Nándori Bene József az eddigi ismeretek szerint Algyőn, 1791. március 28-án jött a világra. Ez most, az anyakönyv kutatása alapján módosul, a születési év helyesen 1792. Apja Bene Ferenc (1753.07.16. - 1829.04.03.), édesanyja Thury Erzsébet Anna (1755-1822). Ő volt a tizedik, legkisebb gyermek. (Ilyen bő gyermekáldás gyakori volt a régebbi múltban.)

Az ifjú József a nagyváradi királyi akadémián hallgatott jogot, majd három év jurátusság után 1813. június 16-án kitűnő ügyvédi vizsgát tett. 1815-től 1822-ig volt vármegyei levéltárnok, utána tiszán-inneni alszolgabíró. Testvére, Bene Antal 1824-es halála után, 1825. augusztus 17-én főjegyző lett és egyben diétai követté is választották. A kortársak és klasszikus jeles történészek (Zsilinszky Mihály) szerint a fiatalember konzervatív és udvar hű volt. Ezt ékesen bizonyítja, hogy a Habsburg abszolutista birodalmi politika vezére, Metternich herceg, aki a magyar alkotmányos önállóság fő ellensége volt, magyar diéta általi taksa nélküli honfiúsítását támogatta. Tagja lett a magyar sérelmeket és kívánalmakat összeállító, továbbá az adóporták kiigazítására szolgáló országos összeírást szolgáló fontos bizottságoknak. Vármegyei főjegyző volt akkor is, midőn delegálták az 1830. évi rövid országgyűlésre, ahol nem lett küldöttség tagja. Az 1832. december 16-án megnyitott, négy évig tartó országgyűlésre is főjegyzőjüket küldték a csongrádi rendek. Pozsonyban, 1832. december 23-án az alsótáblai napló egyik hitelesítője lett. Hamarosan, 1833. március 11-én lemondott. A titkosrendőrség szerint „elege lévén az ultra ellenzék zavaró befolyásából, hazament”. Utóda, Horváth Lajos halála után, 1834. április 30-tól azonban visszatért a diétára. 1836-ben hazatért Csongrádba, majd udvarhűsége jutalmaként 1838-ban diósgyőri adminisztrátorrá nevezik ahol is a diósgyőri korona uradalom prefektusaként jól fizetett, nyugalmas állást kapott.

1845. július 1-vel a vármegyék önállóságát korlátozó adminisztrátori rendszer bevezetésekor csongrádi főispáni helytartó lett. Az 1848-as forradalom az összes adminisztrátorral együtt elsöpörte. A szabadságharc leverése után császári királyi törvényszéki elnökség lett a jutalma. 1858-ban nyugdíjazták.

Érdekes hogyan látták tulajdonságait a titkosrendőri jellemzések.

Leopold Ferstl a Kritische Darstellung des Ganges der ungarischen Reichstages der Jahre 1832/6 című összefoglaló előterjesztésében az országgyűlésen megjelenő vármegyei követek három nagy csoportját különböztette meg. Az elsőbe tartoztak a monarchiaellenes nézeteket valló oppozíció emberei („die ultraliberale Oppositionspartei”). Ferstl a másik kormányellenes erőt az evangélikusok pártjában látta. Az evangélikus kifejezés a korszakban együttesen jelentette a lutheránus és kálvinista felekezet tagjait, az evangélikus párt pedig azokat, akiket – a szerző meglátása szerint – az országgyűlési tanácskozások alatt minden egyéb szempontot mellőzve kizárólag a vallási fanatizmus vezetett. Legfőbb céljukat az országgyűlési titkosrendőrség vezetője abban látta, hogy a reverzálisok eltörlésével a lutheránus és kálvinista vallást reverzálisadással elhagyó történelmi családokat (nagy dinasztiákat) viszszaszerezzék és visszavezessék a protestáns egyházakba. Ferstl ebben az esetben nem említett neveket, de annyit megjegyzett: e felekezeti alapon szerveződő csoport („Religionspartei”) több tagja politikai tekintetben inkább a mérsékeltekhez tartozik. A harmadik nagyobb irányzatot mérsékelteknek vagy másképpen konzervatívoknak nevezte, akiknek azonban sem intellektuális erejét, sem pedig taktikai érzékét nem tartotta túl sokra. Úgy vélte, sokkal inkább számbeli fölényüknél, mintsem morális erejüknél fogva tudtak befolyást gyakorolni a tárgyalások menetére. Közülük név szerint említette elismerőleg az Esztergom megyei Andrássy Józsefet, a csongrádi Bene Józsefet, a temesi Császár Sándort, a mosoni Torkos Mihályt és a gömöri gróf La Motte Károlyt. Bene, Császár, Torkos és La Motte már a két előző országgyűlésen is képviselte megyéjét, Andrássy azonban ezen a diétán lépett először az országos politika színterére.

