Embedded Files
és hogyha / şi dacă
egy reggelen mindent
a helyén találnál
apa a híreket hallgatja az orosz rádiókészüléken
anya a házi teendők közt vergődik
ha a vezeték túlsó végén
ő válaszolna neked és ő és ő meg ő is
testvéreid akik már csak álmodban szólalnak meg
hogyha egy reggelen
a fény nem vetődne be ferdén
fenyegetően a nyitott ablakon
és tested nem őrizné
a végetnemérő rémálmok kékülő nyomait
és hogyha egy reggelen
egyszerűen úgy ébrednél készen arra
hogy farkasszemet nézz a világgal
az utcára lépve azt mondanád
köszöntöm jó napot jó reggelt
oly természetesen ahogy kezed
őszülő hajadba túr
mit tennél akkor
biztos így szólnál: "és akkor mi van?"
ugyanabba a cipőbe bújnál
felvennéd ugyanazt a fekete inget
ujját feltűrnéd
mintha nehéz feladat előtt
talán cigarettára is gyújtanál
az utcára lépnél
teljesen más irányba
egyre többen odatúl / tot mai mulţi dincolo
egyre kevesebben itt
mindinkább odatúl
egyre kevésbé itt
szomjas vagyok
és itt
mérgezettek a kutak
nevetnék
és itt
rég elsüllyesztették már a hajókat
mily gyöngéd hangok szólítanak
mily pókfonál köt gúzsba
mikor ér véget
mikor kezdődik
pillanatkép / flash
egy szokványos szerdai nap
akár egy fénykép amelyről valaki kiollózta az arcod.
nem vagy sehol.
az utca most íme
jóval messzibbre visz.
a városban mely még ünnepi díszben.
valaki fészekmelegségű
emlékeiben akit szerettél.
vagy egy barát káprázatos
gondolataiban aki számos hosszú
télen át kitartott melletted.
nem vagy sehol.
még csak itt sem.
ebben a szobában.
a festményen a csónak
a múlt éjszaka süllyedt el.
a könyvtár egy hullaház polca
fiókokkal amiket ki se húzol.
egy zavaros szem mered rád a mennyezetről.
téged a helyedre küldtek.
kisorsoltak kártyán.
elosztottak és elválasztottak.
szólítottak majd elűztek.
szemhéjaidra piculát helyeztek.
végül szerettek téged.
és most nem vagy sehol.
micsoda gyilkos fű
hajtott ki húsodból
miféle idegen hófergeteg
ütött tanyát a szemhéjad alatt
ne kérdezzetek / nu mă întrebaţi
hogy vagyok
ne aggódjatok
ne telefonálgassatok
elégedetten itt vagyok ragyogok
mindent elértem amit akartam
sok az elképzelésem
minden megy mint a karikacsapás
régóta megfeledkeztem
a bánatról a magányról a hiábavalóságról
épp csak azt nem értem honnan
ez a szögesdrótból való ing
amit képtelen vagyok levetni
üres / pustiu
későn kezdtem én is a dalba
látottakról és látatlanokról
mint tücsök az üres házban
mit se hallanak ők ösvényt vágnak a sívó homokba
parcelláznak mérnek szélcsapdát állítanak
elfoglaltan valamit hátra hagyni
egy házat egy fát egy csiga nyálas nyomát
így dalolok én tiszta hiába
az esti győzelmekről és a reggeli legyőzetésről
odalett barátságokról vagy a málna cigi utáni ízéről
nem emlékszem a gyerekkorra a vénségre
nem ijeszt meg a halálom
csak a mások halála
a középkorúság csupán
hajnalra hálóval mindent besző
az üres házban zenélő tücsök
itt az idő / e vremea
hogy készülődj a télre
hogy végre megállapodj életedben
akár egy kényelmes karosszékben
te aki épp csak a szék peremén gubbasztasz
mint egy hivatlan vendég
egy bulin
amelyhez nincsen illő öltözéke
ideje már hogy készülődj a télre
hogy kiakaszd a falra kedves fényképeid
azok arcával akik már nincsenek itt
de akik számodra oly világosan beszélnek
hogy mindegyre azt kérded
mit keresel te ezen a parton
háborúkba masírozva
melyekhez sosem volt közöd
ugyan melyik csatában
vesztetted el nevetésed és szemeid ragyogását
itt az idő hogy készülődj a télre
hogy tágra nyisd a szemed
és mondjad azt "semmi"
hangosan "senki"
számolj a hóviharral
mint egy madár aki elfelejtette a melegebb tájakra vezető utat
hirtelen beáll a hideg
az emlékezetben is
korai cseresznye / primele cireşe
másvalaki
nevezte meg minden vágyát
helyettem
és most reggeli
álmaimba gázol
más időben
egy városban amit immár sosem fogok
fölkeresni
aminek még a nevét sem tudom
más időben
mosolyogtam
melyik kívánság
teljesült
melyik kívánságot
nem kívánták
kérdezem magamban
és befalok még egy cseresznyét
magostól
volt egy idő / a fost o vreme
amikor ragaszkodtam a tárgyakhoz
különösen bizonyos tárgyakhoz
tízévesen ott voltak a csehszlovák sörkupakok
addig lapítottuk kövel amíg érmékre emlékeztettek
általuk szereztem meg a feliratos gyufásdobozokat
külföldi országokból melyeket látni már nem is reménylem
egy játék végén melynek már neve sincsen.
