amely hasonló az elektromágnesességhez, és Franz Anton Mesmer (1734–1815) terjesztette. A kifejezés a latin állatból származik("Lény, élőlény, állat"). Maga Mesmer is "állati mágnesességről" beszélt. Az ebből származó gyógymód (más néven "hipnotizmus"), amely szintén hipnózis technikákat ("hipnotizáló") használt, időközben nagy nyilvános figyelmet kapott. Abban az időben jelentős orvosi és humanista jelentőséggel bírt, de a 19. század közepe óta egyre inkább elutasítják. A későbbi technikák marginális jelentőséggel bírnak az alternatív gyógyászatban és az ezoterizmusban . – A szerző.”

Ugyan ekkor ragadta vala el egyszerűsége, s a természet gyógyerejére utaló modora által a Hahneman gyógymódja, a homoeopathia valamint a közönséget, úgy sok orvosainkat is. Benénk a természet méltóságát, fenntartásunkra, gyógyulásunkra őrködését mindig ismerte, vallotta; de az ébresztő okok és szervezetünk közötti viszonyt, így a betegség egyénültségét tekintve soha sem felejtette, hogy a nagy mindenség hatálya alatt bármelyikünk is porlik, ha az életerő gyarló, téved, nem elégséges, v. némelykor túlfeszültsége által ellobog, elhal. Ugyan azért ezen elvek és nézetek szerint rendelte orvoslását, és a homoeopathiát egyoldalúnak, öszves orvosi tudományunkban csak egyik várakozó gyógymódnak, még pedig a várakozás által gyakran kipótolhatatlan idővesztés miatt károsnak tekintvén, tiszta maradt keble az emberi nyomor enyhítésében, következetes elméje, s a hippokratesi összes tudományt egyes nézetekkel, nebelgésekkel össze nem zavarta.

Meg kell említnem még azon fontos és valódi sikert, melyhez Berlinben tartózkodása juttatta, t. i. Hufelanddali személyes társalkodásában megismerte azon human intézetét, mely polyclinicum nevet viselt, és hazajövetelével megnyitotta házát naponként bizonyos órákon azon minden sorsú betegeknek, kiknek a személyes megjelenést betegségök súlya engedte. Ezen terhes órákban mindig két tanítványa páronként felváltva segíté a betegnek fogadásában, kik a napi jegyzőt szigorúan tudományos renddel vezetni tartoztak, s aztán az ily betegeket házuknál, ha szükség volt, látogatták, és mesterüknek jelentést hoztak, ki a szegényeknek saját költségén orvosságot is juttatott. Oh követésre méltó példa !! így eljuthatott könnyen a szegény is fájdalmai enyhítőjéhez; így jelenhetett meg a nagy nevű s híres orvos színe előtt, hová a beteget különben is többiek felett a hír, s bizodalma vonni szokta, még pedig az ádáz környezők mesterkedése nélkül, kik inkább pénzhajhász , mint hű szolga szerepét viselve a beteget az emberiség sujtásával, s úrok jónevének, méltán vagy méltatlanul — homályosításával válogatni, elutasítni szokták.

Innen kezdve néhány éveket folyvást honn töltött, könyvtárát szüntelen gazdagítván, és tanszékével, nagy és fényes orvosi praxisával, számos gyermekei nevelésével foglalkozván , míg 1825-ben maga mellé vévén már ekkor orvos dr. fiát Ferencet, Bécsben, Párisban töltötte szünnapjait. 

Majd 1828-ban most említett fián kivid még kettőt maga mellé véve, Németország nevezetességeit, úgy Angliában Londont, Edinburghot, Dublint szabadon szemlélte s tanulmányozta , kikerülve családja környezetében a honvágyat, nostalgia , mely idegzetünk sajátsága által már sok útast megzavart.

1832-ben a német orvosok gyűlésén Bécsben jelen volt, 1835-ben Bonnba készült, sőt indult, de ebben részint ön nehéz hosszassá vált betegsége, részint György fia halála gátolta, és csak a következett szünnapokon, tehát 1836-ban létesíthette Ferenc fiával azon utazását, melytől elgyengült egészségének helyreállítását is reménylette. Ekkor járta meg Bécsen, Linzen keresztül, Ischl és Salzburg regényes vidékeit, késett néhány nap Gasteinban, Tyrolison keresztülutazva meglátogatta a nagyszerű Innsbruckot, Hallt, hol a tébolyda különösen érdekelte. Svájzban Zürichet kereste fel, hová a nagy hírű, későbben berlini professornak meghívás utján alkalmazott Schönlein miatt vágyott, kivel mint szaktársával ismeretséget kötött; innen Genf felé a Montblanc magasztos némely vidékeit részint gyalog, részint öszvér háton megjárván, Martigny felé a szent Bernát hegyet választva Olaszországban Turinba, Genuába, s innen az akkor Lombardiában és Piemontban uralkodott kolera tekintetéből megrendelt veszteglési elzárás miatt visszasietvén, Milánón, Velencén, Trieszten keresztül hű kísérőjével együtt egyenesen haza érkezett.

1838-ban a német orvosok gyűlését Rudolf fiával Freiburgban látogatta meg.

