* Ioan Ciucurcă verseiből

Nagy Rajzmester

(Marele Desenator)

Szántáskor nagyapám felhívta a figyelmemet a barázda szépségére.

A barázdának ki kell fordulnia, legyen folytonos és mindegyiknek a másikhoz kell simulnia.

Egyfajta rajzolás volt ez az ekével a föld vásznán.

Barázdát barázda mellé, amelynek nyomán megfonódik a mező Szőnyege.

S mindezt kedvvel és verejtékkel, a késő ősz és a kora tavasz reggeleinek hűvösében.

Meleg fény simogatta a páráló barázdát, nagyapám a tajtékos állatokat simogatta.

Az ekevas ragyogása ezüstbe játszott.

A sor végén, mindegyik barázdából mind fényesebben bukkant elő.

A Nagy Rajzmester ezüstpennája.

Tél, 2002 elején

ige

(verb)

ívelt ige

lágy ige

kemény ige

roppant ige

megperzselt ige verejtékkel teli

kínzó

szomjamat

oltani

2002 júl. 10.

Felhők a polcon

(Nouri pe raft)

Reggel a könyvtár

polcán

néhány lapos, áttetsző

felhőre leltem

benne por- és

betűnyomokkal.

Levegőzni a könyvekből

kilibegtek.

Az egyik az olvasatlan író

betűje volt,

a másik elfelejtett meséké,

egy kisebb,

színes és alig látszó -

jobb vállába döfve napsugár

lobogott akár egy zászló

ismert mese

(poveste ştiută)

a hercegnő fejdísze a folyóba

esett

bele kellett gázolnom a mesébe

hogy kiemeljem,

csakhogy elég egy pillanat-

nyi elnézett

mozdulat

hogy feledjem az utat

s a mese foglya

lettem.

2002. jún. 15.

vers

(poem)

lefele a műhely

csigalépcsőjén

akár egy vedlő

fal vagyok

minden réteg alól

más-más szín jön elő.

Színt a színről

buzgón kapargatok

az első vérig

mögötte semmi

az égbolt vére

(sângele cerului)

elnézem apám kezét

elnézem a hegyeket

elnézem a hegyeket

apám kezét nézem

kőrelief

életrelief

a föld bőre

a mi bőrünkben

a mi bőrünk

a föld bőrében

közöttük

az égbolt kék vére

2003. júl. 13.

ennyi

(atât)

csak

egy lebegő pillanatra

terült mosolyod

a levegőben

Épp megrajzolhatom

az öröm arcát.

ez a szó

(cuvântul acesta)

ez a szó

az igazság vizében

megfogyatkozott

áttetsző

néhány betű

csupán

hajnalban

úgy tűnnek kimondatlanok

kimondva semmit se

hallok

2003 június

reszketek

(tremur)

úgy reszketsz mint a fű

úgy reszketek mint a szél

ahogy reszketek keskenyedünk

Vojla, 2003. júl. 5.

álom

(vis)

apám arról álmodott

művész lesz.

nem így történt.

a háború foglya lett.

majd a kereskedelemé,

később a kommunistáké...

majd

az életé,

a túlvilágié...

2004 tavasza

***

Ami átsuhan rajtam

úgy hagy ott két darabban

A gondolat.

A tekintet,

A szeretet,

A mondolat

míg végül

oszthatatlan

maradok

2005. jún. 1.

hang

(sunet)

Miként egy

Bach-fúga

hangjegye

bealkonyul

2006 május

***

vagyok egy

verssor

mely nem találja

helyét

a versben

a nagyapa

(bunicul)

évről évre

nagyapa megforgatta a földet

egyik oldalról a másikra

mint egy könyv lapjait

amelyben

egy jól elrejtőzött szerző

nem hagyta magát

leleplezni