1825/27-ben mérsékeltnek, aki néha az ellenzékkel szavazott. Az 1830. és 1832/36. évi diéták besúgói szerint tehetséges, gazdag tudású, bátor kormányhű szónok, a felséges érdekek hű védelmezője Néhány ügyben azonban – főleg utasításai miatt – az ellenzékkel tartott és a társaságukban is megfordult. Viszonyukat úgy látták, hogy követtársa igyekezett árnyékot vetni rá.

A királypárti vármegyei követek visszahívása után a kormányzat komolyan tartott attól, hogy az ellenzék más megyékben is megkísérli a legelkötelezettebbnek tűnő kormánypárti követek visszahívását. Az oppozíció nyomására kellett lemondania megbízatásáról Bene Józsefnek, így tehát Csongrád első követe esetében is ez feltételezhető, más kérdés, hogy a helyére érkező Horváth Lajos halála után Bene 1834-ben ismét visszatérhetett Pozsonyba. A kormányzat irányába legelkötelezettebbnek tartott, szélsőjobb minősítéssel rendelkező személyek közt találjuk Bene Józsefet is. A többi követ esetében a választó megye politikai beállítottságával egyező küldött vett rész a diétán, kivételnek számít egyfelől Bene József, Csongrád megye főjegyzője, aki Kecskeméti Károly kutatásai alapján liberális álláspontot képviselő megye küldötte volt, ráadásul kétszer is megválasztották követnek, 1832-ben és 1834-ben. Bene József 1833-ban lemondott mint azt fentebb leírtuk, majd miután az őt váltó Horváth Lajos elhunyt, Csongrád megye ismét őt küldte Pozsonyba. Az 1832–1836. évi országgyűlés vármegyei követeinek a további pályafutását érdemes persze nagyobb távlatból szemlélni. Bár az 1836 májusában kinevezettek között Bene neve nem szerepelt, már abban az évben lemondott főjegyzői tisztségéről, és a diósgyőri koronauradalom prefektusává nevezték ki. 1845-ben pedig Csongrád megye adminisztrátora lett Az 1840-es évek közepén, az adminisztrátori rendszer kiépülésének időszakában Bene Józsefet is az Apponyi György nevével fémjelzett kormánypolitika támogatói és végrehajtói között láthatjuk. Bene már egy évtizeddel korábban is a „jóérzületűek” táborához tartozott.

A Pálffy család pártfogását élvezte az egész "röjtöki" családi -ág. Misem alakul ez másként József életében. Csongrád megye közigazgatása a török kiűzetése után az 1715 évi 92. törvénycikk alapján alakul ujjá. A megye különállása II. József rendelete alapján 1785-1790 közt szűnik meg, összeolvad Békés megyével. II.József halála után 1790.április 20.-21.-én tartott első tisztújító közgyűlés Szegeden újra választja a megye korábbi főispánját gróf Pálffy Lipótot. A Pálffy család tehát végig a háttérben van mig a Bene család Csongrádban poziciókat szerez.

