* Cseke Gábor: Visszaszámlálás, 2014

Nagyot röhögtem, amikor elolvastam a hírt, hogy vállalkozó szellemű utasokat kerestek Mars expedícióhoz. Ami azt jelenti, hogy csak odaút van - vissza már nem jönnek. A szervezők, úgy tűnik, hatalmas valóságsót szeretnének az utazásból kifacsarni: számukra mindegy, hogy útközben mi történik, élet avagy halál, a lényeg az, hogy legyen min csámcsogni. Ez az, amiért valószínűleg nem vállalnék be egy ilyen öngyilkos kalandot. (Úgy hírlik, a tömeges jelentkezők között 9 magyar is van!)

Péter pénteken reggel szerencsésen hazaért, este pedig Annáékkal beszéltünk.A város még nem ébredt fel a semmittevésből, ügyeket majd csak 6-ától (hétfő) lehet intézni. Addig szép medveálmokat!

(303) A filmről tudtak, de valaki időközben elsüllyesztette

2014. január 4-8.

A köd továbbra is kitart. Az idő egyre inkább felenged, olyan már, mintha fedő alatt élnénk. Nyáron és télen ez egyaránt nehezen elviselhető. De azért viseljük. Ami szép benne: a házunk előtt álló nyírfa lengedező, vézna ágain a kiengedett zúzmara úgy ül meg, mint sokezernyi gyöngyöző vízcsepp. (Sokszor, hosszan elnézem...)

Gőzerővel folytatódik a világháborús weblap építése. Közben máshol is ébredeznek. Igyekszem azokat is befogni figyelmünkbe. A hosszú téli szünet után nyitó könyvtárban nem remélt segítséget és forrást találok. Egyelőre a bőség zavarával küszködök. Sz. Zoli válaszolt: tanulmányozza az anyagot.

Frissítő anyagot küldtem az Erdélyi és csángó költészet antológiájához. Továbbá Kamenitzky Antal verseskötetét (a MEK-nek). Ezek az év első digitalizálási eredményei.

Friss hír: előkerült egy dokumentumfilm, amit Hitchcock állított össze még 1945-ben a felszabadított náci haláltáborokról készült felvételekből. A filmről tudtak, de valaki időközben elsüllyesztette. A szalagot most restaurálják, talán jövő év elejére bemutatható állapotba kerül. Azt mondják, a borzongás mestere napokig nem volt képes bemenni a stúdióba, annyira sokkolta őt a felvételek látványa...

(304) Elindulok egy nyomon és közben egészen más ösvényekre tévedek

2013. január 9-11.

Az ünnepi eltunyulás után beindult élet. V. Mária, az árvaházi élményeit megíró lázárfalvi asszony válaszolt levelemre és meghívott az árvaháziak évi találkozójára. Némi tépelődés után (illő-e kívülállóknak odatolakodni a meghitt ünnepre?) úgy döntöttem: elmegyek. (Szombat, 11-e).

Továbbra is a világháborús weboldal áll a munka központjában. Minden mást ennek rendeltem alá. Nem is lehetne másként: egyik lelet vonja maga után a másikat. Sokszor elindulok egy nyomon és közben egészen más ösvényekre tévedek, amiket mind be kell járni, mert félő, hogy sose találnék vissza hozzájuk.

Jó példa a Nyugaton a helyzet változatlan. Fiatal korunkban tiltott irodalomnak számított. Mikor elolvashattuk, nem értettem, hogy miért. Ma már értem: mert mindenféle háborút ellenez. Ahogy Szerb Antal írja: "defetista". Ravasz egy vád! Könnyű ráhúzni valakire, aki nem áll oda valamelyik táborhoz. Találtam három idősíkból három féle értelmezését a regénynek - végül is ez került be a weblapra.

Ugyanakkor egész könyvtárra való forrásmunkára bukkantam az interneten. Alig győzöm "átlapozni" valamennyit.

A köd végre eloszlott, beindult az olvadás.

Szombat este D. Laci (MEK) értesített: az Erdélyi és csángó költészet antológia újabb 9 névvel gazdagabb lett, a Kamenitzky-kötet pedig hamarosan fölkerül (kb. egy hét múlva).

Péter fiam szombaton Siklóson járt, kb. 200 fotót készített útjáról, főleg a várról. Ide is teszek belőlük egyet.

(305) Jobban megértem a ma zűrzavarát, árokásó nemzetpolitikáját

2014. január 12-16.

Világháború. Dokumentumok. Egyre közelebb érzem magamhoz azoknak a napoknak a logikáját. A sajtóanyagokból visszaköszönő hangvétel pedig mintha a ma dagályossága lenne. Meg ideológiai gőgje. Jobban megértem a ma zűrzavarát, árokásó nemzetpolitikáját. Hiszen akkor is az rágta az ország testét és szellemét.

A hétfő újabb muníciót jelentett a válogatás munkájához: megszereztem a könyvtárból Endre Károly verseit, Zalka életregényét, az Élet c. folyóirat 14-es évfolyamát (benne sok-sok remek, klasszikus fotó). Műhelynaplót indítottam a háborús weblapon belül, úgy hogy itt már nem kell a továbbiakban kitérnem a szerkesztés gondjaira. Megoldhatom ott.

Találtam egy tucatnál is több őstrillert, a hetvenes évekből. Alig egy órát vesz igénybe egy-egy, de olyan mesterien vannak felépítve, olyan tömények, hogy valóban borzong tőlük az ember, és legalább két órás produkcióknak hatnak. Ráadásul angol produkciók - miért kellett letérni a régi jó ösvényről?

Kedden előadássorozat indult Székedi Feri vezetésével a könyvtári klubban, a média világáról. Jó volt elbeszélgetni ismert és örökké változó kérdésekről. Kéthetente érdemes lesz benevezni. Következő témája: a média manipuláció formái.

Szerdától javában közvetítik a műkorcsolya EB-t Budapestről. Ilonka most csak ennek él. Nekem elég amit elmesél belőle.

(306) Most látni, mennyi a jóravaló, jobb sorsra érdemes fiatal színész a városban

2014. január 17-22.

Kevés esemény, mégis felgyorsult idő. Pénteken, 17-én színházban. Egy dán regényadaptáció felolvasó színházi előadását láttuk. Rövid, igen tömény, élményszerű vitadarab - fiatalokról, fiatalkoknak és - nem csak! Látszott a színészeken-színháziakon is, hogy végre, nem csak végrehajtanak valamit, hanem a maguk örömére játszanak! Most látni, mennyi a jóravaló, jobb sorsra érdemes fiatal színész a városban.

Közeledő, szigorodó téllel riogatnak, de a tavaszi nyirkosság (köd, eső, szél) nem tágít. Napokon át nem látni a napot, csak egy-egy félórára, akkor is gyorsan eltakarják a felhők. Péter fiunk megjárta Bécset (hétvégi kirándulás), remek képekkel illusztrálta bolyongásait.

Hétfőn újabb turkálás a könyvtárban. Még egy költő, aki belesodródott az I. világháborúba: Bartalis János. Rájövök: bűnösen keveset tudok róla Megjönnek a meghívók a Magyar Kultúra Napja (22-e) rendezvényeire. A HMKK medgyesi fotótáborának anyagát mutatják be. A HNépe szerdai számában V. Berci úgy nyilatkozik visszaemlékezéseiről, mint megjelenés előtt álló könyvről. Jó ezt olvasni - ráadásul a könyvet olyan remek grafikai szerkesztésben készítették elő, hogy szabályosan megirigyeltem. Mondhatni, az egész példamutatóan családi vállalkozásban készült - és odaszámítom az én hozzájárulásomat is.

A következő napokban gyűjtöm a lelkierőmet, hogy néhány recenzió-ígéretemet is beváltsam. A nagy háború teljesen lefoglalta a figyelmemet.

(307) Van miből, csak a zsák mélyére kell nézni

2014. január 23-31.

Észre se vettem, hogy telt el ez a hét. Szüntelen havazott (de tegnap estétől már inkább fagyott), a fél ország sípálya, mifelénk inkább mesés, anyás téli táj néz vissza az emberre, ha kitekint az ablakon.

Sok minden történt, apróbb-nagyobb ügyek. Az egyik, hogy végre, visszaállt a beszélgetés rendje Annával. A másik, hogy a könyvtárban folytatódott Székedi média-sorozata. Ez a második mintha felszabadultabb lett volna az elsőnél, de így jó: csak mindig fölfelé.

Sikerült befejeznem két anyagot is a Kisebbségben-nek; ebből a második az árvaházi könyv margójára készült, várom a szerző visszajelzését, hogy véglegesíthessem.

Pár napja hívtak a Székelyföldtől, hogy megjelent az Óriásmozaik I. része, adnának valami szerzői példányokat, amennyiben benézek hozzájuk. Hát persze, hogy elmentem. (És újra éreztem a nyomtatott betű varázsát... Hiszen a riport fent van régóta a világhálón, de kézbe véve, lapozgatva azért más...)

Sz. Zoli cigányéletről, sorsról szóló képeket vár tőlem. Próbálok neki segíteni: van miből, csak a zsák mélyére kell nézni, mert sok minden van ott össze-vissza... Tegnap este elküldtem egy első sorozatot.

Ma, január utolsó napján - 17-re ébredtünk. Zúzmarás a nyírfánk, vagyis tiszta fehér. Szegény, megszenvedi ezt a fölös súlyt amit viselnie kell. Mint egy elhízott ember...

Ja, és megjött az amarilliszek évada. Az első kettő kinyílt az erkélyen. Szépek, mint mindig...

(308) Ilyenkor hátradőlök és azt mondom: enyém a világ

2014. február 1-6.

Újabb hét szaladt el fölöttem (velem?). Kint hideg, bent magamra mért robot. (A sok ülésre vigyázni - visszerek!!!)

Néhány levéladósságomat igyekeztem letudni (szégyenkezve és kapkodva). A világháborúhoz özönlik az anyag - ami a gépemre kerül, azt még halogatom, könyvtári ritkaságokat helyezem előtérbe, azokat vissza kell szolgáltatni.

Végre, a fotóblogban és a kalandozókban is előbbre léptem egy csipetnyit. Nénémnek is írtam egy levelet. Meg Arturnak is. /Aki különben remek fotóblogot épített föl. Tüzetesebben is meg kell majd néznem.../ Ilyenkor hátradőlök és azt mondom: enyém a világ. De közben nem így van. Enyém esetleg: az a pillanat...

Hamarosan kezdődik az olimpia. Még nem döntöttem el, hogy szánok-e rá időt. Elszoktam a tévés bambulástól, és hát sajnos, ez is csak az.

Az árvaházi riport elég hamar fölkerült a Kisebbségben hasábjaira. Az Óriásmozaikhoz pedig megszületett a szerintem méltó befejezés. Közben megismerkedtem a Marci jól dokumentált beadványával is.

6-án valamelyest megenyhült az idő. Most már nem mínusz 25-26-al indít a reggel, csak mínusz 19-cel. Van egy kis különbség...

(309) Szinte naponta kijött ide, napszemüvegben és sétált a sínek mentén

2014. február 7.

Megkezdődött az olimpia. A látványos, időrabló része engem hidegen hagy. Amíg mások nézik-nézegetik, én saját légváraimmal foglalkozom.

