Pótkávé (2)

2005.

Mi van a csészében?

(Szombat, július 16.) A csésze ma nem gőzölög. A csésze letakarva. Egy kistányérral. Biztosan azért, hogy nehezebben hűljön ki a folyadék, amíg méltóztatunk kézbe venni a csészét.

Méltóztatunk. Kézbe vesszük. Hűvösen hideg. Mondhatni, reménytelenül. Felemeljük a kistányért. Tudjuk, hogy ez leskelődés, amit nem igazán díjaznak jobb helyeken, de hát mit tegyünk, ha már szemünk van, s úgy hozta a sors, hogy azt kinyitva tartsuk?!

A tányér alá kukkantunk. A csésze üres. Azt mondják, átmeneti zavarról van szó. Amit merek remélni is.

Szóval ma pótkávé nélkül maradtunk. De a csészét kitesszük a konyhaasztalra. Hátha majd vasárnap s azután is tölt belé valaki, valamit...

Szoborkérdés

(Vasárnap, július 17.) Most, hogy svéd idő szerint 10.35 van, vagyis 12.35 Moszkvában, azaz a csíkszeredai reggeli friss pótkávé elmaradni látszik, értem el Cseke Gabi internetes üzenetét, álljon hát itt egy "sirályos" (északi) üzenet egy különös szoborról a Pótkávé hűséges olvasóinak...

...a szobor, amelyikről írok, Stockholmban állt és fog állni, akit benne megmintáztak, nem Lenin és nem Sztálin, mégcsak nem is a meggyilkolt Olof Palme vagy más politikus, hanem Linné. A nagy Carl von Linné, azaz a nagy rendszerező, még Erdélyben is tanítják az elemiben vagy a gimnáziumban növénytan órán, ha van még olyan. Ez a Linné-szobor a Kungliga biblioteket vagyis a svéd "Széchenyi Könyvtár" mögött állt, restaurálni kellett, s akkor derült ki, hogy belülről nem teljesen üres, valaki elrejtett benne egy papírlapot...

Üzenet korábbi századokból...! - lelkesedtek a megtalálók, ám amikor a teljes szöveget elolvasták, derült ki, hogy mindössze a kézművesek, a szobor kétkezi készítőinek a nevét tartalmazza a lista.

Azzal, azzal a listával akarták meghosszabbítani az életüket! Halhatatlanságra vágytak! (gt - gergely tamás)

Okos buták

(Hétfő, július 18.) Megrenditően kellemes hir: világméretekben hadat üzenhetünk a butaságnak. Pontosabban: ezután a buták is okosak lesznek, s ebből logikusan az következne, hogy az okosak még okosabbak.

A nagy dobbantáshoz brit tudósok szállitanák a municiót, amennyiben beigazolódna feltételezésük, amelyben hamarosan kisérletileg is elkezdenek sántikálni.

Abból indulnak ki a derék britek - tudjuk meg a Membrana c. orosz hirportál jóvoltából -, hogy a gyógyszerkisérletek terén egy sor előrelépés várható az elkövetkező évtizedekben. E projekció egyik fő tétele az a jóslat, miszerint húsz év múlva olyan tabletták kerülneki foragalomba, amelyek határozottan javitják az emberek intellektuális képességeit.

Sajnos, Karinthy Frigyes vagy Bajor Andor történetesen nincsenek közöttünk, mert sziporkázó szatirát kanyaritanának e hir köré, mi csak piszkálódni tudunk csak az árnyékukban, különösen, hogy azt is tudomásul kell vennünk: a tudósok szerint e szerek ugyanúgy hatnak majd, mint a vitaminok vvagy a különböző táplálék kiegészitők.

Az ember rendszeresen beveszi, aztán várja, hogy megnőjön agyában a muszkli. Hogy ha akkor még lesz diáksereg (miért ne lenne? úgy sincs mit csináljanak sok-sok éven át odahaza a gyerekek...), első számú fogyasztói lesznek e csodaszernek.

És mig mi azt vonjuk kétségbe, hogy e pasztillák lényegesen lebontják a buták és az okosoak közötti falakat, ugyanis se a vitaminok, se a testerősitők nem dolgoznak százszázalékos hatásfokkal, s előállitásuk iparában rengeteg sarlatán működik közre, a jogászok már azon vitáznak, mennyire lesz majd etikus felhasználni ilyen észkorrekciós gyógyszereket. nyugtalanitó kérdéseik igy hangzanak: ugyanolyan szabadon forgalmazzák-e majd ezeket, mint a vitaminokat és a táplálékkiegészítőket, vagy szigorúan receptre írják fel, hogy doppingszernek minősülnek-e, s ha igen, akkor a vizsgákon ellenőrzik-e majd a diákokat, hogy nem használtak ilyen készítményt jogosulatlan előnyszerzés céljából?

Pótkérdésünk: amig a válaszok meglesznek, talán az okositó tabletta is elkészül. Vagy a válaszhoz előbb jó lenne egy marékkal a jogászoknak is bevenniük?

Régi zene nem vén zene

(Kedd, július 18.) A múlt héten, vasárnap késő estig, régizenélt Csikszereda, pontosabban az oda összegyűlt zenészek. 18 magyarországi és romániai régizene együttes 140 zenésze adott szinte nonstop koncertet a városban, illetve Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, sőt, Gyergyószárhegyen is (a Lázár-kastély lovagtermében), a zenei események száma 25.

Meg volt utcaszinház, Moliere és Lúdas Matyi, és reneszánsz gyermekbalett is, a Hamupupipőke történetére...

Nem semmi!

Egy hangversenyidényre elegendő munka, dallamvilág, élmény...

Az idei rendezvény jellegzetessége, hogy az egymást váltó napokat profilhoz kötötték: igy aztán volt reneszánsz nap, kettő is, majd egy barokk matiné és egy középkori este, végül egy teljes barokk nap, amikor is a zene beköltözött a templomokba.

Amellett, hogy a vasárnap délelőtti misék, istentiszteletek után valamennyi csikszeredai templomban felhangzott a régi zenék dallamvilága, a hivek legnagyobb megelégedésére, a délutáni koncertek szinhelye a csikszeredai Szent Kereszt katolikus barokk templomban volt, majd este, a záróhangversenyre a város gyakorlatilag "átköltözött" Csiksomlyóra, az ottani Mária kegytemplomba, ahol a város fiatal szimfonikus kamarazenekara, fiatal budapesti karmester vezényletével csodálatos Bach- és Haydn-muzsikát játszott. Ez utóbbitól A Megváltó hét utolsó szava a Keresztfán cimű, nagyformátumú szimfonikus költeményt adták elő megrenditő erővel, hogy az embernek az volt az érzése: most-most csörren föl a sekrestyében a telefon, hogy a Fennvaló biztatóan, elégedetten leszóljon: ez igazán szép volt, csiki gyerekek!

Kulcsok, hamutartók - szoborhoz

(Szerda, július 20.) Argentina, annyi év hallgatás után váratlanul megemlékezni látszik nagy fiáról, a világszerte ismert kubai forradalmárról, Ernesto Che Guevaráról.

Erre kettős évforduló szolgáltat okot, hiszen két, illetve három év múlva lesz kerek dátum Che utóéletében: 2007-ben halálának 40., 2008-ban pedig születésének 80. évfordulóját jegyzik.

E két időpontig talán összegyűl az a bronzmennyiség, amelyet a tervezett emlékmű - egy négy méteres bronzszobor - készitője, az elsősorban festőként ismert Andrés Zerneri kiván megalkotni. Véleménye szerint Che olyan népi hős, akinek szobrához illik közadakozással összekalapozni a szükséges összeget, de sajátos módon azt sugallja, hogy ne pénzt adjanak az emberek, hanem fölöslegessé vált bronztárgyaikat, mint pl.kulcsokat és hamutartókat, egyéb civil kacatokat.

A készülő művet Che Guevara leghiresebb fotója ihlette, amelynek alkotója a nem kevésbé legendás fotós, "Korda", azaz Alberto Diaz Gutiérrez. A baszk sapkás, hosszú hajú portré 1960-ban készült Havannában és azóta is mindenütt közkézen forog a világban.

A szoborhoz szükséges, legalább 3 tonna bronzból már egytizednyi összegyűlt, de a lista továbbra is nyitott, s a művész számára fontos megtudni, hány embert is érintett meg igazán Che személyisége, vagyis mekkora mozgósitást lehet végezni egy közös cél érdekében.

Az adományozókat ugyanakkor felszólitották, szavazzanak arról, hol állitsák fel az argentinai emlékművet. Egyelőre a szülőváros Rosario a legesélyesebb, mely a tavaly diszpolgárául választotta az amúgy mindenfajta "bronzba öntéssel" hadilábon álló Che Guevarát.

Nyugdijat hozó helikopter

(Csütörtök, július 21.) A romániai - s főleg a moldvai - árvíz furcsa helyzeteket szül. A viszonylag sík helyeken makacsul áll a viz, közlekedés szinte a nullával egyenlő, a katonai járművek azok, amik eljuttatják a legszükségesebbet az elzárt lakosságnak.

Mint most a nyugdijat is. A román posta döntése volt, hogy katonai helikopterekre bizza a nyugdijasok járandóságát.

Pontosabban a postásokat ülteti helikopterre, akik enélkül nem juthatnának ki az elzárt településekre.

Szép, emberi gesztus ez a postától, de az igazi mégis csak az volna, ha egyúttal meg is emelné e baj sújtotta lakóknak járó - bizony mondom, nyomorú - összegeket.

De hát ez már nem a posta dolga, nem is a helikopteré. A fő, hogy a pénz célba érjen, aztán pont. A téma túl lett beszélve...

Nyakunkon a szökőmásodperc

(Péntek, július 22.) Olvasom az origón, hogy az idei év egyetlen másodperccel hosszabb lesz a tervezettnél: Szilveszter éjjelén 23 óra 59 perc 59 másodperc után 23 óra 59 perc 60 másodperc következik, és csak ezt követi az újév.

Meg azt is olvasom, hogy ez a jelenség azért vált érzékelhetővé, mivel hogy atomórákat használunk, amelyek hihetetlenül preciz időmérők, a leheletfinom, gyakorlatilag nem is érzékelhető eltérések is érzékelhetővé válnak.

A pluszmásodpercet attól kapja az emberiség, hogy a föld tengelyforgása a Hold árapályhatása miatt módosul, amely lassítja a tengelyforgást. Emellett az évszakos és klimatikus változásokkal kapcsolatban jelentkező tömegáthelyeződések (pl. vándorló jég és hó) is közreműködik az eltérések kialakításában, és természetesen a különböző égitestek gravitációs zavaró hatása is beleszól a rendszerbe.

Igazából nem tudunk örvendezni e nem remélt ajándéknak, hiszen annyit ér, mint falábon a visszérkenőcs, de jó tudni, hogy a természet valahol nem csak elvesz tőlünk, hanem hozzánk is ad valamit, ami koldusszemmel sem túl sok, de mégis több, mint ama pillanat, amely végül igy is, úgy is utoléri a halandó embert.

Vénséges akácok

(Szombat, július 23.) Hírügynökségek kürtölték világgá, hogy a Sinai-félszigeten megtalálták Egyiptom legrégibb fáját: egy vénséges akácot.

Az, hogy ez a legvénebb fa lenne, tulajdonképpen relativ, mert eddig is létezett olyan fa, ami a legöregebbnek számitott. Aztán kiderült, hogy van nála is öregebb. És ez a játék igy még sokáig folytatható.

Feltééve, ha a kutatók nem lazsálnak, és pontosan mérik a fák gyökérzetén az évgyűrűket.

A tudósok a Sínai-félsziget déli csücskében található Vadi Firánban egy 18 méteres akác gyökérzetét vizsgálták meg, s számításaik szerint a famatuzsálem kora 3359 év.

Az eddigi legöregebb egyiptomi fa ugyanakkor csupán 3330 éves volt. És szintén akác.

Egyiptomban az akác nagy becsben áll, különösen a beduinok körében. Azt tartják róla, hogy gyomorbántalmak ellen kitűnő gyógyszer, ágai, levelei takarmányul szolgálnak, faanyaga pedig megteszi tüzelőnek.

Eldöntött nemek?

(Vasárnap, július 24.) Nagy és heves a vita Magyarországon, amiben immár dönteni kéne, mert továbbra is vészesen fogy a magyar.

A kormány sms-kampányában (mely hat héten át tart, s egyelőre az első forduló zárult) azt tudakolta közel 2400 válaszadótól, hogy két azanos nemű gyermek után a szülők választhassák-e meg szabadon születendő, harmadik gyermekük nemét?

Merthogy genetikus szakemberek már évek óta állitják: egy ilyen lehetőség a következő három évben mintegy húszezerrel több gyerek születését eredményezné Magyarországon. Sőt, azt is, hogy az igazi nagy dobás az lenne, ha a gyerek neme megválasztásának szabadsága az egész családtervezésre kiterjedne.

Az első menet eredménye: 81 százalék egyetértene a harmadik gyerekre kiterjedő választás szabadságával.

Csakhogy más szakemberek szerint ma a világon senki nem tudja garantálni, hogy bármely beavatkozás után a kívánt nemű gyermek szülessen. A természetből eredő ötven százalékos valószínűség emelhető 75-85 százalékra. Ugyanakkor egy ilyen döntést nem lehet meghozni kellő etikai és világnézeti mérlegelés nélkül.

Tény, hogy valamit tenni kell. Persze, az se mindegy, hogy mit. de csak a meddő vitáknál maradva - egy nagyfokú társadalmi "meddőség" mellett olyan, mint a kopasz embernek azon töprengeni, hogy most kontyba rakja vagy csak befonja a haját...

Kukázó medvék

(Hétfő, július 25.) Új-mexikói hir, hogy mackó mukik előszeretettel keresik föl a moteleket az Egyesült Államokban, minthogy az aszály miatt nem igen találnak betevő falatot a vadonban, igy az ott remélt meglepetésekre hajtanak.

Aztán a moteltulajdonosok értesitik a vadbefogókat, azok meg rögtön kiszállnak, s a medve vagy elmarad önszántából, vagy befogják, s onnan kezdve már ismerős a történet...

Hirtelen mindez eszembe juttatja a brassói medvéket, amelyek immár hozzátartoznak gyönyörű Cenk alatti városunk idegenforgalmához.

Gondolom, az már nem hir, hogy évek óta egész mackócsaládok járnak be az egyik panelházas lakótelepre, kukázni. Elvégre, van ott minden, ami a kukázó ember számára is jó falatnak számit, miért ne lenne az jó mackó komáéknak is?

Történt ami történt, egy-egy baleset, támadás, miegymás, elvégre vadakról van szó, akik nagyon idegesek szoktak lenni, ha étekszerzés közben valaki zavarni merészeli őket, pláne, ha kicsinyestől teszik tiszteletüket. De a közvélemény inkább látványosságot lát a dologban, s a sajtó révén gyorsan elment a hire, ma már külföldieket is vonz az éjszaka leple alatt kukákat üritgető, megmászó, villogó szemű medvetársadalom, villognak a vakuk, surrognak a videókamerák, minden OK, csak az nem, hogy egyre több a mackóvendég és egyre merészebbek.

A városvezetés egyet töri a fejét a megoldáson. Az egyik legutóbbi úgy hangzott, hogy árammal feltöltött, 4 méter magas drótkeritésekkel veszik körbe a szemeteskukákat a panellek tájékán, amelyek a villanypásztor "intézményéhez" hasonlóan nem pusztitó, csak igen kellemetlen, figyelmeztető áramütéssel figyelmezteti az illetéktelenül behatolni kisérletezőt, hogy jobb, ha tovább áll.

Nosza, lett felháborodás, mindkét oldalon. A medvék bőgve és haragosan fogadták a huszárvágást, de annyira szokássá vált náluk az effajta táplálékkeresés ("beetették" magukat...), hogy immár sem ők, sem ivadékaik nem tudnak leállni, kinjukban pedig még mélyebbre merészkednek be a városba.

A városlakók meg azon háborognak, hogy milyen embertelen eszközökkel lép fel a hatalom a szegény állatokkal szemben. S hogy ezáltal az idegenforgalmi látványosságot is megzavarja... Vagy növeli? Ki tudja?

Sőt, Hargita megyéből természetvédők talpaltak le, szervezett tiltakozó menetben a brassói városháza elé, hogy kifejezzék méltatlankodásukat az "embertelen" eljárással szemben.

És minden folyik tovább, mint eddig. Igy aztán az elektromos keritések, fölöslegessé válván, gyakorlatilag megszűntek létezni, újabban most valakik abban sántikálnak, hogy netán az éjszakai látogatókat szépen elfogják és azonositó mütyürt szerelve rájuk - hogy állandó megfigyelésük lehetségessé váljon - Predeál környékén, a hegyekbe szállitják őket. Ott borogassanak kukát, ha találnak!

Amelyek viszont nem hagyják magukat befogni, azokra kilövési engedélyt váltanak ki a városatyák, s akkor lesz aztán bumm-bumm!

Discovery-menetrend

(Kedd, július 26.) Ma indul - ha minden jól megy - a Columbia űrrepülőgép lezuhanása óta első - űrmisszióban két nő és öt férfi.

Persze, mindez terv - adja hírül a dpa ügynökség -, amelynek percre pontos menetrendje van, de a legkisebb kedvezőtlen körülményre létezik külön forgatókönyv is.

Ma reggel tehát, középeurópai időszámítás szerint 6.30-kor az űrhajósokat kiugrasztották az ágyból. 09.53: hozzálátnak az üzemanyagtank feltöltéséhez 1,9 millió liter hidrogénnel. 11.00: Kötelező csoportkép készül róluk. 12.20 - Felveszik a szkafandereket. 12.49 - Elindulnak az űrsiklóhoz. 13.19 - beszállnak 14.34 - "Az ajtók záródnak". 13.34 - A fedélzeti számítógép indulásra készitése. 15.45 - Ekkor dől el igazából, inditja-e a NASA a Discovery-t. Ha a válasz: START, akkor: 31 másodperccel az indulás előtt növelik az üzemanyagtartály nyomását. 6,6 másodperccel az indulás előtt a fedélzeti számítógép bekapcsolja a három fő hajtóművet. 16.39 - Start. 16.41 - Az űrsiklóról leválnak a rakéták. 16.48 - Az Indiai-óceán felett leválik a külső üzemanyagtartály. 17.42 - A Discovery föld körüli pályára áll, 400 km magasságban.

A küldetés parancsnoka a 48 éves Eileen Collins, az amerikai légierő pilótája, aki már háromszor járt az űrben. Társai Anyunak szólítják, s férje szintén pilóta. James Kelly pilóta 41 éves, megveszekedett pókerjátékos, Vegas becenévre hallgat. Ez lesz a második űrutazása. Wendy Lawrence 46 éves, helikopter-pilóta, és ezúttal negyedszer indul a világűrbe. (Egy katonai oktatófilmben demonstrálta, hogyan kell megenni egy szöcskét, ha nincs egyebünk: csak a testét kell elfogyasztani, miután öngyújtó tüzével fertőtlenítettük.) Stephen Robinson 49 éves, szabadidejében gitározik az űrhajósok rockzenekarában, ez a harmadik űrútja. Az 53 éves, ausztrál Andrew Thomas öt hónapot töltött a MIR űrállomáson, ő a misszió DJ-je is. Az 52 éves Charles Carmada újonc, mérnök, a hővédő pajzs tökéletesitésének szakembere. Nogucsi Szoicsi 42 éves, és még nem járt a világűrben. Ő a nyolc japán kozmonauta egyike, és az ötödik, aki valóban el is indul a világűrbe.

Persze, ha a sors nem húzza keresztül a precíz NASA-menetrendet.

Előbb lövünk?

(Szerda, július 27.) A terrorellenes harcban elérkeztünk oda, amitől mindenki félt: hogy ellenőrizhetetlenül veszélyben az életünk. Bárki a terror áldozatául eshet, illetve bárkire lecsaphat a bosszú.

A londoni metróban lelőtt brazil fiatalember esete, akiről hamar kiderült, hogy nem volt terrorista, de azért gyorsan öt golyót eresztettek a koponyájába, ami biztos az biztos alapon, nem mai keletű vita parazsát lobbantotta lángra a szigetvilágban (hogy a nagyvilágról, illetve az ártatlanul gyanúba kevert családjáról most ne is beszéljünk).

Nem először fordul elő ugyanis az angol rendőrség (biztonsági erők) gyakorlatában az "előbb lövünk, hogy ő ne lőhessen" doktrína alkalmazása, mindenek előtt az IRA-val vívott küzdelem során.

Az IRA tevékenysége ugyanis az angol biztonsági erők számára megfoghatatlan, beláthatatlan volt, ezért a gyanúsított státusz ürügyén, a rajtaütésszerű akciók során sok fegyvertelen IRA-tagot lefogtak, megkínoztak, sőt ki is végeztek. Ez akkoriban is nagy országos és nemzetközi felháborodást okozott, s mindenek előtt az amerikai írek részéről hangzott el súlyos kritika Anglia ellen.

A kérdés azóta is és továbbra is az: miről lehet valakiről biztosan megállapítani, hogy terrorista, ha nincs ellene kézzelfogható bizonyítékunk, a gyanús viselkedésen kívül? Illetve, mi jár azoknak, akik túl hamar beijednek és előbb lőnek, mint gondolkoznak?

Az angol rendőrség úgy védekezik: ők sose pártolták, s annál kevésbé engedélyezték a halálos lövés politikáját az IRA-val szembeni harcban, amelynek 1800 halálos áldozata volt.

Van egy szempont, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni: az öngyilkos terror sose volt célkitűzése az IRA-nak, az angol elitosztagok mégis igen keményen léptek fel és ez nem vet jó fényt rájuk. Ez történt 1982-ben, amikor három fegyvertelen fiatalt - akik az IRA, valamint az Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg tagjai voltak - öltek meg, valamint 1987-ben is, amikor egy hadművelet során hagyták, hogy az IRA végrehajtsa a merényletet, s csak azt követően végeztek a hét, merényletet végrehajtó IRA-taggal és egy civillel is, akit tévesen terroristaként azonosítottak.

A legnagyobb botrányt egy 1998 márciusában megtörtént eset okozta, amikor a brit hadsereg speciális osztaga Gibraltárig követett egy IRA egységet, melynek három tagját végül közelről lőtték le. Azt mondják, annak az egységnek voltak tagjai, mely egy brit katonai parádén akart merényletet végrehajtani. Lelövésük után kiderült: fegyvertelenek voltak. Az üldözők azzal védekeztek, hogy akiket lelőttek, fenyegető mozdulatokat tettek. Szemtanúk viszont határozottan igazolták: az áldozatok közül ketten megadóan feltartották kezüket.

Ajándékozzunk guminőt!

(Csütörtök, július 28.) Ez lehet manapság a jelszó Szentpéterváron, mert hirügynökségi jelentések szerint megháromszorozódott a kereslet a szexpiacon a felfújható vagy egyenesen élethűvé varázsolt guminők iránt.

A többség pedig nem saját használatra szerzi be a nem túl olcsó terméket (amelyet a japán gyártók nemrég úgy próbáltak tökéletesiteni, hogy illúziónövelés végett társitották hozzá a jellegzetes szerelmi illatok kibocsátását is), hanem ajándékozási szándékkal. Méghozzá munkahelyi kollégáknak vagy éppen a nyugdijba készülő főnöknek kedveskedni vele.

Egyrészt, mert ez olyan eredeti, valóban meglepő ajándék, másrészt mert ki tudja, hátha még jó lesz valamire? Hallani olyan haszonélvezőről, aki odahaza célbalő rájuk és eléggé gyakran kell pótolnia a készletet, másvalaki maga mellé ülteti az autóban, de hallani olyanról is, aki azt kérte: guminőjével együtt temessék el.

Nagy keletje van a terméknek - "olcsó nőktől" a nyugati topmodellekről mintázott, művészi kivitelű "gumihölgyekig" - a tengerészek, geológusok, alpinisták között, de az oroszországi Haloween-ünnepségeken is szivesen felléptetik őket. Újabb hóbort az is, hogy a vadvizi evezősök versenyszerűen guminőkön ereszkednek le a zuhatagon.

Bővülő világörökségi lista

(Péntek, július 29.) A délafrikai Durbanban tartotta legutóbbi ülését az UNESCO Világörökség Bizottsága, ami aztán azzal végződött, hogy a Világörökségnek kikiáltott kulturális és természeti kincsek lajstroma újabb 49 tétellel gazdagodott.

Lassan-lassan az lesz az ember érzése, hogy világunk annyira gazdag különös figyelemre és fokozott óvásra szoruló értékekkel, hogy nem fogjuk tudni észben tartani.

No hát, gondolom, ezért van a lista, emlékeztetőül.

Mindjárt el is készült a gyors statisztika, hogy akkor hogyan is állunk világszerte, s kisült, hogy a legújabb döntéssel Olaszország vezet a világ országai közül: Siracusa és Pantalica barlangsirjainak besorolásával 40-re emelkedett világörökségi tételeinek száma. Ennyi elismerése egyik országnak sincs több.

A Corriere della Sera meg is irja az indoklás velejét, hogy a siracusai kolónia, ahol előzőleg kifejlodött Pantalica történelem előtti civilizációja, a Földközi-tenger térségének nagy központjává vált, megelőzve olyan vetélytársakat, mint Karthagó vagy Athén.

De lássuk a lista egyéb tételeit is.

A Világörökség cimet nyerték el többek között Norvégia nyugati partjainak fjordjai, a panamai Coiba nemzeti parkja, Macao történelmi muemlékei, az oroszországi Jaroszlavl régi városközpontja és a híres katalán építésznek, Gaudínak a korábbi három mellett további négy műve, a Casa Vicens, a Casa Batllo, amely formái és színei miatt Barcelona egyik turisztikai látványossága lett, a Sagrada Familia katedrális homlokzata és kriptája, valamint a Santa Coloma de Cervello Güell templomának sírboltja is.

Folytatása következik... egy következő listabővülés esetén.

Az ellopott vizespalack

(Szombat, július 30.) Nagy csapás érte a jelenkori művészeti életet: egy devoni (Anglia) kiállításról kézen-közön eltűnt egy műalkotás, amelyet kétségbeesett alkotója 42 500 fontra becsült (amit ha most nem is számigálunk át mindenféle incifinci pénznembe, úgy is tudvalevő, hogy summának se megvetendő).

Ami ennél is bosszantóbb, az az, hogy tulajdonképpen egy műanyagpalackról van szó, amely kiköpött olyan, mint egy közönséges, két literes pillepalack, csakhogy benne az Antarktisz felolvasztott jegéből nyert víz volt, amit ha összeadunk a művészi mondanivaló szellemi értékével, megkapjuk a fenti summába foglalt értékbecslést.

A devoni kiállításon Tömegpusztító Fegyver címmel szereplő "szobor" alkotója az Amerikában született, de most Angliában élő művész, Wayne Hill így jellemezte eltűnt gyermekét:

"Igaz, hogy közönséges vizes palackra hasonlított, de talapzaton állt, címét felirat tüntette fel, és szerepelt a devoni muvészeti fesztivál katalógusában is. Egyértelmuen látszott, hogy igazi mualkotásról volt szó".

Hill nem tudja, mi lett a sorsa a víznek. Erőteljes műalkotásnak tartja munkáját és nagyon reméli, sikerül előkeríteni: az idén ugyanis több más kiállításon számítottak rá, híre ment, s tulajdonképpen a légköri felmelegedés veszélyét kívánja illusztrálni.

Ha engem kérdeznének, a sok nyilatkozás helyett újra megszobornám az eltűnt darabot: pillepalack hála az égnek, van dögivel, Antarktisz-jégben sincs hiány, a többi meg kikerül...

Kutyastrand az Adrián

(Vasárnap, július 31.) Krk szigete Horvátországban élenjáró cselekedettel csavarintott egyet idegenforgalmi vonzerején, méghozzá számára kedvező módon: kutyastrandot nyitott, méghozzá elsőnek az Adria egész partvidékén.

Az ötlet a város polgármesteri hivatala és turistaszövetsége fejéből pattant ki, konstatálva, hogy a kutyás vendégeknek egyre nagyobb gond kedvenceik elhelyezése, amíg ők szívesen hódolnának a fürdőzés örömeinek. A szállodában még úgy ahogy elnézték a kutya jelenlétét, de a strandokra szigorúan tilos állatot bevinni.

A kutyastrand létesítésével Krk úgy gondolta, hogy megelőzhet mindenki mást és ezáltal plusz népszerűségre tehet szert.

A krk-i kutyastrandon az állatok szabadon szaladgálhatnak, fürdőzhetnek, majd gazdájuk segédletével még le is zuhanyozhatnak.

A kezdeményezés minden bizonnyal kapós lesz, hiszen más üdülőhelyek se akarnak lemaradni a versenyben, így azt a réteget is könnyebben megcélozzák, amely eddig inkább otthon maradt, mert négylábú barátját nem tudta magával vinni.

Laprekviem

(Hétfő, augusztus 1.) Nem is igen van mit mondani: béke poraira!

Bevallottan a romániai magyarság érdekében a negyvenes évek vége felé Bukarestben 58 éve alapitott magyar napilap jogutódja, az 1989 decembere óta új vizeken evező RMSZ ma bejelentette megszűnését.

Anyagi gondok, támogatás hiánya, a bukaresti létforma ellehetetlenülése s az ebből fakadó terjesztési és marketing gondok együttesen ásták alá és sodorták végzetébe a Romániai Magyar Szót, amely - most látható igazán - mindig egy pillanatban testesül meg. Volt - nincs...

Pedig 2002-ben, a bukaresti Magyar Kulturális Központban szenátorok és képviselők, magyar politikai vezérkar hangoztatta a rendszerváltás utáni 5000. lapszám megjelenését ünnepelve: hosszú távon is szükség van a lapra.

Csakhogy a mai Romániában oly nagy a szükség, hogy az ilyen jellegű "szükséggel" már nincs aki foglalkozzon.

Az RMSZ a 5263.lapszámával megszűnt létezni.

A többi, még talpon maradt magyar lapnak most örvendeznie kellene: hiszen osztozhatnak az RMSZ megmaradt "tortaszeletén". De jobb, ha inkább saját sorsukat látják bele abba, ami ma visszavonhatatlanul megtörtént.

Úton, útfélen

(Kedd, augusztus 2.) Mi mindent produkálnak a közúti balesetek!

Törökország északnyugati részén, egy falu közelében egy méhkaptárakat szállító gépkocsi karambolozott, mire a kaptárak az úttestre zuhantak, fedelük kinyílt, s mintegy 1500 megdühödött méhecske, bosszúra éhesen tódult ki a levegőben, rátámadva az árokparton játszadozó gyerekekre.

A gyerekek sem hagyták magukat: megiramodtak a falu felé, de vesztükre, mert a bosszúszomjas méhek a nyomukban egész hazáig kísérték őket, ahol szinte mindenkit összecsíptek. A támadás végső mérlege: 81 embert juttattak a kórházba, közöttük sok gyereket, akiknek annyi közük volt az egész balesetnek, mint az elefántnak a jéghegyhez...

A másik furcsaság Magyarországon következett be, néhány fűnyíró munkással, akik az M1-es autópálya mentén csinosították a zöldövezetet.

Mivel délre nagy hőség lett, hűsölni beültek az őket szállító két kisbuszba, ahol csöndesen múlatták az időt. Javában hűsöltek, amikor váratlanul egy tehergépkocsi hátulról az egyik busznak csapódott, amitől mindketten egymásnak csúsztak. A balesetben hatan sérültek meg. Ezek után tedd a jót az autósoknak - pimasz egy népség!

Égi-földi versenyfutás

(Szerda, augusztus 3.) A repülőnapot mindenütt látványossággal köszöntik - Kecskeméten is. Nagy körültekintéssel szervezik meg, próbálják el a nyaktörő légi mutatványokat, hogy se a légi akrobatáknak, se a szájtáti közönségnek ne legyen - még véletlenül se - bántódásuk.

Az idei magyar repülőnapra a szervezők világraszóló meglepetéssel készülnek: egy vadászrepülőgépet készülnek együttfuttatni egy versenyautóval.

A repülő egy hadseregbeli MiG-29-es lesz, az F-1-es kocsi pedig a Red Bull Racing Forma-1es csapat versenyautója lesz.

Repülő-autó versenyt idáig csak úgy rendeztek másutt, hogy a vadászgép felszállás közben mérkőzött meg a versenyautóval. Tehát addig futottak együtt, amig a gép föl nem emelkedett a levegőben. Ezt a produkciót csak nagy körültekintéssel lehetett elvégezni, mert a repülőtérnek széles akciósávra volt szüksége.

A mostani párbaj ennél látványosabb lesz: a kecskeméti repülőnapon a Mig-29-es 250 kilométer/óra sebességgel érkezik a versenyautó fölé, s abban a pillanatban indul a verseny (és az autó) és négy távon - 500, 1.000, 1.500 és 2.000 méteren - gyorsulnak, versenyeznek egymással.

Egyik a földön száguld, a másik a levegőben suhan fölötte. Tegnap, kedden a Hungaroringen ki is próbálták a szokatlan versenyfutást, természetesen csak külön-külön. Az igazi párharcra hét végén kerül sor.

Evett már kenguruvirslit?

(Csütörtök, augusztus 4.) Minden bizonnyal, amennyiben mostanában Oroszországban járt, annak is távolkeleti, uráli és szibériai vidékein.

Az ausztráliai kereskedelmi minisztérium ugyanis kedden büszkén újságolta, hogy szépen alakul a kenguruhús-kivitele, a legderekabb célország, amely szinte korlátlanul vesz át tőlük, az Oroszország: a kivitt mennyiség harmadára vevő!

Az orosz importőr cég például panaszkodik, hogy nem tud eleget vásárolni: havi száz konténerre lenne szüksége, de Ausztrália csak a negyedét tudja szállitani.

Igazság szerint az orosz piac feneketlen zsák: kevés a nyersanyag, s valamiből virslit meg kolbászt is kell csinálni annak a nem kevés embernek. Ráadásul a kenguruhús behozatala egy sor üzleti előnnyel jár más húsfajtákkal szemben, többek között nem szabályozzák behozatali kvóták.

A tényt feltáró Gazeta c. orosz gazdasági lap szerint az oroszok nagy többsége nem is tudja, hogy a virsli, a kolbász, amit nap mint nap befal, tulajdonképpen a derék erszényes húsából készül.

Akik kóstolták, azt mondják: a kenguruhús izletes, ehető. Ezt senki nem vitatja, az ausztráliai lakosok viszont egyáltalán nem nyúlnának hozzá, bár gyermekeik a Skippy névre hallgató kengurukölyökről szóló televíziós sorozaton nevelkednek fel.

Ráadásul a kenguru Ausztrália nemzeti szimbóluma! Hiába, az üzlet az üzlet...

Illés Csíkban

(Péntek, augusztus 5.) Mai, holnapi s talán az azutáni pótkávékhoz is az idei Csíkszeredai Városnapokból merítjük a főzővizet. Ma például az Illésék szeredai fellépése van soron.

Ha úgy vesszük, nem nagy ügy, közvetíti a Duna TV is, aki rá van állva, virtuálisan ott lehet a helyszínen. De azért mégis más a Taps-téren himbálózni, ringatózni péntek este, örökzöld rockmelódiák dallamaira, szövegeit motyogva vagy üvöltve...

Tegnap ki is lehetett próbálni.

Az első és egyben utolsó erdélyi fellépésére érkezett Csapat - Illés Lajos , Bródy János és a három Szörényi: Szabolcs, Levente és Örs, ez utóbbi a tavasszal elhunyt legendás dobos, Pásztory Zoltán helyett beugorva - csütörtökön este birtokba vette a másfél nap alatt összeállított óriásszínpadot, működött a már-már az egész Csíki-medencét beharsogó kihangosítás, a kivetítők egész sora, a langyos estébe kigyűlt a város apraja-nagyja, ott lófrált, üldögélt, sörözött, diskurált, tapsolt, lelkesedett, Illés-pólót és -sapkát vásárolt villámgyorsan cikázó, formaruhás tiniktől. Szóval, volt hangulat...

A közönség kissé nehezményezte, hogy a banda egyetlen számot se játszott le végig, de időnként megkapták Szörényi Leventétől a kötekedő ígéretet: Majd holnap! Tessenek eljönni!

Hát ott leszünk, mi is.

Tegnap különben sajtótájékoztatót is tartottak a fiúk a város legelegánsabb hoteljében, a Fenyőben, ahol erdélyi és anyaországi újságírók faggatták őket, hogy miért az utolsó, hogy miért nem fenn a somlyói Nyeregben tartják, hogy mennyibe került, hogy miért ingyenes, hogy milyen volt az ideutazás, hogy mi lesz a repertoár, hogy miként alakul a vendégek programja, hogy milyen a vendéglátás, majd a város alpolgármestere mintegy zárszóként bejelentette: előfordulhat, tárgyalnak róla, hogy jövőre ugyancsak Csikszeredában mutatják be Szörényi Levente új rockoperáját, az Árpád népét, amelynek magyarországi ősbemutatóját jövő tavaszra tervezik. A szerző, újságírói kiváncsiságnak engedve, mindjárt beszélni kezdett új művéről, az alkotás nehézségeiről, mire a szigorú producerasszony határozottan közbeszólt: kérem, ez itt Illés-sajtótájékoztató, az egy más történet, slussz.

Hát akkor slussz. Golyóstoll a zsebbe, jöhet a Búcsúkoncert! Amely - igérték Illésék - ugyanolyan lesz, mint a valódi búcsú, amely jövő héten a Szigeten hangzik fel, amikor Illésekként örökké megválnak a színpadtól. Talán a ráadásszámokban lesz némi különbség, a pillanatnyi hangulattól függően.

Szász Endre hazatért

(Szombat, augusztus 6.) A címbeli mondat nagyon sokszor elhangzott a pénteki nap folyamán, amikor is Csíkszeredában emlékülést tartottak az ott 1926 januárjában született Szász Endre virtuóz képzőművészeti munkásságáról.

A hazajövetelt úgy is lehet érteni, hogy szülővárosában hirtelen elkezdtek beszélni róla, életmű-kiállítása is nyílt ugyanazon a napon a Csíki Székely Múzeumban az ugyancsak képzőművész fiatal özvegy, Hajdú Katalin jóvoltából; de úgy is, hogy szülőháza falán emléktáblát avattak, elterelve egy órán át a Zsögödfürdő felé tartó hagyományos utca nyári forgalmát.

A kritika és a szakma által ellentmondásosan kezelt művész valóban mestere volt annak, hogyan lehet magas fokon pénzzé váltani a művészetet, a legkülönfélébb műfajokban, és ezt sokan nem bocsátották meg neki. Az irigy sértettség magyarázhatja mindezt - emlékezett vissza a jóbarát Kányádi Sándor költő a művész 2003-as augusztusi temetésére, amikor a kultuszminisztériumon kivül a szakma egyáltalán nem képviseltette magát; még a földből is kiutálták.

Szász Endre Csíkból indult, Marosvásárhelyen kötött ki, majd Kolozsváron, onnan Pestre távozott tanulni, a háború után lezáródó határok miatt már nem tudott hazajönni, aztán a 70-es években Torontóban, majd Los Angelesben élt, ott csinált vagyont és a rendszerváltás után költözött vissza Magyarországra. Élete utolsó éveit a Somogy megyei Várdán töltötte. Sirja Kaposváron édesanyja szülővárosában van. Most meg Csík is ünnepélyesen visszafogadta a messze vándorolt, tékozló fiút. Ha minden jól megy, a múzeumban emlékszobát rendeznek be számára, melyhez az özvegy, ünnepi gesztussal 15 eredeti Szász-grafikát nyújtott át ajándékként a csíki múzeumnak.

Egy legendával gazdagabb lett e zord éghajlatú székely város. Azaz dehogy, mindjárt kettővel, hiszen a Szász Endrének szentelt emléknap estéjén lépett fel először és utoljára Erdélyben az Illés zenekar. A szinte menetrendszerűen beköszöntő, már jóelőre beigért égszakadás nem tudta elvenni a kedvét a szeredai főtérre és környező utcáira kisereglett irdatlan tömegnek (s még hány ezren szorongtak a környező panellházak ablakaiban, erkélyein!) - egyesek szerint itt még a 89-es romániai fordulatkor se szaladt össze e téren annyi forradalmas polgár -, kinyíltak az esernyők, amelyeket az emberek testvériesen megosztottak egymással, s állták a másfél órán át zuhogó égiháború hideg zuhanyát.

Deus ex machína: az utolsó félórára eltakarodtak a város felől a felhők. Éjfélig zsúfolódtak még a város kimenő útjainál a Szeredába érkezett gépkocsik, amíg kiürült a színhely és az alvó város a másik oldalára fordult...

Lacikonyhák a fűben

(Vasárnap, augusztus 7.) A csikszeredai Városnapok szombai attrakciója a Pityókafesztivál volt, ami reggeltől délutánig zajlott le a központi ligetben.

Mintegy húsz csapatt nevezett be, hogy felállit egy-egy tűzhelyet a sétányok mentén kijelölt főzőhelyeken és délután kettőig elkészit egy bizonyos, előre bejelentett étekfogást, amelynek az alapanyaga a székely pityóka.

A főzőhelyek sorrendjét sorshúzással döntötték el, s nyilván, azok örvendtek nagyobb publicitásnak, akik a liget bejáratának közelében hbelyezkedhettek el: a betóduló délelőtti kiváncsiskodók mindenek el,őtt az ő látványukon ismerkedtek a fesztivál kulisszatitkaival.

Megjegyezték a konyhai csapatok fantázianevét, a készülő étek nevét, láthatták az előkészületeket, a konyhaasztal körül sürgölődő szakácsok és szakácsnék takarossági fokát, a krumplipucolás ezerféle technikáját, a használt késfajták egész bazárját, a pityókabolonditó adalékanyagokat, úgymint füstölt oldalas, csülök, kolbász, különféle töltelékek , gomba, túró, sajt, tejföl, tárkony, paprika, hagyma stb., amelyek úgymond megnemesitik az alapanyagot.

Dél felé egyre vastagabb füstoszlopok szálltak a liget fái fölé, készültek a tokányok, paprikások, levesek, töltött krumplik, bundázott krumplik, gulyások, krumplispalacsinták, aztán hivásra megérkezett a háromtagú zsűri, kóstolta, osztályozta a számukra izlésesen - olykor művészien - feltálalt étkeket, persze, csak egy csipettel, s a jóindulatlágyitó kellékek (pl. pálinka, bor, sör, kis előételek) érintetlenek maradtak, aztán amig az eredményhirdetésre vártak, az üstöknél és kondéroknál szabályos népkonyhai sorok alakultak ki, a huszonegy tűzhelynél a kivonult városlakók apraja-nagyja telepedhetett a fűbe s egy jó szombati ebéd erejéig megtömhette a bendőjét, még egy pohár bort is kapott hozzá.

S mindezt ingyen, csupa városnapi mulatságból és jókedvből.

Mi is ott voltunk, jól éreztük magunkat, besegitettünk a főzésbe is, meg a falatozásba is, de a zsűri végszavát már nem vártuk ki, ugyanis elolvastuk az egyik csapat, az ATTIL-LÁK üstjük fölé kitűzött jelszavát: "Nem a részvétel, nem is a győzelem, hanem a FONTOS!"

Az utolsó kürtőskalács

(Hétfő, augusztus 8.) A csíkszeredai Városnapok utolsó napját, a vasárnapot elmosta az éjfél óta egyhuzamban csorgó eső. Pedig a vásárosok, a lacikonyhások, sörsátrasok felkészültek az idei utolsó nagy dobásra, hogy még besepernek mindent, ami a városban beseperhető. Erre nagyon kellett volna ez a vasárnap.

De hát igy volt megirva: a csorgó esőben kutyának se kellett a sör, az utcára alig merészkedett néhány lélek, délre az árusok megunták a nedvességet és az idegesitő várakozást, s elkezdtek csomagolni, sátrat bontani, gépkocsit megrakni.

Néhányan még kitartottak, köztük egy kürtőskalács sütő, aki a megázott, nedves szenet próbálta egy hajszáritóval parázzsá élénkiteni, hogy megsüsse az asztalon kinyújtott utolsó néhány kürtőskalácsot.

Arra jártam, megkivántam, gondoltam, benevezek egyre.

A szemem előtt tette a parázs fölé, forgatta nyugodtan, alaposan, közben beszélgettünk erről- arról, ő a ponyva alatt, én esernyővel a kezemben, időnként közbeszólt a hajszáritó is, mérgeseket fújva a tűzre, röpködtek az apró pernyék, majd megültek a barnán üvegesedő cukormázon.

Úgy sütötte ezt az utolsónak szánt kürtőskalácsot, mintha csak magának csinálná, jókedvéből, mert ő is megkivánta, beleadva apai-anyait, minden tudását, tapasztalatát. Nem siettette a gyors sorozatmunka, a sorban állás, a beseperhető haszon.

Itt már minden lecsengett, a kalács is kisült, jól meghempergette cukros dióban, majd kissé hűlni tette, s csak azután csomagolta fóliába, nehogy az ráragadjon a mázra.

Előttem állt egy pompás, valódi kisipari-mesteremberi műremek.

Azt hiszem, ez volt életem eddigi legfinomabb kürtőskalácsa.

Sok fejtörést okoz még a néma zongorista

(Kedd, augusztus 9.) Május 18-iki, 173-as számú Pótkávénkban tettünk először említést arról a fiatalemberről, akire április elején bukkantak egy angliai strandon: csuromvizes fekete öltönyt viselt nyakkendővel, és egyetlen szót sem szólt. Ruházatából különös módon minden jelzés ki volt vágva. Nem tudta megmondani, hogy kicsoda, s amikor egy papírkapot meg egy írószert tettek eléje, hátha írásban kommunikálna, akkor egész egyszerűen egy zongorát rajzolt.

Ebből következtettek arra, hogy valamilyen szoros kapcsolat lehet közte és az általa lerajzolt hangszer között.

És valóban, a titokzatos fiatalember órákon át zongorázott, a dartfodi kórház személyzete pedig azóta is hiábavalóan nyomoz a kiléte után, valamilyen halvány nyomban reménykedve.

A The Independent hétfőn számolt be a kutatás állásáról, idézve egy vezető kórházi munkatársat, aki szerint eddig már sok nevet ellenőriztek és folytatják a kutatást, de még nem merült fel egyértelmű utalás. Annak ellenére, hogy a média a zongorista áprilisi megtalálása óta többször részletesen foglalkozott az esettel, hozzátartozó sem jelentkezett még.

Könnyen előfordulhat, olyan családról, hozzátartozókról stb. van szó, akik teljes elszigeteltségben élnek, nem olvasnak újságot, nem hallgatnak rádiót, nem néznek tévét...

Számos európai zenekarral is érintkezésbe léptek, hogy megtudják, nem hiányzik-e valahonnan a húsz-harminc körüli fiatalember. Hát - nem hiányzott...

A keresés folyik...

Tiltott gyümölcs, éjfélkor

(Szerda, augusztus 10.) Június 20-án, a 206. csésze pótkávé arról adott hírt, hogy egy moldvai kolostorban élő apácából a rendfőnök addig-addig űzte ki az ördögöt, amig szegény teremtés több napon át láncra verve, étlen-szomjan tartva, kiszenvedett.

A Husi-i egyházkerület, amelynek körzetébe az illető kolostor is tartozik, azóta nagy üggyel-bajjal valahogy már-már lemosta volna magáról az emiatt rákenődött szégyenfoltot, csakhogy most újabb botrány vitte ismét hirét a kerületben uralkodó állapotoknak.

A fura történet ezúttal egy másik Vaslui megyei falucskában, Vutcani-ban történt. Az ottani pópa éjféltájban belopózott egy falubeli asszonyhoz, s erőnek erejével tiltott élvezetekhez kivánt jutni általa.

Csakhogy az asszony nem hagyta magát, szomszédját segitségül hiva jól gúzsba kötötte az éjféli látogatót, s a lábbelijével addig ütötte-verte, amig úgy gondolta, hogy talán megjött a magához való esze...

A civil társadalom máris kész a szentenciával: ott, ahol elszaporodnak és szinte mindennapossá válnak Isten szolgáinak szentségtörő cselekedetei, a közeledő világvégétől kell tartani.

És tényleg, az illető egyházkerületben már az ördögűző haláleset előtt is feljegyeztek furcsaságokat: egy pópa meggyilkolta saját feleségét mondván, hogy az megcsalja őt.Egy másik eladta külföldön a templomban található valamennyi szentképet. Emlékeznek véres verekedésekre és egyéb botrányokra.

Az egyházon belüli fegyelmi vizsgálatok - állitja az ügyet kitálaló Adevarul c. napilap - sajnálatos módon, az ilyen és ehhez hasonló ügyeket kivizsgáló egyházi bizottság túlságosan vajszivű, s a legnagyobb büntetés, amelyben a "félrelépőt" részesitik, annyiból áll, hogy más parókiára helyezik át. Nagyon ritka az, amikor az egyház kiveti magából a vétkező papot.

Igy aztán nem csoda, hogy számos helyen, ha új pap érkezik áthelyezéssel a faluba, a hire hamarabb megelőzi s a hivek tettlegesen is megpróbálják kifejezésre juttatni: nem kérnek egy valahol már megbukott, hitelét vesztett szent emberből.

Hökkenet a szülőházban

(Csütörtök, augusztus 11.) Elképzelem, mennyire meglepődnék, ha a legváratlanabb pillanatban becsengetne hozzám három férfi, két meglett korú és egy idősebb, s kiváncsi ajtónyitásomra egyikük annyit mondana: bocsánat, ez itt az én szülőházam, ha lesz olyan szíves megengedni, hogy szétnézzek benne pár percig s felelevenítsem gyerekkori emlékeimet...

Hát még, ha erről a tényről akár halvány gyanúm se lenne!

Annyi biztos, hogy megjegyezném magamnak azt a pillanatot és azt a látogatást, s mindjárt egy kicsit más szemmel néznék azokra a falakra. Hát még, ha a látogatók egyike olyan világsztár, mint Bruce Willis, kísérői pedig az öccse és az édesapja!

Mert ez történt a napokban a németországi Idar-Obersteinben, ahol ők hárman felkeresték azt a házat, ahol Willis 1955-ben napvilágot látott.

Ott is megvolt a kellő hökkenet, hiszen a családnak fogalma sem volt arról, milyen híresség élete indult ama szobákból.

Nem, mintha Bruce Willis német szártmazású lenne: apja egész egyszerűen katonai szolgálatát töltötte Németországban, amikor a kis Willis meglátta a napvilágot.

Ezt nevezik nosztalgia-látogatásnak.

Magyarok - nyolcezresen

(Péntek, augusztus 12.) Az idén nem igazán jött be a Himalájában a nyolcezreseket ostromló alpinistáknak. Az esős évszak menetrendje felborult, az időjárási viszontagságok kiszámíthatatlanok, rendhagyóak lettek.

A gyilkos hegynek ismert közeg kegyetlenül visszavágott.

Ám a MOL-K2 héttagú magyar expedíció, amelynek Dan Borcea román és Jaro Dutka szlovák alpinista személyében két külföldi tagja is van, dacol a váratlan nehézségekkel, hiszen elsőként kívánnak - legalább is magyar viszonylatban - feljutni a 8611 m magas K2-re.

Most épp a csúcstámadásra készülnek - amennyiben hinni lehet sajtóközpontjuk csütörtöki híradásának.

Az idén mostanig egyetlen expedíciónak sem sikerült a feljutás, és nagyon kevesen maradtak mostanig a hegyben olyanok, akik biznak a sikerben. A legtöbb csapat vert seregként levonult.

A magyarokon kívül - az expedíció magyar tagjai Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Markos Huba, Mécs László - a legkitartóbbnak egy norvég csapat bizonyult, amely immár két hónapot töltött a hegyen, és szerdán hagyta el az alaptábort. Nemrég érkezett ugyanakkor egy kazah csapat is, s mellettük két lengyel, egy amerikai és egy ausztrál hegymászó várja, hogy csoda történjen.

A hegyen eközben iszonyatos viharok tombolnak: Kollár Lajos jelentése szerint a Tibet felől érkező antimonszun nem tud megfelelően érvényesülni, ennek következtében rendszeres a havazás, és a déli szél is rendkívüli erővel fúj. Borzasztóan sok és mély a hó a hegyen, az egymás után lezúduló lavinák az elmúlt évek tragédiáinak maradványait hordja le a nyílt gleccserre (ruhákat, felszereléseket és emberi testrészeket). Az előrejelzések szerint azonban augusztus 13-a és 16-a között viszonylag tűrhető időjárás várható. Ezt kívánják a hegyen tartózkodó alpinisták kihasználni. Ez lehet az első és nagy valószínűséggel az utolsó sikeres kísérlet az idei szezonban.

Augusztus 16-a után újból hetekig elviselhetetlen lesz a K2 időjárása, ezért attól függetlenül, hogy sikeres lesz-e az expedíció, a magyar csapat legkésőbb augusztus 18-án hazaindul.

Mert különben már csak egy végkifejlet az, ami biztosra vehető: a hóhalál.

Lift az antikvitásba

(Szombat, augusztus 13.) Tavaly óta létezik egy felvonó, amely le-fel jár Athénban, a hegy lába és az Akropolisz között. Nagyon jó, hogy sikerült megépíteni, s azóta is nagy forgalmat bonyolítanak le vele, egyedüli szépséghibája, hogy egyelőre csak egyetlen embert képes egyszerre fölvinni az antik világ világhírű fellegvárába.

Az akropoliszi lift ugyanis mozgáskorlátozottak számára készült, s a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság kitartó lobbizásának eredményeként, egy nappal a tavalyi athéni olimpiai játékok megnyitása előtt helyezték üzembe - ideiglenes jelleggel.

A bizottság azzal érvelt - s ehhez nem kellett valami nagy tudomány, csak némi empátia (lehet, hogy a kelleténél kevesebb van belőle a világban?) -, hogy az Akropolisz megmászása egészséges ember számára is kimerítő erőpróba, s miért ne mászhatná meg egy mozgáskorlátozott is az áhított ókori szent helyet, ha már sorsa elvetette Athénba?

A görög kulturális minisztérium most bejelentette, hogy a tavaly óta üzemelő akropoliszi felvonó igazolta a hozzá fűzött reményeket, s helyette állandó, nagyobb befogadóképességű lift épül majd, továbbra is mozgáskorlátozottak számára.

Addig is, ama első, az ideiglenes, teljes gőzzel működik tovább.

81 év házasság!

(Vasárnap, augusztus 14.) Tulajdonképpen az augusztusi csillaghullásról akartam írni, a sziporkázó meteoreső megleséséről, de egyszerűen nem sikerült sem felébredni, sem elűzni az égről a hajnali felhők, amelyek fölött mindez lejátszódott.

Maradjunk hát a földön, földhozragadt témáknál.

Itt van az a francia házaspár, André Debry és Marguerite, akik kettős ünnepet ültek a hét végén Argenton-sur-Creuse-beli otthonukban: megünnepelték 81. házassági évfordulójukat, illetve azt, hogy egyáltalán még élnek.