következett a bicskagyűjtemény
a mogyórófából általam faragott parittyák
vagy olyan horgok amiket egyáltalán nem használtam
az egyetlen kifogott halam mindenáron mondani kívánbt valamit
és én nem értettem megijedtem és visszadobtam az oltba
továbbá a színes drótgyűjtemény
abból az időből amikor a lakótelepen a telefonközpont épült
mondtak valamit a tévében a kinyerésről az újrafelhasználásról a tékozlásról
így aztán színes kulcstartókat fontam a drótból
óhatatlanul elveszítgetett kulcsaimhoz
a bélyeggyűjteményt két hétig tartó tárgyalás után
kerékpárra cseréltem
ami később gitárrá változott
majd lassan egy szutykos Petit Robert-szótár lett belőle végül
amivel a napi betevőmet megkerestem - ahogy mondani szokták.
ekkor már saját lábon álltam
úgy hogy ismét gyűjtögetni kezdtem
vállfákat majd
fakanalat amiből gyorsan étkészlet lett
huszonnégy személyre
mivel a srác aki árulta őket a főtéren
móc volt akár a nagyszüleim
és főként mert örökké farkaséhes volt
ami tőlem sem volt igazán idegen érzés.
nem tudom mi lett a tárgyakkal
közülük egy sincs már velem
ma este jutottak eszembe csak úgy repedt körmömet nézegetve
az az idő mikor téglával potyoltam a söröskupakokat.
hosszúra nyúlna a könyvekről szólni
odalettek már azok is s néha azt mondom jól tették
mégis emlékszem egy orosz könyv fedelére
az "egy igaz ember története" lehetett talán
ajándékba kaptam mikor a kilencet töltöttem
a beírásban tibi kollégám megjegyezte
hogy szeret engem mert jól tanulok
nemrég tudtam meg hogy tibi halott
azt hiszem mégsem tanultam túl jól
ők odalettek
férfiak-nők
a tárgyak odalettek
olykor visszaemlékszem egy igen kedves darabra
sokáig hurcoltam bőröndök és hátizsákok mélyén
pepsi volt benne 330 milliliteres fémdoboz
valamikor a bécsi rapidon vásároltam
és majd elepedve ittam ki a kolozsvári állomáson
az olvadás vagy a fagy netán
a globális felmelegedés tiszteletére
a pepsis doboz egy tárlóban állt
amelyet mindegyre fényesre sikáltam
mellette két oklevél versfaragásért
és egy pohár benne fogkefék
dohányoztam s a hosszú csikkeket
a pepsis dobozban gyűjtöttem össze azzal a hátsó gondolattal
amivel akkoriban mások az akkori CEC-be gyűjtögettek
néha elvettem a dobozt és szórakozottan fölbecsültem
ha nem is voltam éppen dohányzó kedvemben
amikor megtelt elfogottűegy biztonságérzet amire igen csak szükség van
egy átmeneti korban
jóval fizetés előtt a doboz kiürült
és ettől annyira kiborultam
hogy még az olyan mondatok, mint "tout aboutit a un livre"
vagy "l'enfer c'est les autres"
sem mondtak nekem már abszolút semmit
fizetésnaptól kezdve módszeresen dohányoztam
egy ideig
felénél nyomtam el a cigarettát
hogy a megbomlott egyesúly visszaálljon.