A lehullott hóréteg makacsul tartja magát. Erdélyben köröskörül beindult az olvadás, itt a mínusz tíz is melegnek számít.

2014. február 8.

Egy sor filmet megnézek. (Mindenek előtt: a Jane Eyre - bbc, 4 rész.) Úgy tűnik, most ez a legmegfelelőbb időtöltés. Minden máshoz valahogy kedvetlen - hogy ne mondjam: rest - vagyok. Mint egy teremtésre ítélt ember, aki maga is szívesebben viselkedik fogyasztóként, hiszen az nem jár semmilyen elkötelezettséggel.

2014. február 9.

Végre, tartósabban kibújt a nap. Az állomás felé vezető vasúti sínek mentén csak úgy ragyog minden: még kigombolt nagykabátban is melegem van. Egykori sógorom, K.Gy. kedvenc sétahelye volt a város e része, hosszú éveken át szinte naponta kijött ide, napszemüvegben és sétált a sínek mentén, a peronon. Őt utánozom? Egyszer úgy is meg kell adnom a választ rá. Valamiért fogva tart, behatárol. Halottaiból visszajár. Ő nem ereszt - vagy én nem eresztem? Újra előveszem az im-ben megjelent két karcolatát, amit én hegedültem ki belőle (bár ma már nem vagyok ebben olyan biztos - előfordulhat, hogy ő akarta; de akkor mi lett az ambícióból?) és tűnődöm: miért tartok még mindig tőle? Mintha valamilyen módon - apaként, nagy testvérként, vezérként? - uralkodna rajtam. Sokáig időzök a havas napsütésben - jól esik a gondolkodás, az emlékezés.

Ezt írta magáról, 1967-ben:

"Voltam tíz évig diák, ötig egyetemista, ugyanannyit tanár, közben két és fél évig állomási rakodó, téglavető, matrackészítő, raktári munkás és könyvtáros. Jelenleg - pár hónap óta - újságíró Bukarestben. Ha valamibe belekezdtem, mindig szenvedéllyel csináltam. Legalább is az elején. Ezért dőglöttek meg a nyulak a foci miatt, és aludt meg a tej a biliárdasztal alatt. Szeretnék most szenvedélyes újságíró, tűrhető riporter lenni." Hát... ezek a nyulak is idő előtt megdöglöttek - de miért? miért?

(310) Egész vasárnap éjszaka figyeltem a repülésüket

2014. február 10-16.

Ismét jól elszaladt velem a hét. Ez már így lesz a munka hevében (lendületében stb.) Hogy mi történt a háborús honlap házatáján, az ott megfigyelhető, elolvasható a műhelynaplóban, nem pazarolok rá itt helyet/időt.

Azon túl bátortalanul betört a tavasz, de nem viszi túlzásba: épp csak a nagy hideget oldotta csöppet.

Újabb beszélgetés a médiáról Székedivel. Egyre jobban lendül bele, a közönség fluktuál: hol sokan, hol kevesebben. De mindig érdeklődve.

Jelentkezett A. Jocó, régi Ifjúmunkás időkből. Találkát beszéltünk meg szombatra, ami meg is volt. Éppen csak felmelegítettük emlékeink egy részét. Úgy láttam, őt is meghatározták azok az évek, bár az egész további élete jóval nagyobb intervallumban egészen más területeken zajlott (akár földrajzi értelemben is!)

A beszélgetés során két új irodalmi névvel lettem gazdagabb: Körmendi Ferenccel (Jocótól hallottam először róla, állítólag külföldön ő a legismertebb magyar író) és Nyika Turbinával, a zseniális orosz gyerekköltőével, akit Jevtusenko fedezett fel: 74-2002 között élt, öngyilkos lett, két füzetnyi verse maradt hátra. És egy legenda, aminek most megpróbálom felfejteni a héját. Akit érdekel, itt lehet utána nézni:

Nyika Turbina

Péter megjárta Salzburgot a hét végén, Annáék elrepültek Kubába, pihenni. Egész vasárnap éjszaka figyeltem a repülésüket: valamiért nagyon késleltették az indulásukat (vihar? egyéb?), hétfő reggelre talán földet értek.

(311) Elérhető munkái ott sorakoztak a nyitott tárlókon

2014. február 17-21.

Könyvtár - fix pont. Még a napi mozgáshoz is megjárja. Kedden (18) tartották ott a Móricz Zsigmond maratont. A színészekkel együtt érkeztem, óránként váltották egymást a vendégiskolák a klubban - szinészek is, ők is olvastak föl. Meghitt, családias beszélgetés volt minden találkozás. És a nagy spontaneitásból valahogy összeállt az író - elérhető munkái ott sorakoztak a nyitott tárlókon, bárki és bármikor elvehette a neki tetsző kötetet, hogy belevágjon... Felnőttek közt nagy sikere a naplóknak volt.

B. János telefonon köszönte meg, hogy az Óriásmozaik-ot megírtam és nyilvánosságra segítettem. A fiatalkorát hoztam vele vissza a hajdani kultúrbizottságban. Meg aztán Marci is megérdemli a ráfigyelést. Hangjából több csendült ki a rá amúgy jellemző udvariaskodásnál.

Volt kollégáim már szervezik az idei egyetemi találkozót, Marosfő helyszínnel. Erről eszembe jut a nyár: ha élünk, állunk elébe!

Attilát várjuk március elejére. Minden-minden: várakozás.

(312) Bármikor összeugorhat Kelet és Nyugat

2014. február 22-március 1.

Két hónap máris elúszott az esztendőből. Persze, nem terméketlenül. Egyszer majd kiderül, mi a valódi hozadék.

Annáék szerencsésen hazatértek Kubából, élményekkel feltöltődve. Péntek este csak úgy ömlött Annából a szó, mesélt-mesélt, úgy telt el a másfél óra, egy füttyentésre. Mind a négyen megtalálták a maguk elégtételét a nyaralásban. Ami rossz: visszatért hozzájuk a nagy kanadai hideg (-30 C). Andrea Kubában ünnepelte a születésnapját, ottani búvároktatóktól kapott egy történelmi tengerészgombot és egy elsüllyesztett hadi hajóról származó négy rozsdás töltényhüvelyt egy száz éve zajlott háborúból. Ez utóbbit elkobozták a kubai reptéren, arra hivatkozva, hogy "kultúrörökség" és nem vihető ki az országból.

Kedden Székedi F. soros előadása a médiáról. Egyre jobban belejön a témába. A mostani tárgy különösen jó volt: körüljárta, milyen információ várható egy vérbeli újságírótól és miben állnak a manipuláció lehetőségei, eszközei.

Ukrajnában egyre komorabb és kuszább a helyzet. Ha egyéb nem, a sokat emlegetett és megjósolt világháború kórokozói itt nyüzsögnek a levegőben, a közelünkben. Bármikor összeugorhat Kelet és Nyugat. Megint ez az átkozott közelség!

Megérkezett Attila. Nagyot sétáltunk szombat délelőtt, hétágra sütött a nap. Péter Egerben járt, lesem a soron következő fotóit.

(313) Az egész személyzet a mi kegyeinket kereste

2014. március 2.

Attila nálunk. Beszélgetünk, sétálunk, eszünk, alszunk. Hasznosan vegetálunk. Figyeljük a világot. Közben megjött K. Francisko barátom esszékötete (Prieteni si apropiati), benne a Kölcsönsorokról írott kritikájával. Így legalább meghosszabbította az életét, kiemelte a Vatra oldalairól, amely már elsüllyedt a könyvtárak polcain.

2014. március 3.

Attila születésnapja. Ötven éves. A fő ajándék Bp-en maradt, majd Péter adja át: elektronikus olvasót vettünk neki, de későn szállították le.

Ebédre a Fenyő szálló vendéglőjébe ültünk be. Tavaly is ott ünnepeltünk. Egyedül voltunk, az egész személyzet a mi kegyeinket kereste.

Este beállított V. Berci: megjelent a könyve, hozta a tiszteletpéldányt.

Attila ma este utazik.

Izgatottan figyelem az ukrajnai fejleményeket. Mintha elülne a közeledő vihar, de még nem biztos semmi. A szokásos diplomáciai húzd meg-ereszd meg zajlik.

(314) Nagy sajnálattal közlik, hogy már nem tehetnek semmit

2014. március 4.

Attila, több órás késéssel, szerencsésen hazaérkezett. Hirtelen üres lett nélküle a lakás, pedig csak pár napig volt itthon.

2014. március 5.

Zs. Marci (Óriásmozaik) választ kapott a várostól, beolvasta telefonba. nesze semmi fogd meg jól. Elismerik "páratlan" tehetségét, munkájának rendkívüliségét, de nagy sajnálattal közlik, hogy már nem tehetnek semmit. Majd egy következő alkalommal, mikor újra a moziépülethez nyúlnak, korrigálják a mostani hibákat. Szegények, azt hiszik hogy Marcit ennyivel ki lehet fizetni!

Este könyvbemutató a könyvtárban: Markó B.: Csatolmány. Jó pár remek verset hallhattunk, de kissé túl tömények voltak, mind az érzelemnek, mind az értelemnek, így félig-meddig oltották egymást. Örvendetes, hogy Bélának sikerült visszatalálnia korábbi önmagához. A magára erőltetett közéleti kedélyesség kezd lehámlani róla.

2014. március 6.

Előbb I. Miska, majd K. Feri jelezték, hogy olvasták az Óriásmozaik első részét. Különösen utóbbi lelkendezett: még A bozótnál is jobbnak tartja ezt a képzőművészeti oknyomozást. Nem gondoltam volna, hogy valaha ugyanazt fogja mondani a riportról, amit én gondoltam magamban a saját írásomról.

I. nőnapi bulin, én nekikezdtem egy összeállításnak az első világháborúról, K. Tamás sugallatára. Bár lehet, hogy bennem már megvolt a szándék, csak kellett hozzá egy külső tényező, ami előhívta...

(315) Új és új anyagok bukkantak föl a "sötétségből"

2014. március 7-16.

Nagy svungú napok. Központi elfoglaltság: a háborús antológia. Mikor már összeállt, jött az aprómunka: szöveggyomlálás, formázás, korrektúra. S mikor már úgy nézett ki, hogy minden a helyén, akkor új és új anyagok bukkantak föl a "sötétségből", én pedig egyből megvilágosodtam.

Az első visszajelzések jók. Sajnos, a könyvnek hézaga is van: egy-egy anyag jogtisztasága bizonytalan. De nagyon fontos lenne keresztülhajtani. Igaz, nem föltétlenül muszáj megjelentetni, saját szórakoztatásomra is megteszi, de ha már készen van, akkor valamiképpen kerüljön napvilágra.

Pénteken jó hangverseny: csíkiak+szentgyörgyiek közös ünnepi hangversenye (márc. 15-re). Megtudom, hogy V. Berci keddre, márc. 18-ra is beiktatott egy könyvbemutatót az Életszilánkok-ból. Igaza van, az érdeke az, hogy minél többet adjon el a könyvéből.

Lesz még egy találkozó, április 15-én, ezúttal a könyvtárban. Ugyanakkor az Óriásmozaik megbeszélése (Székelyföld) húsvét utánra, április 24-ére marad.