1843-ban még egyszer óhajtván a külföldet látni, ismét Rudolf fiával április 30-ikán útnak indult, és mulatott Bécsben, Párisban, Londonban , Edinburghban, hol mindenütt a természettudományi nevezetességek, és orvosi intézetek voltak figyelme s búvárkodása tárgyai, s valahol megfordult, szíves fogadtatásban részesült; ezen utazása kellemét nővelte az is, hogy a derék dr. Sigmund, előbb tanítványa, a magas kormány költségén azon városokban utazván hozzá csatlakozott, s úgy sejdítem, hogy az említett bécsi orvosi Hetilapban lévő szép emlék eszmék itt gyökereznek. 

Azt mondám feljebb, hogy Bene Ferenc úr hazánkat beutazta; igen az években, melyeket külországi utazásai sorában nem látunk, többnyire honn utazott, v. Pesten a honi közlekedési intézet életbehozásával foglalkozott; nevezetesen 1825-ben septemberben említett párisi útja előtt szülőföldjét, s e vidéken erejében már hanyatlott édes atyját látogatta.

1834- ben a felső-magyarországi vidéket járta meg: a szalatnyai, liptói, tátra-füredi, lublói, bártfai, ranki, szobránci, tapolcai, diósgyőri, egri és parádi fürdőket szemlélte.

1835- ben Orsován át Mehádiába, s onnan az almási és hátszegi kies völgyek látogatása után a budziási fürdőben, s innen Temesváron és Aradon keresztül Csongrád és Torontál megyékben járt, és itt lakozó atyafiait látogatta György fiával együtt; s épen ez azon út, mely az időveli felette gazdálkodás, és a vidék sajátsága által a fiúnak halálos, az atyának hosszas betegséget okozott vala.

1841-ben nála született azon szép, és nemzeti eszme, miszerint a két hazában lévő orvosokat, s más, a természet-tudomány barátit összehívta, és az első ünnepélyes szervezést itt Pesten megtévén, a magyar orvosok és természetvizsgálóknak jövendőre tartandó gyűlését kitűzte, oly formán, hogy az évenkint önmagának a két testvérhon különbféle vidékein helyt s időt határozzon.

1842-ben Besztercebányán a három nap tartott gyűlést vezényletté, s a szép vidék kellemeiben, és több mint 200 társnak megkülönböztető szíves fogadásában, barátságában részesült.

1844-ben Kolozsvárott tartotta ezen gyűlés üléseit, hol valóban korához, érdemeihez illően fogadták őt.

1846. Kassára s Eperjesre vonzotta ugyanazon lélek, mely e közlekedést alkotta vala, s végre 1847-ben Sopronban jelent meg, hogy élvezhesse azon nemes örömöt, melyet azon mindinkább népiessé, sőt hazánk nagyjainál is kedvessé, virágzóvá vált gyűlés nékie készített, midőn régi ismerősei őtet nem felejtették, s ezekkel együtt, kik előbb személyesen nem látták is, tárt karokkal fogadták. 

Különösen nevezetes az nemzeti fejlődésünk évkönyvében, hogy valamint Benénk kezdette s nyitotta meg 1841-ben ezen öszvejövetelt, úgy ő végezte azt be jeles magyar szónoklatával Kismarton­ban, hová Magyarország egyik oszlopa, herceg Eszterházy, mint azon gyűlés elnöke az egész társaságot vendégszeretettel meghívta volt.

III. 

Ily tevékenysége, fáradhatatlan szorgalma s buzgósága mi gyümölcsöt hozott neki?? Mellőzöm, hogy a tanítói hivatalt viselhetni, s így az emberiség javára, a tudományok mezején jó magot vetni, már magában is jutalom; de kiemelem azon különbféle megtiszteltetést, melyet szaktársai között kiérdemlett, kik szellemi felsőbbségét, jólétét irigység nélkül örömest nézték; megemlítem azon bizodalmát, mely a városi, sőt országos nagy közönségtől, a magas kormánytól, és felséges királyunktól is önként nyújtva öt méltán boldogítá. 

Így lőn, hogy egyszerre két tanítószék is bízatván reá, vállain kettős terhet viselt; s még e mellett, midőn a francia hadjárat után itt is nagy mértékben uralkodott a typhus, és a városi kórház igazgatója dr. Hafner annak martalékul esett, a városi tisztviselőség azon igen fontossá vált hivatalt felsőbb helybenhagyással reá ruházta; noha pedig az ily bizodalom a nemes kebelbe új erőt szokott önteni, mindaz által a reá halmozott terhek alatt az ő ereje is tikkadt, sőt belé esett azon ideglázba, hagymázba, melyből csaknem két hónap múlva következett jobbulásával ezen kórházi hivatalról lemondott.

A közbizodalom iránta mind inkább növekedvén, valamint számtalan szülőknek gyermekeiket, s a gyermekeknek szülőiket visszaadni alkalma volt, úgy a hálás tisztelet mellett anyagi állapotja időről időre erősödött, jövedelme növelkedett, pedig díjazását soha semmi alakban sem sürgette, és én tudom , s biztosan mondhatom , hogy jutalmazását, név szerint kitől jött, fel sem jegyezte, hogy így készségében, buzgóságában tovább is csak a kötelesség tiszta érzése vezesse, és az anyagiak reménysége el ne tántorítsa. Tudta ő azt, hogy az emberi szívbe vastollal van írva a hála érzete, míg az meg nem romlik , s ha megromlott, a többség a jók kipótolják azt. Oh! én is hiszem , hogy a számla, az előre alacsony alkukép kikötött jutalom, a látogatási v. napi díjt rendőrileg meghatározó mód által szerzett pénzöszleten nincs áldás, és unokákra nem megy az által!! árszabály minek tudományos szolgálatunkban ? Kivévén az árvákat vagy tisztviselőségi eljárást, ennek helyt adni soha se kellene: árszabály lealacsonyítja azon mennyei tudományt, mely ha nem templomot, mint Isisnek és Ozirisnak, vagy Aeskulápnak, de még is jólétet, becsületet, és hogy hazánkra alkalmazva szóljak , a felséges uralkodók elismerése által is nemességre, tanácsosi rangra emeltetést szerzett számosaknak , kik sors mutatta helyűket, rendeltetésűket buzgó szívvel, emberi szeretettel betöltik; ellenben egy Moliére, egy Rousseau gúnyja méltán sújtja azokat, kik nem bírván ellenállani korunk pénzszomjas jellemének , s nem lévén kéjesek takarékosan nélkülözni, futó homokhalmon állanak. 

