* Kétnyelvű Ady-breviárium

Kocsis Francisko fordításai

AZ ÚR ÉRKEZÉSE

(Sosirea Domnului)

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborus éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

Când toţi m-au părăsit,

Când îmi târâm sufletul prăbuşit,

Dumnezeu m-a-mbrăţişat

În tăcere, neaşteptat.

N-a venit cu trâmbiţi,

Ci cu mută, adevărată îmbrăţişare,

Într-o noapte de război,

Nu vreo zi toridă, strălucitoare.

Ochii mei vanitoşi

Au orbit. Mi-a murit tinereţea,

Dar pe el, strălucitorul, măreţul,

Veşnic îl pot vedea.

EGY ISMERŐS KISFIÚ

(Un băieţel cunoscut)

Az a kisfiú jár el hozzám

Mostanában, nevetve, holtan,

Aki voltam.

Édes kölyök: beteg, merengő,

Körüllengi s babrálja lágyan

Szegény ágyam.

Vénülő arcom nézi, nézi

Csodálva s könnyét ejti egyre

A szememre.

S én gyermekként ébredek sírva

Százszor is egy babonás éjen,

Úgy, mint régen.

Mă vizitează, de la o vreme,

Râzând, băieţelul mort,

Care am fost.

Dulce ţânc: bolnav, visător,

Înconjoară şi aranjează cu migală

Patul sărăcăcios.

Se uită, priveşte chipul îmbătrânit

Cu uimire şi-mi varsă pe faţă

Lacrimi, necontenit.

Ca un copil, de sute de ori mă trezesc

Plângând în noaptea de eresuri,

Ca pe vremuri.

PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ

(A trecut toamna prin Paris)

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

S-a furişat ieri toamna în Paris

Şi a trecut pe Saint Michel subit;

În arşiţă, sub mute frunzare

Cu mine s-a-ntâlnit.

Tocmai mergeam alene spre Sena;

Foc de vreje-n suflet, mici melodii

Mă ardeau: stranii, triste, purpurii

Despre faptul că voi muri.

M-a prins din urmă, mi-a şoptit ceva,

S-a zguduit bulevardul Saint Michel,

Zum, zum: zburau jucăuşe frunze,

De-a lungul, pe el.

O clipă: Vara nici n-a băgat de seamă,

Toamna a şi fugit din Paris râzând.

A fost aici, eu singur ştiu că a trecut

Pe sub frunzare gemând.

ELILLANT ÉVEK SZŐLŐHEGYÉN

(În via anilor pierduţi)

Tort ülök az elillant évek

Szőlőhegyén s vidáman buggyan

Torkomon a szüreti ének.

Ónos, csapó esőben ázom

S vörös-kék szőlőlevelekkel

Hajló fejem megkoronázom.

Nézem a tépett venyigéket,

Hajtogatom részeg korsómat

S lassan, gőggel magasra lépek.

A csúcson majd talán megállok,

Földhöz vágom a boros-korsót

S vidám jóéjszakát kivánok.

La praznic stau în vârful dealului

Viţei anilor pierduţi şi-mi gâlgâie

'n gâtlej, vesel, cântul culesului.

Ploaia de plumb mă udă, mă bate

Când capul plecat mi-1 încoronez

Cu frunze de viţă roş-albastre.

Contemplu coardele frânte de viţă,

Ulciorul beat îl dau peste cap

Şi-ncet, mândru m-avânt spre-nalt.

Mă voi opri, poate, sus în pisc,

Voi da de pământ c-ulciorul de vin

Şi veselă noapte bună vă zic.

A HORTOBÁGY POÉTÁJA

(Poetul Pustei)

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,

Kínzottja sok-sok méla vágynak,

Csordát őrzött és nekivágott

A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok

Megfogták százszor is a lelkét,

De ha virág nőtt a szivében,

A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,

Gondolt halálra, borra, nőre,

Minden más táján a világnak

Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba

Társakra s a csordára nézett,

Eltemette rögtön a nótát:

Káromkodott vagy fütyörészett.

De neam cuman, fecior cu ochii mari,

De mii şi mii de doruri chinuit,

Păzea cirezi de vite şi cutreiera

Maghiarul Hortobagy vestit.,

I-au înrobit duiosul suflet,

De sute de ori, amurguri şi miraje,

Dar neamuri de cirezi o frângeau

De-i creştea în inimă vreo floare.

