Kölcsönsorok

A Kölcsönsorok műfordítói érdeklődésemmel kapcsolatos anyagokat, gyűjteményeket tartalmaz. Az apróbb dokumentumok alább helyezkednek el, nagyjából keletkezésük sorrendjében (lefelé), a nagyobb gyűjtemények az aloldalaknál, illetve az oldal alján csatolt dokumentumok között keresendők.

(Például a Dan Culcer, Kocsis Francisko, Ioan Es. Pop, Mircea Florin Sandru és Katarina Frostenson antológiáim teljes anyaga)

Itt látható az a 20. század elején készült,nemrég rekonstruált dokumentumfilm, mely elsőként mutatja be a legnagyobbnak mondott román költő, Mihail Eminescu alakját és életét.

Elszenesedett madarak

Mostanig halogattam Dan Culcer barátom kétnyelvű verskötetének digitalizálását. A nyersanyag megvolt, közösen készítettük elő 2010-ben, hetven éves születésnapja előtt, hogy az Ardealul kiadó és nyomda megjelentesse. Hagytam eltelni fölöttünk két teljes esztendőt, s csak azután fordultam Danhoz, hogy lássam, mit szól az ötlethez - egyetért-e azzal, hogy ingyen fölajánljuk a munkát a Magyar Elektronikus Könyvtárnak. (Válaszától függetlenül, el voltam rá szánva, hogy a magyar változatot mindenképpen elhelyezem a MEK-en, de a kétnyelvű kötet mindenképpen nagyobb eszmei értéket képvisel.)

Örömömre, minden további nélkül beleegyezett javaslatomba. S ma, húsvét vasárnapján sikerült befejeznem. Holnap-holnapután már továbbíthatom is a szerkesztőknek. Addig, hadd állítsak neki emléket itt, a Kölcsönsorokban is egy vers erejéig. A kötetre való megfelelő hivatkozás a kellő időben pedig ott lesz a Téka baloldali oszlopában, a kellő helyen...

Dan Culcer

Elszenesedett madarak

(Păsări carbonizate)

Egy bizonyos napon madárrá változunk

irány az ég és átszakítjuk kéklő papírját,

Régóta ismerünk, óriás-szemed, mely mindent lát és tud

Üres szemgödrödből kitépve, véresen

Boldogan élünk, te besárgult papiros-baba

Egyesek általérnek, egek fölött további egek

körös körül, mint a körök, páncélos pincefedelek.

A tiszta égbolton fehér krétával az írás:

Tilos a kijárás, életveszélyes! Sortűz.

Felszólítás nélkül.

Odaát, vajon csak elszenesedve?

Într-o zi anume ne-om transforma în păsări

spre cer şi vom străpunge hârtia lui albastră

Demult te ştim, ai ochii de uriaşă, vezi tot şi ştii toate

Iar în orbite oarbe, cu ochii smulşi, în sânge,

Trăim fericiţi, păpuşă cu mască de carton gălbui.

Unii vor trece, sunt ceruri peste ceruri, peste ape

în jur, ca şi cercuri, porţi blindate, trape.

Pe bolta cea senină stă scris cu cretă albă :

Ieşirea interzisă, pericol de moarte ! Salvă.

Fără somaţie.

Dincolo, oare, numai carbonizaţi?

(Forrás: Dan Culcer: Utopia/Utópia, Ed. Ardealul kiadó, 2010. Cseke Gábor fordítása)

Valósággá vált Utópia

Nemrégiben sikerült rávennem a Párizsban élő Dan Culcert, hogy két évvel ezelőtt az Ardealul kiadónál megjelentetett kétnyelvű, általam fordított kötetét (Utopia/Utópia) - amelyről itt olvashatni a Káfé főnixen korabeli jelzést - helyezzük el a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Amúgy sem bővelkednek kétnyelvű munkákban...

Pár napja immár elérhető a munka, s azon melegében siettem tudatni a hírt a szerzővel. Ezt írtam neki:

"Íme, az Utópiából Valóság lett: jó szemmel nézhet majd ránk az Úr, és ettől arrafelé élvezhetjük a digitális örökkévalóság áldásait."

Estére már választ is kaptam Párizsból:

"Ahogy mondod, ez az utópia valósággá vált. Maradtak még némi földre hozandó utópiák. Listát készíthetnénk belőlük. Bár azt hiszem, túl hosszú lenne. Úgy tűnik, írtam már neked, hogy a címadó UTÓPIA című vers szőrén-szálán kimaradt a kötetből. Azt hiszem, méghozzá lefordítatlanul. Természetesen az én hibámból, valószínűleg egy utolsó tördelési változtatás tüntette el.

Elküldeném azért a szöveget, kerül még annyi utópikus ihleted és időd, hogy vedd ezt az utolsó akadályt is, s utána már a kommunizms következik, vagyis a földre szállt utópia.

Utopia

întru această fericire nesfârşită

o, rătăcirea mea minoritară,

cresc zarzării şi ghimpii şi-lăsară

în limba mea amară şi coclită

Să ne ferim şi ochii de risipă

închişi, cu mâinile pe piept, să-i ţinem

şi chiar suflarea oarbă s-o reţinem

când construim această lume-n pripă.

Mond neked valamit ez a szöveg? Talán mégis csak lefordítottad már?

Megtisztelő, hogy bekerülhettem a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Kérlek, tolmácsold a honlap gazdájának szívből jövő köszönetemet.

Most is leírom, hogy ha a Fennvaló úgy akarja, tehetünk még egy vagy két lépést közös kétnyelvű tervünk ügyében.

Még van egy feladatom.

Elküldtem Kolozsvárra, az egyetemi könyvtár címére, könyvtáram nagy részét, de magamnál tartottam néhány igen jó magyar versantológiát, a Zirkuli Péter könyvét és a Te kötetedet.

Zirkuli Ion Barbut, Lucian Blagát és Arghezit, Emil Bottát, Doinaşt, Ion Caraiont, Nichita Stănescut stb. fordított. Te a kortársak mellett döntöttél. A román irodalom fordításának legátfogóbb fegyvertényét a magyar műfordítók valósították meg.

Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a mi békés szándékunk felülkerekedhet, mert jól tudjuk, hogy csakis inter arma silent musae. Azaz, fegyverek közt hallgatnak a múzsák! De hogy ha a múzsáknak megjön a hangjuk, vajon a fegyverek elnémulnak-e?

Barátsággal, Dan"

*

A verset ekkor láttam-olvastam először, de amilyen gyorsan csak lehetett, siettem tolmácsolni.

Utópia

mily véghetetlenül boldog a lelkem

ó, ti kisebbségi tévelygéseim,

érik a kökény s a tüskék nyársain

meglátom keserű lepedékes nyelvem

Tekintetünket el ne tékozoljuk,

szemet behunyni, kezeket karba tenni

így vakon akár nem is lélegezni

míg e világot gyorsan összedobjuk.

Fordította: Cseke Gábor

Őszikék?

Dan Culcer

Magam igéje... / Eu cuvînt...

Magam igéje immár nem leszek

Csak amikor már élő nem leszek

De akkor is dalolni fogok

Szó helyett könnyet hullatok.

*

Eu cuvînt n-am să-mi mai fiu

Numai cînd n-oi mai fi viu,

Da’ şi-atunce am să cînt

Cu al lacrimii cuvînt.

Az idő visszacsörgedez... / Timpul

curge înapoi

Az idő visszacsörgedez

Múltunk vizére átevez

Majd előre is folydogál

Amikor ajkunk néma már

Üres a termető sivár

*

Timpul curge înapoi

Spre ce-am fost odată Noi

Şi-o să curgă şi-nainte,

Cînd ne-om fi stinse cuvinte

Fără cruci, fără morminte.

Sípon muzsikáló költő

2007-ben, Paul Drumaru mesteri tolmácsolásában jelent meg Kányádi Sándor Monolog interior cu uşa deschisă címmel román nyelvű versesfüzet a költő válogatott verseivel. A kiadás a Mircea Dinescu által igazgatott Fundaţie pentru Poezie Mircea Dinescu nevű alapítvány adta ki, Ioan Alexandru elő- és A.E. Baconsky utószavával: az első 1982-ben, a második 1969-ben íródott, tehát nyilvánvaló, hogy nem foghatják be a kiteljesedett, az érett, az életmű egészére visszatekintő költőt. Megteszi viszont helyettük a pályatárs és kiadó szerepében maga Dinescu, aki a kötet hátlapján, mintegy fülszövegként az alábbi, szabadverssel felérő ajánlással adja a román olvasó kezébe a ma élő legnagyobb magyar költők egyikét.

Mircea Dinescu

Távolról nézve...

(Dacă te uiţi de departe...)

Távolról nézve úgy tűnik, hogy a költő

Kányádi Sándor levélen vagy pánsípon muzsikál,

fittyet hányva véle a Történelemnek.

Közelről viszont, Pán istenségből huszadik századi

uraság lesz, aki fegyverként forgatja kecsességét,

készen arra, hogy sípjával legépfegyverezze

a bennünket kerítő gonoszt, a Mennyek kapuján fityegő lakattal

együtt.

Olyan időkben, amikor az írók szégyentelenül

bocsátották áruba tollukat és lelkiismeretüket, a középkori

burgban, melyben tehetségét és megélhetését vitte vásárra,

Kányádi Sándor merészelt nem-et mondani

és semmibe venni a társadalmi ranglétra

mézesmadzagját.

Kiáltó szavát igen kevesen hallották meg akkoriban,

mivel legtöbbünk viasszal tömte be a fülét

hogy megszabaduljon a kísértő gondolattól, miszerint

szabad ember lehetsz egy börtön falai

között is.

Fordította Cseke Gábor

*

Dacă te uiţi de departe, ai sentimentul că poetul

Kânyâdi Sândor cântă la frunză sau la nai,

ignorând în felul acesta Istoria.

De aproape însă, zeul Pan se transformă într-un

domn al veacului XX, ce-şi foloseşte delicateţea

ca pe o armă, dispus la o adică să mitralieze

cu naiul răul din jur şi lacătul ruginit de la porţile

Raiului.

Într-o vreme când scriitorii îşi scoteau la vânzare

fără ruşine uneltele şi conştiinţa, în burgul

medieval în care şi-a tocit pana şi existenţa,

Kânyâdi Sândor a avut curajul să spună

nu şi să ignore treptele unse cu miere ale scării

sociale.

Foarte puţini i-am auzit atunci strigătul,

pentru că cei mai mulţi dintre noi şi-au turnat

ceară în urechi ca să scape de complexul că poţi

fi un om liber chiar şi între zidurile unei

închisori.

"Borzadva kérdezzük, mi lesz még..."

Orvos barátom gyors segítségemet kérte, hogy az általa szervezett román-magyar orvosi tanácskozás egyik dolgozatában szereplő József Attila idézetnek találjuk meg a hiteles magyar tolmácsolását. A költemény: Thomas Mann üdvözlése. Egyetlen, könnyen elérhető forrásomhoz nyúltam: Paul Drumarunak a Kriterionnál megjelent József Attila: 32 költemény - Attila József: 32 poeme (1995) c. kis kötethez, amely egy később megjelenő, ugyancsak Drumaru fordította József Attila összes előzetese volt, kétnyelvű kiadásban. Sajnálatos módon, abban nem szerepelt a vers. A könyvtgárban sem jártam nagyobb szerencsével, ezért Kocsis Francisko barátomhoz folyamodtam, remélve, hogy a Vatra szerkesztőségének román nyelvű forrásai számosabbak és sokoldalúbbak. Nem is csalódtam: másnap már a kezemben volt Mihai Beniuc 1967-ben megjelent tolmácsolása (József Attila: Poezii, Editura pentru Literatura, Bucuresti, kétnyelvű), illetve barátom ajándéka: az ő fordítása.

József Attila

Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -

(igy nem szökik rá hirtelen az éj)

s mig kis szive nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kiván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:

igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,

mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt

s együtt vagyunk veled mindannyian,

kinek emberhez méltó gondja van.

Te jól tudod, a költő sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,

hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

Párnás szavadon át nem üt a zaj -

mesélj arról, mi a szép, mi a baj,

emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.

Most temettük el szegény Kosztolányit

s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,

honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,

fő-e uj méreg, mely közénk hatol -

meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

de mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők - szabadok, kedvesek

- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

fehérek közt egy európait.

1937. január eleje

Lui Thomas Mann

Cum un copil ce-ar vrea să doarmă cere

culcat în pat: „Hai încă nu te duce

spune-o poveste!” (poate-i o părere

că noaptea n-are cum să-l mai apuce),

şi-n timp ce-i bate inima grăbită

nici el nu ştie ce-ar dori mai tare,

povestea s-o audă povestită,

ori doar să-i fii alături la culcare:

hai şezi cu noi şi spune tot ce spui

de obicei, deşi uitare nu-i

la noi; hai spune că sîntem cu tine

ca toţi ce despre om gîndesc de bine.

Tu ştii, poetul nu poate să-nşale;

ce-i drept ne spune, nu doar ce real e,

ne dă lumina, pentru suflet, care

alungă-n lături orice-ntunecare.

Cum Castorp prin femeie străvăzu,

prin noi să străvedem ne fă azi tu.