az a pepsis doboz
tíz éven át kitartott mellettem.
egy húsvéti vagy karácsonyi takarításkor veszett nyoma
vagy valamelyik költözéskor.
azóta elkezdett minden rosszul menni
semmi sem volt olyan mint régen
se a pepsi se a ma romániában készített cigaretták
se a lények se a tárgyak
se a várakozás se a kétségbeesés
nem ragaszkodom már a tárgyakhoz
nem nyomom el a féligszívott cigarettát
és általában semmilyen hasznosat nem teszek
füstkarikákat eregetek és azt mondom
magam is olyan vagyok mint az efféle minden további
nélkül faképnél hagyott gyűjtemények
előbb a bölcsességfogak majd a mosoly
később az első havazás látványától felcsillanó tekintet
néhány kurta felhagyott élet újratöltve abbahagyva
akárhogy is alig volt csereértékük
vajon mi jön még tűnődöm a rovargyűjtő szórakozott
kíváncsiságával aki nagyítón át bámulja a bogarakat
majd végül a saját ujjait is
egyáltalán nem félek
várok
A telefonfülke / Cabina telefonică
áprilisi eső
tétova tavasz
egy telefonfülkébe menekülsz
nincs kit felhívnod
a készülék pedig süket
ha ez a süket telefon valami csoda folytán megszólalna
és a drót túlsó végén
maga az Úristen állna
semmit se kérnél
talán csak egy kevés szivárványt városod fölé
semmi többet
a párás üvegen át nevetségesek a siető járókelők
doktor hook énekét dúdolod
amelyben az ismert szereplő nyilván telefonált
twenty cents more
for the next two minutes
eszedbe jut egy jelenet a rejtett kamerával
egy kabin két ajtóval
valaki meglepődése aki odakint várt
és nem tudott bemenni
mintha egy másik életben látnád magad
a botanikus kerti nyilvános telefonnál
akkor még folyt belőled a szó
és érméd sose volt elég
ez persze nagyon régen volt
minden fontos hír telefonon érkezett
apa halála akár csak a többi
tehetetlenség lázongás most meg beletörődés
mindig többször telefonálsz mint ahányszor hívnak
kritikus helyzetekben mindig egy robot válaszol
az eső megcsendesedik akár a kínzó bezártság
kilépsz a fülkéből átlépsz egy tócsán
úgy tűnik valahol telefon szól
az égre nézel és hirtelen
a város fölött
sziporkázó szivárvány!
Éle van a reggelnek / Dimineaţa are muchii tăioase
éle van az éjszakának
éle van az álomnak
fordulj vissza
a keresztúttól ahonnan feléd
aranylik mai korod
ideje az indulásnak
emeld fel a kőtömböt
alóla hangtalanul szólal
ezernyi arc
nagyon is rád hasonlítanak
a lakatok rozsdásak súlyosak
ne fáradj velük
éle van a szívnek
ha késként megforgatják
elviseled
tenyereden a vers elferdült betű
felsebzi életed vonalát
ő a győzelem / ea victoria
mikor a sebből eleven hús lesz
s a fénylő csontok
elszórtan fekszenek a napszítta mezőkön
eljön ő a győzelem
ő a győzelem
az egyik reggelen
meccs végén az elhajított újság
egy üveg küszöbön felejtett tej
ő a győzelem
még egy súlyos kő a hátadon
cipelje az ki nem látta magát
egy kutya szemében
de becézzétek csak ti
írjatok ti hozzá rímekkel tűzdelt ódát
nekem hagyjátok meg ezt a verset
mely mint homokszem a viharban kagylóját keresi
e verset amelyet
parázson agyonperzselt hét élet
a bal vállba rejtett hét halál írt meg
akár egy trombitaszóló
belehasít az éjszakába
e verset
csábító kenyérillatával
milyen metaforát / ce metaforă
találjak gyermeki könnyeimre
az apám halálakor ejtettekre
mostani könnyeimre
amiket csak hosszas
edzés után lehet észrevenni
szólnom kellene talán
a folyókról, folyamokról, tengerekről, pezsgőről
de akkor a gyermek
vajon nevetne-é
apa élne-é
versem igaz lenne-é