Avea mii de gânduri minunate,

Se gândea la vin, la femei, la moarte,

Menestrel ceresc s-ar fi făcut

Pe alt meleag, în orice altă parte.

Dar când vedea ciracii-n cioareci,

Murdari şi blegi, când ciurda o privea,

Îngropa îndată melodiosul cânt

Şi murmura sudălmi sau fluiera.

ELDÖNTI A SORS

(Decide destinul)

Rossz vagy, vagy jó vagy?

Nem születtem én kitalálónak

S nem is születtem rossznak vagy jónak,

De kedves, gyűlölt

Hiábavalónak.

Akarsz maradni?

Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,

Igérni tudok és megfogadni,

De beváltani?

Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,

Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:

Két ember s mind a kettő bolondos.

Mi lesz velünk, majd eldönti talán

A Sors, e bölcs, gondos.

Eşti bun sau eşti rău?

Nu m-am născut să fiu ghicitor,

Nu m-am născut nici rău, nici bun,

Doar inutil,

Şi drag, şi duşmănit.

Vrei să rămâi?

Eu, vai, abia de pot să-ţi dau ceva,

Promite pot şi pot făgădui,

Dar de-mplinit?

Mai bine scap cu fuga.

Pe tine te iubesc,

Dar nu contează de mă iubeşti şi tu:

Doi oameni şi nebuni amândoi.

Va decide ce se va-ntâmpla cu noi,

Înţelept şi grijuliu, Destinul.

ÉLNI, MÍG ÉLÜNK

(A trăi, până trăim)

Igen: élni, míg élünk,

Igen: ez a szabály.

De mit csináljunk az életünkkel,

Ha fáj?

Igen: nagyot akarjunk,

Igen: forrjon agyad,

Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység

A Nagy.

Igen: élj türelemmel,

Igen: hallgass, ha fáj.

Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:

Halál.

Igen: élni, míg élünk,

Igen: ez a szabály.

De mit csináljunk az életünkkel,

Ha fáj?

Da: a trăi, până trăim,

Da: aceasta e noima.

Dar ce să facem cu viaţa noastră

Când ea însăşi e durerea?

Da: să ne dorim ceva măreţ,

Da: să dea-n clocot creierul,

Deşi ştim cât de infim este

Imensul.

Da: să trăieşti cu răbdare,

Da: să taci când te frânge durerea,

Aşteaptă să vină marele profesor:

Moartea.

Da: a trăi, până trăim,

Da: aceasta e noima.

Dar ce să facem cu viaţa noastră

Când ea e însăşi durerea?

AKIK MAJD ELKÍSÉRNEK

(Cei ce mă vor petrece)

Az ó-temetőben tegnap

Nekidőltem egy sírhant-félnek

S azokra gondoltam csöndesen,

Akik élnek.

Én már félig halott volnék:

Száz halál-pók nagy gonddal sző be,

Hogy juthassak méltón, csinosan

Temetőbe.

De akik tovább is élnek?

Mi lesz velük, szegény balgákkal?

Akik a mély, undok, nagy sírig

Elkisérnek?

Ieri, în vechiul cimitir

M-am întins lâng-un mormânt

Şi mă gândeam în linişte

La cei ce sînt.

Eu pe jumătate deja-s mort,

O sută de păianjeni mă prind în plasă,

Ca arătos şi demn s-ajung

La groapă.

Dar cei ce vor trăi în continuare?

De bieţii proşti ce se va alege?

Cei ce la adânca, hidoasa, sumbra groapă

Mă vor petrece?

APÁMTÓL, ANYÁMTÓL JŐVÉN

(De la tata, de la mama venind)

Anyám hangjában szomoruság,

Apám hangjában vad feledés.

Jaj, be kicsiny az élet,

Be kevés, be kevés.

Hiszen ők cselekvék, hogy élek,

Hogy sokat és nagyot akarok.

Hallgatnak s én rettegve

Érzem, hogy ki vagyok.

Be csoda, hogy vagyok és élek,

Hogy nem unom meg s ujra merek.

Verset írok és holnap,

Már holnap megyek.

În glasul mamei e tristeţe,

În glasul tatălui crudă uitare.

Vai, Viaţa cât e de măruntă,

Şi cât de scurtă, trecătoare.

Ei mi-au dat viaţă

Şi dor nemăsurat.