Nu zvonuri sună-n vorba ta domoală,

spune ce-i bun şi ce-i a vremii boală,

ridică-ne din jale-n ce-i curat.

Pe Kosztolányi ieri l-am îngropat,

şi cancerul cum roase trupul său,

rod state-monştri omenia greu,

iar noi ne întrebăm, ce-o să mai vină,

ce monştri azvîrl noroi peste lumină;

se fierb şi pentru noi otrăvi drăceşti –

rămîne loc, tu unde să citeşti?...

Cînd vorbeşti să nu ne fleşcăim,

bărbaţi mereu bărbaţi să fim, să fim,

femeile femei – voioşi, senini,

şi oameni, că sîntem tot mai puţini...

Ia loc. Începe şi ne povesteşte.

E cîte unul care doar priveşte

la tine bucuros şi cu elan,

că printre albi tu eşti european.

Mihai Beniuc fordítása

Urare de bun venit lui Thomas Mann

Precum copilul tânjind după tihnă,

ajuns deja lângă patul de-odihnă

te mai roagă: „Rămâi, spune-o poveste” –

(să nu-l prindă noaptea brusc, fără veste)

şi-n timp ce inimioara-i bate-agitată

nu ştie nici el de-i mai înfocată

pofta de basm ori de a-i fi aproape:

te rugăm: Stai cu noi, zi-ne de toate,

străvechea poveste, nicicând uitată,

spune-ne că eşti cu noi laolaltă

şi suntem cu tine-mpreună toţi cei

ce au gânduri demne de om, idei.

Ştii, poetul nu minte pentru nimic:

zi-ne adevărul, nu doar ce-i veridic,

lumina de care scapără mintea,

căci singuri rătăcim în noaptea grea.

Precum prin madam Chauchat Hans Castorp,

azi să străvedem şi noi prin propriul corp.

Glasu-ţi calm nu trădează tărăboiul –

frumosul povesteşte-l, zi-ne şi baiul,

înalţă-ne din doliu la dorinţă.

Ca-n Kosztolányi, trecut în nefiinţă,

cancer groaznic roade-n umanitate

în prea destule monstruoase state,

iar noi întrebăm năuci: ce urmează,

de unde-s noile idei ce lezează,

se fierb otrăvuri noi pentru-a ne-nvrăjbi –

cât timp vom mai avea un loc pentru-a citi?...

Să nu ne-nmuiem când tu ridici glasul,

să rămână bărbat drept bărbatul

şi femeie femeia – liberi, senini –

şi oameni toţi, căci ei sunt tot mai puţini...

Ia loc. Începe-ţi povestea pe-ndelete.

Noi te-ascultăm; fi-vor şi din cei ce te

vor admira numai pentru că pot vedea

printre albi un european sadea.

1937, începutul lui ianuarie

Fordította Kocsis Francisko

Barátom kísérőleveléből pedig megtudtam, hogy jó ideje dolgozik a magyar költészet nagy antológiáján, s az ő fordítása annak anyagából való. A két változat összehasonlításából könnyen leszűrhetjük, melyik a sikerültebb, a korszerűbb, a józsefattilásabb. Számomra nyilvánvaló, hogy Kocsis mélyebben, szervesebben érzi-értelmezi a magyar nyelvű versvilágot, a modern magyar költészetet és annak szellemiségét, ezért minden további nélkül az ő fordítását javasoltam átvételre.

Régi román poéta Tusnádon

D.C.D. Aricescu (1823-1886) román történész, prózaíró és naiv költő volt. Fő műve a román 1848-as forradalom története, de figyelemre méltók emlékiratai is. Verskötetei közül az egyik, mely 1872-ben jelent meg Bukarestben, a Frumos este Tuşnadul (Szépséges vagy Tusnád) címet viseli. Kíváncsian lapoztam fel s két, Tusnádról szóló versre bukkantam. Az elsőben a fürdőhelyre érkezés örömeit, a másikban - amely a kötet záró darabja - a nosztalgikus búcsúnak ad hangot. Aricescu valószínűleg egyike lehetett azoknak a román fürdővendégeknek, akik a XIX. század második felében valósággal elözönlötték Tusnádot, amelynek akkor támadt messzehangzó hírneve. A nem túl igényes versek ennek az erdélyi fürdőhelyre irányuló rajongásnak a művészi kordokumentumai. Mivel az eredeti szövegek a kor helyesírása szerint, számomra furcsa betűjelekkel íródtak, a román változatot fotókópiában mellékelem; rákattintásra jól olvashatóvá válnak. (Cseke Gábor)

D. C. D. Aricescu

Szépséges vagy Tusnád

(Frumos este Tuşnadul)

Mily szépséges vagy, Tusnád, az oromról lenézve!

Még pompásabb a látvány a kilátóhoz érve!

Mily szépséges vagy, Tusnád, hegyekkel, fenyvesekkel,

Az Olttal, a sok szirttel s a sok árnyas ligettel!

Mily szépséges vagy, Tusnád, az áldott nyár havában,

Az enyhet adó árnyék szerelmes mámorában.

Mily szépséges vagy, Tusnád, minden varázsos éjjel,

Mikor a völgy homályát ködök oszlatják széjjel!

Mily szépséges vagy, Tusnád, amikor a csalitba

Sok lelkes virág kelyhét szelíd imára nyitja!

De még pompázóbb vagy te a fényes holdvilágnál,

Nincs szépségesebb zene egy csöndes áriánál.

Boldog lélek, kit akkor kedves múzsa ölelget,

s édes álomban ígér sok sóhajos szerelmet.

Jertek Tusnádra mind, ti szegény szenvedők,

S ti is, ó Múzsafiak, ti egymást szeretők!

A hegyeket csupa jókedv, a lét derűs nyugalma,

Szerelem és költészet, a víg boldogság lakja!

1872 július

Ágyő, Tusnád!

(Adio, Tuşnadu!)

Ágyő, te vadregényes! Ágyő, Tusnád, te szépség!

Ütött a búcsúóra, ehhez nem férhet kétség!

Kilátó magasából, kedves Parnasszusomból,

Mily boldog napok ízét vihetem magammal.

Ide hallszott az Oltnak harsogó sziklaágya,

A széltől nyögő erdő, a sólyom suhanása;

Fülembe itt lopózott madarak hetyke füttye,

S a fenyőillat fészke itt öltözött ezüstbe.

A Múzsával kettesben arany álmokat szőttünk,

Melyek a tűnt napokkal füstté váltak fölöttünk.

Ágyő, életem hű tere, ágyő, te ábránd!

Mikor majd a csalódás szomorúsága száll rám,

Te jutsz majd az eszembe, s forrásodnál az őzek,

Mint gyermeknek az anyja, mint szerelem a nőnek.

Ágyő, te drága erdő, hol Múzsám pihegett,

S szerelmes sóhajából sodortam verseket!

Ágyő, jéghideg forrás, vized imádtam én!

Ágyő, ti kis virágok a rétek kebelén!

Ágyő, szigorú szikla! Ágyő, kedves kilátó!

Könnyek szöknek szemembe, búcsúzom, jóbarátok!

Keblemben új remény kél, hogy majd a jövő nyáron

A szent ihletet nálad ugyanitt megtalálom!

Ágyő, te drága Múzsa, ihletett szellemem!

Ma itthagylak, más Múzsát áhít az én szivem.

Te ittmaradsz magadra a kilátó ölében,

Körötted a virágok mint istenek kegyében.

Hő szívemből remélem, hogy felkeresel engem,

Szerelmem két szemében ragyogsz fel Bukarestben!

[18]72 augusztus 10.

Cseke Gábor fordítása

Baranyi Ferenc két nyelven

Ugyan nyersfordítások alapján, de alapos és hiteles költői-fordítói munkát végzett Ion Brad azzal, hogy megjelentette Baranyi Ferenc válogatott verseit. (Baranyi amúgy szubjektíven is kötődik életemhez: 1968-as szófiai találkozásunk kétszeresen is nevezetes: 1. akkor láttam - az ő személyében - először emberközelből hús-vér anyaországi költőt; 2. a világifjúsági találkozón ő a magyar, én a román küldöttség tagjaként egyformán voltunk határon túli költők...) A 2012-ben a Biblioteca Bucurestilor kiadásában megjelent kétnyelvű kötetből vett néhány verssel igyekszem illusztrálni az első mondatban állítottakat. (csg)

Baranyi Ferenc:

Vérzik a ház

A fáskamrában halt meg az anyám

ezerkilencszázhetven

április nyolcadikán.

Vére, a vére kicsöppent,

izzik a kamra falán,

iszony-darazsak ülnek

körben a vér pipacsán,

fullánkjukat beleszúrják

a falba és át a falon,

átdöfnek már a szobákon

mint sejteken át a szurony,

s vérzik a ház, csupa tajték

a kémény pereme is,

mindenütt vérzik a hajlék,

a csöndje, a jószága is,

ki kellene nyitni a kamrát,

le kéne meszelni a vért,

senki se nyitja ki mégsem,

senki se tudja miért,

oly kicsi kamra pedig! Hogy

fért bele ennyi magány

ezerkilencszázhetven

április nyolcadikán?

(1970)

Sângerează casa

În magazia de lemne, maică-mea

a închis ochii pe veci.

în aprilie o mie nouă sute şaptezeci.

Sângele, sângele ei a ţâşnit,

ca focul aprins pe perete,

viespile groaznice s-au şi grăbit

de roşul sângelui bete,

cu áce-ascuţite înfipte-n perete,

în perete şi prin perete-ndelung,

chiar şi prin camere străpung

ca o baionetă-n celula întunecoasă,

totul e o spumă de sânge în casă,

până şi-n horn şi-n curtea cu vite,

toate altfel ar trebui rânduite –

magazia deschisă şi, în sfârşit,

sângele-ar trebui văruit,

chiar dacă nimeni nu vrea, nu se ştie

de ce nu se-apropie de magazie,

unde pragul ultim a fost să-l treci

în opt aprilie nouă sute şaptezeci?

(1970)

Körözvény

Ezerkilencszázhetvenkilenc

október tizenharmadikán

fölegyenesedett a kertben

és lopva szétnézett az apám.

Az ásót földbe ütve hagyta,

mintha csupán a boltba menne,

s mivel kezén is, homlokán is

zavarta őt a munka szennye:

megmosdózott a locsolónál

– nyitva maradt nyomán a vízcsap –

s úgy lopakodott ki a kertből,

mint aki percre távozik csak.

Aztán – mikor senki se látta –

egy alacsony felhőre lépett

és nekivágott kiskabátban

a magasságos őszi égnek,

amikor rájöttünk a cselre:

már nem tudtuk követni szemmel.

Fogják meg! Ott! A földi létből

kereket old egy öregember!

(1979)

Dat în urmărire

Nouă sute şaptezeci şi nouă,

în octombrie treisprezece,

tata se uita-n grădină

cu privirea tristă, rece.

A lăsat sapa-n pământ,

parcă dus la prăvălie,

şi pe frunte şi pe mâini,

dezgustat de mâzga vie,

s-a spălat la stropitoare –

robinetul desfăcut

l-a uitat, si din grădină,

a lipsit doar un minut.

Dar cum nimenea nu-l vede

spre un nor uşor se-ndeamnă,

îmbrăcat doar c-o jachetă,

sus, pe cerul-nalt de toamnă,

de vicleana-i uneltire

prea târziu ne-am dat noi seamă.

Prindeţi-l! Bătrânul fuge

de viaţa pământeană!

(1979)

Kérdések mindnyájunkhoz

Ha itt mindenki jól tudta

és világosan látta

és előre figyelmeztetett

és bátran szembeszállt –

akkor ki a fene verte vörösre a tenyerét

a mámorosra hergelt nagygyűléseken?

És ki böfögött megelégedetten,

amikor a kiválasztottak asztaláról

veknik is potyogtak, nemcsak morzsák?

És ki vigyorgott vásott diadallal,

amikor a védtelen üzemekből

hazamentette túlméretezett

hányadát az elprédált jövőnek?

És ki kérte számon a lecsapott

emberfőket, amig saját feje

nem fájhatott az országos emésztés

ütemre horkoló időszakában,

mert alva is a „ne szólj szám” arannyal

befuttatott igazságát motyogta?

És ki fogadta el az ingyenes

gyógykezelést és oktatást, az olcsó

színházjegyet a kispénzű hazától,

miközben a háromszín lobogót

csak rongyot rázni vette a kezébe?

Ki játszik rá a tettestárs tömeg

jócskán megkésett szégyenérzetére?

(1989)

Întrebări pentru toţi

Dacă aici cu toţii cunoşteau

observând prea bine

şi prevenindu-ne la timp

cu mult curaj în opoziţie –

atunci cine naiba şi-a înroşit palmele

la marile-adunări, în plin extaz?

Şi cine a râgâit, cu satisfacţie,

când au căzut de pe masa aleşilor

nu fărâmituri, ci chiar franzele?

Şi cine-a rânjit cu glorie jerpelită,

când uzinele fără apărare

au salvat cota prea-naltă

a viitorului nostru în risipiri?

Şi cine-a cerut socoteală,

pentru capetele tăiate, fără să-l doară capul,

când mistuirea naţională se făcea sforăind,

şi chiar prin somn mormăia

adevărul zicalei „tăcerea-i de aur?