lm ezek okozták, mint azt a történelem bizonyítja, szaktudományunknak az idő sebes folyamán sülyedését, s amazok a választottak tartották, s tarthatják azt meg zsibbasztó helyezetünkben, míg az idők ura törekvéseinkre tisztább eget derítvén, kedvezőbb jövendőt hozand!!

Nem használta pedig Benénk szép jövedelmét fényűzésre; derék, egyforma hangulatú, rendes házat tartott udvari , vagy egyenruhás cselédek nélkül; a mellett legdrágább könyvek megszerzése , szegény ifjak fölsegéllése táplálták lelkét örömmel. Midőn tanítványai közöl valamelyik állomásra jutott, önmaga ajánlotta a segedelmet, s visszafizetéskor kamatot el nem fogadott; sőt tudok esetet, hogy a kezdő orvos mostoha körülményekbe jutván, 600—1200 frtól szóló adóslevele még most is fizetetlen, s ő azt soha sem sürgette, és alig hiszem, hogy örökösei is tisztába hozhassák. Hogy Bene úr a pénzt társasági életünkben nem célnak, és csak eszköznek tekintette, megmutatja már 1845-ben készült végrendelete is , melyben Pest-Budán lévő csaknem minden intézetekről, azok között akadémiánkról is megemlékezett; de különösen megmutatják azt végrendeletéből kivett ezen sorai: 

„Mióta az orvostudományt és mesterséget tanultam, tanítottam és gyakoroltam , annak méltóságáról, és az emberi társaságra elterjedő hasznáról mindinkább meg voltam győződve. Midőn a legszebb tudományt, a legnehezebb és leg­hasznosabb mesterséget minden erőmmel míveltem, igyekeztem szent kötelességeimet a teremtőhöz, a nagy istenhez, embertársaimhoz, édes magyar hazámhoz és a legjobb királyomhoz betölteni. Hálát adok istennek, kinek nagy kegyelmét meg nem érdemlettem, hálát adok polgártársaimnak, tanuló-, tanító- és orvostársaimnak, kik szíves barátságuk által fáradozásaimat édesítették, hálát adok legkegyelmesebb királyunknak, ki érdemeim felett megjutalmazott. Ezen hálaadás érzése kényszerít arra, hogy tudományom és mesterségem gyakorlatában nagy fáradsággal szerzett vagyonomnak egy részével magyar ifjú orvostársaimnak további kimívelődését egy három esztendei utazásra rendelt stipendiummal elősegítsem.“

Valamint ezen szavai, úgy további intézkedése azon két ezer darab arany évenkénti kamatjai felett, melyek a boldogéit határozata szerint egyik, erkölcséről és tudományszeretetéről az orvosi kar által vallásbeli különbség nélkül három évenként, megválasztandó ifjúnak fölségellésére, külföldi útazásainak eszközlésére fordítandók , örök tanúbizonysága annak, hogy Bene Ferenc nagy tudós, és jó hazafi volt, mert oda célozott, miképp a pesti orvosi kar ez által a külföld munkálatjával, haladásával kapcsolatba jöjjön , s világszertei tudományunk honunk tulajdonságaihoz képest műveltséget, sajátságos virágzást nyerjen, mintha épen maga előtt tartotta volna ama nagy államférfi gr. Dessewffy szavait :

Csak mindig honi díszt, és honékességet,

Buzogjunk, eredvén a mély jövendőnek,

S ha ültetünk olykor szőlőtőt vagy ágat,

Hagyjuk meg nyirokját a magyar szőlőnek.

Oh! ha a természet kérlelhetetlen törvénye, mely 70 éven túl a legerősebb embert is bomlásnak indítja, e nagy férfira nézve kivételt tett volna: úgy s akkor ő, ki, midőn még körülmények által rendkívül felszólítva, égető szükségtől kényszerítve nem vala s mégis a honszeretettől lelkesítve az anyanyelvről, a magyar ifjúság műveltségéről bőkezüleg ily előlátással gondoskodott; ki pedig, mint láttuk, annak idejében tanítványaihoz a lélektan s oktatás igényei, a politikai igazság és jogosság tekintetéből három nyelven szólott, mint azoknak nevelése , nyelvképessége, s műveltsége kívánta. S ha őt munkássága, hivataloskodása körében érnék oly lépések, melyek nemzeti életerőnk, a nyelvnek orvosi iskoláinkban gyengítésére, mellőzésére hatnának , jobbágyi hűségével pajzsolva, felséges fejedelmünknek, kinek ajakáról szépen zeng a magyar nyelv , malasztjával élesztve, biztatva, ildomosán keresne azok ellen orvoslást , és az előgördülő akadályok Benénket lelkiismeretes útján vissza sem ijesztenék, mert igaz az, mit róla az említett bécsi orvosi Hetilap ír : 

