* Kétnyelvű Kányádi Sándor-breviárium

Kocsis Francisko fordításai

Emlékezetem

(Memoria mea)

végtelennek tűnő némafilm tekercse

mindannak, amit megéltem, álmodtam eddig, s amit

örököltem a mítoszokig visszamenőleg,

még az ősködről is őrzök egy-két kockát.

Élmény-élességgel vetülnek olykor elém a

piramisépítők, Mohács vagy a pipáját szorongatva

melegedő Petőfi; éppúgy emlékszem a Nílusra,

a napsütötte hellén tisztásokra, melyeket

sose láttam, mint gyermekkorom őszi

harmatcseppjeire a mogyoróbokrok alján, vagy

egy-egy szorongásokkal teli délutánt őrző

lesötétített falusi szobára.

Pergetem, pergetem a filmet, s egyik-másik

kockájához olykor hangokat próbálgatok.

îmi pare a fi o nesfârşită rolă de film mut

despre tot ce am trăit, am visat până acum şi

ce am moştenit îndărăt până la mituri,

până şi despre negura primordială păstrez câteva secvenţe,

cu violentă claritate mi se relevează uneori

constructorii de piramide, Mohács ori Petőfi frământând

în mâini pipa în timp ce se încălzeşte; la fel de clar

îmi amintesc Nilul, însoritele dumbrăvi elene, pe care

nu le-am văzut niciodată, cum îmi amintesc

stropii autumnali de rouă pe tufele de aluni ai copilăriei

ori o întunecată cameră rustică

ocrotind o după-amiază plină de zbucium.

Derulez, derulez filmul şi-ncerc,

la o secvenţă ori alta, să potrivesc cuvinte.

1965

Azon az estén

(În seara aceea)

Azon az estén olyan volt az égbolt, mint egy

hirtelen kiürített város, melyben még a lámpákat is

égve felejtették a fejvesztett menekülők.

Pedig baljós jelek még sehol sem mutatkoztak,

csak hajnal felé kezdtek feltünedezni a szemhatáron

óvatosan az előőrsök; egy-két raj könnyű homály.

Majd a hadak is megjelentek s nyomulni kezdtek északról,

keletről, nyugatról - délnek. A Tejút ívlámpái

sorra elsötétedtek, a Göncölök, mint a kisiklott

villamosok, oldalra dőltek. Aztán sötét lett

teljesen. A felhők megszállták az eget, s kihirdették

az ostromállapotot. De nem volt már kinek. Kihirdették

a szabad rablást. Erre az addig fegyelmezett és zárt csapatok

őrült fosztogatásba kezdtek: törtek-zúztak, föltépték a

vízvezetékeket, beverték az ablakokat, kidobálták az égő

kandelábereket. A tehetetlen düh, hogy senkit se találtak,

az dolgozott bennük. Bár egy bujkáló, egy ellenálló, egy nő

vagy legalább egy csecsemő, akit falhoz kenhettek volna,

de senki. Fölhasogatták a párnákat, a dunyhákat, s aztán

napok múltán, mert nem tehettek mást, kihirdették a békét.

És most béke van. Hull a hó.

În seara aceea cerul era ca un oraş

evacuat în grabă, în care fugarii înspăimântaţi

au uitat luminile aprinse.

Deşi încă niciunde nu sau arătat semne răuprevestitoare,

numai în zori sa putut zări pe orizontul privirii

o avangardă prudentă: câteva roiuri de negură rară.

A apărut apoi şi grosul oştirii şi înainta dinspre nord,

est, vest – spre sud. Filamentele Căii Lactee

sau întunecat pe rând, Carele cereşti, ca nişte tramvaie

deraiate, zăceau întro rână. Apoi sa întunecat

deplin. Norii au invadat cerul şi au vestit

slobozirea la jaf. La care cetele disciplinate şi reţinute

până atunci, au trecut la un jaf demenţial: frângeauspărgeau,

au smuls conductele de apă, au spart ferestrele, au aruncat

afară candelabrele aprinse. Lucra în ei furia stearpă

că nau găsit pe nimeni. Măcar un rătăcit, un potrivnic,

o femeie sau măcar un prunc cu care

să dea de pereţi, dar nimeni. Au sfâşiat pernele,

pilotele, apoi, după câteva zile, pentru că

nu puteau face nimic altceva, au proclamat pacea.

