A Jelentések magamról törzsanyagának első, sietős megfogalmazását 2002 pünkösdje (május 18.) és 2003 pünkösdje (június 7.) között követtem el, s a szeszélyesen, napról napra alakuló emlékezésfüzérnek Andrassew Iván budapesti író és publicista biztosított nem csupán helyet, hanem önzetlenül ellátta a szerkesztő feladatát is. Az idő teltével egyre dagadó, ama hetek és hónapok hangulatát és eseményeit is kommentáló napló elkapkodottságában, rögtönzöttségében is kerek egész, és ma is elérhető az interneten, Milos könyve címmel.
Milos tulajdonképpen Iván legkisebb fia, aki valamivel a napló indítása előtt született, barátomnak egy újabb házasságából, s mivel apja blogjában vezérhelyet foglalt el a kisfiú felcseperedésének minden egyes mozzanata, engem is megérintett a kései apaság egész problematikája, súlya. Elképzeltem, hogy ideális közönség - "célszemély" lehetne a napi vallomásokhoz, hiszen az ő növekedésével, eszének nyiladozásával együtt haladhatnék magam is akkor még csak ködös és általánosan megfogalmazott célom felé.
Mielőtt a Jelentéseknek nekiültem volna, számtalanszor végigpásztáztam a 2003 nyarán befejezett Milos könyvét, vizsgáltam annak építőköveit, sikerültebb, jellemzőbb részleteit, s a befejezéstől sehogy sem tudtam szabadulni. Úgy éreztem magam, mint aki felért egy tőle függetlenül már létező, valóságos csúcsra. Pontosabban, nem én voltam a témavezető, hanem a téma vezetett engem. Az a vég itt is jól ülne, ha kellőképpen letörlöm róla a port és megtoldom azzal, ami még az illem határain belül elmondható.
Az alakuló naplónak annak idején én magam nem csaptam különösebb hírverést, ismerőseim a világ megannyi részén e nélkül is rendre felfedezték maguknak, olvasták, kommentálták, visszajelzések érkeztek tőlük, amiket nem győzök eléggé köszönni nekik, hiszen minden esetben alakítottak, javítottak, bővítettek a vallomás további menetén és dimenzióin. Többször megkeresett Kenéz Ferenc (Budapestről), Nagy József (akkor éppen Bogotából), Pusztai Péter (Pierrefondsból), Farkas Géza (Marosvásárhelyről), Anna lányom (Torontóból "- Úgy érzem, hogy közel állok a dolgokhoz és ismerem a részleteket, s mégis kiderül, hogy nem tudtam mindent, talán azért is, mert gyermekfejjel az ember másként látja a dolgokat. Most már alig várom a holnapi, majd holnaputáni, majd az azutáni gondolatokat..."), Hegedűs Zsolt és Gergely Tamás (Stockholmból).
Tamás, meg se várva a napló befejeztét, lelkesen recenzálta azt a marosvásárhelyi Látóban (2003/6. szám), s túlzóan rokonszenvező megállapításait leszámítva számomra is kihámozta a kísérlet "mélyebb értelmét".
A legtöbb kérdése és hozzáfűzni valója mindenek előtt Ivánnak volt. Ő mindig azon melegében föltette a kérdéseit, elmondta a véleményét: rendszerint este megkapta a soros beírás szövegét, s reggel már várt az elektronikus postafiókban pár mondatos értékelése, reakciója.
Amikor a feljelentett levelek történetének a végére értem, nem számítottam gyors visszhangra. Tapasztalatom szerint az ehhez hasonló kitárulkozások után kínos hallgatás szokott megtelepedni a hallgatóságon, mely ráadásul még virtuális is volt. Az emberek zavarukban nem tudják eldönteni, mit is mondhatnak: se szamaritánusok nem kívánnak lenni, de az ítéletmondástól is vonakodnak - inkább hallgatnak. Kivárnak.
Jól tudtam, hogy egy, kettő, három - valahány ember, miután akkor rákattintott Milos könyvére és elolvasta az illető bejegyzéseket, nem maradt közömbös irántuk. Így vagy úgy állást foglalt az olvasottakkal kapcsolatban, ami leghamarabb inkább érzelmi vélemény szokott lenni, mint logikus gondolatépítés. És ebben van valami természetes is, hiszen bármilyen sokszor gondoltam át az elmúlt évek során a történteket, sose tudtam lehorgonyozni egy olyan következtetés öblében, mint amire Iván mindjárt másnap reggel felhívta a figyelmem...
Kevéssel a webnapló befejezése után felhívott a Státus könyvkiadó igazgatója, Birtók József és megkérdezte, nem adom-e át neki a Milos könyve kiadásának jogát? Kérése, bármennyire is hízelgő és megtisztelő volt, már csak azért is akadályokba ütközött, mivel a munkát nyilvánosan is Andrassew Milosnak ajánlottam, a szerzői jog részben őt illeti meg, abban a formában, ahogy az interneten most is elérhető, az ő tudta és szándéka nélkül sehol másutt nem láthat napvilágot.
Végül, 2009-re elkészültem a Jelentések magamról című könyvemmel, s ezzel letudtam a magammal szembeni adósságot. A Milos könyvét, Iván halála után, az általa kiválasztott honlapról átmásoltam ide, hogy mindig legyen számomra belőle egy elérhető példány. A többi - magántörténelem.
(A fejezeteket mindig alulról felfelé kell olvasni, a napló ekként elképzelt időrendjének megfelelően.)
2015. augusztus 3.