1845-ben Az országgyülésen benyújtott kérvényével találkozhatunk (W-4445) - Beköltözési hozzájárulás engedélyezése Bene József Csongrád vármegyei adminisztrátor részére. Ekkor Pozsonyi tartozkodásának költségeit megtéritik. Ugyanaezen évben:

Csongrád vármegye rendei 1845-ben ugyan felírtak 0 Felségéhez, hogy Földvárynak rendes főispáni czimet adni kegyeskedjék ; kimutatták, hogy az úgynevezett administratori rendszer veszélyezteti a magyar alkotmányt; de a válasz amint látni fogjuk, nemcsak elutasító, hanem kárhoztató is volt. Néhány hét múlva váratlanul jött a rendelet, mely Földváryt Szathmár vármegye administratorává nevezte ki. Ezt a kegyet azonban Ö el nem fogadta; inkább végképpen visszavonult a közélettől. Búcsúlevelében őszintén elmondá lemondásának okát, — és a feletti fájdalmát, hogy ily váratlanéi kell elválnia Csongrád vármegye rendéitől, akiktől személyesen nem is tudna elszakadni; mert — úgymond — legalább háromszor érintvén a küszöböt, annyiszor fordulna vissza hozzájok. Helyét Bene József, volt Csongrád megyei főjegyző és országgyűlési követ foglalta el, a ki állandóan az udvari párthoz szított s a kit gr. Károlyi Lajos éppen ezért neveztetett ki Csongrád vármegye főispáni helytartójává. Bene most, kilencz évi távoliét után jött végre vissza szülő vármegyéjébe. Mindenki tudta, hogy gr. Károlyi Lajos segítette ez állásra, oly őzéiből, hogy a csongrádi szabadelvű ellenzéket megtörje általa.

Székfoglalójában Bene erősen hangsúlyozta, mily boldogság szolgálhatni a hazának azon vármegyében, „melyet — úgymond — ezerféle édes emlékezet, vérrokonság és a szeretet összeforrt érdekei tesznek szíve előtt kedvessé.“ Örül, hogy a hazától vett jótéteményeknek legalább egy részét saját szülő megyéjének boldogsága és előmenetele eszközlésével leróhatja. Ez érzelemtől áthatottan lépett a megye politikai termébe, hogy a vármegye kormányát átvegye.

Röviden kifejté politikai álláspontját, mely a nemzetiség és alkotmányos szabadság fejlesztését teszi legfőbb feladatává. A magyar nyelv, mint nemzetiségünknek védő palládiuma, évezredes küzdelem után végre-valahára elfoglalta méltó helyét, ezt tehát csak tovább kell fejlesztenünk. — Alkotmányunknak mind alakja, mind lényege a szabadság szellemétől van áthatva és a megyei rendszernek széles alapján nyugszik. A megyei rendszer — úgymond — azon achillesi sark, melyen forgott eddig a magyar alkotmány levíhatatlanul; ha megmozdíttatik ez rendszerünkből, véle s általa minden történelmi emlék, szabadság s maga a nemzetiség romba dől. . . Míg Európa nemzetei bizonyos eszmeláztól izgattatva státus-rendszereket halmoztak státusrendszerekre, emberezreket áldozván érettük : atyáink a felséges uralkodóház védő szárnyai alatt boldogoknak érzék magokat, s biztosítva látták szabadságukat a megyei rendszer ernyőzetével. All ez most is, csakhogy a kor haladásához képest azt is javítani kell, csak lényegét ne változtassuk meg, ha azt akarjuk, hogy e szép hazában jövendőben is magyar énekelje búját és örömét.

Pártjának elveihez képest kárhoztatja azoknak eljárását, kik a megyei rendszert alapjaiban felforgatni akarják; ő egész erejét a régi alapnak fenntartására kívánja fordítani, s felhívja a rokonérzelmű férfiakat, hogy őte részben támogassák. Meg van győződve, hogy a magyar akkor fog a nemzetek sorából kitörültetni, mikor a megyei rendszert akár túlzással, akár vétkes mulasztással önkényt feldúlja. Végül összetartásra és együttműködésre szólítja fel a rendeket, a tisztikarnak pedig ajánlja az igazságos eljárást.