Vasárnap felhívott K. csaba volt osztálytársam: május 31-én osztálytalálkozó Kolozsváron. Sűrű hetek, napok. Közben Péter Angliába készül, majd húsvétkor hozzánk. Attila pedig koranyáron Kanadába repül két hétre. De előtte május elsején kirándulunk egyet a fiúkkal...

(316) A szétesés és az emberi degradálódás kemény regénye

2014. március 17-22.

Lazítás, az antológia hajrája után.

Készülök a Berci könyvbemutatójára. Olvasom a könyvet és kérdéseket fogalmazok. Egyfajta kvízjátékot gondolok ki a találkozóra, ami aztán kitűnően be is jön. A közönség veszi a lapot, Berci úgyszintén. Csak az a kár, hogy ezt nem lehet - sőt, nem szabad! - megismételni, ezért a következő találkozóra (április 15) valami újat kell kitalálnom. Ráadásul Berci szeretné, ha szülőfalujában (Magyaró) is bemutatnánk a könyvet.

Szerdán a szívdoktornál. Formalitás, minden símán és lazán ment. Nem talált semmi fennakadást, újabb hat hónapi nyugalmi állapotot kaptam, hamarabb csak baj esetén látna szívesen. Minden ilyen vizsgálat után megkönnyebbülök. Párhuzamosan Ilonka is elvégzi a maga szokásos vizsgálat-sorozatát. Nála is minden rendben - amennyire hetven fölött rendben mennek a dolgok.

Beindultak a színházi vendégjátékok. Közelebbről a gyergyószentmiklósi (Figura) és a marosvásárhelyi (Spektrum) színházak produkcióit készülünk megnézni.

Az ukrán helyzet nyomasztóan lebeg a fejünk fölött. Nem beszélünk róla, de kimondatlanul is belekavar az életünkbe. Arkagyij Babcsenko regényét olvasom a csecsen háborúról (Jelenetek egy háborúból) és oda minden illúzióm, amit az oroszokról őriztem (minden ellenkező híresztelés ellenére). Minden mondatával, tényszerű közlésével azt jelzi, hogy a bűnözés hálója tette rá a kezét arra a nagy országra, amit valamikor a leghaladóbb emberi eszmény próbált összetartani. A szétesés és az emberi degradálódás kemény regénye ez a mű. A szerző vérbeli valóságlátó. Riporter is. Döbbenetesek ukrajnai fotói...

(317) Ez a hét inkább ajándék volt, mint bosszúság

2014. március 23-31.

Hétfőtől hétfőig - egy ideje ez lett az ütemem. A sűrűbb bejegyzés leterhelne. Valaminek a kárára menne. Így tényleg csak az kerül bejegyzésre, amit nagyon fontosnak ítél meg az "emlékezet".

Például azt, hogy itt a tavasz. Ez a hét inkább ajándék volt, mint bosszúság: lassan le lehet vetni a téli cuccokat. Csak a szél ne süvítene délben olyan bosszantóan. Főként azért zavar, mert az ablakon keresztül befúj mindenféle mocskot.

Új előadás a Székedi-féle média világáról. Legutóbb az online médiáról ejtett szót, a végén beugratott engem is, hogy a blogjaimról beszéljek. Mondogattam valamit, de inkább már csak idehaza tisztult le bennem, hogy miről is kellett volna igazából beszélnem. Eső után köpenyeg... (Úgy látszik, ez az élmény végigkísér egész életemen.)

A Kájoni könyvtár honlapjára felkerült a Sorscédulák... beharangozása és linkje. Vagyis az antológia (és a honlap) elkezdett "élni". A folytatáshoz újabb érdekes anyagok kínálkoznak. Folytatom a gyűjtögetést.

Sepsiszentgyörgyön, Parnasszuséknál. Rövid, de tartalmas együttlét emberekkel, akikkel ritkán találkozom. Matekék (az egész család), Fejér Gyöngyi, Szonda Szabolcs (külön piros pont neki, hogy saját magától jött el a találkozóra), a Józsa család - gyakorlatilag mindenki. Zárt körűbb beszélgetést gyanítottam, meglepett a népes hallgatóság - talán a témának szólt, amit nem lehet kimeríteni, s amiről távolról sem mondtam el mindent, amit akartam (lásd fentebb...)

Vasárnap már jöttek a helyszíni fotók... Ugyanakkor Péter is keményen dolgozott Skóciában. A ma reggel átjött anyagból válogattam egyet...

(318) A szerző is megörvendezett volna, ha látja őket

2014. április 1-3.

A bolondok napját könnyen megúsztam. Senki nem vert át. Azaz hogy mégis: a Bodor Ádám olvasó találkozó mélységes csalódás volt. Szegény Ádámot végighurcolták négy helyszínen és közben alig tudja ejteni már a szavakat. Amúgy se szeret beszélni - nem kéne nyaggatni, inkább hagyják írni, amíg működőképes.

Rohanás a színházba. A vásárhelyi Spektrum (magánszínház) megmutatta, hogy mit tud. Egy külsőségek nélküli, igazi Tamási-színpadot épített fel. Azt hiszem , a szerző is megörvendezett volna, ha látja őket. Így tapsoltunk helyette mi, a ma élők. A színészek/táncosok őszintén örvendtek a sikernek.

Szerdán a Székelyföldnél. Megjelent az Óriásmozaik befejező része, tiszteletpéldányokért mentem. Megírtuk a honorárium-szerződést, aminek az lett a következménye, hogy egy nappal később nem találtam a pénztárcámat. Igaz, csak 1 lej volt benne, de a személyi igazolványom is - azt viszont sajnálom. Hiába telefonáltam be a szerk-be, a válasz: nem találják. Hétfőn megindulok új igazolványt kérni.

De volt jó hír is: csütörtök délben megjött O. Pista válasza, hogy jó az interjú. Elküldtem a végleges szöveget és az illusztrációt. Köztük egy Matek-féle portrét is. Igaz, hogy vágás, de így jónak tartom. És az egészet ff-be tettem át. Most egy kicsit úgy éreztem az elmúlt pár hét alatt, hogy valami nyoma volt a munkámnak.

(319) Helyében most nagy halom könyv áll, egyelőre elrendezve

2014. április 4-11.

Meleg pár tavaszi nap után áldott esővel megjött a hideg. A hegyekre havat szórt. Minket megsajnált.

Hétfőn nekiindultam helyrehozni földi jelenlétem mindennapi dokumentálhatóságát. 2003-ban cseréltem utoljára személyit, azóta az ügyintézés kikerült a rendőrség kezéből (sajna, nem tudtam), s előbb az útlevél osztályon kötöttem ki. Ott kiröhögtek és elküldtek a polgármesteri hivatalba. Tény: nagyon simán ment minden. Se kérdezősködés, se jegyzőkönyv: egyszerű kérés s 14-én már kezemben az új kártya. 13 lejembe és némi utánajárásba került az egész.

Közben kifogyott a por a nyomtatómból is. Megrendeltem az újabb alkatrészt, de időbe telik a beszerzése. Mint minden, ami importból jön. Ma már szinte senki nem tart semmit raktáron - csak a pancserek.

Pénteken lomtalanítottak - végre, kidobtam a szobámban álló s helyet foglaló rossz tévét. Több mint húsz éve vettük, tavalyelőtt még működött, filmeket néztem rajta, aztán egyszer csak be se melegedett. Vak maradt és süket. A helyében most nagy halom könyv áll, egyelőre elrendezve. Legalább húsvétig tartson ki ez a rend.

Újabb fotósuli indult a HMKK-nál. A megnyitóra elmentem, amúgy a közepénél kapcsolódom be újra. A hallgatók között régi ismerősre bukkantam: udvarhelyi fotós, a nyolcvanas években volt fiatal, sikerei is voltak a hagyományos fotózásban, most nagyapaként az a vágya, hogy digitálisan is bizonyíthasson. Ezért iratkozott be.

A főtér mellett: húsvéti vásár, a színház előtt ápr. 11 - Költészet Napja. A színház lépcsőiről negyedóráig versek hangzottak el. 11 színész, 11 magyar verset. Ebből kettő JA. Zuhogó esőben hallgattuk a nekünk szánt üzenetet. Az egész fáradtabb volt, mint tavaly. Nem tudom, miért...

Sz. Szabolccsal elhatároztuk - talán befejezzük félbemaradt Hajónaplónkat JA versei mentén. A Káfén elkezdtük az újraközlést.

(320) Van annyi napfény, hogy ragyogjanak a füvek...

2014. április 12-14.

Hétvégi (nagy)takarítás, ami abból áll, hogy néhány hét használat után kiürítem a porzsákot és a gép újult erővel szívja a port (egy-két hétig, majd lelankad). Hol esik az eső, hol süt a nap. A virágvasárnap éppen jó az ünnepélyességhez. Van annyi napfény, hogy ragyogjanak a füvek, a fák és a virágok.

Blogokban való elmaradásokat hozok be, tovább faragom az antológiát. Közben megtudom, hogy szerdán (16) O. Pista lesz hetven éves, összeállítást készítek a Káféba.

Szörnyen idegesítő, hogy az internetkapcsolat péntek óta teljesen kiszámíthatatlan. Amikor a legjobban kellene, akkor éppen pulzál. Péterrel sem tudunk szokott időben beszélni, az oldalak frissítése is bosszúsággal jár.

A nyomtatómból lassan kifogy a porfesték. Több mint három éve töltötték, szolgált eleget. Az üzletből jelezték: újratöltőst érdemes venni (az ár miatt), amikor megérkezik, értesítenek.

Megvolt a soron következő bérletes színházi előadás: Müller Péter feldolgozás egy japán irodalmi mű nyomán (A vihar kapujában). Az írást (Rashomon) feldolgozta Kurosawa is remek filmben, az írás alig pár oldal, amit igen hűen követ a drámai átírás. A csíki színészek ihletetten játszottak, összeötvözték a színpadi játékot a filmes szemlélettel, annak a hangulatát nyújtották. Szerintem ez volt az évad legsikerültebb, legkoherensebb előadása.

(321) Szerelő is kiszállt, de ő is csak hümmögött

2014. április 15-21.

Belerohantunk, majd búcsút mondtunk az idei húsvétnak. Ismét Péterrel, hétfőn egészen szép időben. Azt fogalmazgattuk magunkban: ennél szebb tavaszi napunk talán már nem is lesz.

Készülődés, vásárlás, takarítás. Hogy minden jó legyen. A látogatás három napján ne legyen mással gondunk. És (majdnem) sikerült. Az internet vacakolt e napok alatt, végül szerelő is kiszállt, de ő is csak hümmögött. Most éppen jó. Mintha mi sem történt volna.

Péter ledobta a gépről a régi jó vírusprogramot és feltett egy újat. A tevékenységi naplója szerint ez sokszorosan többet végez a réginél, amiben én nem hiszek, csak jobb az önadminisztráló képessége.

Vasárnap délelőtt nekiindultam kóricálni. Péter Forma 1-esezett, Ilonka templomban. Én lefényképeztem az "öreg székely" szobrát. Éppen jókor: a következő napokban új helyre költöztetik a hajdani szoborparkból megmaradt utolsó mohikánt.