Mert a férj 107 éves, a feleség pedig 101 esztendős. Mindketten tanítókként keresték a kenyerüket, de már jó régecske, hogy nyugdíjukat élvezik. Két gyerekük, négy unokájuk és hat dédunokájuk van.

Az asszony azt mondja: türelmesek voltak egymáshoz. Ez a hosszú együttlét titka. (Persze, ezt mi is tudjuk, csak valahogy oly nehéz megvalósítani...)

"Az élet tanított, megedzett minket. Soha nem viaskodtunk. Olyan régóta élünk együtt, hogy ízlésünk szinte egyformává vált, akárcsak szokásaink" - nyilatkozta a Le Parisien c. lapnak a feleség. Persze, nem állítja, hogy férje maga volt a tökély, de hibái súlya az évek múltával valahogy elfogyott.

Mindent megesznek ma is, ami ehető. Utána mindketten megisznak egy-egy pohár bort.

Az eddigi házassági Guiness-rekordot az amerikai Herbert és Magda Brown tartották, Philadelphiából, akik 74 esztendős együttéléssel büszkélkedhetnek és ma is boldogan élnek.

Csonti - a kedvenc

(Hétfő, augusztus 15.) Életnagyságú halál - igy lehetne jellemezni azt az új játékot, ami mindinkább úrrá lesz egész Japánon. (S onnan, ahogy az lenni szokott, átcsap a tengereken-óceánokon, s valamikor bennünket is elér itt, Európában...)

Papirból összerakható csontvázról van szó, amit az orvostanhallgatók számára ötlött ki egy fogorvos és egy formatervező képzőművész.

A játékcsomag mintegy kétszáz "csontocskából" áll, ami egyfajta háromdimenziós puzzle, s egyáltalán nem könnyű összerakosgatni, mint ahogy valószinűleg, a teremtőnek is némi fejtörésbe került, hogy miként passzitsa egymáshoz az inakat és a csontokat.

Azt mondják, akik már tapasztalták, hogy egy felnőttnek akár három napja is rámegy, amig sikerül egybeterelni a sok-sok elbogárzó csontot, s megszületik az emberalakú csontkollekció, amely 160 cm magas.

A játékot Csontinak nevezték el és 40 dollár körül mozog az ára. Sokan otthondiszités végett vásárolják, vagy hogy látogatóikat ijesztegessék merő szórakozásból - sikerrel.

Sose búsulj!

(Kedd, augusztus 16.) Van, akit nem is kell igazán noszogatni, mert magamagától felejt. Baj éri, rossz döntése volt, pórul járt? Sebaj!

Jöhet a következő...

Beteg az ilyen ember? Vagy tán irigylésre méltó? A fene tudja.

Francia agykutatók most kiötölték, hogy aki ilyen ritka tulajdonságokkal rendelkezik, az tulajdonképpen egy agysérült, akinek épp az a központja nem működik tökéletesen, amely a szerencsétlen döntés utáni csalódással, bánkódással, sajnálkozással kellene hogy foglalkozzon.

A kutatók mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel figyelték önkéntesek vizsgálati alanyok agyterületeinek működését, akik választás előtt álltak. Kétféleképpen lehetett dönteni: egyik esetben nagyobb kockázatot vállaltak, de nagyobb jutalmat is.

A választás után a páciensek megtudhatták eredményeiket. A Nature Neuroscience című amerikai tudományos folyóirat szerint, amikor kiderült, hogy a kevésbé kockázatosnak látszó lehetőség helyett a másikat választva jobban jártak volna, szinte mindig erősen aktivizálódott a szemideg feletti homloklebeny, és az aktivitás arányos volt a csalódás mértékével, azaz azzal, hogy milyen nagy volt a különbség a választott és az elszalasztott lehetőség között.

Amikor a résztvevőknek nem volt lehetősége beleszólni a választásba, nem "indult be" az agyuk. Úgy tűnik, hogy a csalódottság és megbánás érzésén kívül a személyes felelősségérzet is a szem feletti homloklebenyben "lakik".

Persze, ezt már egy ideje sejtjük: minden ott lakik ám, a felső emeleten. És ha valakinek ott valamije elromlik, elég egy rossz kapcsolás, árnyékolás vagy egy icipici tűrődés, görcs, akkor az egész nagy emberi test, ez a böhömnagy húsos zsák, a maga személyiségjegyeivel együtt hamis pályákra téved, kibillen a normalitásból.

S mert minden agy egyedi alkotás, sajátos képletű, igy lesz valamennyi ember a maga módján egy picit őrült is. De rá se ránts!

Gyilkos holmik

(Szerda, augusztus 17.) A legelvetemültebb gyilkosokhoz tartozó emléktárgyak árverése folyik az interneten e napokban, s a közvélemény természetesen hördül: a jóizlés az, ami mozgatja.

Hiszen nem elég, hogy az általuk okozott sebek begyógyithatatlanok, bűneik jóvátehetetlenek, még kultuszuk ápolásához is hozzájárulnak egyesek.

Az MTI szerint, amióta az eBay aukciós ház nem engedi honlapján kínálni az ilyesféle hátborzongató tárgyakat, azóta jó pár internetes portál adta a fejét "gyilkosságokkal kapcsolatos emléktárgyak" eladására, nagy sikerrel. Azt kell tapasztalniuk (örömükre!?), hogy a gyilkosságok nem csupán elborzasztják, de vonzzák is az embereket. Misztikusan tapadnak rájuk, mint a mágnesre a vas.

Egy Georgia állambeli gyűjtő azért vállalta portálján a kockázatot, mert maga szenvedélyes gyilkos-ereklye gyűjtő, s szeretné tudni, mivel rendelkeznek mások. No meg a cserebere is jól jön. Gyűjteményében különben kb. 800 tárgyat sorol fel, köztük egy olyan festményt, amit egy vérszomjas gyilkos - John Wayne Gracy - alkotott, akinek a lelkét 33 meggyilkolt fiú és férfi nyomja.

A nagy sztár ma is Charles Manson, annak a szektaszerű "Manson családnak" a főnöke, amely a hatvanas években hollywoodi körökben elkövetett bestiális gyilkosságokkal - többek közt Roman Polanski filmrendező állapotos feleségének, Sharon Tate meggyilkolásával - hívta fel magára a figyelmet. A büntetését immár több mint harminc éve egy kaliforniai börtönben töltő Manson személye körül időközben valóságos sztárkultusz alakult ki.

Az árverések erkölcsösségéről megoszlanak a hivatalos vélekedések: az egyértelműen erkölcstelennek bélyegzett tevékenységet olykor maga a törvény is elfogadhatónak tartja: egy tömeggyilkos tárgyainak elárverezésével például a perköltségek megtéritéséhez kivántak hozzájárulni.

Almásy-korrekciók Gödöllőn

(Csütörtök, augusztus 18.) Holnaptól kezdve, a Gödöllői Királyi Kastélyban fotókiállitás nyilik az "angol betegként" elhiresült Almásy László Szahara-kutató emlékére.

Az emlékezésen túl, a kiállitás egyik fő célja eloszlatni egy csomó ködöt és tévhitet a nagy felfedező személye körül, aki 110 esztendeje született, s ritka kalandos életet élt.

Ma már mindenki tudja, hogy őróla mintázták Az angol beteg c. film főhősének alakját, bár annak megalkotásában sok a kitaláció. A valóságos adatok szerint Almásy igazi élete sokszorosan izgalmasabb a filmre vitt fikciónál.

Már gyermekkorában érdekelte a technika, a repülés. 1911-ben már szenvedélyesen repült. A II.világháborúban tartalékos főhadnagyként behívták a német hadseregbe, ahol Rommel seregében szolgált. A háború befejezése után itthon népbírósági pert indítottak ellene. Felmentették ugyan, de egészségi állapota nagyon megromlott. Egy salzburgi kórházban hunyt el 1951-ben.

Életében könyveket is írt, nem is akármilyeneket: akik őt olvasták, esküsznek rá, hogy kiváló irodalmi stilusa volt.

Irásainak népszerűsitése szintén a gödöllői kiállitás egyik célkitűzése.

A kiállítással egy időben Tóth-Szöllős András Sem angol, sem beteg sem fasiszta, valamint az Abu Ramla című filmjei láthatók.

Repülők utolsó útja

(Péntek, augusztus 19.) Repülőtemetőt létesitettek - az elsőt - Franciaországban, a Párizshoz közeli Chateauroux mellett. A városkának magának is igen forgalmas légikikötője van, jól illik tehát környezetéhez ez a foglalatosság is.

Ide vezet ezután a kiöregedett francia légijárművek utolsó útja.

A 15 ezer nényzetméteren berendezett "temetőben" egyidejűleg két gépet tudnak egyidőben átküldeni az örök vadászmezőkre, ami abból áll, hogy darabjaikra szedik szét őket, nagyon vigyázva, hogy se a közeli környéket, se általában az élő világot ne veszélyeztessék a lebomló anyagokkal, alkatrészekkel.

Két hétbe telik, amig egy-egy gépet megnyugtatóan megtisztogatnak, eltávolitva a veszélyes folyadékokat (olaj, kerozin, a klimaberendezés kenőanyaga stb.), majd ezután keritenek sort az utastérre és a pilótafülkére, ahol rendre minden mozdithatót kiszednek. Végül a külső fémalkatrészek visszanyerése következik: nem csekély művelet ez sem, hiszen egy gép mintegy 63 százaléka készült aluminiumból.

A temetőt működtető cég bejelentette: évente 20 gép "temetését" vállalja, hiszen műszaki lehetőségei behatéároltak. Viszont nagy üzleti lehetőség rejlik e tevékenységben, sok vállalkozó kedvű cég állhat rá erre az égetően időszerű és szükséges tevékenységre.

Felmérték: csupán az Airbus, az európai szupergépet készítő cég az elkövetkező három évben több, mint 500 új gépet küld a légtérbe, s ez sok korábbi légijármű szükségszerű leállításához vezet.

S milyen kilátások lehetnek akkor világszerte!

Atlantisz, hol vagy?

(Szombat, augusztus 20.) Legendák nemlétező, de mégis mindig újra és újra fölfedezett följe: egy elsüllyedt álomvilág, egy nagyszerű múlt, egy nyomtalan földi mennyország, ahol minden tökéletes volt és a civilizáció fennen tombolt benne, de aztán egy kataklizma letörölte a föld szinéről - mintha nem is lett volna.

Platón, a jó öreg görög már régen a figyelmünkbe ajánlotta, hogy azóta ne legyen tőle nyugovásunk:

"Atlantisz csodálatos birodalom volt, amely egy egész szigetet és a kontinens más részét is magába foglalta. Aztán jöttek a rettenetes földrengések és áradások és egyetlen nap, egyetlen éjszaka alatt minden harcost elnyelt a föld és Atlantisz szigete eltűnt a tengerben."

És azóta, bár sokan kimondták: Atlantisz nem létezett, Atlantisz csak mese, folyik a keresése s az újrafelfedezése.

A Geology című szakfolyóiratban most egy francia tudós, Marc-André Gutchser tudományosan is hitelt érdemlőnek nevezi e megállapitásokat. Ő azt feltételezi, hogy az Atlantisz azonosítható a Gibraltártól nyugatra fekvő Spartel Bank tenger alatti domborzattal, és hogy elsüllyedése visszavezethető arra a földrengésre és szökőárra, amelyet ebben a térségben az óceáni kéreg egy részének beszakadása okozott.

Elméletét részben helytállónak, részben vitathatónak itéli meg a szakma. Spartel Bank valóban ott található, ahová Platón Atlantiszt helyezte, Herkules oszlopain vagyis a Gibraltári-szoroson túlra, ahol az ókoriak szerint a világ végződött. A zónában a geológus olyan kaotikus üledéket talált, amely tipikus maradványa az erős rengéseknek.

Csakhogy Spartal Bank, amelynek legmagasabb része 50 méterre van a víz felszínétől, kis sziget lehetett, felülete alig éri el az 15x5 kilométert, míg Platón nagy, legalább 500x350 kilométeresről ír.

A vita azon fordul meg, hogy hová lett az a csodaváros, amiről szintén Platón regélt, hová lettek a monumentális létesitmények, amelyeket azóta annyi művész - többé vagy kevésbé - ihletetten újrateremtett? A hivők erre is magyarázatot találtak: az erózió és a geológiai mozgások ennyi idő elteltével a maradványokat teljesen eltűntethették.

Hogy hol az igazság? Ehhez igen alaposan át kellene vizsgálni a tenger fenekét, ami pénz, technika, idő, szakértelem, s újabb viták forrása.

Marad a kérdés: milyen voltál, s voltál-e, szépséges Atlantisz?

Egy múmia szerelme

(Vasárnap, augusztus 21.) Holtában még egy éven át televiziózott az a német asszony, aki 2004 áprilisában múlt ki, krónikus alkoholizmusban, de akinek a halálát férje nem jelentette, mert mindmáig együtt televiziózott az oszladozó feleséggel.

A középkorú házaspár annyira összeszokott, hogy a férfi - utólagos magyarázatában - azt hozta fel furcsa tettének indokául: közös tévézéseik jelentették életének legszebb pillanatait, emiatt aztán szerette volna azokat minél tovább meghosszabbitani.

Ezért aztán nem jelentette be a halálesetet és mumifikálódó feleségét ott tartotta a kanapé végében, a tévékészülék előtt. (Igaz, ilyen erővel egy gumibabát is odaültethetett volna, illúzió gyanánt, de emberünk úgy látszik, mereven ragaszkodott a földhözragadt valósághoz.)

Az esetre úgy derült fény, hogy a szomszédok jelentést tettek az egyre növekvő bűz miatt, s a kiszálló rendőrség a lakásba hatolva döbbenten rögzitette a tényállást. Egyúttal azt is megállapitották, hogy az erőszakos halál lekgkisebb gyanúja is kizárható.

A dpa szerint a német rendőrség eljárást indított a férfi ellen a halál bejelentésének elmulasztása miatt - és mindenesetre bevitte a pszichiátriára.

Kaktuszparádé

(Hétfő, augusztus 22.) Szent Istvánunk napján nyilt meg Debrecenben az a kaktusz-kiállitás, amely Kanadától Afrika déli részéig terjedő élőhelyről mutat be nagy számú, csodás példányt.

A parádén 31 anyaországi és erdélyi, megszállott kaktuszgyűjtő mintegy ezer tüskés növénye látható, a debreceni kultúrpark Afrika-házában.

Dr. Nemes Lajos, a debreceni egyetem botanikus kertjének nyugalmazott igazgatója, világhirű kaktusz-szakértő szerint ez a parádé Magyarország legjelentősebb botanikai kiállitása.

A professzor különben maga is szenvedélyes gyűjtő, fél évszázada bolondja a kaktuszoknak. Az MTI-nek a megnyitón úgy nyilatkozott erről, hogy "ez már nem megszállottság, hanem életforma, én tulajdonképpen kaktuszokban gondolkodom".

Igen, ez minden szenvedély hajtómotorja: annak számára, akit forgószele elkap, a világból mindenek előtt csak szenvedélye tárgya létezik.

Különben dr. Nemes Lajos volt az, aki az egyik legfontosabb magyar kaktuszgyűjteményt megalapozta a debreceni egyetemen, de vetekszik vele az a kaktuszkert, amit nyugalmas éveiben, a dunántúli Szomádon a maga örömére alakított ki, s amelynek messze földről is csodájára járnak.

A professzor szerint tévhit azt gondolni, hogy a kaktusz a sivatagi területek növénye. Ebből csak annyi igaz, hogy a nedvességet jó hosszú ideig tárolni tudja, ezért nem sínyli meg, ha a gazda hosszabb időre eltávozik otthonról.

Kipukkadt a lufi

(Kedd, augusztus 23.) Sajnálom, sikerült megetetnem az olvasót - mármint azokat, akik rendszeresen fogyasztják a Pótkávét és történetesen hírét vették annak a titokzatos fiatalembernek, akit anyaszült meztelenül találtak az angol tengerparton és akivel hónapokon keresztül képtelenek voltak kommunikálni a kórházban.

Igen, arról a "betegről" van szó, akiről augusztus 9-én azt állítottuk, hogy még mindig a rejtély homálya lengi körül, mert senki sem jelentkezett érte, ő meg csak zongorázik, zongorázik, zongorázik...

Nos, a mesének vége.

A német külügyminisztérium szűkszavú közleményben adta hírül, hogy a titokzatos zongorista bajor eredetű, húsz éves és visszatért hazájába.

Továbbá, hogy minden, ami zongorajátékára vonatkozik, olcsó kis legenda, ami jót tett ugyan a lapok olvasottságának, de csöppet sem felel meg a valóságnak.

Igazából, a zongorista sose zongorázott a kórházban, egyszerűen a betegzenekarba ültették és játék közben mindig csak egyetlen billentyűt ütött le - amit ugye, bárki képes megtenni.

Aztán a múlt hét végén azt is bevallotta, hogy az emlékezetvesztéssel megtévesztette az orvosokat, s a zongorákat azért rajzolgatta, mert ez a tárgy jutott elsőre eszébe.

Jó kis csel volt, mondhatom. Most meg akár meg is tanulhatna zongorázni - az lenne ám az újabb kitolás a világgal!

Kutyagumi-áradat

(Szerda, augusztus 24.) Újfent azzal vagyunk elfoglalva, hogy viz alatt fél Európa: ha keletnek megyünk, ha nyugatnak. Az örvénylő ciklonok nem válogatnak: ott zúditják a földre felhőik terhét, ahol érik.

És közben, a nagyvárosnak - de már a kisebbeknek is - van egy rejtett, alattomos fenyegetettsége is: hogy a por és a háztartási hulladék mellett elboritja a kutyaszar.

Ha az ember belelép egy kutyagumiba, káromkodik egyet és elhatározza, hogy ezután majd jobban körülnéz.

De ha elgondolkodik azon, hogy hány kutya mennyit produkál és naprakészen elvégzi a szükséges szorzásokat, akkor mindjárt pánikosabb hangulatba kerül.

Az origo portál értesülései szerint például Budapesten 400 ezer kutya él - csinos kis állatsereglet! -, amely önmagában naponta 40 tonna ürüléket termel. Gondoljunk bele! Mekkora kupac lenne... És másnap egy újabb, egy újabb, s egy még újabb, az idők végezetéig?

Hiszen a kutyatársadalom nemhogy fogyna, inkább növekvő tendenciát mutat. S mivel a négylábúak is derekasan táplálkoznak, az ürítésük sem marad el az EU-s normáktól.

Igaz, hogy Bécs nagyobb város, de ott például csak 60 ezer ebet tartanak nyilván, s többek állitása szerint a kutyapiszok problémája szinte föl se vetődik. Párizsra megint rájár a rúd - pontosabban a kutyapiszok -, s Róma talán azért nincs az élvonalban, mert ott nem csak dédelgetik, hanem olykor fogyasztják is a kutyát.

A probléma olyan, hogy igazából nincsen rá elfogadható, gyökeres megoldás. Jobbára csak töprengeni lehet azon, kinek-kinek képzelőereje szerint, hogy mi van akkor, ha már valóban ki sem látszunk a kutyagumiból?

Ez utóbbit akár képletesen is lehet érteni...

Piacon a házőrző robot

(Csütörtök, augusztus 25.) Hétfőtől kereskedelmi forgalomba került Japánban az a robot, amely egy közepes görögdinnye nagyságú, gömbölyded és felér egy intelligens házmesterrel, aki nem csak fel-alá járkál és pipázik (vagy szivarozik, vagy magozik, esetleg rágózik - mindegy, tessék választani), hanem képes idejében kapcsolatba lépni a lakás tulajdonosával, ha rendellenességet észlel.

Szóval, egy profival állunk szemben.

Persze, erre utal az ára is, hiszen a nagy keresettségnek örvendő portéka 2600 dollárnak megfelelő összegbe kerül, ami nem kis mulatság, viszont a guruló őrszemet készítői felvértezték kamerával és infravörös érzékelőkkel, továbbá mobiltelefonnal is, amivel a gazdit értesíti a bajról.

Az AP hírügynökség szerint a Roborior névre hallgató háziőrnek nagy a sikere, veszik mint a cukrot - bár egyelőre csak rendelésre kapható -, mert képes fáradhatatlanul cirkálni a lakásban, és kamerával, valamint infravörös érzékelőkkel figyeli környezetét.

Formatervezett kinézete és szobaarányos méretei miatt akár szobadisznek is beillik: amikor nincs szolgálatban, a burkolata alá beépített lámpáknak köszönhetően lila, kék és narancs színekben pompázik.

Közösködő kormányok

(Péntek, augusztus 26.) Az új román kormányfő első külföldi - s éppen budapesti! - útján született az ígéret: ezután rendszeresen tartanak közös, román-magyar kormányüléseket - felváltva, egymás fővárosában -, hogy minél harmonikusabbá tegyék az együttműködésen alapuló szomszédságpolitikát.

Hisszük, mikor látjuk - könyveltük el a népi bölcsesség szkepszisével, mert annyi papíron maradt bejelentés halálának és teljes elfeledésének voltunk már tanúi és részesei, hogy lassan valaminek kétszer kell megtörténnie ahhoz, hogy egyszer is tudomásul vegyük.

Most viszont, mintha mégse merült volna feledésbe az ígéret, sőt: elérhetőbb emberközelségbe került. Előbb a Népszabadság adta hírül Markó Bélára, a romániai miniszterelnökhelyettesre hivatkozva, hogy minden valószínűség szerint október 20-a környékén rendezik Bukarestben az első közös magyar-román kormányülést, amelynek napirendjén szerepel a két ország Nemzeti Fejlesztési Tervének összehangolása, a területfejlesztés, így az észak-erdélyi autópálya kérdése, környezetvédelmi megállapodások előkészítése, valamint a kulturális, oktatási és kisebbségvédelmi együttműködés további elmélyítése.

Eddig a hír.

Amelyet aztán rögvest felkapott a román sajtó is, természetesen még nem részletezve, csak röviden, lakonikusan. A bukaresti Adevarul hírére a lap online változatában meg is jelentek az első olvasói kommentárok, amelyek jól példázzák, hogy mennyire érett a román közvélemény egy ilyen európai típusú frontáttörésre.

Az elszánt: "Milyen jót cselekedtek a magyarok Romániával szemben, hogy a bukaresti kormány ekkora figyelmet szentel nekik? Ugyan, legyünk észnél, csak gyengeséget árulunk el, ha lejáratjuk magunkat egy ilyen nemzettel, mely csak kárt okozott a románoknak és Romániának. Vajon az örmények és a zsidók semmi hasznot nem hajtottak az országnak?"

A gúnyos: "De hiszen román-magyar kormányülést minden csütörtökön tartanak már a kormánypalotában" - utalván a magyar kisebbségi részvételre a bukaresti kormányban.

A nagyvonalú: "A német és francia kormány legalább évente két közös ülést tart. Franciaország nemrég felhatalmazta Gerhard Schröder német kancellárt, hogy képviselje Francoiaországot is az Európa Tanácsban. Ezt csak úgy, a mi piti idegengyűlölőink politikai tájékoztatásáért említem..."

Az elismerő: "Románia és Magyarország kormányai pragmatikusan, józanul cselekednek. Együttműködve és összehangoltan a két ország sokkal jobban fejlődhet. A bukaresti kormány üdvözlendő regionális politikát folytat, szemben a Cotroceni (elnöki palota - sz.m.) fenegyerekével, aki csak a Fekete-tenger ijesztő mélységeit, az iraki háborút és az előrehozott választásokat látja maga előtt. Dicséret Tariceanu kormányfőnek a tisztánlátásáért."

A távolba látó: "Ugyan, ne lássuk az erdélyi kérdésben örökké a fenyegetést. Először is, nem vagyunk már a XX. század elején. Másodszor, kit érhet fenyegetés? A krónikus ökörséget és a szegénységet? Az állandó tolvajlást, a koszt? Lássunk már egyszer Erdélyben egy esélyt a felemelkedésre mi, románok és az ország valamennyi lakója, hogy jelentős civilizációt érhessünk el."

A kételkedő: "Ha mindkét fél őszintén akarná a kapcsolatok javítását, az reális nyereség lenne, de ha csak azért ülnek közös asztalhoz, hogy a nagyok lássák, hogy ők milyen jó szomszédok és milyen jól egyeznek, akkor e találkozóknak semmi helye nincs."

A gyanakvó: "A fajankó délvidékieknek minden OK. De aki Erdélyben élt, az tudja, milyen ravasz a velünk együtt élők arroganciája. Amíg a magyar kisebbségben van, nagyon rendes gyerek, mihelyt többségbe kerül, visszafizeti a számlát."

Azt mondják: ősszel forr a bor. Hátha ebből is lesz valami...

Miért kell mindig Coca-Cola?

(Szombat, augusztus 27.) A Coca-Cola egy csodamárka. Ahol kitalálták, ma is istenítik. Mifelénk egy ideig tiltották, szidták. Most meg tán ezért is hódit errefelé.

De mi az, amitől egy termék megugrik, és minden mást leköröz? Vajon a minőség teszi?

A kutatók, mint minden egyéb csavaros kérdés esetében, itt is bevetettek apait-anyait, felderíteni, mi mozgatja az emberi preferenciákat?

Pepsi-Colát és Coca-Colát szolgáltak föl külön pohárban az alanyoknak, anélkül, hogy megnevezték volna a poharak tartalmát. A preferencia a pepsi felé hajlott. Ugyanezt a tesztet elvégezték úgy is, hogy előzetesen megmondták, mi van a pohárban. Így mindjárt a coca lett a favorit, még akkor is, ha helyette, cseles trükkből, pepsit töltöttek a pohárba.

A kutatók szerint ennek a magyarázata az agyban rejlik: az érzelmi reakciók ugyanis csak a kedvenc márka láttára-hallatára indulnak be, függetlenül az ízleléstől.

Ahhoz tehát, hogy valami kedvenc márka legyen, azt jól bele kell sulykolni az agyakba. És akkor az ember tűzön-vízen át kitart mellette, még akkor is, ha az gazdaságilag nem a legkifizetődőbb megoldás.

Ezért van az, hogy sokan vannak, akik csak Adidasban érzik jól magukat, s esküsznek rá, hogy az valóban a legjobb márka. Mások váltig azt hajtogatják, hogy a Nutellánál nincsen jobb csemege a világon.

Hogy ez miként alakul igy ki az emberben, ezzel egy új tudományág foglalkozik: a neuro-ökonómia, másként ideg-közgazdaságtan.

Ennek a diszciplínának a művelői határterületeken működnek, hiszen a neurológia (idegtan), a pszichológia, a magatartáskutatás, a közgazdaságtan és azonban belül is a marketing témaköreit egyesítve foglalkoznak a fogyasztói döntések problematikájával. Elsősorban a döntés meghozatalának pillanatait elemzik ezek a kutatók, illetve azt, hogy miként alakul ki a hosszabb távú vonzalom az egyes márkák iránt. Mindennek orvosi, élettani alapjai is lehetnek - immár a legújabb eredmények tükrében - állitja a National Geographic netes kiadása, egy német tudományos magazinra hivatkozva.

Mágnesrezonanciás tomográfiával végzett kísérletek igazolták, hogy az agyban, vásárlási döntéskor csak a kedvelt vagy a nagyon ismert márka vált ki emóciókat, s ezáltal a vásárló mindig olyan helyzetbe kerül, hogy vagy ragaszkodik a márkához, vagy nem vásárol semmit. Persze, ehhez ki kell alakulnia a márka-függőségnek.

Az új tudományág ennek a belső mozgatórugóit fejti fel. Igy a marketingszakemberek jobban fogják majd tudni, hogy mit kell tenniük, hogy egy-egy akciójuk bombasiker legyen - hosszú távon is.

Borostyánba zárt múlt

(Vasárnap, augusztus 28.) Pénteken nyílt meg Budapesten a 20. Nemzetközi Ásványkiállítás és börze, amelyen 12 ország 200 kiállítója vesz részt és ma, vasárnap zárja kapuit.

Az idei rendezvény főszereplője: a borostyán.

Ez a gyönyörű, arany színű megkövült gyanta, amely a föld méhében születik, sok-sok évmillió során.

Kis keménységű, alacsony hővezető-képességű ásvány, amelyet elektrosztatikus vonzása miatt régóta a mágikus kövek közé sorolnak és mindenféle betegségek "gyógyítására" használnak.

Vannak, akik vakon hisznek varázserejében, szerintük a borostyán kedvezően hat ki az agyra, az anyagcserésre, a hallásra, májra, pajzsmirigyre, vesére, enyhíti az asztmás tüneteket, életerőt nyújt, feldobja az embert, javítja az emlékezetet és csökkenti az öngyilkosságra való hajlamot.

Lám csak, mi mindenre jó, s még nem is beszéltünk igazából a szépségéről, színeiről, hiszen a legkülönbözőbb színeket produkálja: a pirostól a színtelenségig, a halványsárgától a mélybarnáig.

A szakemberek azért is becsülik, mert rengeteg érdekes titkot zár magába a múltból: apró állatokat - pókokat, rovarokat -, azok nyomait, egészen apró szőrszálakat, állati izmok mumifikálódott részleteit.

Az csak természetes, hogy szépségét az ékszerészek lelkesen ki is használják: a budapesti börzén sokféle, változatos, nagy értékű borostyánékszerek kínálták magukat a csodákra kiéhezett világnak.

Le az erényövvel!

(Hétfő, augusztus 29.) Szváziföldön augusztus végén több mint harmincezer lány, akik éppen betöltik a 18. életévüket, ünnepélyes körülmények között, látványos ceremóniák közepette levetheti az - erényövet.

Igen, jól olvasták. Arról a kis, szimbolikus gyapjúszalagról van szó, amit a szváziföldi nőnemű lények, nagykorukig kötelező módon viselnek, mivel törvény írja nekik elő.

A Dél-Afrikai Köztársaság és Mozambik között fekvő mini-királyságban az uralkodó, III. Mswati 2001-ben rendeletben tiltotta meg a nemi életet a 18 éven aluli hajadonoknak az AIDS rohamos terjedése miatt.

A gyapjúszalag, amit ún. erényövként rájuk parancsoltak, azt jelenti a külső szemlélőnek, hogy "Ne nyúlj hozzám!"

Akik mégis áthágták ezt a tiltást, bármelyik oldalról is jött a kezdeményezés, kemény pénzbüntetésre ítéltettek.

Hogy miért volt szükség erre a szigorra? A rendelkezésünkre álló adatok szerint az egymilliós lakosságú Szváziföld a világ egyik legnagyobb mértékben HIV-fertőzött országa: a felnőtt lakosság több mint 40 százaléka AIDS-es.

Luxus-e a bébiholmi?

(Kedd, augusztus 30.) A kérdés szónoki, mert az élet számtalanszor bebizonyította, hogy a legkisebbek védelme többszörösen megtérül, legalább is a családok szempontjából.

Ez különösen igaz akkor, amikor olyan terméket kínál az ipar, a kereskedelem, ami valóban a kicsinyek életét teszi könnyebbé, s nem csak valamit el akar sózni a kicsinyeikért aggódó szülőknek.

Ilyen termék az a svéd háztartáskutatóktól származó ötlet, hogy az újszülött számára melegen ajánlott egy külön kis, mélyhűtő funkciójú frizsidert is tartani, a baba holmijai számára.

Ez mindenek előtt azért is előnyös, mert egy kettes-hár,as fokozaton lévő fagyasztóban jó körülmények között eltartható, akár három-négy hónapig is az anyatej. Amennyiben -18 fokra hűtik, az eltarthatási idő hat hónapra nyúlik.

Néhány alapfeltételnek azért meg kell felelni. Az egyik: a kis műanyag pohárkákat igen jól le kell fedni, s feltüntetni rajtuk, mikor került a fagyasztóba. A másik: amennyiben áramhiány lép fel, a tárolt tejet azonnal ki kell dobni.

Mint ismeretes, a lefagyasztott anyatejet felolvasztás után legkésőbb hat órán belül föl kell használni, visszafagyasztani pedig egyenesen tilos.

A hírt továbbadó MTI szerint később a kisbaba számára készült házi bébiételeket tarthatjuk a fagyasztóban: a friss, lehetőleg bio gyümölcsből és zöldségből házilag készült pürét, a levesből félretett pici adagot, vagy az előre kimért kis csirkemell golyókat, amelyek majd a nagyobb baba egy-egy friss ebédjét dúsítják.

Külföldi ötlet, de jó: ha a gyerek kedvenc plüssjátéka nem mosható, tegyük 24 órára a játékot a fagyasztó nagyobb rekeszébe - ajánlja a világ legnagyobb háztartási gép gyártó cége. Ezután tisztítsuk meg egy forró nedves törülközővel, hogy eltávolítsuk róla a láthatatlan, elpusztult poratkákat.

Végül, ha a gyermek kinőtte a hűtőládáját, az remekül hasznositható beteg családtagnál vagy túrákon, hétvégi házakban.

Hasfelmetsző - festő volt?

(Szerda, augusztus 31.) Tulajdonképpen már 2002-ben nyilvánossá vált a feltételezés, hogy a világ bűnügyi eseteinek legszörnyűbbikének máig tisztázatlan tettese tulajdonképpen nem más, mint Walter Sickert impresszionista festő.

A Hasfelmetsző Jack néven elhíresült sorozatgyilkos, aki hosszú időn át rettegésben tartotta egész Nagy-Britanniát és aki a nyilt utcán végzet női áldozataival, Patricia Cornwell amerikai sikerkönyv-szerző szerint azonos a festővel, s ezt most ha kölktségesen is, de megpróbálja bebizonyítani.

Könyve, amelyben elméletét fölállította (Egy gyilkos portréja - Az ügy lezárult.) 2002-ben jelent meg, s úgynevezett bizonyítékokat is tartalmazott. A jövő év elejére tervezett második kiadáshoz most erősiteni próbál érv- és bizonyítórendszerén, ezért másfél millió euróért megvásárolta az inkriminált festő 32 festményét, hogy az azokon föllelhető DNS-nyomokat összehasonlíthassa a gyilkos leveleivel, melyeket a rendőrségnek küldözgetett.

Patricia Cornwell-nek azért van szüksége e költséges eljáráshoz, mert elméletét többen kikezdték, ő pedig meg van győződve arról, hogy a modern tudomány segítségével lerántja a leplet a világtörténelem egyik legsötétebb bűnügyéről. Az írónő különben is szívvel-lélekkel hisz a kriminológia és a tudomány összefonódásának sikerességében, könyveiben a nyomozók mindig a legmodernebb eszközöket és eljárásokat vetik be az igazság kiderítéséhez.

Az eddigi "bizonyítások" során az üggyel foglalkozók már legalább 100 férfit meggyanúsítottak azzal, hogy azonos volt Hasfelmetszővel. S bár az áldozatok száma meglehetősen nagy, azért ennyi férfi csak nem kellett a szakszerű gyilkoláshoz.

Trágyázó halottak

(Csütörtök, szeptember 1.) Háborog a román honvédelmi minisztérium.

Mert hogy egy Iasi környékbeli kis faluban, ott is a világháborús hősök temetőjében, pontosabban a sírokon, miként valami magasított ágyásokon, a helyiek zöldséget termesztenek.

Vagyis ahelyett, hogy hagynák, hadd aludják örök álmukat nyugodtan a fiúk, ha már elestek és arra ítéltettek, hogy a végítéletig hátralévő időt vízszintes helyzetben, a föld alatt kell eltölteniük, laza pihenj! állásban, amire immár nem kell senki felettestől engedélyt kérniük, szóval ahelyett, hogy a hősök temetője fölött csak a kegyelet párái lebegnének, a helyiek fogták magukat és úgy vélték, trágyának használják az elesettek földi maradványait, termőre fogják a kényszerű tétlenségüket.

"Itt olyan jó a föld, hogy még a paradicsom is megterem" - magyarázták a falu lakói a felháborodott kiküldöttnek, aki az esetet konstatálta.

A falu polgármestere is úgy tartja, hogy ha falusfelei eljárása nem is a legszerencsésebb, de nincs mit tenni, mert egy 1969-es föld-eladáskor a falu tulajdonába került a temető is, és a helybéliek kedvük szerint rendelkezhetnek ennek felhasználásáról.

A minisztérium majd akkor szóljon bele kegyeleti kérdésekbe, ha az ő területéről van szó - véli a szigorúan tulajdonjogi szemlélet, ami ellen, úgy tűnik, ma már nincs apelláta.

Oscar-bonyodalmak

(Péntek, szeptember 2.) Remény és bosszúság - s mindez az Oscar körül.

A remény: hogy az illetékes bizottság úgy döntött, a 2006-os Oscar-díjak odaítélésének mezőnyében a legjobb idegennyelvű film kategóriában Magyarországot Koltai Lajos filmje, a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült Sorstalanság képviselje. A javaslat megfelel a versengés szabályainak, amelyek azt írják elő, hogy a pályázó filmek otthoni mozibemutatója 2004. október 1 - 2005. szeptember 30. közöttre kell hogy essen.

Természetesen, mindez csak magyar javaslat, óhaj, bár a film egyre ismertebb és becsültebb lesz a filmes világban, s a közeljövőben mutatja meg magát a torontói, vancouveri, pusani, haifai és kijevi fesztiválokon, míg az amerikai mozik ősszel tűzik műsorra.

A javaslatokból aztán a Los Angeles-i Filmakadémia képviselői választják ki január végén a legjobb idegennyelvű film díjáért versengő öt jelöltet, s ezt a listát 2006. január 31-én hozzák nyilvánosságra.

Addig ám lássuk a bosszúságot, amit egyelőre a budapestiek éreznek amiatt, hogy a háromszoros Oscar-dijas Steven Spielberg a magyar fővárost tisztelte meg azzal, hogy készülő München c. produkcióját ott forgatja.

Az ok kézenfekvő: közel egy hónapja, mióta Hollywood a városukba költözött, végeláthatatlan dugók keletkeztek a lezárt forgatási helyszínek miatt és hogy nagyon rövid figyelmeztetés után elszállítják a járműveiket, ha a forgatás útjában állnak - irja a PageSixe c. amerikai lap.

S szeptember elejétől újabb forgalmi korlátozások várhatók a Madách téren (éjszakai felvételek), a Szabadság teret, a Műegyetem rakparton, a Király utcában, a Stefánia úton és a Nyugati téren. Igaz, hogy mindezért a stáb 20 millió forintot fizetett a budapesti önkormányzatnak, de az amúgy is túlzsúfolt város újabb "váratlan" közlekedési akadályai nem kedveznek a neves amerikai rendezőnek.

A filmesek más véleményen vannak, szerintük a magyarok büszkék lehetnek, hogy egy ilyen nagy rendező tisztelte meg városukat, amelyben "ennél nagyobb esemény még nem igen történt". Az amerikai lap e véleményre is tudja a tromfot: "Ez igaz - állapitja meg -, de csak ha leszámítják a török megszállást, az első és második világháborút, a kommunizmus összeomlását, és az európai uniós csatlakozást. "

Válságos internet?

(Szombat, szeptember 3.) Az ausztráliai Swinburne egyetemen tanulmány készült - ismerteti egy informatikai portál, a szamitastechnika.hu - az internet jövőjéről, távlatos lehetőségeiről. Az eredmény, sajnos, lesújtó: a vélemények begyűjtése és a következtetések levonása után az a sötét kép bontakozik ki, hogy 2010-re, tehát mintegy öt év múlva (kevés idő? sok idő? kinek mennyire becses...) a világhálón eluralkodik majd a káosz, a működésképtelenség, a spamek, kéretlen levelek, vírusok nagy száma, egyszóval a bizalmatlanság és a tehetetlen behálózottság hangulata.

A tanulmány készítői aggasztónak találják, hogy a legutóbbi tíz évben tulajdonképpen semmilyen gyökeres előrelépés nem történt - néhány meglepetést leszámítva, mint amilyen az e-mail, majd a Google kereső kifejlesztése, a különféle direkt messengerek és az internetes telefónia, ám ahelyett, hogy az egész egy átgondolt, ésszerűsített rendszerré tisztult volna le, a különféle felhasználások és fogyasztót célzó trükkök foglyává vált, az online ügyintézés és tranzakciók túlságosan sok kockázati tényezőt generálnak, ami növeli a felhasználói bizalmatlanságot.

Vagyis, mivel csak technológiai újítások, barkácsolások folytak a rendszeren, nem pedig gyökeres előrelépés, a közeli jövő a kifulladásé. Kár, mondjuk mi innen, a 2005-ös koraősz mindennapi gyakorlatából, mert a sok bosszúság ellenére még mindig inkább összeköt és leegyszerűsít sok mindent a világháló léte, bár tagadhatatlan: Janus-arcából mind gyakrabban tűnik föl ama visszataszító, melyen ott van a végzet pecsétje.

Vízalatti világok

(Vasárnap, szeptember 4.) Még nyolcvan nap, amíg a dzsessz (vagy jazz?) fővárosáról, New Orleansról le tudják szivattyúzni a Katrina által oda besodort, -zúdított, -sepert tengernyi víztömeget. Ugyanannyi keserű segélykiáltás a világnak: mentsétek meg lelkeinket!

Nem is tudja az ember: Atlantisz avagy a Titanic népe üzen?

A világtörténelem jegyzett már fel város és országeltüntető katasztrófákat. Atlantiszról már szóltunk egy korábbi Pótkávéban.Akkor még fogalmunk se volt, hogy ilyen gyorsan ismét aktuális lesz majd.

Az elsüllyedt városok, kultúrák mindig csiklandozták a képzeletünket. De érdekes módon, mindig inkább csak utólag. Amikor már csak spekulálni lehet fölöttük.

A dpa hírügynökség összegyűjtött néhány ilyen történelmi rémsztorit a történelmi múltból. Ime:

Vineta - Állítólag Európa legnagyobb városa volt a maga korában, míg 850 évvel ezelőtt el nem nyelte a tenger. Gazdagságáról "Észak Velencéjeként" nevezték, a de hívták "a Balti-tenger Atlantiszának" is. Sokáig úgy tartották, hogy az Usedom-sziget előtt nyugszik a mélyben, újabb kutatások szerint viszont attól északnyugatra, Barth német tengerparti település közelében található.

Kanopusz, Menutisz és Hérakleion - Egy egész térség, velük ez a három város süllyedt el több mint 1500 évvel ezelőtt a Földközi-tengerben, az Alexandriától keletre található Abu-Kíri-öbölben. A leírások eltérnek abban, hogy földrengés vagy áradás tüntette-e el őket a Föld színéről.

Rungholt - 650-ben, egy hatalmas áradás során tűnt el az északfríz Watt-tengerben. Létezését sokáig legendának vélték, ám a XX. század elején fellelt maradványok megerősítették, hogy a települést elnyelte a tenger.

Legújabb hir: Az amerikai kormány három hatalmas luxus tengerjáróhajót bérelt hat hónapnyi időtartamra, hogy átmeneti szállást biztosíthasson a Katrina hurrikán áldozatainak - jelentette be szombaton a Carnival Cruise Lines hajózási társaság.

Mégis működik hát az SOS?

Potyautas százlábú

(Hétfő, szeptember 5.) Angliában történt, méghozzá Londonban, július elején, hogy egy férfi késő este hazatért a munkából, bekapcsolta a tévékészüléket, hogy még okosodjon-tájékozódjon egy kicsit, amikor erőteljes neszt hallott a készülék mögül.

Először azt hitte, egér zörög a tévé árnyékában, az ott heverő papírok alatt, de amikor felemelte a lapokat, egy óriási, negyedméter hosszú, vörös százlábút pillantott meg a papírcsomóban.

Azt mondta magának, amit az egyszeri székely is, amikor megpillantotta a zsiráfot az állatkertben: ilyen állat nincs is!

Szóval, tudta ő, hogy létezik százlábú, azt is tudta, hogy az vörös is lehet, de hogy éppen ekkora, az nem fért a fejébe.

Aaron Balick pszichoterapeuta, mert ő volt az eset főszereplője, első döbbenete után hirtelen erőt vett magán és sikerült egy konyhai edénnyel elkapni az óriásrovart.

Másnap első útja a londoni természettörténeti múzeumba vezetett, ahol megállapították, hogy hogy a Dél-Amerikában honos scolopendra gigantea, vagyis a világon élő legnagyobb százlábúfaj egy 23 centiméter hosszú példányáról van szó, s valószínűleg egy gyümölcsszállítmánnyal kerülhetett Angliába.

Szakértők szerint az óriásszázlábú akár fél méteres hosszúságot is elérhet, s ha valaki hozzáér, az illetőre rosszullétet és lázat okozó nedvet lövell ki, ami szerencsére nem halálos, de sok kellemetlenséget tud szerezni a póruljárt embernek.

Hírügynökségek szerint a Londonba került potyautas azóta a múzeum egyik munkatársánál lakik és a gazditól kapott szöcskékkel táplálkozik.

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Omega a székelyekhez készül

(Kedd, szeptember 6.) Tavasszal felhördülés fogadta a hírt, hogy az Omega idei tervezett erdélyi koncertje csak Marosvásárhelyre szűkül - pénzhiány okán -, s a székelyek csalódottan nyugtázták az akkori Omega-vigasztalást: ne búsuljatok, majd ősszel visszajövünk!

Most itt a hir: október 20-a után az Omega három koncertet ad a Székelyföldön: Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön.

De ehhez kellett egy senki által nem kívánt székelyföldi árvíz, a maga döbbenetes katarzisával, amely most minden lehetséges formában próbál enyhíteni a nem mindennapi veszteségeken.

Kóbor János, az Omega frontembere igy motiválta döntésüket: "Megrendülve láttuk és olvastuk, hogy ahol néhány hónapja még mi is jártunk, sok falut elmosott az özönvíz. Már ez is elegendő ok lenne arra, hogy segítsünk, de tavasszal amúgy is megígértük, hogy ősszel bepótoljuk a Csíkszeredán elmaradt koncertet."

Örülhetnek hát a székelyek a beharangozott turnénak, amelynek technikai költségeit helyi magyar vállalkozók finanszírozzák, de a szervezésben számítanak az RMDSZ segítségére is. Csakhogy ez nem ugyanaz, mint az elmaradt ingyenes buli, ezúttal illik majd mélyen a zsebbe nyúlni, hogy a bevétel méltó legyen az árvizi veszteségek súlyához.

Kissé furcsának hat Székelyudvarhelyen szolidaritási koncertet tartani: az árvíz által pusztított település lakói tehát majd a zsebükbe nyúlnak, hogy megsegítsék saját magukat az Omega által?

Igaz, ilyen meredek példák vannak még a világban: New Orleansban vasárnap néhányan megtartották a Southern Decadance - Déli dekadencia -elnevezésű, évente megrendezett meleg parádét, amely általában turisták millióit vonzott a Francia Negyedbe. "Megpróbáljuk valamelyest felvidítani az embereket" - magyarázta az egyik bizarr felvonuló az AFP ügynökségnek, aki piros pöttyös csipkéből készült mini szoknyában, lila napernyő alatt táncolt végig a Royal Streeten. A parádét egy héttagú baráti társaság szervezte és mintegy húsz-harmincan csatlakoztak hozzájuk.

Remélem, az Omega-koncerten valamivel többen lesznek.

Gyémántzeppelin

(Szerda, szeptember 7.) Nagy lehet az étvágy a dél-afrikai De Beers gyémánttermelő vállalatnál, ha képesek voltak zeppelint - vagyis irányítható léghajót - bérelni kutatás céljából, még hozzá két esztendei időtartamra.

Pedig hát a De Beers a világ legnagyobb gyémánttermelője (vagy éppen ezért?!), mégis képes nagy összegeket fordítani arra, hogy feltérképezze a léghajó fedélzetéről a dél-afrikai, namíbiai és botswanai geológiai képződményeket, majd az alaposan elemzett eredményekből következtessenek arra, hol találhatók újabb gyémántmezők.

No de a repülők, a helikopterek korában miért folyamodik az idén júliusban 105. éves születésnapját megünneplő léghajóhoz? Ráadásul egy olyan fajtájához, amely lassú és 37 esztendeig tartó aktiv pályafutása során egyáltalán nem bizonyult biztonságosnak?

Hát ez az: éppen a lassúsága az, ami alkalmassá teszi a 75 méter hosszú Zeppelin-NT-t a pontosabb adatok nyugodt begyűjtésére.

A hét elején Fokváros fölé érkezett látványos légijárművet mindenütt meglepődve és kíváncsian figyelték a járókelők. Afrikai küldetése ugyanakkor a Boden-tó melletti Friedrichshafenben kezdődött, ahonnan a léghajó Amszterdamba repült, majd onnan hajón szállították Dél-Afrikába, s ott ismét "szárnyra kelt".

Igaz, hogy fénykorában, mintegy fél évszázaddal ezelőtt sok katasztrófa történt a zeppelin házatáján, a felülvizsgált és korszerűsített tervezés és technológia olcsó, zajtalan, környezetkimélő járgánnyá változtatták e csodaszerkezetet, amelyet most kutatásra és turisztikai célokra kitűnően föl lehet használni.

Tóbújócska

(Csütörtök, szeptember 8.) Tavaly egyszer már szabályos pánikot keltett a megmagyarázhatatlan jelenség: az Egyesült Államokban egyik napról a másikra szabályosan eltűnt egy tó.

A nem túl nagy, de azért nem éppen békaúsztató Chesterfield-tó 9 és fél hektáron terül el, s tavaly, egy nyári reggel arra ébredtek a szomszédos városka lakói, hogy tavacskájuk volt-nincs. Pedig sokan éppen a kellemes természeti környezet miatt telepedtek meg e vidéken s váltak szenvedélyes horgásszá.

Akkor, az első döbbenet után fejenként összeadtak ezer-ezer dollárt, ami elég volt ahhoz, hogy szakemberek úgymond restaurálják a Chesterfield-tavat, vagyis visszaállítsák a régi állapotokat, beleértve a többezres halállományt is.

Az újabb meglepetés ezért érthetően érzékenyen érintette a lakókat: meglepődésük elmaradt, viszont a dühük annál jobban feszíti őket. Nemcsak a halgazdaság pusztult el, de odalett 650 ezer dollárjuk is, amit másodszor valószínűleg már nem fognak tudni összegyűjteni.

Az AP szerint a jelenség oka egyelőre ismeretlen. Egy kis víz még maradt a meder közepén, és amíg a tó nem szárad ki teljesen, várni kell a geológiai vizsgálattal, ami talán megoldhatja e bosszantó és különös rejtélyt.

Kamerák előtt

(Péntek, szeptember 9.) Hatásvadásznak indult, ám visszautasíthatatlanul tragikus véget ért esetről írtak a tegnapi görög lapok: a Görögország délnyugati részén fekvő Pátre-ban levetette magát egy magasépület hetedik emeletéről egy albán férfi.

Önként vállalt halála - mert a földet érve azonnal szörnyethalt - családja, a járókelők és a helyi kereskedelmi televíziók kamerái szeme láttára történt.

Jó előre megszervezte a "közönséget".

Kedden reggel Ibrahim Praim, aki évek óta élt görög földön, megjelent kedvenc kávézójában, ahol nagylelkűen fizetett egy rundot barátainak, akik csodálkozva kérdezték a gesztus indítóokát. Ibrahim ezzel ütötte el: "Mert szeretlek benneteket".

Következő lépésként telefonon értesítette a tévéket, majd felment ama épület hetedik emeletére, melyet maga is jól ismert, hiszen ott dolgozott, s bejelentette, hogy végez magával.

Azonnal megbolydult a környék, kivonult mindenki, aki csak mozgott: hozzátartozók, hivatalos közeg, egy sereg szájtáti. No és a média. Ott voltak a tűzoltók is, magukkal hozva egy ugráscsillapító matracot, amit ki is feszítettek az épület előtt, ám Ibrahim megváltoztatta az ugrás szögét - másik irányba lendült ki, s halálugrását élőben közvetítette a tévé, láthatta sok-sok ember.

A családi probléma, amely e végkifejlethez vezette, halálával is megoldatlan maradt.

Ez már ilyen...

Egy hógolyó kálváriája

(Szombat, szeptember 10.) Egy idén januárban, a Déli-sarkvidéken gyúrt hógolyó pénteken, vagyis tegnap, hosszú kalandozás után eljutott az Északi-sarkra.

A hógolyó nem akármilyen volt, hiszen azt egy kölni képzőművész, Lutz Fritsch gyúrta, amikor a Déli-sarkvidéken, a német Neumayr kutatóállomáson tartózkodott, hogy ötszáz könyvet vigyen az ott élő kutatóknak, s egy zöld konténerben megvalósítsa "könyvtár a jégvilágban" elnevezéssel világhirűvé vált akcióját.

A hógolyóval - amit mindenki kisplasztikának tekint - tulajdonképpen azt demonstrálta, hogy a legképtelenebb ötletek is megvalósíthatók, ha létezik hozzá egy átgondolt terv és szolgálatunkra áll a csúcstechnológia. Még akkor is, ha az a cél nevetséges, ostoba, fölösleges, talmi.

A hógolyó kalandozásai úgy váltak lehetővé, hogy a Polarsten kutatóhajó fedélzetére került, ott se akárhová, hanem egyenesen a hűtőszekrénybe, s állapotára egy, ezzel a feladattal megbízott kutatónő felügyelt, akinek végső feladata az volt, hogy az Északi-sark közelébe érve kidobja azt a jégvilágba.

Fritsch éppen a tegnap értesült arról, hogy sor került "a csendes, de egy egész világot átfogó pillanat"-ra, amikor egy pillanatok alatt összegyúrt, tulajdonképpen jelentéktelen tárgy hatalmas erőbevetéssel célt ért.

Tejsör a divat

(Vasárnap, szeptember 11.) Első gondolatom az volt, hogy a Hervay-perforálnak címzem ezt a kis híradást, hadd szélesítsem annak hangulati spektrumát.

Aztán eszembe jutott, hogy a Pótkávés bögrében feltálalni egy ilyen fából vaskarikát nagyobb kunszt lenne, hát íme.

Pedig a tej s az alkohol testvérisége valahol, a régmúlt időkben nem is volt olyan meghökkentő - gondoljunk a jó öreg kumiszra! - , csakhogy egy magát erkölcsösnek tartó diszkrimináció terelte őket két külön táborba, ahogy a jót és a rosszat szokás elválasztani egymástól.

Ők viszont úgy érzik jól magukat, ha istenesen összevegyülnek.

Kínában például már nagyüzemi módon gyártják a tejsört, amely tehéntejből készül, s a hirek szerint ize jóval selymesebb a hagyományos söritalénál, vitamintartalma pedig jóval magasabb.

Az új italnak kicsit alacsonyabb lesz az alkoholtartalma, mint egy átlagos sörnek, habja pedig sűrű és édeskés. Tartalmaz ezenkívül minden vitamint és ásványi anyagot, ami a tejtermékekben fellelhető.

Gyártási technológiája titok, de azért annyira még sem, hogy Franciaországban ne kövessék a példát. Igaz, itt egy rennes-i, Marcel Besnard névre hallgató marhatenyésztő a kezdeményező, aki az alacsony uniós tejkvóták és tejárak miatti kétségbeesésében fordult ehhez az értékesítési módhoz. Terméke, melyet Lactiwelnek keresztelt, tejből és malátából készül, alkoholtartalma 2 százalékos, s máris heti háromszáz palackkal kél el a piacon.