„Nagyobb alkalmaknál kedélye oly módon nyilatkozott, mely annak mély érzelmű gazdagságát legmelegebb világban tüntette az egyének, körülmények, és a nemzet s ennek történetei iránt. Irland sivatag tavainál, a keleti és éjszaki tenger csendes partjain, s majd a magasztos Alpeseken is tartott beszélgetéseinkben annak érzékenyítő tanúságait értük.“ 

(„ An den verlassenen Seen Erins, und auf den stillsten Küstender Ost- und Nordsee, luid wieder auf den grossartigen Alpen habenwir in eingehenden Zwiegespräche rührende Proben davon erlebt.“) 

De talán azt kérdi valaki, miképp nevezhetem én mindazt, a mit mondok, élvezésnek, fáradhatatlan szorgalom gyümölcsének?? 

Igen is, oly állapotban lenni anyagilag, oly lelki erőt sajátjává tenni szellemileg, hogy ilyeket tehessen, eredményezhessen valaki, a legnagyobb jutalom, azon boldogság, melynél nagyobbat ember a földszínén nem élvezhet, s mely a földet mennyé alkotja! 

Sőt többeket is tett, melyek közöl még csak az egyet emelem ki, hogy midőn 1831-ben a kolera megrémítette a népet, az orvosi kar épületében biztatással , a járvány természetéből merített jeles vigasztalással teljes értekezést tartván, mely a külföldi lapokban is igen korszerűnek, dicséretesnek hirdettetett, a dologhoz tettlegesen járult, és hogy itt Pesten az ez esetre felállítandó kórház minél előbb rendeztessék, két orvosdoctorra, két sebészre, egy gyógyszerészre két hónapi fizetést erszényéből rögtön letett nemcsak, hanem a kolera legjobb leírását száz arany díjjal pályakérdésül kitűzte.

Említém, hogy a magas kormánytól, és felséges királyunktól, s tudós társaitól elismerést, jutalmat aratott, mi nehéz tanítói foglalkozását, sok küzdéssel járó orvosi gyakorlatát fűszerezte. Nevezetesen már 1807-ben az orvoskar dékánjának, 1809-ben egyetemi rectornak választatott, 1825- ben ö felsége által királyi tanácsosnak, 1841-ben az orvosi kar igazgatójának kineveztetett, mely hivatalának fontossá gát ismérvén, minden szigorlatoknál ö személyesen jelen volt, mi által egészsége gyengülni kezdett, és ezen szép hivatalnál is nyugalmazást kért, mit meg is nyert , ismét érdemkoszorúval, a Leopold vitézrend kis keresztjével díszesíttetvén. 

Még a politikai átalakulási időszakban is kísérte öt figyelmével a kormány, és 1851-ben a helytartósági orvosi tanácsossággal becsülte meg, mit azonban már hanyatlani indult ereje miatt el nem fogadhatott.

Itt van még helyén említnem, hogy ö a dicső nádor József által az akadémiai alapszabályok készítésére rendelt 22 tudósból állott küldöttségben a természettudományt kép­viselte, s 1831-ben febr. 15-kén tiszteleti tagnak megválasztatott. Végre a tudós társainál élvezett figyelemnek, tiszteletnek eleven tanúbizonysága azon ünnepély, melyet félszázados doktorsága emlékezetéül az egyetem, és különösen az orvosi kar 1848-ik évi sept. 7-kén neki rendezett, midőn új oklevél átadása mellett az akkori vallás-és közoktatási minister báró Eötvös akadémiánk egyik tisztelt fáradhatatlan elnöke vezénylete alatt ez iratot vette kezéhez :

„Dicső pályádnak, melyet mint honpolgár, mint egyetemi igazgató, az orvoskar dékánja és igazgatója, mint tudós tanár az orvosi irodalom fáradhatlan és kitűnő munkása, mint magyar Jenner, és Hazánk Okene fénycsillagként tündöklél előttünk,'félszázados orvosi ünnepén a legbensőbb elismérés és tisztelet érzetével tűzi fel a magyar királyi egyetem homlokodra az orvostudorság új borostyánját.

Jelen oklevélben e ritka nap emlékét kívántuk örökítni, átadandók azt az unokáknak, hogy a késő kor is bírhassa benned az erény példaképét. Fogadd azt jeléül ama kegyeletnek és tiszteletnek, mellyel fényes érdemeid előtt meghajolunk. 

Pesten, 1848. sept. 7-kén.

Balassa m k.orvoskari igazgató. B. Eötvös Józsefvallás-és közoktatási minister stb.

Schmidt János m. k.orvoskari dékán. Csausz Márton m. k.tanár és egyetemi alelnök.

Kovács Sebestyén Endremint jegyző. Szabó János az idei egyetemigazgató helyett.

Degen János s. k. távollévő

Emelé ez ünnepélyt még azon album, mely a Pinduson szedett virágokból készült koszorúval a boldogult könyvtárában most is látható: 

Idősb Bene Ferencnek Félszázados orvosi ünnepére Emlékül az orvoskar.

E könyvet egyes levelekből fűzve

Úgy nézzük mi mint egy zöld koszorút,

Mely kegyelettel homlokodra tűzve

A tölgy gályáin fut.

A tölgy Te vagy, a repkény mi vagyunk

Kik tisztelettel általkulcsolunk.