Péter hétfő este hazaindult. Kisebb "népgyűlés" az állomáson: sokan utaztak vissza Magyarországra húsvétról, de még több volt a kikísérő, akik integetni mentek. (Vagy megsímogatni a mozdonyt...)

(322) A főszerkesztő mindegyre visszaterelné a beszéd fonalát az írásműre

2014. április 22-25

Ez a pár nap nagyjából mind 24-ére összpontosul. Nem látom tisztán, miként zajlik majd le az Óriásmozaik vitadélutánja a könyvtárban. Egy biztos: Zs. Marci nagyon készül rá, s gondolom, a könyvtár is. Bár ott most futószalagon követik egymást a rendezvények (A Könyvtár Hete)

A postaládába bedobják a meghívót. A Székelyföld főszerkesztője telefonál: tett félre szórólapot az eseményről, nézzek be a szerk-be. Telefonál a titkárnő is: lesz valami honorárium. Tegyem tiszteletem. Mindkét hívásnak eleget teszek. Megilletődés: rég nem kaptam tiszteletdíjat, szinte félek is elfogadni. Adnék belőle Marcinak is, elvégre az ő naplója a fő témahordozó az írásban, de majd hogy ki nem dob a lakásából. Szégyenkezve kotródok el.

Aztán megtörténik. Mint mindig: egyszerűen, a maga mentén, szinte önműködően. (Ez az örökös lámpaláz...) Úgy érzem, érdemtelenül megdicsőülök. Én mind azt szeretném, ha a veszélyben lévő mozaikról beszéljünk, a főszerkesztő mindegyre visszaterelné a beszéd fonalát az írásműre. Sajnálja, hogy nem a csődbe került riportpályázatukra készítettem el az írást, biztosan fődíjat nyertem volna vele. (Kecsegtető: első díj egy amúgy becsődölt pályázaton...) Az embereket sikerült kellően felháborítani a történtek magyarázatával, a végén még mi csillapítottuk őket. Mindjárt aláírásgyűjtést kezdeményeztek, ami aztán hamvába holt, mert azt valakinek meg kell csinálnia és végül nem vállalkozott rá senki...

Péntek este az utolsó bemutató a színházban. Kaptunk egy ingyenjegyet a Napsugár-fiúkba (segítettem digitalizálni és sokszorosíthatóvá tenni a szövegkönyvet), ki tudja, mikor adják majd a mi bérletünk keretében. Ami biztos alapon elmentünk: érzésem szerint az évad csúcsa, két remek, tapasztalt színésszel: Szélyes és Fülöp. Remekeltek a remek szöveggel. Ketten megtöltöttek egy egész színpadot.

(323) Idehaza hó is esett a Hargitán

2014. április 26-május 6.

"Igazolt hiányzás". Igaz, hogy csak 29-étől, de addig unalmas uti készülődések zajlottak (hogyan hagyjuk a lakást, hogy könnyen visszataláljunk életünk otthon maradt fonalára). Kedden egész napos vonatozás, átszállással tarkítva Biharkeresztes és Püspökladány között, ahol vasúti pálya épül. Az egy órás buszozás kimondottan üdítette a programot (és nyújtotta az időt).

A Keletin Attila várt, az esti csúcsban hazaevickéltünk.

Szerdán téblábolás, bemegyünk apróságokat felhajtani a városból. Sikerül jutányosan hozzájutnom Borzák Tibor Petőfi-könyvéhez (P.S. - Titkok a barguzini csontváz körül), ami mindenképpen jó, hogy megjelent. A szibériai verziót már rég nem lehetett szőnyeg alá söpörni, most van egy bő összefoglalója. Az első benyomás jó - bár enyhén túlbeszélt, de inkább így, mint az ellenkezője.

Csütörtökön nekivágunk a soros kalandnak Jakabszállás felé. Pétert felvesszük Újpesten, s délre már helyben is vagyunk. A helybeli Aerohotelben lakunk, egy kisrepülőtér tövében. Remek, csöndes környezet, szinte tökéletes kényelem. Az idő is jó, s kipakolás és ebéd után máris elugrunk Kecskemétre. Városi séta, arborétum. A külvilág amúgy vidáman majálisozik, mi is - a magunk módján.

Pénteken a Péteri-tó körül mászkáltunk, majd Szeged és Ópusztaszer voltak soron, s ezzel el is futott a nap. Szombaton már felhők gyülekeztek, de azért még tudtunk itt-ott örvendeni a természetnek. Bekóboroltuk a szarvasi arborétumot, hajókáztunk a Körös holtágán, megfordultunk Szentesen, de már Kiskunfélegyháza esővel, széllel fogadott, barátságtalanul. S egy díszes esküvővel a Petőfi-szobor körül.

Vasárnap úgy ébredtünk, hogy egész éjszaka pergett az eső a tetőablakokon. Ázott a világ, hideg volt. Próbáltunk járni valamennyit Dunaföldváron, de a vár udvaráról majd elvitt a szél. Visszamenekültünk a kocsiba és gyorsan hazahajtottunk. Délben már a WestEnd tetején ebédeltünk.

Hétfőn, rövid séta után Zsóka nénémhez látogattunk, estig nála voltunk, majd haza, csomagolás és másnap hajnalban útra, hazafelé. Kedd este értünk haza, meglehetős hidegben. Kiderült: idehaza hó is esett a Hargitán...

(324) Akkor hát nekem kell "remekelnem"

2014. május 7-15.

Nehéz a visszaszokás az otthonhoz. Mert az főként fegyelmet jelent, Az íráshoz-olvasáshoz való visszatérést. Olvasni még megy valahogy. De írni!...

Egy hét már túl nagy időszakasz ahhoz, hogy észben tartsuk a múltat. Kihull nem csak a lényegtelen, de a lényeges is. Hogy mi marad meg? Amit valami szeszély folytán fontosnak vélünk. Vagy egyszerűen megtapadt bennünk...

Ciklon (Yvette - hogy udvarolnak neki az elnevezéssel!) találta meg a vidékünket is. Pörög, forog a ferlhőzet, szabálytalanul köpköd az ég, fantasztikus fényviszonyok mindenfelé, fotósok tobzódhatnak ilyenkor. De a gyászlovagoknak is jól megy: ahány frontátvonulás, annyi megszaporodott gyászjelentő.

L. Csaba 75. születésnapja közeleg. Káfé-munkatárs, régi jó pajtás. Köszönteni kéne. Váratlanul írásokkal jelentkezik a napokban, pedig már tettem félre tőle-róla anyagot. Nem akar interjút adni - megértem. Akkor hát nekem kell "remekelnem" őhelyette. Még van egy szűk hetem...

A Kisebbségben említést tesz az Óriásmozaik-ról. Zs. Pista a bukaresti rádióban is reflektál rá. Azt a szöveget közli, némileg kibővítve. Majd Marcival interjút készít a hogyan tovább?-ról.

Tovább bővítem a háborús honlapot, s részben az antológiát. Elkezdem közölni ez utóbbit az ingyenvisz honlapon. Megérkezik a hivatalos értesítés: június 26-án bemutató a könyvtárban. Ja, és megjelent az O. Pista interjúja is, két részben. Csupa jó hír és publicitás...

(325) Halogatás minden vonalon

2014. május 16-22.

Újabb hét telt el, apróbb viaskodásokkal. Felgyűlt a levelezésem (pontosabban: válaszra várnak tőlem mások) és nincs erőm letudni őket. Halogatás minden vonalon.

Egyedül a háborús téma foglalkoztat igazán. Minden más érdektelen. Tudom, hogy ez gyerekes dolog, szeszély, de ha egyszer ez a helyzet... Ráadásul rábukkantam a Karamazov testvérek c. orosz filmsorozatra. Igaz, hogy román felirattal, de mert nem kapják el egyhamar a szöveget, nyugodtan végig lehet követni a gondolatmenetet. Mind képileg, mind gondolatilag remek teljesítmény. Valósággal beburkolja az embert abba a világba, abba a gondolkodásmódba.

Lassan megtelik a háborús blognak fenntartott tárhely. Akkor meg le kell állnom a bővítéssel. Legfeljebb a kevésbé értékes csatolt anyagokat hivatkozás formájában teszem elérhetővé, s akkor még spórolok néhány megabájtot.

A könyvtárban már a plakátot fogalmazzák a június 26-i találkozóra. Fontolgatom magamban, hogy lenne a legtermészetesebb megejteni a bemutatót, hogy ne csak engem érdekeljen. Közben új és újabb anyagok, hivatkozások bukkannak elő. Kimeríthetetlen téma.

Jövő hét végén 200. számát ünnepli a Székelyföld. Díjazottjait mutatja be ez alkalommal. Ja, és addig EU-képviselőket is választunk a mostani vasárnapon.

(326) Az EU-s pénzekre mindenkinek csorog majd a nyála

2014. május 23-25.

Cirkusz ütötte fel óriási kék-fehér csíkos sátrát a közelünkben. Erről is látni (hiszen csak az "imént" ment el a másik!) mily hamar telik az idő. Szombaton egy szakállas férfi, gyerekkel bekérezkedett az erkélyünkre, hogy lefényképezhesse rálátással a sátrat és környékét. Cserében hagytak három meghívót valamelyik előadásra, de egyáltalán nem volt kedvünk elmenni. Minden szempontból elkéstek vele... A szomszédban, ahol gyerekek is lennének, már látták az előadást, s nem voltak elragadtatva az Americano Vargas-tól.

Nagyobb "cirkusz" viszont az EU-választás. A gyakorlati tudnivalókról az utolsó pillanatban jelent meg egy, a házunkra ragasztott szórólap. Ahogy látom, a politikai alakulatokon kívül a kutyát se érdekel az egész. bezzeg, az EU-s pénzekre mindenkinek csorog majd a nyála!

Vasárnap próbáltuk kivárni az első valószínűsíthető eredményeket, de mind nálunk, mind nyugatra ugyanaz az érdektelenség. Eredmények majd csak hétfőn-kedden.

Szombaton telefonáltam G. Ferinek, hogy biztos-e a május 31-iki érettségi találkozó dátuma. Azt mondja: minden biztos. A két kolozsvári - ő és Csaba - ott lesznek, s még aki jön. Tehát velem együtt már három? Ha megyek...

(327) Szereplés helyett mindenkit türelmesen meghallgatok

2014. május 26-31.

Igaz, hogy már június elseje délelőtt van, de még nem történt épületes dolog a mai napon, ezért a blogot lezárom a tegnap estével.

Arra összpontosítok, hogy ne érjen semmilyen váratlan esemény, ami kibillentene terveimből. Ám csütörtökön úgy is bejön a "kötelező" rossz hír, itt most nem részletezem. Főleg, mert onnan, ahol élek, semmit sem tudok tenni ellene (érte). Legfeljebb a ráolvasás, az ima (ha segít) jöhet számításba.

Elolvasom a Székelyföld 200 írásait. Van, amelyik valóban a székelyföldről szól - okosan, szellemesen, személyesen, de vannak írások, amik csak a szerzőről árulnak el valamit. Nem mindig hizelgő dolgot; kinek-kinek a lelke rajta! Készítek egy zsugorított lapismertetőt, egy mondatban (bővebben vagy szűkszavúbban) lereagálom mind a hatvan írást. Beleizzadok.