Ei tac - eu simt

Cine sunt, înfricoşat.

Ce minune că sunt şi trăiesc,

Că nu m-am scârbit şi iar îndrăznesc,

Scriu poeme, iar mâine,

Mâine deja spre morţi pornesc.

AZ ÉN KÉT ASSZONYOM

(Două, femeile mele)

És meghalok és semmi, semmi.

Körülbelül két asszony fogja

Észrevenni.

Az egyik az édesanyám lesz,

A másik meg egy másik asszony,

Ki sirasson.

Be szép lesz: egy idegen sírra

Két asszony hordja a virágot

És az átkot.

Şi voi muri, apoi nimic, nimic.

Doar două femei

Vor resimţi.

Una va fi mama mea dulce,

Şi o altă femeie

Ce mă va plânge.

Va fi frumos: pe un mormânt străin,

Două femei vor duce

Flori şi blesteme.

KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM

(Mulţumesc, mulţumesc, mulţumesc)

Napsugarak zúgása, amit hallok,

Számban nevednek jó íze van,

Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, istenem, istenem,

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:

Te voltál mindig mindenben minden,

Boldog szimatolásaimban,

Gyöngéd simogatásaimban

S éles, szomoru nézéseimben.

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,

Hol éreztem az életemet

S hol dőltek, épültek az oltárok.

Köszönöm az énértem vetett ágyat,

Köszönöm neked az első sirást,

Köszönöm tört szivü édesanyámat,

Fiatalságomat és bűneimet,

Köszönöm a kétséget, a hitet,

A csókot és a betegséget.

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek

Másnak, csupán néked, mindenért néked.

Napsugarak zúgása, amit hallok,

Számban nevednek jó íze van,

Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, istenem, istenem,

Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,

Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm

S hogy te leszel a halál, köszönöm.

E vuietul razelor de soare ceea ce aud,

Pe limbă, numele tău are-un gust plăcut,

Trăsnet sfânt văd ochii mei amândoi.

Dumnezeule, dumnezeule, dumnezeule,

Ieri răscolitul meu suflet deplin s-a spovedit:

Tu ai fost întotdeauna totul în toate,

în fericite senzaţii olfactive,

în delicate mângâieri

Şi în tăioase, triste priviri.

Azi îţi mulţumesc că te aflai acolo

Unde viaţa mi-o simţeam,

Unde se prăbuşeau şi se-nălţau altare.

Mulţumesc pentru patul mie aşternut,

Mulţumesc pentru întâiul scâncet,

Mulţumesc pentru dulcea mamă cu inima frântă,

Pentru tinereţe şi pentru păcate,

Mulţumesc pentru îndoială, pentru credinţă,

Pentru sărut şi pentru suferinţă.

Mulţumesc că nimănui nu i-am rămas dator,

Doar ţie pentru toate.

Vuietul razelor de soare e ceea ce aud,

În gura mea numele tău are-un gust plăcut;

Trăsnet ceresc văd ochii mei amândoi,

Dumnezeule, dumnezeule, dumnezeule,

Sufletul spovedit e acum mai uşor şi vede

Că tu ai fost viaţă, mâhnire, sărut, bucurii,

Şi-ţi mulţumesc că şi moartea tu vei fi.

MAGYAR JAKOBINUS DALA

(Cântecul iacobinului maghiar)

Ujjunk begyéből vér serken ki,

Mikor téged tapogatunk,

Te álmos, szegény Magyarország,

Vajon vagy-e és mink vagyunk?

Vajon lehet-e jobbra várni?

Szemünk és lelkünk fáj bele,

Vajon fölébred valahára

A szolga-népek Bábele?

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz

Végül egy erős akarat?

Hiszen magyar, oláh, szláv bánat

Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk

Már ezer év óta rokon.

Mért nem találkozunk süvöltve

Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,

Morajos, halk, halotti hang.

Árpád hazájában jaj annak,

Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot,

Mi, elnyomottak, összetörtek,

Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság

És pulya had mi, milliók?

Magyarország népe meddig lesz

Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,

Ma se hitünk, se kenyerünk.

Holnap már minden a mienk lesz,

Hogyha akarunk, ha merünk.

Biată, buimacă Ungarie,

Pe tine când te pipăim

Din degete ţâşneşte sânge -

Oare mai eşti, noi mai trăim?

Mai putem spera ceva mai bun?