De nem! Te tölgye nem vagy a hazának,

Te mint a pálma állasz egy magad;

Gályád, gyümölcsöd nemesebb valának

Magasra nyúlt fel gazdag sudarad,

Felette egy félszázad dicssugára

Hint fényt az ember s orvos homlokára.

Beszédemnek kiegészítő részecskéjéül szolgáljon még a régi írók példájára testi alkotását s külső alakját megemlíteni, hogy lássuk, mily testben lakott a szép lelkűlet; s bár szózattal bírnék, hogy márványszobor örökítse a nemében egyetlen férfit! vagy lenne Pantheonunk, hová családjánál lévő jól talált képét tisztelettel felfüggeszthetném!! 

Magas szál hosszú nyakkal, közép korában teljes testtel, de izmos , és hizékony soha sem volt; mellkosara szűk, válla sem széles; középszerű nagy fejét kiálló homlok, tüzelő, s mégis szende kék szemek, — derült ábrázatját gyenge , fehér, piros bőr, ugyan mindig piros keskeny ajakak díszesítették: gesztenyeszín lágy hajai korán őszültek, s majd ritkulván korán kopaszodott; keze s lába csendes mozdulata, s egész testének tartása mérsékleti csendes, és ünnepélyes jelenet volt. 

Mint önmaga is ismerte, erős testalkotást tehát nem nyert vala a természettől, s leginkább önmagára jó idején fordított okos figyelme s rendes élete tartották meg 83 éves koráig, mely öntartási üdvös kötelességben öt hathatósan, állandó tiszta hűséggel segítette tiszteletre méltó hitvestársa született Paschgall Mária asszony, kivel 56 évekig tartott boldog házasságukat számos gyermekekkel áldotta meg az ég, kik közöl még most is élő hét önálló férfi búsan könnyezve látta atyjokat sírba szállani.

Igen : mindezen jeles testi és lelki tulajdonságai, említett tevékenysége, érdemei, az élőknek hozzáragaszkodása Bene Ferenc urat sem menthetők meg a haláltól; ereje már néhány évektől fogva időről időre süllyedett, míg folyó évi július hó 2-ik napján csendesen elhunyt, közöttünk élni megszűnt, s testét más nap alkonyaikor kegyelet teljes sokaság kísérte a Kerepesi út mellett lévő sírkertbe. 

Kik őt tiszteljük azon nyugalmat érezzük, hogy ő a mindennapiságon túlemelkedett nemes céljának megfelelve, mint előbb a növekedés, állapodás, fénylés, úgy a hanyatlás szokott stádiumait rendesen futotta meg, s itt is lélek- és élettani példányképet mutat; továbbá valamint nékie balzsam volt szeretett hitvesétől, s gyermekeitől éldelni hanyatlásában az ápolást, úgy mi is érezzük, mely keveseknek jut azon szerencse, hogy hervadásukban önötteik által teljesíttessenek kívánságaik, s látásukkal, ölelésükkel enyhíti essenek az eltávozás, megválás fájdalmai; végre a számtalan classikus írókon kívül, még a tisztult philosophia, sőt Hartmann , Humboldt, Frauendstadt, Schoppenhauer irányában haladó természet-tudományunk is nyújtja azon vigasztalást, melyet kivált mi a keresztyén vallás üdvezítő karjain nyugvók bírunk: A por földdé legyen , mint azelőtt volt, a lélek pedig megtérjen az istenhez, a ki adta volt azt. (Pr-éd. Sal. XII. r. 9. vers.)

Én pedig belső meggyőződéssel alkalmazom méltán magasztalt Bene Ferencünkre Tacitus e szavait :

„Ha van jó emberek árnyai számára hely; ha, mint a bölcsek állítják, nem hánynak el testeikkel a nagy lelkek: nyugodjál békén; minket pedig, a tiéidet, szólíts föl a csüggeteg sóvárgás és férfiatlan veszékeléstől erényeid szemléletére , mik fölött sírni v. szomorogni nem szabad. Hadd, — csudálattal inkább , és soha el nem hangzó dicséretekkel, s ha erőnktől kitelik , vetélyvággyat dicsőítsünk tégedet. Ez a valódi tisztelet, ez a veled rokonúltak jámbor szerelme.“

Csorba Józse flt. emlékbeszedet mondott Bene Ferenc tiszt, tag felett.— S ugyanannak indítványára az elhunytnak arcképe titkos voksolás után kilenc szavazattal a teremben felfüggesztetni rendeltetett.

"Megemlékezés Bene Ferenc halálának századik évfordulójáról    (1775. október 12—1858. július 2) 

DR. KATONA IBOLYA 

Az 1800-as évek első évtizedeiben igen mostoha viszonyok uralkodnak a pesti egyetemen. Az egyetem felszerelése nagyon szegényes. A pesti egyetem dotációját a 30-as években a prágai és a bécsi egyetem fenntartására fordítják. 

A pesti egyetem demonstratív előadásokra alkalmatlan, éppen ezért a fiatal egyetemi hallgatók megfigyelő, kísérletező hajlamát a tanárok nem fejleszthetik ki, és a tudományos kutatások iránti érdeklődésüket nem tudják kielégíteni. Erősen megkötötte a felszerelési hiányon kívül a tanári kar kezét, különösen akik a haladottabb irányt akarták a fiatalok nevelésében érvényesíteni, az 1806. évben kiadott II. Ratio Educationis. A II. Ratio Educationis előírta a tanároknak, hogy csak szigorúan a saját szaktárgyukhoz tartsák magukat és a rokontudományágakkal előadásaikat nem bővíthetik, tudományos vitákat nem folytathatnak, mert „nem az a feladat, hogy tudósokat, hanem, hogy derék és erkölcsös polgárokat neveljenek az államnak”.A professzorok meghatározott könyvek szerint taníthattak. 