A bukaresti rádióban elhangzik a Zs. István interjúja Zs. Mártonnal az óriásmozaikról, illetve a kilátásokról. Jó, hogy a művészt szóra lehetett bírni ki nem munkált, de azért már működő jövőbeni terveiről.

Pénteken Székelyföld 200 lapszámbemutató a könyvtárban. (Fénypontja: Ferencz Imre, bizonytalan aggkorára gondolva, megírta a 400. lapszámra is az esedékes penzumot, s most felolvasta. Remek vers, jó hangulat.) Előtte egész nap járkálás, egészségügyi dolgokban. Megvásároltam a vonatjegyet Kolozsvárra. Az egész országra bőséges esőzést, lehűlést jósolnak. Orbán fagyosszent, ha később is, de reagál.

Szombaton hajnaltól 5 és fél óra utazás, Kolozsváron 5 órányi tartózkodás (találkozó + ebéd), délután estig újabb 5 és fél óra utazás haza, ugyanazzal a Hargita nevezetű intercity járattal. 11-en jöttünk össze, várakozáson felül, s mert nem igazán éreztem elememben magamat, elhatároztam, hogy szereplés helyett mindenkit türelmesen meghallgatok. Tervem várakozáson felül bejött: az emberek szívesen öntötték ki a lelküket, az én emlékezetem pedig szunnyadozhatott.

Lefényképeztem a korábban eltűnt, majd később restauráltatott érettségi tablónkat. Van, aki aggódik miatta, nehogy ennek is sanyarú sorsa legyen. A biztonság kedvéért mindenki lefotózta...

(328) Bementünk az egyik (kevésbé) füstös kocsmába

2014. június 1-3.

Előkészületek Ilonka utazásához. A tavalyi rutin után idén már gördülékenyebben ment a csomagolás, a mérlegelés és a döntés is. A csomagok se lettek túlméretezettek, minden megfelelt a szabványnak (sőt!)

Az idő bolond: hol beborul, hol kiderül.

Hétfőn orvosságok után járunk, meg orvosi ellenőrzésre, aztán viszonylag hamar lefekszünk, hogy hajnalban könnyen kelhessünk.

Az utazás jól sikerült, én délelőtt kigyalogoltam Csíksomlyóra, a fák alatti padokon végighallgattam a déli mise befejező részét (sok más emberrel együtt - sok kismama volt gyerekkel a csodás füvön), sajnos, az árnyékban egészen hűvös volt.

Délutánra teljesen beborult, felhőszakadás lett, mire Remetére kellett volna indulnunk. Az eső és a hideg végig kitartott. Remetén meglepetés: Bercivel 6-ra tudtuk a találkozót (újság is így hirdette 2 napon át), a meghívókon azonban 7 órai kezdést tüntettek fel. Ott ácsorogtunk a polg. mest. hivatal bejárata előtt, vizesen, a szélben, majd bementünk az egyik (kevésbé) füstös kocsmába, s mert nem volt tea, capuccinót kértünk. A találkozó sikeres volt, kerek egy órát tartott, kérdezz-felelek formában, nem voltak túl sokan, de aki eljött, hegyezte a fülét.

Este 10-re értünk haza. Telefonáltam Pestre, beszéltem Attilával és Ilonkával. Lefekvés előtt kirázott a hideg, akkor bekapcsoltam a fűtést, éjszaka egykor arra ébredtem, hogy sülök meg. Lázat mértem, de nem volt. Kitakaróztam, úgy aludtam, előtte lehúztam a fűtést. (Szerda dél van, izomfájást és borzongást érzek, láz nincs.. Valahogy ki kell húznom ezt az állapotot...)

(329) Csak a magasra emelt zászlókat láttam a fehérre festett ablak felső sávjában

2014. június 5-17.

Régóta várok erre a pillanatra - mostanig képtelen voltam a bloghoz férkőzni. A már említett rosszullét után beállt a hasmenés, majd hányás. 6-án orvosnál is voltam, otthoni kúrát írt fel, de 7-én reggel még rosszabbul lettem és tanácsára kihívtam a mentőt. Éppen pünkösd szombatja volt, az utak lezárva, ahhoz képest elég símán célhoz értem: előbb a sürgősségi kórházban, ahol egy adag perfúziót beadtak, gyors vizsgálatokat végeztek, majd beutaltak a fertőző osztályra, Csíksomlyóra. Hamarosan elszállított egy másik mentő, a Somlyóra felvonuló tömeg közepette, amiből én csak a magasra emelt zászlókat láttam a fehérre festett ablak felső sávjában.

Tiszta szerencse, hogy magammal vittem az őszi kórlapomat, mert szinte szó szerint ugyanaz a tünetegyüttes és lefolyás volt, mint akkor. Csak most a vesém is károsodott a nagy folyadékveszteség miatt. Szombattól (június 7) csütörtök délig (június 12) feküdtem egy X. János nevezetű csíki férfival, aki hasonló tünetekkel, de súlyosabb állapotban előttem érkezett a kórházba. Nehezen tudott beletörődni a kórházi kosztba, kényeskedett, az otthoni ízek után siránkozott, de végül ő is átbillent a nehezén és rohamosan gyógyultunk. Utolsó napokban felköltöztettek az emeletre, mert a földszinti kórtermekbe újabb súlyosabb betegeket hoztak. Odakint a nyár legszebb napjai tomboltak. Legalább is bentről úgy látszott... Olvastam, rádiót hallgattam, sétáltam, a szomszédok segítettek, hoztak, amit kellett, a családdal egyszer beszéltem telefonon, különben sms-en tartottuk a kapcsolatot.

Mikor csütörtökön hazajöttem, a számítógép nem akart bekapcsolni. Hiába gyötörtem. Rögtönzött géppel próbáltam elvégezni a legfontosabb lemaradásokat, de a megkezdett kéziratok az én gépembe maradtak. Meg voltam gyógyulva ugyan, de a szellemem nem érezte jól magát. Azóta diétázom, egyszerű és ártalmatlan ételeket próbálok főzni (krémlevesek, túrógombóc pl.), sok vizet iszom, banánt eszem, sült almát s folytatom a gyógyszeres kezelést. Hétfőn újabb vizsgálatokat kell végeztetnem, hogy lássák, miként halad a javulás.

Ma kedden végül eljött M. Zoli, a javító és egy mozdulattal kiszabadította tetszhalálából a számítógépet. Majd kioktatott, ha megint bekövetkezne ugyanez a tünet, akkor milyen alkatrészt kell kicseréltetni a gépben, ami testvérek között is elmúlt tíz esztendős...

Közben Péter fiam pár napos ausztriai kirándulásról hozott egy sor remek képet - még remekebb tájakról...

(330) Fél óra múlva megtalálták a beállítási hibát

2014. június 18-23.

Odabent eseménytelen, de gondtalan volt az élet. Idekint mozgalmas, nehéz előre látni. Persze, én most lefékeztem, s minden figyelmemet a felépülésnek szentelem. Túl gyorsan jött két ilyen "leépülés", jó félév különbséggel. S egyik esetben sem jöttem rá időben, hogy azonnal cselekedni kell. Ezt a tanulságot próbálom megjegyezni a jövőre, de bár ne lenne rá szükség.

Torontóval kétszer is sikerült beszélni, mielőtt még Ilonkáék hazaindultak volna Európába. Azóta már Pesten vannak, s a hét végén újra teljes lesz idehaza a létszám.

Készülődöm a csütörtöki könyvbemutatóra. Bárhogy próbálgatom összeszedni a gondolataimat, hogy ne kalandozzak majd el térben és időben, a pillanatnyi ihlet fog dönteni. Tény, hogy néhány barátomnak, ismerősömnek felhívtam a figyelmét az eseményre, tudván, hogy érdekli őket a téma, elküldtem nekik az immár véglegesnek ítélt (bár egy alapos korrektúrázás még ráférne - kissé odébb az is meglesz!) antológia kéziratát is (amely letölthető innen - két formátumban is).

Múlt hét végén, pénteken zárta évadját a Csíki Játékszín. Megemlítettem a dramaturgnak, B. Attilának, hogy az antológiát szívesen bocsátanám az ő rendelkezésére, hátha össze tud belőle dobni egy előadásra való szövegválogatást az őszi évadra. Megegyeztünk, hogy júliusban átbeszéljük a kérdést.

Hanem azt az alkatrészt mindenképpen ki kell majd cserélni a számítógépben. Egyre nehezebben kapcsol be, legutoljára öt percig nyaggattam, amíg reagált a főkapcsolóra. A szerelő néhány napja ígérte, hogy visszajön, de valami mindig közbejött neki...

Szombaton pár órára leállt a Káfé honlap (elérhetetlenné vált), nem tudtuk, mire véljük. Tengerentúli kapcsolatunkhoz fordultunk, de kiderült: ő már nem foglalkozik a weblappal, de segít megoldani a helyzetet. Valóban, fél óra múlva megtalálták a beállítási hibát s a helyzet megoldódott. Egyúttal megtudtuk az új közvetítő elérhetőségeit is.

(331) Felbomlottak, most valahogy mégis összekerültek...

2014. június 24-28.

A hét elején egészségügyi ámokfutás. Hétfőn újabb vizeletvizsgálatok a polin, éppen megszűnt a programálás, hatalmas tömeg torlódott a kicsi előtérben. Majdnem dél lett, mire szabadultam. Csütörtökig jártam az eredményért, mind halogatták, végül csak csütörtök délután jutottam el vele a családi orvoshoz. A leletek nem túl biztatóak: elszaporodtak valami baktériumok, amelyek csak nagyon drága antibiotikumra reagálnak. Az orvos megijedt, azt mondta, ő ilyen gyógyszert nem ír fel senkinek, egy vagyonba kerül, s még csak nem is biztos az eredmény. Inkább várjunk és ismételjük meg a vizsgálatot. Valami tévedés történhetett a laborban. Válasszunk egy másik labort...

Szinte az orvosnőtől mentem a könyvtárba, hogy levezessem az olvasótalálkozót a háborús honlapról és az antológiáról. Másfél órán át egyhuzamban beszéltem, valószínűleg (sőt biztos) eléggé monotonul, de még a felét sem sikerült elmondani annak, amit szerettem volna. Sebaj, fő, hogy túl vagyunk rajta. A semmihez képest ez is sok. Sz. Feri másnap a bukaresti rádióban jegyzetet olvasott föl az antológiáról, D. Kati pedig a találkozó napjára interjút készített a vállalkozásról.

Csütörtök este Ilonkával beszéltem, pénteken Annával. Készültek kimenni a hajóhoz, a tóra. Lehet, hogy megnéznek vásárlás céljára egy tóparti házat, ahová majd idősebb korukra visszavonulnának. Jó terv, csak sikerüljön nekik.

Pénteken mostam, vasaltam. Szombaton nagy takarítást csaptam. Végre, a számítógép is minden tekintetben megjavult. Sok folyadékot - vizet, teákat - iszom, az időjárás úgy tűnik, helyreáll valamiképpen.

