Míg szállítói számlák esetében un. problémákat rögzíthetünk rendszerben, vevő számláknál reklamációként kezelhetjük az ügyfelek tőlünk kapott számláira vonatkozó kritikus észrevételeit. Ennek egyik törzsadata a számla reklamáció típusok.
A reklamáció megoldása történhet helyben, de elképzelhető olyan eset is, hogy társterületeket is be kell vonni a vizsgálódásba, ekkor lehetőség van feladatot is rögzíteni a Feladat létrehozása nyomógomb alatt.
menüből, ekkor alapértelmezetten szűrés nélkül nyílik meg,
vevő számla adatlapról a Reklamáció nyomógomb alatt, ahonnan az adott vevő számlához tartozó reklamációkat tekinthetjük meg első körben, de akár fel is oldhatjuk a szűrést,
vevő számla sztornózása közben, sztornózási okként keresve valamely konkrét reklamációra.
Ügyfél:
amely ügyfélnek szóló számlára vonatkozik a reklamáció.
Reklamáció érkezési ideje:
perc pontossággal.
Reklamáció érkezett:
csatorna kijelölése, ahogy jelzett az ügyfél. Segíti a visszakeresést.
Számlareklamáció típusa:
választás a reklamáció típusok közül, a probléma tipizálását segítendő.
Ügyintézési határidő:
ameddig a flottakezelő belső szabályai és a konkrét eset körülményei szerint rendezni kell a reklamációt.
Reklamált vevő számla:
hivatkozás a kérdéses vevő számlára.
Vevő analitika tétel:
ha kijelölhető a számlán belül egy konkrét vevő analitika tétel, amivel probléma van, akkor annak megadása.
Keretszerződés:
amely keretszerződésre szól a kérdéses vevő számla.
Egyedi szerződés:
amennyiben a reklamáció kapcsolható egy konkrét egyedi szerződéshez, úgy az itt jelölhető meg.
Gépjármű:
amennyiben a reklamáció kapcsolható egy konkrét gépjárműhöz, úgy az itt jelölhető meg.
Számla sablon:
mely számlázás sablonnal készült a kérdéses számla.
Megjegyzés
Rögzítés dátuma
Rögzítő
A képernyő fenti részében rögzített reklamáció megoldásának körülményei, napló adatai.