A Röjtökön élő Nándori Benék az 1600-as évek elején kerültek a Pálffy valamint a Forgách család gondozásába, egy a Nógrád megyében Balassák által elkövetetett gyilkosság után. A röjtöki ág a Pálffyak familiárisa lehetett, sajnos nincs több adatunk róluk és a feltételezést is csak a katonai pályájuk alapján feltételezzük.

Született 1782.09.18.-án Röjtökön (Sopron vármegye). A szintén gárdista, Bene Mihály (1752—1818) és Ábrahám Mária fia, az 1754/55-ben Sopron vármegyében igazolt nemes Nándori Bene Antal (1718— 1779) és Széplaki Botka Erzsébet (sz. 1720) unokája.)

Az 1813-ban elrendelt, valójában: 25/41. sz. kelt: 1812. okt. 22. A testőrség újjászervezéséről szóló utasítás kiegészítéseként, az újjászervezés után mutatkozó testőrhiány ideiglenes kiegészítésére vonatkozó legfelsőbb rendelet alapján került, a polgári életből, Sopron vármegye ajánlatára a nemesi testőr gárdához 1814 június 1-én. Később azonban a gárdapótkeret feloszlatását megelőzőleg, még 1815 január 9-én kivált a testületből. Ezután házasodik, felesége Nagy Júlia.

Gyermekeik:

- Rozália (1832.10.08. - 1886), férje Marton György

- Mária (1832.10.08. - 1912), férje Habosy Ignác

- Teréz (1832.10.08 - ?)

- Pál (1836.07.15. - ?)

- Péter (1836.07.15. - ?)

- Endre (1838.11.02. - ?)

- Antónia (1840.05.20. - 1921.12.10.) , férje Tauber Sándor

- Noé (1846.06.21. - 1897.04.07.), feleségei: Kossovits Mária, Schöll Katalin. Lakcíme halálakor: Győr-Újváros, Rácz utca 47.

Tanulmányait Pápán a Szent Benedek-rendi katolikus gimnáziumban 1863-ban kezdi majd a soproni Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnáziumban végez elsőrendű hallgatóként 1867-ben. Utána a Magyar Királyi Tudomány-Egyetem (ELTE elődje) almanach tanúsága szerint jogtani hallgató Pesten. Ügyvédként praktizál 1874-től. 1877.10.28.-án köti első házasságát.

1877.11.04.-én a Hölgyek lapja tanúsága szerint: "Bene Noé győri ügyvéd a múlt héten tartá esküvőjét Ikrényen, az ottani tisztartó kedves leányával, Kossovich Marikával."

1877-11-01.-én Fővárosi Lapok: "Győrből írják, hogy Bene Noé ottani ügyvéd e hó 24-én tartá esküvőjét Kossovich Mari kisasszonynyal, az ikrényi tiszttartó kedves leányával, Ikrényen, a gr. Lamberg kastélyának kápolnájában."

Feleségével harmónikus családi életet éltek annak 1892.06.01-én bekövetkezett haláláig. (Gyermekeik: Zoltán, Eszter, Mária, Emma, Ilona, Erzsébet, Irma,)

"1892.06.04.-én Budapesti Hírlap (Gyászrovat.) Elhunytak : Bene Noéné szül. Kossovics Mária asszony, Bene Noé győri ügyvéd felesége, e napokban Győrött. "

1877.-ben a Székesfehérvári polgári lövészegylet pünkösd hétfőjén tartott évi közgyülésén ideiglenes tagként felvételt nyer. A győri ügyvédi kamara tisztújító ülésén 1878.06.23.-án elnőknek indul, de csak 2 szavazatot szerez. 1881-ben Győr vármegye tiszti ügyészei közt találjuk. 1883-tól tiszteletbeli ügyész. 1883-1887-ig magán praktizál. 1887-től a győri és komáromi törvényszékek pénztárnoka, haláláig megőrzi ezt a pozicióját. Haláláról több újsághírben is értesülhetünk:

Például: 1897.04.16. - Budapesti közlöny : "A győri ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Bene Noé volt győri ügyvédet, elhalálozása következtében, a kamarai lajstromból kitörölte, s irodája részére gondnokul Horváth Lajos ügyvédet rendelte ki. "

Halálakor a gyászjelentés tanúsága szerint már csak Eszter, Irma, Emma és Erzsébet volt jelen az élők sorában. Második házasságára nem találtam egyértelmű nyomokat de Schöll Katalin lenne az akkor 1893-ban házasodhattak össze. Schöll Katalin a Sopron - Katolikus elemi tanítóképző, polgári iskola, nőipariskola és elemi iskola 1885-s névsorában megtalálható ekkor 12 éves lehetett.

- Júlia ( ?), férje Hauber József

- Jób (?)

- Veronika

Nemességi adatok Bene Antalnál.

Magyar nemes testőrség (1760-1850)

Az ország rendjei 1764-ben a száz nemes ifjúból álló intézményre évenként 100.000 forintot ajánlottak meg oly módon, hogy a fiatal embereket maguk a vármegyék ajánlják. Ezen kívül, Erdély külön 20.000 forintot adott húsz testőr ellátására. Az egész gárda 120 főből állott, s kapitányukat - aki a hadsereg tábornoki karának tagja volt - az 1765. évi VI. törvénycikk alapján fölvették Magyarország zászlósurai közé. A testőrséget ez időtől fogva egész 1848-ig a magyar dicsőség képviselőjének tekintették a magyar kiváltságos osztályok, büszkén recitálva egy igen elterjedt versikét:

Szép királynak lenni, hát magyar királynak,

Kit királynak termett magyarok szolgálnak.

Az első testőrkapitány Pállffy Lipót gróf tábornagy volt (megh. 1773.), utódja Esterházy Miklós herceg, szintén tábornagy, ki 1787. önként lemondván, helyébe Károlyi Antal gróf, hasonlóan tábornagy lépett (megh. 1791.). Utána Esterházy Antal herceg, szintén tábornagy, a lemondott gárdakapitány fia következett, kinek 1794. történt halála után három évig a másodkapitány, Splényi Mihály báró (Kisfaludy Sándor szerint „egy zordon katonai elüljáró”), vezette a testőrséget. Az átmenetet Esterházy Miklós herceg kinevezése váltotta fel, aki ekkor 32 éves, újonnan kinevezett tábornok volt, míg helyettese, Splényi a másodkapitány, régóta altábornagy volt. Esterházy Miklós leghosszabb ideig (1798-1833) viselte a testőrkapitányságot, s még csak két utódja volt 1850-ig, úgymint Splényi Ignác báró (megh. 1840.) és Vécsey Ágost gróf (megh. 1857.), mindketten lovassági tábornokok.

A császári ház tagjainak csökkenésével lassan csökkent a magyar testőrség létszáma is:1769-ben 120 főről 90-re apadt a számuk, 1770-ben 80-ra, 1778-ban pedig már csak 60 fő volt.

II. József 1784-ben a testőrséget 120 főről felére szállította le, és elrendelte, hogy ezentúl minden vármegye nem két, hanem csak egy ifjút ajánljon gárdai szolgálatra. De még ez is csak formaság volt, mert uralma alatt a vármegyék ajánlatait egyáltalában nem vették tekintetbe, hanem időről időre a hadseregnél szolgáló magyar nemes zászlótartók és hadapródokból egészítették ki a testőrséget. Ezek is jobbára horvátok, németek voltak, feladatuk a testőrség elnémetesítése volt. Intézményileg e cél előbbre vitele végett József úgy rendelkezett, hogy a magyar testőrök félig üresen maradt palotájába betelepítette az általa újonnan felállított „Halicsi és lodomériai nemes lengyel lovasgárdát”. Azáltal, hogy a legalább felerészben németajkúakból álló, már csak nevében magyar testőrséggel összekeverte a szintén legalább félig németajkú lengyel testőrséget; biztosította a gárda körében azt, hogy a társalgás kizárólag németül folyjon. Ugyancsak Józsefnek nevezetes újítása, a gárdistáknak futárokul alkalmazása. A császár megvetvén a hiú pompázást, gyakorlati hasznát veszi a testőröknek, kik ezentúl mintegy állandó küldöncei a bécsi udvarnak idegen fejedelmi udvarokhoz. Művelődési szempontból nagy fontosságú volt ez az újítás, mert így testőreink koruknak legtöbbet utazó, legviláglátottabb tagjaivá lettek. Majd amikor kitört a török háború, József felszólította a gárdistákat, hogy a hadseregbe lépjenek testőri rangjuk fenntartásával. Tényleg be is álltak csaknem kivétel nélkül a hadsereg tisztikarába, s jelentékeny részük kiváló dicsőséggel vett részt a hadjáratban.