Meghívó Faludy-parkba

(Hétfő, szeptember 12.) Ha minden jól megy (miért ne menne?), tavasszal, az ötvenhatos magyar forradalom emlékére Faludy György nevét veszi föl az egyik torontói park, amely a St. Mary Streeten terül el, ama ház előtt, amelyben egykor Faludy György költő lakott.

Az indoklás: a költészet és az irodalom terén nyújtott különleges értékű alkotásai, valamint Toronto szellemi életében játszott kiemelkedő szerepének elismerése.

A hírt nyilvánosságra hozó Népszava azt is tudja, hogy a torontói polgármesteri hivatal szándéka szerint, a torontói történeti bizottság felkérte Dora de Pedery-Hunt szobrászművésznőt, hogy készítsen költőnkről bronz domborművet, amit majd a parkban helyeznek el.

A művésznőnek különben nem ez lenne az első magyar vonatkozású alkotása, hiszen a múlt század kilencvenes éveinek végén ő készítette el a Torontóban élő Polányi János Nobel-díjas kémikus bronz domborművét; művészi előéletét ismerve, mondhatjuk, hogy mestere a fémdomborításnak. (…)

Műjégverés

(Kedd, szeptember 13.) Annyi természeti kár élménye-híre után furcsa döbbenettel fogadja a jóérzés azt az amerikai hírt, miszerint a napokban lebukott egy vidéki házaspár, aki az elmúlt években 9 millió dollárt zsebelt be kártérítés gyanánt, jégverésben elpusztult paradicsomültetvénye fejében.

A kár híre, majd dokumentált méretei meghatották a biztosítókat, akik nyomban ki is utalták számukra a fájdalomdíjat.

Mint minden esetben, ezúttal is lefolytatták utólag a szokásos ellenőrző nyomozást, hiszen nagy tételű összegről volt szó. A gyanú pedig nem is volt alaptalan...

Kiderült, hogy a kártérítés végett a házaspár munkásaival műjégesőt produkáltatott: jégkockákkal kellett megdobálniuk a paradicsomültetvényt, majd pedig botokkal felfegyverkezve, jól elverni a termést.

Miután a kellő pusztítás végbement, jöhetett a konstatálás: lefényképezték a kár nyomait, s egész fotósorozattal dokumentálták a kárigényüket.

A nyomozás során kiderült, hogy a házaspár korábban is követett el hasonló csiszlikséget, például földieperrel, s nem volt idegen tőlük a pénzmosás vétke sem. Úgyhogy - a rossz elnyeri méltó büntetését alapon - a farmerpárocska hatévi börtönbüntetést kapott, vissza kell fizetnie a 9 milliót, megtetézve azt további 7,3 millió dolláros büntetéssel.

Te jó ég, micsoda pénzek!

Végtelen zuhany

(Szerda, szeptember 14.) Ma egy világtalálmányról ejtünk szót, amely egy angol egyetemista nevéhez fűződik, és környezetvédelmi jelentősége ma még beláthatatlan.

A Royal College of Arts hallgatója, Peter Brewin a konstruktőr szakra jár és olyan berendezést szerkesztett, amely megtisztítja és újra hasznosíthatóvá teszi a fürdés, a zuhanyozás során keletkező szennyes vízmennyiséget.

A BBC által ismertetett találmány abban áll, hogy a zuhanyhoz szűrők és vízforgató berendezés van csatlakoztatva, ami megtisztítja a vizet, majd felmelegíti és visszajuttatja a körforgásba.

Gyakorlatilag tehát, a csapból megeresztett víz lezúdul az emberi testre, ott elvégzi a munkáját, lecsorog a lefolyóban, majd megtisztulva és a kellő hőmérsékletre hevülve percek alatt visszatér hozzánk, további tisztogatási szándékkal.

A folyamat - azt mondják, akik kipróbálták - nem csupán környezetvédelmi szempontból, hanem takarékossági megfontolásokból is jelentős: jócskán csökkentheti a mind jobban emelkedő vízdíjak családi költségeit.

Mi a NAGY ÚJSÁG?

(Szombat, szeptember 17.) A nagy újság az, hogy megjelent a világ legnagyobb újságja, amely 2 méter és tíz centi magas. Szóval nem semmi...

Igaz, eddig is volt "legnagyobb újság", hiszen a Guinness-rekordok eddig is működtek, s egy belga lap már büszkélkedett ezzel a címmel, de szegényke csak 142 centi magas és 1 méter széles volt, ami ugye csak enyhe kényelmetlenséget okozott az őt böngésző olvasónak.

Ez a mostani Kréta szigetén bukkant fel, és ha megnézzük a méreteket, akkor egy jó dupla ajtónak felel meg. A hírügynökségek azt saccolják, hogy metrón nem igen fogják majd olvasni ezt a formátumot, bár az is igaz, hogy Krétán ez a veszély azért sem áll fenn, mert nincsen metró.

Mivel a kiadvány családi lap és hetente csak egyszer jelenik meg (szerdánként), ráadásul ingyenes is, olvasója is akad, különösen a népesebb családoknál, ahol a kollektív lapozgatás közösségi szórakozás lesz, legalább is addig, amíg a nagy lapot mindenki átböngészi.

Néma zokogás

(Vasárnap, szeptember 18.) Ha nem is halljuk, de a magzat már az anyaméhben is sir, ha jó oka van rá - erre jött rá, alapos vizsgálatokat végezve Jeannine L.Gingras, a charlotte-i Carolinas Medical Center kutatója.

Az közismert volt, hogy a születés előtti periódusban az eljövendő gyermek élénken reagál az erős külső zajokra, figyeli az anya szívverését, sőt a zenét is hallja, születése után pedig a dallamra is ráismer.

Az amerikai kutatónő ultrahangos felvételekkel vizsgált egy sor hetedik-nyolcadik hónapban lévő magzatot, s ámulva tapasztalta, hogy a különösen erős, agresszív külső hanghatásra a még világra sem jött csöppségek a sírásra emlékeztető mimikát mutatnak. A hírt ismertető MIGnews című weblap szerint a magzat sírva fakadásának folyamata a következő: eleinte csak mocorog, sóhajtozik (ha beszélni tudna, talán azt is elmotyogná, hogy "na ne!"), s ha a kellemetlen hangok nem ülnek el, behunyja a szemeit, kidugja nyelvecskéjét s arcjátéka pontosan olyan, mint a síró csecsemőé - épp csak a sírást kísérő hangot nem halljuk, mert attól még megkímél bennünket.

Bezzeg, később majd bepótolja: a születés után, lelkesen, teli tüdővel...

Ünnep Attila táborában

(Hétfő, szeptember 19.) Franciaországban nagy becsben áll Attila hun király egykori haditábora - legalább is ez derül ki abból a kitüntetett tiszteletből, hogy a Kulturális Örökség Napjai tiszteletére az elmúlt hét végén ingyenesen lehetett ellátogatni e Reims közelében található, harminc hektáros, köralakú táborhelyre.

A Le camp d'Attila nevet viselő, sajátos formájú búzamező La Cheppe faluhoz tartozik (tómai neve: Fanum Minervae), s tulajdonképpen egy földvár, amelyet a rómaiak elleni védelemre alakítottak ki egy korabeli gall városkából.

A földvár mellett húzódott valamikor a hun szekértábor, s a terület része a catalaunimi mezőknek. Sokáig a hely gall múltja volt az ünneplés tárgya, s majd csak a XVIII. században deritették ki, hogy tulajdonképpen ott volt Attila és hadainak tábora. A valódi, tényfeltáró régészeti kutatások tulajdonképpen a XIX. század végén kezdődtek, s a hely része lett annak a közel 16 ezer kiemelt franciaországi közterületnek és épületnek (közéjük tartozik az elnöki székhelyként használatos Elysée-palota is), melyekkel a francia nép büszkélkedik.

S mert vajmi közünk nekünk is volna a hun történelemhez, Attila fegyvertényeihez, hát most büszkélkedjünk mi is a franciákkal együtt.

Katalóniai internetcímek

(Kedd, szeptember 20.) Az elmúlt hét végén történt, hogy a spanyolországi, egy ideje autonóm tartományként ismert Katalónia újabb lépést tett az önállósodás felé.

Igaz, a katalán terület továbbra is a spanyol államiság kereteit feszíti, de a tény, miszerint az internetes címeket világméretekben felügyelő szervezet, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) engedélyezte, hogy 2006 januárjától használják a Katalóniára utaló ".cat" internetes névkiterjesztést, kiváltotta a katalánok nemzeti lelkesedését, illetve a spanyolok aggodalmát, akik félnek a tartomány elszakadásától.

Az El Mundo c. spanyol lap például azt nehezményezi, hogy az internetes cimek önállósága azt a látszatot keltheti, mintha Katalónia külön ország lenne.

A tartományi kormány viszont örömmel üdvözölte a döntést, bár az is igaz, hogy a szintén katalán nyelvet használó Valencia és Baleári-szigetek konzervatív politikusai bejelentették, hogy nem kívánnak élni e furcsa lehetőséggel.

A virtuális földrajz tehát már a valóság előtt jár: amit a politika és a diplomácia ma még képtelen feloldani, az rendre túlhaladottá és anakronisztikussá válik az információs társadalomban.

Ketrecben a homo sapiens

(Szerda, szeptember 21.) A zágrábi állatkert látogatói mostantól kezdve egyedülálló élményszerűséggel tapasztalhatják meg, milyen érzés egy ketrecben élni, azon keresztül látni a világot. Persze, a tapasztalatszerzés eme útja nem kötelező, csupán ajánlott: az állatkert vezetősége Homo Sapiens felirattal két különleges kifutót létesített, ebben lehet eltölteni a ketrecidőt.

Az egyik kifutó az úgynevezett jó embereké: ezt természetes anyagokból készített bútorzattal, például bambuszkarosszékekkel, faasztallal rendezték be, s az alkalmi lakóknak gyümölcsöt és vizet szolgálnak fel.

A másik kifutót a rossz emberek számára tartogatják, benne szemét dögivel, meg műanyagszékek és egy tükör, amelyben a renitens látogató megszemlélheti, milyen egy ronda állat az emberi faj.

Bármelyik kifutóba is kerüljön az ember, a tapasztalat egyazon következtetésben sűrűsödik: csak rácsok ne legyenek a világon. S talán abból is megéreznek valamit, hogy környezeti gondjainkért kizárólag az ember felelős.

Írók és álnevek

(Csütörtök, szeptember 22.) Az álnév választás divatja végigkíséri az irodalom és az újságírás történetét. Nekem is volt vagy egy tucat. (A rovat alján használt szignóm - csg - is e családhoz tartozik.)

Ez is azt igazolja, hogy nem az író a fontos, hanem a műve. Mi például úgy tudjuk, hogy az Egri csillagok szerzője Gárdonyi Géza, s így is olvassuk, lelkesen, nemzedéki különbség nélkül. Hogy aztán az író polgári neve Ziegler volt, azt kissé ámulva tudomásul vesszük, de mégis Gárdonyit olvasunk ezután is.

Ha már szóba került, lássunk egy pár beazonosító adatot.

Janus Pannonius latinul író magyar költő eredetileg Csezmicei János (sőt, horvát nevén Ivan Cesmicki) volt; a Nagykárolyban született Radicsics Gáspárból lett a máig emlegetett bibliairó Károli Gáspár.

Érdekesség, hogy az angol George Eliot, bár férfi nevet vett föl, tulajdonképpen nő (Mary Ann Evans), s az angol regény egyik előfutára. Az Amerikában nevet szerzett Mark Twain eredetileg Samuel Langhorne Clemens volt, későbbi kartársa, a jeles Jack London pedig a prózai John Griffith nevet helyettesíti.

A huszadik századi magyar irodalomban hemzsegnek a példák: Csáth Géza iró és orvos Brenner József volt, Ágh István neve Nagy, Áprily Lajosé Jékely, Darvas Józsefé Dumitras, Gyóni Gézáé Áchim, Ignotusé Veigelsberg (Hugó), Márai Sándoré Grosschmid, Mészöly Miklósé Molnár, Molnár Ferencé Neumann stb.

A francia irodalomtörténet is bővelkedik álneves szerzőkben: Moliere neve Jean-Baptiste Poquelin volt, Cyrano de Bergerac-é Hector Savinen Cyrano, Guillaume Apollainaire-é Wilhelm Apollinaris de Kostrovitzky, André Maurois nem más, mint Émile Herzog.

A román Mihai Eminescu tulajdonképpen Eminovici, a költő és matematikus Ion Barbu pedig Barbilian...

Akit érdekel az álnevek rejtélye, szerezzen magának álnévlexikont. Tudtommal van ilyen, s böngéssze haszonnal.

Fogas verseny

(Péntek, szeptember 23.) A Colgate fogkrémgyártó cég versenyt rendezett 16 európai országra kiterjedően, hogy megtudakolja, az emberek szerint kik a legszebb fogsorú sztárok. A közvéleménykutatáson mintegy 4000 ember vett részt.

Az El Pais ismertette szavazatok alapján az első helyre George Clooney (férfiak) és Julia Roberts (nők) kerültek, nekik villog a legszebben és a legígéretesebben a fogsoruk.

A férfiak sorában a második Michael Schumacher, a hétszeres világbajnok autóversenyző, majd a legendás Real Madrid focisztárja, Dabvid Beckham, Vilmos angol herceg és Gérard Depardieu következnek.

Julia Robertsnek azt mondják, a legszebb fogsor mellett a legnagyobb szája is van, őt követik a sorban Catherine Zeta-Jones színésznő, Steffi Graf egykori teniszcsillag (André Agassi felesége), Kylie Minogue popsztár és Sofia Loren.

A közvéleménykutatás arra is kitért, mily rendszeresen törődnek a népek foguk ápolásával. Ilyen szempontból a franciák bizonyultak a leggondosabbnak, viszont a svédeknél vannak a legtartósabb fogsorok.

Legtöbb ideig az olaszok és a svédek sikálják rágószervüket (5 perc), mig a görögök erre alig csak 3 percet szánnak.

Szép, kövér világ

(Szombat, szeptember 24.) Azt mondják, holnap, vagyis vasárnap lesz a Szív Világnapja. Amit elsősorban nem ünnepnek, hanem figyelmeztetésnek szánnak kitalálói. Az Egészségügyi Világszervezet például mér pár nappal korábban elkezdte felvilágosító kampányát legfontosabb szervünk védelmével kapcsolatosan. Jelentésében az áll, hogy pillanatnyilag a Földön több mint egymilliárd a kövér ember - megszépítve: a túlsúlyos -, s amennyiben ez így megy tovább, tíz év múlva számuk elérheti a másfél milliárdot.

Biztosan nem újdonság, de azért nem árt itt is elismételni: a túlsúly és elhízottság komoly kockázati tényező a vezető haláloknak számító, és évi 17 millió áldozatot szedő szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában. Ami furcsa, hogy a kövérség mostanig jobbára a gazdag államok privilégiuma volt, ahol volt miből jókat és sokat zabálni, most viszont a szegény országokban is felütötte a fejét, mindenekelőtt a magasabb energia-, zsír, só-, és cukortartalmú étrenddel, mozgásszegény életmódnak köszönhetően.

A jelentés rámutat, hogy az olyan országokban, mint amilyen Barbados, Egyiptom, Málta, Mexikó, a Dél-afrikai Köztársaság, Törökország vagy az Egyesült Államok, a harmincon túli nők több mint két harmada tartozik a kövér kategóriába. De a férfiak is hasonló képet mutatnak Argentínában, Németországban, Görögországban, Kuvaitban, Új-Zélandon, Szamoán és az Egyesült Királyságban: a kövérek aránya 75 százalék!

Rendkívüli a helyzet két nyugat-csendes-óceáni szigeten, Naurun és Tongán, ahol minden 10 felnőttből 9 túlsúlyos!

A WHO szerint a kövérség "járványszerű" terjedése azzal járhat, hogy a krónikus betegségek számaránya ugrásszerűen megnövekszik majd. Mindezen az sem segit, hogy sok esetben az elhízottak kedélye, életkedve meglehetősen magas, sőt, vannak, akik kimondottan a kövérségben látják a szépség forrását. Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a molett hölgyek szépségversenyét. A 2003-as magyar Duci-díjas Cserba Bea valamikor évekig versenysportolt, kézilabdázott. Akkor hízott meg, amikor felhagyott a sporttal, s a mozgás elmaradt, a kilók pedig megtelepedtek a testén. A Blikk szerint Bea mindezen csak kacag...

A lelke rajta.

Killeri ostorok

(Vasárnap, szeptember 25.) Németországban a 600 lakosú Killerben van az ország egyetlen ostormúzeuma. A "gyilkos" nevet viselő (igaz, csak angol értelmezése szerint), Baden-Württemberg tartományban található község arról nevezetes, hogy a mezőgazdasági gépek elterjedéséig, meghonosításáig lakosai szinte kivétel nélkül ostorkészítéssel foglalkoztak. Aztán az állatok munkavégző szerepe odalett, s az ostorok a múzeumba kerültek.

A dpa szerint a múzeum igazgatója fellebbentette a fátylat az igazi ostor mivoltáról. Szerinte ugyanis nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a hagyományos rittyentő szerszám bőrből készül: alapanyaga igenis a fa, méghozzá a manila-nád! Amit aztán bevonnak egy hajlékony anyaggal, manapság inkább bőrrel.

Jürgen Simmerdinger igazgató maga is neves ostorkészítő család leszármazottja, a múzeumbeli darabok közül számos a nagyapja műhelyéből valók. Ő maga továbbra is készít hagyományos ostorokat, az pedig igazán nem érdekli, hogy ki és milyen céllal érdeklődik, vonzódik e régi szerszám iránt.

A múzeumnak ugyanis nagy a látogatottsága, messze földről érkeznek a vendégek, s nem csupán a lovassportok művelői, de a szadomazochista szex kellékeihez ragaszkodók is.

Ami a megtekinthető ostorkínálatot illeti, a múzeumban Egyiptomból, Afganisztánból, Brazíliából és Közép-Európából származó ostorok sorakoznak a tárlókban, és a legkülönbözőbb anyagokból készültek a vízilóbőrtől az ökörpéniszig.

S mindenek fölött ott lebeg a nagy igazság: a végén csattan az ostor!

Milyen hosszú a leghosszabb folyó

(Hétfő, szeptember 26.) Hat tagból álló expedíció járja Egyiptomot, hogy aztán lassanként végcélja, Ruanda felé tartson. Az Alexandria melletti Rosettából indultak nem olyan régen, s most hagyták el Kairót.

A brit-újzélandi kutatócsoport célja az, hogy pontosan meghatározza a Nílus hosszát, amiről több évtizede folytatnak heves vitákat.

A Reuters szerint öt férfiből és egy nőből álló tudóskülönítmény biztos tippje, hogy a világ leghosszabb folyójának forrásvidéke tulajdonképpen Ruandában van. A kutatóút során igyekeznek lemérni a vízi út pontos hosszát is. Ugyanis a Nílus szerintük hosszabb, mint ahogy azt jelenleg állítják. A számítást az bonyolítja, hogy sok ág vezet a Viktória-tóba ömlő legnagyobb folyó, a Kagera felső szakaszához.

Az utazást kb. 12 hetesre tervezték, az útvonal Egyiptom után Szudán, Uganda, Tanzánia, Ruanda és valószínűleg Burundi, amerre a Nílus leghosszabb ágának útja kanyarog. 3 felfújható csónakkal haladnak, amelyekre motort szereltek, a legnehezebb szakaszokon motorral megerősített sárkányrepülőt használnak.

Úgy nyilatkoztak, hogy mostanig a legnagyobb akadályokat a vízilovak, a krokodilok és a beutazási vízumok megszerzése okozták számukra. Drukkolunk nekik, hogy célba érjenek.

Műanyaglebontó baktériumok?

(Kedd, szeptember 27.) Furcsa tapasztalattal jártak az űrutasok hosszas fenntartózkodásai az űrállomásokon: az orosz szakemberek, hazatértük után, 18 féle baktérium és gomba vizsgálatába kezdtek, amelyek csak a fenti körülmények között jelentek meg.

Tulajdonképpen a földről felvitt baktériumok mutánsairól van szó, amelyek a földi viselkedésükkel ellentétben, az űrben ráfanyalodtak a mesterséges környezetre: a műanyagra és alumíniumra, és azokból éltek.

Az orosz kutatók most alaposan vizsgálják e baktériumpopulációk viselkedését, hogy a holnap űrhajóinak biztonsági tényezői közé a technofilnak nevezett miktoorganizmusokat is besorolja, illetve ellenük védelmet dolgozzon ki, mert veszélyeztethetik az űrállomások létét.

A vizsgálatok nyilvánvalóvá tették: az űrkonstruktőröknek baktérium- és gomba-rezisztens anyagokat kell használniuk, és fellövés előtt alaposan csírátlanítani kell a berendezéseket.

A tudósok azt tapasztalták, hogy a gombatelepek váladéka egy hónap alatt átrágja a polietilén szálakat, és három hónap alatt végez az alumínium-mangán ötvözettel is. A rongáló hatást az élő sejtek által kiválasztott szerves savak és enzimek váltják ki.

A földkörüli űrállomásokon megtelepedett mikroorganizmusok leginkább a hosszú távú űrexpedíciók elektromos berendezéseit fenyegetik. Ezért a továbbiakban az azonosított űrmikrobák élő sejttenyészetével próbálják majd ki az újonnan tervezett műszereket.

Valódi kérdőjelek ezek az űrkutatás útjában. A problémát tálaló Elementy.ru tudományos honlappal együtt kérdezzük: lesz rá megoldás? Ki lehet egyáltalán fogni a mikrovilág étvágyán?

Életveszélyes ásatás

(Szerda, szeptember 28.) A múlt hét végén történt a tragikus baleset, Szantorini szigetén: látogatókra zuhant egy igen jelentős görög ásatás fölé emelt tetőszerkezet, s a balesetnek halálos áldozata is van.

A sokat látogatott görög sziget - a bedekkerek csak görög pompejiként emlegetik, utalva a sziget vulkanikus jellegére - délnyugati csücskében fekszik Akrotiri falu, amelynek közelében működik az egyik legfontosabb és leghírnevesebb görög ásatás. Mivel a munka itt még sok, s a turisták érdeklődése is nagy, az ásatási hely konzerválása és védelme érdekében fémből készült nap- és esővédő szerkezetet emeltek a hatalmas gödör fölé, amely mintegy ezer négyzetméternyi területet foglal el.

A baleset szemtanúi szerint a dolog úgy történt, hogy a nagy meleg ellen védekezve, éppen öntözték a talajvédelmi előírások alapján talajréteggel fedett tetőszerkezetet, amely eközben megroppant, majd az ott tartózkodókra zuhant. Három sebesült maga kecmergett ki a romok alól, egy brit látogató azonban odaveszett. Megsebesült még három német, egy amerikai, egy görög és egy szlovén turista. A kutatásokat folytatják, mert a romok alatt még reméltek túlélőket találni.

Az öt évvel ezelőtt tervezett és kivitelezett építmény készítőit azonnal őrizetbe vették, hogy megállapítsák felelősségüket. Rosszban a jó: a baleset híre minden bizonnyal növelni fogja a sziget látogatottsági mutatóit. Hiába, hódit a katasztrófaturizmus. Tegnap cunami, ma Szantorini, holnap...

Megjelenik az Új Magyar Szó

(Csütörtök, szeptember 29.) Holnap, szeptember 30-án lát napvilágot az augusztus elsején megszűnt RMSZ hagyományait felvállaló országos magyar napilap Bukarestben, az Új Magyar Szó. A heti öt lapszámot ígérő szerkesztőség - hétfőtől péntekig napi 16 oldalon, pénteken a 16 oldal mellett ugyanannyi oldalon hétvégi melléklettel, olvasmánnyal látják el az olvasót - már megkezdte a lapszámok összeállításának szimulálását, s az első számot promóciós terméknek képzeli el, amellyel végigjárja az ország több nagyvárosát, s népszerűsítő előadásokon ismerteti szándékait a romániai magyar lakossággal.

A lap főszerkesztője Ágoston Hugó, lapigazgatója Stanik István.

Minden tisztességes programú új lapnak illik sikeres indulást, jó szelet, szerencsés navigálást kivánni, s ez most sincsen másképp. Ráadásul az új lap Színkép mellékletének (amely az RMSZ Színképet elődjének, megszakadt tevékenysége folytatását felvállalónak vallja magát, szerkesztője is ugyanaz a személy: Szonda Szabolcs, alias Periszkóp Pál) programjában szerepel, hogy továbbra is szorosan együttműködni kíván a Káféval, ami külön üdvözlendő szándék.

Az új lap interneten majd e címen olvasható: http://www.maszol.ro/

A Katrina ellopta a filmötletet!

(Péntek, szeptember 30.) Tegnap, csütörtökön este az RTL Klub magyar kereskedelmi adó, dicséretes fürgeséggel, három hónappal az amerikai bemutató után műsorra tűzte azt a filmet (S. O. S. New Orleans - Olajpánik), mely az első kockák után mindjárt azt a kérdést ébreszti a nézőben: ha ennyire benne volt a levegőben a Katrina hurrikán nyárvégi pusztítása, jó félévvel annak bekövetkezte előtt, hogy ilyen kísértetiesen valósággá váló filmet tudtak készíteni egy akkor még fiktív ötletből, akkor mivel magyarázható az a vétkes kapkodás és zűrzavar, ami a Katrina nyomán a valóságban fellépett és iszonyú tragédiává változtatta a nagyerejű természeti katasztrófát?

Vagyis, él a gyanú: vajon az amerikai kormány előre tudott mindent, és mégsem tett semmit?

A film sztorija 2005 szeptemberében játszódik, s arról szól, hogy egy 6-os erősségű, óriás hurrikán, a Júlia csap le a Mexikói-öbölre, a louisianai New Orleans városára, és megbénítja a Port Fourchon olajvezetékeit. Az ország olajellátása megrendül, a benzin ára növekszik. Egész Amerika gyászol, és egyre nagyobb az olajhiány okozta káosz.

A film stábja forgatott New Orleansban is, ott, ahol néhány hónap múlva ezernél több embert ölt meg a Katrina. Akkor még csak eljátszották a hurrikán pusztítását. És mint mindenütt a világon, ott is kíváncsi emberek lesték a filmesek munkáját, nem gondolva arra, hogy rövidesen majd ők élik át azt, amit a forgatócsoport csak egy izgalmas történetnek szánt.

Döbbenetes a mélyebb összefüggések előzetes fölfejtése. Tulajdonképpen a valóságos esemény elemzőinek szinte elég lenne megnézni a filmet és levonhatnák belőle a legfontosabb tanulságokat is. Sajnos, az amerikai filmipar - de nemcsak az - az utóbbi időben hátborzongató művek tucatjaival szaporította a katasztrófafilmek választékát. Reménykedjünk, hogy sokuk ötlete bizonyul majd puszta fantáziának és soha nem valósul majd meg.

Az ejtőernyő erdélyi veteránja

(Szombat, október 1.) 1925 szeptember 27-én halt meg Lengyelországban az aradi születésű Sziklay Jenő ezermester, az ejtőernyőzés világhírű úttörője. Piotrkówban ma felavatják felújított síremlékét - tudtuk meg a Magyarok Világszövetsége hírleveléből, amely azt is részletezi, hogy kit tisztelhetünk a már-már elfeledett személyiségben.

Sziklay Jenő 1925. július 21-én Bukarestben saját készítésű ejtőernyőjével 2.000 méter magasról ugrott először. Bemutatóját több százezer ember követte figyelemmel, köztük az akkori román kormány tagjai és vezérkari tisztek. Halála két hónappal később következett be. Akkor 28 esztendős volt.

Amit a lengyelek tudnak róla: nemzetközi légibemutatón, több ezer ember szeme láttára érte a halál. A baleset a 24-dik ugrását követően érte. (Ekkor épp a 13-adik ugrását hajtotta végre repülőgépből.) Saját gyártású ,,Prometo" elnevezésű ejtőernyője nem nyílt ki. (Korábban Sziklay 11-szer ugrott légballonból.) Halálos ugrása előtt még nyilatkozott a lengyel sajtónak, és saját identitását igy határozta meg: "Román alávetettség alatt élő magyar vagyok".

Sziklay 10 évig pilótáskodott az Osztrák-Magyar hadseregben, a háború után kezdett foglalkozni az ejtőernyőzéssel, saját maga által korszerűsített ejtőernyővel ugrott. Nagyon bízott a sikerben, a halálba is így indult. Sajnos, ernyője nem nyílt ki, s ő egy erdő mellett zuhant le. A közelben egy tehenét legeltető asszony emlékezett a becsapódásra: valaki jajgatva zuhant alá az égből.

Két gyereket és feleséget hagyott hátra, temetését a lengyelek katonai tiszteletadással rendezték meg. Sírját a lengyel-magyar baráti társaság tagjai ápolták. A sír felújítása lengyel kezdeményezés. Szerették volna közeli hozzátartozóit is meghívni a mai ünnepségre, de nem bukkantak semmilyen nyomra. Róla elnevezett nemzetközi ejtőernyős versenyt terveznek a baleset helyszínén.

A lepipált Gutenberg

(Vasárnap, október 2.) Az idei Frankfurti Könyvvásáron a Frankfurti Kommunikációs Múzeum bátor merényletet követett el a művelődéstörténet egyik kulcsfigurája, Gutenberg ellen. Nem többet és nem kevesebbet állít, dokumentumokkal igazolva, hogy nem a derék németalföldi nyomdász volt az első fémbetűvel nyomtató könyves mester a földkerekségen, hanem a koreaiak; 78 évvel korábban született buddhista szöveggyűjteményük az 1455-ben készült Gutenberg-féle Bibliához képest már 1377-ben Jikji címmel napvilágot látott.

A merénylet a Kommunikációs Múzeumnak az idei könyvvásáron megnyílt kiállításán történt abból az alkalommal, hogy a vásár idei díszvendége Korea lett.

A "trónfosztó" koreai könyv tulajdonképpen csak egy másolat, az eredeti hosszú ideig a Francia Nemzeti Könyvtárban rejtőzött, most pedig féltett kincsként egy párizsi páncélszekrényben őrzik. Az MTI híradása szerint a könyvre a francia könyvtár egyik koreai származású munkatársa bukkant rá 1972-ben, majd sikerült kiderítenie azt is, hogy még a XIX. században került francia földre, s tulajdonképpen egy ázsiai bolhapiacon akadt rá korabeli francia vásárlója. Állítólag még egy példánya létezik a Jikji-nek, de mostanig nem sikerült rábukkanni.

A koreai nyomdászok bronz- vagy rézbetűket használtak könyvükhöz, míg Gutenberg ólomból öntötte betűit. De a kétféle könyvnyomtatás abban is különbözött egymástól, hogy a németalföldi nyomdász pénzszerzés végett szorgalmazta a nyomdatechnikát - s milyen igaza volt! -, a koreaiak törekvése önmagáért való, hiszen kultúrájukban a könyvért pénzt elfogadni szigorúan tilos volt.

És valahogy ez is olyan szimpatikusnak tűnik a szememben...

Tolvajlási divatok

(Hétfő, október 3.) Tudvalevő, hogy bűn és bűnüldözés között örökös a versenyfutás. A bűnözők mindig megpróbálnak néhány lépéssel előbb járni, mint a zsaruk, s ez legtöbbször sikerül is nekik.

Igy például új s új tolvajlási divatok ütik fel a fejüket, s mindenek előtt a Nagy Vadászterületen, az Egyesült Államokban, hiszen ott a bűnnek erős szakszervezeti bázisa is van.

A tolvajbandák most viharos gyorsasággal valósággal megszállták a nagy vásárló központokat - adják hirül a lapok -, felcserélik a csomagolásokat és árcédulákat, vagy egyre gyakrabban blokkokat hamisítanak, ilyenkor ugyanis be lehet cserélni a lopott árut, és több pénzt lehet visszakapni, mint amennyit kiadtak. De hát erről már film is készült, nem egy, s az amerikai kereskedőket most megrémítette egy vizsgáló szervezet becslése: a tolvajlás évi 30 milliárd dollárral károsítja meg az amerikai kereskedelmet.

A bandákat nem csupán a nagy mennyiségű áru felhalmozása vonzza az üzletházakhoz, hanem mert azok forgalmas autópályák közelében találhatók, így a szajréval a szokottnál gyorsabban is el lehet seperni.

Ugyanakkor nem válogatnak, s főleg abból markolnak, amiből sok van a polcokon: filmek, gyógyszerek, mindenféle alkatrészek, elemek, DVD- és CD-korongok, szerszámok esnek a tolvajok áldozatául. Ezeket egyrészt könnyű továbbadni, ugyanakkor nehezebb felfedezni a hiányt.

A védekezéshez adatbankokat hoztak létre, amelyek a kereskedőket kölcsönösen tájékoztatják a rendkívüli eseményekről, a veszteséglistákról és az alkalmazott tolvajfogásokról. Az árut magas műanyag korlátok közé gyömöszölik, hogy minél nehezebb legyen gyorsan leemelni. Máskor olyan szekrényekbe rakják azokat, amelyek ajtaja, ha kissé több időt marad nyitva, azonnal sípoló hangot hallat. Hangkiadó csomagolóanyagba burkolnak árukat, ruhaneműket a fogashoz lakatolják.

Egyszóval folyik a harc, mindkét tábor új és új fogásokon töri a fejét, míg a becsületes vásárló csak fizet, fizet és fizet, amíg a zsebe bírja. Utána? Majd meglátja...

Ősz, Nobel, orvosok

(Kedd, október 4.) Ha itt az ősz, jönnek sorra a Nobelek. Vagyis a díjasok. Hétfőn máris megtudtuk a díjra érdemes orvosok nevét. Elmondta a sajtónak a Nobel-dij bizottság titkára, a sajtó pedig nyomban tovább is kürtölte.

Azt kell tudni róluk, hogy két ausztrál tudós a szerencsés, nevük Barry J. Marshall és J.Robin Warren. Azzal vívták ki a bizottság figyelmét, hogy felfedezték a gyomorhurutot és -fekélyt okozó baktériumot.

Hosszas és sikeres kísérletezések után rájöttek ugyanis, hogy e sajátos gyulladásokat nem a túlzott fizikai igénybevétel okozza, hanem a Helicobacter pylori nevű baktérium, ez pedig azért igen fontos az emberiség szempontjából, mert ezáltal kiderül, hogy a betegség könnyen ellenőrzés alatt tartható és gyógyítható.

Az MTI szerint az 1937-es születésű perth-i patológus, J.Robin Warren figyelt fel először a baktérium és gyomorhurut, valamint a gyomorfekély közötti összefüggésre, miután megfigyelte, hogy pácienseinek felénél az élőszövet-vizsgálat baktériumoszlopok képződését mutatta ki a gyomor alsó részében és, hogy különösen azon a tájékon voltak gyulladásra utaló jelek, ahol ezek a baktériumok jelentkeztek. Az ő vizsgálatai alapján sikerült munkatársának, az 54 éves Barry J. Marshallnak kitenyésztenie a baktériumot.

Már épp ideje is volt, hiszen itt van az ősz, s a hurutok, fekélyek ilyenkor különösképpen tudják kínozni az embert.

Halálos munkakedv

(Szerda október 5.) Azt tudtam, hogy dolgozni nem éppen leányálom, bár a munkamániások úgy viselkednek, mintha ez csak tévhit lenne. Tény, hogy a munka legtöbbször nem kellemes, az ember viszolyog tőle, mert olyan a természete, hogy minden más helyzetre vágyik, mint amiben éppen van.

Most viszont az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO mondja ki a szentenciát: dolgozni nem csak nyűg, hanem bajjal is jár, hiszen naponta legalább ötezren belehalnak abba, hogy bizonyos dolgokat itt a földön, ha tetszik, ha nem, el kell végezni.

Igaz, az ILO évi becslést tett nemrég közzé, amely szerint " mintegy 2,2 millió munkavállaló balesete torkollik tragédiába, és ez a múlt évben 10 százalékkal magasabb, mint három évvel korábban", de ebből önmagát kínálja a számítás, miszerint napjára kijut belőle az ötezer.

A föld nem minden tája gyászol egyformán: Ázsiában jóval több a halálos munkabaleset, mint a nyugati világban. Az ILO szereint pl. 2001-ben csak Kínában 90 ezren haltak meg munkájukból kifolyólag. Ugyanakkor a szervezet elégedetlen számos ország adatszolgáltatásával: a tapasztalat szerint az elérhető adatok mögött sokkal súlyosabb helyzet rejtőzik, illetve laza törvényalkalmazás a munkahelyi biztonság területén.

És mégis, mennyien vállaljuk reggelről reggelre ébredve, a kényszerű, halált és életet egyaránt osztogató kockázatot!

Karantén

(Csütörtök, október 13.) Egy hét kórházi kényszerpihenő után újra a kávésibrik mellett. A pótkávénak való nem fogyatkozott meg, sőt!

A madárinfluenza gyors léptekkel közelit Kelet-Európa felé. Törökország már biztos, aztán a romániai Dobrudzsa is áldozatául esett a vészforgatókönyvnek. A lakosság a XXI. század elején ismét a saját bőrén tanulja, mit jelent az, hogy karantén.

Amikor elég egy eset, egy gyanú, egy kérdőjel, hogy egész emberi közösség foglya maradjon saját szülőhelyének. Annak a helynek, ahol éppen akkor tartózkodik.

Elég néhány döglött, elhullott madár, s már viszik is a tűzhalálba számlálatlanul a szárnyasokat: tyúkot, rucát, libát, pulykát. Bármit, ami a fenyegető vírust hordozhatja, s ezáltal fenyegetés lehet az emberiségre nézve.

No, nem a karanténba helyezettre, hanem akik azon kívül élnek. A többiekre, akikre elsősorban a védelem kiterjed. A karanténban élők félig-meddig leszázalékolt, halálra ítélt emberek. Ha valóban kitör a járvány, elsők lesznek, akiken az emberiség majd megtanulja, hogyan veheti föl eredményesen a harcot az új arcú Kórral. Amit a huszadik század eleji spanyolnáthához hasonlítanak.

Ezek után nem jobb lett volna a kórházban maradni? Ott, ahol az ember óva érezheti magát, vagy legalább is reméli, hogy ha minden kötél szakad, mégis csak orvosok és egészségügyiek veszik körül. S neki is jut valamicske az ott lévő gyógyszerekből.

A karantén azonban kegyetlenebb folyamatot indított be: a pánikét. Az emberek rávetették magukat az influenza elleni oltásra. A gyógyszertárakból rendre eltűnik a máskor, ilyenkor ősszel rendelkezésre álló védőoltás. Lázasan dolgoznak az új influenza elleni oltás előállításán. Félő, hogy a tömeggyártás nem bírja majd tartani az iramot. Vészforgatókönyveket állítanak össze, könnyen elképzelhető helyzetekből próbálnak meg kiverekedni a hatóságok szerte a világon.

Sikerülni fog? A rettegés magva már amúgy is széthintve. Szárnyasok kényszerű, könyörtelen tűzhalála világitja be körülöttünk a köddé szublimálódó zűrzavart.

Szülinapi Nobel

(Péntek, október 14.) Kár, hogy nem magyar. Pedig lehetne, hiszen a Pintérek....

A hétfőn 75. évét betöltött Harold Pinter, a jelenkori angol drámairodalom legnagyobb alakja az idei Nobel-díjas. Szinte a születésnapjára kapta a kitüntetést.

De a dij nem csak a drámaírót tiszteli meg, hanem a legalább ugyanolyan átütő hatású filmest; forgatókönyvei nagy megbecsülésnek örvendenek a filmvászon világában.

Pedig örök lázadó. Ma sem hajlandó egy nótát fújni az angol hatalommal, meg is van a látszatja: születésnapi ünnepség gyanánt elsősorban Írország rendezett nagy felhajtást, köszöntötte a rebellis szerzőt, talán ezzel is kissé politikai állásfoglalásra használva szerző és hazája közötti természetes konfliktust.

Mikor először hallottam róla, a hatvanas évek elején, akkor éppen dekadenciájától próbálták óvni a magyar közönséget. A Nagyvilágban közölték első nagyhatású darabját, A gondnok-ot, de nem átallottak használati utasítást biggyeszteni melléje, ami aztán elverte a port az akkor újdonságszámba menő, "dühöngő" színpadi szerzőn.

Ma már megszelídíti a Nobel. Harold Pintert ismerni és szeretni ezután sikk lesz. Köszöntsük szívből a klasszikussá ütött lázadót...

Nem volt napraforgó

(Szombat, október 15.) Vérbeli művész és pedagógus születésnapját köszöntötte tegnap a város, amely évtizedekkel ezelőtt befogadta a a gyergyóalfalui Márton Árpádot (galériája a Kép-tárban itt), s azóta otthonává vált.

A 65 év még nem sok, de nem is kevés - éppen elegendő egy életműhöz, amin még lehet ugyan építeni, fúrni-faragni, de kisebbíteni már-már lehetetlen. Amit az ember élete első 65 évében tett, az biztos nyomatként benne marad az időben.

Van egy sokat idézett képe a festő Márton Árpádnak, amelyet igen gyakran úgy emlegetnek szóban és írásban, hogy A napraforgó. Amin legtöbbször azért nem akadnak fönn olvasók és közönség, mert a nap útját szolgaian követő virág bölcsőtől a koporsóig slágerként kíséri el az embert mint jelenség és mint szimbólum, a napfaragás viszont valami olyan képtelen, fából vaskarika művelet, amilyet csak művész tud kitalálni és a világra testálni.

Ravasz, kegyetlen és bolond világ volt, amely Márton Árpádot és nemzedékét életre pofozta. Adott is, de nyomorított is. Úgy emelt fel, hogy közben jól megmártóztatott a sárban, a szennyben. Saját érdekünkben úgy kellett állni, hogy lehetőleg a napsütésből vetüljön ránk a több fény.

Minek kerteljünk: napraforogtunk. Miközben kevesek - köztük ő is - a napot faragták, még ha a kipattanó fényszikrák meg is égették a kezüket, a lelküket. Ezt köszöntötte tegnap Csíkszereda, tisztelegvén a "napfaragó" előtt.

Múzeumot Puskás Öcsinek

(Vasárnap, október 16.) Nemrég elterjedt a hir, hogy a legendás magyar csatár, Puskás Öcsi családja, megélhetési gondok miatt, elárverezni készül Öcsi bácsi focitrófeáit: cipőit, labdáit, egyéb tárgyait.

Mire a jelenkori Honvéd tulajdonosai: Kiss Zsolt és az olasz Piero Pini úgy döntöttek, hogy ezt nem hagyják annyiban. Szerintük bűn lenne, ha e trófeák illetéktelen kezükbe, netán éppen külföldre kerülnének.

Ezért aztán, hogy a család megélhetési gondjain enyhítsenek, havi 300 ezer forintot juttatnának Puskás Öcsinek. A klub ezt szívügyének tekinti - hangzott a bejelentés végén. E gesztust akár korábban is meg lehetett volna tenni, de jobb későn, mint soha.

Így aztán a relikviák megmaradhatnak, sőt, jók lesznek arra, hogy egy Puskás Múzeumot alapozhassanak rájuk, amelynek a Honvéd tulajai szerint az új Bozsik Stadion nyújtana otthont.

Bulgária sem akar Verespatakot

(Hétfő, október 17.) Nyár óta tart, de most valósággal fellángolt Bulgáriában, az ország déli részében található Krumovgradban a görög, török és bolgár környezetvédők, illetve a helyi hatóságok közös tiltakozása a helység környékén tervezett aranykitermelés ellen, amit valamennyien, kivétel nélkül környezeti katasztrófának minősítenek.

Az aranybányát létesíteni szándékozó cég kanadai (Dundee Precious Metals), s ugyanúgy a ciános kitermelés technológiáját részesítené előtérben, akár csak a nagybányai, illetve a verespataki aranykinyerők. Az évi tervezett 130 ezer uncia arany nem semmi, ezért hatalmas mennyiségű ciánvegyületet kell az ülepítőkbe bevetni, hogy kiválasszák a hőn áhított nemesfémet.

A tiltakozók erősen tartanak attól, hogy a kitermelésnél használt vegyianyag bekerülhet a közeli Krumovica folyóba. A Krumovica a görög Ardasz folyóba ömlik, az pedig az Évrosz görög-török határfolyóba, így három országot is érinthetne egy esetleges szennyeződés.

Az érintett cég természetesen kézzel-lábbal védekezik: szerintük a bolgár kormánynak előterjesztett hatástanulmány mindenfajta európai normának megfelel. No, de ha nincs is igy, majd bolondok lennének mást mondani!...

A tiltakozó környezetvédők úgy vélik, hogy a döntésben joga van beleszólni - az érintettség okán - a török és a görög kormánynak is. Igaz, hogy a görög kormány már rábólintott a tervre, s ezért csapott most magasra a tiltakozás lángja: a tiszai ciánkatasztrófára nem csupán a szűkebb térségben, hanem lám, a Balkánon is élénken emlékeznek!

Mégis semmivé válik?

(Kedd, október 18.) Nagy a felháborodás Franciaországban: 2010-től ugyanis - bár addig még van egy kicsi - életbe lép az a szabály, mely mindennemű műanyag zacskós vagy fóliás csomagolást egyszerűen betilt. Az egyhangúlag elfogadott törvény megindoklása: mi lesz azzal az évi 15 milliárd zacskóval, amit addig is nyugodt szívvel szétosztogatnak a francia szupermarketekben. Hiszen az eddigi tudásunk szerint mindez nem bomlik le, csak gyűl, gyűl, gyűl és megfojtja a földet!

A francia termelők, kereskedők azonban azt mondják: a törvény érvénybelépéséig fennmaradó idő kevés ahhoz, hogy átálljanak a környezetbarát csomagolóanyagokra. Innen a tiltakozás veleje.

Némi reménysugárral kecsegtethet az a nemrég bejegyzett szabadalom, amit egy norvég kutatócsoport dolgozott ki (Nor-X degradable a találmány neve), amelynek segítségével akár egy hét leforgása alatt is lebomlanak a kiürült tejes zacskók, a műanyag bevásárló szatyrok, vagy a joghurtos poharak...

A norvég adalékanyag jól bedolgozható, nem vagy jelentéktelenül színezi a műanyagot és teljességében, valamint ellenőrizhetően lebontja azt. Ez a folyamat oxidáció és biológiai lebomlás révén valósul meg. A lebomlási idő beállítható. A bevásárló reklámtáskák, élelmiszeripari csomagolások, zsugorfóliák, mezőgazdasági takarófóliák mind más lebomlási időt követelnek. A lebomlás lehet néhány hét, de hosszabb időbe is telhet - áll a terméket népszerűsítő híradásban, amire a Népszavában bukkantunk.

A frissen szabadalmazott, világújdonságnak számító norvég találmányt elsősorban a poliolefin (polietilén, polipropilén) alapanyagok gyártásánál kívánják használni. Felhasználása minden olyan területen szóba jöhet, ahol a szemétbe kidobott műanyagok visszadolgozása nem gazdaságos vagy más probléma miatt nem valósítható meg.

Most majd csak az lesz a kérdés, hogy az a köd, amivé a zacskók mirriádjai majd átalakulnak, elporladnak, együttes hatásában milyen mellékhatásokat válthat ki a környezetben? Egyáltalán, lehetséges, hogy valami semmivé váljon?

Mire jó egy trikolór

(Szerda, október 19.) Egy friss hír szerint - amellett, hogy tudjuk: dicső tettekhez, győzelmekhez, büszkeséghez szokták asszociálni - még arra is, hogy ellopják. Merthogy - olvashatjuk a mai lapokban - vizsgálat indult két budapesti diák ellen, akik romániai kiránduláson elloptak egy román zászlót egy nagyenyedi intézmény épületéről.

Erről eszembe jut egy keserű történet, a hatvanas évek elejéről, amely egy volt egyetemista társammal esett meg, egy székelyföldi kisvárosban. Pár évvel a diplomázás után családi tragédia érte, bánatát italba fojtotta, s amikor beszeszelve hazafelé tartott az éjszakai utcán, az augusztusi felszabadulási ünnepre készülődött középület alacsonyra kitűzött zászlójába botlott. Felfokozott idegállapotában a váratlan zászlóérintéstől azt hitte, valaki hátba támadta, s birkózni kezdett az éjszakai esőben megduzzadt, súlyos szövetű trikolórral, amíg azt sikerült letépnie a zászlórúdról. Tanúja nem volt, aki a körülményeket igazolni tudta volna, szándékos zászlógyalázásért súlyos éveket kapott. Jó magaviseletéért valamennyit enyhült a büntetése, kiszabadulása után nem gyakorolhatta tanári szakmáját, alkalmi munkákból élt. Ügyében több beadványt intézett a helyi szervekhez, minden eredmény nélkül. Az akkori országos magyar ifjúsági lapban, az Ifjúmunkásban Matekovics János kollégám próbálta felvetni, erősen kiegyensúlyozva és megpolitizálva a rehabilitáció ügyét, de hosszas vita után a cenzúra kiparancsolta a lapból a riportot, azzal érvelve: ha megjelenne, az olvasó még azt hihetné, a trikolórral lehet csak úgy játszadozni; hát nem lehet!

Azóta sok víz folyt le az illetékes folyókon (mindenki gondoljon arra, ami neki éppen beugrik: Duna, Tisza, Maros, Olt, Küküllő...), megértük a 89-es rendszerváltásokat, a kilyuggatott lobogók korát, amikor a tabukat és az addigi szentségeket a tömeg kritikával illethető, mindennapi jelenségekké "degradálta".

És akkor tovább a mai hír: a Fehér Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóirodája szerint a két fiatal osztálykirándulásra érkezett Romániába két nappal korábban, a diákokat egy nagyenyedi középiskola bentlakásában szállásolták el. A keddre virradó éjszakán a két diák több társukkal együtt a kísérő tanárok tudta nélkül elhagyta a bentlakást és egy nagyenyedi bárban szeszes italokat fogyasztott. Ezt követően a fiatalok megálltak a nagyenyedi rendőrség közelében levő Liviu Rebreanu könyvtár előtt, két diák felmászott az épületre és levette a több mint három méter magasan kitűzött román trikolórt. A két fiatalt tetten érte és őrizetbe vette egy rendőrjárőr. A 16 éves E. Máté és a 17 éves B. Marcell ellen vizsgálat indult, a két fiatal pénzbírságra vagy három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Hát igen: enyhülnek az idők. Ki bölcsebb lesz általuk, mások meg makacsul feszegetik a rend rácsait.

Tizenhat órányi kéj

(Csütörtök, október 20.) Aki a címet elolvassa, az nem kezdetben nem hisz a szemének: honnan és kinek ekkora szerencse? És hogy lehet ily hosszantartó örömöt károsodás nélkül kibírni?

A hírben pedig az a pláné, hogy elméletileg minden embernek van esélye a tizenhatórás orgazmusra, éppen csak nem egyhuzamban, hanem elaprózva, kisebb-nagyobb tennivalóink közé ágyazva, egy egész életen át.

Egy német egészségügyi tanulmány szerzői vonták le ezt a következtetést vizsgálódásaik nyomán. Ezek szerint egy átlagos német ember, aki 78 évet él, naponta ugyancsak átlagosan 2,02 másodpercig éli át a gyönyör csúcsát. A többi már csak szorzás kérdése: így jutunk a soknak tűnő, de rendszerint sosem elég kéjteljesítményhez.

Persze, vannak az örömben dőzsölő fickók és vannak aszketikusabbak is, de a 16 órára szóló esély mindenkinek megadatik. A kérdés az, hogy mi váltja ki magasfokú örömérzésünket - ha egyáltalán kiváltja. Mert vannak egyedek, akiknek tanítani kell a kéjszerzés technikáját.

Hogy lássuk, mennyire komoly az ember, a tanulmány szerzői összehasonlításul azt is felmérték, mennyit tölt életéből egy átlagpolgár közlekedési dugókban várakozva: ez a foglalatosság kereken fél évet tesz ki, ami ijesztően sok. De a televíziózás még több idejét táblázza be: erre egy élet öt esztendeje is rámegy. Viszont a munkában már távolról sem töri össze magát ennyire: napi nyolc órát és heti öt munkanapot számítva sem jön ki több 7 évnél, viszont szinte egy negyed századot pazarol alvásra! Nem semmi...

Egy asztalnál

(Péntek, október 21.) Hát megvolt... Bevallom, amikor tervként fölvetődött, mindjárt arra gondoltam, hogy az elmúlt 15 évben, a rendszerváltás óta annyi jó gondolat, gesztus, elképzelés dőlt dugába, mert mindig sikerült kisiklatni a jó szándékot, megtorpedózni a jó széllel hajózó hírnököt, a jó hírrel érkezőt. Sikerült besározni mindazokat, akik a megbékélést és a szót értést többre tartják mindenféle történelmi számlák törlesztésénél.

Az első román-magyar kormányülés (és a német-francia modellt leszámítva egyetlen a maga nemében Európában) ráadásul konkrét eredményekkel is zárult, tehát a közös asztalt körülvevő miniszterek úgy állhattak föl az asztal mellől, hogy nem a hiábavalóság kábaságába zsibbadt bele az agyuk, hanem azon törhetik máris a fejüket, miként hajtsák végre mindazt, amiben a két kormány tagjai közösen megegyeztek.

Nem nagy durrantás az egész, de hogy megegyeztek, az már valami. Hogy nem volt süketek párbeszéde, az egy fontos lépés. Akinek ez nem elég, az csikarjon ki többet, ha tud. Az áttöréseket nem szabad úgy elképzelni, mint az árvíz zabolátlan nyomulását, mert akkor minden pusztul, az is, aminek élnie kell.

Az, hogy Csíkszeredán végre megnyílik a magyar konzulátus, s Gyulán is készül egy román társintézmény, az, hogy a Sapientia magánegyetem román állami támogatást is kap majd, vagy hogy a Gozsdu-vagyon körüli viták rendezésében is előrelépés történt, mind azt jelzik, hogy ezen az úton meg lehet torpanni, de visszafordulni már nehéz - no persze, a megbékélés és az együttműködés jelszava alatt.

Láncra vert vonatfülke

(Kedd, november 8.) Igaza lett Gergely Tamásnak (lásd a Kopirájt rovatot), akit legalább annyira megdöbbentett Coronás kalandom Budapest irányában, mint engemet, amikor a rablók okozta hiányt fölfedeztem.

Kell a diktatúra. Az önbíráskodás. Az embernek meg kell védenie magát, ha már más nem védi meg őt. Pedig elvileg volna ki...

Sokan vigasztaltak az ősi mondással: kétszer ugyanabba a fába nem üt a mennykő. Ezt is elhiszem, mert sok-sok század tapasztalataiból szűrték le az illetékesek.

De azért hazaútra beszereztem egy bazinagy láncot. Úgy kértem a vasas boltban, hogy olyan láncot adjanak, amit egyetlen véreb sem tudna elszakítani. Azt mondták, ilyen lánc nincs, de amíg a lánc elszakadna, addig olyan zajt csap, hogy arra garantáltan fölébred az ember. és akkor nyakon csípheti az éj leple alatt kézimunkázó útonállót.

A lánchoz kértem egy lakatot is, két kulccsal. A lánccal külön is lelakatoltam belülről a vonatfülkét. Láncravertem az ebadtát. Mihelyt megvolt mindkét oldali útlevélellenőrzés, megkezdődött az önkéntes szobafogság. Egészen a célállomásig.