akár a fájdalom mely marcangol
minden pillanatban
egyazon táj / acelaşi peisaj
egyazon tájat szemlélve
úgy végzed hogy már nem is látod
egyazon embereket látva
úgy végzed hogy már nem ismered őket
ugyanúgy élve
úgy végzed hogy már nem is élsz
mindezt kijelentem egyazon táj előtt
az emberek előtt akiket ismerek
s mindig
megbotlok
az egyetlen életbe amit ismerek
mindig / mereu
sóvárogva keresgélve
valamit ami nem is
innen való
elhagytam magam
a magány éjszakai peronján
egy levélre várva
mely talán meg is érkezett
szavak amiket már annyiszor
mondtak nekem de meg se hallottam őket
egyetlen hang egyetlen szó
sem hallatszik az éj közepén
hogy emelkedjek föl
a tárgyak megsárgult fényképek
lapok baráti könyvek közül
most csak a könyvek
hogy emelkedjek föl
tekintetem a sarkcsillagra
szegezve
csak az enyém a tévelygés
összezúzott térdeimmel
és újra fölemelkedem
hogy induljak
ki és mi csillapítsa
lelkem eredendő szomját
így kezdődik / aşa începe
a buszon egy gyermek átadja helyét
13-14 éves szemüveg vastag lencsék
iskolatáska tortnaruha
habozok
(középkorú nő szem alatt karikák
festett haj tövén fehérség blazírt és szkeptikus
egyszínű öltözék)
valljam be hogy hátizsákomban
négy képregény lapul
kavics a szamos partról
kutyaeledel az utcán talált ebnek
ne mondjam el neki hogy ma
csúszkáltam mint egykor a jégen
és boldog karácsonyt kívántam a pontos időt mondó telefonrobotnak
megköszönöm leülök nem tiltakozom
hosszú még az út hazáig
olvasó uram / domnul cititor
nincs többé nyugtom
valaki megvásárolta a könyvemet a boltban
nem a fogász volt nem is a szerelő
nem a gondnok nem is a szomszédasszony az ötödikről
nekik magam adtam bele is írtam
ugyan ki lehet
ha megismerném fizetnék neki egy sört
fiammá fogadnám... vagy talán...
nincs többé nyugtom
mondja csak olvasó uram
magasabb lett az ég
s mélyebb-e a mélység
nevetett netán könnyezett
él-e még
pihenek / mă odihnesc
a lekaszált fű illatában
e reggelen minden a helyére kerül
a halottak nyugalomra leltek
az élők nem sápítoznak utánuk a keresztutaknál
a mai világ nem hagy lila ütésnyomokat bőrömön
a lekaszált fű illata belep
akár egy üvegharang
semmi sem történhet meg itt
a nyílvessző nem találkozik a testtel
a kő nem talál célba
a könny sem hajlandó csorogni
mintha az alapokkal elkészültem volna
és az első téglákat kezdeném felrakni
a fűillat visszaidézi nagyapám arcát
apám képét tisztán szépen
a világ odakint merő benzin csupa szemét
verejték és újra felhasználható bűz
művirágok és -illatok egyik vagy másik dögöt felcicomázzák
de ezen a reggelen
valaki lekaszálta számomra a füvet
és a dolgokat a helyükre igazította
az emlékezet bonyolult fiókjaiba
valaki lekaszálta a park füvét
kemény meló volt
munkaidőben
százezerért
a visszatérés öröme / bucuria întoarcerii
de ennek az "otthon"-nak nincsen háza
és becsenget a gondnok
azt kérdi hány személy
lakik a négyes számú lakásban
engem ne számítson be uram
én más csillagról jöttem
és azt sem tudom hogy bírom ki
míg az anya-űrhajó megérkezik
hogy innen kimenekítsen
nyárest / seara de vară
egy dallam hömpölyög a sivatagi homokon
a bútorok felett
semmi nem változott
csupán a mód ahogyan kevésbé erélyesen
lagymatagon utasítom el a kiáltást magát
csak a mód ahogy akaratlanul
elfogadom
igazából a semmit
néhány hangjegy egyenesen az agykéregbe vésve
a sivatag szaga az orrban
még mindig arról az oázisról álmodom
míg lassan belepi a por
