Kocsis Francisko fordításai
AZ ÚR ÉRKEZÉSE
(Sosirea Domnului)
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Când toţi m-au părăsit,
Când îmi târâm sufletul prăbuşit,
Dumnezeu m-a-mbrăţişat
În tăcere, neaşteptat.
N-a venit cu trâmbiţi,
Ci cu mută, adevărată îmbrăţişare,
Într-o noapte de război,
Nu vreo zi toridă, strălucitoare.
Ochii mei vanitoşi
Au orbit. Mi-a murit tinereţea,
Dar pe el, strălucitorul, măreţul,
Veşnic îl pot vedea.
EGY ISMERŐS KISFIÚ
(Un băieţel cunoscut)
Az a kisfiú jár el hozzám
Mostanában, nevetve, holtan,
Aki voltam.
Édes kölyök: beteg, merengő,
Körüllengi s babrálja lágyan
Szegény ágyam.
Vénülő arcom nézi, nézi
Csodálva s könnyét ejti egyre
A szememre.
S én gyermekként ébredek sírva
Százszor is egy babonás éjen,
Úgy, mint régen.
Mă vizitează, de la o vreme,
Râzând, băieţelul mort,
Care am fost.
Dulce ţânc: bolnav, visător,
Înconjoară şi aranjează cu migală
Patul sărăcăcios.
Se uită, priveşte chipul îmbătrânit
Cu uimire şi-mi varsă pe faţă
Lacrimi, necontenit.
Ca un copil, de sute de ori mă trezesc
Plângând în noaptea de eresuri,
Ca pe vremuri.
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
(A trecut toamna prin Paris)
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
S-a furişat ieri toamna în Paris
Şi a trecut pe Saint Michel subit;
În arşiţă, sub mute frunzare
Cu mine s-a-ntâlnit.
Tocmai mergeam alene spre Sena;
Foc de vreje-n suflet, mici melodii
Mă ardeau: stranii, triste, purpurii
Despre faptul că voi muri.
M-a prins din urmă, mi-a şoptit ceva,
S-a zguduit bulevardul Saint Michel,
Zum, zum: zburau jucăuşe frunze,
De-a lungul, pe el.
O clipă: Vara nici n-a băgat de seamă,
Toamna a şi fugit din Paris râzând.
A fost aici, eu singur ştiu că a trecut
Pe sub frunzare gemând.
ELILLANT ÉVEK SZŐLŐHEGYÉN
(În via anilor pierduţi)
Tort ülök az elillant évek
Szőlőhegyén s vidáman buggyan
Torkomon a szüreti ének.
Ónos, csapó esőben ázom
S vörös-kék szőlőlevelekkel
Hajló fejem megkoronázom.
Nézem a tépett venyigéket,
Hajtogatom részeg korsómat
S lassan, gőggel magasra lépek.
A csúcson majd talán megállok,
Földhöz vágom a boros-korsót
S vidám jóéjszakát kivánok.
La praznic stau în vârful dealului
Viţei anilor pierduţi şi-mi gâlgâie
'n gâtlej, vesel, cântul culesului.
Ploaia de plumb mă udă, mă bate
Când capul plecat mi-1 încoronez
Cu frunze de viţă roş-albastre.
Contemplu coardele frânte de viţă,
Ulciorul beat îl dau peste cap
Şi-ncet, mândru m-avânt spre-nalt.
Mă voi opri, poate, sus în pisc,
Voi da de pământ c-ulciorul de vin
Şi veselă noapte bună vă zic.
A HORTOBÁGY POÉTÁJA
(Poetul Pustei)
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.
De neam cuman, fecior cu ochii mari,
De mii şi mii de doruri chinuit,
Păzea cirezi de vite şi cutreiera
Maghiarul Hortobagy vestit.,
I-au înrobit duiosul suflet,
De sute de ori, amurguri şi miraje,
Dar neamuri de cirezi o frângeau
De-i creştea în inimă vreo floare.
Avea mii de gânduri minunate,
Se gândea la vin, la femei, la moarte,
Menestrel ceresc s-ar fi făcut
Pe alt meleag, în orice altă parte.
Dar când vedea ciracii-n cioareci,
Murdari şi blegi, când ciurda o privea,
Îngropa îndată melodiosul cânt
Şi murmura sudălmi sau fluiera.
ELDÖNTI A SORS
(Decide destinul)
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.
Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.
Eşti bun sau eşti rău?