Biztonságban utaztam kerek 13 órán át, de valahogy nem tudtam elaludni. Mindegyre a kilincset, a lánccsörgést lestem. A diktatúra következményeitől szenvedtem. De legalább mindenemet érintetlenül mentettem haza a határon.

Interjú Jézus Krisztussal

(Szerda, november 9.) Nemere Istvánnak most jelent meg a 417. könyve. Eddig mindegyikhez talált vállalkozó kedvű kiadót, s a könyvei nem is maradtak a boltok polcain.

Nemere kelendő író. Pedig magyar. és nem is klasszikus. És csak 1944-ben született, Pécsett. Igy vall magáról:

"Sohasem laktam Budapesten, még Pest megyében sem. Az utóbbi huszonkilenc évben Esztergomban éltem, ahol dombon álló házam ablakán át egyenesen külföldre és a hegyekre, a Dunára láttam. Világéletemben vidékinek tartottam magamat és bár bejártam három földrészt, itthon a legjobb. Már alig van olyan magyar település, ahová ne hívtak volna meg író-olvasótalálkozókra, sok helyre már többször is. Ezekre mindig elmegyek."

Nem ivott, nem dohányzott soha, még a kávét sem ismeri közelről. Az olvasóközönség sci-fi írónak könyvelte el, pedig nagy számban irt társadalmi-lélektani regényeket, sőt mostanában a parapszichológiai tudományok is lefoglalják.

Anyai részről tihanyi halászok ivadéka, apai ágról eleki sváb. Mindkét családot kegyetlenül meghurcolta a népi demokratikus rendszer igazságtevő hatalmi láza. Korábbi titkosszolgálati jelentésekben az áll róla, hogy gyanúsan munkamániás, amivel talán alááshatná a szocialista rendszert.

A most megjelent, 417. könyvet, melynek címe Interjú Jézus Krisztussal (Vincze Attila Tamással együtt irta) ő maga adta ki, mert egyetlen kiadó sem vállalkozott a megjelentetésére. A magyarországi muszlim közösség egyik vezetője még a könyv kiadása előtt jelezte: mindent elkövet, hogy egy ilyen irományt bezúzzanak.

Ez még várat magára, addig is az olvasók megismerkedhetnek azokkal a kérdésekkel (csaknem százat fogalmaztak meg), amikkel a Messiást bombázták, s amelyekre - Krisztus helyett is - maguk adják meg a választ. A kérdésekből: az általa akkor hangoztatott eszmék vajon ma is érvényesek? Azok is, amelyekben ellentmondás fedezhető fel? Miként látná - látja - Jézus Krisztus a mi mostani világunkat és vajon örökérvényűek-e egykor mondott szavai, véleményei?

Nagy viták, szembenállások, felháborodások várhatók a könyv nyomán. Sokan akár a kiátkozásig is elmennek. De a kérdések és válaszok időszerűségét és jogosultságát talán senki se tudja igazán megkérdőjelezni.

Magyar "trófeák" a tengerentúlon

(Csütörtök, november 10.) A brit légitársaság, márkanevén a British Airways, nyilvánvaló turisztikai érdekből, no meg a kuriózumok kedvelése miatt összeállította azoknak a látnivalóknak a listáját, amelyek a világot bekószáló, utazni vágyó magyarok büszkeségét növelik. Tette ezt már csak azért is, mert egy friss felmérésből kiderült: minden 4. világutazó magyar tengeren túli kalandokat kedvel. Igy aztán a válogatott kuriózumok is elsősorban ezt a területet célozzák meg.

És ha már a lista elkészült, akkor néhány tétel erejéig ismerkedjünk meg mi is a tengeren túli magyar "trófeákkal". Mindjárt elsőnek ott van az a Bartók emléktábla, melyet 2004. október 31-én avattak fel a New York államban lévő Saranac Lake városkában abban a házban, ahol a híres magyar zeneszerző 1945-ben élete utolsó nyarát töltötte. Az 1940-ben Amerikába emigrált Bartók hamvait ugyanakkor 1988-ban hozták haza Magyarországra.

Az sem újdonság, gondolom, hogy az amerikai földrész gazdag Kossuth-emlékekben. New Yorkban mindenképpen érdemes fölkeresni a nagy 48-as forradalmár szobrát (1928-ban avatták, nemzetközi részvétellel), de a 2001-ben létrehozott washingtoni Kossuth-ház is méltó arra, hogy fölkeressük (pontos címe: Massachusetts Ave, NW Washington, D.C. 20036 U.S.A.). 1990. március 15-én ugyanakkor a washingtoni Capitolium épületében felavatták Kúr Csaba alkotását, Kossuth Lajos bronz mellszobrát.

Detroitban járva, a makói születésű Galamb Jánosra emlékezhetünk, aki 1903 őszén érkezett meg New Yorkba, 1905. december 4-én lépett be a detroiti Ford Motor Company munkatársai közé. Henry Ford hamar felfigyelt Galamb műszaki zsenialitására és 1907-ben megbízta egy új autó tervezésével. Galamb József rövid idő alatt elkészült a tervekkel, és 1908. október 1-én kigördült a gyárkapun az első Ford T- modell, amelyből azóta több mint 15 millió darabot gyártottak. A magyar tervező emlékére táblát állítottak a Ford detroiti központjában.

Kirkland-ben található a Perth Amboy-i Magyar Református Egyházközség, amely az egyik legrégibb magyar gyülekezet Amerikában. Dr. Kaciány Géza, a szervező lelkipásztor 1903. augusztus 30-án tartotta itt az első istentiszteletet. Perth-ben 1925-ben bontották le az első, magyar mesterek által fából emelt templomot, mivel a gyülekezet létszáma jelentősen megnőtt - közel 300 főt tesz ki napjainkban -, és építették meg a jelenlegit.

Hires továbbá a Chicagoban 1995-ben megnyílt Parika étterem, a magyaros ízek e "temploma", illetve érdemes fölkeresni a Hawai-szigeteken a Nobel-díjas Békésy György magyar származású orvos emlékéről elnevezett egyetemi laboratóriumot. De Hollywoodhoz is fűződnek magyar emlékek. Egyik ilyen az a herendi porcelántábla a XXth Century Fox Filmstúdió nagy vetítőjében, mely az alapító emlékét őrzi: William Fox, a 20th Century Fox "szülőatyja", Fried Miklósként (1879-1952) ugyanis a hegyaljai Tolcsváról származott és még gyermekként került ki Amerikába.

Külön kuriózum az a sangháji létesítmény, mely jó pár éve Shanghai Global Paradise néven hatalmas parknak adott helyet. A világ jó néhány híres épületének és emlékművének építették itt fel a méret arányos mását. Megtalálhatóak voltak itt a gizai piramisok, a berlini Brandenburgi kapu vagy a Mount Rushmore-ba vésett amerikai elnökszobrok, csakúgy mint a magyaroknak kedveskedve, a főbejárattal szemben, a Hősök tere 90 százalékos méretarányú másolata. Sajnos, hogy az Index.hu értesülései szerint a park hamarosan befuccsolt, s egy 1994 óta Kínában élő magyar informatikus, Balogh Attila helyszíni fotóinak köszönhetően meggyőződhettünk: a híres tér szobrai már-már felismerhetetlen romokban hevernek. Igy múlik el a világ dicsősége?

Barát-e a barátnő?

(Szombat, november 12.) Lehet-e barátság férfi és nő között? Régen egy ilyen kérdésre biztosan az lett volna a tömegválasz, hogy nem. Amikor is csupán a férfiak voltak a hivatásos kenyérkeresők,s a nők a tűzhelyet vigyázták, a férfi-nő kapcsolat vagy házasság volt, vagy "l'amour". Középút nem létezett, legalább is a világ szemében.

Mert kivételek - fehér hollók - azért még lehettek.

Most azonban, a Corriere della Sera körkérdésére válaszolók - férfiak, nők egyaránt - határozottan állítják, hogy ilyen kapcsolat igenis, lehetséges. Igaz, a férfiaknak csak a 75 százaléka van ezen az állásponton, viszont a nők 84 százaléka optimista gondolkodású, és úgy véli, barátja lehet egy, a másik nemhez tartozó embernek.

A közös munkahelyeken, a társadalmi életben vegyesen vesz részt ma már férfi és nő, érdekeik megegyeznek, munkatársi kapcsolatok alakulnak, számítanak egymás szolidaritására. Sokszor ez az igény nagyobb, mint a szexéhség. Általános tapasztalat, hogy ahol a testiség befurakodik férfi és nő kapcsolatába, ott hamarosan felüti a fejét a birtoklás kisördöge, és ami támasznak, kölcsönös bizalomnak indult, azt lerombolja a nemek közötti harc elemi és ősi törvénye.

Szóval, aki nőbarátot választ magának, az érdekes és stimuláló élmény mellett számíthat arra, hogy nagy kockázatot vállalt és minden a fejére hullhat vissza. Kérdés: vajon, megéri?

"@mores on line"

(Vasárnap, november 13.) Az internet mindenhatóságát támasztja alá az az érdekes kis könyv, ami nemrég jelent meg Chilében és különböző asszonyok interneten lezajló szerelmi életéről számol be.

Sejtettük, hogy létezik ilyen szerelem, hiszen egy-egy extrém történet önmagában is megjárta a világsajtót, de ezúttal már arányok is kirajzolódnak, hiszen a szerelmi történetét elmesélő nyolcvan nő esetében már törvényszerűségek is megállapíthatók, következtetések is levonhatók.

Patricia González könyvének eredeti, chilei nyelvű címe: "@mores en la red", azaz: "Szerelmek a világhálón", de hát a lapok @mores on line néven emlegetik. Genezise meglehetősen szokványos: az írónő rábukkant egy asszony történetére, aki tíz évi házasság után faképnél hagyta férjét, s három gyermekével nekivágott a világnak, hogy megismerje az interneten felfedezett és meghódított nagy szerelmét. Ettől kezdve azon volt, hogy felkutassa a legkülönfélébb eseteket, amelyek a 20 és 60 év közötti nők internetes szerelmeiről szóltak. Megrendítő volt számára egy chilei nő története, aki a neten megismerkedett egy Kanadában élő férfival ki is utazott hozzá nagy lelkesen, össze is házasodtak, de a happy endből végül is az lett, hogy a férj meggyilkolta interneten szerzett asszonyát.

Patricia nem fogalmaz meg szentenciákat, történetei szinte önmagukért beszélnek. Legmegdöbbentőbb tapasztalatának azt tartja, hogy a megkérdezett riportalanyok tökéletesen el tudták magukban rendezni hétköznapi életük történéseit az on line szerelemmel.

A Spicy Press Hírügynökség közlése szerint az egyik asszony határozottan kijelentette: amit az internetes partnerétől megkap, azt sosem kapja meg a férjétől, de kitart mellette, hiszen gyermekei vannak tőle. Egy másik nő azt vallja be, hogy a valóságban fél gátlástalannak lenni a szerelmi életben, míg az interneten számára ez nem jelent akadályt.

Amit Patricia bemutat, azt úgy lehet jellemezni, hogy az on line szerelemnek semmi köze a szexhez: lelki szükséglet, amelyben az együttérző jelzések és a bizalmas vallomások többet jelentenek mindenféle erotikus lihegésnél.

Kukából jött Capote

(Hétfő, november 14.) Summer crossing (nyersen fordítva: Nyári átkelés) címmel adja ki hamarosan -ígéret szerint még jövő év januárjában - a világhírű író, Truman Capote első regényét a népszerű Penguin kiadó, amely eddig még nem látott napvilágot s amit elveszettnek hittek.

A The Independent Sunday szerint a könyv egy olyan fiatal iró munkájának tűnik, aki még javában küzd azért, hogy sajátos hangjára, stílusára és mondanivalójára találjon. Szóval, az útkereső, 19 éves Capote fegyverténye a hirtelen megtalált kézirat, mely írója hírnevének köszönhetően minden bizonnyal felkapott olvasmány lesz.

A könyv különben húsz évvel hamarabb született, minthogy a világhírű Hidegvérrel létrejött volna, Capote akkoriban korrektorként dolgozott egy napilapnál. Regénye New Yorkban játszódik le, főszereplője egy fiatal lány (Grady McNeill), aki fellázad kiválasztott életsorsa ellen. Szüleivel egy luxuslakásban él, de amikor arra kerül a sor európai társasutazásra, az óceán átkelésére elkísérje őket, velük dacolva otthon marad, mialatt számos kalandba keveredik, s e kalandok táplálják a regény tulajdonképpeni cselekményét.

A regény kéziratát elveszettnek tudták, s tavaly került elő más Capote-kéziratokkal együtt. Egy ismeretlennél rejtőztek, aki az író elköltözése után a kukából emelte ki s tartogatta jobb időkre.

Színes-kanyon?

(Kedd, november 15.) A Sinai-félsziget belsejében - a mind gyakrabban arrafelé kanyarodó turisták állítják - , különösen zord vidéken, káprázatos színekben pompázó kanyonok rejtőznek, amelyeket a National Geographic fantasztikus geológiai képződményeknek tart.

A legtöbb kanyon állítólag inkább csak a helyi beduinok által ismert, távol esik a járt utaktól, s turisták csak nehezen juthatnak el oda. A felkapottabb kanyonok közt tartják számon a Fehér-, a Vörös- és a Színes-kanyont, amelyeknek az alakzatait a víz és a szél alakította ki sok ezer év alatt. Szemtanúk állítják, hogy itt egy-egy centiméter lerakódás száz, vagy akár ezer év elmúlását is jelentheti sűrűségétől függően. A csodálatos színeket a különféle vas-, és magnéziumoxidok eredményezik.

Megtalálni őket azért nehéz, mert kopár kőtengeren, vigasztalan tájon át vezet hozzájuk a szinte járhatatlan út. De aki keres, az talál. Azt hiszem, még sok csoda van a földön, ami elkápráztatja - képzeletünkön túl, hiszen az örökké eleven - tapasztalatra váró érzékeinket...

Állati hírek

(Szerda, november 16.) Szeretek olykor ellátogatni az állatkertbe - ha létezik egyáltalán a közelemben. Ha nem, hát állathistóriákat olvasok vagy elnézem az utcánkban kergetőző kóbor kutyákat. Olykor egészen tanulságos és szórakoztató...

No, de Ausztráliában nagy világ volt ma, szerdán: a világ legöregebb állatának a szülinapját tartották Ausztráliában, a Queensland-i állatkertben. Az állatmatuzsálem nem más, mint egy 175 esztendős óriásteknős, amely a Harriet névre hallgat, s már csak azért is nevezetes teremtmény, mert maga az evolúció-elmélet atyja, Darwin Károly vitte magával Ausztráliába a Galapagosz-szigetekről.

Miközben a teknős öreglány szülinapi mulatsága tartott, jött a másik állati hír, hogy az elmúlt hét végén farkas látogatta meg Saltsjöbaden stockholmi előváros lakosait. A Dagens Nyheter hétfői száma közölt képes beszámolót az eseményről, sőt film is készült az utcán elégedetten sétálgató állatról, amely két rendőr közeledtére felszívódott a közeli erdőben. A Hir TV értesülései szerint Robert Franzén, a svéd Természetvédelmi Hivatal illetékes szakértője szerint az ilyen találkozások "elvben veszélytelenek", mivel a farkasok rendszerint kerülik a találkozást emberekkel. Az ehhez hasonló esetek a jövőben feltehetően szaporodni fognak, mert egész Skandináviában növekszik a farkasállomány. Hivatalos adatok szerint Norvégiában és Svédországban tavaly télen 135-150 farkas élt, vagyis 25 százalékkal több, mint az előző évben.

Csúcstartás abortuszok terén

(Csütörtök, november 17.) Továbbra sincs béke a gyermekáldás körül. Az abortusz, a magzat elvétele, bár durva és korántsem kockázatmentes műtétnek számít szakmai körökben, még mindig a legradikálisabb megoldás a nemkívánatos gyermekáldás eltávolításához.

A ma.hu internetes portálon hírt olvashatunk arról, hogy e téren, európai viszonylatban, Románia a rendszerváltás utáni években, tehát 1989 óta következetesen csúcstartó, ami az "angyallá tett", illetve a megszületett gyermekek közti arányszámot illeti.

Szomorú elsőség, illetve "utolsóság", mert a sorrendet a legkisebb hányadosú országgal zárják, ez pedig Románia, amely 2004-ben például 0,8 százalékra teljesített: vagyis, a megszületettekhez képest ennyi volt az abortuszok aránya.

És ez már haladás, hiszen a korábbi években ez az arány még riasztóbb volt: a z abortuszműtétek lekörözték a születések számát!

Az adatok még így is megdöbbentőek: közel negyedmillió asszony méhét kaparták ki Romániában az elmúlt évben!

Magyarország valamivel jobban áll, s a középmezőnyben a helye: tavaly 53 ezer abortuszt jegyeztek be, és 100 szülésre jutott 56 művi vetélés. De persze, így se igazán szaporodik a nemzet, sőt, tovább fogy. Mert a téma most az abortusz volt, nem pedig az egyke vagy az egyse...

Szerelem a hullámokon

(Szombat, november 19.) Egy hétig hajókáztattak egyedülálló embereket a Földközi-tengeren azzal a szándékkal, hogy a hajóút alatt az addig magányosan élő emberek párjukra találnak. A Spanyolországban meghirdetett turisztikai programot úgy is harangozták be s népszerűsítették mindenütt: "Életem párja".

Nemhiába a reklám, jelentkeztek elegen a hetes párkereső túrára, amelynek első, ha nem is éppen sorsdöntő találkozója a hajó étkezőjében zajlott le. Egymást követték azután a közös kirándulások, táncos estek, andalgások több romantikus város nevezetes utcáin, ahol az utazás során kikötöttek. Igy a bimbózó szerelem áldozatai megfordultak Tuniszban, Máltán, Korfun, Dubrovnikban és Velencében is.

Az út végén az egyik résztvevő így vélekedett: "Egy csodálatos tengerjáró hajóutat képzeltünk, de a valóság még az álmainkat is felülmúlta". Sok ismeretség és barátság született a hét nap alatt. Nem csoda, hiszen a gazdag programnak köszönhetően a harmadik napon már mindenki mindenkit ismert, lehetett válogatni kérőben és menyasszonyban. A jelek szerint nem egy házasság köttetik hamarosan a túra nyomán, bár a szervezők mossák kezeiket: nem vállalnak felelősséget azért, hogy egy kapcsolat tartós marad-e vagy sem.

Egy biztos: az üzlet bejött, már szervezik a következő túrákat, s mit ad az ég, csak úgy dőlnek az érdeklődők. Hiába, alapvetően magányos állat az ember...

Szobor a bús lovagról

(Vasárnap, november 20.) 15 cm vastag és 180 kilós könyvszobrot állítottak ki a spanyolországi Cuencában, amely magát a búsképű lovagot, Don Quijote de la Mancha-t ábrázolja s irodalmi hírét-nevét öregbíti.

A két és fél méter magas "szobor" szellemi és tulajdonképpeni atyja egy Manuel Lopo González nevű tanár, aki egy évtizeden keresztül vonta be tavasszal meghirdetett projektjébe tanítványait és azok szüleit, akik 700 oldalon keresztül teleírták az óriási könyv lapjait Cervantes remekművének szövegével.

Az emlékmű felavatására mindenkit meghívtak, aki részt vett a grandiózus terv kivitelezésében, ugyanis szinte mindent adományból szedegettek össze: a papírt, a könyv borítójához szükséges anyagokat.

A közzétett "leltár" szerint csak írótollra 90 ezer pesetát költöttek, a teljes szöveg két kilométer hosszú, a borítója pedig fából és vasból van, hogy megtartsa a súlyt - tájékoztatott a Ma.hu hírportál. A megnyitón González megemlítette, hogy boldoggá tenné, ha az UNESCO a Világörökség részévé nevezné ki a Don Quijotét. A hatalmas könyvszobrot a spanyolországi Cuenca városában, az Aguirre Kulturális Központban állítják ki.

A harmadik Júlia

(Hétfő, november 21.) A Petőfi Irodalmi Múzeumban év végéig tartó tárlaton ismerhetjük meg Szendrey Júlia (van, ki e nevet nem ismeri?!) hármas életét - bukkantunk az értesülésre a tusarok.org c. női internetes magazinban (aki pedig a maga során a www.museum.hu forrást jelöli meg). Tény, hogy a feleség, anya és iró hármasegységét vajmi kevesen ismerik, akár még az irodalmi köztudatban is.

Pedig hát a kiállítás már a címében is jelezni akarja: rendkívüli, korát megelőző alakja a magyar irodalomtörténetnek Szendrey Júlia, a szatmári-pesti George Sand. Ahhoz, hogy annyi rendhagyó dolgot műveljen, kezdve a családdal való bátor szakítástól, hogy a földhözragadt szegénységet kínáló költő férje mellett maradhasson.

A kiállításból kiderül, hogy közeli barátnőjének, Térey Marinak ilyen radikális lépésekhez nem volt bátorsága, pedig nagy szerelemben volt a tehetséges zongoraművésszel és zeneszerzővel, Ábrányi Kornéllal szerették egymást, de erősebb volt a hagyomány iránti tisztelet, s a kapcsolat betetőzése elmarad.

Júlia átugorja a Rubicont, maga is írni kezd Petőfi mellett, aztán az ismert csatatéri eltűnés után a fiatalasszony ottmarad egyedül, özvegyen, pár hónapos gyermekével, a társadalom ellenségeskedésének kitéve. Hogyan próbálja újra építeni az életét önálló ember módjára, feleség, anya és író lenni egy többnyire ellenséges környezetben - szándékai szerint erről szól a kiállítás.

Mintegy évtizede egy kolozsvári író, Dáné Tibor követte nyomon, dokumentumok alapján Júlia tragikus történetét. Érdekfeszítő írása (Elhull a virág) akkortájt megjelent folytatásokban a bukaresti Romániai Magyar Szó hasábjain, s ezzel a konklúzióval zárul: "Jogunk van ítélkezni az asszony felett, ki legnagyobb költőnk legnagyobb szerelme volt, de neki is joga van az indulatok, előítéletek nélküli igazságra! Méltó volt-e a leglángolóbb érzeményre, amellyel magyar költő halhatatlanná tett egy asszonyt vagy sem? Én azt hiszem, s minél részletesebben megismertem életét, annál mélyebben meggyőződtem arról, hogy Szendrey Júliának Petőfi Sándor több volt mindennél, mert minél mélyebben végiggondoljuk asszonyi élete folyását, annál inkább meglátjuk "a síri világból feljövő" Petőfi hatalmát Júlia felett, és csodáljuk az asszonyt, akinek annyiszor kellett önmaga fölé emelkednie, hogy ereje határáig viselhesse végzetét. Méghozzá törékeny, igézően bájos női testben kellett hordoznia sorsát. Tehetségesen, kissé különc módjára marad meg embernek annyi-annyi embertelenség ellenében, amennyit vele szemben elkövettek. Aki hisz az igazság humánumában s végső fokoni győzelmében, annak hinnie kell, hogy Szendrey Júlia meghódítja egy emberszabásúbb utókor szívét. "

A Generalisszimusz

(Kedd, november 22.) Tegnap óta fut a Discoveryn; a múlt héten adta az M2-es azt a három részes filmsorozatot, amit Sztálinról, a népek nagy atyjáról készítettek a német dokumentumfilmesek.

Az összesen közel három órát kitevő dokumentumfilm talán az elsők között való, amely megpróbálja higgadtan, sok szempontból feltárni és megvilágítani a győztes bolsevik forradalom után hatalomra került s ott magát a csalhatatlanok közt is a legcsalhatatlanabbnak konzerváló Atyuskát, az egykori Dzsugásvilit, a közéletben Joszif Visszarionovics Sztálinnak emlegetett szovjet diktátor valós történelmi helyét, feltörekvésének mozgatórugóit és páratlan tömegsikerét.

Annak ellenére, hogy mindvégig a legsötétebb bűnök árnyékában élt, amelyeket nem tudott feledtetni jóságos mosolya, kimért, nyugalmas medvedörmögése, huncutra kipedert bajusza, a Nagy Jótevő pokoli sminkje, amivel minden szerepet képes volt eljátszani s minden helyzetből jól jött ki.

A film szerint volt egy olyan pillanat a második világháború első hónapjaiban, Moszkva fenyegető ostroma idején, amikor a dácsájába visszavonult és ott rettegő Sztálin, a maga mentére hagyva a szovjet front sorsát, hirtelen arra ébredt, hogy a legfelső szovjet vezetés tagjai testületileg a szobába toppannak.

A Generalisszimusz, a háború későbbi hőse akkor hirtelen szörnyen berezelt: azt hitte, azért jönnek beosztott harcostársai, hogy letartóztassák a háború elején elszenvedett vereségek és elkövetett hibák miatt. Amikor aztán észrevette, hogy vendégei ugyanolyan rémültek, mint ő és tulajdonképpen a Nagy Sztálinhoz folyamodtak végső tanácsért, ismét ura lett a helyzetnek és úgy osztotta le katonai vezéreinek a kártyákat, hogy a győzelem az ő személyes diadala, bármilyen vereség pedig a katonák felelőssége legyen...

Távoli apák kerestetnek

(Szerda, november 23.) Az 1992-ben a Fülöp-szigetekről hazájukba végleg hazatért amerikai tengerészgyalogosok talán már nem is emlékeznek semmire, a rossz álmokon kívül. Hiszen olyan régen történt minden, talán igaz se volt...

Pedig igen látható és tapintható nyomaik maradtak ott, a távoli szigeteken: menyasszonyaik és gyermekeik. Azok a nők, akikkel úgy éltek együtt, mintha családot alapítottak volna. Aztán, a végleges távozáskor kiderült: ők nem úgy gondolták. A hoppon maradt anyák és a gyerekek sorsa több mint aggasztó - mutat rá a Ma.hu internetes magazin. A legtöbb gyerek nagy nyomorban él, lassan nagykorúvá válnak, s külsejükön messziről meglátszik a fehér faji beütés, ami miatt egyszerűen kívül rekednek a helyi társadalmon. Sokan az utcán élnek a volt katonai bázis közelében, rabolnak, koldulnak, gyerekbandákba verődnek.

Egyesek, kihasználva az arrafelé is mind elterjedtebbé váló internet áldásait, próbálnak azon keresztül rábukkanni apjukra. Mintegy száz hasonló sorsú gyermek kutatása járt sikerrel, de nem megoldással. Persze, kivétel is akadt: a 18 éves Emmanuel Drewery nem csak hogy megtalálta apját, de féltestvérével is felvette a kapcsolatot. Bízik benne, hogy előbb-utóbb meglátogathatja rokonait.

A Ma.hu szerint a netes segítséget egy ír plébánostól, Shay Cullentől kapják, aki egy olyan szervezetet vezet, mely a gyermekek szexuális tárgyként kezelését igyekszik megakadályozni. Különösen a lányokra leselkedik a szexturizmus veszélye különleges, külföldies vonásaik miatt. De a kábítószer és a börtön is mindennapjaikhoz tartoznak.

S az apukák abban a hiszemben élik odahaza világukat, hogy demokráciát és haladást sugároztak az otthagyott, távoli földre, amiért úgymond hála jár...

A Bűn Múzeuma se a régi

(Csütörtök, november 24.) Már semmi sem a régi. (Ez itt a zsörtölődés helye!) Se az erények, se a vétkek.

Azt mondják, meglátszik ez a római Bűn Múzeumán is.

Amit 1931-ben alapítottak a XVII. században épült Új Börtönben, de aztán, az új bűnökkel együtt mára kinőtte magát, s átköltözött egy utcával odébb, a Via Gonfalonéba, ahol most három emeletes épületben hirdeti nem csupán a bűnüldözés, de maga a bűn mindenhatóságát.

Maga a múzeum az olasz kriminológia keresztmetszetét, fejlődését nyújtja, kezdetektől a napjainkig. Külön részleget tesznek ki azok a termek, amelyek a kínzó eszközök nagy változatosságáról nyújtanak képet. Látni itt - ha hinni lehet az MTI-nek, de hát miért ne hinnénk? - nyakszorító vasat, vesszőző padot, lefejező bárdot, 101 centiméter hosszú "igazság kardját", a "nürnbergi vasszüzet", a női alakot formázó szekrényt, amelynek belsejében hosszú éles fémrudak vannak, a kínzó széket, amelynek ülése éles, sokszor megtüzesített szögekkel volt telerakva és főként boszorkányperekben alkalmaztak.

Szóval, van itt minden, amit bűnüldözők, szadisták és mazochisták egyaránt élvezhetnek. Ki ezért, ki azért. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen múzeum arra jó, hogy oda elrettenteni vigyék a még tudatlan ifjúságot, de minden ilyen látogatás kétélű: lehet, hogy éppen ötleteket kínál újabb és újabb gaztettekhez...

Tömegsírok - szabvány szerint

(Péntek, november 25.) A szlovákiai Felvidéki Netlap morbidnak tűnő, de igen reális esetet ismertet: kiderült, hogy a trencséni kerület egészségügyi hatóságai olyan értelmű körlevelet küldtek szét még szeptemberben, melyek felszólítják a községi polgármestereket: készüljenek fel az esetleges járványra olyan értelemben, hogy jelöljék ki körzetükben a tömegsírok helyeit.

Októberben aztán egy második levél is szétfutott a körzet helységeibe, ebben gyakorlati tanácsok is találhatók arra nézvést, miként kell kiképezni a tömegsírokat, hogy hatékonyak legyenek. Ezek szerint egy tömegsírba legtöbb 100 személyt helyezhetnek el. A holttesteket egymás felé rétegesen kell rakni, egy rétegben három-négy sor lehet, és a sorok közti 30-40 cm távolságot be kell tartani.

A levél kibocsátói mindehhez a háborús szakirodalom adatait vették figyelembe.

A szakfelügyeletek természetesnek tartották a felkészülést: a madárvírus okozta világfenyegetés miatt számolni kell azzal, hogy a vírus akár több százezer embert is megfertőzhet, akik elhaláloznak, hasonlóan más természeti katasztrófákhoz. Ezért fel kell készülni a legrosszabbra, a katasztrófára.

Ezt senki nem vitatja, s a felvidéki polgármesterek sem a figyelmeztetést kárhoztatják, csak annak a módját. Túl komoly ügy ez, mintsem hogy bürokratikus körlevelekkel célt lehessen érni.

Gürcölési verseny Európában

(Vasárnap, november 27.) Megmérték a munkaintenzitást, illetve az ennek nyomán kialakult stressz mértékét az európai unió tizenkét államában. Jól tették, hiszen amióta mindenki az unióba igyekszik, észrevehetően megnőtt a fontoskodás huzata, izgékonysága, "stressze".

A felmérésben 19 ezer dolgozó szorongás-szintjét próbálták mérni, az érintett országok lajstroma: Belgium; Dánia; Hollandia; Franciaország; Nagy-Britannia; Németország; Norvégia; Olaszország; Oroszország; Spanyolország; Svájc és Svédország.

Az első súlyos megállapítás: a vizsgáltak 27 százaléka komoly stresszhelyzetben van a munkahelyén. Ebben leginkább a svédek és a svájciak jeleskednek (33 %), őket követik a norvégok (31), a németek és a franciák (28). Viszonylag a legnyugalmasabban a hollandoknál (16), a spanyoloknál (19) és a briteknél (20) lehet boldogulni a munka mezején.

Az már nem meglepetés, hogy az életkor növekedésével arányosan fokozódik a stressz érzékelése is: a fiatalok kevésbé érzik, az idősek jobban. A férfiak stresszesebbek a nőknél, az arány 22, illetve 19 százalék. Az iskolai végzettség előrehaladásával nő a stresszesély is, s ahogy nő a cégnél eltöltött évek száma, úgy nő a szorongás is, hogy egyik percről a másikra mindent elveszthet az ember. A stressz előfordulását jelentősen növeli, ha az alkalmazott többet dolgozik: a kevesebb mint heti 30 órát dolgozók körében a stresszesek aránya 18 százalék, a heti 51 órát robotolóknál ez az arány 50 százalék.

Az eurohirek.hu-tól származó felmérés legszomorúbb következtetése: a legstresszesebbek minden esetben a vezetők: a menedzsmentben részt vevők valósággal agyonhajszolják magukat. Nem baj, résen állunk, nyomulunk, s ha kell, rendelkezésükre állunk!

Beavatások

(Hétfő, november 28.) Mindenféle beavatások divatja járja: mintha egy társaság attól lenne jó, hogy befogadja xy-t. Mintha az egész világ klubok laza láncolatából állna, amelyekbe bekerülni szinte lehetetlen, vagy ha mégis, akkor megalázó próbáknak vetnek alá, hogy bizonyítsuk: föltétlen hódolói leszünk a már kialakult belső, íratlan törvényeknek.

Néma tagjai a maffiának.

Az esetről esetre felszínre bukkanó információk nem egyszer abszurdba hajló, de mindenképpen ijesztő viszonyokra vetnek fényt. Tegnap óta bejárta a világot az a kamerával fölvett titkos felvétel, amely brit tengerészgyalogosok kiképzőtáborában (az angliai Plymouth közelében) készült, s amelyen meztelenre vetkőztetett, kiképzésüket befejező újoncok karjukra kötött matracokkal verekedni kényszerültek egymással: kegyetlenül, gladiátor módra. Amennyiben nem voltak egymással szemben elég kegyetlenek, a küzdelmeket felügyelő két elöljáró - egyikük ártatlan, dundi iskoláslánynak, a másik ügybuzgó sebésznek öltözött be - a legkegyetlenebb ütésekkel-rúgásokkal lépett közbe és "térítette észhez" a nyámnyilaságon kapott kiskatonákat.

A felvétel elkapta azt a pillanatot is, amikor eldurvul az amúgy sem erőszakmentes játék. Amikor az egyik újonc panaszkodni kezd, felettese fejbe rúgja. A fiatal katona elveszti az eszméletét. Szakértők szerint, ha a rúgás a halántékát éri, azonnal belehalhatott volna.

A botrány kipattant, a brit védelmi minisztérium vizsgálatot rendelt el, de egyúttal tagadja, hogy a brit tengerészetben egyáltalán erőszakos cselekmények történhetnek. A videó most szinte az egész világban látható, tévén, interneten, azt ki lehet magyarázni jobbra vagy balra, csak meg nem történtté tenni nem lehet, akárcsak bármilyen gazságot, amit ember ember ellen elkövet, és később azzal próbálja elkenni, hogy pardon, vicc volt az egész!

Hazajáró múmia?

(Kedd, november 29.) Ma is múzeum működik abban a házban, amelyben egykor Vlagyimir Iljics Lenin, az orosz bolsevik forradalom fő alakja Szamarában lakott. Hiszen függetlenül azoktól az érzelmektől, amivel ma e személyiséghez viszonyul a világ, tagadhatatlanul történelmi személyiség, emléke múzeumba illő.

Csakhogy az utóbbi időben az intézmény őrei arra panaszkodtak - tudtuk meg a magyar tévé híradójából -, hogy gyakran hallanak lépteket, látnak bútorokat mozogni. Sőt, nemrég még azt is felfedezték, hogy alvásnyomokat fedeztek fel azon az ágyon, mely a múzeumház hálószobájában áll.

Maga a múzeum igazgatónője is meg van győződve arról, hogy nem tréfáról, hanem parajelenségről van szó, amelynek jelei odáig mennek, hogy a múzeumban gyakran érezni a Lenin kedvencének tartott almáspite illatát is, bár senki nem süt ilyesmit.

Minden együtt van tehát, hogy higgyünk az elmondottakban, épp csak a Nagy Öreget nem látta még senki. És mert Lenin, életében, sok helyen megfordult Oroszországban, feltételezhető, hogy idejét - amiben most, hogy a mauzóleum lakója, bővelkedik - megosztja sok-sok egykori lakhelye között, bár a mauzóleum őrei azt mondják: múmiaágyáról sose hiányzik.

Ugye, megmondtuk, hogy parajelenséggel állunk szemben?

Mielőtt elvinne a kór

(Szerda, november 30.) Izgalmas dilemmát dobott a köztudatba világszerte egy furcsa, de nagy népszerűségnek örvendő könyv (mondhatni, máris bestseller): érdemes, szabad-e egy súlyos beteg embert gyógyítás, ápolás, szanatóriumi kezelés és mindenféle gyöngéd óvás-féltés helyett kalandokba vinni, világjáró utakra hurcolni, élményekbe hajszolni? - hiszen amúgy is óhatatlanul halálra van ítélve, a megannyi zaklatás, izgalom meg csak ronthat amúgy sem rózsás helyzetén.

A dilemmát feloldani nehéz, hiszen mi, akik még nem vagyunk Alzheimer-kórosok - de lehetünk! -, bizony, nagyon féltenénk magunk és szeretteinket, hiszen ez az igen elterjedtnek látszó öregkori betegség (azt mondják, a legtöbb öreg ezzel végzi - ha nem a szíve, tüdeje, egyebe viszi el vagy a rák - csak nem konstatálják náluk előzőleg) olyan nagy emberek életén jelentett keserű terhet és tragikus véget, mint Immanuel Kant, Jonathan Swift, Robert Graves, Somerset Maugham, Maurice Ravel, Frank Sinatra, Charles Bronson, Winston Churchill, Henry Ford, Ronald Reagan, Thomas Dorsey, Rita Hayworth, Charles Heston és a magyarok közül Puskás Ferenc.

A Népszabadság mai száma ismerteti annak az angol nyelvű könyvnek a fogadtatását (Ray Smith: Amazing Grace: enjoying Alzheimer's, Metro kiadó), amely egy férj története alapján íródott, aki nem átallotta súlyosan beteg Grace nevű feleségét a betegség diagnosztizálása után - speciális diéta és vitaminkúra mellett - élménygazdag utazásterápiának vetette alá, s mintegy másfél évtizeden keresztül eljutottak a világ legfestőibb pontjaira: jártak Indiában, Olaszországban, Dél-Amerikában. Útjaiknak a betegség súlyosbodása vetett véget, amikor is az asszony betegotthoni ápolásra szorult, és meglehet, gyorsan kikoptak a betegség elsorvasztotta emlékezetéből az örömtúrák kellemes élményei s végül már nyűgnek érzett minden hely- és környezetváltoztatást, de az éveken át megkapott teljes és aktív élet mindenképpen ajándék és nagy kihívás volt a pusztulással szemben.

Ezért olvassák nagy érdeklődéssel világszerte a könyvet, amelynek tanulságát a kór szakemberei egyedülálló és reményteli tapasztalatnak tartanak.

Az ördögkötél diadalútja

(Csütörtök, december 1.) Akik szeretik a történelmi búvárkodást, számon tartják a naptár napjaihoz fűződő valamennyi évfordulót. A National Geogrephic Magyarország évfordulós rovatából tudtuk meg, hogy november 24-én volt a világszerte közismert szögesdrót szabadalmaztatásának évfordulója.

Az annak idején ördögkötélnek nevezett találmányt 1874-ben készítették Amerikában avégett, hogy hatásos eszközük legyen a legelni terelt szarvasmarhák ellen, amelyek olykor a termőföldekre tévedve nagy károkat okoztak a farmereknek. A feltaláló maga is farmer, Joseph F. Glidden a becsületes neve, de nem egyedül jött rá a megoldásra: a kivitelező munkába bevonta két másik társát is, Jacob Haisht és L. Ellwood-ot. Találmányukat legelőször egy vidéki vásáron mutatták be, Illionis államban.

Igaz, a ma is használatos szögesdrótnak volt egy korábbi őse is, amelynek atyja a szintén amerikai Lucien B. Smith, de ő a drótot számos fadarabkával kombinálta, ezért találmánya eléggé nyakatekert és nehezen iparszerűsíthető volt.

Tény, hogy amilyen lelkesen fogadták az ördögkötél feltalálását a farmerek, olyan ellenségesen viseltettek vele szemben a tehenészek, hiszen a drót miatt sokuk számára munkalehetőségek szűntek meg.

A békés mezőgazdálkodásból a szögesdrót az első világháború idején aztán Európában átváltott hadianyaggá, a második világháború idején pedig a koncentrációs és fogolytáborok elmaradhatatlan kellékei lettek, később pedig már mindenki használta, aki érte: börtönöktől kezdve a féltett virágágyás elkerítéséig az élet szinte minden területén.

A sors fintora, hogy a tehenészetből, ahonnan hóditó útjára indult, immár szinte teljesen száműzték a szögesdrótot, s az enyhe, de fájdalomgerjesztéssel figyelmeztető villanypásztorokkal - elektromos kerítésekkel - helyettesítették.

Gyógyszerek a csapvízben

(Péntek, december 2.) Lassan nem kell majd patikába mennünk gyógyszerért, mert megkapjuk azt a csapvízben. Tulajdonképpen már most is sokféle gyógyszert benyelünk - különösképpen a budapestiekről tudunk, ahol az elemzést elvégezték -, ugyanis a szakemberek megállapították, hogy a jelenleg működő szennyvíztelepi technológiák egyike sem alkalmas a kis koncentrációjú gyógyszermaradványok kiszűrésére.

Ezzel egyúttal azt is megtudtuk, ami pedig nem volt titok, csak ügyesen nem kötötték az orrunkra: a gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel együtt eltávozik, csak kis része marad bennünk, hogy jobb útra térítsen. A vizelet lecsorog a szennyvizrendszeren, a szennyvizet pedig ki tudja hányszor, körforgásban kezelve visszanyerik az emberi használatnak.

Kutatók nem ma kezdtek foglalkozni a szűrés hatékonyságénak vizsgálatával, s nagy érzékenységű műszerekkel sikerült kimutatni, hogy a gyógyszerszármazékok nem tűnnek el a szennyvízkezelés során. A Népszabadság híradása szerint a budapesti csapvízzel évente 20 tonna novamidazofen - az Algopyrin és más gyógyszerek hatóanyaga - folyik el, emellett női nemi hormonok és fájdalomcsillapítók maradványai kerülnek a természetes vízfolyásokba. És minden csak gyűl, gyűl, gyűl, amíg egyszer...

Jön a mágneses vihar!

(Szombat, december 3.) Figyelmeztetnek a tudósok: nyakunkon egy erős mágneses vihar. Amely tulajdonképpen már javában tombol, de hozzánk, földiekhez csak vasárnap ér el a hatása. Hogy ez miben áll majd, azt megtudjuk időben, de ha a tudósok úgy vélik, hogy gondot okozhat a közlekedésben, a kommunikációban, megzavarhatja az elektronikus készülékek működését, s hatását megérezhetik az erre érzékeny emberek is, akkor nem valószínű, hogy könnyen megússzuk

Pedig hát napfoltok voltak, vannak és lesznek még, a mágneses vihar ezek kisérő jelensége. Csak hogy nem mindegy ám, milyen erősségű a perturbancia és meddig tart. Mostani viharunk egy több hónapja tartó naptevékenység következménye. Az újabb és újabb kitörések viharlöketeket küldenek a föld felé, mi pedig ölbe tett kézzel várjuk, hogy megtapasztaljuk: miben is lesz részünk.

Olyan ez, mint a varázsos jövő: tudjuk, hogy eljön, mert ez törvény: el kell jönnie, de hogy mit szabadit ránk, azt csak ő tudja. Azt mondom, legyünk éberek!

Odalett az Isten ujja!

(Vasárnap, december 4.) Vihar tombolt a napokban Nyugat-Európa felett, ami nem kerülte el a Kanári-szigeteket sem. Olyan ereje volt, hogy magával sodorta a Gran Canaria egyik közismert szimbólumát, az isten ujjának nevezett sziklaképződményt.

Nevét a kőalakzat formájáról kapta: úgy meredt az égbe hosszú időn át, mintha valahonnan a tengerből egy kéz mutatóujja meredne ki, figyelmeztetőleg, hogy az embert parány voltára emlékeztesse. Vallásos értékein túl az Ujj a sziget egyik leghíresebb látványosságának számított, szívesen fotózták a turisták a több millió éves sziklát.

Most pedig egyetlen vihar romba döntötte mindazt, amiről azt hitték, maga az örökkévalóság. A szigetiek természetesen még nem igazán hiszik el, hogy ami megtörtént, az valóság. A józanabbak abban spekulálnak, hogyan lehetne visszaállítani, rekonstruálni a part menti Agaete település legfőbb idegenforgalmi látványosságát. A Ma.hu weblap híre szerint a kérdésen a geológusok törik igen erősen a fejüket.

A titokzatos kém

(Hétfő, december 5.) Alighanem a világ legtitokzatosabb spionjának életét ismerhetjük meg abból az önéletrajzi kötetből, melyet a cseh származású Václav Jelínek irt, egy angol író nógatására. Jelinek most Csehországban él, banktisztviselőként dolgozik, de voltak évtizedek, amikor a brit királyi udvar környezetében forgolódott és gyűjtött titkos értesüléseket. Megbizatását még a kommunista csehszlovák titkosszolgálattól kapta, akárcsak identitását: Angliában sokáig csak Erwin van Haarlemként ismerték, úgy tudták, hogy tisztes holland állampolgár. 1975-től 1988-ig sikeresen és gond nélkül tevékenykedett, akkor viszont lebukott, s bár kiderítették, hogy a csehszlovák szervektől kapta a parancsokat, valódi személyazonosságát nem tudták kideríteni. Jelinek pedig hallgatott, mint a sir.

Annak ellenére, hogy az angolok biztosak voltak benne: a Haarlem csak felvett név, úgy kényszerültek tiz év szabadságvesztésre ítélni, hogy a személyi lapján hatalmas kérdőjel díszelgett. A Felvidéki Netlap, amely a könyv kapcsán megszellőzteti a történetet, idézi az 1989-es brit sajtó vélekedését is a kérdésről: "A vörös ügynök megkezdte tízéves börtönbüntetését, miközben a neve körüli bizonytalanság továbbra is titokzatos homályban maradt. A kém a cellába vitte magával titkát. Egyet tudunk csupán, hogy nagy halról van szó" (The Sun). Ekkor már csak fél év volt hátra a csehszlovák bársonyos forradalomig.

A rendszerváltozás Jelineket Nagy-Britannia egyik legszigorúbban őrzött börtönében, a Wight szigeten érte. Mindenfélét ígértek neki az angol hatóságok, ha megtöri a csöndet, állástól kezdve a szabad letelepedésig, de Jelinek hallgatott. Titkát jobban őrizte, mint a cseh hatóságok, akik 1992-ben felfedték a kém kilétét, s amikor Jelinek egy hosszas éhségsztrájk miatt majdnem elpatkolt s beadta volna a derekát, az angolok tudomására hozták: tisztában vannak kilétével.

A titokzatos kémet végül is 1993-ban titokban adták vissza Csehországnak, ő pedig egy életre megszakította minden kapcsolatát a titkosszolgálatokkal. Az 1996-ban őt levélben megkereső angol írónak nem volt hajlandó átadni élete nagy sztoriját. Inkább nekiült és megírta ő maga. Jól tette.

Ha késik a vonat...

(Kedd, december 6.) Az uniós közlekedési miniszterek tegnap munkatanácskoztak egyet, mégpedig arról, hogy 2010-től, vagyis pár év múlva liberalizálják az uniós vasúti szolgáltatásokat. Ebben aztán meg is egyeztek, s csak egyikük tartózkodott a szavazásnál: a magyar miniszter.

Pedig hát olyan lehetőséget fogadtak el az uniós kollégák, ami segít tovább tágítani a nagy magyar mellényt: pár év múlva immár a MÁV járatai is közlekedhetnek London és Brüsszel között, amennyiben versenyképeseknek bizonyulnak. Kishitűek lennénk? Nem bíznánk abban, hogy a lehetőség valóra válhat, és ez mindenek előtt Magyarországon múlik?

Mindegy. A hivatalos magyarázat nem ez: Magyarország formailag azt hiányolta, hogy az illetékes miniszterek nem szabályozták a kötelező vasúti szolgáltatásokat.

Az megegyezés végre olyan területet is érintett, ami mindig érzékeny pont az utazás mindennapjaiban: leszögezték, hogy a vasutak kártérítést kell fizessenek - pontosabban visszafizetnek a jegy árából -, amennyiben a vonat késik. S már miért ne késne? S akkor egy óra késés után a jegyár negyede üti a markunkat, két óra után pedig már a fele. S akkor a bosszúság helyett mindjárt egy kis kompenzált derű költözhet homlokunkra, tekintetünkbe - és a zsebünkbe. (csg)

Hópárduc mesél

(Szerda, december 7.) Székelyföldről Magyarországra elszármazott, világhírű hegymászó - igazi hópárduc - látogatott el (nem először) a tegnap Csíkszeredába. Előadókörutat tartott, melynek állomásai Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Nagybánya, Szatmárnémeti. Szereda csupán intermezzo...

Pedig hát ez a szülővárosa. Igaz, hegymászóvá Gyergyó avatta. Valódi hírességgé pedig az ázsiai magashegyek, a 7-8 ezresek.

Most is azért jött, hogy a nyáron megtett, a MOL által támogatott K-2-es expedícióról meséljen, bemutassa ott készült filmjét, illetve bemutassa a csapat mindennapjait. (A 259. Pótkávéban, még augusztus közepén beszámoltunk a gyilkos hegy ostromáról - azóta tudjuk: a csúcsmászás nem sikerült. 150 méteren, a hirtelen beállt hatalmas viharon múlt...)

A fogadtatás több volt, mint családias. Szabályosan egymás hegyén-hátán zsúfolódtunk a Sapientia egyetem nagy aulájában, voltak, akik már nem is fértek a terembe, nem láthatták a filmvetítést, de beérték a kihangosított kommentárral. És izzadtunk egymás testmelegétől, nehezen vettük a gyakorlatilag percek alatt megritkult benti levegőt, de sebaj, a filmvászon felől is a hegymászók fújtató nehézlégzése hallatszott.

Időnként elromlott a vetítőgép, olyankor Zsolt tovább mesélt, és képek nélkül is élvezetes volt vele utazni, mászni, nézni, hallani. Kiderült, ezt is legalább olyan jól csinálja, mint a mászást. Na persze, hisz könyvet is irt, meg profi szinten kezdett fotózni, honlapjára érdemes ellátogatni, rengeteg érdekes kép, élmény várja ott az embert. (http://www.hoparduc.hu/ ) Mindent összevetve, jó Mikulás este volt ez a találkozás. A heggyel, Hópárduccal és önmagunkkal.

A földgömb körül

(Csütörtök, december 8.) Aki e sorokat olvassa, az hamarosan világkörüli útra mehet, méghozzá útlevél, repülőgép, szállodafoglalás és útiköltség nélkül - csak az internetbérletet kell lepengetnie.

A világ körüli utazást a Google cég biztosítja, melynek egyik legelterjedtebb keresőprogramja, illetve újabban ingyenes levelezőrendszere és telefonos csevegője is működik a világhálón. A Google Earth nevű ingyenes programról van szó, amely ma már könnyedén gépünkre telepíthető, s miután beindítjuk, mintha valahonnan a világűrből ereszkednénk minden alkalomból alá a kiválasztott helyszín fölé, s egyre emberibb és felismerhetőbb a tulajdonképpen nem is túl nagy Glóbusz.

Számítógépünk előtt ülve így könnyűszerrel ráközelíthetünk a Föld bármely pontjára, a nagyvárosok (köztük Budapest, s kipróbáltunk erdélyi hegyeket és városokat is - bejöttek!) elég részletes felbontásban láthatók. Az igazán közeli műholdképek persze főleg Amerikában találhatóak, ahol akár útvonaltervezés is készíthető a programmal, hiszen az adatbázis tartalmazza az utcákat is.

Az SG.hu hírmagazin szenzációs történetet tálalt nemrég: történt, hogy Luca Mori szoftverfejlesztő a Google Earth térképes szolgáltatásával szülővárosáról, Sorbolóról készült műholdas felvételeket vizsgált meg. Maga sem hitte volna, hogy egy ókori római villa nyomaira bukkan majd a folyómedrénél.

"Először azt hittem csak egy folt a fényképen, ám amikor közelebbről megnéztem, észrevettem, hogy ott valamit eltemettek a föld alá" - nyilatkozta Mori a Daily Telegraphnak. Amikor Mori közelebbről szemügyre vette a Google Earth képét, egy több, mint 457 méter hosszú ovális alakú formát vett észre, néhány különös kinézetű téglalap formájú árnyékkal. Az interneten kapcsolatba lépett néhány archeológussal, akik arra a véleményre jutottak, hogy az alakzat egy ősi folyó nyomaira utalhat, a téglalapok pedig vélhetően egy ember alkotta építmény nyomai.

Ezt követően Mori a Pármai Nemzeti Archeológiai Múzeumtól kért segítséget. A kiküldött régész jelentése szerint: "Első látásra úgy tűnt, a lelet a bronzkorból származik, ám az áthatóbb vizsgálat olyan kerámia- és kődarabokat hozott a felszínre, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy a római luxusrezidencia valamikor a Krisztus születése előtti évekből való."

A stop.hu portál szerint több állam, így Ausztrália és az Egyesült Államok is aggódik: az ingyenes világtérképen titkos katonai bázisokra, egyéb titkokra is könnyen rá lehet majd bukkanni. Számos weboldalon már koordinátákat is megadnak a lelkes keresgélők, amiken egy-egy érdekes természeti jelenség látható. Például egy kitörő vulkán, fraktálszerű ábrák a kazah régióban vagy egy villámcsapás a Balaton partján...

A költő lánya

(Péntek, december 9.) Aki ismeri Markó Béla rendszerváltás előtt írott gyerekverseit, az megjegyezhette, mily gyakran bukkan fel bennük az Eszter név. Hiszen az akkor Marosvásárhelyen élő, akkor irodalmi lapszerkesztő Markó előszeretettel emelte be verseibe gyermekeit, a hozzájuk fűződő élményeket, gondolatokat, érzelmeket.

Azóta a költő Eszter lánya felnőtt, mutatós ifjú hölgy lett, egy bukaresti jogászi irodánál dolgozik, s Markó Béla is felköltözött politizálni Bukarestbe. A történetben eddig semmi meglepő fordulat.

A váratlan közjáték Mikulás estéjén, 11 órakor következett be, amikor is a gépkocsijából éppen kiszálló lányt két fiatalember megfenyegette, majd elrabolták Fordját, ami még aznap éjszaka előkerült, s közben az egyik tettest is előállították, a másiknak pedig a személyazonossága ismeretes.

Itt aztán belép a képbe a sajtó, a rendőrségi tájékoztatás és a jólértesültek ellentmondó hírverésé. Egyesek szerint Esztert a támadók el is hurcolták, sőt megerőszakolták. A rendőrség ezt az értesülést nem tudja megerősíteni, maga a sértett az Új Magyar Szónak úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy "megütöttek, kaptam kettőt. Elvették az autómat... Ennyi történt." Hát, most higgyünk, amit akarunk, mindenesetre a gyermekverseit iró költő biztosan nem számított annak idején az élet ilyen alakulására. De hát minden alakul, mozog és változik ezen a földön, ebben az életben, az eszterek is felnőnek és beleproblémásodnak jelenünkben, olykor belőlük lesznek a jövő túszai is.

Kicsoda ez a B. Vaszi?