Şi cine a primit de la sărmana patrie

tratament medical, educaţie şi un ieftin bilet de

teatru,

în timp ce flutura tricolorul

doar ca pe-o cârpă?

Cine se foloseşte de ruşinea târzie

a mulţimii complicilor?

(1989)

Elekes Ferenc románul

Baráti kérésnek teszek eleget, amikor Elekes Ferenc jegyzeteket és kisregényét tartalmazó, román nyelvre fordított könyvét lektorálom, fésülgetem. A mércém minden esetben egy és ugyanaz: ott, ahol önkéntelenül is megérzem a szöveg eredendő lírai humorát, ott remekbe sikerült a fordítás. Ahol ezt nem érezni, az átültetés nyelvi pontosságával ott sem lehet baj, de az eredeti szellem, ugye...

De a fordítások azért valók elsősorban, hogy gyorsan és hitelesen megismerjük egy másnyelvű alkotó világszemléletét, problémaérzékenységét. Munkámból még maradt valamennyi a következő napokra, néhány rövid jegyzetet azért eltennék ide is emlékbe. Ahogy a szép leveleket szokás egy herbárium számára lepréselni. (csg)

OM ÎN CHIP DE FERI

Feriforma ember

Tu eşti, nu-i aşa, Feri, abia te mai recunosc, adică nu cumva să te superi, dar aşa-i la bătrâneţe, şi-acum numai după felul cum mergi m-am gândit că tu trebuie să fi, tu ai avut mereu un fel al tău, special, de a păşi, ei bine, este tocmai ceea ce am descoperit eu acum, nu după chipul tău mi-am dat seama cine vine din faţă, nu-i aşa că tu nu mă recunoşti, nici nu mă mir, păţesc de multe ori aşa, trece pe lângă mine un vechi amic iar eu îl las să se tot ducă, mai cu seamă dacă nu-mi aduc atunci aminte de nici un subiect ce să ne poată fi comun şi pe marginea căruia am pute sta de vorbă, aşa cum facem noi acum, aici, în razele astea frumoase ale soarelui, prin urmare este interesant că tu ai avut un anume fel de a merge, nu care cumva să te superi, nu la vreun fel de bălăngănit mă refer, ori la ceva asemănător, pentru că sunt pe stradă dintr-aceia care umblă aşa, cum să zic, de parcă şi-ar azvârli picioarele, când te-am zărit am şi zis, în sinea mea, uite ce om în chip de Feri, adică te-am recunoscut instantaneu, după mers, nu cumva să te superi că te reţin, trebuie să-ţi spun, în situaţia aceasta, că mă controlez şi eu de multe ori, îs curios de memoria mea, mă opresc şi îmi zdrobesc capul că oare cum o cheamă pe nevasta ăstuia ori a ăluilalt, ori a cuiva, pentru că a fost o vreme când le cunoşteam, chiar şi după nume, adică asta contează, ca omul să nu-şi irosească dibăcia de a-şi aminti, pentru că asta îi menţine în stare bună întreg organismul, aşadar aşa îi fac gimnastică creierului meu, nu cumva să te superi că te-am recunoscut după mersul tău aparte, îmi aduc aminte totuşi şi de altele în legătură cu tine, de pildă că ai scris nişte simpatice versuri frumoase despre iubire, despre grădină, până şi despre şcoala ta ai scris, din asta aş putea cita acum din memorie chiar aici pe stradă, în lumina asta frumoasă a soarelui, câteva versuri, îmi aduc aminte că atunci când am citit-o pentru prima oară, nu cumva să te superi, dar m-am gândit că ai copiat-o din ceva carte, era atâta de ciudat atunci pentru mine că, uite, amicul acesta al meu ştie să scrie aşa de frumoase, drăgălaşe versuri, păi cum de se poate aşa ceva, cum că cineva, ca de pildă tu, care mi-ai fost prieten, numai ce se apucă şi pur şi simplu şi scrie o poezioară minunată, îţi spun, ţi-o pot recita şi acum din memorie, asta-i ceva deosebit, tare deosebită treabă că până şi după atâţia ani îmi aduc aminte de rândurile tale, pentru că sunt poeţi mari, atâta de mari încât ei umplu toate lexicoanele, dar uite că, în această frumoasă lumină a soarelui, n-aş putea cita din cap nici măcar un rând dintr-ale lor, cu toate că memoria mea este încă bună, şi până şi vederea mea trebuie că-i încă bună de vreme ce te-am recunoscut după mers, adică tu ai un mers aparte, ceea ce însă nu ştiu, este dacă mai scrii şi acum, ca mai demult, asemenea drăgălaşe versuri frumoase, prin urmare dintr-acelea care să-l şocheze pe om, şi care să-i rămână pentru totdeauna în memorie, chiar nu te supăra, versuri dintr-alea Feriforme…

Ugye te vagy, Feri, alig ismerlek meg, már meg ne haragudj, de ilyen a vénség, most is csak a járásodról gondoltam, hogy te kell legyél, volt neked mindig egy speciális járásod, na, azt fedeztem föl most, nem az ábrázatodról jöttem rá, ki jön szembe velem, ugye, te meg sem ismersz engem, nem is csodálkozom, sokszor járok úgy, elmegy mellettem egy régi haver, én meg hagyom, hogy menjen, különösen, ha nem emlékszem semmi közös témára, amiről beszélgethetnénk, mint mi most itt, ebben a szép napsütésben, szóval érdekes, hogy volt neked egy speciális járásod, már meg ne haragudj, nem valami sántításra gondolok, vagy ilyesmi, mert van, aki úgy jár az utcán, hogy valósággal dobálja a lábát, vagy hogy is mondjam, amikor megpillantottalak, mondtam is magamban, na, nézz oda, milyen feriforma ember, szóval reád ismertem azonnal a járásodról, már meg ne haragudj, hogy fönntartalak, az a helyzet, hogy sokszor saját magamat is kontrollálom, kiváncsi vagyok a memóriámra, megállok és töröm a fejem, na, hogy is hívják ennek és ennek a feleségét, vagy valakijét, mert volt idő, amikor ismertem őket név szerint is, szóval az számít, hogy az ember ne veszítse el az emlékezőtehetségét, mert az tartja jó karban az egész szervezetét, szóval tornáztatom az agyamat az ilyesmivel, már meg ne haragudj, hogy fölismertelek a speciális járásodról, azért emlékszem én egyebekre is veled kapcsolatosan, például írtál volt szép, hercig verseket a szerelemről, telekről, még az iskoládról is írtál, annak néhány sorát most fejből tudnám idézni itt, az utcán, ebben a szép napsütésben, emlékszem, amikor legelőször olvastam, már meg ne haragudj, de arra gondoltam, kimásoltad valamilyen könyvből, olyan furcsa volt akkor nekem, hogy ez a haver ilyen szép, hercig verset tud írni, hát hogy lehet az, hogy csak nekifog valaki, mint például te, aki haver voltál és egyszerűen ír egy szép, hercig verset, mondom, most is tudnám idézni fejből, ez nagy dolog, nagyon nagy dolog, hogy annyi év után is emlékszem a soraidra, mert vannak nagy költők, akkorák, hogy tele van velük minden lexikon, de nem tudnék fejből idézni tőlük egyetlen sort sem ebben a szép napsütésben, pedig még mindig jó a memóriám, s a meglátásom is jó kell hogy legyen, ha már megismertelek a járásodról, szóval van neked egy speciális járásod, csak azt nem tudom, írsz-e mostanában szép, hercig verseket, mint régen, szóval olyant, ami megcsapja az embert, s ottmarad végleg az emlékezetében, már meg ne haragudj, olyan feriforma verset...

CU PRIVIRE LA FAPTUL…

Tekintettel arra...

…că pe neaşteptate mi-au crescut prin urechi bizare fire de păr negru, în ciuda acestora pretutindeni în lume demonstranţii se aleg cu şuturi în burtă şi cu lovituri în cap, privitor la faptul că le-am urat tuturor anul nou cu fericire, că m-au năpădit iară bolile mele multicauzale, cu excepţia acelora la care ţineam, cu privire la faptul că vor să globalizeze acea peste măsură de grea operaţie care se obişnuieşte a fi numită scărpinarea spinării, cu privire la faptul că, deşi eu nu cred în horoscop, s-au scumpit totuşi şireturile pentru pantofi, sigur, şi tirbuşoanele şi sarea, cu privire la faptul că omul deştept nu se împiedecă de două ori în aceeaşi piatră, iar eu realmente caut acele pietre în care deja m-am împiedecat, considerându-mă totuşi om deştept, prin urmare trebuie să spun, cu privire la o sumedenie de asemenea fenomene ciudate, că nu este permis a le atribui nimicurilor o exagerat de mare importanţă, eventual doar direcţiei din care suflă vântul de pe deasupra cimitirului.

...hogy váratlanul furcsa, fekete szőrszálak nőttek ki a fülemből, ennek ellenére a világon mindenütt hasbarúgják és fejbeverik a tüntetőket, tekintettel arra, hogy boldog újesztendőt kívántam mindenkinek, előjöttek újra a multikauzális betegségeim, kivéve azokat, amelyekhez ragaszkodtam, tekintettel arra, hogy globalizálni akarják azt a fölöttébb nehéz műveletet, amit hátvakarásnak szokás nevezni, tekintettel arra, hogy bár nem hiszek a horoszkópban, mégis megdrágult a cipőfűző, persze, a dugóhúzó és a só is, tekintettel arra, hogy okos ember kétszer nem botlik bele ugyanabba a kőbe, én pedig valósággal keresem azokat a köveket, amelyekbe már belebotlottam, mégis okosnak tartom magam, szóval tekintettel egy csomó furcsa jelenségre, azt kell mondanom, hogy nem szabad túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani semminek, talán csak annak, hogy merről fúj a temetői szél.

MURMUR FRIVOL

Locsogás, könnyedén

Mi-ar place să fiu acum într-un port – în cârciuma de acolo, desigur – pe undeva printr-un port din sud, pe acolo pe unde şed, pierduţi în visuri, mateloţi liniştiţi, pe unde vântul aduce arome de scoici şi alge, pe-acolo mi-ar place să fiu acum, pe undeva prin sud, pe unde depărtarea este deja pe aproape, la fel şi ideile, din când în când se ivesc insulele. Doamne, unde să fie după-amiezele acelea frumoase ce se întindeau în înserări, când nu-ţi pasă cât este ceasul, de-i zi de miercuri, ori este vineri, în care timpul se împrăştie precum nisipul, ori ca viaţa, în care omul preţuieşte clipa, de vreme ce este clar că numai clipa este veşnică, asta o ştie bine până şi însăşi aparent nemuritoarea mare, de-aia se tot agită, iar de va fi să se liniştească, până şi-atunci, pe acolo prin adâncurile ei, stau mereu încordate niscai tare mari îngrijorări. Ştiu bine că toate acestea sunt doar aşa un clipocit, jocuri cu vorbele, concepute în timpul gimnasticii de dimineaţă, sunt un joc precum este şi o partidă de şah jucată cu tine însuţi, ori o plimbare făcută de unu-singur, indiferent încotro şi până unde, când hoinăreşti pe ici pe colo, umbli doar de dragul umblatului, precum spune asta şi un poet, sigur, poetul acesta o spune tare bine, pentru că de mers trebuie oricum să mergi, de dragul mersului doar, nu-i bine dacă omul se duce mereu doar acolo unde este neapărat nevoit să se ducă, prin urmare umblatul obligatoriu nu-i bun. Acum procedez ca şi când aş şti ce e bine şi ce nu-i bine. Nici atunci nu-i bine când omul procedează ca unul care ştie.

Kikötőben szeretnék lenni most - kocsmában, persze -, valahol egy déli kikötőben, hol hallgatag matrózok üldögélnek révedezve, kagylók és moszatok szagát hozza a szél, ott szeretnék lenni most, valahol délen, ahol már közel a messziség, s akár az ötletek, olykor fölbukkannak a szigetek. Istenem, hol vannak azok a szép, estébe nyúló délutánok, amikor teljesen mindegy, hogy hány az óra, szerda van-e, vagy péntek, ahol csak úgy elpereg az idő, akár a homok, vagy mint az élet, ahol az ember megbecsüli a pillanatot, hisz nyilvánvaló, hogy csak a pillanat örök, ezt maga a végtelennek tűnő tenger is jól ismeri, ezért is hánykolódik, s ha lecsöndesül, a mélyben akkor is ott feszül valami nagy-nagy nyugtalanság. Jól tudom, mindez csak locsogás, játék a szavakkal, reggeli torna fogalmazásból, olyan, mint mikor az ember önmagával sakkozik, vagy csak úgy elindul sétálni, mindegy, hogy merre s meddig, csak jár-kél erre-arra, csak megy a menésért, amiként azt egy költő mondja, persze, ez a költő nagyon jól mondja, mert úgyis kell menni, csupán a menésért, nem jó, ha az ember mindig csak oda megy, ahová föltétlen mennie kell, szóval a kényszerű menés nem jó. Most úgy teszek, mint aki tudja, mi a jó és mi a nem jó. Az sem jó, ha az ember úgy tesz, mint aki tudja.