Nu m-am născut să fiu ghicitor,
Nu m-am născut nici rău, nici bun,
Doar inutil,
Şi drag, şi duşmănit.
Vrei să rămâi?
Eu, vai, abia de pot să-ţi dau ceva,
Promite pot şi pot făgădui,
Dar de-mplinit?
Mai bine scap cu fuga.
Pe tine te iubesc,
Dar nu contează de mă iubeşti şi tu:
Doi oameni şi nebuni amândoi.
Va decide ce se va-ntâmpla cu noi,
Înţelept şi grijuliu, Destinul.
ÉLNI, MÍG ÉLÜNK
(A trăi, până trăim)
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy.
Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass, ha fáj.
Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
Halál.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Da: a trăi, până trăim,
Da: aceasta e noima.
Dar ce să facem cu viaţa noastră
Când ea însăşi e durerea?
Da: să ne dorim ceva măreţ,
Da: să dea-n clocot creierul,
Deşi ştim cât de infim este
Imensul.
Da: să trăieşti cu răbdare,
Da: să taci când te frânge durerea,
Aşteaptă să vină marele profesor:
Moartea.
Da: a trăi, până trăim,
Da: aceasta e noima.
Dar ce să facem cu viaţa noastră
Când ea e însăşi durerea?
AKIK MAJD ELKÍSÉRNEK
(Cei ce mă vor petrece)
Az ó-temetőben tegnap
Nekidőltem egy sírhant-félnek
S azokra gondoltam csöndesen,
Akik élnek.
Én már félig halott volnék:
Száz halál-pók nagy gonddal sző be,
Hogy juthassak méltón, csinosan
Temetőbe.
De akik tovább is élnek?
Mi lesz velük, szegény balgákkal?
Akik a mély, undok, nagy sírig
Elkisérnek?
Ieri, în vechiul cimitir
M-am întins lâng-un mormânt
Şi mă gândeam în linişte
La cei ce sînt.
Eu pe jumătate deja-s mort,
O sută de păianjeni mă prind în plasă,
Ca arătos şi demn s-ajung
La groapă.
Dar cei ce vor trăi în continuare?
De bieţii proşti ce se va alege?
Cei ce la adânca, hidoasa, sumbra groapă
Mă vor petrece?
APÁMTÓL, ANYÁMTÓL JŐVÉN
(De la tata, de la mama venind)
Anyám hangjában szomoruság,
Apám hangjában vad feledés.
Jaj, be kicsiny az élet,
Be kevés, be kevés.
Hiszen ők cselekvék, hogy élek,
Hogy sokat és nagyot akarok.
Hallgatnak s én rettegve
Érzem, hogy ki vagyok.
Be csoda, hogy vagyok és élek,
Hogy nem unom meg s ujra merek.
Verset írok és holnap,
Már holnap megyek.
În glasul mamei e tristeţe,
În glasul tatălui crudă uitare.
Vai, Viaţa cât e de măruntă,
Şi cât de scurtă, trecătoare.
Ei mi-au dat viaţă
Şi dor nemăsurat.
Ei tac - eu simt
Cine sunt, înfricoşat.
Ce minune că sunt şi trăiesc,
Că nu m-am scârbit şi iar îndrăznesc,
Scriu poeme, iar mâine,
Mâine deja spre morţi pornesc.
AZ ÉN KÉT ASSZONYOM
(Două, femeile mele)
És meghalok és semmi, semmi.
Körülbelül két asszony fogja
Észrevenni.
Az egyik az édesanyám lesz,
A másik meg egy másik asszony,
Ki sirasson.
Be szép lesz: egy idegen sírra
Két asszony hordja a virágot
És az átkot.
Şi voi muri, apoi nimic, nimic.
Doar două femei
Vor resimţi.
Una va fi mama mea dulce,
Şi o altă femeie
Ce mă va plânge.
Va fi frumos: pe un mormânt străin,
Două femei vor duce
Flori şi blesteme.
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM
(Mulţumesc, mulţumesc, mulţumesc)
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
E vuietul razelor de soare ceea ce aud,
Pe limbă, numele tău are-un gust plăcut,
Trăsnet sfânt văd ochii mei amândoi.
Dumnezeule, dumnezeule, dumnezeule,
Ieri răscolitul meu suflet deplin s-a spovedit:
Tu ai fost întotdeauna totul în toate,
în fericite senzaţii olfactive,
în delicate mângâieri
Şi în tăioase, triste priviri.
Azi îţi mulţumesc că te aflai acolo
Unde viaţa mi-o simţeam,
Unde se prăbuşeau şi se-nălţau altare.