(Szombat, december 10.) Furcsa könyv került a kezembe az internet jóvoltából, a LiterNet román irodalmi-művészeti portálon, mely internetes könyvkiadással is foglalkozik, s ahonnan idődől időre ingyenesen letölthetők a román irók (de nem csak) friss alkotásai. Itt juthat hozzá az ember Ana Blandiana publicisztikai köteteihez, vagy a nemrég elhunyt humorista, Vlad Musatescu szellemes detektivregény-paródiáihoz, vagy éppen Göncz Árpád A rácsok (Gratiile) cimű drámájára, de letölthető például Visky András Al cui e Ardealul? (Kié Erdély?) cimű publicisztikai munkája is.

A fentebb emlitett furcsa könyv szerzője Tudor Octavian (sz. 1939), aki katonai, építészeti, bölcsészeti tanulmányokat végzett. 1968-ban jelent meg első kötete (Povestiri diferite - Különféle történetek, Eminescu Könyvkiadó, Adrian Marino előszavával). Még bölcsészhallgató, amikor az országos diáklaphoz kerül szerkesztőnek. Később hivatásos újságíró, jelenleg az Academia Catavencu c. bukaresti szatirikus lap szerkesztője. Számos regényt írt, egy sor szatirikus karcolatot, írói publicisztikát foglalt kötetbe. Jelentős művészetkritikai tevékenysége is.

Történetek B. Vasile életéből (Intamplari din viata lui B. Vasile) a cime annak a karcolatfüzérnek,.amelyet olvasva vidáman múlatom napjaimat, s egyet-egyet kedvtelésből le is forditok magyarra. E nagyjából 3000 leütést nem igazán meghaladó tárcák egyazon hős- aki egészen hétköznapi ember - élethelyzeteinek elemzéséből azt bizonyítják, hogy amit Vasile, olykor Vaszi átél és gondol, az valamilyen módon és bizonyos mértékben a mindannyiunk sorsát képezi le. "A mai világ tele van olyan emberekkel, mint B. Vasile - hangsúlyozza művének elején a szerző -, akikkel mindenféle dolog megesik, de senki nem magyarázza meg nekik azok értelmét és fontosságát. Így aztán megtörténhet, hogy a B. Vasiléhez hasonló emberek izgalmasan éljenek, éppen csak nem vesznek róla tudomást, hogy beijedjenek, anélkül, hogy megértenék, mekkora bajba kerültek. Sőt, talán boldogok is, de nem értik, hogy miért." Talán a következő napokban kóstolót is adhatok szövegeiből, ami már valódi "káfé"nak bizonyul...

Rejtő-képregény

(Vasárnap, december 11.) Népszerű könyvet ismertet a ma.hu portál: egy comicsot, amelyet Rejtő Jenő A 14 karátos autójából készített a hatvanas években Korcsmáros Pál nevű rajzoló, s a képregény folytatásokban meg is jelent az akkor igazán népszerű - mert egyetlen rejtvényújság volt Magyarországon - Fülesben.

Ott, ahol a comics született, nyugaton maguk a rajzolók találták ki az eszementnél eszementebb történeteket, figurákat, a műfaj virágkorát élte. A magyar kultúrpolitika nem lelkesedett a képregényért, csak azesetben, ha valamely irodalmi értéket, "kultúrkincset" népszerűsít. Igy születtek akkortájt a Füles képregényei, akkor lett igazán népszerű Korcsmáros, vagy kollégái: Zórád vagy Sebők.

A klasszikus írók műveit Rejtő sorozat követte, s Korcsmáros ihletetten hangolódott rá a fergeteges humort és szatírát ígérő rejtői világra, álmodta életre a kiváló regényíró legendás alakjait. A régi rajzok aztán megőrződtek, ám besárgultak, beszakadoztak, sőt hiányossá váltak. A ma.hu recenzense szerint a Képes Kiadó gyűjtötte össze, majd retusálta digitális úton. Az eredmény: hangulatos, újjászületett, elejétől a végéig egyhuzamban élvezhető képregény, amelyből Rejtő varázsos világa köszönt vissza, Gorcsev Iván történetével.

Bumm-bumm északon és délen

(Hétfő, december 12.) Vasárnap reggel London mellett, a Hertfordshire grófságbeli Hemel Hempstead mellett működő Buncefield olajtároló telepen több óriási robbanás történt, majd magasra csaptak a lángok, s a telep azóta is óriási láng- és füstoszloppal ég. A tűzoltók azóta vannak riadókészültségben, s összesen 20 égő olajtárolót számoltak össze.

A BBC hiradása szerint a szerencsétlenségben 43-an megsérültek; halálos áldozatok nincsenek, ugyanakkor kétezer embert egész éjszakára evakuálni kellett lakóhelyéről. A detonációk dörejét állitólag még Hollandiában is hallani lehetett. A légnyomás nagy körzetben rongált meg épületeket; sok lakóház teteje lerepült. Vasárnap este nyilvánvalóvá vált: valószínűleg az európai ipar történetének legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli szerencsétlenségéről van szó. Anglia több térségében hétfőn is tartó pánikvásárlások kezdődtek a benzinkutaknál, hosszú sorokkal, mert az autósok attól tartottak, hogy a telep kiégése miatt üzemanyaghiány lép fel.

Aztán eljött a hétfő reggel, amikor is a görög főváros szívéből jött hír hatalmas erejű robbanásról, az athéni legnagyobb postahivatalában, a pénzügyminisztérium tőszomszédságában, a Szintagma-tér közelében. A rendőrség közlése szerint a robbanás előtt mintegy félórával az egyik görög napilap szerkesztőségébe figyelmeztető telefonhívás érkezett, az ismeretlen telefonáló közölte: pokolgépet helyeztek el a gazdasági és pénzügyminiszter épületében. Áldozatokról reggel még nem volt hir.

Angliában 70 iskolát zártak le a tartós, erős füsttömeg fenyegetése miatt. Egyesek úgy vélik, egy repülőgép becsapódása okozta az angliai robbanássorozatot, de e híresztelést aztán cáfolták. Tény: a Scotland Yard terrorellenes osztaga is lázasan nyomoz az ügyben.

Hát ilyen ez a december. A robbantások, a bumm-bummok korszaka. Ha nem tömegkatasztrófák, hát "ártatlan" petárdák formájában. Az emberiségnek lényegében mindegy: csak jó nagyot durranjon!

Kivégezték a meseírót

(Kedd, december 13.) A kivégzés elleni polgárjogi tüntetés közepette küldték át a másvilágra ma reggel azt az 1981-ben már halálraítélt négyszeres gyilkos bandatagot, aki börtönében megtért és népszerű meseíróvá vált. Stanley "Tookie" Williams-et méreginjekcióval végezték ki, ami az MTI jelentése szerint 22 perc alatt végzett vele.

Mondják, hogy ezalatt mindvégig magán őrizte szemüvegét és nem élt az utolsó szó jogával. Haláláról ugyanis csak áttételes információk érkeztek: az eseményt sajtóértekezleten "mesélték" el a médiának. (Mintha a halált el lehetne mesélni... Bár maga az áldozat is megérte a pénzét: a Crips nevű bűnbanda tagjaként négy ártatlan embert küldött át gondolkodás nélkül a másvilágra...)

Kegyelmi kérvényt több ízben is benyújtott ügyvédje által, de a kaliforniai legfelsőbb bíróság november 30-án, illetve december 11-én is elutasította azokat, majd Arnold Swarzenegger kormányzó is hajthatatlannak bizonyult. A börtön közelében a kivégzés idején mintegy 2000 emberjogi aktivista, tüntető gyűlt össze, Jesse Jackson tiszteletes beszédet intézett a néphez, Joan Baez popénekesnő pedig spirituálékat játszott. A színesbőrű elítélt sorsa újabb lökést adhat a halálbüntetés eltörléséért folytatott amerikai küzdelemnek.

Sankta Lucia

(Szerda, december 14.) Még csak reggel kilenc óra van, de már minden hely foglalt az Egyetem óriási ebédlőjében. Hosszú asztalok mellett ülünk, kezünkben a gőzölgő kávéscsészével, majszolgatjuk a sáfránnyal ízesített, dupla S formájú, rosszul sikerült diétás túróshoz hasonlítható mazsolás süteményt, a lussekatt-ot. Kint lassan világosodik, az ablakokhoz kósza hópelyhek verődnek. Az asztalokon gyertya ég, a levegőben feszült várakozás. A halk beszélgetésbe énekszó szűrődik. A bejárat felől jön, ahol sejtelmes fények és árnyékok imbolyognak a szélesre tárt üvegajtón.

Elsőnek szőke hajkoronáján égő gyertyakoszorúval, talpig érő hófehér lepelben, az év Luciája tűnik fel. Közvetlenül utána, kettes sorban, ugyancsak talpig fehérben, kezükben gyertyával a nyoszolyólányok. Lassan, egyet-egyet lépve jönnek. Legalább tízen vannak, a fülbemászó "Sul mare lucia" svéd változatát éneklik, a "Sankta Lucia"-t. Az idősebb kollégák szemében könny csillog, az ázsiaiak fényképezni is elfelejtenek. A szűzies menet végighalad az asztalok között, megállapodik a terem közepén. A leányok rendezik soraikat, a karmester is előkerül, és a kis kórus rövid előadást tart. Kipirult arccal fújják a nótát.

A névadó Lucia 304-ben halt mártírhalált Syrakuzában. A diokleciáni átkos emlékezetű időkben rájárt a rúd a szüzekre. Luciát, miután sikertelenül próbálták call-girlnek beszervezni, máglyára küldték. Mivel a lángok nem ártottak, kevésbé szofisztikált módon, torkát karddal szúrták át, úgy vetettek véget életének. Ma már csak találgatni lehet, hogy a december 13-a hajnalán kezdődő karácsonyi böjtöt megelőző, hajnalig tartó dorbézolásokból, avagy a katolikus Szent Miklóst helyettesítő középkori német ünnepből alakult ki a ma annyira népszerű Luciázás.

Annyit azért sikerült kiderítenem, hogy Svédországban és Finnországban 1927 óta él felújított formában ez a zimankós, téli hajnalt köszöntő hagyomány. A fiatal leányok kora hajnalban kelnek, hogy megsüthessék a lussekattot, és a keksz-szerű pepparkakát. A nagyobbacskák az iskolában virrasztják át az éjszakát. Amikor aztán virradni kezd, a nyoszolyóleányok a demokratikus módon rendezett választással kijelölt Lucia fejére helyezik az égő gyertyakoszorút. A szűzies menet körbehordozza a fénysugarat, amely oly fontos szerepet játszik a hosszú téltől szorongós lelkű északiak életében.

Külön megtiszteltetés a parlamentben, de még inkább a Grand Hotelben Luciázni, ott, ahol az újdonsült Nobel díjasok szállnak meg. Kora hajnalban, minden előzetes figyelmeztetés nélkül vonulnak be a szobákba. A legédesebb álmukból ébredő, és nem éppen ifjú kitüntettek, meglepetésükből felocsúdva igyekeznek jó képet vágni ehhez a szép szokáshoz.

Feljegyezték, hogy az egyik japán kitüntetett szentül meg volt győződve arról, hogy a mennyországba jutott, és az angyalok dalát hallgatja. A dán Nobel díjas orvos kócos hajú felesége a kíséretként betóduló fényképészek elől az ágy alá menekült. És amire sajnos senki sem gondolt előre, az a halálra rémült Martin Luther King bizarr képzettársítása volt a hosszú, fehér lepelbe burkolt, kezükben égő gyertyával, harsányan daloló társaság láttán. Ettől eltekintve általában kellemes benyomást kelt az idegenekben a protestáns, női Mikulás.

A megolvadt viasz vészesen csöpög az aranyszőke fürtökre. A leányok újból rázendítenek a fülbemászó melódiára, és a menet elindul a kijárat felé. Felhörpintjük az utolsó csepp kávét. Lehajtott fejjel, szó nélkül áramlunk kifelé. Szentségtörésnek számítana kacarászni.

Este a tévében svéd krimi-komédia. Folyik a cselekmény, éppen a bankrablás van soron. Az ügyfelek a falhoz állítva, a minden tagjában reszkető, szemüveges pénztáros három, géppisztollyal fegyverkezett, álarcos betörő felügyelete alatt pakolja a százasokat és az ezreseket. Hirtelen nyílik az ajtó. Arcukon angyali mosollyal bevonul a Lucia-menet. Pillanat alatt eltűnnek a fegyverek. A gengszterek lekapják az álarcukat, a kliensek leeresztik a kezüket. "Sa-hank-taha-Lu-hu-ci-ia, Sa-a-ankta Lu-ci-a". Mindenki mosolyog. A végén megtapsolják a sugárzó arcú kisleányokat. A rablóvezér a könnyeit törölgeti. Amikor az utolsó fehérleples mögött becsukódik az ajtó, a rablók felrakják az álarcot, és mindenki visszatér a félbehagyott foglalatosságához. Az ügyfelek a falhoz álláshoz, a kasszás a rakodáshoz.

Arnold hatalmasat ásít, és a távirányítóval skálázni kezd a huszonvalahány csatorna között. (Zita néni)

Huszár és Kafka

(Csütörtök, december 15.) Tegnapelőtt, 13-án Békéscsabán elhunyt Huszár Sándor író. Ő volt sokaknak Huszár Úr, vagy egyszerűen a Sir (olvasd: Szőr). Fejfájára illő évszámok: 1929-2005. Hát ez a pálya. A kötéltánc végetért.

Egyik kedvenc hőse, Kokó bohóc most biztosan megsiratja. Hiszen ő ma is él, valamelyik kocsmában iszik, jár asztól asztalig, fizettet magának egy-egy stampedlit s meséli nagyszerű szaltó mortáléi emlékeit. Kokó amúgy is sírós fajta. Most aztán rázendít, mint a záporeső.

Rövid irodalmi kartotékja a Pont kiadó jóvoltából, ahol utolsó könyvei megjelentek: 1929. április 15-én született Kolozsváron. Fiatalon került az irodalmi élet sűrűjébe. 1970-ben alapította A Hét című kulturális hetilapot, melynek éléről botrányos körülmények között távolította el a hatalom 1983-ban. Magyarországra emigrálása után a több évtizeden át vezetett, sok kötetre rúgó (és közlésre váró) naplóját szerkesztette végleges formába.

Mielőtt kitelepedett volna, szétosztogatta gazdag könyvtárát. Az utolsó pillanatig csak közvetlen környezete tudta, hogy csomagol, búcsúzik addigi életétől. Nekem az tűnt fel, hogy sosem kértem tőle kölcsön könyvet, most szinte erőszakkal rámtukmált egyet. "Olvasd csak el, mert nagyon tanulságos. És nem kell vele sietned, gusztálgasd nyugodtan." Hazavittem Franz Kafka Naplók, levelek c. vaskos könyvét, az Európa kiadásában (1981).

Mikor aztán távozásáról már nem csak a suttogó propaganda beszélt, hanem az Előre szerkesztőségének pártalapszervezete is megfosztotta őt párttagságától, illetve nyilvánosan elítélte a kitelepülés gesztusát, mondtam Huszár Úrnak: holnapra visszahozom a könyvét.

Kerek szemekkel nézett rám: már elolvastad?

- Hát nem, szabadkoztam...

- Olvasd csak, majd egyszer megírom én is az enyémet...

Kafka és Huszár azóta valahogy összenőttek bennem.

Gárdonyi a ringben

(Péntek, december 16.) Meg volt az idén februárban indult magyarországi Nagy Könyv mozgalom döntője. A szervezők jó sok pénzt, energiát és jobb ügyhöz méltó buzgalmat öltek bele, mozgósították a könyvtárak, iskolák, olvasók sporthangulatát, sms-ező és telefonálós kedvét, aztán a vox populi, vox dei alapú döntés értelmében a tegnap három magyar könyv közül Gárdonyi Egri csillagok c. regénye került a csúcsra, maga mögött hagyva Szabó Magda Abigéljét és Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-ját.

Ez igy nem semmi, de hát tudtuk mi ezt jól, amikor n-edszer is elolvastuk kamaszkorunkban az Egri-t, abban a reményben, hogy bizonyos események remélhetőleg másfajta, számunkra kellemesebb fordulatot vesznek. A szomorú az volt, hogy minden mindenkor úgy történt meg, ahogy az egyszer s mindenkorra le volt írva Gárdonyi által.

Ugyanakkor azért sok hűhó semmiért ez a nagy lefutású irodalmi lóverseny, mert A nagy könyv játék áprilisban zárult első fordulójában egyszer már kiderült a száz legjobb könyv listája, s azon a csütörtöki végeredménnyel megegyező módon az Egri csillagok lett a legnépszerűbb regény, amelyet A Pál utcai fiúk, valamint J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye követett.

Ez most reméljük, nem jelent majd etalont a prózaírás művészetében. És remélem, az olvasásban sem.

Hiszem, ha látom

(Szombat, december 17.) Darwin bátyánkat sokan és sokszor kikezdték, hogy hát micsoda dolog, mi nem a majmoktól, esetleg a majmok tőlünk, vagy tőlünk függetlenül... Szóval mindaz, amire ő bizonyítékokat hozott fel, amit megfigyeléseire épített, az nagyon borzolta mindazok fantáziáját, akik a hitvilágban nagyobb fantáziát láttak.

Ma újra előbújnak azok, akik szerint az élet nem a fajok kiválasztódásának története, hanem egy nagy teremtő, egy remek konstruktőr szenvedélyes munkálkodásának köszönhető. Ezt hívják manapság kreacionizmusnak - olvashattam róla a mai Népszabiban -, ami merő ellentéte az evolucionizmusnak. És úgy néz ki, hogy hívei újfent összeszedték magukat, sőt, azt is elérik, hogy bizonyos országokban alternatív elméletként a tantervekbe is belopják a maguk tanítását. (Népszabadság: "Az Intelligens Tervezés elmélete elérte többek között Angliát, Szerbiát, Hollandiát, Törökországot és Brazíliát is.")

Ami nem egyéb a hit behunyt szemű szajkózásánál. Hiszen a fejlődéselmélet hívei bizonyítékokkal, kísérletekkel állnak elő, míg az ellentábor csak az elmélet lufiját lebegteti. A kételyt árasztja, miszerint a fejlődés képtelen lenne olyan tökéletes rendszereket létrehozni, mint amilyenek a természetben működnek.

Magam viszont éppen azt vonom kétségbe, hogy létezne olyan erő - legalább is kézzelfogható bizonyítékok nélkül -, mely tévedhetetlenül, a tökély védjegyével képes ellátni mindent, ami e világon él és mozog. Hiszem, ha látom... - annyi fájdalmas szellemi kalandorság és terror után már nem engedek magamhoz közel más filozófiát, így aztán a mesék tejéből is csak akkor fogyasztok, ha az már reszelni való, tömör sajttá érett.

Határon innen és túl

(Vasárnap, december 18.) A legendák újrateremtik önmagukat. Tabi László irta meg, hogy miként szökött haza, hadifogolyként a Szovjetunióból: a fogolytáborban szerzett egy vedret és elindult vele nyugati irányba. Ha olykor feltartóztatták, mindig azt mondta, hogy csak ide megy, a közelbe, vizért. És elhitték, mert miért ne?

Valahol Pest közelében bukott le, amiatt, hogy addigra a vedernek kirohadt a feneke, s a vízhordásos ürügy túlságosan is átlátszóvá vált.

Ez a történet jutott eszembe, amikor a ma.hu friss hírében azt olvastam, hogy a temesvári határőrök egy szerbiai férfire bukkantak, aki egy üres benzineskannával román területen bódorgott és mindenáron egy benzinkútnál akart kikötni. Elmondása szerint a határ közelében, a földjén szántogatott traktorával, amikor elfogyott a gázolaja, s elindult toronyiránt egy kannával, hogy segítséget hozzon.

A kódorgót a román határőrök átadták a szerb hatóságoknak, akik ellenőrizték az illető alibijét, s szerencséjére megtalálták az üres tartályú traktort is a megjelölt helyen... Hát, ez a különbség humor és valóság között.

Költöző pólus?

(Hétfő, december 19.) Nemrég egy Amerikában tartott szakmai tanácskozáson bejelentették: ötven év elteltével a Föld mágneses sarka Szibériába költözhet. Ami azt jelenti, hogy a pólus már most úton van, mindegyre távolodik eddigi helyzetétől.

A mágneses pólusok vándorlása különben nem újdonság, régóta ismert jelenség. Az elmúlt százötven évben például az északi mágneses pólus mintegy 1100 kilométert mozdult el. De akkor miért akadunk fönn egy ilyen híren? El kell könyvelni és kész. Bele kell szokni, hogy az Alaszkában élőknek búcsút kell mondaniuk az északi fénynek, míg Szibéria és Európa lakói a jelenleginél nagyobb területen élvezhetik ezt a rendkívül lenyűgöző égi látványosságot. No meg abba, hogy a költözés irama érezhetően felgyorsult.

Ez talán azt is jelenti, hogy egy sor körülmény átrendeződik majd mindennapi életünkben is. Hiszen e költözés befolyásolja a mágneses tér alakulását is földünkön, amely nélkül az élet egyszerűen megszűnne. Megfigyelték, hogy a tér erőssége ugyancsak csökken, bár e gyengülés nem jár különös veszéllyel, hiszen még csak a normál értékhez közeledik a mágnességi szint. A tudósok inkább attól tartanak, hogy az eddigi mágneses rend megbomlik, kaotikussá válik, felülírva az eddigi törvényszerűségekre épített technikát és tudományos prognózisokat.

Mintha valaki azt sugallaná: nem a halál, hanem a bizonytalanság, a zűrzavar a legnagyobb csapás, ami az életet érheti.

Rengésjóslat Bukarestnek

(Kedd, december 20.) Hírlevelek, tudósítások röpítették világgá azt a jóslatot, mely a bukaresti Evenimentul zilei hasábjain látott napvilágot a napokban, amit a Román Földrengéstani Intézet igazgatója, bizonyos Mircea Radulian fogalmazott meg. Szerinte a küszöbön álló új évben a román fővárost nem kerülheti el egy újabb nagy erejű földrengés, olyan, mint amilyent 1977-ben egyszer már átélt.

Csakhogy a jóslathoz az is hozzátartozik, hogy ez esetben a bukaresti, egyáltalán nem földrengésbiztos épületek zöme összedőlne, ami borzalmas károkkal járna. A bukaresti épületek nagy része ugyanis nem állna ellen egy 5-ös erősségűnél nagyobb földmozgásnak. Vrancea térségében, amely a román földrengések hagyományos fészke, az utóbbi időben igen különös mozgásokat és fejleményeket észleltek, ami egy küszöbön álló katasztrófa előhírnöke is lehet.

Tény és való, minél jobban telik az idő, az ilyen jóslatok annál valószínűbbek. Nem mondom, hogy lelket vidámító hír ez a közelgő ünnepekre, de hát az ember olyan, hogy karácsony és újév táján úgy sem hajlandó mindenáron a rosszra gondolni. Inkább hejehujázik pár napig, azt hajtogatva, hogy sose halunk meg. Hátha-hátha...

Levelet írnak a jövőnek

(Szerda, december 21.) Mondják, hogy a világhálón minden megeshet. Még az is, hogy levelet küldünk a jövőben. Vagyis hát, fogjuk magunkat, s leírjuk mai érzéseinket, gondolatainkat, ténylátásunkat, aztán elküldjük annak, akit arra érdemesítünk, hogy a jövőben - egy, kettő, tíz, vagy akár harminc év múlva? - elolvassa, megállapítván: mily okosak, bölcsek, előrelátóak vagy éppen botorok voltunk.

Ez a Valaki sok esetben mi magunk vagyunk. Vagy valamely szerettünk, utódunk, barátunk, titkos szerelmünk, netán kitalált személy, mint Mikes Kelemen "édes nénje"...

Az, hogy egy írást késleltetni lehessen egy honlapon, pl. a Káfén is, egyszerű programozási feladat. Az anyag, az illusztráció bekerül a szerverbe, az adatbázisba, de csak akkor mutatja meg önmagát, amilyen dátumra időzítik. Tulajdonképpen a késleltetett levelezés is ezen a szervezési elven alapszik.

A FutureMe.org - több más társával - ezt a szolgáltatást nyújtja. A 29 éves Matt Sly négy évvel ezelőtt állt elő a FutureMe.org alapötletével - állítja az SG.hu portál. Tanulmányai során gyakran javasolták neki, hogy írjon későbbi önmagának leveleket, kifejtve akkori érzéseit, gondolatatit. A kezdeményezés ebben az élményben gyökerezik.

Az oldal által kínált maximum "késleltetési idő" 30 év. Sly szerint a legtöbben 3 éven belülre időzíttetik leveiket. De a Forbes.com is bejelentette, hogy hamarosan megkezdi késleltetett levelezési szolgáltatását. Hat hét leforgása alatt több mint 140 ezer levél gyűlt össze. A levelek majdnem 20%-a 20 év körüli kézbesítésre lett beállítva, a többi kérelem rövidebb időre szólt.

Vannak szolgáltatók, akik annak lehetőségét vizsgálják, hogy mikor már a túlvilágon vagyunk, az utókor akkor kapja kézhez e-mailünket, benne "szellemi örökségünkkel" (ökörségünkkel?!). Bezzeg azt nem mondják, hogy a kézbesítés biztonságát nem mindig tudják szavatolni, hiszen bonyolultsága és zsúfoltsága okán a világhálón vannak olyan üzenetek is, amelyek sosem érnek célba.

Nem akarta, hogy megmentsék

(Csütörtök, december 22.) Megmosolyogni való új-zélandi történettel traktál bennünket a ma.hu portál: két búvár mentőkalandjáról. Akik bajba kerültek a nyílt tengeren, mert hajójuk, ahonnan a mélybe merültek, bedöglött motorral lassan a part felé sodródott, ők pedig menedék nélkül maradtak. A hajó parancsnoka riasztotta a parti őrséget, hogy siessen a búvárok megmentésére. Az őrség mindjárt be is indított egy helikoptert, amelyik rábukkant az egyik búvárra: éppen egy sziget felé úszott. Jelezte, semmi baja. A helikopter tovább repült, s a szigetecske fölé érve észrevette, hogy a másik búvár éppen egy sziklán mászik fölfelé.

A helikopterről egy férfi kötélen leereszkedett hozzá és kérte, hogy jöjjön vele. A búvár határozott nem-et intett: jól van ő a szárazföldön, őt ne mentse meg senki légiúton, mert neki tériszonya van. A légimentő egészen el volt képedve, sokáig szóhoz se tudott jutni. Mikor a sajtónak elmesélte a történteket, leszögezte: "15 éve dolgozom helikopteren, de olyat még nem tapasztaltam, hogy kerek perec visszautasítsanak."

Minden jó, ha a vége jó (ugye, karácsony jön, ne rettentsük el a szíveket): a búvárokért végül egy motoros csónakot küldtek, ami megoldott minden valós vagy képzelt tériszonyt.

Még egy nácival kevesebb

(Péntek, december 23.) Természetes halállal, magas életkorban (91 éves volt) távozott az élők sorából nemrég az a náci orvos, aki fogyatékos gyermekek elpusztításában vett részt, majd a háború után gyermekagy-kutató lett Ausztriában. Náci múltjáért többször is bíróság elé állították Henrich Grosst, de mindig sikerült megúsznia a büntetést.

Életrajza, dióhéjban: 1932-ben belép a Hitlerjugendbe, majd az SA tagja lesz, később belép a nemzetiszocialista pártba. 1940-től dolgozott orvosként, s részt vett a náci eutanázia-programjában, amelyet az "értéktelen életek" megsemmisítésére hajtottak végre.

Egyszer két évre elítélték, de felmentést kapott. A hetvenes években újra perbe fogták, de elévülés miatt a vádat ejtették. Közben komoly sikereket ért el az agykutatás terén, díjakat is kapott. Gross 1981-ben ment nyugdíjba, de 1997-ig bírósági orvosszakértő maradt. Utoljára 2000 márciusában állították bíróság elé, de 30 perces tárgyalás után megszüntették az eljárást ellene, mert szakvélemény igazolta, hogy a vádlott fokozódó elmegyengeségben szenved.

Túlélés ez a javából. Nem mindenkinek volt ilyen angolnasorsa a háború végi összeomlás után. De az ilyen hírekből láthatjuk, hogy azért nem kevesüknek sikerült!

Őszikék kalappal

(Szombat, december 24.) Nyáron egyszer fogtam magamat és bebarangoltam a Margit-szigetet. Csak úgy, kószán, céltalanul. Ahogy az az ember cirkál, aki nem fél az eltévedéstől, mert egy olyan szigetről nincs ahogy nyomtalanul eltűnni, labirintusába veszni, hiszen a Duna minden oldalán jó irány- és tanácsadó.

Természetesen nem kellett sokat kóborolni ahhoz, hogy Arany János tölgyeit fölfedezze az ember, sőt azt a helyet is, ahol szeretett elüldögélni, s a lombok megszűrte fénybe hunyorogni. Őszikézni, a "kapcsos könyvbe" egy-egy verset, balladát beleírni.

Irom itt mindezt, pedig hát ez tananyag a javából, az a címe, hogy Arany János öregkori lírája, azt mondják, e kései versek a híd a klasszikus magyar verselés és a modern líra között, egyfajta költői megvilágosodás arról, hogy lehet másként, meghittebben, közvetlenebbül, őszintébben, a lelkünkbe nézve verselni, vallani és vállalni.

Most örömmel bukkantam a net-en, a Magyar Elektronikus Könyvtárban (http://mek.oszk.hu/00500/00596/html/) egy remek összeállításra, amelyet Szegeden Kokas Károly és Tóth Margit készítettek el 2001 karácsonyán az Őszikékről és a jelenség egész hátteréről. Csodálatosan alapos munka. És egész más szemmel olvashatjuk Arany kapcsos könyvét: mintha a mi fejünkön lenne az a kalap, amit a szalontai múzeumban őriznek.

ARANY JÁNOS egy "őszikéje":

"A hazáról"

A hazáról egy merész szót

Én is ejték hajdanába'

Mikor annyit is nehéz volt:

Most közömbös lettem s gyáva.

Most!... mikor szabad sajtó van,

És üvölt a pajkos gyermek,

S vénasszony az utc'ajtóban

Nagy-bátran fülébe ordít

A királynak, miniszternek.

(1877. júl. 12.)

Irány a szárazföld

(Vasárnap, december 25.) Martin Whyte, a sheffieldi egyetem paleontológusa szerencsésnek mondhatja magát. De csak a lelet miatt, amit a skóciai partoknál talált, méghozzá egy tengeri ősskorpió hat lábának és hasának teljes lenyomatát. Mert a lelet kiértékelése, vizsgálata és értelmezése már az ő szívós munkáját dicséri.

Azt állítja most, a dolog végére járva, hogy ez a megkövült lenyomat azokat az első lépéseket dokumentálja, melyeket ez az ősskorpió a tengeri létből a szárazföldivé válás felé megtett. A kutató a Nature c. brit természettudományi magazinban ismertette felfedezését, s elmondta az ősskorpióról, amit érdemes tudnunk. Eszerint, a Hibbertopterusok, amely fajtához a nyomot hagyó is tartozott, 300 millió évvel ezelőtt haltak ki. Hosszuk 1,6 méter volt.. "Ismereteim szerint ez nemcsak a legjobb nyom erről az ízeltlábúról, hanem az első bizonyíték arra is, hogy tudott élni a szárazföldön is" - így Martin Whyte.

Aki mellesleg abból, hogy az állat két hosszabb lába olyan hold alakú nyomokat hagyott a földön, amelyek ívben fedték egymást, még azt is kikövetkeztette, hogy a hatalmas skorpió rendkívül lassan vonszolta magát.

Most már csak azt kell kiderítenie a tudománynak, hogy mi vonzotta vagy taszította e speciment a szárazföld felé, mert azóta se a szárazföld nem került túlsúlyban, sem a tenger nem veszett ki e planétán.

Az amerikai unokahúg

(Hétfő, december 26.) Ezt nevezik ám hírnek: Amerika első számú közellensége, Oszama Bin Laden unokahúga énekesnő - ami még nem újdonság -, viszont az Amerikai Egyesült Államokban lakik, a neve Wafah Dufour; és ez már kész megdobogtatni a szenzációhajhász szíveket.

Csakhogy az élet rendje: egy meleg, egy hideg. Mert az Al-Kaida vezér sose találkozott unokahúgával, és az sem vele. Legalább is igy nyilatkozott a sikeres topmodell a GQ nevű ausztrál férfi magazinnak. A nyilatkozatra pedig azért került sor, mert a lap januári számának címlapján az énekesnő lesz látható, megcsodálható nagyságban.

Itt már csak az fér el, hogy felmondjuk a hirtelen felkapottá lett énekesnő életét, aki Amerikában született, New Yorkban él és a szeptember 11-i terrortámadás után gyorsan fölvette az édesanyja nevét, ami biztos, az biztos-alapon. Ám hiába volt a névváltoztatás, mert származásának rossz ómene tovább kíséri ma is. Annak ellenére, hogy a családi rokonság legalább 400 tagot számlál, s azok zöme egyáltalán nem tehet arról, hogy olyan személy is van a családban, mint az Al-Kaida vezére.

Zászló vajdasági magyaroknak

(Kedd, december 27.) Napi pótkávéadagunk alapanyagát ma az újvidéki Magyar Szóból merítjük, amelynek karácsonyi száma hírül adta: elmúlt péntektől törvényesen jóváhagyott nemzeti szimbóluma - zászlója - van a vajdasági magyarságnak. Igaz, a javaslatot a köztársasági Magyar Nemzeti Tanács még szeptemberben elfogadta, de most a kormányfő elnökletével maga a Köztársasági Kisebbségi Tanács bólintott rá arra, hogy "az állami ünnepek és közösségünk nemzeti ünnepei alkalmával tűzhető ki hivatalosan a közhatalmi szervek és szervezetek épületein, illetve helyiségeiben. " Természetesen, csak azokon a vidékeken, ahol a magyar nyelv hivatalos nyelvnek számít.

Ugyanakkor három hivatalos nemzeti ünnepet is kaptak a délvidéki magyarok: március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át. (Nem semmi!)

És akkor lássuk a zászlót: a törvényi előirásban "három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. A jelkép közepén egy hegyes talpú, hasított pajzs található, amelynek első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott, második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt, a pajzson a magyar Szent Korona nyugszik. A jelkép hosszának és szélességének aránya 3:2”.

Amihez kívánunk a délvidéki magyaroknak sok egészséget, más magyar kisebbségeknek pedig hasonló inspirációt, amennyiben ennek szükségét látják.

Expedíció egy szűz vulkánba

(Szerda, december 28.) Spanyol expedíció indult útnak e napokban az Egyenlítői-Guineához tartozó Bioko szigetére, ahol van egy több millió éve keletkezett vulkán (Caldera de Luba), ahová ember még nem tette be a lábát.

A szigetet magát már bejárták többször is, hiszen a sziget maga természeti ritkaság, sokat nem zaklatott földi paradicsom, amelyet még nem bolygatott meg a civilizáció. Természetesen a növényzettel sűrűn benőtt, titokzatos kráter külön vonzerőt jelent a spanyol tudósoknak. Nem véletlen, hogy az expedíciót már jó pár éve szervezik Ignacio Martin Sanz, a madridi műszaki egyetem erdő-zoológiai professzora vezetésével. A professzor apja maga is kötődik a szigethez: korábban az ő segítségével sikerült részletes katonai térképeket készíteni a vidékről.

Az expedícióban zoológusok, botanikusok, orvosok, katasztrófa-elhárításra specializált tűzoltók vesznek részt. A 4500 kilogrammnyi felszerelést 45 helyi teherhordó viszi. Ebben a felszerelésben van több mint 5000 méter kötél is, mivel az 5 kilométer átmérőjű kráter legmélyebb pontja 2.261 méterrel a perem alatt van és az oldalfalak merőlegesek - írta az El País.

A vulkán kráterét őserdő borítja, s az a hír járja, hogy tulajdonképpen egy régi temetkezési helyen tört ki és ma is ott tanyázik egy tóban Lombe, a hely istene. Mások úgy tudják, hogy lent él egy pigmeus törzs, gorillák és másfajta majmok társaságában. Mindenképpen remélik, hogy a kutatások ismeretlen növények, gerinctelenek, halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök felfedezését hozza magával, de ha egyéb meglepetések lesznek, annak is állnak elébe.

Katasztrófák évadja

(Csütörtök, december 29.) Év vége: összegez mindenki. Nyereséget, hiányt, reményt, veszteséget. Örömet, fájdalmat.

Katasztrófahírekre (is) kihegyezett hírügynökségek állítják, az UNICEF forrásaira hivatkozva, hogy a leköszönő esztendő, mármint 2005 nem csupán a balesetek és katasztrófák terén bizonyult eddig csúcsnak, hanem olyan értelemben is, hogy emberemlékezet óta soha annyi csapás nem sújtotta a világ gyermekeit, mint az idén. A "kínálat" e téren igen változatosnak mondható: természeti csapások, éhínség, fegyveres konfliktusok sorozata. Ami egyként sújtotta ugyan a felnőtteket is, de éppen emiatt jutott árvaságra s nyomorba nagyon sok kiskorú is.

Az UNICEF szerdai közleménye szerint a tucatnyi országot sújtó tavaly decemberi ázsiai szökőár, a dárfúri fegyveres konfliktus, a nigeri és a malawi élelmiszerhiány, az etiópiai és az eritreai rossz termés, a rendkívül pusztító atlanti hurrikánidény, a pakisztáni földrengés és a többi katasztrófa együtt korábban nem tapasztalt mennyiségű feladat elé állította a szakosított szervezetet.

Ugyanakkor feldobták a labdát is: s a jövő vagy alulteljesít majd ehhez képest, ami nem is olyan rossz, vagy túlszárnyalja az eddigi rekordot, amitől az már kisebbnek, enyhébbnek tűnik, pedig mi szenvedés marad így is mögötte!

Csókok kapuja alatt

(Péntek, december 30.) Divatok, újítások, spanyolviasz... Ez mondható arra a beharangozott esketési gyakorlatra, melyet 2006-tól az oltániai Tg. Jiuban bevezet az anyakönyvi hivatal.

Arról van szó, hogy Constantin Brancusi világhírű román származású szobrász itt felállított monumentális munkáját bevonják a házasságok, eljegyzések vonzóbbá tételére. nagy favorit e tekintetben A Csók Kapuja nevezetű alkotás, amely hatalmas márványtömbökből készült, tulajdonképpen valóban egy kapu, a szobrász utánozhatatlan kézjegyével és egyszerű szimbolikájú motívumával.

A kapu alatt aztán 2006 elején, mindjárt az új év első pillanatában tucatnyi jegyespár fogad majd örök hűséget. Mindez persze reklám, amihez az is hozzátartozik, hogy a vállalkozó kedvű jegyeseket a polgármesteri hivatal munkatársai tortával és pezsgővel ajándékozzák meg.

A Kapu környéke különben mindegyre a jeles szobrászt idézi: a közelben áll A Hallgatás Asztala és a Végtelen Oszlop is, amelyek e páratlan román zseni hagyatéka hazájának (ugyanis nem tudta magával vinni), annak az országnak, amely őt az utolsó pillanatig megtagadta, örökségét nem vállalta.

Most, mintegy késői bánatként úton-útfélen hozzá folyamodnak, őt méltatják, vele dicsekednek. A késői bűnbánat jele volna ez? Vagy tán a gátlástalanságé? Előfordulhat, hogy is-is?

Hitler-sztorik

(Szombat, december 31.) Nem tudom, mi szállt meg az év utolsó napjaiban, mert hirtelen érdeklődni kezdtem Hitler és környezete utolsó napjai után. Talán a Discoveryn és az m2-őn sugárzott Sztálin-trilógia tette (lásd Pótkávé, 334.), hogy ám lássuk akkor azt a másik diktátort is.

Ehhez kapóra jött két kölcsönbe kapott könyv: Alison Leslie Gold: Az ördög szeretője. A nő, aki együtt élt és halt Hitlerrel. (Eva Braun naplója, Gold Book) és Traudl Junge-Melissa Müller: Az utolsó óráig (Hitler titkárnőjének visszaemlékezései, Képzőművészeti Kiadó, 2002).

Az első olvasmányosabb, de sekélyebb: tulajdonképpen néhány eredeti naplólap és levél állt a szerző rendelkezésére, aki ilyen-olyan emlékezésekből, információkból állította össze fiktív szövegét, amiből egy ellentmondásos szerető-kép áll össze bennünk, aki szörnyen kétségbeesik attól, hogy a vég napjaiban odalesz a mindennapi feketekávé, s helyét valami iszonyú lötty - a pótkávé foglalja el. Ráadásul Hitlerről nem tudunk meg többet, mint amit más dokumentumok révén már tudtunk. Kár volt a ráfordított időért.

Annál is inkább, mert a második könyvből mindegyre visszaköszöntek azok az elemek, amikre az első is biztosra mehetett: nem csoda, hogy az egykori titkárnő benyomásai és beszámolói hitelesebbek, sokszínűbbek és tényszerűbbek. Ez avatja olyan alapművé, amire bátran építkezhettek A bukás. Hitler utolsó napjai c. német film készítői, amely az idei évben került világszerte - nagy viták közepette - bemutatásra.

De a Hitler-irodalom rendületlenül tovább gazdagszik: a most záruló év egyik szenzációs felfedezése volt (két fiatal német történész: Henrik Eberle és Mathias Uhl bukkantak rá moszkvai levéltárakban kutatva) az az egy példányban elkészült dokumentumkötet, melyet kimondottan Sztálin részére, az atyuska 70. születésnapjára állított össze a KGB azokból a vallomásokból, melyeket a Hitler legközvetlenebb környezetében élt kortársak tettek a szovjet titkosszolgálat embereinek a háború befejezése után. Minden bizonnyal az egykori titkárnő, Traudl Junge vallomásai is ott vannak a 15 íves kézirathalomban, amely immár nagy sikerrel angolul és németül is megjelent.

2006.

Újévi hóhelyzet

(Vasárnap, január 1.) Mivel a világon - azon kivül, hogy beköszöntött az újév, s mint mindig, ettünk, ittunk, koccintottunk, petárdáztunk, nagyokat szunyáltunk meg minden egyéb - semmi különös újság (azon kivül, hogy a most ránk törő télben az oroszok készülnek elzárni a gázcsapot Ukrajna felé, aki viszont, védekezésül, a nyugat-európaiaktól veszik le, sápként, a hiányzó mennyiséget), unalmunkban azt nézegetjük, hogy merre hogyan pilinkél vagy kavarog a hó. Illetve, hogy mit idétlenkedik a környezetünkben lévő higanyszál.

A klasszikus téma, amikor nincs min zsörtölődni: hát az időjárás!

És "szerencsénk" van, mert történik egy s más, a tévék is rájátszanak erre témaszegénységükben, mi most csak abban igazítjuk el a gyanútlan olvasót, hogy a küszöbén túl, kissé távolabbi koordinátákon milyen szelek fújnak.

Mindjárt itt egy tátrai lavina: 8-an indultak el hegyet mászni, 7-tel közülük végzett a lavina. A nyolcadiknak isteni szerencséje volt... Meg részben annak az ötnek, akik holttestét már megtalálták. A többieket még keresik...

Tömegbaleset, a nagy havazás miatt Olaszországban. 2 busz és több autó ütközött egymásnak az ország középső részén. Tizenkét sérültet vittek kórházba. Öten meghaltak. Mondják, Milánóban 48 órás hóriadó volt.

Hirügynökségek úgy tudják: Németországban hófúvások és jeges vasúti sínek akadályozták a közlekedést. Franciaországban és Belgiumban is káoszt okozott a hó, késnek a vonatok és a repülők, csakúgy, mint Svájcban, ahol a baseli repteret több órára le is zárták. Hóviharok bénítják a közlekedést Lengyelország középső és déli részén, a Varsó és Gdansk közötti autópálya lényegében járhatatlan.

És akkor nézzünk ki mi is az ablakon: mit látunk? Köd, zúzmara, jég, bágyadt napsütés, jégvirág, pára, kihalt utcák. Indul az év. Mi még várunk egy kicsit a melegedőben.

Egy plakát eredettörténete

(Hétfő, január 2.) Váratlan, égi ajándék: netes ismerősünk, dr. Szőcs Károly besegített a pótkávéfőzésbe. Isten tartsa meg a szokását! Lássuk, mit főzött nekünk?

Subject: exploziv!

A csatolmányban mellékelt plakát (a Magyar Nemzetből letöltve) nagy kavarodást váltott ki. Na már most, nem vették észre, hogy a fotó Gustave Courbet (1819-1877) híres festményén ábrázolt női ágyék kamera előtti rekonstrukciója!

A szóbanforgó festmény a párizsi Orsay-képtárban tekinthető meg, címe: L'origine du monde. Mindez azonban eléggé banális. Van azonban a képnek egy jeles magyar vonatkozása is, nevezetesen: Hatvany Ferenc báró megvásárolta a képet párizsi évei alatt (1910), mielőtt a képről tudott, hogy megrendelője Khalil Bég török diplomata volt. Hatvany azonban megvásárolt még egy Courbet-festményt is, amit finom zsánersarokkal felszereltetett a meztelen női ágyék elé, s budai lakásán későesti asztalbontáskor barátainak felnyítva, a férfitársaság elismerően felsóhajtott.

Báró Hatvany lakását 1945-ben bombatalálat érte. Ezután nem ismert a képek további sorsa, csupán mai jelene: a zsanérsarokra szerelt tájkép ma a Szépmüvészeti Múzeumban látható; a női ágyék pedig Párizsban az Orsay-ban.

Most pedig a nagy bécsi, több mint 150 plakát-akción bemutatott grafikán kifogásolták magát a gondolatot, mit is akar mondani a plakátot készítő müvésznő?

Mellékelem az inkriminált plakátot és Courbet képét is. Üdv: SzK

Ez eddig rendben, s nincs is más hátra, minthogy ellenjegyezzem, így ni!

Míg nyolcasokat írnak a jégre...

(Kedd, január 3.) Év eleje, hideg, hó, jég. Nem csak hóvihar, köd, áradás, lavina. Sízés is. Korcsolyázás. Hancúrozás a hóban. Ilyen az élet: rossz is, jó is. Elegyes.

Bad Reichenhallban, Bajorországban mindez gyászos valójában mutatkozott meg tegnap délután. Mintegy hatvan ember, köztük sok gyerek korcsolyázott a tegnap a fedett jégcsarnokban, írták a nyolcasokat, a köröket, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Zenével, ünnepi hangulattal. Gyanútlanul. Odakin rengeteg hó hullott. Napok óta. A tetőre is jutott belőle. Jól megült. Paplanosan, vastagon. Olyannyira, hogy egy idő után a csarnok tetőzete hosszában megrepedt és az egész mindenség a korcsolyázók nyakába zúdult.

A gyászos mérleg kedden hajnalban: a mentőlakulatok eddig hat holttestet emeltek ki a romok alól, és további négy személyről tudják, hogy az épület maradványai között fekszenek. Ez utóbbiakról szintén feltételezik, hogy életüket vesztették. A mentőalakulatok ugyanakkor további eltűnt személyeket is keresnek. Legalább 32 sérült, köztük többen súlyosan. Mondják is olykor: ne menj a jégre, ha nem akarsz elcsúszni. Bár milyen az ember? Szívesen kockáztat. Csúszik, csúszik, siklik, semmi meg nem állítja, aztán megtörténik az, ami olyankor szokott történni, amikor a látlelet vételekor objektíven megállapítható: rossz időben, rossz helyen voltunk...

Képbe bújtatott vírusok!

(Szerda, január 4.) A mai pótkávéhoz, biztonság kedvéért, nem biggyesztünk képet. Hogy ne mi legyünk azok, akik miatt pánikba esnek a számítógép-tulajok. Mert ugye, akik ide klikkelnek, azok potenciális felhasználóknak tekinthetők.

Rossz hírekkel indult ugyanis 2006. A földgázháború mellett mist itt az arctalan és névtelen hackerek újabb "meglepetése": egy olyan számítógép vírus, amely akkor is bekerül a számítógépünkbe, ha egyszerűen megnézünk egy fertőzött weboldalt vagy átveszünk egy e-mailt, anélkül, hogy letöltenénk vagy kinyitnánk!

Eddig legalább megvolt az a fair play lehetőség, hogy ha nem csomagoltad ki a "bombát", akkor az nem robbant, ártalmatlan maradt. Elég volt az átlagnál figyelmesebbnek lenni és megúsztad.

Ámde most már nem tudni, honnan ugrik ki a nyúl a bokorból. Mi reméljük, hogy a Káfé bokraiból semmiképpen. Hiszen arra csak úgy kerülhetnek fertőzött "néznivalók", ha valaki feltöri a kódokat, s illetéktelen kakukktojásokat helyez el. Reméljük a legjobbakat. S mivel a Windows rendszerű gépeket fenyegeti a legnagyobb veszély (kb. százmillóra becsülik a számukat, de több is lehet, tekintve a nem tiszta telepítéseket), az emberek a Microsoft-tól várják a megmentő lépést. Ami egyelőre elmaradt: a cég jelezte, hogy ismeri a problémát és tanulmányozza. Ennyi. Na igen, s egy jótanács, Microsoft módra: legyünk óvatosak!

Igyekszünk.

Kína és az Arany Pálma

(Csütörtök, január 5.) Alig léptünk be az évbe, már ismert az idei Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnökének neve: Wong Kar Wairól van szó, aki az első kínai zsűrielnök a fesztivál történetében.

A jelek szerint a nagy tekintélyű filmfesztivál kezdi komolyan venni önmagát és a szakmát: teljesítmény- és értékorientált bírákkal kívánja megmérni a nemzetközi filmmezőnyt. Tavaly Emir Kusturica rendező volt a zsűri vezetője, az idén az a jeles kínai rendező adja majd át az Arany Pálmát az arra érdemesítettnek, aki Szerelemre hangolva c. filmjével 2000 óta ismertté tette magát és művészetét az egész világon.

Wong természetesen nem mai csirke Cannes-ban: 1989-ben már jelen volt a fesztiválon, egy televíziós film forgatókönyvírójaként. Különben 1958-ban született Sanghájban, most Hongkongban él. 1997-ben forgatta rendezőként Argentinában Édes kettes c. filmjét, ami rendezői díjat kapott.

A hír hallatán Wong úgy reagált, hogy igen megtisztelve érzi magát a választásért, s egy régi kínai közmondást idézve fogalmazta meg zsűrielnöki szándékait: "Soha nem tudjuk előre megmondani, honnan fúj a szél, de mindig nyitva kéne hagyni az ablakokat".

A tiltott kaviár

(Péntek, január 6.) Nem sokat ettem életemben, valódi kaviárt talán sosem - hiszen az igazi hazája tulajdonképpen a Kaszpi-tenger, onnan származik a fekete kaviár 90 százaléka, amelynek az exportja, külföldi értékesítése 2006-tól kezdődően tilos.

A kaviárt adó tokfélék védelmében hozta e határozatot a genfi ENSZ CITES-konferencia, leszögezve, hogy csak azok a termékek adhatók el külföldön, amelyek e célra szolgáló tenyészállományból származnak.

A hírt ismertető National Geographic szerint az intézkedés a legnagyobb exportőröket - Iránt, Oroszországot, Kazahsztánt, Kínát és a kelet-európai országokat - érinti leginkább, mivel a tokfélék legjelentősebb élőhelye a Kaszpi- és a Fekete-tengerben, valamint az Amur és a Duna alsó szakaszán található.

Sajnos, a tilalom inkább csak eszmei, mert annak a szervezetnek, amely e döntést hozta, nincs ellenőrzési joga sem a halászat, sem a kereskedelem fölött, ezért félő, hogy az érdekeikben érintett országok tovább folytatják majd üzemszerű kaviártermelésüket és kereskedelmüket, hiszen abból igen jól meg lehet élni.

A kaviár ma is igen keresett ínyencség a világpiacon, ám kereskedelme, a fennálló korlátozások révén mindinkább kerülőutakon, illegálisan történik. Igy a nagy vásárlónak számító Franciaország kaviárellátásának 90 százaléka a törvény megkerülésével történik, magyarán: csempészáru.

A helyzet aggasztó, hiszen a WWF szerint az elmúlt évtizedekben a tokfélék populációjának 70 százaléka eltűnt, ami akár irtóhadjáratként is elkönyvelhető.

A kaviárnak két fajtája létezik: a lazacfélékből nyert vörös, és a tokhalfélékből fejtett fekete. A terméket élő halból kell "lefejni" és igen gyorsan kell sózni, hűteni, mert hamar megromlik. Manapság egész nagyipar foglalkozik a tartósítással és a csomagolással, amelynek művelete nem tarthat tovább egy negyedóránál.

Gyönyörűség a borzalomban?

(Szombat, január 7.) Így jellemzi a New York Times az idei Oscarra benevezett Sorstalanságot, Koltai Lajos sokat vitatott filmjét Kertész Imre Nobel-díjas regényéből. A filmet ugyanis ma mutatják be az Egyesült Államokban. A lap tekintélyes kritikusa azt irja, hogy a Koltai féle film messze kiemelkedik a holokausztot tárgyaló alkotások sorából. Szerinte a mű vizualitása gyönyörűséges és összetéveszthetetlen.

Személy szerint Roman Polanski A zongorista c. munkájára emlékezteti. A film egyszerre őrjítő és logikus - írja -, és ez egyidejűleg teszi kalandfilmmé és szenvedéstörténetté a Sorstalanságot. A csonttá és bőrré lesoványodott Gyuri szemei egyre nyitottabbak lesznek, egyre jobban látja a terrort, meglátja a gyönyörűséget a borzalomban és a túlélés esélyét.

Érdekes módon, az, ami nem hangzott el a magyarországi kritikákban, pontosabban, amit sikerült elhallgatni, azt az óceánon túl kimondják, nevén nevezik. Hogy Ennio Morricone muzsikája operaian sodró erejű, hogy a film szerkezete elliptikus, hogy sikerül a filmnek átmentenie azt, ami a regényben sajátos: az elmondhatatlant.

Különben nem ez az egyedüli new yorki lap szól elismerően a Sorstalanságról: "Nem szentimentális, hanem misztikusan őszinte, művészi", "Amennyire vissza lehet adni egy visszaadhatatlan könyvet, az Koltai Lajosnak sikerült." (így a Village Voice). A New York Daily News 3 és fél csillagot adott a maximális 4-ből a Sorstalanságnak, a New York Post viszont már nem fukarkodott: mind a négyet megadta.

Rózsaszín havak

(Vasárnap, január 8.) Gyönyörűszép reggel borult a Hargitára: a havas hegyoldal, erdőtarajával csupa rózsaszín lett ma reggel a felkelő nap ragyogásában. Ilyenkor a leghidegebb a reggel. A gyilkos fagy olyan, mint egy gyönyörű nő: rádmosolyog és biztosan kinyír!

Ilyen körülmények között csak olyan hírekre van füle az embernek, mint ami ezután jön: "A közelmúltban lehullott rekord mennyiségű hó Japánban teljes káoszt okozott... Néhány régióban csaknem négy méteres hótakaró halmozódott fel! A hatalmas hótömeg elérte az emeletes házak első szintjét. Ha továbbra is ennyi hó hullik, szükség lesz a hadsereg bevetésére is...Ötvenheten vesztették életüket a havazásban."