Szarajevóban megkezdődtek a megemlékezések. Érdekesség: az egykori monarchiát alkotó államok mindenikének ott lobogott a nemzeti zászlója az emlékezés színhelyén. Felbomlottak, most valahogy mégis összekerültek...

(332) Minek siettetni azt, aminek magától kell jönnie?

2014. június 29-július 6.

Egyszer már utol kellene érnem magamat, de nem csak e napló írásában nem tudom megtenni - sorra minden mostani tervemben le-lemaradozok. Biztosan így van ez jól, minek siettetni azt, aminek magától kell jönnie?

A dolgok pedig megtörténnek, rendre, ahogyan jönnek. Például váratlanul tovább sikerült bővíteni a világháborús honlap második részét. K. Pista jó pár eredeti naplóval ajándékozott meg, természetesen változatlanul megmarad forrásgazdának. Nem könnyű kezelni a tőle kapott kéziratokat, hiszen valamennyi eredeti, szerkesztés előtt álló szöveg.

Ugyanakkor nekikezdtem Hans Habe A küldetés című könyve körüli szellemi utazásomnak, amit már hetek óta tervezek. Amikor nincs semmi civil gondom, megy minden, mint a karikacsapás. Ahogy homok kerül a gépezetbe, azonnal leállok, elbizonytalanodok, elvesztem a fonalat, időbe telik, míg újra ráhangolódom.

Most Ilonka járt úgy a gyomrával, ahogy én hetekkel ezelőtt. A forgatókönyv ijesztően ugyanaz: az ismételt hasmenések után gyors deszhidratálás, legyengülés, alacsony vérnyomás, szédülés, ájulás is akár. Ma, vasárnap egész nap az ágya mellett sürgölődtem. Most már tudtam, hogy mit kell tenni, hogyan kell eljárni, mire kell vigyázni. Bezzeg, amikor magamról volt szó... Megint csak Misiék húztak ki a bajból, háromszor is benéztek, hogy megnézzék, hogyan alakul a betegség. Úgy néz ki, estére már enyhült az Ilonka állapota.

Hamarosan kezdődik a Régizene fesztivál, július 10-13 között. Megnyitottam az idei rendezvénynek előkészített oldalt, Á. Gyulával megbeszéltem, hogy fotókat szállít, én meg igyekszem mindenütt ott lenni, ahol érdemleges esemény történik.

Holnap készülök a laboratóriumba menni, újabb vizsgálatra. Pénteken nem jártam szerencsével: mivel szombaton nem dolgoznak, nem vették el a próbát, amely hétfőig "megromlott" volna.

(333) Az elmúlt hétvége nagyjából a fesztivál árnyékában telt el

2014. július 7-13.

Újabb zarándoklat a vizsgálat érdekében. Most elfogadják a v. próbát. Szerda délre igérnek eredményt. Várakozó álláspont. De legalább a felét letudtam. Ilonka jól van, gyorsan megelőztük a nagyobb bajt.

Kidobjuk a régi vedlett szőnyegeket. Már tisztítani se lehet őket, foszlanak. A legnagyobbat még tartogatjuk, elvittük egy modern tisztítóba. Pontosabban: vitték. És majd hozzák.

Szerdán délben az eredményért. Találtak még valamit, de elenyésző mennyiséget. Másnap a doktornő lenyugtat: ennyivel már nem is érdemes foglalkozni. További körültekintő táplálkozásra és sok vízre, teára fogna. Egyelőre szót fogadok...

Csütörtök délután rajtolt a Régizene Fesztivál idei évadja. Mivel több éve képes krónikát készítek az aktuális eseményeiről, nem hagyhattam ki az idén se, s most is odaküldöm az esetlegesen érdeklődő idelátogatót. Jobbára Ádám Gyula remek fesztiválképei teszik szalonképessé az oldalt.

Az elmúlt hétvége nagyjából a fesztivál árnyékában telt el. Eközben Káfét szerkesztettem és olvastam. Meg szinte végignéztem a VB döntőjét, de mikor láttam, hogy 90 perc alatt nem tudtak egyetlen gólt sem rúgni, akkor hátat fordítottam az egésznek. Végre, ez is lecsengett. Csak azt nem tudom, hosszú távon mi teszi ezután nézetté a kiváltságos tévéadókat?

(334) Ha valaki kívülről szemlélt, egy nem túl vidám fickót látott...

2014. július 14-23.

Újabb malőr a számítógéppel: navigálás közben megsérült a gépen lévő operációs rendszer és minden próbálkozásom ellenére újra kellett telepíteni - nemcsak azt, hanem minden azzal működő programot. Nem is volt kedvem megszámolni, hányadik "újjászületése" ez a gépnek az eltelt tíz év alatt (2004 februárjában vettem), de azt hiszem, itt az ideje, hogy egyszer végleg kimúljon. Szoktatom magam a gondolathoz, az elkerülhetetlenhez.

Közben a szokásos telefonálgatás, várakozás a szerelőre. Most van ideje, most nincs, most terepre ment, most elfelejtette stb. Áthidaló megoldásnak a könyvtár bizonyult, csakhogy ott is nyári program szerint dolgoznak: egyik nap délelőtt, másikon délután van nyitva. Szombat-vasárnap: szünet. Az ott töltött idő alig volt elég a Káfé frissítésére. De sajnos, a dokumentumaim zöméhez nem is jutottam hozzá. (Ha valaki kívülről szemlélt, egy nem túl vidám fickót látott, örökké lógó orral...)

Sok vívódás és vacakolás után nekifogtam, hogy folytassuk több éve megkezdett nyilvános, internetes vitánkat Dan Culcerrel. Nehezen haladok vele, mert szinte nulláról kell visszahoznom a kihűlt hangulatot és lendületet.

Készülgettünk a július végi egyetemi találkozónkra (Marosfő), de sorozatos lemondások miatt olyan kevesen maradtunk jelentkezők, hogy a szervezők kénytelenek voltak lemondani és áttenni jövőre a gyülekezés - lehetőségét.

A bukaresti rádió telefoninterjút készített velem a háborús antológia és honlap kapcsán. Ha majd adásba kerül, itt is felhívom rá a figyelmet.

Péter újabb fotós kalandozásai: Sárváron és Zsámbékon. Tőle kölcsönzöm az illusztrációt e bejegyzéshez.

(335) Amennyit a szem megkíván, annyit a gyomor már nem bír befogadni

2014. július 24-augusztus 10.

Úgy kiesett több mint két hét az emlékezetemből, hogy csak... Meg se fordult a fejemben, hogy ide kellene lapoznom, hiszen telik az idő... A számítógép vacakolása annyira lekötötte a figyelmemet, hogy minden mást félretettem. Napokig járkáltam, amíg végre elszántam magam és kiadtam 130 lejt egy dobozra, ami külső lemezt csinált az adattároló merevlemezemből. Hiába vonakodtam, nem láttam más megoldást. Ezek a lemezek lassan kimennek divatból, s kellékeket már nem igen forgalmaznak hozzájuk. Bele kell törődni, hogy ha régi holmit akarsz tovább éltetni, akkor rá kell hogy fizess. Hát én éppen azt tettem. De most van egy jó harmadik külső lemezem is.

Több mint egy hétig vacakolt továbbra is a gép - váratlanul kikapcsolt, újraindult, a frászt hozta rám, ahogy mondják. Ma volt a csúcs, de estétől mintha megállt volna. Nem tudom, minek tudjam be: áramtüskéknek? Azt kell hinnem, hogy igen. Még tűrök, de már nem sokáig.

Visszajöttek a melegek. A városnapok szintén melegben teltek, itthon volt Attila, s Zsóka gyerekeit is vendégül láttuk augusztus elején. Nagy családi ebédet rendeztünk, amiért főként Ilonka dolgozott meg - Attilával a rendezést vállaltuk s a takarítást.

Amúgy eseménytelen a nyár, a szünidők, szabadságok most zajlanak, teli a piac áfonyával, málnával, gombával, zöldséggel, gyümölccsel. Ami inkább látványnak érdemes, mert amennyit a szem megkíván, annyit a gyomor már nem bír befogadni.

A Káfé meglepően gazdag anyagokban, július és augusztus az eddigi rekordnak ígérkezik, ami a közölt anyagok számát illeti. Jól váltakozik benne a kép és a szöveg - bár biztosan lesznek majd böjtösebb hónapok is. Ez a mostani nem olyan...

(336) Csak közvetíteni akartam, de úgy látszik, én lettem a "tótumfaktum"

2014. augusztus 11-14.

Újabb cirkusz a szomszédunkban. Ezúttal a Las Vegas. Úgy hirdeti magát, mint Európa első számú cirkuszát. Állatokra specializálta magát, de vannak bohócaik is. Ezt a naponta 5-10-szer végigharsogó reklámkocsijuk szövegéből tudom. Nagy a nyüzsgés a telek körül, főként a gyerekek kíváncsiak a gyepen legelésző pónikra, tevékre. És az innen-onnan felhangzó oroszlánbőgésre, tigrismorgásra...

Találkoztam B. Attilával. Elvileg benne van, hogy világháborús előadást vigyünk színre, de úgy látom, nem kezdeményező típus, szeretné, ha mondanám az elképzelésemet s azt ő jóváhagyná - vagy nem. Most elkezdtem ilyen szemmel nézni az anyagot. Igazság szerint, ami eddig összegyűlt, abból 4-5 féle előadást is lehetne összeállítani...

Az idő dögmeleg. Persze, pár napig bírja csak, egy-egy viharnak muszáj közbeszólnia...

L. Csaba könyvének borítóját bonyolítom le Pusztaiékkal. Kissé illetéktelennek érzem magam, hiszen csak közvetíteni akartam, de úgy látszik, én lettem a "tótumfaktum", akin aztán az ostor is csattan. A lényeg az, hogy lett egy jó elképzelés. A többi részletkérdés...

(337) Mindenek előtt a Káfét kellett "mentenem"

2014. augusztus 15-28.

Megint nagy kihagyást jegyezhetek, de ennek komolyabb oka van: vasárnap este óta nincs számítógépem, csak szükségmegoldásokkal, itt-ott "koldulva" boldogulok. S ez nem kedvez a naplóírásnak. Mindenek előtt a Káfét kellett "mentenem", hogy ne legyen fennakadás, aztán új gép után nézni, ami nem könnyű, mert túl nagy a kínálat és sok a csalétek, amit nem szabad bekapni.

Amúgy szép periódus volt, a gyerekek itthon, megjártuk egy nap Farkaslakát, Székelyderzset, Székelyudvarhelyt, Homoródfürdőt. Ott időztünk inkább, ahol kevesebbet jártunk. Volt ahol csak az ebédet fogyasztottuk el. Itthon egy kicsit szorosan voltunk, de végül is eltelt. Nélkülük üresebb az élet. Hazafelé úton Attiláék megálltak a tordai sóbányánál, nagyszerű képek születtek onnan (egyet itt is megmutatok.)

Lassan ébredezik a város. Zs. Marci visszatért a festőtáborból, valamikor majd összefutunk. Berci is kifogyott a filmekből, szerencsére még sikerült neki letöltenem egy jókora adagot. A könyvtár szeptember 1-től teljes gőzzel működik, akkor napokra beköltözöm, amíg sikerül az új gépet beszereznem és működőképessé tennem.