Cornel Câlţea fordításai

Kocsis Francisko fordítása közben

Nem itt lenne a helye az alábbi 2 versnek, elvégre az urszu 2b-n jelentettem be s tettem nyilvánossá készülő kétnyelvű válogatásomat Kocsis Francisko költői terméséből. Most, hogy elküldte még piacra nem került, de gyakorlatilag már kész legújabb kötetét - Melancolii sub forma continuată ('Hosszantartó búbánat', Ardealul, 2012) -, új feladat elé állított. E napokban ízlelgetem verseinek legújabb vonulatát, hangvételét, megújult képvilágát. S azt mérlegelem, mi az, ami tovább élteti eddigi törekvéseit. Hamarosan az egész válogatást közlöm majd blogomon. Most viszont úgy érzem, itt sem árt megörökíteni azt a két, számomra élményszámba menő Kocsis-verset és az ugyancsak sikerként átélt fordításaikat, melyek egy letisztult, igen bölcs és sorsával reálisan számot vető költő legbensőbb vallomásai egyben. (csg)

Ceasornic

leneşă uneltire-n destin

e orice ceas în mişcare,

din ritmul monoton reţin

doar îndemnul la plecare

spre locuri în care se şterg

stranii confrerii de semne

cu înţelesuri ce converg,

pe pietre albe, pe lemne,

foşnetul ierbii pe morminte,

fior rezonând în transcendent,

dar vai! ce rar mi-aduc aminte,

ce ades mă surprind absent

la dojana altui ceasornic

zilele vieţii bătându-le,

tăcutul ceas biologic

oră cu oră scăzându-le.

Óramű

renyhe kísértése a sorsnak

minden óra mely ketyeg,

egyhangú ütemben arról szólnak,

hogy egyszer csak elmegyek

oly tájakra hol elmosódnak

szokatlan égi jelek

egybehangzóan róluk szólnak

a fák, a fehér kövek

sírokon ahol a fű neszez

borzong belé a mélység,

ó jaj! mily gyakran feledem meg-

hallani ketyegését

egy más órának, mely nem kímél

éltünk napjaira jár,

a létezés néma ütemén

óra fogy óra után.

viaţă

viaţă, viaţă – şi-atât,

suma zilelor în care n-am murit,

de câte ori m-am trezit dimineaţa

şi-apoi din nou am adormit

la capătul unei zile

cu încă o zi mai obosit;

n-a mai rămas nimic din timpul

când m-am înfericit;

nici somnul nu-i mai mult

decât un simplu decubit,

nu mai râvnesc la odihnă,

de timp sunt vlăguit.

élet

élet, élet – semmi több,

napra nap jön s még mindig élek,

hányszor ébredtem reggelente

hogy csak álmodtam az egészet

egy-egy nap végére érve

mind jobban s jobban elcsigázva

nem futja már az időből

a megboldogulásra;

az álom is csak annyi

fekszünk vízszintesen,

már pihenésre se vágyom,

az idő bánt el velem.

Cseke Gábor fordításai

Költészet napi játék - magamnak

Ez a hét több szempontból is problematikus volt számomra. Magánéleti idegességeimet tetézte egy Dan Culcer barátomtól kapott levél - akivel a tavalyig gyümölcsözni látszó, nyílt irodalmi-történelmi párbeszédet folytattunk az interneten, de egyikünk elfoglaltsága miatt a folytatást elnapoltuk -, amelyben váratlanul arra kért, hogy kommentáljam egy kritikáját, amit Kuszálik Péter Purgatórium c. 2009-ben megjelent könyve kapcsán írt (Pro Print Kiadó). Ami abban az írásban benne van, az mind helytálló, s talán úgy igaz, ahogy van. De Dan maga is bevallotta: minél jobban öregszik, annál radikálisabb lesz. És minden áron rendet akar teremteni a világban. Ő Párizsban él, de állandóan az itthon élők gondjai foglalkoztatják. Hibásnak tartja mind fajtestvéreit, mind a magyarságot, hogy nem egymásban keresik a közép-európai összefogás esélyét, hanem külön-külön hajszolja ki-ki a maga igazát, amivel önmagában egyik sem jut messzire. Válaszomban azt próbáltam neki megmagyarázni, hogy bennem pont a fordítottja játszódik le: a múlt, amit bejártam, nem jogosít fel arra, hogy egy ilyen radikalizmus csapdájába ejtsem magam. Válaszomat egyenesen román nyelven fogalmaztam meg, szorgalmasan kerestem a megfelelő szavakat és nem mindig voltam meggyőződve arról, hogy éppen azt akartam-e mondani Dannak, amerre a gondolataim kanyarogtak. Végül csak elküldtem neki a levelet, azzal a megjegyzéssel, hogy személy szerint leszámoltam a harcaimmal, s mind jobban rá kell ébrednem arra, hogy nélkülem, nélkülünk is tovább forog majd a föld. Lehet, hogy ő nem számított egy ilyen visszautasításra, de ma is úgy érzem, nem tehettem mást, mint hűnek maradni önmagamhoz.

Ma reggel aztán, mert tovább emésztett a gondolat, hirtelen megszületett bennem előbb román nyelven, majd utána mindjárt magyarul egy versbe foglalt válaszféle, amit most, a magyar költészet napjának előestéjén szeretettel ajánlok személyesen Dan Culcer barátomnak.

Csíkszereda, 2013. április 10.

"Hai la lupta cea mare..."

("Fel, fel, vitézek, a csatára...")

Dacă e musai

să apeşi pe trăgaci

trăgând

în direcţia opusă

de n-ai încotro

te-au încolţit de-a binelea

mai bine fă

foc cu foc

cu revolverul sau cu puşca

cu precizia ciobanului

care taie mielul de paşti

lasă mitraliera din mână

nu te lăsa dus

de beţia rafalelor

după care te uiţi doar buimac

la ţinta nimicită fumegândă

parcă te-ai fi îmbătat criţă

de la prima duşcă

*

Ha tényleg muszáj

meghúznod a ravaszt

hogy odapörkölj

az ellenkező irányba

ha nincs más kiút

és végzetes csapdába estél

csőre töltve süsd el

pisztolyod vagy a puskád

precízen ahogy a pásztor

levágja a húsvéti bárányt

hajítsd el a gépfegyvert

ne szédítsen meg a

sorozatlövés mámora

ami után csak kábán meredsz

a füstölgő megsemmisített célpontra

mint aki csúnyán berúgott

az első kortytól

Ioan Es. Pop a budapesti könyvfesztiválon

Végre, hogy Budapest is fölfedezte ezt a remek román költőt. A most zajló (2013) Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik díszvendégeként (is).

Mi, itt Erdélyben – mármint Demény Péter és jómagam – az elmúlt években már pedzettük volt, több féle irodalmi fórumon, hogy érdemes vele akár magyar nyelven is megismerkedni; s ehhez nyújtottunk némi támpontot is, fordítások formájában. (A Káfén sok fordításomat tettem közzé, mielőtt a honlap semmivé lett…)

Ioan Es. Popnak mára – tudtommal – immár három fordítója is lett: harmadiknak a szintén erdélyi gyökerű Balázs F. Attila vállalkozott verseinek átültetésére, s a jelek szerint a babér is az övé, hiszen kiadója lévén, a költő magyar könyvszerzővé avatását is sikeresen elintézte maga-magával. Köszönet neki, hogy méltó megjelenést tudott biztosítani a számára az AB-Art Kiadó égisze alatt. A nem mertem kiáltani soha c. válogatás második kiadásban jelent meg az idei könyvvásárra, s a költőt nagy érdeklődéssel fogadták.

Kívánom, hogy Ioan Es. Popot akár több fordító is fölfedezze a továbbiakban. Rafinált intellektusú, erőteljes hatású költeményei, poémái és prózaversei keményen megdolgoztatják nyelvismeretünket és szellemi beleélő készségeinket. Nem mondom, ránk fér… (csg)

Ioan Es. Pop

Oltetului 15, camera 305

ca o amară, mare pasăre marină

nenorocul pluteşte peste căminele de nefamilişti din

strada olteţului 15.

aici nu stau decât doar cei ca noi. aici

viaţa se bea şi moartea se uită.

şi nu se ştie niciodată cine pe cine, cine cu

cine şi când şi la ce.

doar vântul aduce uneori miros de fum şi zgomot de arme

dinspre câmpiile catalaunice.

când urci la noi, amice, ai grijă: la uşă o să te întâmpine pă-

duchele de san-josé, e paznic aici, o să ţi se gudure la

picioare, o să-ţi zică dă-mi nene cinci lei să te trec apa, uşa

e-nchisă, ăştia mă lasă tot timpul afară, m-au întemniţat afară;

tu nu-l crede, amice, tu nu ştii, a venit ieri administratorul

l-a făcut şef peste tot palierul, el e cel care cârmuieşte acum

camera asta, corabia asta blestemată de sub care apele s-au tras

şi a rămas încremenită aici la etajul trei.

deci plăteşte-i, amice, el e cârmaciul, se clatină mereu

ca-n vechime când vasul sălta peste ape.

iar dacă-njură ascultă-l cucernic; el când înjură

se roagă, aşa fac toţi aici.

aşa ai să faci şi tu curând.

aici nu stau decât doar cei ca noi.

aici viaţa se bea şi moartea se uită.

numai în rare clipe de căinţă şi credinţă, noaptea,

zidurile se subţiază, se alungesc, se înalţă

ca un giulgiu tremurător îmbrăcat de un trup nelumesc.

dar nu se trezeşte nimeni şi dimineaţa căminul e iar o

cămaşă boţită din buzunarele căreia ieşim numai noi şi atât

numai noi şi atât.

aici nu stau decât doar cei ca noi.

aici viaţa se bea şi moartea se uită.

olteţului 15., 305-ös szoba

mint valami keserű, hatalmas tengeri madár

úgy száll a balsors az egyedülállók bentlakása,

az olteţului 15. fölött.

itt csak az olyanok laknak, mint mi, itt

az életet megisszák, a halált elfelejtik.

és nem tudni soha, ki kit, ki kivel és

mikor és minek.

csak a szél hozza olykor a füstszagot meg a

fegyverek zaját a katalauni csatatér felől.

ha feljössz ide, barátom, légy óvatos:

az ajtóban az a tetű san-josé áll, őt itt az őr,

odadörgölődzik majd a lábadhoz, azt fogja mondani,

adjá’ haver öt lejt, hogy átvigyelek a vízen, az

ajtó zárva, ezek folyton kint felejtenek, ebbe

a kinti börtönbe csuktak;

ne higgy neki, barátom, te nem tudod,

tegnap jött a bentlakás gondnoka,

őt nevezte ki az egész emelet főnökének, ő

kormányozza most ezt a szobát, ezt az átkozott vitorlást,

mely alól visszahúzódott a víz,

és itt futott zátonyra a harmadikon,

egyszóval fizesd ki, barátom, ő a kormányos, folyton imbolyog,

mint a régi időkben, mikor a hajók szelték a vizet.

és ha netán anyázik, hallgasd végig alázatosan: mikor

anyázik, imádkozik. mindenki így van ezzel,

nemsokára te is így leszel.

itt csak az olyanok laknak, mint mi.

itt az életet megisszák, a halált elfelejtik.

egy-egy éjszaka a vezeklés és a hit

pillanataiban a falak elvékonyodnak, megnyúlnak, felmagasodnak,

akár egy remegő lepel, melyet egy túlvilági test öltött magára.

de nem ébred föl senki, úgyhogy reggel a bentlakás

megint gyűrött ing, a zsebéből csak mi hullunk ki,

senki más, csak mi, senki más.

itt csak az olyanok laknak, mint mi.

itt az életet megisszák, a halált elfelejtik.

Demény Péter fordítása

(Forrás: Látó, 2007. / 3. sz.)

[mint egy keserves, nagy tengeri madár]

mint egy keserves, nagy tengeri madár,

lebeg a szerencsétlenség az egyedülállók otthona fölött.

oltetului utca 15-ös szám,

itt csak magunkfajták laknak. itt

az életet elisszák, és a halálról elfeledkeznek.

és sosem lehet tudni ki kit,

ki kivel, és mikor, és mire.

csak a szél hoz néha füstszagot,

és fegyvercsörtét

a catalaunumi mezők felől.

amikor feljössz hozzánk barátom, vigyázz: az ajtóban

az a tetű san-josé fogad. az otthon őre, lábaid elé veti magát,

és ezt mondja majd:

adj bácsikám öt lejt, hogy beengedjelek, a vizet elzárták,

az ajtó is zárva, ezek folyton kizárnak,

mintha börtönben lennék idekinn.

te ne higgy neki, barátom, nincs ahonnan tudjad,

tegnap itt járt a házmester,

kinevezte főnöknek minden szinten, ő kormányozza

a szobát, ezt az átkozott hajót,

mely alól elapadtak a vizek,

és itt maradt mozdulatlanul, a harmadik emeleten.

hát fizess neki, barátom, ő a kormányos,

aki mindig ingadozik,

mint hajdanán, amikor a hajó a vizeket szelte.