Egy országgal nyugatabbra, csak ahajt, a "szomszédos Kínában" sem rózsásabb a helyzet: heves hóvihar és -45 fok okoz rendkívüli állapotot Kína északi részén fekvő Xinjiang államban. A térségből közel 100 000 embert kellett kitelepíteni.. 20 éve nem mért hideget regisztráltak a hőmérők, a térségben lehetetlenné vált a közúti és légi közlekedés..."

Ó, hát akkor itt fogvacogtató meleg: csak -15 fok van. Igaz, e hőfokon nem fő meg a tojás, de nem is születik abszolút hideg rekord. Úgy hogy csak ne sírjunk, élvezzük a rózsaszín havak látványát az ablak mögül.

Fonák Caragiale

(Hétfő, január 9.) Tompa Gábor rendező ismét (kolozsvári) polgárt pukkaszt, ezúttal nem stúdióelőadásban, hanem vállalja a nagyszínpad ódiumát: Caragiale Elveszett levelét fordított szereposztásban állította színpadra, mégpedig úgy, hogy a férfiszereplőket nők játsszák, az egyetlen női szereplőt pedig férfi. Természetesen nem álcázva, nem elrejtve az alakok valódi nemiségét, csak úgymond felszabadítva őket bizonyos karaktersablon kényszere alól - mondja a rendező, mert most minden valamire való lap eziránt érdeklődik tőle. Tompa pedig semmit nem rejt véka alá. S mivel a puding próbája az evés, a színielőadásé pedig a bemutató s az utána sorjázó előadások, várjuk meg türelemmel a végeredményt.

Tény, hogy Caragiale mester, bár sok borsot tört a társadalom orra alá és szeretett furcsaságokat fölfedezni kortársai életében, maga is meghökkenne egy ilyen ötleten és erős szkepszissel viseltetne a végeredmény iránt. Szerintem joggal: színészek kell hogy legyenek a talpukon, akik ebből a fonák feladatból a szerepek lényegét hozzák, nem pedig eddigi férfi vagy női karakterjegyeiket.

Végül is, ha az életben minden felcserélhető, s a mondanivaló így még jobban kihangsúlyozható, akkor mi szükség van egyáltalán drámaíróra? Legjobb, ha a rendező áll neki kitalálni a jobbnál jobb ötleteket, fordulatokat, szerepeket, poénokat, s keres hozzájuk néhány lökött embert, akik azokat magukévá teszik, s igy várják a nagyérdeműt, hogy betévedjen a nézőtérre.

Vita az erdőről

(Kedd, január 10.) A Stanford Egyetem egyik fizikusa és környezettudósa állóvízbe dobott egy jókora követ azt állítva, hogy a kanadai erdők pl. ronthatnak a globális felmelegedés helyzetén, ahelyett hogy hűtenék a földet.

E kijelentésre ugyancsak felzúdult a hivatalos tudományosság, de Ken Caldeira nem hagyja magát. Elmélete megfogalmazása óta egyet magyaráz kollégáinak és a közvéleménynek. A Havaria hírügynökség szerint pl. imigyen:

- Ez nem azt jelenti, hogy a globális felmelegedés elleni sikeres harc érdekében le kéne gyalulni az erdőket. Az erdők sok szempontból értékes ökológiai sajátságokkal rendelkeznek. Ámde elhamarkodott, s az is meglehet, hogy abszolút rossz gondolat új erdőket telepíteni, a meglévők fenntartása mellett, abban a hitben, hogy ezzel hűthetjük a Földet. Ha véget akarunk vetni a globális felmelegedésnek, jobb, ha kevesebb fosszilis anyag égetésével kezdjük a folyamatot.

Telepítésellenes elgondolása további megrökönyödést váltott ki. De hát emberünk nem a levegőbe beszél. Úgy látja, hogy a fásítás erőszakolása elfedi a lényeget: azt, hogy kevesebb üzemanyagot kell égetni a földön, s ezáltal visszafogni a széndioxid-termelést.

Nem hallgatja el kísérletének lényegét sem. Abból indul ki, hogy igaz az, hogy fák nevelésével széndioxidot vonunk ki a levegőből. Ezzel eltávolítjuk és bezárjuk a fába azt a gázt, amely a globális felmelegedésért leginkább felelős. Szerinte viszont csak a trópusi esőerdők hűtik a Földet, nemcsak hogy magukba szívják a széndioxidot, de nagymennyiségű nedvességet leadva a napfényt az űrbe visszatükröző felhőket képeznek. A mérsékelt égövi erdőkkel - amelyek jórészt az USA-ban és Dél-Kanadában tenyésznek - valamint a hideg sarkvidéken található boreális erdőkkel azonban gond van. A fáknak az a rendeltetésük, hogy nagy energiatömeget szívjanak magukba a Napból. Ennek nagy részét azonban hő formájában fokozatosan kiengedik magukból. Különösen igaz ez az északi, hideg, sötét erdőkre, de a mérsékelt öv juhar, nyár és bükk erdeire is. A trópusi erdőktől eltérően Kanada erdői nem párologtatnak ki sok hűtőhatású nedvességet.

Ken Caldeira számítógépes modellje azt mutatja, hogy a melegítő hatás sokkal erőteljesebb, mint amit az erdők széndioxidot elszívva hűtéssel végeznek, különösen azért, mert a vágásérett erdők nem vonják ki az összes széndioxidot, mivel nem nőnek örökké. Az egyik szimulált modellen a kutatócsoport a teljes északi féltekét erdőkkel fedte le, s a felszíni levegő közel 3 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedését észlelte.

Ennek ellenére Caldeira szereti az erdőt. Szerinte jó élőhelye növénynek, állatnak. És harmonikus díszlet az emberiség életéhez.

Székelyföld, századik szám

(Szerda, január 11.) Nyolc esztendeje jelenik meg kulturális folyóirat Csíkszeredában. Az 1997 októberében indult Székelyföld jól kinőtt az Isten markából: a főszerkesztő Ferenczes István szerint száz lapszámot megérni egy folyóiratnak annyi, mint egy ember vállán a századik esztendő. S ha ebben van némi költői túlzás is, az azért nem semmi, hogy a rendszerváltás után indult annyi lap- és folyóiratkezdemény közül éppen ez maradt talpon, pedig hát az első években a megszűnés szelei több ízben is meg-megcsapták a Székelyföldet.

Csak hát egy lapot, amelyet valóban olvasnak, amelyre elő is fizetnek, nehezebb kétvállra fektetni: 1200 biztos vevő nem semmi egy erdélyi folyóirat esetében!

Az ünnepségre, amely épp a tegnap öltött formát (sajtótájékoztató, felolvasóest kürtőskaláccsal és kokojzapálinkával), a megszokottnál kétszerte vastagabb ünnepi számot hozott ki a szerkesztőség, s ezzel együtt arculatot is váltott: a szürke karton fedőlap helyett ezután fehér fóliázott kartonba csomagolva keresi föl az előfizetőket és alkalmi olvasóit.

Ugyanakkor azt számolgatják, hogy ettől az évtől kezdve a 12 lapszám mellé egy évkönyvet is összeállítanak.

Az ünnepi szám szerzői mindazok, akik az évek folyamán Székelyföld-díjban részesültek, illetve a lap állandó munkatársai. Az izgalmas, hallatlanul gazdag összeállításból messze kiemelkedik az Irattár rovatban közölt két dokumentumriport: a Benkő Levente És mit mondanak a levéltári források? (Adalékok az 1944. szeptember 26-i szárazajtai magyarellenes mészárláshoz) és Tófalvi Zoltán Zúzmara-koszorút a sírra (Visky Árpád színművész halálának 20. évfordulójára) című írások. Ugyanakkor ígéretes ajándék az a néhány meglelt füzetlap, melyek azt jelzik, hogy a családi archívumban előkerült Székely János hadapródkori naplója, amelyben És mégis forog a föld címmel papírra veti németországi háborús hányattatásait. Ezek az élmények szolgáltatták az alapot a Nyugati hadtest c. pompás regényének megalkotásához.

A Székelyföld reméli: a napló majdani kiadója ő lesz. Nem lehetetlen...

Krimije válogatja

(Csütörtök, január 12.) "A detektívregény olvasása szellemi emberhez méltatlan dolog” - szögezi le Szerb Antal kitűnő világirodalom történetében, és ezzel be is fejezi a témát. Érdekes módon kortársa, az esztétikailag legalább annyira érzékeny Babits Mihály viszont igy elmélkedik a krimiről: "a kaland és az egyén lehetőségeinek korlátai egy rettenetesen uniformizált társadalomban, a lázadás és a zsarnokság: s éppen ez a probléma, ez az ellentét adja meg a detektívregények témáját. Azért jött oly mélyről, azért oly érdekes. S ha van műfaj ma, amely igazi, a nép lelkéből lelkezett, a nép fantáziájának kedves hősöket tud teremteni (a Rend vagy a Szabadság hőseit): az is a detektívregény. (Persze nem egyes silány detektívregényeket védelmezek: hanem magát a műfajt, mely a ponyva erős, szabad levegőjén érleli talán már a Formát egy jövendő Homérosz számára)."

E szöges ellentétben álló megállapítások okán a két kultúrember akár párbajra is kihívhatná egymást, de szerencsére, ez nem az a mód, amivel az irodalmi afférokat elrendezik, ezért marad kinek-kinek a maga ítélkezése és tapasztalata. Minden bizonnyal, a Babitsé áll közelebb az igazsághoz, mert a Szerb Antal féle vélemény csak azokra a krimikre állhat, amelyek nem iró keze alól kerültek ki.

Ma viszont, amikor nagyon sokan emlékeznek Agatha Christie-re, a detektívregény koronázatlan királynőjére (ezen a napon halt meg, harminc esztendővel ezelőtt), a kérdés továbbra is aktuális, de már nem ennyire akutan ellentmondásos: az irodalmi szinten művelt krimi ott van a művelt emberek könyvespolcán. És nem csak Poirot és Miss Marple felejthetetlen történetei, hanem Chandler, Dürrenmatt, Capek, Simenon, Stanley Gardner, Ross MacDonald, Rejtő Jenő és a többiek remek bűnügyi históriái is műveltségünk horizontját jelzik.

Jó krimi nélkül nem tudom, milyen olvasó vált volna belőlem. Szerencsém volt: bár leszaggatott fedelű könyvek kerültek kezdetben a kezembe, voltam olyan kíváncsi, hogy ne tegyem le az utolsó lapig. Csak egyszer lettem nagyon pipa: amikor egy kölcsönkapott kriminek hiányzott az utolsó oldala. És bár sejtettem, szinte százszázalékosan tudtam, ki lehetett a gyilkos, a szövegből hiányzó néhány végmondat ma is fájó hiánnyal ég bennem.

Bár már sem az íróra, se a könyv címére nem emlékszem, a beteljesületlenségre viszont: igen.

Próbababa, űri alkohol, oldalszalonna

(Péntek, január 13.) Ezen a mindenképpen fura napon (péntek és 13!) apró hírekben szemelgettünk.

Az első a közlekedésbiztonságot érinti: elkészítették az első női próbababát azokhoz a svéd tesztekhez, melyek az autótörések várható hatásait vizsgálják. Eddig (férfisovinizmus?) csakis férfibabákkal vizsgálták a karambolok következményeit, bár ismeretes, hogy a női test kétszer olyan törékeny, mint a férfiaké, s a volánnál nem csak a hímnem szokott ülni!

A másik meghökkentő hír: újra piálhatnak a MIR űrállomáson az ott tartózkodó űrhajósok. Átmenetileg ugyanis alkoholstop volt érvényben, amikor az orosz és amerikai kozmonauták közös űrállomásra szálltak. Korábban az oroszok nem tiltották a mértékletes ivást. A 2006-os tilalomfeloldást az űrprogram orvosai azzal indokolták, hogy a világűrben dolgozó legénység komoly munkát végez, néhány óra alatt akár több kilogrammot is veszíthet testsúlyából és egy kevéske alkohol segíthet, hogy az ember visszanyerje erejét.

Végül, a Romániából a téli ünnepek után nyugatra (haza)távozó, külföldön megtelepedett román állampolgárok csomagtartóiban turkáló magyar vámosok tapasztalatairól számol be az aradi nyugati Jelen. Eszerint a legtöbb kiutazó nagy mennyiségű szalonnát, sonkát (és egyéb disznóaprólékot), illetve házi készítésű pálinkát vitt magával. Szuvenírnek? Búfelejtőnek? Mégis csak működik az "otthon, édes otthon" jeligéjű nosztalgia?

Túlsúlyban a Bencék, az Annák

(Szombat, január 14.) A magyar belügyminisztérium az idén is közzétette az anyaországi lakosság névadási statisztikáit a www.nyilvantarto.hu címen elérhető honlapon. Ezek szerint a legtöbb gyereket Bencének (1889 fiú), illetve Annának (1414 lány) kereszteltek.

A fiúnevek toplistáján a következő helyeket a Máté (1571 névadás) és a Balázs (1409) foglalják el, majd a Dávid (1390) és a Dániel (1325) következnek csökkenő sorrendben.

A lánymezőnyben Anna után Viktória a második helyezett (1059 névadással), majd a Réka (1031), a Vivien (1007) és a Zsófia (978) következnek.

A honlapról egyúttal azt is megtudjuk, melyek az anyaországban jelen pillanatig elterjedt legnépszerűbb utónevek. A sort az Istvánok vezetik, majd a Lászlók következnek, majd sorban utánuk: József, János, Zoltán, Sándor, Ferenc, Gábor... Nőknél az élmezőny így mutat: Mária, Erzsébet, Ilona, Katalin, Éva, Anna, Margit...

S ha már a neveknél időzünk, lássuk a legelterjedtebb családnevek állását (2004 január elsején): Nagy, Kovács, Tóth, Szabó, Horváth, Varga, Kiss, Molnár, Németh, Farkas... Nem is érdemes tovább ragozni: maga a hétköznapi fantáziatlanság.

8 km magas vulkánkitörés

(Hétfő, január 16.) Még a múlt héten működésbe lépett egy 1986-ban egyszer már kitört vulkán Alaszka partjainál. Az Augustine névre hallgató természeti jelenség azóta se csillapodott: nyolc kilométer magasságba köpi a vastag hamufelhőt és felhője méltóságteljesen halad előre a 322 kilométerre található Anchorage város felé.

A pilóták azt a tanácsot kapták, hogy ha csak tehetik, kerüljék el a hamufelhővel szennyezett térséget. A lakosságot is intik arra, hogy tartsa csukva az ablakokat, ajtókat, s ne fűtsön olyan fával, amit vulkáni hamu lepett be. Az iskolai tanítást a múlt hét végén leállították. A tudósok biztosra veszik, hogy a következő napokban illetve hetekben több kitörés várható még. A hamufelhő okozhat egészségügyi problémákat, különösen olyan embereknél akik légzési problémákkal küzdenek, és veszélyt jelenthet a légijárművek és a gépkocsik motorjaira is. A kórházak ablakaira extra szűrőket szereltek fel a betegek biztonsága érdekében.

Igaz, hogy közvetlen életveszély nem áll fenn a térségben, de a szunnyadó veszélyek, melyeket hátrahagy, a nagyfokú szennyezés tovább nehezítheti az ott élők amúgy sem leányálom életét. A kutatók viszont elemükben vannak: próbákat vesznek, megfigyelnek, fényképeznek. Megörökítik a bajt.

Aki saját Disneylandet épített

(Kedd, január 17.) Budapestre készül a tudomány fenegyereke, a svájci Erich von Daniken, akit bármerre jár a földön, nagy érdeklődés fogad. Igaz, hogy a földönkívüliek döntő civilizációs szerepéről szóló elméletei némileg megfakultak az idő teltével, de mindig volt benne annyi invenció, hogy újabb és újabb elemeket rakjon hozzá tudományosnak mondott elgondolásaihoz.

Az egykori szállodaigazgatóból lett kutató sikerkönyvek tucatjaiban bizonygatta már igazát, s február 22-én a magyar közönségen lesz a sor, hogy kiderüljön: hagyja-e magát meggyőzni A múlt megoldatlan rejtélyei című előadás révén a budapesti Kongresszusi Központban. Különben azt gyanítom, hogy utazásának célállomása nem csupán Budapest lesz, hiszen a magot el kell hinteni, lehetőleg minél több helyen. Daniken ugyanis nagyipari módon űzi a tudományt és annak népszerűsítését: könyvei egyre-másra jelennek meg, több mint harminckét nyelven, s eddig közel 70 millió példányban keltek el. Sok híve van már most is, pedig a tudományosság sosem mulasztja el a rá irányított össztüzet. Ennek ellenére neves televíziós állomások állandó vendége, filmek készítésénél bábáskodik, eddig huszonöt országban több, mint háromezer előadást tartott, ebből ötszázat egyetemeken. A tudományos világ sarlatánnak tartja, ő azonban mit sem törődik e besorolással, fáradhatatlanul gyűjti az ún. bizonyítékokat elképzelései alátámasztására.

A Népszava, amely februári útitervét ismerteti, elmondja: 1998-ban létrehozta az AASRA-t, a régészeti, űrhajózási és a földönkívüli lét után kutató intézetet, majd 2003-ban megépítette saját "Disneylandjét" a Csodák parkja néven, mely százezer négyzetméteren terül el. A kutatóközpontból, bemutatótermekből álló komplexumot egy volt svájci katonai légibázison hozta létre Intterlaken közelében. A látványosságnak évente mintegy félmillió látogatója van. Ez önmagában iparnak is felfogható és rendkívül jövedelmező, éppen csak állandóan táplálni kell szellemi munícióval.

Jéghotel a Fogarasi-havasokban

(Szerda, január 18.) Nem túl eredeti, de azért merész ötlet 10 ezer eurót beleölni egy jégszálloda építésébe, méghozzá az isten háta mögött, pontosabban a Fogarasi havasokban lévő Balea tónál, ahol a lavinaveszélyen, a hegyeken, a tengereszemen és két menedékházon kívül nincs semmilyen látnivaló.

A január 20-án, pénteken megnyíló romániai jéghotel kétezer méter fölött valósul meg, összterülete meghaladja a 300 négyzetmétert, a benti hőmérséklet pedig -2 és +2 fok között ingadozik majd. Tervek szerint annyiban különbözik majd a közönséges szállodák működésétől, hogy órarendszerűen váltogatja majd funkcióit. Igy délelőtt 9-től délután 16-ig a látogatók, a kíváncsiak rendelkezésére áll, akik beléptidíj lepengetése fejében egyszerűen bejárhatják az építményt. A látogatási program után egy órára bezár a szálloda, amíg előkészítik a speciális étrendet. Amit aztán 17 és 20 óra között lehet megkóstolni, utána 22 óráig a jégbár lép működésbe, míg a szobák elfoglalása csak 22 óra után lehetséges. Reggel 8-kor pedig valamennyi vendégnek el kell hagynia a jégpalotát.

A szállás napi 69 új lejbe kerül (1 euró egyenlő 3,63 új lejjel), jóval olcsóbb a hasonló európai és amerikai jégkülönlegességeinél. Ugyanakkor Kelet-Európában ez az egyetlen ilyen létesítmény, ezért is fűznek nagy reményeket látogatottságához.

A jéghotel természetesen a tavasz érkeztén elolvad, építői az eddigi időjárási adatok alapján május végére valószínűsítik az épület teljes felszívódását a természetben. Addig viszont maximális haszonnal igyekeznek kihasználni a teljesen jégből készült bútorzatot. A projekt szerint lehetőleg minden jégből készül majd: nem csak a whiskybe való jégkocka, hanem maga a pohár is...

Körmöcbánya is ciánnal fenyeget

(Csütörtök, január 19.) A szlovákiai Körmöcbányán, ahol valamikor a híres körmöci aranytallérokat is verték (melyeket azóta jól el is vertek a történelem folyamán mindazok, akik birtokolták), egy kanadai cég az erdélyi verespatakihoz hasonló, ciántechnológiás aranykitermelést készül beindítani.

A hir felröppent a tegnap, de a magyar hatóságok állítólag még nem kaptak hivatalos megkeresést. Ugyanakkor a körmöci önkormányzat még nem foglalt állást, s addig a Tournigan Gold Corporation sem üti tovább a vasat, hanem kivár.

A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint, amelyek egy 150 lapos megvalósíthatósági tanulmányban kaptak helyet és a cég által alakított szlovákiai leányvállalat, a Kremnica Gold cégjelzését viselik magukon, előzetes vizsgálatok összesen egymillió uncia (egy uncia 31,1 gramm) arany és hatmillió uncia ezüst lehetőségét mutatták ki Körmöcbányán.

A környezetvédők máris tiltakoznak, s felmérték a fokozott veszélyhelyzetet. Körmöcbánya mindössze 80 kilométerre van a magyar határtól, s egy feltételezhető ciánszennyezési hullám előbb egy közeli patakba, majd az alig tíz kilométerre lévő, Esztergomnál a Dunába torkolló Garamba ömlene, és nagyjából 20-22 óra alatt jutna magyar területre.

A Magyar Hírlap szerint némileg biztató, hogy az Európai Parlament szerdán megszavazta: mostantól mindenkinek, aki új bányát nyit az EU valamelyik országában, úgynevezett garancia összeget kell letétbe tenni. Ennek nagyságrendjét egyedi elbírálás alapján határozzák majd meg. Ha a bánya működése miatt bármilyen környezetszennyezés bekövetkezik, ebből az alapból kell kifizetni az okozott károkat.

Kérdés: mindenfajta károkat el lehet fedni a pénz pengésével-csörgésével?

A megtalált fürdőkád

(Péntek, január 20.) Nagy az öröm irodalmi berkekben, különösen az Ibsen-rajongók ünnepelnek, hiszen egy nyomasztó, majd egy évszázada tartó irodalmi rejtély oldódott meg hirtelen, nemes egyszerűséggel.

Az történt, hogy az irodalomtörténet feljegyezte volt Henrik Ibsenről: nagyon-nagyon szeretett fürdőzni, s ehhez beszerzett egy fürdőkádat is, amiben kényelmesen el tudott üldögélni órák hosszán át, természetesen a vizbe merülve. Ismerősei ezért nagy előszeretettel nevezték őt "viziembernek". (De hát ilyen viziemberek még vannak sokan e földön, nem beszélve a halakról és egyéb vízi lényekről...)

Nyugi, mert a kád időközben előkerült. Semmi pánik, semmi rejtély. A zománcozott horganylemezből készült, nyugodt lélekkel múzeumi darabnak nevezhető tárgyat Oslo közelében fedezték meg, egy gazdálkodónál, aki mit sem tudott a hajdani gazdáról, sem annak munkásságáról, de még a fürdési szenvedélyéről sem, és a muzeális darabot, a relikviát nyolcvan esztendőn át a szabad ég alatt tartotta, ahol tehénitatónak használta...

Szerintem megvetés helyett dicséretet érdemel az ismeretlen gazda ezért a gesztusáért. Hiszen gondoljuk csak el: akár el is dobhatta volna!

Óriásmedúzák inváziója

(Szombat, január 21.) Egyre aggasztóbb veszélyt jeleznek Japánból: július óta, megállás nélkül mérgező óriás medúzák lepték el a szigetország északi tengereit, s majdhogynem lehetetlenné teszik a halászatot. Az RSOE Avaria hírügynökség szerint a hét méter hosszúra megnőtt és két mázsát is nyomó példányok tömegesen akadnak a halászok hálóiba, a halászok pedig sokszor fél napokat töltenek azzal, hogy védőöltözékben, búvárszemüveggel, nagy körültekintéssel, körülményes feldarabolás révén megszabaduljanak a hívatlan "vendégektől". A termelés azóta látványosan visszaesett, nem beszélve a közvetlen veszélyről, amit a mérgező állatok jelentenek az emberek egészségére.

A halászok követelik, hogy ilyen körülmények között azonnal hívjanak össze nagyszabású konferenciát, hogy közösen állapítsák meg a tennivalókat. Egy halász szerint e nagytestű élőlények valósággal elképesztőek: olyanok, mintha földönkívüliek lennének. Senki sem tudja, miért vannak ekkora számban és honnan kerülnek elő. Elég csak kivetni egy hálót, azonnal megtöltik a medúzák s nem marad hely a halaknak.

Mivel a probléma nem csak Japánt érinti, de Kínát és Dél-Koreát is, a japánok azon fáradoznak, hogy a másik két országot is közös fellépésre bírják. Bár, ha jól meggondoljuk, mindenek előtt a kérdőjelekre kellene megadni a választ, a fellépésre majd odébb kerülhet sor, amikor már értjük, hogy mi fán terem az óriásmedúza, az Echizen kurage.

Időtálló Himnusz

(Vasárnap, január 22.) Forgolódhatott e napon a sírjában Kölcsey Ferencünk, akitől a magyarok egyetlen és immár örökkévalónak tűnő - legalább is, amennyire örök lesz a magyarság - himnusza származik. Amit nem megrendelésre vagy pályázatra írt, hanem Szatmárcsekén feltámadt költői hevületből, korának stíluseszményei szerint: választékosan, emelkedetten.

A Hymnus c. vers 1823. január 22-én készült el, s egy jó ötlet ezt a dátumot néhány éve a magyar Kultúra Napjává emelte, a hivatalos eseménynaptárban, hogy az állandóságra, a hagyományra és a küzdésre emlékeztesse a világ magyarjait. Akik fel is karolták a kezdeményt és amerre csak élnek, valamilyen kultúratisztelő gesztussal tisztelegnek a magyar szellemiség előtt.

Nem hiányzik a legtöbb helyen mára időzített ünnepségek sorából a szatmárcsekei hivatalos megemlékezés sem, ahol a költőt is megünneplik egyúttal. Ökumenikus istentisztelet, majd koszorúzás következik a szatmárcsekei önkormányzat és a Kölcsey Társaság szervezésében a község védett, a világon egyedülálló csónakos fejfás temetőjében, ahol a résztvevők elhelyezik a megemlékezés virágait Kölcsey Ferenc síremlékénél.

De ennél is fontosabb a Hymnus állandósága és kikezdhetetlensége. Az a tény, hogy semmilyen körülmény nem volt elég erős ahhoz, hogy akár egy szót vagy vesszőt is csorbítson rajta. Pedig a mindenkori hatalom nem egyszer szerette volna megcsonkítani, magához édesíteni a nem rendelésre, hanem őszinte megrendülésből írt szöveget. A szellem, a költészet őrizői azonban minduntalan résen voltak és sikerrel hárították el a merényletek szándékait.

Tudnunk kell, hogy hivatalos állami ünnepségen először a budai koronázó Mátyás-templomban tartott szentmisén hangzott el Szent István napján, 1848. augusztus 20-án. 1903 áprilisában törvényjavaslatban kezdeményezték az Országgyűlésben a költeménynek az egységes magyar nemzet himnuszává történő avatását. A törvényt elfogadták, bár a király nem szentesítette. Az 50-es években, arra való hivatkozással, hogy egy szocialista ország himnusza nem kezdődhet az Isten szóval, a hivatalosságok arra kérték Illyés Gyulát, igazítaná át Kölcsey szövegét, Kodály pedig komponáljon hozzá megfelelő zenét. Mindketten határozottan visszautasították a kérést.

Maradt tehát Kölcsey, s maradt Erkel zenéje. S így talán reményünk van rá, hogy mi is megmaradunk.

Az ellentengernagy nem ellenség

(Hétfő, január 23.) Szeretem látogatni a National Geographic Online oldalait, mert kitűnően tréningben tartják a kisember tudományos érdeklődését, felfedező kedvék. Egészen odáig menően, hogy megpróbál választ adni sokunk által megérzett, de talán soha ki nem mondott kérdésekre, melyeket az egyszerű emberi logika generál, s amelyek abból adódnak, hogy a századok történelmi emlékezetének csak töredéke marad az utókorra, időről időre nem árt megkotorni a vastagon lerakódó üledéket.

Nemrégiben éppen arra kaphattunk választ, hogy milyen ellenséges tevékenység hárul az olvasmányos hajóskalandokból ismerős ellentengernagyokra. Mert bár a tengernagy is furcsa szócsinálmány, de nagyjából kiköbözhető, hogy valamiféle parancsnokot jelent (erre utalhat a nagy szó). S hogy alapvetően nem tévedtünk, bizonyság rá a tengernagy szavunk eredete, mely tulajdonképpen az arabból jött át az olasz, majd a spanyol és francia nyelvekbe (amir-al-bahr - a tengerek parancsnoka - admirális). Tulajdonképpen a XVI-XVII. században terjedt el, s egy hajóflotta tevékenységet irányította. Ahogy mind népesebbek lettek a flották, bonyolódtak a fedélzeti feladatok, szükség volt egy helyettes tengernagyra is, aki az altengernagy lett. A két parancsnok, az admirális és helyettese megosztva helyezkedtek el a több hajóból álló flottákon: az előbbi vagy középen, vagy olykor a flotta elején, míg utóbbinak rendszerint a flotta eleje maradt felügyelni való. Egy idő után szükségét érezték egy harmadik parancsnok, az altengernagynál is alacsonyabb vezető beiktatására, aki legtöbbször a flotta hátsó része mindenese volt (ezért is nevezik az angolok rear-admiralnak, vagyis hátsó-tengernagynak az ellentengernagyot), ahol általában kevesebb probléma adódott, ezért a feladatot korban a három fő vezető közül a legfiatalabbra bízták.

Harmadik embernek lenni egy hajón (de bárhol másutt is) nem kis dolog, ha tekintetbe vesszük, hogy a történelemből ismert Sir Horatio Nelson is valamikor ellentengernagy volt ám, ami mit sem csorbítja későbbi harci és tengerészerényeit.

Akcióban a clicker

(Kedd, január 24.) A legújabb divat, ami járványszerűen hódit: a clickerláz. Ez egy olyan szerkezet, mely segit nyilvántartani, hány hóditásod volt sikeres az elmúlt időszakban. A számlálás kumulativ, tehát akinek van egy ilyen kis clickere és nem indit mindig nulláról, az állandóan percnyi pontossággal tudja, hány csajjal van kikövezve élete ösvénye. No persze, a jövőbe nem képes látni, de a kis műszer segitségével, mihelyt úgy látja, hogy az éppen soros kapcsolatnál bejhött a számitása, csak megnyomja a műszer gombját s a számláló azonnal regisztrálja az újabb trófeát (nevezhetjük skalpnak is az áldozatot).

Hogy aztán ebből mi jön össze a végén, azt nehéz megjósolni, mert buggyantak mindig voltak és lesznek, de hogy kilométerórát kössenek a szerelemre!

Persze, akik adókban gondolkodnak és a mindenük a lakosságtól való mindenfajta bevételezés, talán megadóztathatnák a túlzott forgalmat a párkapcsolatokban, s a hóditásmérőről egyszerűen leolvashatják a fogyasztást, aztán jöhet a luxusadó a csajozásra. De ez csak egy ötlet - ki tudja, hátha bejön?

Miért fogynak a kórházi betegek?

(Szerda, január 25.) A magyar szolgálati televízió híradójában ma egy érdekes felmérés eredményét boncolgatták. E szerint megfigyelték, hogy a magyarországi kórházakba kerülő betegek egy hét elteltével átlagban két kilónyi fogyásnak van kitéve. Más szavakkal, aki kórházba kerül, az garantáltan sikeres fogyókúrára fizet be. Ami legalább olyan hatásos, mint amilyenekről a hirdetésekben olvashatunk.

Gondolom, a fenti jelenség nem kimondottan magyar sajátosság, bár mondják, hogy a magyarságot sajátosan sújtja a túlsúlyosság betegsége. (Az a jó magyaros kaja...)

Csak hogy nem minden beteg túlsúlyos, sőt vannak kifejezetten olyanok, akik jobban gyógyulnának, ha rendesen táplálkozhatnának. A felmérés nyomán elindult vizsgálatok most arra szeretnének fényt deríteni, mi az oka e "sikertörténetnek". Egyesek arra hivatkoznak, hogy a kórházi betegek étkeztetésére kiutalt összegek eleve olyan alacsonyak, hogy azokból nem futja tápdús kajára. Mások azért nincsenek meglepődve, mert szerintük a kórházi életmód nem kimondottan hízókúra: a sok éhgyomorra végzendő vizsgálattól, a lehangoló környezettől nem csoda, ha elmegy az ember étvágya. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a betegség maga fogyással jár, ezért nem kell különösen beijedni a fenti megállapítástól. Arra is rámutatnak a mindent kimagyarázók, hogy a betegek zöme általában az idős korosztályból kerül ki, akik eleve étvágytalanok, s ha betegek lesznek, elveszítik életkedvüket, szinte önkéntelenül súlyvesztésre ítéltetnek.

Úgy tűnik, minden magyarázatból kisebb-nagyobb mértékben igaz egy-egy forgács, de azért nem árt javítani valamit a kórházi menükön, még akkor is, ha mindennek az ára következetesen felfelé kúszik, a kiutalt összegek pedig képtelenek felvenni ezt az iramot. Hogy hogyan? No lám, ezt illene igazán megvizsgálni!

Globális felhevülés

(Január 26, csütörtök) Azt mondtam magamban a tegnap, hogy ha ma sem melegszik föl az idő, akkor én medvésdit játszva teljes cselekvésstopra ítélem magam.

Egy rendkívül hideg éjszaka után végre megérkezett a kalibrált meteorológiai adat Csíkszeredáról: szerdáról mára virradólag -31 fokot mértek.

Hát akkor mégis írni kell egy kicsit. Megfogadtam. A tegnapelőtt ugyanis -32,5 fok volt a higanyszál fekvése. Vagyis hát melegszünk. Lassan, de a globális felmelegedés alighanem utolér.

(Na, ennyire futotta a kedvem.)

Béke mindenkinek, s gyönyörködjetek a dermesztő napsütésben égnek fohászkodó, toronymagas füstoszlopban. Gyanítom, ma éjszaka se kell kiszidolozni a csillagokat...

Magyar olimpikonok a múzeumban

(Péntek, január 27.) Párizs és Sydney után harmadszorra Csíkszeredában időzik el néhány hónapig az a nagyszabású tárlat, mely a 110 éves magyar olimpiai mozgalom tiszteletére állt össze a budapesti Magyar Sportmúzeumban, Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2004 címmel. A tárlatot tegnap este nyitották meg a Mikó vár-ban, ahol a Csiki Székely Múzeum székel, annak is a nemrég felújitott Bástya-termében, ahol a nagyközönség órák hosszat sillabizálhatta a felállított panókon a többé-kevésbé közismert neveket, a magyar sport olimpiai büszkeségeit.

A kiállításon egy helyi vonatkozású tárgy is helyet kapott: annak az emlékműnek a makettje, amelyet pár éve avattak a csíkszeredai jégpalotával szemben, s amelyre felvezették valamennyi székelyföldi származású olimpikon nevét. A megnyitón el is hangzott: ha valamely abszurd módon a székelyföld önálló színekben indult volna az olimpiákon, akkor most a székely olimpikonok begyűjtötte érmék alapján a nemzetek ranglistáján valahol a negyvenharmadik helyen lenne található, maga mögé utasítva Argentínát, Uruguayt és Izraelt. Ha pedig a lakosságra vetítenénk ki az érmék számát, akkor a rangsor még előkelőbb lenne: a harmadik-negyedik helyen állnia.

De a történelem nem a feltételezések, hanem a bizonyosságok és valószínűségek tudománya, ezért alulírott gyorsan visszakussol a realitásba és megelégszik azzal, hogy egy olyan székely múzeum közelében él, mely a lehető legtágabban értelmezi a történelem fogalmát, amelybe beleérti mindazt, ami megtörtént és még megtörténhet velünk térben és időben.

Nyelvi "szabadságharc"

(Szombat, január 28.) Dúl a szellemi harc Szatmárnémetiben a magyarországi Háy János nemrég ott is bemutatott darabja, A Senák körül, annak úgymond trágár nyelvezete okán. A helyi tanács képviselői sérelmesnek érezték, hogy olyan színházat pénzeljenek, amely ilyen egyáltalán nem szalonképes nyelvezetű darabokkal eteti a nagyérdeműt, a szellemi élet, a színház, meg a sajtó is élénken tiltakozik s cenzúrát kiált, kultúrcsinyovnyikságot emleget.

Az Új Magyar Szó könyékig feltűrte ingét s jó mélyen belenyúlt a vastag zavarosba: megszólaltatta a szerzőt, ismertette a darab körül rendezett szatmárnémeti vitát, amelyet a kölcsönös vádaskodások mellett a kölcsönös megnyugtatások és félremagyarázások hangulata is belengett itt-ott.

Hogy miért kell ebből esztétikai gerillaháborút fabrikálni, nem világos. Talán azoknak inkább, akik lételeme az örökös gerillaharc. Mindegy, miért vívják, hisz jelszók vannak dögivel, muníció jeszty, jelzők is akadnak, azzal be lehet kenni ezt a felet is, amazt is, ugye, most már sajtóvita is lett az ügyből, keresni lehet a lapot, szemelgetni, mit mondott ez, mit mondott az... Na mit? Hogy a valóság, az erkölcs, az igazság, a szenvedés, a nyomor, a fáj a szívem, a kutyafüle...

Szó, szó, üres, mint a szüntelen káromkodás. Mert ez utóbbi, bár formailag súlyossá, durvává kívánja tenni a világról alkotott ítéletet, mindent hordoz és semmit. Úgy meg lehet szokni, mint a napjában többször kiosztott atyai nyaklevest. Már csak a fejünket kell mindig behúznunk, hogy azért ne sántuljunk. Folytatása - húsz év múlva... - de nem velem.

Jókai, a biztos üzlet

(Vasárnap, január 29.) Még egy Jókai - sóhajt fel lelkesen a nagy magyar mesélőbe örökre beleszédült olvasó, aki szereti a sztorit, a mesét, mindazt, ami a Jókai-féle világhoz tapad. És a Lazi könyvkiadó jóvoltából hozzájut néhány ívnyi Jókai-bölcsességhez.

De ezek a citátumok nem önálló okosságok, valamennyi benne van az összes művekben, csak ki kell hántani azokat. Érzésem szerint még több kötetre rúgó ilyen bölcs mondás, gondolat rejlik a Jókai-összesben, csak nem szabad egyszerre elsütni valamennyit. Adagolva, csöppenként, két-háromezer forintért leszállítva mennyivel több a haszon! Az olvasó se fárad úgy bele a böngészésbe, nem beszélve a kiadó anyagi érdekeiről.

"Akinek sok dolga van, annak nem ér rá a szíve fájni" - hangzik az egyik ilyen kiragadott szellemesség a legnagyobb magyar prózaírótól. Hogy ez mennyire frappáns, azt nem nekem kell eldöntenem, itt csak annyit jelzek, hogy hát nem estem le tőle a székről.

Vagy: "Ugyanazon férfi az egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett eszeveszett hős"... Hát ez is csak egy olyan telitalálat, amiről az jut az ember eszébe, hogy - és akkor mi van?

Nem is tudom, miért fanyalgok ennyire. Talán, mert ez a két bölcsesség olvasható a frissen kiadott könyv előzetesében (ma.hu); vajon, milyen lehet akkor a többi, amit nem idéztek?

Persze, a Jókai zsenije kimeríthetetlen. Jó eséllyel próbálhatnák meg vállalkozó szellemű könyvkiadók a Jókai-művek digest-kiadását, amelyekből okosan kilúgoznák a ráérős okoskodásokat, s kizárólag csak a párbeszédek hordoznák a mondanivalót. Sok időt takarítanának meg ezzel az olvasónak, hiszen már ma is sokan csak a párbeszédekre koncentrálva falják a Jókai-történeteket. Miért ne mehetnénk hát az olvasó elébe?

Merénylők és merényletek

(Hétfő, január 30.) Ugyan közel egy hetes história, de ma is pukkan: a bukaresti Ziua (A Nap) Basescu román elnök elleni merényletről cikkezik fő helyen, amelyet ugyan lelepleztek, de amely csak a szándék szintjén maradt.

Január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének napján, Foksány városában kellett volna robbannia a tákolt pokolgépnek, amelyet az elhárítók és a biztonságiak fedeztek föl, még mielőtt az elnök tiszteletét tette volna a népünnepélyen, ahol a hagyományos egyesülési hórát is elropták.

Mivel a pokolgépet működésbe hozni szánt szárazelemek enyhén kimerültek voltak, a szerkezet nem jelentett különösebb veszélyt - mondják a szakértők, s az elnök kérésére az ügyet elhallgatták, hogy az ünneplés öröme ne szenvedjen csorbát.

Ma viszont már fénykép is jelent meg a tűzoltócsapot rejtő dobozról, amelyben a pokolgép lapult, annak ellenére, hogy az elnöki hivatal határozottan tagadja az esemény hitelességét. A bukaresti napilap szerint viszont a testőrségi hírforrások rábólintottak az értesülésre.

Elemzők szerint az eseménynek kettős sugallata van: egyrészt a korrupció elleni harc által kényelmetlenné vált érdekcsoportok fenyegetéséről lehet szó, de ugyanilyen eséllyel lehet gyanakodni a titkosszolgálatok próbálkozására, hogy rávegyék az államfőt: igenis, vegye komolyan a "fenyegetést" és ismerje el, hogy őrájuk igenis - hatványozottan - szükség van, még a legtombolóbb demokráciában is!

Egy sikertelen merénylet sajnos, nem feledtethet egy sikerültebbet: igaz, ezt egy kóbor kutya hajtotta végre vasárnap, ezúttal Bukarestben, a városközpontban (akinek mond valamit: a Titulescu sugárúton), amikor a helybeli román-japán baráti társaság elnöke, egy 51 esztendős japán üzletember kilépett házának ajtaján. A kutya nekirontott a gyanútlan japánnak, s olyan szerencsétlenül marta meg, hogy egy fő ütőerét szétroncsolva, a férfi halálosan elvérzett, mielőtt még segíteni lehetett volna rajta. Nosza, újraindult a hadjárat a kóbor kutyák (és dédelgetőik) ellen.

Akarsz-e hosszú életű lenni?

(Kedd, január 31.) Már miért ne?...

Nem csodaszerrel szédítjük most az idetévedőt, hanem a Forbes magazin 10-es csomagban szállított jótanácsait ismertetjük, természetesen egyéni kommentárral megspékelve.

No lássuk...

1. Ne aludjunk túl sokat. Sajnos, alvásban a sok és a kevés annyira egyénre szabott, hogy az ember teljes bizonytalanságra van kárhoztatva, ezért mindig addig alszik, amíg föl nem ébred.

2. Legyünk optimisták. Ez főként a pesszimistáknak szól...

3. Szexeljünk többet. Kérdésünk: mihez képest? Meg aztán a pótkérdések között az is szerepelhet: kivel?

4. Tartsunk háziállatot. No de: a gyerek már nem is elég? vagy helyette?

5. Ellenőriztessük koleszterin- és vérzsírszintünket. Semmi akadálya. Irány az orvosi rendelő!

6. Tegyünk szert anyagi jólétre. Hát már erre is unszolni kell az embert? Micsoda lusta népség!

7. Hagyjuk abba a dohányzást. No és, ha el se kezdtük? A nemdohányzókkal már senki se törődik?

8. Éljünk higgadtan. Ez ugyanaz vajon, mint a "lassan a testtel"?

9. Fogyasszunk antioxidánsokat. A Forbes szerint: a fahéjban, az articsókában, a fekete áfonyában és bizonyos babfélékben található antioxidánsok segítenek a káros szabadgyökök lekötésében, ezáltal meggátolják sejtjeink öregedését.

10. Házasodjunk jól. Na, ez egy jó tanács. Van, aki ezt nem így szeretné?

A 10-es csomagról, általában: halhatatlanok nem leszünk ugyan e tanácsok által, de egészségesen és könnyebb szívvel halunk majd meg.

A leghidegebb planéta

(Csütörtök, február 2.) A végtelen és gyakorlatilag beláthatatlan világegyetem kifürkészésére alakult szakmai vállalkozás, az OGLE (Optical Gravitational Lensing Experiment) kutatói PLANET néven az egész világot behálózó, hét teleszkópból álló hálózat segítségével új s új felfedezéseket tesznek, magyarán "lefülelik" az eddig ismeretlen égitesteket és űrbeli jelenségeket.

Tavaly júliusban például egy olyan, az eddigieknél kisebb tömegű bolygót sikerült találniuk, amely az eddig talált leghidegebb éghajlatú, s kodifikált nevét nem a legkönnyebb memorizálni: OGLE-2005-BLG-390Lb. Az eredményről most egy magyar tudománynépszerűsítő weblap számolt be, ismertetve a törpebolygó főbb paramétereit is: egy csupán ötszörös földtömegű, a Napnál ötször kisebb tömegű vörös törpecsillag körül kering, mintegy 3 Cs.E. távolságban attól. Felszíni hőmérséklete alig -220 C fok, meghaladva a Plútóét. Központi csillagát mintegy 10 év alatt járja körül, s mintegy 20 ezer fényévre található tőlünk, csillagával együtt.

Viszi-e ez a világ dolgát előre, szólal meg bennünk a kétely, s a válasz éppen úgy lehet nem is, mint az igen. Mert hiszen bajaink nem szűnnek meg egy-egy ilyen bravúros felfedezés által (kiderült, hogy alig 12 óra állt a kutatók rendelkezésére, ami alatt felfedezésüket egyáltalán megtehették - ennyi idő alatt haladt el központi csillaga előtt s vált észlelhetővé a PLANET által, s ennyi elég volt, hogy a csillagászok kimérjék a pontos fényességnövekedést, ezzel a bolygó egy sor tulajdonságáról leplezve le a fátylat...), de az ilyen technikák sikere és élsajátítása talán mégis olyan eszközökhöz juttatja az emberiséget, melyekkel - okos és felelős kezekben - olykor "csodák" is művelhetők.

A 26.fesztivál

(Szombat, február 4.) Júliusra szól a menetrendje, de már most toborozza résztvevőit a csíkszeredai Régizene Fesztivál. Amely 26. rendezvénye előtt áll. Elkészült a meghívottak névsora, amely jóval gazdagabb a tavalyinál, s ami messzire látszik: a nyitás Európa felé. Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország, Csehország jelentkezett az eddig már megszokott hazai és magyarországi vendégek mellett, élvonalbeli bukaresti zenészek, kezdeményezések gazdagítják a listát s a tervezett műsort.

(Gondoljuk el, hogy 1986-ban, négy nappal a rendezvény megnyitása előtt hatalmi ukázzal fújták le az akkori egyik legdemokratikusabb és legártatlanabb zenei találkát - csak a mesterien elkészített bronzplakett vigyázza örök álmát...)

A fesztivál művészeti vezetői e napokban látogatták végig a nyári koncertek tervezett helyszíneit, s örömükre, nagyon sok használható, jó hangzású teremre bukkantak templomokban, iskolákban, művelődési házakban, klubokban. Jártak Székelyudvarhelyen, Szentkeresztbányán, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Szárhegyen, Parajdon - ahol a sóbánya mélyére is terveznek néhány fellépést -, Tusnádon, Borszéken, Csíksomlyón, a helyszínek gondnokai ismerősökként fogadták őket. Nemrég sajtóértekezletet tartottak egy bukaresti könyvteaházban (Carturesti), ahol hangulatos zenei és táncdemonstráció is lezajlott követségek, újságírók, különböző országok kulturális intézetei képviselőinek részvételével, s hasonló kedvcsináló rendezvényeket terveznek különböző erdélyi helységekben is.

A rendezvény fővédnökségét Markó Béla román miniszterelnök-helyettes vállalta el, fő vendége pedig Mary Collins angliai barokktáncoktató, a Királyi Zeneakadémia tanára, aki számos műhelyfoglalkozást, barokk táncházat tervez majd a nyári régizene fesztivál köré. Az idei fesztivál keretében külön napot kap a francia, a japán, a német, illetve az erdélyi zene.

Szakemberek szerint a nyugati zenei élet legalább fele már jó ideje a régi zene átmentése és korszerű kísérletekbe való integrálása körül szerveződik, Romániában viszont még mindig kuriózum és jobbára szabadidős szenvedély a régi zenével való foglalatosság, amit senki sem tilt, de ez ma már nem elég: Európában immár egyre inkább a minőség számít, nem csak a puszta szenvedély.

A menekülő kapitány

(Vasárnap, február 5.) Úgy látszik, manapság már nem a Titanic-ok ítéltetnek pusztulásra, a roppant óceán elhagyatott hullámsírjában, hanem inkább a szelíd komphajók merülnek alá már-már gyanútlanul, megmagyarázhatatlan gyorsasággal és eredményességgel.

A Salaam 98 egyiptomi komphajó, amely a Vörös-tengert keresztben szelte át menetrendszerűen s utasok ezreit szállította - volna - át egyik partról a másikra (mint mifelénk egy komp a Szamoson vagy a Maroson át...), fél napon át eltűntként szerepelt a hajózási, s később már a katasztrófa hírekben.

Aztán a bizonytalanságot átvette a lajstrom bizonyossága, mely szerint a hajóra szállt indulás előtt kereken 1415 utas, ebből mintegy négyszáz túlélőt mentettek ki tegnapig, kétszáz holtestet sikerült felhozni a tengerből, de a fennmaradó nyolcszáz eltűnt, bizonytalan sorsú utas is már az elpusztultak táborát gyarapítja, hiszen az idő múltával lassan végképp elfogy minden remény.

Az utasok nagyrésze egyiptomi volt, a hajót állítólag egy váratlanul kirobbanó tűzvész sodorta kritikus helyzetbe, s a tragédiában meghatározó fordulat volt az, amiről most beszámoltak a túlélők: az egyiptomi kapitány volt az első, aki egy mentőcsónakkal elmenekült, sorsára hagyva az egész hajót. Hollétéről mostanig semmit sem tudtak a cégnél, mely a kompot üzemeltette.

Az eddigi vizsgálatok szerint egy átszállítandó gépkocsi gyúlhatott ki a raktérben, s bár idejében észrevették, nem sikerült elszigetelni, s ez okozta a katasztrófát. Amelynek szomorú mérlegét egy patkányszívű kapitány gyávasága ellenjegyezte. Hol vannak már a becsületben megőszült, rettenthetetlen, a parancsnoki hídhoz nőtt tengeri medvék?

Gyúlékony karikatúrák

(Hétfő, február 6.) 2005 szeptember végén a Jylland-Posten című dán lap Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat közölt. Akkor mintha mi sem történt volna. Csend. A rajzokat elnyelte az idő, s úgy tűnt, az egész a pár milliós dán közönség ügye marad.

Hogy mit ábrázoltak a karikatúrák? Nagyjából azt, hogy készítőik a prófétát tekintik a muzulmán fundamentalizmus s az ebből gerjesztett terrorizmus ősének.

A tűz pár hónappal később, az elmúlt napokban lángolt fel a muzulmán világban: tiltakozások, felvonulások, dán követségek elleni támadások, gyújtogatások, fenyegetések formájában. Isztambul, Damaszkusz, Bejrút utcára vonult népe a próféta képi ábrázolását, illetve szellemének megcsúfolását tartotta sértőnek olyannyira, hogy most Európa a fejét foghatja: a fenyegetések elérték azokat az országokat is - beleértve Magyarországot, Romániát -, amelyek sajtója az "objektív tájékoztatás" jegyében sietett átvenni az olvasófogónak bizonyult muníciót. Most pedig mindenki a sajtószabadságot szajkózza.

Ami nem baj, csak az a furcsa, hogy mindig akkor kerül elő a téma, amikor a sajtófecsegés következtében valamilyen botrány szabadul az amúgy is kemény próbára tett emberiség hétköznapjaira. Nem elég a globalizálódott, szélsőséges időjárási jelenségek ellen védekező hadrendbe állni, értékes heteket vagyunk képesek elvesztegetni olyan vitákkal és botrányokkal, amelyek nem vezetnek sehova - legalább is oda nem, ahová mindannyian szeretnénk eljutni.

A sajtószabadsághoz a jelentőségteljes hallgatás is hozzátartozik olykor. Mondjuk vagy mutassuk? Ez itt a kérdés.

A hideg szerelmese

(Kedd, február 7.) Ma reggel mínusz 32-t mértek. Ismét. Ezen a télen már sokadszor. Csíkszeredában.

Erről eszembe jut egy olvasmányom, amit 2004 folyamán került a kezembe, de egy 2002-es karácsonyi emlékhez fűződik. Szerzője egy nagybányai fiatalember, aki szenvedélyesen figyeli az időjárásjelentéseket, hogy idejében értesülhessen, merre van kilátásban egy kis rekordhideg. Mert akkor ő fogja magát, és odautazik, ahogy ezt 2002-ben is tette.

Orbán Sebestyén Zsombor írja: "2002 Karácsonyának tájára a meteorológusok alapos hidegeket jósoltak. Rossz hír az országnak, jó hír nekem. Ezért vonatra ülök Nagybányán, a Szentestét Marosvásárhelyen, rokonaimmal ünneplem, majd másnap elindulok „hidegvadászatra". A cél Bodzaforduló. Brassóig vonattal utaztam. Éjjel három felé érek Brassóba. Ebben a napszakban nem járnak vonatok Bodzafordulóra, gyalog meg túl messze van ahhoz, hogy napkelte előtt, a legnagyobb hideg idejére odaérjek, így kénytelen vagyok az út felét taxival megtenni... Teliu falutól kezdődik a történet extrém része. Hajnali 3.30 körül indulok lábbusszal a kb. 20 km-re lévő bodzafordulói meteorológiai állomás felé. Csillagos az ég, kemény hideg..." És így tovább.

Persze, nem érdektelen a hidegvadász teljes öltözéke: egy blúz (nem pulóver), egy ing, egy szál farmernadrág, egy Adidas (félcipő) egyetlen pár zoknival és egy egyszerű kesztyű. Mert az a hobbija, hogy minél könnyebben öltözve minél nagyobb hidegeket kibírjon. És ebben élvezetet találjon. A történet papírra vetése közben tudja, hogy mindez bizarrul hangzik, magyarán nehéz megemészteni józan ésszel, de jó edzéssel az ember oda fejlődhet, hogy sokmindent kibír.

"Ahhoz, hogy valaki jól bírja a hideget, sokat kell fáznia. Ez nem veszélytelen, mert az emberek nagy része, ha fázik, hajlamos a megbetegedésre. Ajánlatos ezért azok számára, akik kezdők ebben a műfajban, lazán kezdeni a dolgot. Ugyanolyan ez, mint a súlyzókkal történő edzés: kezdőknek kis súlyokkal kell kezdeni, hogy elkerüljék a túlerőltetést. Az idő teltével fokozatosan lehet növelni a terhet, mivel a szervezet alkalmazkodik a nagyobb és nagyobb kihívásokhoz."