Sikereik arra ösztökélték a császárt, hogy a francia és a svéd királyi gárdák mintájára egész magyar testőrezredet állítson fel; e terve azonban csak terv maradt. II. Lipót a politikai helyzettől is sarkalva, különösen kitüntette testőreit 1790-től egész a császári koronázásig (1790. november 15.) azon a jogon, hogy a fejedelem született magyar király és csak megválasztandó német császár. Noha a császári német testőrség (Arcieren-Leibgarde) csupa főhadnagyból és kapitányból állott, míg a magyar testőrség merőben alhadnagyokból, mégis ez utóbbié volt az elsőbbség minden ünnepélyes alkalomkor. 1791 január 1-én eltörölte a lengyel gárdát, s annak helyébe teljes számmal léptette a magyart, egyszersmind elvárta minden testőrtől az armális felmutatását, valamint a magyar nyelvben való jártasságot. Futárként II. Lipót egy ideig nem alkalmazta magyar testőreit, de már 1791 június havától fogva ezt az előnyt is megadta nekik. Ugyanő állította fel Budára küldött 15 magyar testőrből a nádori testőrséget. Utóda, Ferenc magyar király még 1792-ben ismét 120 főre emelte a testőrséget, mely az ő uralkodása alatt érte el szertelen pompázásának tetőpontját. Kapitánya, Eszterházy Antal herceg és Barcsay Ábrahám, a költő vezetése alatt roppant fényt fejtett ki a fejedelem budai koronázásán s egyéb alkalmakkor is.

Az 1794 elején kinevezett új testőrkapitány, Splényi Mihály báró, és a Kisfaludy köré csoportosult testőrök között konfliktus alakult ki. Egy ügyben a testőrök bepanaszolták a kapitányt, de őket büntették meg. A Martinovics-féle szervezkedés miatt is bizalmatlan volt a légkör, mivel Martinovics Kisfaludyt is megpróbálta beszervezni. 1795 decemberében a testőrök zendülést szerveztek, felgyújtották tantermüket. Kisfaludyt 8 társával együtt kizárták a testőri gárdából, és tábori szolgálatra vezényelték Milánóba.

II. Ferenc 1795-ben a testőrség létszámát 10 fővel emelte. Ez időben rendeződött a testőrség katonai rendfokozatának kérdése is. A testőröknek legalább alhadnagyi rangjuk lett, a testőrkapitány tábornagy vagy lovassági tábornok, a testőr alkapitány altábornagy, a testőr főhadnagy ezredesi rangot kapott.

A francia háborúk idején többen vettek közülük részt a hadjáratban. A francia háborúk alatt a hadsereghez bevonult testőrök távozása miatt számuk annyira lecsökkent, hogy gondoskodni kellett a megmaradt testőrök kisegítéséről, a szolgálat zavartalan ellátása érdekében. Így 1807.szept.24.-én az uralkodó esküvője alkalmával 25 magyar lovastisztet osztottak be testőrségi szolgálatra.

1809. februárjában már csak 6 testőr maradt a király személye körüli szolgálatra. 1809-1812 között nem volt testőrfelvétel. 1811. aug.25-ére a Pozsonyban tartandó országgyűlésre a hadseregből vezényeltek 24 tisztet a testőrségbe.