és hallgasd buzgón , ha káromkodik: imádkozik

amikor káromkodik. ahogy mindenki más itt.

te is így fogsz tenni rövidesen.

itt csak magunkfajták laknak. itt

az életet elisszák, és a halálról elfeledkeznek.

a bűnbánat és a hit ritka pillanataiban, éjszaka

a fal elvékonyodik, megnyúlik, és felemelkedik

mint remegő halotti lepel, melyet

egy átszellemült test ölt magára

de nem ébred fel senki és reggel újra gyűrött ing az

otthon, zsebéből csak mi jövünk ki, csak mi,

és senki más.

itt csak magunkfajták laknak. itt

az életet elisszák és a halálról elfeledkeznek.

Fordította: Balázs F. Attila

(Forrás: Polisz, www.krater.hu)

Olt utca, 305-ös szoba

mint egy kesergő, iromba tengeri madár

a szerencsétlenség ott lebeg az olt utca 15

legénylakásai fölött.

itt nem lakik más, csak a mifélénk. itt

agyonisszák az életet, s a halált elfelejtik.

és sose tudni, hogy ki kicsodát, ki

kicsodával és mikor és mi végett.

csak a szél sodor erre olykor füstszagot és fegyverzörgést

a catalaunumi mezők felől.

ha felugranál mihozzánk, pajtikám, vigyázz, mert az ajtónál a san-joséi tetű

les reád, ő itt a pandúr, majd megcsócsálja

a lábad, azt mondja majd, hoci 5 lejt, tata, s átviszlek a vízen, az ajtó

zárva, ezek örökké kint tartanak engem, kint börtönöznek be;

ne higgy neki, pajtás, te nem tudhatod, tegnap is beállít a gondnok

s megtette főnöknek az egész lépcsőházban, ő az aki most dirigál

e szobának, ennek az átkozott gályának mely alól elillant a víz

és itt maradt, megkövesedve a harmadik emeleten.

úgyhogy fizess csak neki, pajti, ő a kormányos, mindegyre tántorog

mint hajdanán mikor a hajó hullámokat szelt.

ha meg káromkodik hallgasd végig megadóan; mikor ő káromkodik,

imádkozik, itt mindenki így tesz.

hamarosan majd így teszel te is.

itt nem lakik más, csak a mifélénk.

itt agyonisszák az életet, s a halált elfelejtik.

csak a bűnbánat és a hit ritka pillanataiban, éjjel

a falak kivékonyodnak, megnyúlnak, felmagasodnak

mint földöntúli testen libbenő lepel.

de senki föl nem ébred és reggel a szállás újra

akár a gyűrött ing, zsebeiből mi kecmergünk elő,

csakis mi, senki több.

itt nem lakik más, csak a mifélénk.

itt agyonisszák az életet, s a halált elfelejtik.

Fordította: Cseke Gábor

Egy régi fordító régi elmélkedése

Az alábbi szöveget Fekete Tivadar (Sz. 1894-megh. 1940), aradi újságíró, író, műfordító írta. Feljegyezték róla, hogy ő szerkesztette a huszas évek elején a Fekete Macska c. irodalmi értékű erotikus lapot, egy évtized múlva pedig A hang címmel riportlapot szerkesztett. Sokat fordított az általa nagyra becsült román költészetből, amiként e vallomás is bizonyítja, mely Klasszikus kert. Régi román költők antológiája c . fordításgyűjteményét vezeti be. Megtudhatjuk belőle, milyen alapvető ismeretekkel kell rendelkeznie annak az embernek, aki a nyelvek és a költői univerzumok között ide-oda átjár, tolmácsol.

"Ez a könyv: — szervesen függ össze előbbi versfordításaimmal, amelyeket 1924-ben, kötetben összegyűjtve, „Szerelmes kert" címmel az aradi „Grafica" adott ki. Abban: a ma is élő, modern román líra reprezentánsait közöltem. Ebben: a régi román poéták sorakoznak fel, 1740-től kezdve. A „Szerelmes Kert" és a „Klasszikus Kert" testvérek tehát, egy nemzet költészetének mai és tegnapi arcát fényképezik.

Fényképezik, — írom, — s nem is véletlenül. A fordítás fényképe az eredetinek. Ennek a fotografálásnak, 1930-ban, többrendbeli akadálya van, ha olyan verset fordítunk, amit 1700 közepén irtak. Valami ügyeskedő, rutinos, tehetséges magyar költő könnyen írhat ma olyan verset, amilyet a kurucok énekeltek, amikor piros csizmájuk nyomát hóval fútta be a tél; bizonyára hamisítatlan ízű, pompás utánzat lesz, mert a ma költőjének nem nagy feladat: archaizálni, visszarégiesedni, ha épen kedve van hozzá. (Thaly Kálmán kuruc énekeit Mikes Kelemen is dúdolhatta volna, olyan igaziak.) De magyar poétának: román régiséget érzékeltetni, magyarul, kétszáz évvel tökéletesebb technikájú lencsével, mint amilyenen át az eredeti költő szemlélte a vajdaságok sorsát-baját, vagy dalolta szerelmi bánatait: — nem is olyan egyszerű, sima, szabályos fényképezés. A pontosság királyok udvariassága, — mondja a francia, — s a hűség a fordító pontossága, — mondja az esztétika. Igen, de fordításban hűnek lenni: ma, magyarul, román vershez: kétszáz évre visszamenően, egyet jelent azzal, hogy évszázadok írástechnikáját, költői kifejezésmódját, egész irodalmi lendületét erre az időre ki kell kapcsolni. Vagy annyit jelent, mint átszállójegyet váltani a repülőgépről a postakocsira... És nem a múlt kisért, hanem a jelen!

A román líra, — különösen elindulásában, — jellegzetesen primitív, jóval naivabb, mint a korabéli világirodalom termékei. Ebben rejlik a varázsa is. Piheg, mesél, ábrándozik, nekibúsúl, titkos-morajlón lázadozik. A levegője tiszta. Fenyvesek és havasok atmoszférája. Egyszerű. Akkor komplikálódik csak, amikor a költők francia emigrációból térnek vissza, magukba szíva a nyugati latinság ellenállhatatlan áramát. A párisi illat és a fenyőfák lehellete: a későbbi, modern román költészetben különös, fanyar és érdekes keverékké sűrűsödik.

Azokban a versekben, amelyekben román népies téma népies kifejezésekkel tarkítva, jelentkezik: igyekeztem ezeknek a jellegzetes elemeknek magyar párját megtalálni. Még olyan helyeken is kísérletezem, ahol a román népdal, vagy a román mese fantáziája nem találkozik magyar parallellel. (Sburătorul.)

Végűl: a régi költőkből csak azokat szerepeltetem ebben a könyvben, akik a román líra fejlődésének szempontjából csakugyan étappe-ot jelentenek. Akik a „Szerelmes Kert"-et szívesen fogadták, a testvérkönyvhöz illő szeretettel lapozzanak ebben az antológiában is. Ezeknek a poétáknak a megismerése nem meddő feladat; s ha e régi fényképalbumot olyan érdeklődéssel forgatják majd a ma olvasói, amilyen jószándékkal fényképezett a ma fotográfusa: akkor a „Klasszikus Kert" sem íródott hiába.

Cluj-Kolozsvár,

1930 őszén.

FEKETE TIVADAR

*

A kötetbe felvett, magyar nyelven Fekete Tivadar által megszólaltatott költők:

Jenachita Vacarescu, Nicolae Vacarescu, Ion Vacarescu, Gheorghe Asachi, Vasile Carlova, Heliade Radulescu, Grigore Alexandrescu, Dumitru Bolintineanu, Vasile Alecsandri, Mihail Eminescu, Alexandru Vlahuta, Alexandru Macedonski, Gheorghe Cosbuc, St. O. Iosif, Panait Cerna, Dimitrie Anghel.

PANAIT CERNA

1881-1913. Költői munkásságát 1898 körül kezdi meg (Floare Albastra, Semanatorul, Convorbiri critice). Fiatalon hal meg, Lipcsében, filozófiai doktorátusa letétele után közvetlenül. Eminescu hatása alatt alkot, filozófiai töltetű verseket ír.

Barlang

A boltozatról könnyek árja

Cseppenkint hullva permetez,

Mint az a forrás, ami várja,

Hogy hab nyomába: hab evez.

S a vizek folyton fodrozódnak,

És régi évet: új követ.

Amerre folynak, lerakódnak.

Kivájják ott a hűs követ.

Az esztendők omló sorában

A hullámoszlop felszalad:

A barlang meg se reng nyomában.

S erősödik a boltozat.

Így hullik lelkünk tört falára,

Forró, fájó, könnyes patak,

És létünk ezer fájdalmára,

A könnyek így viharzanak.

S mire a sors ármánykodása

Véresre törte életünk,

Közönybe fullad sok csapása,

S ujjongva száll fel énekünk.

Szivünkben új erők lobognak,

Az egekig lendülhetünk,

S a könnyek is csak mosolyognak

A fájdalom lesz fegyverünk.

Márciusi dal

Vadul menekül a Tél:

Nem siratunk, messze fuss!

Hova arany nyila ér;

Elűzte a március.

Rózsafehér felhő úszik

Hegyen-völgyön, égen át,

Hajnalpiros fodrok viszik.

Szép, mennyei csónakát.

Hol a vizek árja dagad,

A habok mesélik el:

— „Itt a tavasz!" — S a hó alatt

Titkos virágmag kikel.

Hagyd a régi bánat baját,

Hagyd a sóhajt, gondokat,

Itt a tavasz! Ébren álmodj!

Felejts régi álmokat!

Tűnt csillagok helyét ne lesd

És ne kutasd az égen,

Csak az új fényeket keresd,

Ne azt, ami volt régen.

Ringó rügyek apró öle

Rejt ezer kis virágot,

Tavasz, siess, várunk, gyere:

És töltsd meg a világot!

Ioan Casandra felfedezése

A gyulafehérvári Discobolul folyóiratban lapozva – amelynek 2012-es utolsó évnegyedi száma helyet adott a Kocsis Franciscoval készített interjúmnak – felfigyeltem egy Ioan Casandra nevezetű költőnőre, akinek néhány, tavaly írt verse jelent meg – valamennyi a nagyenyedi börtönben született, május 28-június 1. között. Gondolkozni kezdtem: mi történhetett ezzel az 1981-ben világra jött, tulajdonképpen még fiatal költőnővel, hogy verseit egy fogházban kell megszülnie. Némi nyomozás után kiderült, hogy némileg hagyományossá vált kulturális projekt részeként, a börtönökben található fogyatékosok megsegítésére, alkotók egész csapata szállta meg néhány napig az enyedi börtönt s a helyszíni dokumentálódás nyomán született munkáikat a rászorulóknak ajánlották föl. A börtönlátogatók között volt Casandra is; versei egyszerűségük dacára rabul ejtettek, néhányat itt nyújtok át eredetiben és fordításban. (cseke gábor)

Látok

(Văd)

Látom a gondolatot,

amott szökdell, szabadon.

Látom az ágyat

az egyetlent mely testvérként

megtart

az egyetlen dolgot ami megérint

nem húzódik el

felkínálja magát

annak, aki

összekuporodva

csak sírna sírna

Văd gândul,

săltând dincolo, în libertate.

Văd patul,

singurul care mai susţine

frăţeşte

singurul lucru ce atinge,

ce nu se retrage.

ce se oferă

celui care,

ghemuit,

vrea să plângă.

Villámsújtott szavak

(Cuvinte fulgerate)

A szögesdrót kerítésen túl

sötét volt;

pufók kis álmok pihegtek

az összegyűrt

papírgaluskákon

szögletes lelkek gömbölyödtek

villámsújtott szavak között

După gardul de sârmă ghimpată

era întuneric;

visele rotunde respirau

pe cocoloaşe de hârtie

boţite

sufletele pătrate se rotunjeau

printre cuvinte fulgerate.

Arcok

(Facies)

Dágvány

Csákányok

és védősisakok

a bennünk lüktető szív

A romok közt

börtönőrök

és sárból a rácsok.

Fleşcăială

Târnăcoape şi

Căşti de protecţie

Inima pulsând în noi

Printre dărâmături,

gardieni,

şi gratii de noroi.

Cseke Gábor fordításai

Eugen Jebeleanu

Felhőkrumpli

(Cartoful in nori)

Amid van egyre kevesebb legyen

jó dolog a hiány.

Egyre kevesebb a napod

s fogytán van a dohány.

Ne szomorkodj egy percre sem

és pehelykönnyen élj

kezedben egy pitypang legyen

te meg felhő legyél

és jóval magasabbra láss

miként egy fess uralkodó

legyél megértő hallgatás

mosolyogva szánakozó

Ne gondold azt, szádra se vedd,

hogy “oh”, “jaj”, és ne nyögj

s a nagy felhők közt hajts fejet

egy kis felhőkrumpli előtt.

*

Să ai mereu tot mai puţin

e lucrul cel mai bun.

Tot mai puţine zile şi

tot mai puţin tutun.

Să nu fii întristat deloc

şi să te simţi uşor

să ai o păpădie doar

şi tu să fii un nor

şi să priveşti mai sus decît

un domnitor semeţ

şi-n jos cu milă să priveşti

zîmbind : « Sărmane vieţi ! »

Să nu gîndeşti, să nu mai spui

nici « au », nici « vai », nici « of »

şi dintre norii mari s-alegi

un nor mic de cartof.

