Kocsis Francisko fordításai
Emlékezetem
(Memoria mea)
végtelennek tűnő némafilm tekercse
mindannak, amit megéltem, álmodtam eddig, s amit
örököltem a mítoszokig visszamenőleg,
még az ősködről is őrzök egy-két kockát.
Élmény-élességgel vetülnek olykor elém a
piramisépítők, Mohács vagy a pipáját szorongatva
melegedő Petőfi; éppúgy emlékszem a Nílusra,
a napsütötte hellén tisztásokra, melyeket
sose láttam, mint gyermekkorom őszi
harmatcseppjeire a mogyoróbokrok alján, vagy
egy-egy szorongásokkal teli délutánt őrző
lesötétített falusi szobára.
Pergetem, pergetem a filmet, s egyik-másik
kockájához olykor hangokat próbálgatok.
îmi pare a fi o nesfârşită rolă de film mut
despre tot ce am trăit, am visat până acum şi
ce am moştenit îndărăt până la mituri,
până şi despre negura primordială păstrez câteva secvenţe,
cu violentă claritate mi se relevează uneori
constructorii de piramide, Mohács ori Petőfi frământând
în mâini pipa în timp ce se încălzeşte; la fel de clar
îmi amintesc Nilul, însoritele dumbrăvi elene, pe care
nu le-am văzut niciodată, cum îmi amintesc
stropii autumnali de rouă pe tufele de aluni ai copilăriei
ori o întunecată cameră rustică
ocrotind o după-amiază plină de zbucium.
Derulez, derulez filmul şi-ncerc,
la o secvenţă ori alta, să potrivesc cuvinte.
1965
Azon az estén
(În seara aceea)
Azon az estén olyan volt az égbolt, mint egy
hirtelen kiürített város, melyben még a lámpákat is
égve felejtették a fejvesztett menekülők.
Pedig baljós jelek még sehol sem mutatkoztak,
csak hajnal felé kezdtek feltünedezni a szemhatáron
óvatosan az előőrsök; egy-két raj könnyű homály.
Majd a hadak is megjelentek s nyomulni kezdtek északról,
keletről, nyugatról - délnek. A Tejút ívlámpái
sorra elsötétedtek, a Göncölök, mint a kisiklott
villamosok, oldalra dőltek. Aztán sötét lett
teljesen. A felhők megszállták az eget, s kihirdették
az ostromállapotot. De nem volt már kinek. Kihirdették
a szabad rablást. Erre az addig fegyelmezett és zárt csapatok
őrült fosztogatásba kezdtek: törtek-zúztak, föltépték a
vízvezetékeket, beverték az ablakokat, kidobálták az égő
kandelábereket. A tehetetlen düh, hogy senkit se találtak,
az dolgozott bennük. Bár egy bujkáló, egy ellenálló, egy nő
vagy legalább egy csecsemő, akit falhoz kenhettek volna,
de senki. Fölhasogatták a párnákat, a dunyhákat, s aztán
napok múltán, mert nem tehettek mást, kihirdették a békét.
És most béke van. Hull a hó.
În seara aceea cerul era ca un oraş
evacuat în grabă, în care fugarii înspăimântaţi
au uitat luminile aprinse.
Deşi încă niciunde nu sau arătat semne răuprevestitoare,
numai în zori sa putut zări pe orizontul privirii
o avangardă prudentă: câteva roiuri de negură rară.
A apărut apoi şi grosul oştirii şi înainta dinspre nord,
est, vest – spre sud. Filamentele Căii Lactee
sau întunecat pe rând, Carele cereşti, ca nişte tramvaie
deraiate, zăceau întro rână. Apoi sa întunecat
deplin. Norii au invadat cerul şi au vestit
slobozirea la jaf. La care cetele disciplinate şi reţinute
până atunci, au trecut la un jaf demenţial: frângeauspărgeau,
au smuls conductele de apă, au spart ferestrele, au aruncat
afară candelabrele aprinse. Lucra în ei furia stearpă
că nau găsit pe nimeni. Măcar un rătăcit, un potrivnic,
o femeie sau măcar un prunc cu care
să dea de pereţi, dar nimeni. Au sfâşiat pernele,
pilotele, apoi, după câteva zile, pentru că
nu puteau face nimic altceva, au proclamat pacea.
Iar acum e pace. Ninge.
1964
Egyszer majd szép lesz minden
(Totul va fi frumos cândva)
Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.
Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.
Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja
Totul va fi frumos cândva,
crede-mă, de spaima
toamnei şi a iernii
iubirea ne va despuia.
Stavom atunci în lumină,
ca ramuri în floare,
şi mândri vom purta
purele noastre coroane.
Nu ne vom teme de-ntuneric;
priveghind, luna plină
drumurile suferinţei
le va umple de lumină.
1964
Füst
(Fum)
Füst jelzi már messziről, az emberlakta
helyet Prométheusz törvénybe ütköző tette óta.
Mióta melegszik, süt-főz, föléget, fölperzsel
s elhamvaszt a föld lakója, mióta füstöl
az emberi történelem.
Esti tüzek könnyű-kék füstje,
dúlások, máglyák, krematóriumok füstje
pácolta - otthonossá? - fölöttünk a napot -,
holdat-, csillagokat-tartó boltozatot.
Cigarettázva ülök a dombon, a völgyből most
áttetsző vacsorafüst ágaskodik
a majdnem-vízszintes napsugarak fölé;
de íz- és illat-emlékezetemet agyvelők
elviselhetetlen füstje ingerli.
Könyvet égetnek valahol?
Despre spaţiile locuite de om, de la gestul sfidător de legi
al lui Prometeu încoace, fumul trimite ştire până departe.
De când locuitorul pământului se încălzeşte, fierbe,
prăjeşte, aprinde, incendiază şi incinerează, de când
fumegă istoria umanităţii.
Fumul uşor, albastru, al focurilor serii,
fumul devastărilor, al rugurilor, al crematoriilor
a afumat – domestic? – deasupra noastră
tăria de care se ţin soarele, luna şi stelele.
Stau pe deal, fumez, din vale se înalţă
spre razele aproape orizontale ale soarelui
fumul transparent al cinei;
dar memoria olfactivăgustativă mie iritată
de fumul insuportabil al creierelor.
Undeva sunt arse cărţi?
1965
Ősz
(Toamnă)
Hiába döfködik a tornyok
az eget,
a harangszó, ködként,
szétterül.
Valahol egy anyóka
botjával beletúr
az avarba,
s tekintetével bezárja
a Mindenséget,
mint az elhagyott
udvart.
Zadarnic împung turlele
cerul,
glasul de clopot
se risipeşte ca o ceaţă.
Undeva, o băbuţă
scormoneşte cu bastonul
în covorul de frunze
şi-ncuie cu privirea,
ca pe-o curte
părăsită,
Atotcuprinderea.
1966
Önelőhívás
(Autodevelopare)
Hitek, babonák, hagyományok,
elvek, célok, meztelen lányok,
álmok;
múlt, kenyérgond, fiam jövője,
az erkölcs s a törvény gőgje,
csődje;
versek, hiúság, csömör másnap,
- mozdult-kép, mit halálba mártnak -:
látszat.
Credinţe, superstiţii, datini,
idei, ţeluri, fecioare goale,
vise;
gânduri pentru pâine şi viitorul
fiului meu, trufia moralei şi a legii,
falimentul;
poem, vanitate, greaţa de mâine,
imagini mişcate, muiate în moarte,
iluzie.
1967