Aztán következett a kaland leírása:

"Utam első fele felfelé halad a szerpentineken. Az aszfalt szépen le van takarítva, nincs bajom a síkos tereppel. Az arcom nemsokára elzsibbad a hidegtől, melyet a néha-néha megélénkülő hegy-völgyi szél is fokoz. Jó tempóban haladok, de érzem, hogy izmaim nem dolgoznak a szokásos teljesítménnyel, mintha fékezne valami. Ez minden bizonnyal a nagy hideg számlájára írható. Azért csak fogynak a kilométerek, s különösebb nehézségek nélkül érek fel a hágóra, ahonnan már lejt az út. Igaz, közben meggyűlt a bajom néhány hazafias juhászkutyával, de végül senki sem harapta meg a másikat. A Bodzafordulói medencébe ereszkedve érzem, hogy fokozódik a hideg. Hogy mennyivel, nemigen tudnám megmondani, mert már túlságosan tompák az érzékszerveim. A hidegtől könnyezik a szemem, másodpercek alatt rám is fagynak a cseppek. Az egész fejem el van zsibbadva, szinte az agyamig érzem. Füleim nem fájnak, s közben sem fájtak, így nem lehet baj velük. Hajam némileg védi őket. Sapka van zsákomban, de csak vészhelyzetre alkalmazom. Lábizmaim jócskán meg vannak merevedve az egy szál farmerban, tudom, nem lesz jó, ha útközben megállok. Nem is teszem, habár pillanatnyilag jólesne egy kis pihenő. Ismerem az állapotot, a fagyás egyik jellegzetes tünete: kellemes álmosság uralkodik el az emberen. Ilyenkor életveszélyes megállni.

Már világosodik, mikor hét óra előtt tíz perccel, három óra húsz perces megállás nélküli gyaloglás után „mélyhűtött" állapotban bekopogtatok a meteorológiai intézet ajtaján. Tudja a meteorológus, hogy kell érkezzem, telefonon értesítettem tegnap. Mikor meglát, azt mondja nevetve: Văd că ai transpirat! (Látom, megizzadtál!), mivel kilégzés során a pára vékony fehér porréteg formájában a hajamra, s a hátizsákomra fagyott. Vajon hány fok lehet? Olyan -25 fokra tippelek. Ezúttal jól melléfogtam, sokkal hidegebb van, mint gondoltam. Eleinte azt hiszem, viccel a meteorológus. Pedig bizony -34 fok van! Erről saját hőmérőm is meggyőz.

Nemsokára intenzív reszketésbe kezdek a meteorológiai intézet fűtött épületében. A sok felgyülemlett hideg hatása most nyilvánul meg: leállt a mozgás, más módon kell termelje a hőt a szervezet. Úgy negyed óra múlva normál kerékvágásba billen az állapotom, eszem, iszom, beszélgetek a meteorológussal."

Szóval, kibírta. És biztos, azóta is kéjesen keresi a hideg pontokat. Gondolom, azóta mifelénk is járt, nem is egyszer. Az extrém fagy tárt karokkal fogadja bármikor...

A hóvirág tilalma

(Szerda, február 8.) Szavamra, vártam már ilyen döntést. Miután évtizedeken át alkalmunk volt látni azt a nagyszabású pusztítást, amit sokasodó tavaszünnepeink során minden négyzetcentiméternyi utcasarkot elfoglaló virágárusaink végeztek Közép-Európa hóvirág-állományában.

Egyelőre ugyan Magyarországon, de végre, megálljt mondtak a szabad prédának. Kezdetben 10 ezer forintnyi büntetés róható ki arra, aki hóvirágcsokrot köt a természet lágy ölén. A döntés ugyancsak uniós áldás, mint annyi más jogharmonizációs intézkedés, amely bosszantja eddigi szokásrendünket (lásd pl. hagyományos disznóölés...)

A promenad.hu honlap szerint a magyar jogalkotók nem akarnak mindjárt ajtóstól rontani a házba és fokozatosan szigorodnak be. Nincs kegyelem viszont a nagybani kereskedőknek, hiszen a magyarországi hóvirágtelepek vészesen összezsugorodtak azáltal, hogy az utóbbi években hagymájával együtt forgalmazták a tavasz szimbólumát.

Tervek szerint, amelyek már a következő hetekben életbe lépnek, természetvédelmi őrök fogják rendszeresen ellenőrizni a virágszedő helyeket és a meggyőzés módszerével próbálkoznak. Hasonlóképpen ellenőrzik majd a forgalmazó helyeket is.

Egyúttal nagyszabású kampány indul a tavasz közeledtével, amelynek jelszava: "Inkább ajándékozzon egy mosolyt, mint hóvirágot!"

Tacskóval a világ tetejére

(Csütörtök, február 9.) Ha Dürrenmatt ma élne, biztosan fontolgatná, hogy újrairja Az öreg hölgy látogatását. Vagy legalább is egy újabb változatot forgatna a fejében.

Mert az a 85 esztendős hölgy, aki Mary Woodbridge névre hallgat, és saját honlapot nyitott, amelyen bejelenti, hogy 85 évesen a Mount Everestre készül, méghozzá Daisy nevű tacskójával együtt - ez ugyancsak abszurd ötlet, s szintén megér egy misét.

A brit hölgy beszámolt arról, hogy az előkészületek gőzerővel folynak, sőt, a szponzorok keresése is jól beindult. Hogy mi teszi vonzóvá a koros hölgy kutyás vállalkozását? Mindenek előtt a bejelentése, miszerint szakit az eddigi csúcsmászó hagyománnyal, nem foglalkozik fölöslegesen táborhelyek kiépítésévél, akklimatizációval és egyéb fityfenével. Az alaptáborból fogja magát, elindul és a kutyájával szépen felsétál a csúcsra. Egyszerű, nem?

Sőt, a bejelentéshez az is hozzátartozik, hogy ő nem akarja kizsákmányolni szegény serpákat, ezért nem kér a szolgálataikból, s különben is, a kaját maga is fel tudja vinni. De az oxigénpalackról is lemond, mert szegény kutyusának még nem találtak fel hasonló védőfelszerelést, úgy hogy ő szolidáris marad Daisyvel. Akivel különben naponta keményen edz - tudható meg a honlapról, amelyet számunkra a magyar távirati iroda szemlézett mosolygós jókedvvel.

Füst nélkül füstölögni

(Péntek, február 10.) A legnagyobb dohányipari cégek, így a Philip Morris és a Reynolds is hamarosan piacra dobja füstmentes cigarettáját - így a mfor.hu / üzleti negyed c. rovatának mai jelentése arról, hogy a szenvedélybetegségek elleni küzdelem új szakasza kezdődhet, amikor a dohánygyártók ismét offenzívába kerülnek.

Húzásuk azért ravasz, mert kenetteljesen igérik a környezet teljes megóvását a dohányzás környezeti ártalmaitól, ugyanakkor mit sem változik a szenvedélynek élők veszélyeztetettsége, csupán a dohányzás rituáléja és technológiája változik, mégpedig a következőképpen:

Az új termék lényegében egy mobiltelefon nagyságú készülék, nem is valódi cigaretta, amelybe egy ízesített, nikotinfilterrel ellátott porcelánrudat helyeznek. A berendezés felmelegíti a filtert és így elszívhatóvá válik a "cigaretta". Mindez füstmentesen és a cigarettában található több száz mérgező anyag nélkül. A terméket elsősorban a hosszú repülőutakra fejlesztették ki a dohányosoknak, de hirtelen túlnőtte az eredeti rendeltetését. Különösen vonzó lehet az, hogy a dohányosok környezetét nem zavaró módon tudnak a nikotinfüggők szenvedélyüknek hódolni. Így aztán olyan helyen is füstölöghet a készülék, ahol amúgy tilos rágyújtani.

Ez pedig egyáltalán nem mindegy sem a dohányzónak, sem a dohánykereskedőnek, hiszen a nagyszabásúvá vált tiltások miatt az utóbbi időben látványosan visszaestek az üzleti számok.

Az új találmány nyuszi a kalapból: előnyeivel a dohányosok táborának újabb növekedését vetíti elő.

Magyar fotós és a World Press Photo

(Szombat, február 11.) Pénteken kihirdették a mind nagyobb érdeklődéssel követett World Press Photo (a Világ Sajtófotói) verseny 2005-re szóló díjait.

A fődíjat ezúttal egy kanadai fotós kapta, aki a Reuters hírügynökség tudósítója. Díjnyertes fotója az északnyugati-afrikai Nigerben tomboló éhínség idején készült.

Az Amsterdamban kihirdetett díjazás egyik kedvezményezettje a magyar sajtófotós Dezső Tamás, aki a Hétköznapok (sorozatok) kategóriában kapott második díjat Romániában készített felvételeivel.

Dezső különben rendszerint ott van a Magyar Sajtófotó verseny évi fő díjazottjai között, tevékenysége színvonalas és igen sokoldalú.

A zsűri 10 kategóriában 25 ország összesen 63 fotósát díjazta - lásd az alábbi címen:

http://www.worldpressphoto.nl

Bosquito, a gyilkos eb

(Vasárnap, február 12.) Január 30-án a Pótkávé szólt egy bukaresti kutyatámadásról, melynek (halálos) áldozata egy középkorú japán úr volt, mellesleg a román-japán baráti társaság Bukarestben élő elnöke, üzletember. Akit reggel, munkába menet, központi lakása előtt megtámadott egy gazdátlan eb és olyan szerencsétlenül belemart a lábába, hogy egy fő ütőeret elkapva, az áldozat pillanatok alatt elvérzett.

A román főváros azóta harci lázban ég és két táborra szakadt. Az egyik tábor a merénylő fejét követeli, amelyről ma már tudni lehet, hogy az előkelő Bosquito (finom utalás a négylábú kóbor státusára) névre hallgat, fekete színű és korcs. A sintéreknek sikerült befogniuk, ám a főváros másik táborát kitevő állatvédők most azt próbálják bizonygatni, hogy erősen sántít a Bosquito bűnössége, elvégre egyik kutya olyan mint a másik.

Közben a japán férfi megrökönyödött hozzátartozói nem értik az egész helyzetet és kártérítést követelnek. A fővárosi önkormányzat - mivel a kutya gazdátlan, utcai tetteiért törvény előtt a városvezetés vonható felelősségre - egyelőre kifizette a japán üzletember tetemének hazaszállítási költségeit (azt sem úszta meg 2-3 dollárból!) és próbál fátylat borítani az ügyre.

Csakhogy a rendőrség már nyomozásba kezdett: lenyomatokat gyűjtöttek be a helyszínről, azokat különböző állatlenyomatokkal hasonlítják össze. A gyanúsítottak száma egyre bővül. Egy Kucu-kucu névre hallgató kutyabarát egyesület pedig védencévé fogadta szegény Bosquitót, sőt, védőt is felfogadott melléje, aki nem más, mint az a Paula Iacob elhíresült ügyvédnő, aki Nicu Ceausescu védelmét is ellátta közvetlenül a romániai fordulat utáni diktátorperekben. Az idős hölgy maga is nagy kutyabarát, s győzelmet ígér Bosquito barátainak, elvégre egy kutyának is vannak jogai, nem lehet csak úgy, bizonyítékok nélkül halálra ítélni, márpedig bizonyítékok dolgában...

S egyesek még azt szajkózzák, hogy nincs független igazságszolgáltatás Romániában!

Kézírás-kereső a neten

(Hétfő, február 13.) Dublinben folyik a kísérlet, s a Google támogatja. Röviden így foglalható össze annak a programnak a lényege, mely ha elkészül, állítólag megkönnyíti a kéziratok közötti keresést a világhálón.

A Prim Online által közzétett hír szerint (mely a maga során a The Register c. szaklapot idézi) a kéziratfelismerés érdekében a kutatók a digitális arc- és tárgyfelismerő technikát alkalmazzák, amelyen némi változtatásokat eszközöltek, hogy alkalmassá váljon az a manuszkriptek szavainak és betűinek felismerésére. Elképzelhetjük, hogy ez mekkora feladat, hiszen általánosan elterjedt nézet, hogy ahány ember, annyiféle írásmód, az íráskarakter szinte ugyanúgy jellemző az egyénre, akár az ujjlenyomat.

A Google és kutatói valószínűleg meg kell majd hogy húzzák a határt kézirat és kézirat között, s elsősorban azokat a hivatalosan nyilvántartott manuszkripteket vonják be a felismerés körébe, melyek egy bizonyos hivatalos kézírási stílust képviselnek, hiszen ahogy a nyomdatechnikának megvannak a maga szép számú betűkarakterei, ugyanígy a kézírás elterjedése idején is léteztek szigorú szabályú íráskarakterek, amelyeket másolás útján el lehetett sajátítani.

A célkitűzés a Google azon tervébe illik bele, mely már korábban felvállalta, hogy a jövőben minden rendelkezésre álló információt elérhetővé és átláthatóvá tesz. A tervre kiutalt pénz egy esztendei munkára elég. Ez alatt vagy sikerül látványos eredményt elérni, vagy ismét föl kell majd tölteni a pénzeszsákokat. Harmadik út csak a vállalkozás föladása lehet. Az pedig egyelőre nem jellemző a jól ismert Google-ra...

Chip a kézen

(Kedd, február 14.) Egy amerikai vállalkozás két alkalmazottja vállalta, hogy bőre alá mikrochipet ültethetnek, kísérleti célból. Igaz, a cég megfigyelési szolgáltatásokat végez, tehát a történet közvetlenül a szakmába vágó esemény, hiszen általa tökéletesedik az emberi biztonság megóvásának technikája, nőnek a védelem esélyei.

Az emberiség jelentős része attól tart, hogy a chipbeültetéssel a társadalom totális ellenőrzésének korszaka köszönt be, amikor is senki se szabadulhat meg, akár egy percre sem, a hétköznapok "forgatagából", mert bárhol is rejtőzzék, pillanatok alatt bemérik és azonosítani tudják.

Mások, s ez a tábor sem kicsi, azokat az előnyöket ecsetelik, , amiket a chiptechnika ész- és jogszerű felhasználása jelenthet. Így a Prim Online szerint chip használható a manapság elektromos kolompként, egyesek szerint dögcédulaként az alkalmazottak nyakában hordott belépőkártyák helyett, elég, ha az alkalmazott az érzékelőhöz tartja a karját, és máris nyílik az ajtó, a belépés pedig regisztrálásra kerül. De kitűnően alkalmas gyermekek ellenőrzésére és a bűnmegelőzésben, a büntetőintézmények ellenőrzésében.

A beültetés jelentéktelen kis művelet, hiszen az egész chip nem nagyobb egy hosszúkásabb rizsszemnél. A szervezet jól torelálja.

Az amerikai kísérletre különben úgy került sor, hogy maga a főnök is vállalta a chipesitést, azzal a jelszóval, hogy sose vár el beosztottjaitól olyasmit, amitől önmagát megkímélné. (Ezt nevezem...)

Kit zavar az éji fény

(Csütörtök, február 16.) Tévében panaszkodott a minap egy csillagász, hogy Magyarországon, s különösen Budapest környékén nem igazán lehet alapos megfigyeléseket végezni, mert a csillagos ég elmélyült fürkészéséhez szükséges jótékony sötétség helyett a magyar főváros fölött egyre nagyobb a zavaró háttérfény.

Ami rossz a csillagásznak, az viszont jó a közbiztonság szempontjából. Sőt, térrendészek ügyködnek azon, hogy a fény ne csak praktikus igényt, hanem művészi effektusokat is szolgáljon az éjszakában, igy már nagyon sok szobor, emlékmű, kiemelkedő építmény fürdik éjszakánként reflektorfényben, szinte nappali derengést vonva a város fölé.

És a közbiztonság még sem javul ezzel arányosan. Tehát a fény önmagában nem elég.

Tudom: a csillagász azt mondja, őt egyenesen ellehetetleníti. Mehet nyugdíjba. Akaszthatja szegre a távcsövét. Nincs esélye a világ élvonalába kerülni felfedezésekkel. Túl nagy a fény.

Hogy is hangzott valamikor, az idők kezdetén? Fiat lux?

És lőn...

Magyar Chamisso-díjas

(Péntek, február 17.) Tegnap Münchenben Chamisso-díjat adtak át, amelynek odaítélése fölött a német könyvkiadók döntöttek. Szavazataik alapján az idei szerencsés Zsuzsanna Gahse, Svájcban és Németországban egyaránt élő magyar származású író-műfordító, akinek laudátora maga Esterházy Péter volt. Tehette, hiszen több munkája - pl. a Fancsikó és Pinta, a Függő, a Kis magyar pornográfia, a Fuharosok és az Egy nő - Zsuzsanna Gahse fordításában jutott el a német olvasóhoz. Persze, az újdonsült Chamisso-dijas nem csak Esterházyt tolmácsolt: Eörsi, Nádas, Rakovszky és Mészöly prózája is jórészt általa lett ismert a német nyelvterületen.

A Chamisso-díj a német irodalomnak egy olyan vonulatát ösztönzi, melyet nem német anyanyelvű, de németül író alkotók hoznak létre. Maga a díj névadója, a francia nemesi származású Adalbert von Chamisso is átélte a kétnyelvűség örömeit és kínjait. Munkája, a Peter Schlemihl csodálatos élete népszerű az egész világon, s arról szól, hogy valaki eladja az árnyékát és onnantól kezdve idegennek érzi magát a világban. A díjat húsz éve létesítették, az első kitüntetett 1985-ben a török származású Aras Ören volt, őt szír, iráni és egyiptomi író követte.

A dij indoklása szerint Zsuzsanna Gahse művei új színekkel gazdagították a német irodalmat. Átültetve című kötete a Jelenkornál jelent meg tíz éve. "Übersetzt" című könyvében olvashatni: "Most akkor az, hogy fordítás - ez valami női dolognak látszik lenni, hogy szolgálat-készség. Hathatósan s nem tolakodóan segíteni, háttérben maradni, ezek női erények, férfi fordító esetében másképp hatnak, férfiasnak, férfiaknál minden könnyen hat így, ilyennek, hanem aztán ha egy nő kezd fordítani, rögvest előismerszik, hogy ez a munka egy női munka."

Rekordösszeg fotóért

(Szombat, február 18.) Ilyen sok pénzt fotóért még nem adtak, mint a hét elején elkelt, Tavi holdfény című képért. Ha most ránézünk, no persze gyönge reprodukcióban - éppen csak sejtelmünk legyen róla -, nem nézzük ki belőle, hogy ennyi lenne benne (mármint a közel 2,9 millió dollár), de hát árverés folyt, meg aztán a fotó valamikor 1904-ben készült, tehát testvérek között is matuzsálemnek számít.

Edward Steichen, a kép szerzője a New York-i Long Islandon készítette felvételét, 41x48 centis méretben, s rajta gyér fasor látszik, mely a tavat szegélyezi, a fák között pedig feltűnik a Hold sejtelmes fénye. A témában azóta bizonyosan készült jobb, szakmailag tökéletesebb, ihletettebb alkotás, de hát mégis ez most a favorit, hiszen nem csupán a kor hangulatát árasztja, amelyben készült, hanem maga a Letűnt Kor.

A képről készült két másolat is, amelyeket múzeumok őriznek. Az eddigi árrekordot tulajdonképpen Richard Price Cowboy c. képe tartotta, közel 1,3 millió dollárral.

A National Geographic Online szerint, amely a hírről és hátteréről beszámol, Edward Steichen 1904-ben kezdett kísérletezni a színes képekkel. Egyike volt azon amerikai fotósoknak, akik elsőként használták a színes fotózást forradalmasító autokróm technológiát.

Gyerekkönyv Mohamedről - a gyutacs?

(Vasárnap, február 19.) Gondolom, mindenki torkig van már a Mohamed-karikatúrák keltette világbotrány fejleményeivel, de sajnos, a téma korántsem futotta még ki magát. Mint kiderült, nem is olyan egyszerű eligazodni a klasszikus dilemmában, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás, vagyis hogy ki vetette el lényegében a sulykot. Ráadásul felbukkant - a dán napilap és az őt "bátran" követő lapok mellett - egy dán gyermekkönyv szerzője is, aki nemrég gyermekeknek szóló könyvet írt Mohamed életéről, s munkájához neves karikaturistákat kért föl illusztrálásra, azok viszont visszautasították a megbízatást.

A dán lap karikatúra-botránya ezután következett.

Kare Bluitgen maga is feketelistára került, bár gyakorlatilag semmi köze a lapbotrányhoz, ha csak annyi nem, hogy maga is dán, Mohamedről írt és karikaturistákkal állt munkaviszonyban. Úgy látszik, ez elég volt ahhoz, hogy ő is ellenségkép legyen. A 168 óra c. magyar hetilap interjút készített vele, amiből érdekes és tanulságos dolgok derülnek ki.

Például: az író iszlám szomszédai, barátai olvasták a könyvet és nem találtak benne fölháborítót. Ráadásul az író szándéka éppen az volt - hiszen Dániában jelentős a bevándorlók között a muszlim vallásúak aránya -, hogy az iskolában muszlim gyerekekkel együtt tanuló európai gyerekek számára megismertesse az iszlám vallást, s ehhez kizárólag arab forrásokra támaszkodott. Hogy miért került hát célkeresztbe?

"Talán mert hozzám kötik az alapötletet: Mohamed prófétáról írtam, és még rajzot is kértem róla. Csakhogy én épp a két különféle kultúra harmonizációjára törekszem, a vallások tiszteletére, nem pedig szellemi háborúra. Muszáj megismernünk egymást ahhoz, hogy békében élhessünk. "

Az író szerint nyugati muszlim vezetők ügyködtek azért, hogy az iszlám világ kellőképpen fölháborodjon az ügyön: keletre utaztak, s otthoni propagandahadjáratba kezdtek. Elhitették, hogy a Jyllands-Posten újságot a dán kormány irányítja, és a lap 120 karikatúrát közölt Mohamed prófétáról. Céljuk elhitetni: muzulmán hívő nem illeszkedhet be a nyugati civilizációba, az iszlám törvényei előrébb valóak a demokratikus jogoknál. A fiatal nemzedéket akarják "megfékezni" abban, hogy beolvadjon a befogadó európai társadalmakba, és - ha úgy tetszik - demokratikus értékrendek alapján nevelkedjék. Ugyanis akkor a hierarchikus iszlám világ vallási vezetői elveszíthetik hatalmi pozíciójukat.

Ha így van, akkor a háború beláthatatlan időkig folytatódik.

Milyen hosszú a Fal

(Hétfő, február 20.) Mostanig úgy tudták, hivatalosan, hogy a világ egyik pompás csodája, a kínai Nagy Fal 7300 kilométer hosszúságban kígyózik. De hát miként tudásunk mai állapota jobbára pontatlan, az időközben fölfedett pontos mérőtechnikák segítségével az emberiség megkíséreli a precizitás további határait feszegetni.

Igy gondolták a Nagy Fal esetében is azok, akik elhatározták, hogy légi távméréssel állapítják meg a pontos hosszt. A módszert az MTI szerint a Kínai Nagy Fal Intézet dolgozta ki, de a lebonyolítás nagyobb összefogást igényel, mindenek előtt a kínai térképészeti intézettel.

A kínaiak meg is magyarázzák e nem csekély kiadást jelentő terv "bizonyítványát": a szakértők szerint a Falat sose mérték meg pontos technológiával, ezért minden rá vonatkozó adat hozzávetőleges. A mostani, légi eljárás úgy tetszik, túlhaladja a múltbeli állapotokat és a hatalmas, nem egy helyen 8 méter magas falakból és erődökből álló védelmi rendszert, amelyet i. e. 221 és 206 között, a Kínát először egyesítő Csin-dinasztia idején építettek, majd a Ming-dinasztia korában, 1368 és 1644 között ismét erősítettek meg, hogy védekezzenek az északi nomád népek támadásai ellen, visszaadja a köztudatnak, elindíthat egy olyan restaurációs folyamatot, amely visszahozza ezt a méltán csodának nevezett létesítményt az át- és beláthatatlanság állapotából.

Valamivel könnyebb helyzetben van a klagenfurti Minimundus csodakert Nagy Fal-a, amely kicsinyített mása a kinai eredetinek és percek alatt bejárható.

54 év az MTI-nél

(Kedd, február 21.) Lám csak, egy távirati irodánál is meg lehet öregedni, méghozzá szakmai tisztességben. Ahogy a fotográfus Friedmann Endre tette, aki 54 évet tud maga mögött a Magyar Távirati Irodánál.

Először is, van mire visszapillantania. Ezt bizonyítja az a tegnap megnyilt budapesti életmű kiállítás, amelynek ezt a címet adta: A pillanatból élek - Fényképek az életműből 1954-1979. De ez nem minden: az alkalomra ugyanis megjelent A pillanatból élek c. fotóalbuma, a Folpress Kiadó gondozásában.

Friedmann nevével rengetegszer találkozhatott eddig is az újságolvasó ember. Az 1934-ben született fényképész tulajdonképpen végigfotózta az egész legújabbkori magyar történelmet és közéletet. Szívszerelme valahol mégis a művészportré maradt: kitűnő beleérző készséggel fényképezte művészetünk nagyjait, illetve alkotásaikat: Kodály Zoltán zeneszerzőt, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászt, Márffy Ödön festőt, Makay Margit színésznőt, Makk Károly és Jancsó Miklós filmrendezőket. A Zsolnay-porcelánokat, Aba Novák Vilmos tárlatait...

Az MTI híre szerint az alkotó legbüszkébb a kölni Foto Biennále nagydíjára és a World Press Photo aranyérmére, amelyet a vietnami háborúban készített képeiért kapott. Gera Mihály, aki a fotóalbumot szerkesztette, így ír a fotóművészről: " Olyan világot tár a közönség elé, amely mára már eltűnt, mint a jeges, a kintornás, a villamoskalauz, az eszpresszó, vagy az ütött-kopott kis házakkal teli Óbuda."

A pillanatnak készülő pótkávé mellett tisztelgek egy életmű előtt.

Barlangászhalál a szabad ég alatt

(Szerda, február 22.) Gyászol a barlangász-társadalom: két gyakorlott magyar társuk lavinabalesetben hunyt el a tegnap Észak-Olaszországban. Ami a helyzet fintora: nem a veszélyes küldetés közben, hanem a barlangon kívül, hazaindulás idején, turistaösvényen érte őket a Júliai-Alpokban az utóbbi napokban gyakorivá váló hólezúdulás.

Tíz tagú magyar barlangászcsapat töltött több napot a Michele Gortani-barlangban, amelyet az utóbbi 13 évben a magyar szakemberek tártak és térképeztek fel. Hárman már hétfőn hazaindultak, mert lejárt a szabadságuk. Hármukból ketten meghaltak, a harmadikat nagy nehezen kimentették. Közben még három barlangász elindult lefelé a hegyről, mit sem tudva társaik sorsáról, s őket is eltemette egy lavina. Nekik nagyobb szerencséjük volt.

A barlangban maradt négy kutató vasárnapig szándékozik folytatni a munkát. Fogalmuk sincs, milyen katasztrófa történt odakint, s milyen veszélyek leselkednek rájuk is. Telefonon lehetetlen velük kapcsolatba lépni: nincs térerő. A mentőszolgálat most expedíciót szervez, hogy eljusson a barlangba és értesítse a bentlévőket a helyzetről.

Az áldozatokat hazaszállították. Laphíradások szerint néhány óra leforgása alatt - hétfőn és kedden - tucatnyi halálos áldozatot követeltek a lavinák a francia, az olasz és a svájci Alpokban. Franciaországban öt halottja volt a hógörgetegeknek. Egy brit hegymászó vesztette életét kedden Ubaye térségében, előző nap összesen négy hegymászó és síelő lelte halálát a rájuk zúduló hótömeg alatt, köztük egy 21 éves és egy 20 éves fiatal. Svájcban három németet sodort el hólavina. A Bajorországból az alpesi országba érkezett túrázókat hétfőn érte halálos baleset... Stb, stb...

Helykereső szellem

(Csütörtök, február 23.) Akár egy abszurd mese: mert nincs itt a vége, tehát el se lehet futni véle...

De azért: hol volt, hol nem volt-tal kezdődik... Volt egyszer egy Csíkszereda szocialista urbanizációját szorgalmazó városterv, amiből már-már szinte minden tétel megvalósult volna, kivéve azt, ami nem, s a rendszerváltozással ott maradt minden, szerbe-félbe, szél- és esőverésben, égnek meredő falakkal, vasbetonidomokkal, téglahalmokkal, felszaggatott telkekkel, betonalapokkal...

A mese folytatása, hogy az azóta eltelt tizenöt esztendő nem volt elég ahhoz, hogy e szégyenfoltok eltűnjenek a város szivéből. A szégyenfoltok lassan fertőző gócokká váltak azáltal, hogy semmilyen épkézláb elképzelés, tett nem született a helyzet felszámolása mentén.

Azaz 2003-ban mégis történt valami: a Hargita Visual Art helyi képzőművészeti csoportosulás Inter-Art címmel tíz napos augusztusi tábort rendezett az egyik szégyenhelyszínen, ahová új megyei könyvtárat akartak emelni, szemben a hasonló stílusú, de befejezett közigazgatási palotával (Fehér Ház!). Könyvtár nem lett, bombatalálatos romra emlékeztető grund viszont azóta is éktelenkedik a főtéren. Ezt a romhalmazt díszítettek fel a tábor idején romániai és külföldi képzőművészek, Szellem keresi a helyét jelige alatt. A szabad ég alatt álló, organikus művekből sikeres szabadtéri kiállítás nyílt.

2004-ben új városvezetés került Csíkszereda élére, amely felvállalta, hogy pályázati úton felvállalja a romhalmaz befejezését és helyére korszerű művészeti iskola épületét tervezi. Az iskola azóta is terv, hiszen az alapok jóváhagyása annyira bonyolult, a munkálatok kiírása olyan kacifántos, hogy a helyét ideiglenesen megtalált szellem nagyon elunhatta ott magát.

A Hargita Visual Art azonban szelíden föltette a kérdést: rendjén, legyen hát iskola a szellem helyén, de mi lesz a még megmaradt, időtálló képzőművészeti munkákkal: a kifestett betongerendákkal, falfestményekkel, installációkkal, amelyek értékét még nem is lehet igazán fölbecsülni.

A városvezetés azóta is töpreng a válaszon. Bevallom, magam se tudnék jó választ adni, mert fogalmam sincs, mennyiben védi a törvényt egy felhagyott építkezés állagára festett alkotást, mikor a témahordozó anyag - a fal, az oszlop, a kövezet, a beton - nem a művész tulajdona? Egy biztos: a műalkotások tények, elkészültek, vannak. Kár lenne az iskolaépítés ürügyén lenullázni őket. Ennek szól a tehetetlen hezitálás, ezért nincs vége az abszurd mesének...

Nyolc helyszín

(Szombat, február 25.) Magyar világörökségi helyszínekről szóló fotókiállítást láthatnak pár napig Csíkszeredában. A tárlat vándorkiállítás, Erdély más városaiba megy tovább, elvinni azt az üzenetet, hogy a jelenlegi nyolc helyszínnel nem kell szégyenkezni a világ többi országai között.

Hiszen az nem semmi, hogy immár nyolc olyan kulturális, történelmi, természeti értéke létezik az anyaországnak, amelyekről hivatalosan az egész világon tudomásul vesznek, s kiemelt védelmet és támogatást élveznek.

Az UNESCO által kezdeményezett világörökség gyarapodó világlistáján belül is imponáló a magyar lista: Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed , az Andrássy út és történelmi környezete; Hollókő ófalu és táji környezete; az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete; Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta; pécsi ókeresztény sírkamrák; a tokaji történelmi borvidék, továbbá az osztrákokkal, illetve a szlovákokkal közösen a Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj és az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai.

Sok ez, vagy kevés?

A válasz nézőpont függvénye: ugyanis ha azt vizsgáljuk, hogy a világlistán Magyarország olyan országok elé "került" - sporttabellaként kezelve a nyilvános adatokat , mint Algéria, Bolivia, Chile, Dánia, Dél-Afrikai Köztársaság, Egyiptom, Finnország, Románia, Hollandia, Horvátország, Indonézia, Irán, Izrael, Libanon, Nepál, Norvégia, Pakisztán, Sri Lanka, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Vietnam, amelyek mind területileg, mind értékeiket tekintve akár verhetnék is a magyar potenciált, akkor különösebb aggodalomra nincsen ok, sőt. Persze, ez az optimista ember lustrája, mert közeledhetünk másképpen is az adatokhoz, amelyek - ha helyesen olvassuk azokat - nem csak egy-egy ország, nép természetes, örökletes gazdagságáról szólnak, hanem arról is, milyen közösségi erőfeszítésekkel képes ma megbecsülni, derekasan gondozni, szintre hozni és támogatásra méltóvá tenni - "piacosítani" - saját immanens értékeit. Meggondolkoztató ugyanis, hogy Magyarország elébe, ha nem is sokkal, de olyan országok vágtak, mint Belgium, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Svédország, Törökország. Nyilvánvaló, hogy ezt balgaság veszteségként megélni, mint ahogy az sem bátortalaníthat el senkit, hogy a "csúcsok" tekintetében a "nagy" országok olykor történelmük-kultúrkincseik okán, olykor meg gazdasági potenciáljuk révén képesek elfogadható világörökségi helyszíneket produkálni.

Az ember irigykedhet ugyan az Amerikai Egyesült Államokra (20), Ausztráliára (16), Franciaországra (31), Angliára (24), Olaszországra (40), Spanyolországra (38) vagy éppen Oroszországra (22) – hogy csak néhány éllovast említsünk -,de hát ne feledkezzünk meg se kiterjedésükről, se gazdasági erejükről, sem az emberi civilizáció történetében játszott hellyel-közzel kulcsszerepéről. Tulajdonképpen az UNESCO, amely a világörökség eme 812-es listájával földünk jövője és önbecsülése szempontjából rendkívüli tettet hajtott végre, eredendően nyugat-európai képződmény, mindenek előtt a fejlett világ pénzét költi örökségvédelemre, s az 1972-es start után közvetlenül még csak Amerika, Ausztrália, Bulgária, Egyiptom, Franciaország, Marokkó, Németország, Szíria, Szudán és még néhányan tartották fontosnak csatlakozni az egyezményhez. Magyarország például csak 1985-tól, Románia pedig 1990-től kér részt értékei megóvásához.

Az erdélyi látogatóban önként születik meg a kérdés: lehetne-e a romániai listára olyan helyszínt találni és közös összefogással felemelni, a világörökségi normák szintjére hozni, amely az erdélyi magyarság valamely pótolhatatlan értékét mentené át a jövőnek? Mert a romániai listán egyelőre ilyen tétel nem szerepel: a Duna delta, a szász erődtemplomok, a Horezu-kolostor, az északmoldovai templomok, a szászvárosi dák maradványok, a segesvári történelmi központ és a máramarosi fatemplomok nem kimondottan szűkebb régiónk lokálpatriotizmusát hozzák tűzbe. Azaz... a szász erődtemplomok helyszínei között szerepel egy székelyföldi település, Székelyderzs is, amelynek unitárius vártemploma egyedülálló a székelyföldön és erőteljes szász hatásokról árulkodik.

Hazatérő könyvek

(Hétfő, február 27.) Hosszú a történet, de valahogy minden a háborúhoz vezethető vissza: ha az nincsen, s ha a többi, hozzá kapcsolódó esemény nem következik be, akkor ma a sárospataki könyvtár kincsei békésen porosodnának megszokott helyükön. Ahová most, több évtizedes oroszországi rejtőzés után méltóztattak visszatérni.

Pontosítunk: méltóztattak azokat visszaszolgáltatni. A hadikincs fejében elvitt százvalahány igen értékes kötet, mint kiderült, egy orosz tiszt parancsára, aki a sárospataki harcok idején a városban is járt, a könyveket befalazták, nehogy valaki rájuk tegye a kezét. Így maradtak meg érintetlenül - igaz, kissé megrokkanva, restaurálásra szorulva, de most már közel ahhoz, hogy visszakerüljenek eredeti helyükre.

A visszaút tekervényes és homályban maradó történetét majd megírják egyszer. Tény, hogy kitartó diplomáciai udvarlással sikerült visszaszerezni azt, ami Sárospatakot naggyá teszi: szellemi kincseit. Amelyeken sok-sok jeles elme csiszolódott a századok során.

A Népszava mai számában olvashatjuk, hogy a hazatért könyvekkel való alaposabb ismerkedés után kiderült: egyes könyvekben igen értékes bejegyzések találhatók. Így például I. Rákóczi György beírására bukkantak a lapokon, máshol Lorántffy Zsuzsanna keze írását fedezték fel.

Zsuzsanna asszony például ezt tartotta fontosnak ráróni egy biblia hátlapjára: "Ezelőtt való két esztendővel kezdettem volt ezt a Bibliát és az Ótestamentumot. Elvégeztem.” Úgy látszik, ezt nagyon lényegesnek tartotta az utókor tudomására hozni. Nyugtáztuk.

De még fontosabb az, hogy megtudjuk: a könyvek állaga jó, valószínűleg odahaza is hasonlóan beporosodtak volna. Ki tudja, talán ez a hosszú távollét kiváltotta számukra azt az esélyt, hogy soron kívül és feltétel nélkül megújuljanak. Vajon, ha akkor, a háborúban érintetlenül a polcokon maradnak, gondolna-e ma valaki is rájuk?

Európai űrkalandor

(Kedd, február 28.) Végre, a nagyhatalmak mellett most az Európai űrügynökség is szerezhet magának egy trófeát azzal, hogy május 3-22 között az újabb Discovery-misszióra elküldi a német Thomas Reiter asztronautát, aki mindjárt hat vagy hét hónapot tölt az űrben. A sajtóhírek szerint ő lesz az ESA első űrhajósa, aki a szovjet és orosz asztronauták alkotta legénység tagjaként először vesz részt a 2000 novembere óta végrehajtott küldetésekben.

Reiter azonban nem kimondottan labdaszedőnek készül a nagy útra: tulajdonképpen a Nemzetközi űrállomás 13. expedíciójának másodmérnöke lesz, s közösen dolgozik, illetve osztozik a felelősségen Pavel Vinogradovval és Jeffrey Willimas-szel, akik az orosz, illetve az amerikai űrkutató ügynökségeket képviselik. Ez utóbbiak megelőzik Reitert: már márciusban az űrállomásra repülnek, ahol majd illő fogadtatásban részesítik később rajtoló német kollégájukat.

Az MTI úgy tudja, hogy Reiter, akinek a létfontosságú rendszerek (oxigénellátás, hőmérséklet-, nedvességszabályozás) felügyelete lesz a feladata, végrehajt majd egy űrsétát és megkezdi azoknak a hosszú távú kutatásoknak az első ciklusát is, amelyeket európai kutatóközpontok és vállalatok koordinálnak. A német űrhajós a legtapasztaltabbak közé tartozik, az egykori orosz Mir űrállomáson 179 napot töltött el. Úgy tervezik, hogy visszatérte decemberre essen. Ugyanakkor indulásával egy másik premier is napirenden van: az amerikai és orosz repülésellenőrzés mellé harmadiknak beindul a müncheni európai irányítási központ is.

Magyar képek Afrikából

(Szerda, március 1.) Érdeklődésre számot tartó kiállitást tervez a Budapesti Történelmi Múzeum: magyar Afrika-kutatók fotográfiáit készül bemutatni március 10-én a Budavári Palotában.

Érdekes módon, a bemutatásra kerülő képek jelentős hányada Londonban, Bécsben, a budapesti Néprajzi Múzeum anyagában, ill. erdélyi gyűjteményekben, elszórtan található.

A kiállitás nem máról holnapra jött létre, hanem hosszas kutatás eredménye. Szerencsére, volt mit kutatni: Afrika-utazóink dicséretére legyen mondva, a lehető legkorábban alkalmazták a fotográfia éppen legkorszerűbb módszereit és eszközeit, igy nagyon sokuk forrásértékkel bir.

Az egyik nagy fotósnak gróf Teleki Sámuel - "Samu gróf" - bizonyult, aki hatalmas fényképanyagot hozott haza kelet-afrikai expedíciójáról, s akinek kezébe került a Kriterion Könyvkiadó 1977-es kiadványa (írta: Erdélyi Lajos), a Teleki Samu Afrikában, az ízelítőt kapott a Teleki-fotókból is, illetve az expedíciós naplóból.

A kongói térség jeles kutatójának tartják, különösen brit földön Torday Emilt. Gróf Almásy László, az "angol beteg" szaharai felvételei is páratlan értéket képviseltek, sajnálatos, hogy nagy részüket a népbíróság a második világháború időszakában elégette.

De sokan fotózták Afrikát, az afrikai embert a huszadik században is: a legjobbak munkái szintén nem hiányoznak a készülő tárlatról - ígérik a rendezők. Mi pedig munkáik nyomán virtuálisan utazgatunk a fekete kontinensen.

Az "ellopott" kód

(Csütörtök, március 2.) Nem volt elég Dan Brownnak az elsöprő siker, a küszöbön álló megfilmesítés belátható kasszasikere. A Da Vinci-kód szerencsés szerzőjét most újabb visszhangos esemény kapta a hátára: egy látványos per, amelyben a panaszosok azzal vádolják, hogy a gyors népszerűséget arató művet az író tőlük csaklizta el. Vagyis, hogy jó pénzért fölfedezte a spanyolviaszt.

Az ügy pikantériája, hogy a felperesek 1982-ben megjelentetett könyvét (The Holy Blood and the Holy Grail - magyarul: Az abbé titka: szent Grál, szent vér címen jelent meg 1994-ben) ugyanaz a kiadó gondozta - a Random House -, amely Brown könyvét, ergo tudnia kellett a témaazonosságról. Elvégre - még sokan emlékeznek rá - Michael Baigent és Richard Leigh könyve szintén bestseller volt a maga idejében, ha nem is érte el A Da Vinci-kód sikerének mai méreteit. No de akkor is...

Vita tárgya azonban, és ez nehezíti az ősszel indított, de csak a napokban elkezdődött per menetét, mennyiben plágium egy téma újrafeldolgozása. Hiszen a világirodalom telisteli van büntetlenül újra- és újrafeldolgozott témákkal, Homérosztól Shakespeare-n át egészen napjainkig, és az olvasó végül is csak a sztorinak, az előadásmódnak, a hatásnak tapsol. (Ha...)

Azt több szakértő is megjegyzi, hogy Brown legalább utalhatott volna arra, hogy korábbi pályatársai elméletét használja fel művéhez - legalább is az illem ezt megkívánja tőle -, mások viszont utalnak arra, hogy Dan Brown a maga módján ennek is eleget tett: A Da Vinci-kódban ugyanis egy helyen megemlíti az Abbé titkát, amikor a könyvben szereplő Grál-kutató Sir Leigh Teabing leemel egy példányt a könyvespolcáról, és közli, hogy a szerzők túl sok engedményt tettek a hitnek, de az alapfeltevésük helyes.

Bármi lesz is a döntés, majd az erre alapozott végeredmény, az biztos, hogy nem igen fog ártani Brown népszerűségének, legfeljebb még egy réteg pikantériát helyez el rajta. Talán csak a májusra tervezett filmbemutató körül lehetnek némi zavarok, de ez később megtérül a növekvő szenzáció révén. És igen, talán a két panaszos, Michael Baigent és Richard Leigh is nyernek valamit az ügyön, még ha veszítenek is: gondolom, némileg elfeledett munkájukra most felajzott kedvű olvasók kíváncsiak.

Akkor pedig rajta, lopkodjuk csak tovább egymás kódjait

Templomi pornó

(Péntek, március 3.) Moldva földje furcsa történeteket generál, s nem is egyszer szerepet játszanak bennük az égi úr földi szolgái is. A most kirobbant botrány színhelye egy Jászváros közeli, Costesti nevezetű község, amelynek 42 esztendős pópája, bizonyos Petrica Florea mindenáron szeretett volna bekerülni a falusi önkormányzatba. Mivel a választásokon nem volt sikere, sem üresedés nem történt, fogta magát, s kiszemelte 74 éves pártkollégáját, aki - szerinte - az ő tanácsosi helyét bitorolja.

"Zis si facut" - azaz neki is látott a hadműveletnek. Kezdetben felbérelt egy 17 éves leányzót, aki a törvény előtt kiskorúnak számít, hogy csalja fel az idős liberálist a közeli város egyik lakásába, majd vesse be teljes csáberejét. A tanácsos bekapta a horgot, s míg a bérleány előre megírt szerepét játszotta, a pap és segédje, a helybeli tanító, csuklyával a fejükön a fürdőszobából filmezték a jelenetet, majd rárontottak a tanácsosra, arra kényszerítve, írja alá lemondását a pap javára. A tanácsos "karakánnak" mutatkozott, elutasította a zsarolást.

A történet következő fejezete karácsonykor esett meg, a templomban, amikor is a misén a pap levetítette a fürdőszobából videóval rögzített hetyegést, keményen ostorozva az erkölcstelen politikust. Csakhogy a megbotránkozott hívek e gesztus nyomán a pap ellen fordultak és nem csak a templomból, hanem a faluból is elűzték.

Azóta vizsgálat vizsgálatot követ, a papról kiderült, hogy amúgy gyakori bunyókkal próbálta megalapozni tekintélyét. Egyesek szerint a templomi ikonokat hamisakkal cserélte ki, ugyanakkor törvénytelenül, a villamostársaság megkerülésével használja az áramot.

A történet három napja lapok és tévéadások vezető témája. Hát nem pofa?

Wass vagy Vándor?

(Vasárnap, március 5.) Felszólítást kapott a székelyudvarhelyi polgármester, hogy távolíttassa el a város központjából az ott található, Wass Albertet ábrázoló köztéri szobrot. A felszólítás egy kolozsvári román kulturális alapítványtól származik, amely a stílusos határidőt is megszabta: március 15. Az alapítvány ugyanis úgy tudja: a székelyudvarhelyi Emlékezés parkjában magyarországi ajándékként felállított szoborgaléria egyik tagja, a Vándor Székely tulajdonképpen a Romániában háborús bűnösként nyilvántartott, amerikai emigrációban élt erdélyi írónak, Wass Albertnek állít emléket.

Ezen aztán jól el lehet vitatkozni, több menetben is, mert az, hogy valami hasonlít valamihez, hát még, ha az élettelen dolog, az még nem bizonyíték az azonosságra. Abban a parkban nem egy olyan szobor van, aki másra emlékeztet mint a neve, azt mondják, állítólag az egyik, a Csaba királyfi névre hallgató sem az, mint aminek mondják, én ugyan el nem árulom, hogy kihez hasonlít, mert nem szeretem a rosszindulatú pletykákat.

Így a kulturális egyesület gyanúsítgatását is nevetségesnek tartom, mint ahogy az udvarhelyi polgármester is úgy reagált a felszólításra (az alapítvány példáját aztán más, román érzelmű aggályoskodó egyletek is követték), hogy előbb föl kellene állítania egy Wass Albert szobrot ahhoz, hogy eltávolítása egyáltalán szóba kerüljön.

Azon csodálkozom, hogy mostanig miért nem élt valaki a szabad vélemény nyilvánítás jogával és nem nehezményezte az ugyancsak Udvarhelyen álló Vasszékely szobrát, amelyet könnyebb összetéveszteni - elnevezése alapján - a népszerű íróéval. Igaz, a Vas sem Wass, s az illető szobrot még akkor emelték, amikor az íróról még nem is hallottunk harangozni, de a tévedés igy érthetőbb és emberibb lenne, mint a mostani, amelyen messziről érezni az izzadság szagát.

Viharzóna

(Hétfő, március 6.) Ez most itt és most a fél Európát jelenti, ha nem az egészet. Láttam egy számítógépes, animált műholdfelvételt: úgy forgolódnak a földrész felett a felhők, mint f...g a feredőben.

Békés bombariadó. A tél bombázza a tájat. Esővel, hóval. Jönnek a gyorsjelentések: vasárnap esti közlekedési káosz Karintiában, 12 ezer háztartás villany nélkül. Vagyis gyertyafényben, dideregve.

Budapest, Magyarország újra hó alatt. Vasárnap szinte egész nap havazott, mára még 10 centiméteres hópaplan jelentette be magát. Jöhet, még elfér.

A tél lecsapott a franciákra, az Alpokban nagy a zűrzavar, fél méteres a friss hó (persze, reá a régire...).

Akár csak Németország déli részében. Münchent szabályszerűen elnyelte a hó.

Mi lesz itt? A Hargita tövében nullfok fölött van, minden háztető ledobta sokmázsás hóterhét, csobognak az országutak és a kanálisok, úsznak az automobilok, várjuk az újabb havazást. Mert megjön. Láttam. Forognak a felhőörvények. Csapong a kéményfüst: jobbra, balra, spirálba, majd hirtelen kiegyenesedve, megint lecsapva.

Ez a viharzóna. Mögötte, lábujjhegyen úgy is a tavasz lopakodik. Olyan, amilyen...

Fenyegető aszteroida

(Kedd, március 7.) A ROSE Havaria hirügynökség ma reggeli hirlevelében egy NASA-értesülést szellőztet meg, ami nem éppen szívvidító, főként ha az unokáimra, de még inkább az ükunokáimra gondolok. Körülbelül ők fogják majd igazolni vagy megcáfolni a mai tudósokat, akik úgy tapasztalták, hogy egy 580 méter átmérőjű - tehát alig fél kilométernyi - aszteroida tart kemény elszántsággal a föld felé. Számítások szerint 2102. május 4-én csapódna be a földbe és több, egyszerre felrobbant atombombának megfelelő pusztítást hajtana végre.

Magyarán: világkatasztrófát.

A veszélyes aszteroidát különben a chilei La Silla obszervatóriumból figyelik kitartóan és küldik példás rendszerességgel a NASA-nak a rá vonatkozó adatokat. Ezek szerint a földünkhöz mérten apró égitest nem épp olyan kicsi: egymilliárd tonnás kőtömeg és 16 hónapja tudnak a létezéséről.

A célmegoldás: eltéríteni eredeti útjából. Ennek az eszközeit és módszereit próbálják kidolgozni most az űrkutatók. A veszélyt ugyanis már felmérték és próbálják emberi léptékhez igazítani, tudatosítani.

Nem a pánikkeltés céljával, de a tisztánlátás "öröme" végett azért idemásoljuk a hírlevélben részletezett példázatot. E szerint ha például Budapesten csapódna be az aszteroida, tíz kilométer ármérőjű, több száz méter mély kráter maradna a helyén. Egy hatalmas tűzgolyó keletkezne, amely 100 kilométeres körzetben mindent elégetne. A csattanás ereje egy 7,4-es erősségű földrengéssel érne fel, amely szinte egész Magyarországot a földdel egyenlővé tenné. Hosszú távon pedig beköszöntene a nukleáris tél, a felkavart por ugyanis hosszú évekre eltakarná a napot. A NASA szerint az elmúlt egy évben megháromszorozódott az esélye annak, hogy a Föld és az aszteroida találkozik.

A doktor nem szúr többé?

(Csütörtök, március 9.) Lindmayer István magyar származású kanadai kutató találmánya világsiker: szérumfecskendője egy rugós szerkezet segítségével 400 kilométeres sebességgel juttatja át a hatóanyagot a bőr pórusain, mindenféle injekciós tű mellőzésével. A tapasztalatok szerint az eljárás teljesen fájdalommentes, ami igen jó hír, mindenekelőtt az aggódó gyermekeknek, de mindenkinek, aki nem vérbeli mazochista. De más előnyökkel is jár a magyar találmány, amit nemsokára Dombóváron kezdenek el gyártani: mivel az eszköz nem érintkezik a bőrrel, sterilizálásra nincs szükség, s többször is használható, nem úgy, mint a hagyományos tű. A kikísérletezés magyar-kanadai egyezmény alapján Magyarországon, Pécsett történt. A Népszabadság úgy tudja: a szérumfecskendő nem nagyobb egy töltőtollnál, amit az orvos vagy az ápolószemélyzet stílusosan a felső zsebében hordhat, a receptíráshoz szükséges golyóstoll mellett. Váljék egészségünkre!

Egyszerre két kézzel?

(Péntek, március 10.) Indiai csodáról számol be a Hölgyfórum.hu honlap - az Asia News nyomán. Mármint arról, hogy egy ottani iskolában arra tanítják a gyerekeket, hogy egyszerre mindkét kezükkel írjanak. Igen, jól olvasták: nem egyforma eséllyel, hanem egyidőben! Ami - próbáljuk csak ki! - nem jár esetünkben valami nagy sikerrel. Persze, minket nem tanítottak ilyesmire...

A Veena Vadini nevű iskolában mind a 72 tanuló gond nélkül megfelel ennek a kívánalomnak. A furcsa iskolát 1999-ben alapították, az órákat a szabad ég alatt tartják a négy és nyolc év közötti gyermekeknek.

Az iskolaigazgató nem áll meg diákjai egyszerű dicséreténél, akik nem csak hogy mindkét kezükkel egyszerre írnak, de képesek más-más nyelven forgatni a tollat. Tehát, ha a bal hindu nyelven írkál, addig a jobb angolul róhatja a sorokat. Egyik tanuló elmesélte, hogy hat nyelvet tud már, a hindit, urdut, angolt, latint, szankszritet és arabot, és egyszerre két nyelven tud írni.

No lám, ő se tudhat mindent...

Internetes koccintások

(Szombat, március 11.) Brávó, tudósok, ti aztán mindent kitaláltok, biztosan a muzsikáló patkószeg is ott van távlati terveitek között. Addig, amíg az napirendre kerülne, még véglegesíteni kell a legújabb ötletet: a nagy távolságban lévő ismerősök virtuális koccintásának műszaki körülményeit. Mert, gondolom, az ötletgazdák nem elégednek a hallható csin-csinnel, amit telefon, mobil- és rádiókapcsolat már remekül továbbit oda és vissza. Nekik látható jel kell a hallható mellé: s Bostonban, a MIT Media Lab műhelyeiben már dolgoznak is az az elképzelésen - állítja a New Scientist magazin. A két szakember, akik a virtuális poharak avatott bütykölői, név szerint Jackie Lee és Hyemin Chung speciális, világító poharakat kreáltak, amelyeken akkor gyúl meleg fény, amikor azokat koccintás szándékával felemelik. Így a távol lévők úgy érezhetik, hogy nincsenek egyedül, tehát nem ökör iszik magában, hanem két vagy több ökör osztja meg egymással a virtuális közösség élményét. És kocc! Persze, a lényeg nem a gesztusokon van, hanem a töltögetésen, amit a szakemberek is fölismertek, ezért látják el mindenféle látványos funkcióval azt a fránya poharat. A hir szerint például, amikor valamelyik fél felemeli a poharát hogy igyon, egy piros égőcske gyengéden felviláglik a másik poharán. Amikor valamelyikük ajka a pohárhoz ér, a szenzorok segítségével kigyúl egy kis fehér fény a másik poharának karimáján. A poharat a szerelmesek poharának titulálják egyelőre, gondolom, ez fantázianév, majd még lehet rajta alakítani, gondolkozni, hiszen a hivatalos bemutatóra áprilisban kerül sor a 2006-os Montreali CHI (computer-humán interakció) konferencián. Csin!

Szabadságos rémtörténet

(Vasárnap, március 12.) A bécsi Kurier szokatlan történetet szellőztetett meg egy középkorú házaspár vakációs kalandjáról a nyílt óceánon. Motorcsónakázni indultak Kiribati szigetéről (Csendes-óceán) a szomszédos Maiana szigetre, ami négy órás könnyed kirándulásnak felelt volna meg. Minden szép és jó lett volna, ha nem áll le mindjárt indulás után a motorjuk. Ami még mindig kiheverhető baleset, ha működik a mobiltelefonjuk. Sajnos viszont, az úgy lemerült, hogy segélykérésre gondolni sem lehetett. A csónak mindegyre kifelé sodródott bármilyen emberi, lakott környezettől, a nyílt óceánra. A szárazföld eltűnt előlük, s harmincöt napon át nem is került semmi biztató látómezejükbe.