Ni-e ochi şi suflet chinuit:

Babei al popoarelor de robi,

Oare te vei trezi,-n sfârşit?

De ce nu devin mii de dorinţi

O năprasnică voinţă?

De-i slav, maghiar ori vlah, bănatul

E-n veci aceeaşi suferinţă.

De o mie de ani, ocară

Şi-amar ne-au făcut rudenii.

De ce nu ne-ntâlnim cu vuiet

Pe baricadele ideii?

Un glas au Dunărea şi Oltul,

Murmur şoptit, glas mortuar,

în patria lui Árpád e vai

De cine nu-i domn ori tâlhar.

Când ne-om alia, în sfârşit?

Când vom fi-n rostire temerari?

Noi, cei împilaţi şi zdrobiţi,

Uniţi maghiari şi ne-maghiari?

Cât mai fi-va-n tron ticăloşia,

Iar noi, cei mulţi, laşă oştire?

Popor maghiar, cât vei mai fi

Pui de graur în colivie?

Ungarie de trişti cerşetori,

Azi n-avem pâine, nici credinţă.

Dar mâine toate le-om avea,

De-ndrăznim şi-avem voinţă.

A GAZDAGSÁG ÁLMA

(Vis de bogăţie)

Hűvös park, őszi reggelek:

Dér-ittasan leszállingóznak

Valakire

Vörhenyes tölgyfa-levelek.

Valakinek szeme ragyog,

Szórja a levelet marokkal

S cseng a szive:

»Halleluja, szép aranyok.«

Kél a nap s irigyen nevet:

Valaki boldog. Csönd a parkban

És hullanak

Garmadával a levelek.

Parc rece, toamna-n zori de zi:

Brumate, se desprind şi cad

Pe cineva,

De stejar, frunze stacojii.

Scapără ochii-aceluia,

Le răscoleşte cu palma

Şi inima-i cântă:

„Aur fermecat, aleluia".

Soarele îşi reia drumul:

Cineva-i fericit. În parc

E linişte,

Frunzele cad cu duiumul.

SÁRBAN VESZETT HÓ

(Ninsoare pierdută în noroi)

Fehér hópelyhek, pici melódiák,

Gazdátlan álmok, fagyott angyal-szárnyak,

Jöjjetek, szálljatok, segítsetek

A sárnak.

Fent, a Semmiben, fehér, szűz a világ.

Óh, szép a Semmi, de jobb a valóság.

Jobb a sár, mint a köd s mint köd-kertben

A rózsák.

Sáros, édes Föld (milyen régi e dal),

Te vagy álmok s hópelyhek menedéke:

Élsz és sarad kacag a Semmire,

Az Égre.

Aripi de înger, visuri pribege,

Mici melodii, fulgi de nea, cu roiul

Veniţi şi plutiţi şi ajutaţi

Noroiul.

Sus, în Nimic, lumea-i albă, virgină. Oh,

Nimicu-i superb, dar e mai bun realul.

Decât roze în grădina pâclei, mai bun

Noroiul.

Dulce pământ, clisos (ce cântec vechi),

Tu eşti azil pentru ninsori şi visuri:

Trăieşti, noroiul tău râde de Neant,

De Ceruri.

GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN...

(Gog şi Magog)

Góg és Magóg fia vagyok én,

Hiába döngetek kaput, falat

S mégis megkérdem tőletek:

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,

Fülembe még ősmagyar dal rivall,

Szabad-e Dévénynél betörnöm

Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek

Legyek az új, az énekes Vazul,

Ne halljam az élet új dalait,

Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva

Mégiscsak száll új szárnyakon a dal

S ha elátkozza százszor Pusztaszer,

Mégis győztes, mégis új és magyar.

Sunt urmaşul lui Gog şi Magog,

Zadarnic în porţi şi ziduri bat;

Şi totuşi insist să vă întreb:

E-ngăduit să plâng sub Carpaţi?

Venit-am prin Verecke, drum vestit,

Răsună-n auz străvechile cânturi;

Îngăduit mi-e prin Deveny a năvăli

Cu noul cânt al noilor timpuri?

Să fiu un nou Văzul, menestrel.

Turnaţi-mi în urechi plumb topit

De vreţi să n-aud noile ritmuri,

Călcaţi-mă brutal, nelegiuit.