Kedden, vagyis 26-án a bukaresti rádióban elhangzott az interjú, amit Zs. István készített a háborús honlapról és antológiáról. Az alábbi linkre lépve meghallgatható. Meglepően intelligens dolgokat hordtam össze, már csak ezért is megéri!

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=90225%3Amozaik-augusztus-26&catid=41%3Amozaik&Itemid=70&lang=hu

(338) A kényelmes XP eltűnik a süllyesztőben

2014. augusztus 29-szeptember 5.

Idegesítő nyárvég. Kapkodom a fejem, hogyan oldhatnám meg a számítógépes problémát, Félek minden változástól. Márpedig gyökeres módon kell váltanom. Ha újat veszek, jön vele az új technika is. Mindenki - még a kézikönyv - is óvja az embert a Windows 8-tól. Ma viszont azt árulnak, azzal árulnak gépeket. A kényelmes XP eltűnik a süllyesztőben. Sérülékeny, megbízhatatlan.

Szétnézek a szakboltban, olyan 2000 körül vannak viszonylag jó gépek, beépített operációs rendszerrel. Drága, de ott van a szemed előtt. Megfoghatod, tapasztalhatod. A fiaim olcsóbb megoldásokat javasolnak. Találnak is az interneten, de vajon van-e az üzletben? M. Zoli, aki szerelni szokott nálam, szintén internetes vásárlást javasol, még jobb gépeket javasol. Eljön hozzám és megírjuk a rendelést. Másnap reggel már hívnak a cégtől. Gyorsfutárral küldik. Várakozás. A terminust ugyan nem tartják be, de azért majdnem-majdnem... Közben a könyvtárban kínlódok szükségmegoldással.

Ezalatt a fiúk Szlovéniában és Ausztriában túráznak, remek képeket küldenek onnan, én meg csak várok. Aztán megjön a csomag. A beállítás komplikált, segít M. Zoli. Most próbálom behozni a lemaradást. Levelekre válaszolok, blogolok, régi programokat próbálok átmenteni. Megint hallgatni fogok itt egy hétig, addig ajándékul egy Péter-féle útiképet az idetévedőknek.

(339) Mintha sugallat ért volna utol

2014. szeptember 6-8.

Az eltelt három nap azért fontos időegység e nyárvágen, mert most kezdte el pályafutását életem feltehetően utolsó munkaeszköze. Úgy féltem máris az életét - jobban, mint a magamét. Pedig ez utóbbira is volna mit ügyelni.

Minden pazarul működik, kivéve a szkennelést. Amit egyelőre próbáltam fényképezőgéppel megoldani (csökkent hatásfok, nagy hibaszázalék), közelebbről pedig a könyvtár révén, ahol viszont egy igen jó készüléket találtam, s ha hetente egyszer-kétszer összegyűjtöm a beolvasnuivalót, akkor ideig-óráig megoldható a dolog.

Vasárnap Péter fiunk elutazott Angliába, hivatali ügyben, de marad ideje egy kis kóricálásra is. Az angol tengerpartot választotta, a wallesi "hegyekkel" együtt. Vasárnap délután térképen figyeltem, ahogy repülőgépe föl, majd leszállt.

Uborkát teszünk el. Ákosfalvi termelőknél találtunk nagyon friss, zsenge termést; reméljük, eláll.

Hétfő este Jorge Semprun Nagy utazás-át olvastam újra. Pontosabban: belekezdtem. Annak idején, felfutásakor románul került a kezembe, nagy élmény volt. Most magyarul talán még jobban, de más szemmel figyelem. Még az elején egy olyan passzushoz értem, amit érdemesnek találok itt is rögzíteni (hogy kéznél legyen, szükség esetén): "Embereknek van a legnagyobb súlyuk az életedben, embereknek, akiket ismertél. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra megértettem ezt. Hagytam, hogy elröppenjenek a könnyű emlékek, amelyek kellenek ugyan, de hozzám kötődnek csak... Aminek legnagyobb súlya van életedben, az a néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez..."

Mintrha sugallat ért volna utol, hirtelen erőt éreztem magamban ahhoz, hogy belevágjak évek óta halogatott tervembe: a Jelentések magamról után megírni jelentéseimet azokról, akik alakítottak engemet. Természetesen olyan kortársakról, ismerősökről van szó, akiket nem részleteztem az előző könyvemben, nehogy eltereljem a saját ügyeimről a figyelmet.

Meglepődve láttam az ingyenvisz.hu honlapon, hogy az eddig feltöltött 57 írás a Sorscédulákból (a 82-ből) nagy olvasottságnak örvend. Olyannyira, hogy a honlap toplistáját nagyrészt ezek az írások uralják. Ennél nagyobb döbbenetet jelentenek a látogatók adatai. Ide írom őket, minden kommentár nélkül...

1. Székely Júlia: Nagyapám tévedett 149979

2. Yolland Arthur: Háborús Anglia életéből 133270

3. Dömötör Gyula Ferenc: Kémgyanús jelenségek 123941

4. Robert Rozsgyesztvenszkij: Annyi márvány 122603

5. Guillaume Apollinaire: Madár dalol 121595

6. A páncélosvonat 114753

7. Turistaság és háború 105480

8. Howard Sergeant: A hangok 105303

9. Ady Endre (2): Nótázó, vén bakák 105252

10. Lám Béla: Tűzkeresztség 94613

11. Könyörgés – véres munkához? - A szeretet ünnepén 90242

12. József Ferenc főherceg: „Hatalmas orkán, tiszta levegő...”

József Ferenc főherceg nyilatkozata és verse a háborúról 74660

13. Tabéry Géza: „...én a halálba, ő az életbe rohan...” 72590

14. Gulyáságyú 72083

(340) Megmászta Anglia legmagasabb hegyét

2014. szeptember 9-13.

Már egy hetes múlt az új szerszám, és még miindig féltem az életét - mintha újszülött lenne. Olyan tökéletes, hogy a vesztesége mélyebben érintene, mint a régi veterántól való búcsú. Sok benne a titokzatosság, a rejtett intézkedések és programkoordinálások, amikről nekem, felhasználónak halvány gőzöm sincs. Időnként előveszem a W8 tankönyvet és kicsit megvilágosodom, de csak pillanatnyilag. Mert az elmélet egy, a gyakorlat más.

Erőt vettem magamon és megírtam a nyár végére esedékes régizene fesztiválnaplót. Kissé fáradtra sikerült, mint ez a nyár is. Keresem magamat (macska a farkát?), valamiért nem találom. A Firkák is abbamaradt - annyira csodálom és tisztelem Kosztolányi iklyen jellegű munkáját, hogy nem kívánok versenyre kelni vele. S azt sem akarom, hogy az árnyékában, a befolyása alatt szekundáljak neki. A hallgatás mindenképpen jót tesz a későbbi alkotásoknak, ha lesznek.

Péter most Angliában. A hivatali munkáját félig befejezte, most Walesben túrázik. Megmászta Anglia legmagasabb hegyét (Snowdon, 1085 m), számos angol túratársával együtt. Hiába, ott ez a teljesítmény...

Jövő héttől elindul a könyvtári menet: különösen érdekel a Sebő és Jordán Tamás részvételével tervezett versműsor (Radnóti, Dsida). Hogy ne járjunk úgy, mint a tavaly, a könyvtárban előzetesen föl kellett iratkozni rá.

(341) Mintha lettek volna egymás tükörképei

2014. szeptember 14-24.

Úgy telt el a tíz nap, mint a semmi. Elég volt ahhoz, hogy teljesen beálljon az ősz. Ma, 25-én reggel már nagyon kapargatták szélvédőiket az autósok az utcán - mínusz 5-re ébredtünk. Ami eddig volt, az itt mind "semmi".

Tegnap este Sebőék beváltották ígéretüket: itt voltak, elbűvöltek, verset mondtak, énekeltek. Radnótiról, Dsidáról beszéltek. De ez több volt, mint egyszerű előadás. És tartalmasabb, mint a tavalyi, amikor két előadást kényszerültek tartani a nagy tömeg miatt - s mindkettő sietősen csonka lett. Most csak annyi embert engedtek be, ahányan fértek. De a bejárati pincelépcsőn így is tömött sorokban ültek. Különösen Fűzfa Balázs és Jordán Tamás tűntek frissnek, kezdeményezőnek - magyarán, ők vitték a "prímet". Mellettük Sebőék jó mesterembereknek bizonyultak.

A múlt hét végén, szombaton színházban. Tavalyról áthozott kamaraelőadás volt - sok színésszel, miniatűr színpadon, amely középen volt, a nézők pedig a színpad két oldalán, egymással szemben ültek. Mintha lettek volna egymás tükörképei. Orosz testvérpár modern vízözönnel kapcsolatos játékát (szatíráját) vitték színre a helyiek, a tőlük már megszokott összedolgozó csapatmunkával. Kiugrás nincs, az összjáték viszont hatásos.

Péter hazatért Angliából, vasárnap már az élményeiről beszéltünk. Közeledik közös kirándulásunk időpontja. Csak ne jöjjön közbe semmi.

(342) Maga a kutatás, a könyvek felhajtása megéri

2014. szeptember 25-október 5.

Nagy kanyart vettünk az ősz felé. A reggel és az este már az őszé, a fagyé. Lehűlt a föld is. Akár a hó is jöhet, ha úgy gondolja a természet.

Beindul a színházi évad. A mi bérletünkre majd csak novemberben kerül sor, de már mergvolt az első bemutató. Kosztolányi Édes Annáját vitték színpadra. Kíváncsi vagyok, mennyit torzítottak rajta, hogy a mai kor hangulatának megfelelően a kétpólusú világot fössék a színpadra, ahogy az napjaink politikai feszüléseiben megnyilvánul.

O. Pista is megkapta a 70 éves szerzőknek kijáró EMIA-díjat. Sajnos, csak utólag értesültem az eseményről, mert elmentem volna asszisztálni s gratulálni. Így csak telefonos érintkezéssel kellett beérnem.

Korábban írtam volt (talán egy éve?), hogy szívesen elolvasnám Simenon valamennyi Maigret-történetét, ami csak elérhető. Készítettem hát egy listát a magyarul megjelent könyvekről, s megindult a vadászat. Több hónapos folyamatról lehet szó, de már maga a kutatás, a könyvek felhajtása megéri - olyan ez, mint egy vérbeli nyomozás. Bár tudom, hogy a teljességre törekvés naivitás.

Unokatestvérem elküldte Nagybátyám, vagyis apám öccsének az emlékiratát. Annak is az I. kötetét. Pista már elmúlt 90. És elég szép számú kötetet tervezett. Kétséges, hogy befejetzi-e egyáltalán, amit maga elé tűzött? A napokban annak is nekifekszem, bár az e-olvasóm teljesen cserben hagyott. Majd számítógépen.

(343) Két kisregényét hoztam haza román nyelven

2014. október 6-14.