A beiktatás után az akkori conservativ párt országos embereit gr. Majláth és gr. Apponyi Györgytől kezdve mind csongrádi táblabírákká nevezte ki. Azután jelentette, hogy () Felsége a vármegyének azon határozatát, melyet Földváry alatt az administratori rendszerre vonatkozólag hozott, „erő nélkülinek nyilvánította.“ Mindez elég világosan jelzé az irányt, a melyben Bene József a vármegyét vezetni fogja. A haladáspártiak érthető ellenszenvvel fogadták a hirtelen uralomra jutott új irányt, s a hol csak lehetett, szembe szálltak ennek embereivel. Az elkeseredést és a gyűlölködést mutatja az, hogy az 1846. ápril 27-iki tisztújító gyűlést katonai fedezet alatt lehetett csak megtartani. A szabadabb irányt követő tisztviselőket, köztük a népszerű Kárász Benjamin régi alispánt is, megbuktatták, illetőleg törvényszéki táblabíróvá tették: — és a közigazgatás fő állásaira csak azokat választották meg, a kik a Bene-Károlyi-féle uradalmi zászló alá sorakoztak. így lett első alispánná Temesváry István, második alispánná Dobosy Lajos, főjegyzővé Vidovics Mihály, aljegyzővé pedig Müller Lajos. Ezentúl a pártoskodás egész a szabadságharczig, sőt azontúl is a magyar alkotmány visszaállításáig erősen folyt a két párt között, amint azt lentebb bővebben kifejtve látni fogjuk.

Dr. Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története III. (Budapest, 1900)

Felesége a szegvári a.k. szerint, Litassy Antónia (*1805 - †1842) , aki két fiút szült, ezek keresztelési dátuma is előbukkant:

- Imre (*Szegvár, 1822. október 22. - †Bp. 1899. március 1.) 1848/49. honvéd hadnagy, felesége Heszler Hermina

B. József diósgyőri kincstári hivatalnok és Litassy Antónia fia. Született 1825 körül, római katolikus, nemes. Jogot végez. Borsod megye tiszteletbeli főjegyzője. Nőtlen. (későbbi felesége Heszler Hermina lett.) 1848. aug. 25 (16.)- honvéd hadnagy és Csongrád megye badenaui Kierschner Károly őrnagy vezette nemzetőr zászlóaljának segédtisztje. Mozgósított zászlóaljával 1848 július 16-tól augusztus 15.-ig, illetve szeptember 16.-tól - november 13.-ig és 1848 november 27.-től - 1849. februárjáig a bánsági hadszíntéren, illetve az aradi ostromseregnél szolgál. Nyugalmazott törvényszéki bíróként hunyt el, Budapest, 1899. márc. 1.-én. Közlöny 1848/80., Nemesi évkönyv 1924. 39-44., MOL: ONőHt. Ált. ir. 1848. 2764., Gyászjel. OSzK

A gyászjelentése alapján Bene Dezső m.kir. belügyminiszteri számtiszt, aki gyermeke, és annak neje Herczeg Erzsébet gyászolják. I. kerület Fortuna utca 6.szám alatt lakott. A farkasréti temetőben lelt örök nyugalomra.

- Antal Bertalan (*Csongrád, 1824. július 9. - †Bécs, 1890. október 22.) - neje Procopius Gabriella (1833-1920). Gyermekeik közül Bene György (1853.03.17.) nemesség igazolást kér és kap fia ifj. Antal (sz.:1887.05.07) számára 1910-ben.

Bene József halálakor kiadott gyászjelentés:

Budapesti Hírlap, Budapesti Közlöny 1869-09-19 / 214. szám:

— SZEGEDRŐL a követkelő gyászjelentést vesszük: Bene Imre és neje szül. Heszler Hermin, Bene Antal és neje szül. Prokopius Gabriella, maguk és kiskorú gyermekeik nevében szomorodott szívvel jelentik édes atyjuk, ipjuk, illetőleg nagyatyjuknak, nagyságos kir. tanácsos Bene József urnák rövid betegeskedés és az utolsó szentségek ájtatos felvétele után, életének 78. évében történt csendes elhunytát. A harminczas években Csongrád megye követe, majd diósgyőri praefectus, később Csongrádmegye főispáni helytartója, s később Hontmegye törvényszéki elnöke volt. Elég legyen jellemzésére annyit mondani, hogy a germanizálás tetőpontján is testestül telkestül magyar maradt. A boldogultnak földi maradványai a palánkai sírkertben tétettek örök nyugalomra. Béke hamvaira!

Litassy de Dereszlény család

Litassy Bertalan(1771-1844) és Baráthy Anna(1784-1860) lánya Litassy Antónia(1805-1842).