A XVIII, század végén hazánkban a magyar nemest megillető pálya a papi, a hivatalnoki és ügyvédi pálya volt. Mikor Bene Ferenc közölte apjával, hogy az orvosi pályát választotta — elkeseredetten kérdezte tőle — „igaz-e fiam, hogy hóhérlegény lett belőled?”. Ilyen felfogás uralkodott a feudalista Magyarországon az orvosi pályáról, holott már sok magyar orvos nevét a „művelt világ” is tisztelettel övezte. 

Dr. Bene Ferenc az 1798. esztendőben a pesti orvosi egyetemen nyert diplomával a zsebében az orvosi hivatás megkezdése első állomásához érkezett. Az orvosi diplomát csak eszköznek tekinti, melyre további ismereteinek bővítését építheti, hogy a betegek jobb ellátását biztosíthassa. Visszatért Bécsbe, ahol már néhány korábbi egyetemi évét töltötte. A nagyhírű bécsi tanárok, Prochaska, Léber, Frank Péter, Boerhave, Jaquin egyetemi előadásai mélyen emlékezetébe vésődtek. Frank Péter koródájában dolgozik. Frank nagy elismeréssel beszél a tehetséges, fiatal orvosról. A fiatal magyar orvost Bécs marasztalja. Az egyik legkeresettebb gyakorló orvos, Gravin, segédül választaná, mások háziorvosnak óhajtják ajánlani a Bécsben élő gróf Károlyi családhoz, de őt visszahúzza szíve és értelme, lángoló hazaszeretete. Barátja és pártfogója, idősb. Csehszombathy helyesli is szándékát és biztatja, mert szüksége van rá a hazai orvostudománynak. Utódját véli benne felismerni. Prakszisa itthon kivirágzik. Szakmai tudását orvosi körök is elismerik, gyakran hívja őt Stáhly, Glósius konzíliumba. 

Az orvostudomány minden ágában búvárkodik. Több nyelvet kitűnően beszél. Dr. Rombach tanár javaslatára, a sebészi előkészítő tanulmányok előadásainak megtartásával bízzák meg. Az orvostudomány rendkívül sok ágát művelte hosszú élete folyamán mint tanár, vagy helyettes tanár. Sening bonctanár 1800-ban a felkelő magyar sereggel eltávozott, megüresedett katedráját Benével töltik be. Majd 1802-ben dr. Schraudt tanárt országos főorvosnak nevezik ki, helyetteséül a törvényszéki, orvosrendőrségi tudományok tanári állása betöltésére Benét választják. 

1806-ban a közbizalom a dr. Hafner halálával megüresedett kórházigazgatói és városi orvosi állásba emeli. Mint kórházigazgató, a betegellátás javításába új színt hozott, mert a tanulatlan ápolószemélyzetet kötelességükre kioktatta, kórházigazgatói működése idején a kórház gazdasági vonatkozású ügyeit is kézbe vette. Leginkább a járványos megbetegedések érdekelték. Az 1831-es kolerajárvány idején Nyitra megyében, majd Pozsony megyében is munkálkodott, később a hazai tífusz- és skarlátjárványokat kísérte figyelemmel, és tapasztalatait tudományos dolgozatokban rögzítette, 

A külföldi tudósok járványügyi tudományos munkásságáról szaklapokból értesül. E. Jenner 1796-ban közzétett felfedezését, a himlő-vaccinatio ismertetését olvasva, majd 1798-ban kiadott könyvét tanulmányozva, felvetődött benne annak a gondolata, hogy a himlőoltást a nép egészségvédelme érdekében meg kell szervezni. Jenner eljárását az újat, a haladót pártoló és becsülő orvosok tevékenysége eredményeként, hamar elterjesztették Európában. Hazánkban is a tudomány új útjait figyelemmel kísérő lelkes megyei főorvosok Jenner első közleményének megjelenése után foglalkoznak a himlőoltással, Géléi, Lenhossék Mihály, Hell János, Riegler Zsigmond megyéikben számos oltást végeztek. A hazai egyetemi tanárok között is, akárcsak Bécsben, Londonban, Párizsban, voltak, akik a himlőoltás eredményét kétségbevonták. Hazai tudósunk, Bene Ferenc egyetemi tanár, a külföldi oltási eredményeket tanulmányozva, azok feltétlen hasznáról meggyőződve, hozzákezdett Magyarországon a vaccinatio meghonosításához, illetve az oltások megszervezéséhez. Fontos feladatnak tartotta a vaccinatio áldásos jelentőségéről elsősorban orvostársait meggyőzni, de ugyanilyen jelentőséget tulajdonított a nagyközönség egészségügyi felvilágosításának is. A himlőoltás hasznáról és fontosságáról az első magyar nyelvű könyv Bene tollából, közel 160 évvel ezelőtt „Rövid oktatás a mentőhimlő eredetéről, természetéről és beoltásáról” címmel jelent meg {1800-ban), Könyvét német, latin, szerb, román nyelvre is lefordították. A helytartótanács a könyvet rendeletben ajánlja a törvényhatóságoknak, hogy terjesszék. 