Nekivágtam a Maigret-sorozatnak. kb. kétnaponta végzek egy könyvvel. A mester ravaszul gazdálkodott az energiáival: nagyjából mindig hasonló terjedelműre faragta a történeteit. Kis zsebkiadásban ez 150-170 oldal. Épp elég ahhoz, hogy egy történet beférkőzzön az ember bőre alá. Külön érdekesség, hogy M. Jancsi közel kéttucatnyi elektronikus Maigret-szöveget küldött, úgy hogy egyelőre nem szenvedek hiányt.Közben kiosztogatták a Nobel-díjakat. Hazai érdekesség: egy aradi német, aki kiment Németországba, a kémiai díj egyik kitüntetettje. Most nagy büszkeséggel beszélnek itthon róla - pofátlanul kisajátítják a tejszínt.

Az irodalmi díj csalódást okozott. Pedig mind a magyarok, mind a románok ismerték, fordították az odahaza ismert francia írónak a munkáit (persze, nem eleget), de a név nem szerepelt a várományosok között. Még egy író, akit ezután kell megismernünk. Két kisregényét hoztam haza román nyelven (Nászutazás, A fényképész), ez utóbbi azért is érdekel, mert jól illene a Fotó és irodalom antológiám záródarabjaként. Azt hiszem, még novemberben lefordítom, a román szöveg segítségével. (Ez is egy olyan magammal kötött sportfogadás lesz...)

Különben az egész időszak alatt interjút fordítottam, szerkesztettem Dan Culcerrel, a Korunk számára. Jóval túlírta-túlbeszélte a megengedett kereteket, most a húzás-szerkesztés rémével kellett viaskodnom, ami mindig bizonytalanná teszi a munkát. Ma, kedd este szerencsésen végeztem a nyersfordítással. Jön a fésülgetés.

Hétfőn: Vári Attila-találkozó volt a könyvctárban, utána a szlovéniai madrigálkórus adott csodás koncertet a Szent Kereszt templomban. A végén, hazafelé tartva, valóban úgy éreztük, hogy Élünk!

(344) Az e-könyvemnek végleg leáldozott

2014. október 17-31.

Szinte két hétnyi csavargás, számítógépes önmegtartóztatás. Most, hogy vége, törlesztem a felgyűlt adósságot.

Mindjárt gyorsan ideírom, hogy az idei Nobel-díjas íróban nagyot csalódtam - a kezdeti gyanakvásokon túlmenően is. A két kisregény érdektelen (számomra) történet. Bár érintett benne Robert Capa is, ejtettem a korábbi szándékot: nincs mit fordítanom azon a novellán (kisregényen). Közönséges művészkedésnek hat mind témában, mind stílusban.

Első alkalom, hogy hosszabb utazásra nem az e-könyvet viszem, hanem klasszikus, papíralapú olvasnivalót. Az e-könyvemnek végleg leáldozott, nem tudom visszahozni az életbe. Így aztán megraktam magam kisméretű könyvekkel, de így is kölcsön kellett kérnem egyet Attilától, mert hazaútig mindent elolvastam. Ráadásul jól haladtam a Dumbrava-versek fordításával is.

Október 21-én egész nap úton. Este Attilánál pihentünk, másnap Zsókánál voltunk ebédre. Csomagolás, készülődés a közös utazásra, utolsó bevásárlás, mert 23-án zárva a boltok.

Pénteken, még a pesti útlezárások előtt sikerült átsiklani Újpestre, felvettük Pétert s irány Jósvafő. Miskolc és Kazincbarcika érintésével jutottunk el BASZ-megyébe, ott is a határ közelébe, a jósvafői Tengerszem szállodába, aminek egyetlen (de nagy) szépséghibája: semmifajta konyha nem működik benne. Mindezt tudtuk előre, de nem gondoltuk, hogy ennyire alapvető igény egy szálláshely esetében, amely nagyrészt el van vágva a környező világtól. Működik ugyan Aggteleken és Jósvafőn egy-két fogadó, de azok korlátozott helyűek és hamar bezárnak. Ráadásul a reggelit is saját erőből kellett megoldanunk, beleértve a mosogatást is. Az ember ugyan nem szégyeli, de ha pár napra rándul ki, akkor igyekszik megszabadulni az üresjáratú cselekvésektől.

Az ott töltött három nap tömény volt élményekben. Csütörtök délután érkeztünk, éppen csak ismerkedtünk a környezettel s megebédeltünk a jósvafői Öreg Malomban, majd gyalogtúrát tettünk a szálloda körül. Pénteken egész nap a barlangok világát fürkésztük: délelőtt a Vörös-tó-Jósvafő hosszú túrát, délután az aggteleki Baradla barlang rövidtúrája várt. Kellően kimerültek a lábizmaink a köztel ezer lépcső megmászásától (például). Szombaton inkább utazgattunk, látnivalókat keresgéltünk, majd kikötöttünk az edelényi kastélymúzeumban. A kastélyt az utóbbi évtizedek haszonbérlői teljesen kiürítették, viszont a Lieb Ferenc helyi festő által dekorált falak és a köréje szőtt történetek kíváncsivá tették a látogatókat. Ritkán látni szakszerű tárlatvezetést - a mellénk adott fiatal hölgy történetesen profi volt e téren. Vasárnap reggel búcsúztunk Jósvafőtől, s hazafelé megálltunk Szinpetriben, ahol a világ legnagyobb könyve található egy magánmúzeumban (2010 óta), majd a diósgyőri várat is bebarangoltuk, ami szépen helyre van állítva, de steril, vásári környezet. Érdekességként kóstolót kaptunk a lovagi tornák titkaiból s tréfás demonstrációt is láthattunk.

Még két napot töltöttünk a gyerekeknél, kipihentük a rohanás fáradalmait, majd újabb egész napos utazás haza. Mire hazaértünk, Péternek sikerült feldolgoznia a kirándulás során készült teljes fotóanyagot.

Ilonka szombaton Szépkenyerűszentmártonba, én Csíkszentkirályra készülök világítani.

(345) Idén a busz nem volt oly kegyes

2014. november 1-4.

Megvolt a világítás is. Röptében, ahogy az már szokás. A buszjáráshoz igazodva. Sajnos, idén a busz nem volt oly kegyes: a menetrend szerint is hamarabb sepert visszaferlé, így útban a temetőből, a szentkirályi hídon voltam, amikor elporzott mellettem. Alkalmival jöttem haza - az utcánkból egy pasas arra járt, látásból megismert és felvett. Vannak ilyenek is.

A. Jóska látogatása szombat délután. Rövid idő alatt immár másodszor - továbbra is egy húron pendülünk. Azt hiszem, munkatársakként hosszú távon is megértettük volna egymást. Nyitottsága és érdeklődése mindig példaértékű volt előttem. De nem csak azért lettem magam is kíváncsi. Már így születtem.

Ilonka vasárnap este érkezett meg Szamosújvárról. Minden rendben zajlott, újra együtt kezdtük a hetet. Köddel, zúzmarával. A közelgő telehold miatt éberek az éjszakák.

Hétfőn háborús emlékezés a főkonzulátuson. Koszta István könyvét mutatják be, egyéb járulékos műsorszámokkal (kiállítás). A bemutatót Szőcs Géza vezeti: valamiért nem az illető könyvből készült, de ez őt nem zavarja - bennünket annál inkább. Lekezelő, sértő gesztusok mindvégig. Még a vége előtt kifordultam a konyhából...

A könyvtárban kipróbáltam a felszerelt szkennert. Kényelmes, jó, nem kell időt vesztegetni a beállításánál. Profi munkát végzett a rendszergazda. De azért nagyot sóhajtok: mennyire más lenne az, ha otthon volna!

Ja, és Péter Nagymaroson járt, fényképezett. Megint egy emlékezetes képet félretettem a sok közül...

(346) Némileg elcseszett délutánok és esték

2014. november 5-20.

Egyre lustább vagyok és hagyom kifolyni kezemből az időt. A kitöltésével nincsen baj, az elszámolást nehéz utólag elvégezni. Meg valahogy olyan mindegy is - vagy mégsem?

Itt van az elmúlt 15 nap: egy részében arra készültem, hogy Dan C. barátomat méltóképpen fogadjam, illetve hogy azt a rövid időt, amíg találkozunk, a közös projekt javára fordítsam. Két és fél nap volt csupán a vendéglátás, de sok-sok hónapon át nem járt a szám annyit, mint ezalatt - a kibeszélt anyagtól várjuk majd a megoldást. Hogy azt majd fölöltöztetjük, kölcsönösen a nekünk legjobban tetsző ruhába. Mint egy karácsonyfát. Mert hát mindent nem beszélhettünk ki. Sétálni is kellett, lazítani, érezni, hogy ez nem egy kényszer, hanem valóban akarjuk mind a ketten a befejezést és a gondolatok összehangolását. Mindenesetre, mikor vége volt a vendéglátásnak, felsóhajtottam.

Péter pár napot töltött Ausztriában. Nehezen kerültek fel a képei, de most már látni, hogy merre járt. Van néhány nagyon jó képe, többek között, amit ide mellékelek. Csak hogy én csináltam belőle F/F változatot - ő egyáltalán nem szereti ezt a "műfajt". Most színspekulációkkal kísérletezik, ami érdekes ugyan, de unos-untalan alkalmazva mesterkélt és öncélú. Értem én, hogy a kísérlet az kísérlet, de sajnálom, hogy elpazarolja az idejét, miközben kísérletezés nélkül is jó dolgok kerülnek ki a keze alól.

Amikor megdicsértem ezt a munkáját, azt válaszolta: ez a szobrász érdeme. Ő csak lefotózta. És jobban szereti a természetet fényképezni. Igen ám, mondtam, de a jó természetfotó is a természet érdeme ezzel a logikával. Végül is, a fotósnak nem kell látványt kitalálnia, minden megvan a valóságban, a természetben, csak meg kell látnia, Ki kell emelnie. Mint ezt az üvöltést. Akár el is mehetett volna mellette, mondván, hogy a szobrok nem az esetei...

Nov. 18-án és 20-án K. Pista könyvét mutattamn be Keresztúron, majd Brassóban. Kocsival vittek és hoztak. Némileg elcseszett délutánok és esték. Tanulságosak, de terméketlenek az én számomra. Év végéig most már nem szeretnék kibillenni az egyensúlyomból.

(347) Pihentető képsor a semmibe bámulónak

2014. november 21-28.

Kézen-közön belopódzott a tél. Előbb csak a hidege, aztán a hava is. Pénteken a város is fehér lett, nem csupán a környező hegyek. Törékeny egyensúly ez - legfőbb cél, hogy ne legyen belőle egy kiadós hanyattesés.

Új politikai szelek fújnak s hajlong belé az egész nádas. Ki erre, ki arra. Egyelőre az új elnök és slepje halad előre, zavartalanul. Az első bitlás még nem kövertkezett be. A sokaság remél. No perrsze: a remény hal meg utoljára...

Nagyszerű adventi koncert pénteken a színházban. Korábban érkezünk Ilonkával (sehogy sem tudjuk megszokni a percre beidőzítést, amit mindig csodáltunk a csíkiaknál - egy perccel a kezdés előtt hirtelen, varázsütésre pár pillanat alatt benépesül a nézőtér), jó helyet kapunk, vizsgálgatjuk a termet s szinte észre se vettük, hogy a színpad fölötti mozaik kitakarva! Rácsodálkozunk: olyan régen nem láttuk, hogy az újdonság erejével hat.