Bertalan 1792-ben hadapród az Esterházy Antal (34.) gyalogezredében testvérével Bélával. 1796-ban már őrmester Antal főherceg (52.) gyalogezredben. 1806-tól Csongrád vm.-i főbiztos, 1815-ben főpénztárnok, 1825-ben főadószedő, 1835-ben a csongrádi rendek alispánnak jelölik. 1844.-ben elhunyt.

Hont és Bars vármegye ős régi családja. Nevét Hont megyében fekvő Litas pusztáról, előnevét pedig a Bars megyében fekvő Dereszlény helységtől vevé.

Már a XIV. század közepén Litas birtokában találjuk a család őseit, névszerint Litasi Miklósnak fiát Istvánt, Zádurnak fiát szintén Istvánt, midőn 1342-ben az esztergomi keresztesek konventjének levele szerint Litas és Nádasd között határjárás tartatott. 1464-ben Litassy János királyi ember (homo regius) a Dalmadiak beiktatásánál. 1523-ban dereszlényi Litassy Albertnak fiai János és István, László és Péter atyafiakkal (fratres) és Ilona és Anna nővéreikkel Bars megyében Szénásfalván négy és fél, Vihnyén pedig két ülést 550ft-ban örökösen bevallnak nagy-lucsei Dóczy Ferencznek, nejének és gyermekeinek. 1537-ben Litassy Tamásnak leánya Erzsébet, Dalmady Kelemennek hitvese a följebbi bevallási oklevélnek kerestető parancs mellett hiteles másolatát kéri a sz.-benedeki konventtől. 1550-ben pedig, nevezett Litassy Erzsébet, már mint Dalmady Kelemen özvegye arról tétetett tanúvallatást, valjon Litassy István, László és Jánosa szénásfalvi és vihnyei részt örökösen eladták-e Dóczy Miklósnak, és megvették a kis-sarlói birtokrészt Érsek Lászlótól. 1558-ban Endrédy Imre Bars megyei Ivis-Endréden egy ülést örökösen bevall dereszlényi Litassy Istvánnak és nejének Dubraviczky Katalinnak. 1568-ban Dubraviczky Kata, Litassy István hitvese, nyugtatja 57 és fél forintról a Sági prétostot, melyet annak a tizedek kibérlése fejében fizetett. 1598-ban Litassy Pál tanúvallatást tétetett a Dubraviczkyak leágazása iránt, és arról hogy a Dubraviczky családon kivűl senki sem bírta egészen Egyházas-Nyényét, és hogy e családnak birtokrésze volt Kőkesziben, Sirakon, Gyürkiben , Nyéken , Ipoly-Keszin, Leklinczen (Ilont megyében) Bakófalván (Nógrád várm.) Györgyén, Szelén, Félegyházán(Pest várm ). 1601-ben Dubraviczky Márk, fia Jánosnak, unokája Márknak kifizetvén testvére Dubraviczky Ferenez özvegyéuek Simonyi Magdolnának már Bogdányi Gáspár hitvesének a jegybért 70 ftban, bevallá testvére Dubraviczky Mihály leányától Dubraviczky Katalintól Litasy Istvánnak nejétől született Litassy Pálnak, Györgynek és Istvánnak. 1601-ben Gyürky János, és Gyürky Mihály leányának Katalinnak Szabó Istvántól nemzett leánya Anna, Mazúr Tamás hitvese Sirakon fekvő birtokát 100frt-ban bevallá Litassy Istvánnak, Pálnak és Györgynek. 1601-ben Almássy másképp Pomothy Mihály, Gyürky Miklósnak és leányának Zsófiának nevében tiltakozik Gyürky János ellen, ki Sirakon, Simon Palojtán, és Györkiben fekvő részbirtokát eladta és bevallotta Litassy Istvánnak, Pálnak, és Györgynek. 1622-ben Pilinyi Benedek Pest megyei szelei, györgyei, és félegyházi javait, melyeket Dubraviczky Istvántól zálogképen birt, 600 ftban szerződésileg átadja Litassy Istvánnak. 1646-ban Litassy István megidézteti Asgúthy Györgyöt Dubraviczky Mihály után anyai jogon őt illető oklevelek miatt.

A család leszármazási fája dereszlényi Litassy Alberttól kezdve következőleg folyik :