Cseke Gábor fordítása

Nem vagyok egyedül

Nem vagyok egyedüli fehér holló: pár évvel ezelőtti román nyelvű verselési próbálkozásom után a kolozsvári Demény Péter kísérletezett nemrég egyenesen románul írt versekkel jelentkezni az erdélyi irodalomban. Öt versét közölte a minap a marosvásárhelyi román irodalmi folyóirat (Vatra) februári száma, ebből fordítottam – merő játékszenvedélyből – kettőt.

DEMÉNY PÉTER

A levél I.

(Scrisoarea I)

kedves alkoholfüggő,

be kell vallanom neked, hogy

csöppet sem vagyok elragadtatva,

amiként lennem kellene talán,

köztudott alkoholizmusodtól,

nem érzem lángelméd kisugárzását

azon hogy sztalicsnaja vodkától bűzlesz,

se elgyötört májad kénszagán,

hidegen hagynak bizonytalan

mozdulataid – annál otrombábbak

minél inkább úrrá lennél rajtuk,

nem hiszek abban, hogy Quartier Latin az élet

vagy egy bordély paradicsoma,

egy mindent felülmúló Bohémia,

vidéki koszfészek ez inkább

a megtestesült középszer kellős közepén,

ahol valóban

te vagy a király mindenek fölött.

Dragă alcoolicule,

trebuie să-ţi mărturisesc că

nu sunt defel cucerit sau vrăjit,

cum poate ar trebui să fiu,

de alcoolismul tău binecunoscut,

nu simt emanaţiile geniului în

duhoarea ta de vodcă stalicinaia,

în mirosul ficatului tău înecat,

nu mă impresionează gesturile tale

incontrolabile şi cu atît mai bădărane

cu cît încerci din răsputeri să le controlezi,

nu cred că mă aflu în Quartier Latin

sau într-un lupanar din Paradis,

într-o boemă nemaiîntîlnită,

ci mai curînd într-un oraş provincial,

în mijlocul mediocrităţilor întruchipate,

unde într-adevăr

tu eşti cel mai talentat dintre toţi.

A levél II.

(Scrisoarea II)

Értem én, kedvesem,

azt szeretnéd hát, hogy az élet

egy panelház lakosztálya legyen,

lakás amelynek tudod a címét

tehát bármikor gond nélkül odatalálsz,

tétovázás és kétségek nélkül,

itt zajlik életed,

ház a nyárfa mellett, Remény utca, földszint,

te még vársz valamire és bizakodsz.

Ám jól figyelj, mert mindez tévedés,

függöny az élet, ködös vagy fátyolos,

nindenképp nehezen megfogható,

sosincs egyazon helyen,

valami ami csupa kétség, megannyi kérdés,

meglehet, színe is van,

de nem jövünk rá, milyen,

valami, aminek íze is van olykor,

de súlyosan károsítja az egészséget.

Am înţeles, dragule,

deci tu ai vrea ca viaţa să fie

un apartament de bloc dintr-un cartier,

un apartament a cărui adresă o ştii

şi deci îl găseşti de fiecare dată fără probleme,

fără rătăciri şi îndoieli,

aici e viaţa ta,

casa cu plopi, strada Speranţei, la parter,

tu mai aştepţi şi mai speri.

Dar fii atent la mine, nu e deloc aşa,

viaţa e perdea, văl sau fum,

în tot cazul, ceva ce nu se poate defini uşor,

nu e mereu în acelaşi loc,

e ceva plin de îndoieli şi de întrebări,

ceva ce are culoare poate,

dar nu-ţi dai seama ce culoare ar fi aceea,

ceva ce are uneori gust,

dar dăunează grav sănătăţii.

Románból fordította Cseke Gábor

*

A szerző utólagos leveléből: “Köszönöm, az a nehéz ilyenkor, hogy egy nyelv energiáját nehéz áthúzni egy másik nyelvre – annak, aki az eredetit megírta, lehetetlen.”

Alexandru Lungu

A marosvásárhelyi Vatra folyóirat friss számai mindig felköltik bennem a szunnyadó fordítót; provokálnak. Hát még, hogy az idei 9-10-es összevont szám egyik fő érdekessége Alexandru Lungu, az utolsó román avangárd költő bemutatása/felfedezése a mai olvasó számára.

Sz. 1924 (Cetatea Alba)-mh. 2008-ban, Bonnban. Orvosit végzett Bukarestben, hormonkutatásai, a biológiai időre, az időjárás és az egészség kapcsolatát vizsgáló kutatásai jelentősek. 1973-ban Németországban telepszik le, előbb kórházban dolgozik, majd feleségével együtt 14 éven át magánrendelőt tart fenn Raubachban. 16 évesen közöl először verset, 1945-ben Ion Minulescu díjat kap Ora 25 (A 25. óra) c. kötetével. Irodalmi munkásságát gazdag képzőművészeti tevékenység egészíti ki. Feleségével együtt szerkesztik az Argo c. költészeti és grafikai füzetet, amelynek számos, külföldön élő román író lesz munkatársa. rendszerint maga illusztrálja verseskönyveit, melyek száma jelentős. Az összeállítást bevezető Iuloan Boldea szerint Lungu költészetének, bár nem ismeretlen az olvasó előtt, csak ezután tárják majd fel valóságos mélységeit, dimenzióit. A Vatra nem mulasztja el, hogy a kritikai bemutatás mellett reprezentatív válogatással érzékeltesse e rendkívüli lírai tehetség életművének csúcsait. Egyik terjedelmes, valósággal szerelvény-hosszúságú versét örömmel és sietve ültettem át magyarra. (csg)

ALEXANDRU LUNGU

Madárvonat / Trenul cu păsări

Jöjjön már boruljon ránk

még inkább

vonjon be ereszkedjék le

az este

a mindent eldöntő idő

csöndesen haldokló fénye

mikor a csillagok még

ismeretelenül röppennek fel a kutakból

felsértve a dolgok láthatatlan arcát

sóhajtás

suhan tán egy bágyadt angyal

vagy a lég az mely öröm-

könnyeket zokog

szinte érezni

a megbillent földet amint a lélekbe

hatol

akár egy sanda árny pengéje

vagy egy titokrög

csuszamlása

a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.

Még túlságosan éles

a hazugságok tükre

hogy este lehessen

annál jobban

szomjazom a távolban elnézni

miként bújnak elő a semmiből

az alkony menta szagú alakjai

s hogyan falják föl

egyik a másikának

hűvösen illó testét

míg valahol messze egy vonat

kúszik

a láthatáron túl

vég nélküli útján

fáradt madarakkal

arcuk meglepően emberi

asszonymadarak férfimadarak

szunyókálnak

a vonat egyhangú ringásától

fel nem adva a személytelen feszültséget

az álombeli rettegés páráját

amely mindig belengi

az utazások fordulatait

Oly különös és roppant kellemes

az esti haldoklások meghitt

idején

gondolatban kiejteni

egy szót

bármelyik egyszerű szót

a maga tökéletes magvasságában

lehántva róla a századok

által rendre rázúdított fojtogató történelmi

hitegetést

már-már ijesztő

hogy az elcsigázott madarak

nők férfiak

véget nem érő utazásukon

jól hallanak engem

és tisztán megértik

hangtalanul

kiejtett szavaim

mikor

a csillagok felröppennek a kutakból

felsértve a dolgok láthatatlan arcát

akkor is ha én örökké

már-már mozdulatlanul

itt

fogok állni

az esti

zokogásokba fúló légben

és soha sem feledem

hogy máig sem adatott

meg nekem meglátni

az elhaladó vonatot

valahol

nagyon távol túl a láthatáron

Jöjjön már boruljon ránk

hamarább

az este

biztos vagyok hogy a fáradt madarak

most is

véget nem érő utazásukon

asszonymadarak férfimadarak

meghallanak

megértik gondolatban kiejtett

szavaimat

és válaszuk az a

lélekben megdőlt árnyék

és hallgatag titokgöröngy

csuszamlása lesz

a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.

Cseke Gábor fordítása

*

Să vină să cadă

mai curând

să se lase să coboare

seara

ceasul de cumpănă

agonia lină a luminii

când anonime încă

stelele se înalţă din fântâni

zgâriind faţa nevăzută a lucrurilor

de se aude

un suspin ca de înger bolnav

ori poate văzduhul înecat

într-un plâns bucuros

de se simte

înclinarea pământului pătrunzând

în suflet

asemenea unui cuţit de umbră piezişă

ori unui bulgăre de mister

lunecând

pe povârnişul de neiertat al melancoliei

E prea limpede încă

minciuna oglinzilor

să se facă seară

mai curând

mi-e sete să privesc în zare

cum se nasc din neant

homunculii de mentă ai asfinţitului

şi cum îşi devoră

unul altuia

volatilele trupuri de răcoare

în timp ce un tren trece undeva

foarte departe

dincolo de zare

purtând într-o nesfârşită călătorie

păsări obosite

cu feţe necrezut de omeneşti

păsări femei păsări bărbaţi

picotind

în tremurul monoton al trenului

dar păstrându-şi acea încordare absentă

acel abur de spaimă visată

care învăluie întotdeauna

neprevăzutul călătoriilor

E foarte ciudat şi nespus de plăcut

într-un răstimp anume

al agoniilor blânde de seară

dacă rostesc un cuvânt

în gând

orice cuvânt simplu

luat în miezul său curat

decojit de amăgirile

în care 1-a sufocat veacuri de-a rândul

istoria

e aproape înspăimântător

că păsările obosite

femei bărbaţi

în călătoria lor nesfârşită

mă aud foarte bine

şi înţeleg foarte limpede

cuvintele ce le rostesc

fără voce

când stelele se înalţă din fântâni

zgâriind faţa nevăzută a lucrurilor

cu toate că eu voi sta

întotdeauna

aproape nemişcat

aici

în văzduhul înecat de plâns

al serilor

şi nu voi uita niciodată

cum nu mi-a fost dat

nici până acum să văd

trenul ce trece

undeva

foarte departe dincolo de zare

Să vină să cadă

mai curând

seara

sunt sigur că şi de asia dată

obositele păsări

purtate într-o nesfârşită călătorie

păsări femei păsări bărbaţi

mă vor auzi

îmi vor înţelege cuvintele

rostite în gând

şi răspunsul lor va fi

acea înclinare de umbră

în suflet

şi tăcutul bulgăre de mister

lunecând

pe povârnişul de neiertat al melancolici.

Szabad mint a semmi

Ilinca Bernea:

Nem létezem / Nu exist

A nyilvántartások szerint

Nem létezem

Ez tapasztalati tény

Tudományosan bizonyítani tudom nemlétemet

Számtalan formában nem létezem

Se a vizeknek se a madaraknak

A fertály kölykeinek sem

Az ikerfenyőknek sem amiket ültettem

A háztetőkön kószáló macskáknak sem

Ha nem érzik a hiányom az azért van mert nem létezem

Csupán egy krétarajz vagyok a járdán

Árnyék mely árnyakat űz

Az emberiség semmivel sem lenne boldogabb

Ha eltűnnék

A tavasz évről évre ráköszöntene a világra

A tenger továbbra is hajókat nyelne el

A hegyek továbbra is a csillagokkal vacsorálnának

A gyerekek tovább növekednének a felnőttségbe veszve

Az eső ugyanolyan ferdén vagy függőlegesen verdesné

a megrokkant vagy duzzadó vállakat

A hold továbbra is a szenvedők magányosságán hízna

Ha eltűnnék

Minden ugyanolyan maradna és makacsul megélne

Csak én nem létezem

E miatt pedig sebezhetetlen vagyok

Ha nem létezel

Zuhanni se tudsz

Nem fröccsenhetsz szét a dolgok között nem vegyülhetsz el velük

Még halni se tudsz

A világ pedig a lábadhoz dörgölőzik mint egy jókora állat

Amelyet simogathatsz vagy dühödben kínozhatod

Senki se sejtené

Ha nem létezel láthatatlan vagy és megfoghatatlan

Szabad

Mint egy istenség

Szabad mint a semmi

Szabad

Szabad

*

Ilinca Bernea (sz. 1974) Bukarestben él, öt kötete jelent meg. Prózát, verset ír, szenvedélye a zene és a fotózás. Egyfajta korszerű feminizmust hirdet filozófiai tanulmányaiban. Az interneten két prózakötete (Iubiri în cămaşa de forţă, Semnul Lunii) és egy verskötete (Poeme în si bemol major) is elérhető, illetve ingyenesen letölthető román nyelven (http://www.liternet.ro)

*

Potrivit tuturor evidenţelor

Nu exist

E un fapt empiric

Am dovezi ştiinţifice ale inexistenţei mele

Nu exist în nenumărate feluri

Nici pentru ape nu exist nici pentru păsări

Nici pentru copiii din cartier

Nici pentru brazii gemeni pe care i-am sădit

Nici pentru pisicile de pe acoperişuri

Dacă nu îmi simt lipsa este pentru că nu exist

Nu sunt decât un desen de cretă pe asfalt

O umbră dresând alte umbre

Omenirea n-ar fi cu nimic mai nefericită

Dacă aş dispărea

Primăvara ar continua să colinde lumea an de an

Marea ar continua să înece corăbii

Munţii ar continua să ia cina cu stelele

Copiii ar continua să crească şi să piară în adulţi

Ploaia ar continua să cadă la fel de oblic sau de drept

peste umerii încovoiaţi sau falnici

Luna ar continua să se adape din singurătatea damnaţilor

Dacă aş dispărea

Toate ar rămâne la fel şi ar dăinui cu încăpăţânare

Numai eu nu exist

Iar lucrul acesta mă face invulnerabilă

Când nu exişti

N-ai cum să cazi

N-ai cum să te prelingi printre lucruri să te amesteci cu ele

Nici măcar nu poţi muri

Iar lumea ţi se aşterne la picioare ca un animal uriaş

Pe care poţi să îl mângâi sau să-l loveşti cu furie

Fără să bănuiască nimeni

Când nu exişti eşti invizibil şi impalpabil

Liber

Ca un zeu

Liber ca neantul

Liber

Liber

(Forrás: Editura Liter.Net / Cseke Gábor fordítása)

Ion Mureşan: És annyira szép / Şi e atât de frumos

Ott fenn, a dombon piros heverő.