A rendszeres oltások végzése megkövetelte az oltóanyagtermelő intézetek létrehozását, így 1804-ben már hat városban, Budán, Pesten, Gyulán, Pozsonyban, Kassán, Zágrábban folyt a himlőanyag termelése. 1824-ben Gebhardt Ferenc dr. magánoltó intézetet állít fel, mely később kormányrendelet alapján központi oltóintézetté vált és ellátta az orvosokat díjtalan oltóanyaggal. Bene indítványára intézkedés történt, hogy az orvosok és sebészek elsajátítsák'az oltástechnikát és a lakosság között végezzenek fel- világosító munkát. 

Bene igazságtalannak tartotta, hogy az orvosok csak lelkesedésből végezzék az oltásokat. A helytartótanácsnál eljárt, hogy az oltóorvosokat díjazzák és külön elismerésben is részesítsék azokat, akik a tömegoltások lebonyolításában részt vesznek. Az orvosok tömegesen csatlakoznak a Jenner-féle védhimlőoltás közegészségügyi fontosságát felismerve Benéhez. Az orvostudomány hosszú évtizedekig tartó elméleti és gyakorlati fejlődése visz el végül is a későbbiek folyamán a védhimlőoltás kötelező bevezetéséhez és az újraoltás kérdéséhez, mely mellett az 1873. évi bécsi nemzetközi orvoskongresszuson a világ valamennyi orvosa állást foglal. Bene szervező munkája, melyet a védhimlőoltás hazai elterjesztéséért végzett, végeredményben az 1876-os törvény 14. pontjával vált gyümölcsözővé a nép számára, majd 1887-ben véglegesen, amikor az újraoltást is elrendelték. 

A későbbi években Bene, a Rácz tanár halálával megüresedett élettani tanszéket, majd Prant professzor betegsége alatt a gyakorlati orvostan tanári tanszékét tölti be, évekig egyetemi dékáni, majd rektori tisztséget visel. 1824-ben Pfiszterer utódjaként az orvoskari igazgatói hivatalt egy évig látja el. Az orvostudomány minden ágában nemcsak előadó tanár, hanem a tudomány továbbfejlesztője, alkotója is. A híres külföldi orvos-intézetek munkáit figyelemmel kíséri, azok vezető tanárai közül sokan személyes ismerősei. Éleslátását nem kerülhette el, hogy amint előbbre viszik a nagy felfedezések a természettudományok fejlődését, elkerülhetetlenül a gyakorlati orvostanra is befolyást fognak gyakorolni, és a jövő orvostudomány útja nem lehet független a rokontudományi ágak fejlődésétől. Épp ez a felismerés vezeti, mikor a haladás előmozdítása érdekében javasolja, hogy az egyetemi oktatást és a kórházat a gyakorlat érdekében kapcsolják össze. A betegbemutatást az oktatás egyik legfontosabb követelményének tartja. 

Szerteágazó, sok irányú tudományos érdeklődési köre ambicionálja Benét, hogy az európai orvosi iskolákat, azok tudósait, kiknek könyveit olvasta, személyesen is megismerhesse és tudományos elgondolásaikat egymás között kicserélhessék. Európa valamennyi nevezetesebb orvosi központjában megfordul. Bene itthon és külföldön a különböző tanoktól megmételyezett orvosi elmélkedésekkel bőven találkozott, de nem szegődött egyetlen tanhoz sem, mert azokat nem látta bebizonyítottnak. Zászlóvivője maradt a hippokratészi orvostudománynak. „Mint tanító, a természet örök törvényeit, azoknak változásait kutatta, észleltette, tanítványaival megismertette és azok indokait és lefolyását a bonc-, élet- és kórtan adatai szerint taglalta.’’ Ilyen eszmék alapján nevel több mint 30 évig. 

Nemzetközileg legnagyobb sikert aratott munkája az Elementa Medicinae Practicae, mely a wilnai, rigai és dorpathi orosz egyetemeken, ahol a tanulás latinul folyt, tankönyvül szolgált. Másik műve, az Elementa Policiae Medicae nagy feltűnést keltett külföldön is. Egyik fejezetében a gyermekek testi nevelésével és iskolai tornásztatásával foglalkozik, A. F. Guths Muths művének hatására, mely a német iskolákban bevezetett testnevelő gyakorlatok hatását dicséri. 

Az 1840. július 25-i orvoskar! ülésen Bene „Tudományosságunk előmozdítása ügyében” című értekezésében javasolja, hogy „évente kétszer, egyszer Pesten, májusban, egyszer vidéken, szeptemberben, váltakozva más és más városban, jöjjenek össze az orvosok, megismernék az országot, másrészt tudományos ismereteket terjeszthetnének, mert a tudomány eredményeinek véka alá rejtése az emberiség elleni vétek volna”. Javaslatát az ülésen elfogadták és 1841. május 29-én a magyar orvosok és természetvizsgálók első vándorgyűlését, melyet Bugáttal együtt készített elő, Pesten tartották meg, 268 orvos-résztvevővel. 

Bene bőkezűségére vall, hogy tanulmányi ösztöndíjat alapított a pesti orvosi karon, „miáltal a szegény magyar hazában az orvosi tudomány és mesterség tökéletesbítése valamiképpen elősegíttetik, mi szívünk leglángolóbb óhajtása volt és leszen mindig." 

A nagy tudós 1858. július 2.-án, eredményekben gazdag életét befejezte. Emlékezzünk halálának 1oo. évfordulóján a „magyar Jenner”-re, dr. Bene Ferenc orvostanárra. "

Kovács Sebestyén Endre szerint Bene Ferenc a következő eszmékkel tett szolgálatot a jövőnek:

- „Többször sürgette, hogy az egy>behasonlító és kórbonctan, állat- és élettan, és az elmebetegségek tanítására lectorok választassanak.