1827. évi XXXVI. tc. 3. §-a kimondta, hogy a megszabott öt évi szolgálat után távozó testőröket polgári pályán is alkalmazni kell. A civil életben elhelyezkedni akarók a m.kir. udvari kancelláriától eleinte állásbiztosító okmányt kaptak, később az udvari kamarához kellett fordulniuk ez irányú kérelmükkel. Legtöbben azonban a katonai pályát választották. A hadsereghez átlépők közül az 1767.márc.7.-i rendelet értelmében főhadnagyi rangot csak az kaphatott, aki legalább 6 évet szolgált a gárdánál.

Az 1827. évi országgyűlés delegációt küldött ki a testőrkapitányok megvizsgálására. Bár a testőrség fenntartására Magyarország 114.000 forintot, Horvátország 4.000 forintot, Erdély 10.000 forintot adott, mégis a pazarló rendszer miatt adósságokba merült a testőrség, így ennek a helyzetnek a tisztázására az országgyűlés kénytelen volt 100.000 forintot egyszer s mindenkorra megajánlani. Szintén az 1827. évi országgyűlés XXXVI. törvénycikkelye elrendelte, hogy a testőrség összes élelmiszerét Magyarországból szerezzék be, s vámmentesen vigyék Bécsbe; hogy ezentúl magyar vagy latin nyelven vezessenek számadást, amelyet be kellett terjeszteni a magyar királyi helytartótanács elé; végül, a Magyarországból fölveendő testőröket a törvényhatóságok ajánlják, s valamennyien tudjanak magyarul, kilépésük után pedig a király által nemcsak katonai, hanem polgári szolgálatban is alkalmazhassák őket.

Az 1840-es években újra föllendült némileg a testőrök irodalmi működése, mely egész eddig, az ún. franciás iskola megszűnése óta jóformán szünetelt, amennyiben egyedül Kisfaludy Sándor említhető az azon korbeli testőrírók közül. 1840-ben azonban Remény néven egy önképzőkör-féle társulatot alakítottak, amelynek hasonló című lapját egy altiszttel lemásoltatták, majd kiadták. Gábriel Ferenc volt a szerkesztő, tartalmának java részét Sztrokay Elek, Korponay János, Várady Gábor, Nyereggyártó János és más testőrök írták.

1848 szeptember 11. után a magyar királyi testőrök tömegesen mondottak le, és három horvát kivételével beléptek a nemzeti seregbe. Így tett, például, Krivácsy József, a későbbi honvédezredes, Földváry Mihály stb. Görgey Artúr és Klapka György volt testőrök már néhány évvel azelőtt elhagyták a gárdát. A bécsi laktanyájukként szolgáló palotát 1849-ben az akkor alapított császári és királyi csendőr-testőrség (Leibgarde-Gendarmerie) foglalta el.

Magát a magyar királyi testőrséget a császár 1850-es rendeletével feloszlatta. 1853 őszén a testőrség volt laktanyájába a császári és királyi hadiiskola költözött.

A gárda formaruhái: vörös nadrág, rókaprémmel, kettős ezüst gombbal és sújtással, rojtokkal, ezüst varratokkal ékesített dolmány és mente, ezüst szegélyű zöld öv, sárga csizma, magyaros vörös süveg tollforgóval. A formaruhát panyókán viselt tigrisbőr, és a vállon átvetett széles ezüst szegélyű , sárga csattal díszített katonai öv egészítette ki. A csaton a császári sas, a mellen a magyar címer volt. Fegyverzet: karabély (1766-ig) és ezüst kard.

A lovakat (amelyek csak fehérek és szürkék lehettek) ezüst cafrangok díszíthették. Az ezüstrojtos zöld takarón dúsan hímzett császári sas jelvény.

A köznapi ruha a vörös nadrág, fehér dolmány, fekete prémmel díszített egyszerű fehér gombos, ezüst és zöld selyemszálakból font kettős zsinórzatú fehér mente, zöld öv, tollforgós vörös süveg.