Piros heverő mellett száz sárga zászlót lenget a szél.

Felettük iromba, fekete és néma madarak szállnak.

És minden oly szép, mintha már régen meghalánk.

Piros heverő mellett deszkából kisasztal,

az asztalkán fehér papírlap s egy váza kék virággal.

Van ott egy hölgy is hosszú, zöld ruhában.

A deszka asztal mellett ül ébenfa széken.

Keze fehér és fagyos.

Fehér és fagyos kezével ír,

nyomtatott nagy betűkkel Eminescu-verset másol.

És minden oly szép, mintha már régen meghalánk.

A túlsó dombon én alszom a fűben, szilvafák közt.

Alvó fejem hófehér kispárnán pihen.

Párna alatt kés és fejsze,

úgy tűnik, alvás közben megzavarodtam.

Álmom bekerít akár egy szögesdrót kerítés,

így aztán álmom mezejére se állat, se ember nem léphet.

Se más embernek, se más állatnak nincs mit keresnie

más ember és más állat álmában, akik a fűben alszanak, szilvafák közt.

És minden oly szép, mintha már régen meghalánk.

Minden oly szép, mindenben.

A völgyben, a faluban megdőlnek a tárgyak és imbolyognak

valaki iránti tiszteletből.

Az út egyik és másik oldalán is ezernyi madár

zengi

ideges, bántó dallamát.

Bealkonyul. A nap veres.

Valaki árnyéka, nem tudni, kié, arcomra vetülő csipke.

És minden oly szép, mintha már régen meghalánk.

Cseke Gábor fordítása

Acolo sus, pe deal, este o canapea roşie.

Lângă canapeaua roşie, flutură în vânt o sută de steaguri galbene.

Deasupra zboară păsări mari, negre şi mute.

Şi e atât de frumos, de parcă-am murit demult.

Lângă canapeaua roşie este o măsuţă de scândură,

iar pe măsuţă e o coală albă de hârtie şi o vază cu flori albastre.

Mai este o doamnă cu rochie lungă, verde.

Stă lângă măsuţa de scândură pe un scaun de abanos.

Are mâinile albe şi foarte reci.

Cu mâinile albe şi foarte reci ea scrie,

ea copiază cu litere mari de tipar o poezie de Mihai Eminescu.

Şi e atât de frumos, de parcă-am murit demult.

Pe celălalt deal, eu dorm în iarbă, între pruni.

Capul meu adormit odihneşte pe o perniţă albă.

Sub perniţă am un cuţit şi o secure,

astfel că, dormind, bănuiesc că am înnebunit.

Somnul meu e în jurul meu ca un gard de sârmă ghimpată,

astfel că nici un animal şi nici un om nu intră în somnul meu.

Nici un om şi nici un animal nu au ce căuta

în somnul altui om şi altui animal care dorm în iarbă, între pruni.

Şi e atât de frumos, de parcă-am murit demult.

Totul este frumos în toate.

În vale, în sat, lucrurile sunt înclinate şi se leagănă

în semn de respect pentru cineva.

De o parte şi de alta a drumului mii de păsărele

cântă

un cântec dezorganizat şi agresiv.

Se înserează. Soarele e roşu.

Umbra cuiva, nu ştiu a cui, mi se aşează ca o dantelă pe faţă.

Şi e atât de frumos, de parcă-am murit demult.

Romania literara, 2011/22

Romulus Guga három verse

Január / Ianuarie

Ó hogy havazott az éjjel, sodorta a havat örökéletű vágyunk

otthonodban, veled, s te rettegve megérzed bennem a halálunk

én meggyógyítanálak

de csak jobban megijeszt simogatásom

egyedül vagyunk és tudjuk

hogy ebben a házban valakit valaki elásott

aki oly kellemesen bűzlik

mint furán hivalgó sok-sok bosszúságunk

agyaggal mázoltuk a csönd szalagjára: soha,

soha nem felejtünk.

már nem félsz, én meg gyötrődöm, tán nem is létezel már,

nem létezem, és ellenséges szellem lesz úrrá

szavainkon

és hó hull, gyéren havazik és ilyen volt minden e télen, már

meg se rezzensz, föl se rezzenek, a halál áttetsző lehében

O, viscolea azi-noapte, viscolea, gândul nostru de-a fi eterni,

stau în casa ta cu tine şi simt că de moartea din mine te temi.

eu vreau să te vindec

şi nu fac cu mângâierea decât a te speria,

stăm singuri şi ni se pare că

ştim că-n casa asta e îngropat cineva.

stă şi duhneşte atât de plăcut

sub vârful grotesc al mâhnirilor noastre,

am scris pe panglici de linişti cu lut, niciodată,

niciodată nu vom uita.

tu te temi şi pe mine mă bântuie spaima că nu mai eşti,

că nu mai sunt, că un duh potrivnic veghează ultimul

nostru cuvânt.

şi ninge şi ninge sărac cum toate au fost iarna asta, nu

mai tresari, nu mai tresar, moartea ne-a aburit fereastra.

Furcsa szellem jár a légben / Un duh straniu umblă prin văzduh

sorra lefagynak a csillagok, az égen össze nem illő furcsaságok

temetője, a hattyúnyak véresen lecsüng, a fenti

tehetetlenség asztalára hajítva, amelyről ma is

belakmároztunk, a nagy skorpió kéjesen marcangol, gyógyulást

remél, bennünk a farkasokkal együtt megjön a tél, leselkedő farkasszemek

új egek, a világ ácsai sose pihennek, jönnek

a könyörtelen ítéletek, húsod akár a kő, kopog,

már a halál határát érinted, tolvajként fosztogatom a reményt,

kapukat becsukni, kiáltom, zárd be a kapukat, szellem jár a

légben

stele îngheaţă pe rând, număr pe cer cimitir straniu

de nepotriviri, gâtul lebedei atârnă însângerat, zace

pe masa neputinţei de sus, la care azi din nou ne-am

ospătat, marele scorpion în delir, ne roade, sperând

tămăduiri, în noi se lasă iarna cu lupi, ochi ficşi la pândă

noile ceruri, tâmplarii lumii lucrează fară-ncetare, vin

sentinţe necruţătoare, carnea ta începe a piatră să sune,

mângâi deja hotarul morţii, prad în speranţă cu hoţii,

închide porţile, strig, închide porţile, un duh umblă prin

văzduh.

Metszet /Gravură

Annyira kevés az időm,

Annyira sietős lett minden,

Olyan könnyen elromlik az,

Mit kezdettől öröknek hittem.

A könyvek sem válaszolnak, s akik előttünk jártak

Valamennyi titkot magukba zártak;

S mi, akik vagyunk, csak a

Hátra hagyott útra lelünk.

Később talán, amikor halottak leszünk

Értelmet nyer az átjutásunk.

Ezért hát itt az ideje, szeressünk,

És vegyük elő az evezőket,

Ne féljünk a nyílt tengereken

Kisimítani a világ homlokán a ráncokat.

Annyira kevés az időm,

Annyira sietős lett minden,

Olyan könnyen elromlik az,

Mit kezdettől öröknek hittem.

Atât mi-e de puţin timpul,

Atât de grăbite sunt toate,

Atât de uşor se strică

Ce la naştere pare eternitate.

Nici cărţi nu răspund, iar cei ce au fost

Tainele toate le-au închis cu ei;

Iar noi ce suntem dezlegăm

Doar drumul ce-au lăsat în urma lor.

Doar poate mai târziu, când vom fi morţi,

Se va găsi un sens acestei treceri.

De aceea cred că-i timpul să iubim,

Să dezlegăm ce vâsle-ascundem

Şi fără teamă în mări deschise

Să descreţim mâhnită frunte-a lumii.

Atât mi-e de puţin timpul,

Atât sunt de grăbite toate,

Atât de uşor se strică

Ce la naştere pare eternitate.

Cseke Gábor fordításai

Romulus GUGA (1938-1983) - költő, prózaíró, dramaturg, szerkesztő. A marosvásárhelyi Vatra folyóirat alapító főszerkesztője. Magyar nyelkvtudását irodalmi fordításokban kamatoztatja. Alkotó munkájának teljében, fiatalon végez vele a pusztító kór.

Forrás: Vatra, 2013/12

Kocsis Francisko:

Pazar este / Seară minunată

Mikor peckesen bejárom a várost, fejemen kalap

kezeim bohém módra zsebemben,

könnyen hihetik, Fernando Pessoa ez a tag,

bár jobb szeretném, ha Trakl-nak néznének,

még ha vonásaink látszatra nem is hasonlítanak

túlságosan, belülre nem hatolhat az emberi tekintet,

különben is, kérdem én: ki tévesztene össze fentiekkel

e városban, hol oly kevés az ember,

mindenkit ismerek, akik hallottak gyakran olvasott költőimről,

kizárt, hogy ily huncutságra kaphatók legyenek,

az idegenek közül pedig senki se ismer -

pedig amúgy jól esne ha egy ilyen estén

mellém szegődne egy alak azzal a túlvilági

szellemfénnyel az arcán:

“Jó estét, Pessoa úr, pazar esténk van”,

csak ennyit szóljon és álljon is tovább

s én tudni fogom, hogy tilos hátranéznem…

S amikor este bejártam a várost, fejemen kalap,

kezeim mélyen a zsebembe’,

ama szellemarcú alak kalapjához emelte kezét:

“Jó estét, Kocsis úr, be’ pazar ez az este,

akárha száz évben egyszer,

azt hiszem, Pessoa, Trakl vagy Kavafis is úgy vélné,

miénk a sors kegye.”

Nem néztem hátra, hisz értelme se volt,

beburkolt abszint, gyertya, pézsma illatába

s valamibe amiről mit sem tudhatok.

Fordította Cseke Gábor

Când trec agale seara prin oraş, cu pălăria pe cap

şi mâinile înfundate boem în buzunare,

aş putea fi uşor confundat cu Fernando Pessoa,

deşi aş prefera să fiu confundat cu Trakl,

chiar dacă trăsăturile noastre fizice nu seamănă

foarte mult, iar pe dinlăuntru nu vede ochiul omenesc,

şi-apoi se pune întrebarea: cine să mă confunde cu cei amintiţi

în oraşul acesta cu atât de puţini oameni,

îi ştiu pe toţi cei ce au auzit de poeţii pe care îi citesc adesea,

ei n-ar fi în stare să se dedea la asemenea farse,

iar printre străini eu nu sunt cunoscut -

deşi mi-ar plăcea din cale afară ca într-o astfel de seară

să treacă pe lângă mine o figură cu lumina aceea

nelumească de stafie pe faţă:

„Bună seara, domnule Pessoa, e o seară minunată”,

să spună doar atât şi-apoi să treacă mai departe

şi eu să ştiu că nu am voie să mă uit înapoi…

Şi când treceam seara prin oraş, cu pălăria pe cap

şi mâinile înfundate-n buzunare,

figura aceea de stafie şi-a dus mâna la pălărie:

„Bună seara, domnule Kocsis, e o seară minunată,

ca la o sută de ani o dată,

cred că şi Pessoa, Trakl sau Kavafis ar fi de acord

că suntem nişte privilegiaţi”.

Nu m-am uitat înapoi, nici n-ar fi avut vreun rost,

m-a-nvăluit mirosul lui de-absint, de lumânare, de mosc

şi încă ceva ce n-am de unde să cunosc.

Forrás: Vatra, 2014 / 3

Letiţia Ilea:

a parton / pe mal

téli reggel

tél nélkül.

a kocka el van vetve.

a nagy ütközeteket

megvívták.

a győztesek és a legyőzöttek zászlói

tépett rongyok csupán.

emelkedj föl.

az értelmet keresd.

a várakozás vereség

az előretörés egy emlék.

betartottál minden szabályt

nyelvtanilag helyes mondatokat alkottál

ismert nyelveken.

nem léptél ki önmagadból.

teljesítetted kötelességed

a vándormadarak iránt,

az őszi levelek

és parkbeli kutyák iránt.