Mulţumesc pentru patul mie aşternut,
Mulţumesc pentru întâiul scâncet,
Mulţumesc pentru dulcea mamă cu inima frântă,
Pentru tinereţe şi pentru păcate,
Mulţumesc pentru îndoială, pentru credinţă,
Pentru sărut şi pentru suferinţă.
Mulţumesc că nimănui nu i-am rămas dator,
Doar ţie pentru toate.
Vuietul razelor de soare e ceea ce aud,
În gura mea numele tău are-un gust plăcut;
Trăsnet ceresc văd ochii mei amândoi,
Dumnezeule, dumnezeule, dumnezeule,
Sufletul spovedit e acum mai uşor şi vede
Că tu ai fost viaţă, mâhnire, sărut, bucurii,
Şi-ţi mulţumesc că şi moartea tu vei fi.
MAGYAR JAKOBINUS DALA
(Cântecul iacobinului maghiar)
Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?
Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
Meddig lesz még úr a betyárság
És pulya had mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?
Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.
Biată, buimacă Ungarie,
Pe tine când te pipăim
Din degete ţâşneşte sânge -
Oare mai eşti, noi mai trăim?
Mai putem spera ceva mai bun?
Ni-e ochi şi suflet chinuit:
Babei al popoarelor de robi,
Oare te vei trezi,-n sfârşit?
De ce nu devin mii de dorinţi
O năprasnică voinţă?
De-i slav, maghiar ori vlah, bănatul
E-n veci aceeaşi suferinţă.
De o mie de ani, ocară
Şi-amar ne-au făcut rudenii.
De ce nu ne-ntâlnim cu vuiet
Pe baricadele ideii?
Un glas au Dunărea şi Oltul,
Murmur şoptit, glas mortuar,
în patria lui Árpád e vai
De cine nu-i domn ori tâlhar.
Când ne-om alia, în sfârşit?
Când vom fi-n rostire temerari?
Noi, cei împilaţi şi zdrobiţi,
Uniţi maghiari şi ne-maghiari?
Cât mai fi-va-n tron ticăloşia,
Iar noi, cei mulţi, laşă oştire?
Popor maghiar, cât vei mai fi
Pui de graur în colivie?
Ungarie de trişti cerşetori,
Azi n-avem pâine, nici credinţă.
Dar mâine toate le-om avea,
De-ndrăznim şi-avem voinţă.
A GAZDAGSÁG ÁLMA
(Vis de bogăţie)
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
Valakinek szeme ragyog,
Szórja a levelet marokkal
S cseng a szive:
»Halleluja, szép aranyok.«
Kél a nap s irigyen nevet:
Valaki boldog. Csönd a parkban
És hullanak
Garmadával a levelek.
Parc rece, toamna-n zori de zi:
Brumate, se desprind şi cad
Pe cineva,
De stejar, frunze stacojii.
Scapără ochii-aceluia,
Le răscoleşte cu palma
Şi inima-i cântă:
„Aur fermecat, aleluia".
Soarele îşi reia drumul:
Cineva-i fericit. În parc
E linişte,
Frunzele cad cu duiumul.
SÁRBAN VESZETT HÓ
(Ninsoare pierdută în noroi)
Fehér hópelyhek, pici melódiák,
Gazdátlan álmok, fagyott angyal-szárnyak,
Jöjjetek, szálljatok, segítsetek
A sárnak.
Fent, a Semmiben, fehér, szűz a világ.
Óh, szép a Semmi, de jobb a valóság.
Jobb a sár, mint a köd s mint köd-kertben
A rózsák.
Sáros, édes Föld (milyen régi e dal),
Te vagy álmok s hópelyhek menedéke:
Élsz és sarad kacag a Semmire,
Az Égre.
Aripi de înger, visuri pribege,
Mici melodii, fulgi de nea, cu roiul
Veniţi şi plutiţi şi ajutaţi
Noroiul.
Sus, în Nimic, lumea-i albă, virgină. Oh,
Nimicu-i superb, dar e mai bun realul.
Decât roze în grădina pâclei, mai bun
Noroiul.
Dulce pământ, clisos (ce cântec vechi),
Tu eşti azil pentru ninsori şi visuri:
Trăieşti, noroiul tău râde de Neant,
De Ceruri.
GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN...
(Gog şi Magog)
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
Sunt urmaşul lui Gog şi Magog,
Zadarnic în porţi şi ziduri bat;
Şi totuşi insist să vă întreb:
E-ngăduit să plâng sub Carpaţi?