- Az orvosnövendékek felvételük előtt az általános természettudományokból rendszeres oktatást nyerjenek, és azokból vizsgát tegyenek.

- Az egyetem a kórházzal egyesíttessék.

- „ Az orvosi egyetem száméira célszerű épület emeltessék, intézetei kellőleg szereltessenek fel. A szaktudományok tanárságára országos költségen jeles és kitűnő tehetségű ifjak, külföldi intézetekben műveltessenek azon célból, hogy naponkint előhaladó ter-mészettudományok hazánkba is mielőbb átültessenek, s saját fiaink által meghonosíttassanak "

- Sürgette, miszerint az ausztriai birodalom többi tartományai példájára Magyarország részéről is két műtő növendék és két állatgyógyász részére stipendiumok alapíttassanak. "

Munkái: 

 A himlő veszedelme ellen való oktatás. Pest, 1800. (2. megbőv. kiadás. U. ott, 1801.)

 Kurzer Innbegriff der nöthigsten Grundsätze zur Kenntniss und Heilung der gewöhnlichsten inneren Krankheiten der Menschen. U. ott, 1801. (Ism. Annalen der Österr. Literatur 1802. 64. sz.)

 Rövid oktatás a mentő himlőnek eredetéről, természetéről és beoltásáról. U. ott, 1802. (2. bőv. kiadás. Buda, 1816 és 17. E munkát a m. kir. helytartótanács 1817 és 18. német, tót, rumén és horvát nyelvre fordíttatta s kiosztatta.)

 Elementa politiae medicae. Budae. 1807.

 Az orvosi tudománynak rövid rajzolatja. U. ott, 1812–13. Két kötet. Ugyanez németűl.

 Kurzer Abriss des medicinischen Unterrichtes. U. ott, 1813. Két kötet.

 Elementa medicinae practicae. Pestini, 1833–34. (Fia ifj. B. Ferencz adta ki öt kötetben.)  /Ez utóbbi munkáját az olasz és orosz egyetemeken is használták 

Arcképe Rohn és Grund által kőre rajzolva. (Pest, 1864.) a Magyat Orvosok és Term. Munkálatai IX. kötete mellett.

Források:

 A Wikimédia Commons tartalmaz Bene Ferenc (orvos, 1775–1858) témájú médiaállományokat.  

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  Online hozzáférés

 Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936)

 Hőgyes E.: Emlékkönyv… (Bp., 1896)

Kapronczay K.: Bene Ferenc (Orv. Hetil., 1975).

Alapítványai:

Bene Ferenc királyi tanácsos és egyetemi orvoskar-igazgató alapítványa, mely 1845 nov. 26-án kelt végrendelete szerint eredetileg 2000 darab aranyból állt, melynek kamata utazási ösztöndíjakra szolgál, volt tanszéki segédek vagy kórházi másodorvosok számára, kik bővebb kiképeztetésük végett az orvosi kar által kiszabott utasítás szerint külföldön utazván, három évig e díj élvezetében maradhatnak és időnkint a karnak jelentést tenni kötelesek. Időközben 1000 írttal, melyet fia: dr. Bene Rudolf a hitbizományi teher váltságdíjául lefizetett, növekedett. Állása 1917 január hó 1-én 52.600 korona tőke és 2.931 korona 97 fillér kamat. Adományozása az orvosi kart, kezelése az egyetem nagyságos rektorát illeti és az egyetemi pénztárnál eszközöltetik. 

Orvoskari könyvtári és orvostanártestületi pénztáralap. Az alapot az orvostanári testület létesítette a 40-es években tanárok jutalékaiból, és pedig: a könyvtári alapot, melynek Bene Ferenc 1845 november 26-án kelt végrendeletében 200 forintot hagyományozott, a 40-es évek elején, a díj felesleg-alapot 1847-ben. Előbbinek célja csak az orvoskari könyvtár gyarapítása, utóbbinak pedig ezenkívül az orvosi kar egyéb szükségleteinek fedezése. Az alap állása 1915 augusztus 31-én 152.800 korona 94 fillér. 

Beteg orvos-sébészhallgatók alapja. Dr. Stáiily Ignác főorvos és egyetemi orvoskari igazgató 400 váltó írttal vetette meg alapját a 40-es évek elején, melyhez Bene Ferenc 1845 november 26-án kelt végrendeletében 200 forinttal járult. Növekedett az alap az orvoskari kültagok koronkénti adományaival. Az alapítvány címét az orvoskari kültagok 1884-ben állapították meg. Állása 1915 augusztus 31-én 14.171 korona. 

Budapesti orvostan alap. (Ezelőtt: bekebelezett elszegényedett orvosok és özvegyek segélyezésére rendelt alapítvány.) Dr. Stáhly Ignác 100 arannyal vetette meg alapját a 40-es évek elején, melyhez Bene Ferenc 1845 nov. 26-án kelt végrendeletében 500 forinttal járult, Havas Ignác dr. pedig 1846-ban 20 aranynyal. Növekedett az alap a bekebelezett orvoskari kültagok 4 aranyas rendszeres adományaival. Az alapítólevél szerinti célja: magyar állampolgársággal, bíró s hazai egyetemeken promoveált orvosdoktorok segélyezése. Állása 1915 augusztus 31-én 72.398 korona 25 fillér.