Dar pân-atunci, plângând, în chinuri,

Cântul prinde aripi noi şi tari;

Mii pe-ntinsul Pustei de l-ar blestema,

Tot va izbândi, că-i nou şi maghiar.

LÉDÁVAL A BÁLBAN

(Cu Leda la bal)

Sikolt a zene, tornyosul, omlik

Parfümös, boldog, forró, ifju pára

S a rózsakoszorús ifjak, leányok

Rettenve néznek egy fekete párra.

»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.

Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk

S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat

A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a víg teremben

Téli szél zúg s elalusznak a lángok.

Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve

Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

Abur tânăr, fierbinte, şi parfum

Pluteşte, se-nalţă, muzica urlă;

Flăcăi şi fete cu coroane de roze

Cu groază privesc perechea ce intră.

„Cine-s?" Intrăm în liniştea tristă.

Ascundem sub văluri a morţii paloare

Şi-n vesela sală risipim în tăcere

Rozele veştedelor noastre coroane.

Muzica se curmă şi-n sala de bal

Şuieră vântul, lumina se stinge.

Când începem dansul, fiece pereche

Se-ndepărte'ază, tremură şi plânge.

JÓ CSÖND-HERCEG ELŐTT

(Bunul prinţ al Liniştii)

Holdfény alatt járom az erdőt.

Vacog a fogam s fütyörészek.

Hátam mögött jön tíz-öles

Jó Csönd-herceg

És jaj nekem, ha visszanézek.

Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,

Vagy fölbámulnék, föl a Holdra:

Egy jajgatás, egy roppanás.

Jó Csönd-herceg

Nagyot lépne és eltiporna.

Îmi clănţăne dinţii şi fluier

Când colind sub lună pădurea.

Cu zece braţe-n urmă-mi vine

Bunul prinţ al Liniştii,

Şi mi-e vai de-ntorc privirea.

Oh, şi vai mi:ar fi de-aş amuţi

Ori ochii-n lună i-aş uita:

Doar un vaiet, doar un trosnet,

Bunul prinţ al Liniştii

Cu pas gigantic m-ar călca.

DALOK TÜZES SZEKERÉN

(În carul de foc al cântecelor)

Vad paripáim, hajrá.

Tomporotok ma véresre verem.

Ma én vagyok ifju Apolló.

No, ki jön utánunk?

Ki éri utol tüzes szekerem?

Gyí, keselyem: fiatal Bűn,

Gyí, jó lovam: fekete Álom,

Mi áttörünk, vad paripáim,

Ezen a szürke életen,

Mi áttörünk a barna halálon.

Kerekeim a sár ne érje,

Patáitokat semmi piszok.

Fény-országúton, hajrá, paripáim,

Nem vágnak elénk

Soha gyönge karu vén kocsisok.

Kis kordék döcögése

Átkát utánunk szórja, no, szórja,

Úgye, paripáim? Hol járunk mi akkor,

Hol jár már akkor

Az új daloknak ifjú Apollója?

Dii, căluţii mei sălbatici.

Azi crupa v-o bat până la sânge.

Azi eu sunt tânărul Apollo.

Ei, cine vine după noi?

Carul de foc cine mi-1 ajunge?

Dii, pintenog: tânăr Păcat,

Dii, cai buni: vise întunecate,

Noi vom răzbi, căluţi sălbatici,

Prin viaţa asta gri,

Prin moartea brună vom răzbate.

Noroiul să n-ajungă la roţi,

Murdăria la a' voastre copite.

Pe drumul de lumină, dii căluţi,

Nu ne-or întrece nicicând

Bătrâni vizitii cu braţe ostenite.

Mărunte telegi hurducate

Blesteme-n urma noastră-or risipi,

Dar ce ne pasă? Atunci unde vom fi,

Cât de departe va ajunge

Tânărul Apollo al noilor melodii?

KOCSI-ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN

(Drum de care în noapte)

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomoru vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

Azi ce scobită-i luna,

Noaptea ce mută şi pustie,

Această zi ce tristă mi-e,

Azi ce scobită-i luna.

Întregul tot e fărâme,

Vâlvătaia abia-i pâlpâire,

E-n ţăndări ce a fost iubire,

Întregul tot e fărâme.

Gonesc c-un car hodorogit,

Vaiet parcă-i zboară-n urmă,

De abis tăcut şi de larmă,

Gonesc c-un car hodorogit.