Iar acum e pace. Ninge.

1964

Egyszer majd szép lesz minden

(Totul va fi frumos cândva)

Egyszer majd szép lesz minden,

a telet s az őszi

félelmet, hidd el,

szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,

mint a virágzó ágak,

büszkén viseljük szégyen

nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,

útjaink beragyogja

hajdani szenvedésünk

virrasztó teleholdja

Totul va fi frumos cândva,

crede-mă, de spaima

toamnei şi a iernii

iubirea ne va despuia.

Stavom atunci în lumină,

ca ramuri în floare,

şi mândri vom purta

purele noastre coroane.

Nu ne vom teme de-ntuneric;

priveghind, luna plină

drumurile suferinţei

le va umple de lumină.

1964

Füst

(Fum)

Füst jelzi már messziről, az emberlakta

helyet Prométheusz törvénybe ütköző tette óta.

Mióta melegszik, süt-főz, föléget, fölperzsel

s elhamvaszt a föld lakója, mióta füstöl

az emberi történelem.

Esti tüzek könnyű-kék füstje,

dúlások, máglyák, krematóriumok füstje

pácolta - otthonossá? - fölöttünk a napot -,

holdat-, csillagokat-tartó boltozatot.

Cigarettázva ülök a dombon, a völgyből most

áttetsző vacsorafüst ágaskodik

a majdnem-vízszintes napsugarak fölé;

de íz- és illat-emlékezetemet agyvelők

elviselhetetlen füstje ingerli.

Könyvet égetnek valahol?

Despre spaţiile locuite de om, de la gestul sfidător de legi

al lui Prometeu încoace, fumul trimite ştire până departe.

De când locuitorul pământului se încălzeşte, fierbe,

prăjeşte, aprinde, incendiază şi incinerează, de când

fumegă istoria umanităţii.

Fumul uşor, albastru, al focurilor serii,

fumul devastărilor, al rugurilor, al crematoriilor

a afumat – domestic? – deasupra noastră

tăria de care se ţin soarele, luna şi stelele.

Stau pe deal, fumez, din vale se înalţă

spre razele aproape orizontale ale soarelui

fumul transparent al cinei;

dar memoria olfactivăgustativă mie iritată

de fumul insuportabil al creierelor.

Undeva sunt arse cărţi?

1965

Ősz

(Toamnă)

Hiába döfködik a tornyok

az eget,

a harangszó, ködként,

szétterül.

Valahol egy anyóka

botjával beletúr

az avarba,

s tekintetével bezárja

a Mindenséget,

mint az elhagyott

udvart.

Zadarnic împung turlele

cerul,

glasul de clopot

se risipeşte ca o ceaţă.

Undeva, o băbuţă

scormoneşte cu bastonul

în covorul de frunze

şi-ncuie cu privirea,

ca pe-o curte

părăsită,

Atotcuprinderea.

1966

Önelőhívás

(Autodevelopare)

Hitek, babonák, hagyományok,

elvek, célok, meztelen lányok,

álmok;

múlt, kenyérgond, fiam jövője,

az erkölcs s a törvény gőgje,

csődje;

versek, hiúság, csömör másnap,

- mozdult-kép, mit halálba mártnak -:

látszat.

Credinţe, superstiţii, datini,

idei, ţeluri, fecioare goale,

vise;

gânduri pentru pâine şi viitorul

fiului meu, trufia moralei şi a legii,

falimentul;

poem, vanitate, greaţa de mâine,

imagini mişcate, muiate în moarte,

iluzie.

1967