Venit-am prin Verecke, drum vestit,
Răsună-n auz străvechile cânturi;
Îngăduit mi-e prin Deveny a năvăli
Cu noul cânt al noilor timpuri?
Să fiu un nou Văzul, menestrel.
Turnaţi-mi în urechi plumb topit
De vreţi să n-aud noile ritmuri,
Călcaţi-mă brutal, nelegiuit.
Dar pân-atunci, plângând, în chinuri,
Cântul prinde aripi noi şi tari;
Mii pe-ntinsul Pustei de l-ar blestema,
Tot va izbândi, că-i nou şi maghiar.
LÉDÁVAL A BÁLBAN
(Cu Leda la bal)
Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.
Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.
Abur tânăr, fierbinte, şi parfum
Pluteşte, se-nalţă, muzica urlă;
Flăcăi şi fete cu coroane de roze
Cu groază privesc perechea ce intră.
„Cine-s?" Intrăm în liniştea tristă.
Ascundem sub văluri a morţii paloare
Şi-n vesela sală risipim în tăcere
Rozele veştedelor noastre coroane.
Muzica se curmă şi-n sala de bal
Şuieră vântul, lumina se stinge.
Când începem dansul, fiece pereche
Se-ndepărte'ază, tremură şi plânge.
JÓ CSÖND-HERCEG ELŐTT
(Bunul prinţ al Liniştii)
Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Hátam mögött jön tíz-öles
Jó Csönd-herceg
És jaj nekem, ha visszanézek.
Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,
Vagy fölbámulnék, föl a Holdra:
Egy jajgatás, egy roppanás.
Jó Csönd-herceg
Nagyot lépne és eltiporna.
Îmi clănţăne dinţii şi fluier
Când colind sub lună pădurea.
Cu zece braţe-n urmă-mi vine
Bunul prinţ al Liniştii,
Şi mi-e vai de-ntorc privirea.
Oh, şi vai mi:ar fi de-aş amuţi
Ori ochii-n lună i-aş uita:
Doar un vaiet, doar un trosnet,
Bunul prinţ al Liniştii
Cu pas gigantic m-ar călca.
DALOK TÜZES SZEKERÉN
(În carul de foc al cântecelor)
Vad paripáim, hajrá.
Tomporotok ma véresre verem.
Ma én vagyok ifju Apolló.
No, ki jön utánunk?
Ki éri utol tüzes szekerem?
Gyí, keselyem: fiatal Bűn,
Gyí, jó lovam: fekete Álom,
Mi áttörünk, vad paripáim,
Ezen a szürke életen,
Mi áttörünk a barna halálon.
Kerekeim a sár ne érje,
Patáitokat semmi piszok.
Fény-országúton, hajrá, paripáim,
Nem vágnak elénk
Soha gyönge karu vén kocsisok.
Kis kordék döcögése
Átkát utánunk szórja, no, szórja,
Úgye, paripáim? Hol járunk mi akkor,
Hol jár már akkor
Az új daloknak ifjú Apollója?
Dii, căluţii mei sălbatici.
Azi crupa v-o bat până la sânge.
Azi eu sunt tânărul Apollo.
Ei, cine vine după noi?
Carul de foc cine mi-1 ajunge?
Dii, pintenog: tânăr Păcat,
Dii, cai buni: vise întunecate,
Noi vom răzbi, căluţi sălbatici,
Prin viaţa asta gri,
Prin moartea brună vom răzbate.
Noroiul să n-ajungă la roţi,
Murdăria la a' voastre copite.
Pe drumul de lumină, dii căluţi,
Nu ne-or întrece nicicând
Bătrâni vizitii cu braţe ostenite.
Mărunte telegi hurducate
Blesteme-n urma noastră-or risipi,
Dar ce ne pasă? Atunci unde vom fi,
Cât de departe va ajunge
Tânărul Apollo al noilor melodii?
KOCSI-ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN
(Drum de care în noapte)
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Azi ce scobită-i luna,
Noaptea ce mută şi pustie,
Această zi ce tristă mi-e,
Azi ce scobită-i luna.
Întregul tot e fărâme,
Vâlvătaia abia-i pâlpâire,
E-n ţăndări ce a fost iubire,
Întregul tot e fărâme.
Gonesc c-un car hodorogit,
Vaiet parcă-i zboară-n urmă,
De abis tăcut şi de larmă,
Gonesc c-un car hodorogit.