a bútorokat
még a nagy
indulásról álmodom
bár elhalt már
a pisztolylövés
egyre halkabban szólok
mind tétovábbak a jelek
talán tán észreveszi majd valaki
semmi nem változott
az erkélyről figyelmesen elnézek a város fölött
hallgatom a sivatagi szelet
rögtön indulnék e pillanatban
de sehol senki se vár
máris elindulnék
semerre senkihez
hajómat homokon vonszolom
a postafiók / cutia poştală
mily összevisszaság a postafiókomban
tegnapi üzenetek és holnapiak
fantom üzenetek egy elhantolt baráttól
még a tavalyi első havazás idejéből
e hálózatban csöppnyi jóérzés sincs
két-három költőnemzedék csapott össze
majd jönnek a kritikusok és mindent lemeszelnek
a postafiókban
vannak kimondatlan gyöngéd szavak
és túl gyakran hangoztatottak is
a fejem fölött távoli barátok
paroláznak vagy egész egyszerűen
eltávolodtak a boldog évek kukában
a piszkozatok közt egy szerelmi történet
a postafiókomban
több a küldött mint a bejövő üzenet
mert egyre gyakrabban írok magamnak
kedveskedő megszólítással
szerelmem kincsem butuskám
még mindig a főnyereményre vársz
vásárolj már sorsjegyet az ördögbe is
kapcsolj rá hát nem látod
ők tündökölnek sikeresek eredményesek
kapcsolj rá most mit csinálsz
nekik nincsenek ráncaik ősz hajszálaik komplexusaik
a postafiókomban
ők válaszolnak nekem legalább nem írok magamnak
semmi baj majd írok én
gyöngéd szavakat szerelmem kincsem butuskám
kapcsolj rá nem látod itt a reggel
ők munkába mennek a gyereket óvodába viszik
és ma is elvégeznek valamit
míg te egy új dalocskát írsz majd
a mentavirágról egy bluest
a zöld lovakhoz egy új verset
hogy rákérdezhess ki talált rá az elveszett időre
ígérj te is némi jutalmat
szerelmem kincsem butuskám
kapcsolj rá
sokféle dolgot / multe lucruri
kell e reggelen tanulnom
hogy merre tekintsek a latyakos hajnalban
hogy ajkamat kényszerű mosolyra feszítsem
hogy a rettegés évszakához illően öltözzek
majd fel kell hoznom sokféle indokot
valamit amit folytatni kell
egy nemes tettet egy sikerült verset
poros papírok közt kallódik
de indokom sok van a kaktusz a kutya
sokat pedig el is kell felejtenem
a többséget minden egyre bonyolultabb
és a megértés régi gondja
napról napra csak súlyosabb
a reggel rámegy arra hogy kiötöljük
a permutációkat a kombinációkat a valószínűségeket
óvatos döntések bebukott tervek
amiket tanulni felidézni feledni kell
én csak sírni tanultam meg járni nem
az év első napja van / e prima zi din an
akkor kezdjük
a havon át mely nem akar megülni
petárdafoszlányok csomagolópapírok
üvegcserepek és korábbi évek szilánkjai között
a bakancsban makacsul megül a víz
merre merre
olykor a toronyórára pillantok
mintha várakozva
ő elérhetetlen ő nincs bekapcsolva
a többiek rég elmentek
a kirakatokat bámulom lekéstem minden kínálatról minden december
havi kedvezményről hová hová
január 10-éig zárva
boldog ünnepeket viszontlátásra 2007-ben
az örömtől lelkesen egy autó kerekébe rúgok
bukaresti rendszám
visít a riasztó és visít
senki
ím veszélyesen élek, barátaim
a vágytól / de dor
micsoda költőbarátok tűntek el
csak úgy egyszerűen
még éltek egy ideig
pár ismerős emlékezetében
rejtett polcokon hálátlan szóbeszédben
mennyire várom
a sötét hodályban
hogy hirtelen betoppannak
dohánytól-szenvedéstől cserzett hangon
kiáltsák: "meglepetés!"
Foto Alexandru Vlad
nem hallom őket a vágy arányosan
fokozódik a reménnyel
hátha villámgyorsan halok meg
Page updated
Google Sites
Report abuse