és akkor kicsoda és miért

tekintettél e magas partra

ahonnan meg se hallják ha segítségért kiáltasz.

a hullámfecsegés elnyomja a hangod

a sirályok fenyegetően köröznek.

bőrre vetülő fény itt

rádsül.

a szél fürtjeid ostorozza.

hogyan egyenesedj föl

újabb csatára

ha minden szavadat

kimondtad már és hosszasan agyonrágtad.

a víz a partnak csapódik

mint egy végleges ítélet.

letérdelsz.

egy imádság se jut eszedbe.

egyetlen vers sem ami egykor

megérintett.

a nagy csatáknak lőttek.

várjuk meg csöndben

az estét, barátaim

dimineaţă

de iarnă fără iarnă.

jocurile au fost făcute.

marile bătălii

s-au purtat deja.

flamurile învinşilor şi ale învingătorilor

sunt acum un morman de cârpe.

să te ridici.

să găseşti un sens.

aşteptarea e înfrângere

înaintarea o amintire.

ai respectat toate regulile.

ai formulat fraze corecte gramatical

în limbile cunoscute.

nu ai ieşit din cerc.

ţi-ai făcut datoria

faţă de păsările călătoare

frunzele de toamnă

şi câinii din parcuri.

şi atunci cine de ce

te-a uitat pe malul acesta înalt

de unde nu se aude când strigi după ajutor.

valurile îţi înăbuşă vocea

pescăruşii se rotesc ameninţător.

aici lumina cade pe piele

ca o arsură.

vântul îţi biciuieşte pletele.

cum să te-ndrepţi

spre o nouă bătălie

când toate cuvintele tale

au fost spuse şi îndelung mestecate.

apa se izbeşte de ţărm

ca o sentinţă fără recurs.

îngenunchezi.

nu îţi aminteşti nici o rugăciune.

nici un vers din cele care odinioară

te mângâiau.

marile bătălii s-au purtat.

să aşteptăm înserarea

în tăcere, prieteni

Forrás: Vatra, 2012. / 2

Kocsis Francisko

Nagy csaták után / După marile bătălii

Letiţia Ilea a parton című versére

A nagy csatákat mind megvívták,

csak a csetepaték maradtak

csendőrök s civilek között

a cinizmus s az eredendő jóérzés között,

a dicsőséget már nem szablya hozza,

sem puska, se tőr, se diplomácia,

leárazva is beszerezhető;

a szabályok tisztelete

a legcsinosabban kikövezett út

a legyőzetéshez,

ki végigjárta, lázadásának

nincs helye a történelemben;

bármely nyelvet is beszélnéd,

megalázó és kínos

kitűnni a csetepatékban,

tétjük semmilyen zászlóra

föl nem írható;

a nagy csaták megestek,

most varjak és sakálok ideje jött el,

hogy birtokba vegyék a végigperzselt mezőt,

hogy felhízlalják őket a hullák,

akikre senki se tart igényt,

mintha sose léteztek volna.

reacţie la poezia Letiţiei Ilea, pe mal

Marile bătălii s-au purtat,

au mai rămas doar încăierările

dintre jandarmi şi civili,

dintre cinism şi bunul simţ gregar;

gloria nu se mai câştigă cu sabia,

cu puşca, cu armele albe ori diplomaţia,

se poate obţine şi la preţ redus;

respectarea regulilor

e cel mai frumos pavat drum

spre înfrângere,

revolta celor ce l-au străbătut

nu mai are loc în istorie;

indiferent ce limbă ai vorbi,

e umilitor şi jenant

să te remarci în încăierări,

miza lor nu se poate înscrie

pe nici o flamură;

marile bătălii s-au dat,

acum e rândul corbilor şi şacalilor

să ia în stăpânire câmpul pârjolit,

să se-ngraşe pe seama cadavrelor

pe care nu le revendică nimeni,

de parcă nici n-ar exista.

Fordította: Cseke Gábor

Ana Blandiana

Írásszünet / Pauza de scris

Hosszú írásszünetek:

Valami furcsa csöndeket

Szakítanak meg hangosan ríva

A zokogó vadak,

Az artikulátlan hangok mélyén

Emberi hallásom

Valahogy

Képtelen

Értelmet lelni

És nem érti hogy fülem lett süket,

Vagy aki eddig tollba mondta

Hogy mit írjak,

Nem hajlandó megszólalni többé

És a pusztába kiáltást tartja

Az egyedüli kifejezésmódnak

Amit leírni

Képtelen

Vagyok.

Marile pauze de scris,

Ca niște liniști bizare

Întrerupte din când în când

De un hohot intens

Ca de fiară plângând,

Sunete nearticulate în care

Urechea mea omenească

Nu e în stare

Nicicum

Să distingă un sens

Și nu înțelege dacă ea a suzit

Sau cel ce dicta pân-acum

Ce să scriu

Refuză să mai vorbească

Și consideră urletul în pustiu

Singura formă rămasă de exprimare.

Pe care

Eu nu știu

S-o transcriu.

Cseke Gábor fordítása

Forrás: Vatra, 2015/1-2. szám. A folyóirat gazdag összeállításban mutatja be a költőnő-prózaíró szerteágazó tevékenységét.

Most, hogy befutott a Vatra friss száma (2015/7-8 - november elején!), valamivel több fordítani érdemes szöveg kínálja magát benne.

Először is ott van Kocsis Francisko barátom "revansa", aki születésnapi felköszöntése után most erőt vett magát és bőven ismertette a román olvasóval a Kölcsönsorok 2 internetes kiadását - az elképzelést és a megvalósítást. Cikkét (Un traducator devotat) érdemes lenne lefordítanom, de egyelőre olyan időzavarban vagyok, hogy Pató Pál úrként könyvelem el: ejh, ráérünk arra még!

Na, de a lap mindjárt egy pompás Ion Muresan verssel indít (Poem), aminek nem tudtam ellenállni, s alább elolvasható; igazából a paródiáját is érdemes lenne melléje tenni, de arra megint csak Pató Pálos válasz születik bennem.

Mindenképpen megjegyeztem magamnak Radu Tuculescu elbeszélését (Luna gheboasa) s az első kínálkozó alkalommal előveszem majd. Ioan Es. Pop több friss versét is olvashatni, egy prózaverse áldozatommá is vált. És még sorolhatnám, hiszen a szám gerince Alexandru Vlad, aki pár hónapja halt meg, s nem csak azért, mert a lap kolozsvári szerkesztője volt, hanem kiemelkedő írói teljesítménye miatt is vaskos különszámot érdemelt.

Ion Mureşan: Vers / Poem

Szörnyen szomorú - merthogy másnapos voltam.

Abban az állapotban, amikor az ember, akár az üveg, törékeny.

Meglátszik minden, ami benne leledzik, mint akváriumban

egy nyomorult halacska,

hát az benne a lélek.

A levegő viszont kőkemény, s elég egy hirtelen mozdulat,

letörhet az egyik kezed.

letörhet egy lábad is míg

a fejed ezer szilánkra szakad.

Nyilván, hogy szörnyen szomorú voltam,

hisz senki sem volt hajlandó megmondani hová igyekszem

és mit keresek éjnek idején a vonaton.

A kalauz pedig rám ripakodott,

hogy ha egyszer már jegyet váltottam, mi a fészkes fenéért zaklatom őt,

hagyjam békén és a hülyeségeimet tartsam meg magamnak.

Úgyhogy felidéztem anyám szavait:

"Ha nem tudod, hogyan viselkedj,

less meg másokat és tégy úgy, ahogyan ők!"

Így aztán kabátujjammal letöröltem az ablaküveget

és magam is kinéztem rajta:

az ég bántó fényben úszott.

És behavazott csillogó mező mellett szaladtunk,

távol minden emberlakta helytől.

És a közepén volt egy asszony s egy távoli domb felé tartott.

Egy csupasz domb felé lépdelt, a havon által,

meg-megbotlott s mintha kígyózott is volna a lépte.

Iszonyúan fájt, hogy nem értem őt:

mit keres egy behavazott, szikrázó mező közepén,

gázolva a hóban, olykor kígyózva egy távoli

és csupasz domb felé távol bármely emberlakta helytől?

A kalauz pedig megrázta a vállam és rám szólt,

hogy csöndesebben beszéljek.

Én meg fogvacogva kezdtem kutatni magamban

egy saját gondolatot ami az asszony fejében is megfordulhat,

hogy legyen valami közös a fejünkben,

mintha csak két lakás volnánk közös konyhával.

Ám az én fejem üres volt, olyan, mint egy csupasz és távoli domb

a szikrázó mezőn is túl:

a fejemben semmi magasztosság, semmi hasznos dolog.

Akkor ő megállt, a vonat felé nézett, s kezével integetett,

óvatosan, lemondóan, teli szánalommal:

ugyan, mit keresek én ebben a zötyögő vonatban,

mely mintha kígyózva haladna

távol bármely emberlakta helytől,

egy behavazott és tündöklő mező mellett

egy csupasz és távoli domb felé?

A kalauz pedig megrázta a vállam

és rám szólt, hogy csöndesebben vigadjak.

Eram foarte trist, căci eram mahmur.

Eram în starea aceea în care omul e casant, e ca de sticlă,

încât se vede tot ce are în el şi ca într-un acvariu

se vede un nenorocit de peştişor,

care e sufletul lui.

Iar aerul e tare ca piatra, încît, dacă faci mişcări bruşte,

rişti să ţi se spargă o mână,

rişti să ţi se spargă un picior şi

să ţi se spargă capul în mii de cioburi.

Sigur că eram foarte trist,

căci nimeni nu voia să-mi spună unde merg eu

şi ce caut eu, cu noaptea în cap, în tren.

Iar controlorul de bilete m-a repezit,

pe motiv că, dacă tot am bilet, să-l las dracului în pace şi

să nu-l mai bat la cap cu prostiile mele.

Aşa că mi-am amintit vorbele mamei:

„Când nu ştii cum să te comporţi,

trage cu coada ochiului la ceilalţi şi fă cum fac ei!”

Aşa că am şters geamul cu mâneca hainei

şi am privit şi eu pe ferastră:

cerul era luminos şi jignitor.

Şi treceam pe lângă o câmpie ninsă, strălucitoare,

departe de orice aşezare omenească.

Iar în mijlocul ei era o femeie ce mergea spre un deal îndepărtat.

Mergea spre un deal pustiu, mergea prin zăpadă,

poticnindu-se şi mergea oarecum şerpuit.

Şi m-a durut că nu o înţeleg:

că ce să caute ea pe o câmpie ninsă, strălucitoare,

mergând prin zăpadă, oarecum şerpuit, spre un deal

îndepărtat şi pustiu şi departe de orice aşezare omenească?

Iar controlorul de bilete m-a bătut pe umăr şi a zis

să vorbesc mai încet.

Dar eu am început să caut înfrigurat în mintea mea

un gând al meu care să ocupe mintea ei,

ca să avem un cap în comun,

ca şi cum am fi două apartamente cu bucătărie comună.

Iar mintea mea era pustie şi era ca un deal pustiu şi îndepărtat,

dincolo de o câmpie strălucitoare:

nimic înălţător în mintea mea, nimic de folos cuiva.

Atunci ea s-a oprit şi a privit spre tren şi a făcut cu mâna:

ca un salut prudent şi resemnat şi plin de milă:

că ce să caut eu în trenu-acela care se poticnea

şi mergea oarecum şerpuit, departe de orice aşezare omenească,

pe lângă o câmpie înzăpezită şi strălucitoare,

înspre un deal pustiu şi îndepărtat?

Şi controlorul de bilete m-a bătut pe umăr

şi a zis să vorbesc mai încet.

Ioan Es. Pop

bárányszarvacskáimra felírandó: / pe corniţele mele de miel:

mikor a mészáros életemet kioltotta, két hónapos voltam, és egyáltalán, pedig annyira fájt, amennyire az övinek is fájnia kell, csak néhány pillanatig jajveszékeltem.

később viszont, szörnyen fontosnak éreztem magam, mert náluk közeledett a húsvét, és még ennél is fontosabbnak éreztem magamat, amikor a hűtőszekrény legfelső polcára helyeztek.

valamivel később viszont elgondoltam: rendben van, de vajon én nem érdemelnék többet? engem miért nem raknak be a mélyhűtőbe, ahol a húsok hónapokat töltenek, már-már halhatatlanságban?

ezek szerint, úgy néz ki, én csak amolyan egyszeri étkezésre való lennék? testvérkéim, nektek is ez lesz a sorsotok? mi történne, ha jövő ilyenkor a hozzánk hasonlók meg se születünk, s juhanyánkban maradunk?

pásztor bátyó, amikor az emberek feltámadnak, akkor a bárányok is életre kelnek? és ha igen, mivel táplálod majd mindazokat, akik aztán már sose halnak meg?

când m-a răpus măcelarul, aveam două luni, dar nu, deşi a durut aşa cum trebuie să-i doară şi pe ai lui, am ţipat doar câteva secunde.

apoi, însă, m-am simţit plin de importanţă, pentru că la ei veneau paştile, dar m-am simţit şi mai important când m-au pus pe cel mai înalt raft al frigiderului.

mai apoi însă, m-am gândit din nou: bine, dar oare eu nu merit mai mult? pe mine de ce nu mă pun în congelator, unde cărnurile stau cu lunile, de par aproape nemuritoare?

măi, să fie, înseamnă că eu sunt doar aşa, de-o singură mâncare. fraţii mei, aşa se va întâmpla şi cu voi? cum ar fi ca de la anul cei ca noi să nu se mai nască, să rămână în oi?

nene păstorule, când oamenii or să învie, or să învie şi mieii? şi, dacă da, cu ce-i vei hrăni pe toţi cei ce nu vor mai muri?