Az első három napon szabályosan éheztek és szomjaztak, hiszen nem készültek hosszú útra és semmi nem volt a csónakjukon. A negyedik napon eleredt az eső, amiből aztán esőköpenyükben fogtak föl annyit, amennyit csak tudtak, így legalább be tudták osztani a hátralévő napokra. Hányódásuk egész ideje alatt nyers halon éltek és egyfolytában imádkoztak, mert már csak ebben bíztak - nyilatkozták tegnapelőtt a dél-koreai hajó által megmentett botcsinálta kalandorok. Ám hiába halászták ki őket a koreaiak, még további három hetet kellett vesztegelniük a mikronéziai Chuuk szigeten, ahol a halászok egyszerűen kirakták őket, mert nem volt annyi pénzük, hogy hazautazhassanak.

Végül - mert happy end nélkül nem lehet - a Continental Airlines légitársaságnak esett meg a szíve rajtuk, s talán némi marketing meggondolásokból is, de ingyenesen hazaszállította a házaspárt, s ezzel pontot tett a rémtörténet végére, ami végül is lassan banális vakációs kalanddá silányul az idő teltével.

A nápolyi fogoly

(Kedd, március 14.) Gál Sándor, a székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból - ez a címe annak a könyvnek, ami pár nappal a március tizenötödiki ünnep előtt látott napvilágot Csíkszeredában, a Pallas-Akadémia jóvoltából. De még inkább a fiatal, Budapesten élő, de Sepsiszentgyörgyön született olasz szakos filológus, Zágoni Zsolt ambíciója okán, aki az Országos Széchényi Könyvtárban bukkant egy 1861-es, olasz nyelvű könyvre, amely Gál Sándor honvédezredesről szólt, aki olaszországi emigrációban végezte életét az elbukott 48 után.

Fordítását felajánlotta a Pallas-Akadémiának, amely a helyszínre való tekintettel pár hónap alatt ki is hozta a könyvet, s tegnap népes közönség előtt be is mutatták a Mikó-várban, ahol Gál Sándor maga is többször megfordult a szabadságharc idején, s ahol mellszobra áll a róla elnevezett téren.

A bemutatón kiderült: a formailag Gál harcostársai, tiszttársai által olaszul fogalmazott életrajzot nagy valószínűség szerint Gál Sándor maga mondta tollba, egy börtönrácson keresztül, mivel 1861-ben Nápolyban bebörtönzik az olasz hatóságok. Az ok: titkos szervezkedés. Gál Sándor ugyanis magyar légiót szervezett Olaszországban, amellyel felszabadította volna Magyarországot, annak dacára, hogy mind Kossuth, mind Klapka kalandorságnak tartotta párezer emberrel nekitámadni a szabadságharc elbukása után megerősödött osztrák uralomnak. Úgy tűnik, a letartóztatása amiatt következett be, mert társai figyelmeztetése ellenére is tovább veszélyeztette a magyar ügyet Olaszországban. Kossuthék csak ezáltal tudták megfékezni a totális háborút valló székely ezredest, aki hitt a szó, a szónoklatok mágiájának, hogy a lelkesedés elegendő muníció ahhoz, hogy sikerüljön a lehetetlen: talpra állítani egy földre vert, vérbe fojtott országot.

Gál Sándor és barátai védekezésül, bizonyítékul írták a könyvet, hogy a nápolyi fogoly mégsem briganti, hanem hősies előélettel rendelkezik. A könyv nem érte el konkrét célját, Gál pár év múlva elborult elmével el is hunyt, a szabadságharc nem éledt újra, a kiegyezés bekövetkezett.

De megszületett egy vallomás, még oly szubjektív túlzásaival is, egy hős szabadságharcról és székely harcosairól. Veszteségben a nyereség...

Vörös a hó orosz földön

(Szerda, március 15.) A címből valaki mindjárt politikai állásfoglalást gyanít, pedig nem: ez a természet morbid tréfája szegény oroszokkal szemben, akik hiába szeretnének végre megválni vörös előéletüktől és múltjuktól, a természet is őket sújtja...

Most éppen azzal, hogy az időjárás fura játékaként vörös hó lepte be egyik napról a másikra Oroszország északi részét. A hó krémszerű, bántóan vörös képződmény,s a kétségbeesett lakososok hiába próbálják megfejteni a jelenség okát, nem jutottak eredményre.

A meteorológusok szerint a déli Mongóliából érkezhetett az az erős szél, amely a hó megpirosodását okozta. Ugyanis igen erős ciklon szelte át a napokban az országot, amely állítólag olyan gázakat sodort orosz terület fölé, amelyek megszínezték a havat.

Az ügyet megszellőztető RSOE Havaria hírügynökség egy helyi időjóst is idéz, aki viszont arra esküszik, hogy a ciklon nem gázokat, hanem egyenesen port söpört át a határon, ami a hóra hullva, annak elszíneződését okozta. Bizonyítékul azt hozta fel, hogy nemrégiben sárga hóra is rá kellett csodálkozniuk, amelynek hátterében viszont egy, a körzetben működő gáz- és olajgyár szennyező tevékenysége állt.

Ha durvulsz, hallgatok

(Csütörtök, március 16.) A Minnesotai Egyetemről származó hír szerint az ottani oktatók olyan stratégiai játékokat fejlesztettek ki, melyek az újságíráshoz (is) föltétlenül szükséges jó megfigyelőkészséget, logikus gondolkodást, tömör és világos kifejezésmódot szorgalmazzák.

Lassan hozzászokhatunk, hogy mindent el lehet játszani ezen az ég adta világon: a színpadi produkciókon túl balesetet, szerelmi vallomást és érzelmes szakításokat, lelkesedést és kéjmámort, sőt a gyilkosságokat is, nem beszélve a bankrablásokról, amelyek újrajátszása a rendőrségi ténykedések egyik legbonyolultabbika.

De hogy is megy ez az újságírósdi? A Médiainfó tudósítása szerint tulajdonképpen egy videójátékról van szó, melynek a játékos célja az, hogy - mint számos esetben az újságíróké is - egy adott témával kapcsolatban minél több információt szerezzen meg, a rendelkezésére álló források felhasználásával.

A játék színhelye egy, a valóságban nem létező Harperville nevű kisváros. A pályaudvaron váratlanul katasztrófa történik: egy vonat kisiklik, a tartályokból mérgező ammónia kezd el szivárogni. A játékos feladata, hogy az esetről minél többet, minél több forrásból megtudjon, kiderítse, pontosan ki a felelős a balesetért, mi okozta, stb. Dokumentációja folytán fölkeresheti akár a különböző kormányzati hivatalokat is.

A játék lényege a beszélgetésekben van. A kérdező mindig kiválaszthatja, milyen stílusban, és milyen tartalommal kérdezzen az adott személytől. Ha a játékos pl. durván lép fel, akkor a célszemély megtagadja a választ. A játékos így megtanulhatja, hogy ahhoz, hogy célt érjen, egyáltalán nem mindegy, kivel, mikor és hogyan beszél, hogy egyáltalán milyen kérdéseket és milyen hangon tesz fel. Csak így tudja megközelítőleg kideríteni, ki a felelős a balesetért. Hiszen a valóságban ez a végső információ legtöbbször mélyen rejtve marad, legfeljebb a bűnbakokig jut el a törvény logikája...

Elütötték magukat a mozdonnyal

(Szombat, március 18.) Utolsó Pótkávénkban (csütörtök, márc. 16.) egy újságírószimulációs tesztjátékot ismertettünk, amely egy vasúti baleset körülményeinek és felelősségének kinyomozásával teszi próbára a játékosok oknyomozó és lényeglátó képességét.

Ma viszont Uruguayban a valóságban is bekövetkezett egy furcsa vasúti baleset, amelynek felelőseit ugyancsak nehéz lesz néven nevezni, ugyanis a történet meglehetősen bizarr.

Montevideótól 380 kilométerre nyugatra fekvő Young városka több száz lakosa vett részt egy olyan televíziós valóság-showban, amelynek tétje az volt, hogy az a sok ember puszta kézzel, de közös erővel elvontasson egy mozdonyból és a hozzákapcsolt két vasúti kocsiból álló szerelvényt. Vontatás közben egyikük magával rántotta több társát, a kerekek alá estek és a nyilvánvalóan túlsúlyos teher keresztülgázolt rajtuk. Heten meghaltak, tízen megsebesültek.

A krézi ötlet tulajdonképpen nem annyira feltűnési viszketegségből származik, mint inkább jótékonykodási ambíciók okán: a tévétársaság különlegesen nehéz próbák elé állítva a nézőket próbált meg pénzösszegeket gyűjteni a helybeli kórház javára.

Az még nem elég világos, hogy az akciónak milyen anyagi sikere lesz, de a páciensek számát jó érzékkel sikerült gyarapítani.

Utazom Alaszkába

(Hétfő, március 20.) Régóta dédelgetett vágyam, hogy egy szép napon felkerekedem - mondjuk, amikor éppen javulni kezd az idő, s ez ma nagyon valószínűnek látszik: odakint 0 fok, ma van a tavaszi napéjegyenlőség, kint derűs reggel, a kávé is ízlik stb. -,és elindulok a glóbuszon tovafelé, amerre a kedvem tartja.

Ma igazán nekivágok. Anchorage-ba. Igen, Alaszkába. Hogy miért menekülök hidegből még hidegebbe? Nem tudom. Ez jutott eszembe. Pontosabban erre kattantam rá ma reggel a ma.hu honlapján, amely jó ideje kínálgatja látogatóinak a jellegzetes világvárosokat, tömény bemutatóval és sok-sok fotóval. Eddig csak gyűjtöttem hozzá az erőt, de most kedvet kaptam, hogy a legendás Alaszka e legnagyobb városában valahogy belepillantsak, hogyan működik messzi északon az élet.

A honlap szerint mellette szól, hogy télen sincs túl nagy hideg (-15), mert egy meleg áramlat mellett fekszik, viszont a nyár is kellemes, mert 25 foknál magasabbra ritkán kúszik a hőmérő. Sok turista kíváncsi nyáron a bálnák életére: itt bálnafigyelő kirándulásokat szerveznek, ugyanakkor a Denali Nemzeti Park sok érintetlen természeti szépséget őriz.

Rossz viszont, hogy földrengésveszélyes övezetben fekszik, 1964-ben pusztító erejű rengés rázta meg, majd az azt követő cunami több száz embert fektetett ki. Őslakosai az indiánok, inuitok. De most már lassan mindenféle népség belakja - transzatlanti repülőjáratok szinte kötelezően leszállnak itt, üzemanyagfelvételre -, gondolom, e pár percre elfértem én is e Szentpétervárral egyforma földrajzi magasságban fekvő városban.

Egy következő alkalommal még utazgatunk ide-oda, természetesen továbbra is virtuálisan. Hogy mikor? Hangulat kérdése.

Atomium - gyermekeknek

(Kedd, március 21.) A brüsszeli világkiállítás hajdani büszkesége, az azóta is funkcionáló ezüstös Atomium nemrég újult föl. Rá is fért, hiszen az évtizedek rajta hagyták nem csupán korrodáló nyomukat, hanem az elévülés egész hangulatát. Az már csak apró érdekesség, hogy a napokban, bombariadó miatt ki kellett üríteni a furcsa építményt, az viszont hírértékű érdekesség, hogy Alicia Framis katalán művész lehetőséget kapott arra, hogy az Atomium egyik csillogó gömbjét kísérleti céllal gyerekszállónak rendezze be.

Framisnak nem ez az első térfelhasználó kísérlete, a világ több részén tervezett már rendhagyó, mind gyermekeknek, mind felnőtteknek szánt alternatív helyiségeket, amelyek mindenben eltérnek a szokványosaktól és új, eddig nem vagy csak kevéssé hangsúlyozott értékeket sugallnak.

Az ötlet akkor pattant ki Framis fejéből, amikor eltöltött egy éjszakát az Atomium egyik gömbjében. Az El Pais c. lapnak így áradozott minderről: "Nagy élmény volt, az Atomium úgy mozog, mint egy hajó, és különleges élmény volt tudni, hogy az ember fent van a levegőben és közben úgy érzi, hogy bárkában van." Ezt az élményt akarja megosztani az átalakított gömb majdani kis lakóival: a gömbön belül több apróbb gömböt helyezne el, mindegyikben 3-4 gyermek férne el. E nyolc "szoba" tulajdonképpen vízcseppet formáz. Nappal fel vannak függesztve, csak éjszakára engedik le őket. Mindegyikben 3-4 embernek van hely. A gömb fel van szerelve mosdókkal, tusolókkal, sőt, van egy étterme is. Este pedig, amikor az Atomiumban lehúzzák a rolót, az egész építmény a gyerekek tanyája lesz.

A tervező célja, hogy a gyerekek megéljék a felnőttektől való függetlenség érzését, s ráébredjenek arra, hogy fajtól és nemtől eltekintve, valamennyien egymásra vannak utalva. Szép és nemes elgondolások, de azért úgy tudni, hogy projektjéhez Framis jelentékeny támogatást is kap. Így pedig mindjárt más a leányzó fekvése.

Szaharai vízbőség!

(Szerda, március 22.) A mellékelt képen nem látszik, de akinek jó a fantáziája, vagy aki nagyon szomjas (mondjuk, lóg már a nyelve a tűző napon történő kóválygástól, hogy egyéb lógójáról most ne beszéljünk), az könnyen beleláthatja a Szahara gyomrába azt a rengeteg vizet, amiről a kutatók a mélységekben tudni vélnek. Van ez így: amit keresel, ami után áhítozol, az ott van a lábad alatt, csak nem tudod elérni. Úgy mondják ezt: karnyújtásnyira a boldogságtól...

Persze, Líbia példája - aki már nekikezdett kiaknázni a sivatagjai alatt meghúzódó óriási, jégkorszakból visszamaradt, kristálytiszta vizű tározót - azt mutatja, hogy e karnyújtás nem kevés pénzbe kerül: a víz mélyen van és úgy kell felszínre hozni, hogy minősége ne romoljon, s lehetőleg a legkevesebb veszteséggel járjon. Az imponáló kiaknázási tervnek a libiaiak még korántsem értek a végére - 2010-re számítják megvalósítani az utolsó lépcsőjét -, amikor is összesen 5000 kilométernyi csatornahálózat futja majd be a három franciaországnyi Líbiát.

A National Geographic szerint a szaharai víztartalék az utolsó jégkorszak során került az észak-afrikai föld mélyrétegeibe, s képes lenne megoldani a kontinens egy részének komoly vízügyi gondjait. Csakhogy ehhez több, a Szaharát is magukba foglaló országnak kellene összefognia, ami egyelőre még irreális elképzelés. Pedig a vízért folyó világhatalmi harc már megkezdődött, s legalább olyan kegyetlennek ígérkezik, mint a kőolajért vívott élet-halál küzdelem. És amikor a szaharai ember végre vízvezetékből fogja a teájához kicsorgatni a vizet, tulajdonképpen már azon kell töprengenie, hogy mi lesz akkor, ha majd elfogy a föld alatti óriás tömlőből a jégkorszaki viz? Hiszen ez olyan forrás, ami immár soha többé meg nem újul. Csak egy újabb jégkorszak után...

Felvizezett gondolatok

(Csütörtök, március 23.) Tegnap a Szahara alatti vízkincsről elmélkedtünk, ma viszont a Víz Világnapja késztet arra, hogy megnyissuk a vízcsapot. Minden rendben, még folyik belőle az a bizonyos hákettőo. Igaz, hogy mifelénk erősen kemény vizek csordogálnak, s ha tea- vagy kávévizet főzünk fel, az edény alján ujjnyi vízkő csapódik ki, de hát az ember nem válogat, örül, hogy működik a csap és nem kell szomjan vesznie.

Persze, a szomjúságot ezerféle módon lehet enyhíteni, például sörrel, borral, pálinkával, de hát naiv, aki azt hiszi, hogy abba nem kell a víz. Hát persze, hogy kell; attól őrizzük meg (viszonylagos) józanságunkat, meg aztán a kereskedőnek abban rejlik a haszon. Ami nem elhanyagolandó.

Mit is ünneplünk akkor ma? Hogy van még elegendő vizünk a világon? Vagy arra figyelmeztetjük a glóbuszt, hogy fogytán a mindenek alapjául szolgáló nedű? Kint most vigasztalanul csorog az eső, hajnal óta. Van víz, elég. Pillanatnyilag úszunk benne. Sajnos, szennyes, mint hétköznapjaink...

Húsvét és Autonómia

(Péntek, március 24.) Április 16-án kezd sugározni az Autonómia Televízió, a Duna TV kistestvére, amelyet tavaly óta dédelgetnek kiötlői (mindenek előtt Cselényi László Duna-elnök), s most úgy néz ki, valósággá válik. Napi 24 órás adás egészíti majd ki húsvéttól a Duna Televízió küldetését, s adáskörzete egész Európa, Grönlandtól Kis-Ázsiáig és Észak-Afrikában.

Ezzel kapcsolatban a Duna TV közleménye világosan fogalmaz a célt illetően: ,,Európa kis népeinek, etnikai kisebbségeinek, autonómiáinak összekapcsolása, informálása, a határon túli magyarság önszerveződési törekvéseinek támogatása, a sikeres példák felmutatása, az egyes régiók gazdasági és kulturális helyzetének, az önigazgatás és a térségfejlesztés tapasztalatainak a bemutatása".

Az új csatornát Balogh Júlia irányítja majd főigazgatóként, anélkül, hogy föladná eddigi dunás megbízatását is (a nemzeti örökség igazgatóságát vezeti). Fontosnak tartja új megbízatását, annál is inkább, hiszen Európában 337 féle kisebbség él, amely több mint 103 millió embert jelent. Különösen sürgető a cigányság problémája, amely a nehezen kezelhetők közé tartozik, viszont szinte valamennyi európai ország valamiképpen szembesül vele. Talán a tapasztalatok megosztásával, a jelenségek fölfejtésével közelebb kerülhetünk a tisztánlátáshoz is.

Természetesen, mindez pénzbe kerül, amire az elkülönített összegeken túl a Duna uniós pénzekre is számít. Amihez viszont pályázni kell.

Bemutatták Kertész önéletrajzát

(Szombat, március 25.) Mindez még csütörtökön történt, az apró budapesti Radnóti színházban, ahol Szörényi László irodalomtörténész volt a diszkrét házigazda, a Nobel-díjas író pedig őszintén vallott a K. dosszié c. könyvéről. Aminek a tétje: elmondani benne mindazt, ami valamiképpen kimaradt a regényeiből. Hiszen köztudomású - ebből Kertész sosem csinált titkot -, hogy következetesen életrajzi elemekből építkezett prózája. Így a résztvevők tudomást szerezhettek olyan igaz történetekről, amelyek nem fértek bele a Sorstalanság Köves Gyurijának regénybeli sorsába.

Interjúkötet? Regény az új könyv? Alapanyagaként az előbbi. De mert Kertész a lejegyzett beszélgetés-anyagot teljesen átírta, átszerkesztette, regénnyé gyúrta, hát akkor bizonyosan ez is, az is, illetve se ez, se az. Újabb meglepetés. nem nagy terjedelem, de annál nagyobb érdeklődés.

A színházi találkozó azért igazán meghitt beszélgetés volt író és olvasói között. A Népszava beszámol arról, hogy Kertész előszeretettel vásárolta Rejtő egypengős regényeit, amelyek jó befektetéseknek bizonyultak. Akkoriban Rejtőt nem lehetett hivatalosan kapni, s ő a pengős könyvekért szerezte be a világirodalom klasszikusait. Mint pl. Thomas Mannt...

A koncentrációs tábor után hazatérő Kertész beiratkozott az iskolába, de a tanuláshoz nem nagyon fűlt a foga. Iskola helyett inkább asztaliteniszezni járt, meg gőzfürdőbe, és persze moziba. Falta az amerikai háborús filmeket. Tehát abszolút nem volt pozitív hős. Szóba került a kommunista párthoz való viszonya. Kertész szerint az illendőség vezette el őt a mozgalomhoz. Találkozott azonban a nyilas házmesterrel a pártban és ez végképp kiábrándította az új eszméből. Szerencséje volt a korai ébredéssel.

S nekünk is, mert lett egy Nobel-díjas írónk.

Brigitte búcsúzik?

(Hétfő, március 27.) Mindenkiben csalódott Brigitte Bardot, akinek valamikor a lábai előtt hevert egy egész férfi társadalom. Most hetvenkettő - valahogy nem csoda, hogy ilyentájt az ember mintha hadilábon állna a világgal. Mert nem úgy bánik vele, mint régen. De hát ez evidens: ő sem olyan, mint volt valamikor, duzzadó fiatalságában, szexszimbólum korában. Amikor országok epekedtek utána. Őt lesték a filmvásznon. Kibuggyanó mellei halmát. Csücsöri nagy ajkait. Késleltetett, finomkodó mozgásait. Ahogy fogta a cigarettát, Ahogy ivott. Nem is: hörpintett. Ahogy dacoskán nézett, csakazért is...

Igaz volt mindez? Talán már nem is fontos erre a válasz.

Brigitte Bardot nemrég bejelentette egy kanadai sajtókonferencián, hogy már nem sok ideje van hátra e földi világból. Megunta az életet. Az embereket. Jó ideje már csak az állatok s az értük való küzdelem éltetik. Hamarosan meghalok - ejtette ki a végzetes szavakat. Most voltam utoljára Kanadában. Hát nem valódi búcsúszavak ezek?

Panaszai a csontritkulásos emberéi. Csípőcsontjai egyre nehezebben viselik el a roskadó testet. Mankókkal jár, de azt is mind nehezebb elviselni. Utálja. Már az ágyról is nehezére esik fölkelni. A férfiak, a barátok becsapták. Gyermekében nem talált örömet. A pártfogolt állatok azonban nem csapták be. Tulajdonképpen nincsenek tudatában, de szükségük van Brigitte-re. Vagy talán neki van szüksége rájuk? Az állatok vannak és lesznek akkor is, amikor B.B. teljesen feladja földi küzdelmét. Nem fogják tudni, hogy ki volt az érettük kiálló nemes nő. Sőt, azt se fogják tudni, hogy valaha valaki is kiállt mellettük.

Mi, emberek azonban még egy ideig emlékezni fogunk rá. Megőrzik a filmjei. Nem mindegyik, de jó néhány...

Árpád népe arénába lép

(Kedd, március 28.) Ma este Szörényi újra csillog: az István, a király évtizedeken át nyúló tartós sikere után a magyar történelem kezdeteibe feledkezett zenész a folytatás vékony jegére lépett: Árpád népe címmel írt rock-operájának ősbemutatója lesz a Papp László Sportaréna 1800 négyzetméteres színpadán. A darab a magyar középkorban játszódik, az István király halála utáni időszakról, amikor is a trónra kerülő Orseolo Pétert komoly ellenszenv övezi, és követelik "Árpád népe" visszatérését. Sokan a Kijevbe száműzött Andrásban látják a leendő magyar királyt, aki azonban elbukik. Árpád népe az árulásról szól, arról, hogy András megszegte fivérének, Leventének tett ígéretét, az ősi hagyományok megőrzéséről.

Persze, árulás nem az első s nem az utolsó volt sem a magyar, sem a világtörténelemben; mondhatni, az emberiség története árulások és kiegyezések láncolatára fűzhető fel. Hát akkor ez a történet is elfér a "nap alatt". Ha ehhez hozzátesszük, hogy az előadás díszleteit Makovecz Imre tervezte és mintegy 8 emelet magasságúak (!), meg hogy 300 statiszta és 12 szólóénekes lép fel a 135 perces daljátékban, továbbá közreműködik a Budapest Táncegyüttes Tánckara, a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei, egy 120 tagú kórus, 60 fős szimfonikus zenekar és egy öttagú rockegyüttes - akkor már némi fogalmat nyertünk a produkció méreteiről, amivel aztán hamarosan beindulhat a hírnevet megújító, kíváncsiság kielégítő turnék sorozata. Az előadást előkészítő team már igéri a darab zenei CD-jének piacra dobását, kevéssel a bemutató utánra.

Két link és más semmi?

(Szerda, március 29.) Ha valaki nem tud a MEK-ről (Magyar Elektronikus Könyvtár), attól még lehet jó ember, de mindenképpen ő marad a vesztes. Az évről évre szívós következetességgel építkező civil vállalkozás ma már olyan imponáló, mint egy hegyorom. Hiszen a közel 4000 digitalizált munka már egy komoly magánkönyvtárral felér. S mindezeket az ember pillanatok alatt eléri a világhálón, sőt magánhasználatra - kimondottan olvasásra, tanulmányozásra - ingyenesen letöltheti és tárolhatja.

Az elmúlt napoktól két igen fontos és keresett könyv érhető el, illetve tölthető le, amelyek használata író-olvasó ember számára egyaránt mindennapos szükség.

Az egyik a Romániai magyar irodalmi lexikon I-IV. kötet (A-R), amely Erdélyben is könyvritkaság számba megy, legalább is a négy eddig elkészült kötet együtt. Ráadásul a MEK-ben tárolt változatban szereplenek azok a passzusok is, amelyet a 89 előtti román cenzúra kegyetlenül törölt (lásd például a csángó irodalomra vonatkozó szócikket).

A másik ritkaság egy 1891-ben megjelent írói lexikon,Szinnyei József : Magyar írók élete és munkái, melynek az a sajátossága, hogy gyakorlatilag benne van mindenki, aki a magyar írásbeliséget akár egy-két közlemény erejéig (műfaj nem számít!) képviselte. Így a magyar írásbeliség oly gazdag tárházába nyerhet bepillantást az ember, ami komoly könyvtári búvárlások heteit, hónapjait pótolhatja.

S ha már felfedezték maguknak a MEK-et - akik e Pótkávéba "belekóstoltak", technikailag könnyen megtehetik, akkor keressék fel naponta-kétnaponta. Figyeljék az újdonságokat, illetve válogassanak a könyvespolcokról. Megéri!

Cseles ősök

(Csütörtök, március 30.) Hamiskártyások, pénzhamisítók már kétezer évvel ezelőtt is működhettek, mert a korabeli leletek szerint igen cseles hamis pénzgyártásra és -forgalmazásra engedtek következtetni. Olasz tudósok döbbenten tapasztalták, hogy valódi ezüstpénzeknek elkönyvelt érmékről derült ki egyik napról a másikra: tulajdonképpen ólomból készültek, s megtévesztésül vékony ezüstréteggel vonták be őket.

A döbbenet nem maga a tény, hanem az a mód, az a mesterségbeli tudás, amivel szinte felismerhetetlenné varázsolták a hamis pénzértméket. Az inkriminált leletet, amely a botrányt kirobbantotta, 1948-ban ásták ki Parabita város mellett, de csak 2003-ban derítettek rá fényt a közeli Lecce Egyetem kutatói.

Elkerülhetetlen ugyanis, hogy a hamisítók igen magas technológiai tudással rendelkezzenek, különben nem tudtak volna ilyen élethű hamisezüstöt varrni az utókor nyakába. Igaz, hamisított régi pénzekkel már találkoztak a szakértők, de ez volt az első, amelyen az ezüstréteg mikroszkopikus szerkezete eltérést mutatott az eddig megismert módszerektől: olyan, mintha egy jóval modernebb galvanizálási eljárással vitték volna fel, amit elvileg az akkori fémművesek nem ismerhettek.

Ezek szerint mégis csak ismerték, vagy ha nem is a galvanizálást, valami olyan eljárássorozatot, ami ugyanazt a hatást érte el. A kutatóknak szerencséjük volt: réz-acetát, majd hígított ammónium révén a galvanizált réteghez hasonló ezüsthártyát tudtak az ólomra varázsolni.

Amilyen régi a hamisítás szándéka és technikája, ugyanolyan régi a tudomány válasza is erre, hiszen Archimédesz vízbe merítéses eljárásával könnyen meg lehetett állapítani az érmék fémtömegének valódi sűrűségét. Csakhogy az ellenőrzést nehéz volt elvégezni a korabeli nyüzsgő piacokon, így a hamis pénzek forgalmazása minden nehézség nélkül bekerülhettek a forgalomba, átvervén immár a XXI. századot is. Ez azt jelentené, hogy a mai hamisítók sem törvényszerűen és minden esetben buknak le?

Balogh József utolsó asztala

(Péntek, március 31.) Hetvenöt esztendő méretett ki neki. Sok? Kevés? Balogh József majd megüzeni odaátról. Pár éve még vidám temetést jósolt magának: "Mikor nekem felkötik az állam, / víg zenével búcsúztat az állam." Ez is kérdéses, mert talán még sem fogunk viháncolni a temetésén.

Megrendülésemben legutolsó könyvét forgatom, az Erdélyi lórumot (2004), mely végső fellángolásainak hordaléka. E "bökverseket és költeményeket" minden bizonnyal utolsó asztalánál követte el ("Megmaradt a konyhaasztal. / Rajta írok. Még marasztal.")

Hiányozni fog kaján nevetése, amivel a világot lesajnálva magát sem kímélte. Tudott gyöngéden lírai lenni ("Zizegő nádas. A szél / A tó jegére rázza a halott / Pókokat." - Zizegő gyász), kedvesen groteszk ("Mélyen alszik az elcsigázott / Kenguru. Erszényében / Egy tücsök hegedül." - Ausztráliai), borzongatóan titokzatos ("Ez a foghíjas lépcső/ Nem visz sehova, de / Onnan jön." - Sötétség) és feleselően számonkérő ("Noé megfeledkezett róluk / Nem vette fel a bárkájába őket. / Ki menti meg a költőket? - Ki menti meg?).

Kérdése, természetesen mélységesen költői volt, s a sejtett válaszért személyesen sétált át az őrizetlen sorompó mellett, a senki földjére...

/Tegnap meghalt Balogh József költő és műfordító, született 1931-ben, Bukarestben. Ott is temetik el a református temetőben. Utolsó pillanatáig a román írószövetség titkára volt./

A legismertebb magyar szülinapja

(Vasárnap, április 2.) Puskás Öcsit ki nem ismeri? Hiszen ő a világ legismertebb magyarja. Ezt nem én mondom: a világ állítja. S rajta keresztül Magyarország is valamennyire ismert a távoli délkörökön.

Ja? A Puskás? OK, Hungary... magyarok... Hajrá, magyarok!

Gólt rúgni vele tanultunk meg. Általa és a vele együtt felnevelkedett aranycsapat révén kóstoltuk meg a győzelem izét a világ stadionjain. Majd később a nagy, nemzethalálhoz mérhető vereségek keserűségét is.

Egyedülvalóságát, születésnapján (1927. április 2-án született, Kispesten) érzékeltessük néhány adattal:

* 1945-ben, 18 évesen volt először válogatott (az osztrákok ellen)

* 1952-ben az olimpiai csapat kapitánya

* négyszer volt magyar gólkirály: 349 bajnoki mérkőzésen 358 gólt rúgott a Honvéd számlájára.

* a Real Madridban is ügyeskedett ám, itt 179 meccsen volt 154 kaputalálata!

* válogatott utoljára 1956-ban volt, október 14-én, Svájc ellen, amikor kettő nullra győztek.

Jött a hosszas edzősködés külföldön, edzői pályafutása a ma.hu honlap adatbázisa alapján:

1966-1967 Alicante Spanyolország

1967-1967 San Francisco Gales USA

1968-1969 Vancouver Royals Kanada

1969-1974 Panathinaikos FC Athene Görögország

1974-1975 FCL Murcia Spanyolország

1975-1977 Colo Colo Chile

1978-1979 AEK Athene Görögország

1979-1980 El Masri Port Said Egyiptom

1984-1985 El Masri Port Said Egyiptom

1985-1986 Sol de América Paraguay

1990-1991 South Melbourne Hellas Görögország

1992: az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója

1993 április-július: magyar szövetségi kapitány

Majd jött az öregedés, a Kispest Díszpolgára cím (elsőnek kapta meg!), majd 2004-ben a Nemzet Sportolója. A Népstadion a nevét viseli. Kell-e még valami a boldogsághoz? Ha Puskás Öcsit kérdeznénk meg, biztosan azt mondaná: igen, az egészség, a fiatalság. Amin ő már, sajnos, mind-mind túl van...

Csoma-napok tizenhetedszer

(Hétfő, április 3.) Holnaptól kezdődnek a hagyományos Kőrösi Csoma Sándor napok Kovásznán és a hét végéig tartanak. Ez már a 17. rendezvény, amit a nagy orientalistáról elnevezett Közművelődési Egyesület szervez könyvbemutatóval, képzőművészeti tárlattal, tudományos ülésszakkal (20 dolgozattal), fáklyás-gyertyás ünnepség a Csoma-szobornál, majd a csomakőrösi szülőház meglátogatása, szónoklatok (s gondolom, díszebédek is, ha futja a támogatásokból...)

Kőrösi Csoma hálás közönség. Elnézően engedélyezi híveinek, hogy a nevét és emlékét ily profán célokra hasznosítsák, ahelyett, hogy a céltudatosságnak egy olyan fokát terjesztenék el szerte a világon, amihez modellt ő maga adott ott, a messzi Tibetben.

Mi most emlékezzünk meg róla úgy a pótkávé szürcsölgetése mellett, hogy egy avatott Kelet-kutató, az oxfordi és a csíkszeredai egyetemen egyaránt indiai kultúrára oktató Bangha Imre segítségével teleportáljuk magunkat pár percre oda, ahol Kőrösi Csoma Sándor örök álmát alussza...

"Dardzsiling angolok alapította város, amely ma világhírét a környező teaültetvényeken termelt Darjeeling teának és szép fekvésének köszönheti. Az angolok a múlt század első felében csak egy szanatóriumot építettek ide, ám e köré olyan város telepedett, mely a fehérek kedvenc üdülőhelyévé vált. A forró nyári hónapokban ide menekültek a kalkuttai angol kormányzat képviselői. Dardzsiling, könnyű megközelíthetőségének és a csodálatos tájnak köszönhetően, ma nemzetközi turistaparadicsom. Noha Dardzsiling közigazgatásilag Nyugat-Bengál állam része, lakóinak többsége nem bengáli, hanem bevándorolt nepáli harcos górkhákból áll, akik a hetvenes években autonómiát küzdöttek ki Dardzsiling körzetének. Körösi idejében azonban minden bizonnyal még a lepcsa nyelvet beszélő őslakosok lehettek többségben, és a magyar tudóst is izgatta a lepcsa nyelv kérdése. Pedig ennek a nyelvnek semmi köze a magyarhoz azon kívül, hogy a környék legjelentősebb folyóját véletlenül Tisztának hívják.

Azt, hogy a turizmus mennyit ártott a helyi kultúrának, nagyon világosan kifejezi a város központjában fekvő, turisták tömegei által látogatott buddhista kolostor esete. Itt a hagyományos szentélybe cipőlevétel után bárki bemehet. A buddhista szerzetesek reggeli és esti imádságukhoz különféle hangszereket: dobokat, kürtöket és gongokat használnak. Ebben a kolostorban is volt egy nagyon szép hangot adó gong, amit egy állandóan ott ülő szerzetes mindig megütött, valahányszor egy külföldi turista pénzadományt tett a perselybe.

Mi Dardzsilingben egy kevésbé elkalmárosodott, ám modern és gazdag kolostorban szálltunk meg, amelynek udvarát két hatalmas kutya védte az idegenektől. Ennek a kolostornak a fő feladata a szerzetesnevelés, ezért tele volt öt-tizenöt éves, piros ruhás, leborotvált fejű szerzetesnövendékkel, akiket szüleik adtak kolostorba. Napjuk ritmusát a hajnali és az esti imádság szabja meg, amelynek keretében történik a szertartásos teaivás, ami egyben reggeli, illetve vacsora. Míg nekem nagy kínlódás volt tíz percet is mezítláb ülni a decemberi hideg szentélyben, addig nekik ez mindennapos dolog, ugyanúgy, mint a fűtetlen szobában való alvás. A növendékeknek a korai kelés okozhatott gondot, mert többen is elbóbiskoltak az imádság alatt. Ilyenkor a soraik között járkáló nevelő megpofozta őket.

Dardzsilingnek nemcsak Kőrösi miatt van magyar vonatkozása. A hetvenes években egy közeli faluban élt egy, a tanító szalézi rendhez tartozó magyar misszionárius, Varga Bertalan. Jakabos Ödön találkozott vele, és leírta, hogy abban az időben ő járt rendszeresen át Dardzsilingbe, hogy gondozza a sírt. Bengáli éveim során sokfelé hallottam a nagyszakállú Bertalan atyáról, aki még a világháború előtt került Indiába és 1990 körül halt meg."

Ennyit ma, Csomáról.

Veszélyeztetett 7 csoda

(Kedd, április 4.) Ma a Newsweek magazin riadóját próbáljuk felpörgetni, mely szerint a növekvő turisztika és a globális felmelegedés kész leszámolni a világ 7 csodájának emlegetett és ismert idegenforgalmi látványosságokkal.

Ezek a csodák, nevesítve (gyöngébbek kedvéért): Velence, Machu Picchu, Luxor, Babilon, az indonéziai korallzátonyok, a Maldív-szigetek és a Kínai Nagy Fal.

Mi lehetne a teendő védelmükben?

Hiába töprengek, semmi okos nem jut most az eszembe. Azt hiszem, sokan vannak így, és ez valahogy természetes. Hiszen ahány csoda, annyi féle a magyarázat, a veszélyforrást nehezítő speciális probléma.

Igy például a perui Machu Picchut az fenyegeti, hogy az évi félmillió látogató rohama mellett még földrengésveszély is fennáll. A Velence fölött lógó Damoklész kardja azon múlik, hogy a vizi város évszázadonként egy centiméternyit süllyed, ráadásul a hatalmas teherhajók keltette vízhullámok szüntelen romboló hatást fejtenek ki. A kínai Nagy Falat a talajerózió fenyegeti, ami nagy számú látogatóval párosul, a luxori templomokat pedig - bármennyire próbálták annak idején óvni - az asszuáni gát megépítése veszélyezteti, mivel a Nílus partjain rengeteg só rakódik le, ami komolyan rongálja az ősi építményeket. Az indonéz korallzátonyok ellensége a robbantásos halászat, míg a Maldív-szigeteket a vízszint kitartó emelkedése fenyegeti.

És akkor még nem szóltunk a hét csodán túli sok-sok csodáról, amelyek mindegyike, ha nagyító alá tesszük őket, komoly védelmet igényel. Honnan? Kitől? Miből? Az ember áll és lyukas zsebében kotorász...

***

(Szerda, április 5.) Kissé megkésett, de még mindig aktuális levéllel kereste meg a Káfét D. Varga László, a www.felvideki.netkey.hu felelős szerkesztője, melyben jelzi: a december 5-i Pótkávéban elmesélt történet, bár netlapjára hivatkozva közöltük, bizonyos pontjaiban sántít.

Emlékeztetnénk: a jegyzet egy titokzatos cseh kémről szól, akinek nemrég jelent meg életrajzi kötete, s aki évtizedeken át orruknál fogva vezette az angol titkosszolgálatot, holland állampolgárnak adva ki magát. Mi úgy tudtuk, a történetet megelevenítő kötet szerzője maga az események főhőse. A pontosításból viszont az derül ki, hogy Václav Jelínek, alias Ervin van Haarlem egy újságírónak mesélte el a történetet, aki aztán dokumentumregény formájában nagy sikerrel ki is adta. D. Varga László, aki a könyv magyar fordítását jegyzi, izgalmas interjút készített a valódi szerzővel, Jaroslav Kmentával, amelyet az alábbiakban rövidítve közlünk. Mintegy a december 5-i, 346-os számú Pótkávé folytatásaként...

Az invesztigatív újságíró "kémkedésre adta magát"

A kötet szerzője a közvéleményt formáló prágai napilap, a Mladá fronta DNES invesztigatív újságírója, aki sikeres első kötete után újfent belekóstolt a könyvírásba. A múlt év karácsonyán keresztelték második kötetét, a Ceský spion Erwin van Haarlem (Erwin van Haarlem cseh kém) című dokumentumregényt. A könyv egy Prágában élő "élő cseh kém" viszontagságos életútját írja le lenyűgöző formában, aki a Nyugaton töltött 17 évből 13 éven keresztül (1975-től 1988-as letartóztatásáig) az angol titkosszolgálatot vezette félre.

- A történet megfogott, a biztonságszolgálati kérdéskör közel áll habitusomhoz, mondta a FENET-Felvidéki netlap kérdésére a szerző, Jaroslav Kmenta. - A kötet megtörtént eseményt dolgoz fel. Dokumentumregényről van szó, nyolcvan százalékban a főhős, Václav Jelínek, fedőnevén Erwin van Haarlem elbeszélésén alapszik, a fennmaradó húsz százalék különböző bírósági dokumentumokból állt össze, ezek egészítetik ki az autentikus anyagot, folytatta Kmenta.

A maga nemében egyedülálló történetről van szó, amely nem írói fantázia szüleménye, hanem az élet írta. Röviden összefoglalva: a cseh kém egy valós név mögé, más b?rébe bújva fejti ki kémtevékenységét 13 éven keresztül Angliában. Az Erwin van Haarlem bőrébe, nevébe "bújt" kém egy váratlan fordulat folytán kénytelen szembenézni a valósággal, a holland anyával. Az anyával, aki 1943-ban lelencházba dugott gyermeke iránt negyven év múlva mozdul meg az anyai ösztön, és fia keresésére indul.

A szerző négy évet dolgozott a köteten: egy évig faggatta a kém-főhőst, egy évig gyűjtötte a többi anyagot, egy évig írta, az utolsó éven pedig a korrektúrát végezte a kéziraton, árulta el az alkotás hátteréről Kmenta.

- És mi "késztette" Jelíneket, hogy titokban a titkosszolgálathoz szerződjön, kérdeztük a főhőst.

- Csábított a kaland, egyszerűen kém akartam lenni, nemzetemnek akartam segíteni. Örülök, hogy végül Jaroslav Kmenta mellett döntöttem és neki mondtam el történetemet. Helyére rakta a dolgokat, nincs benne fantáziaszülemény. Bár, sok újságíró megkörnyékezett, főleg angolok, akik szerették volna megírni a titokzatos életutat, vetette közbe Václav Jelínek.

- Még meg se száradt a festék a kiadvány borítóján és jelentkezett az első fordító, aki felajánlotta, átülteti magyar nyelvre az izgalmas, több mint négyszáz oldalas kötetet. Hogy érte a váratlan megkeresés?

- Hogy őszinte legyek, nagyon meglepődtem: arra vártam a legkevésbé, hogy magyar fordítással keres meg egy ismeretlen, szlovákiai újságíró kolléga, D. Varga László, a FELVIDÉKInetlap szerkesztője. Talán a sors egybeesése is közrejátszott, tudniillik a gyökereim, annak ellenére, hogy nem tudok magyarul, félig magyar vagyok, magyar vér is folydogál ereimben: édesanyám magyar nemzetiségű, igaz, ő már Csehországban született. A nagymamám viszont tősgyökeres magyar, Farkasnak hívják, és ma is rosszul beszél csehül. Budapestről származik, onnan került Vágsellyére, majd Deákiba, 1947-ben pedig Csehországba, ahová munka után jöttek.

- Mi a terv a kötettel, esetleg más nyelvre is lefordítják?

- Nagy az érdeklődés iránta, hiszen egy legendáról van szó, amely a nyolcvanas években igencsak izgalomban tartotta, mindenekelőtt az angol közvéleményt. Tárgyalásban vagyunk az angolokkal, hollandokkal és oroszokkal, ugyanis mindhárom országot érinti a téma, foglalkoztatja őket a titokzatos kém életének valós megismerése. Ám a magyar fordítás megelőzte a többit, ennél már kiadót keresünk. Olyat, aki távlatosan is vállalná a JKM kiadványainak magyar kiadását: szeretnénk megjelentetni korábban kiadott első kötetemet, amely az öbölháború sivatagi szindrómájával foglalkozik. A veteránok mesélik el a vegyifegyverek bevetésének utóhatásait, amelyek egészségkárosodást okoztak a cseh katonáknak, s nem kizárt, másoknak is az amerikaiakon kívül. Előkészületben van a harmadik, ugyancsak izgalmas téma feldolgozása, ez pedig a 2001-es amerikai terrortámadás hátterének néhány mozzanatát fogja bemutatni, hiteles iraki terroristák elbeszélése alapján. Eddig háromszor jártam meg Irakot, hogy rögzítsem az elbeszélések anyagát. Azt, hogy milyen szerepe volt és miben működött együtt Irak az amerikai terrorista tragédiában.

- Információink szerint a fordításokon kívül más valami is tervben van még...?

- Ha minden jól megy, a filmesek is szeretnék feldolgozni az Erwin van Haarlem életét bemutató témát. Gondolom, a vizuális megjelenítés legalább olyan érdekes lesz, mint a könyvben leírtak, miáltal élethű kém-élettörténetet mutathatnak be. Olyat, amely nem egy forgatókönyvíró és filmrendező fejében született, hanem az élet filmszalagja pereg majd a néző előtt: hitelesítjük a hitelest. (FENET-FELVIDÉKI netlap)

Fürdőnagyhatalom

(Péntek, április 7.) Ez Magyarország volna, méghozzá egyre hangsúlyosabban, hiszen ennek a kicsi országnak mindent ki kell találnia, hogy tőkét kovácsoljon magának. És a valóság ezzel kapcsolatban az, hogy van is mire alapozni.

A Napi Online weboldal ma az e téren fellelhető lehetőségeket veszi számba, és megállapítja, hogy Magyarország nagyon gazdag termál- és gyógyvizekben, Európán belül egyedülálló, és világviszonylatban is az élbolyhoz tartozik. Sokfelé, sokféle 30 C fok fölötti hévizek találhatók az ország majd minden részében, s erre szinte akármerre bátran lehet alapozni idegenforgalmat, gazdasági tevékenységet és civilizációs szintet.

A fejlesztésnek pedig jó hírű alapja van már: nemzetközi szintű, európai módra kipofozott fürdők várják a gyógyulni vágyó vendéget. Héviz, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Lillafüred és a többi valódi márkanevek. A gyógyvizek biztosan jót tesznek, de a legjobb hatással mégis a pihenés van az emberre. A pihenéshez pedig mindig kitűnő segítőtárs egy kellemes, langyos fürdő. Épp olyan, amilyet a magyar hévizek tudnak nyújtani.

Rövid kortyok

(Vasárnap, április 9.) Rövidre főzöm a mai adagot - s lassan azt fontolgatom, hogy ennek a pót-ságnak ideje véget vetni, s valami mást kitalálni helyette -, na de valahogy elaraszolunk az ötszázig, aztán majd meglátjuk.

Egyelőre Eva Logoria melleiről értekezünk, vagyis arról, hogy a Született feleségek sztárja, s az ő igazán szemrevaló előnyei (amelyek nem válnak hátrányára) ma már nem csak a mozivásznon, a magazinok oldalain vagy felforrósodott képzeletünkben pompáznak, hanem az űrből is látszanak.

Az úgy volt - meséli az uno.hu -, hogy a Maxim magazin készített egy bikinis képsorozatot a filmcsillagról. Az újság marketingjével foglalkozók úgy találták, milyen jó lenne egy nagyméretű címlapmásolatot készíteni s azt kiteregetni például a nevadai sivatagban, hogy a levegőben röpködők is részesüljenek a látványból adódó élményből. Úgy is lett. Eva keblei az űrbe látszanak.

A Vas megyei Rábapatyon került egy kőfaragó mester, aki három éven át dolgozott "mesterművén": egy 5,2 m magas, másfél tonnás kőórán, ami márványból, műkőből és mészkőből készült, leszámítva a súlyokat és az ingát, amihez hagyományos bronzot használt. A Műnek híre ment, Genf és Salzburg is kecsegtette a mestert, hogy megveszik az ónémet falióra felnagyított másolatát, de a faragó mester lokálpatriotizmusa erősebb volt és a Guiness-rekordok között jegyzett alkotását egyelőre nem kívánja lakóhelyétől távolabbra tudni.

E-MILék frissítettek

(Hétfő, április 10.) Ez egyszerű volt és gyors, mint a karikacsapás: az E-MIL, vagyis az Erdélyi Magyar Írók Ligája elszámoltatta vezetőségét évi közgyűlésén és új vezetőséget választott. Persze, választások voltak ebben az időszakban Magyarországon és Olaszországban is, de az erdélyi írók nem sokat gatyáztak: egy fordulóval megoldották személyi kérdéseiket és hivatalba segítették az új írószövetségi vezetőséget.

Ennek értelmében az E-MIL új elnöke Orbán János Dénes, választmányi tagok Böszörményi Zoltán, Király Zoltán, László Noémi, Márkus Barbarossa János (a volt elnök), intendáns György Attila.

Nos, kedves erdélyi írók, most már csak annyi van hátra, hogy írjatok. Sokat és jót. Az E-MIL semmi jónak nem kíván elrontója lenni.

Menekülő Petőfi

(Kedd, április 11.) A Magyar Költészet Napján, tehát ma arra ildomos emlékezni, hogy a napokban Petőfi Sándor mellszobra lekerült a segesvári Várban álló piedesztáljáról. Biztosabb helyre menekítették.

A várfal ugyanis, amely fölött a szobor évtizedek óta vigyázza a várost, az ódon falakra irányított kérlelhetetlen tekintetével, egy részen csúnyán beomlott egy földcsuszamlás következtében. Félő ugyanakkor, hogy a folyamat nem áll meg itt és egyre nagyobb "falat" szakad ki a történelmi domboldalból, s nem csupán az alant található házakat és lakóit veszélyezteti, hanem az egész helyszínt, amely évekkel ezelőtt romániai világörökségnek számít.

Szerencse, hogy Borbély László, a közmunkaügyi és területrendezési miniszter maga is vásárhelyi és szívén viseli a történelmi város sorsát: gyorssegélyként 200 ezer új lejt utalt ki, hogy nekilássanak a mentési munkálatnak. Amihez persze jóval több pénz kell. De nem lehet várni, mert a folyamat gyorsan degradálódhat.

Az UNESCO, amely a világörökség fölötti gyámkodásának tesz eleget, megígérte, hogy segíteni fog: úzus ugyanis a veszélyeztetett helyszínek nemzetközi támogatása. Kár, hogy csak az utolsó órában próbálkoztak lépni valamit, mert a helybeliek szerint már nyolc évvel ezelőtt megkezdődött az omlás, de akkor néhány emberen kívül senkit sem foglalkoztatott.

Még jó, hogy Petőfi biztonságban van. Onnan egyszer már "elmenekült" volt elődje az anyaországba, s csak nagy üggyel-bajjal sikerült pótolni. Mi csak reméljük, hogy ezúttal nem bogárzik el végleg...

Verspályázat, amatőröknek

(Szerda, április 12.) A mai Pótkávét hozott anyagból főztük, verselgető olvasók kedvéért.

Kiíró: Barátok Verslista

Pályázat címe: Amatőr írók, költők antológiája.

Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író

amatőr költők, írók.

Kategóriák: vers és próza

A pályázat célja: tehetséges amatőr irodalmi alkotók felkutatása

1.) A Barátok Verslista - a Vizuális Pedagógiai Műhely BT.

közreműködésével - pályázatot ír ki abból a célból, hogy amatőr költők és

írók publikálási lehetőséget kaphassanak egy Irodalmi Antológiában.

2.) A téma szabadon választható.

3.) Vallási, politikai témák, vagy mások meggyőződését, ízlését sértő

írások a pályázaton nem indulhatnak.

4.) Beküldés: a pályázati anyagokat e-mailben (csatolt fájlként) Times New

Roman betűtípussal, 2,5-2,5-es oldalmargókkal, A5-ös méretben, normál

sorközzel fogadunk csak

el.

Beküldési cím: antologia@verslista.hu.

5.) Beküldési határidő: 2006. május 28.

6.) Kizárólag jogtiszta, a pályázó által írt pályázati anyagot tudunk

elfogadni.

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell egy aláírt, (személyi

igazolványszámot, pontos lakcímet, teljes valódi nevet - és esetlegesen

ettől eltérő írói nevet, amin megjelenni kíván - is tartalmazó)

Nyilatkozatot a szerzőtől, miszerint a pályamű(vek) saját szellemi

terméke(i), és a szerző hozzájárul annak térítésmentes leközléséhez a

Barátok Verslista által (a Vizuális Pedagógiai Műhely BT. segítségével)

kiadott antológiában.

7.) Nevezési díj: 2900 Ft/A5-ös oldal.

A nevezési díjat kérjük az alábbi címre befizetni: Baranyai Attila, 8263.

Badacsonytördemic, Római út 84. (Közlemény rovat: "ANTOLÓGIA 2006")

Nevezési díjat a kiadó nem fizet vissza.

8.) A nevezési díj befizetését igazoló csekk másolatát postai úton kérjük

eljuttatni, a Nyilatkozattal együtt címünkre.

9.) A szerkesztők által nem megfelelőnek tartott írások az antológiába nem

kerülnek bele. Erről a szerzőt értesítjük. A szerzőnek lehetősége van a

befizetett oldalszámnak megfelelően másik írás beküldésére ezen írás

helyett.

10.) A beérkezett írásokat nyelvi lektor fogja átnézni. A lektor által

javasolt módosításokat a szerzőkkel egyeztetni fogjuk. Az antológiában csak

nyelvi lektor által átnézett írások kerülnek be.

11.) Antológia várható megjelenési ideje: 2006. szeptember

12.) További információ: antologia@verslista.hu.

Csángókról, ezúttal "nagykanállal"

(Hétfő, április 24.) Nem csak divat a csángósággal foglalkozni - azt inkább a mindenáron feltűnni vágyók művelik -, de az utóbbi években jelentős előrehaladás tapasztalható az őket érintő szakirodalom terén.

Most került a Magyar Elektronikus Könyvtárba az a 2004-ben megjelent tanulmánygyűjtemény (Rendhagyó nézetek a csángókról), amelynek szerzői Radu Rosetti, Meinolf Arens, Daniel Bein és Demény Lajos történészek és bár nem mindenik írás mai keletű, szemléletük folytán végül is új megvilágításba helyezik a csángó-kérdést, amely annyi politikai vitára ad okot manapság is.

Érdekes a Radu Rosetti szerepe is, hiszen munkája már 1905-ben napvilágot látott!, akiről a szerkesztő és előszóíró Miskolczy Ambrus professzor ekként emlékezik meg: "Sajátos alakja a román történetírásnak és szellemi életnek. Kicsit különc, kicsit magányos, aki a saját útjait járta. Egyszóval nonkomformista, talán az egyik legnagyobb a román kultúrában. Igaz, mint fejedelmi sarj megengedhette magának. És nem akármilyen, hanem ízig-vérig demokratikus, aki tudott a nép nyelvén. Mint a nagy román klasszikus író, Mihail Sadoveanu hangsúlyozta: “úgy beszélt mint a parasztok, és európai módon gondolkodott”.

Egyike volt azoknak, akik nem fogadták el a dákó-román kontinuitás elméletét, márpedig ez már egyre inkább a szekularizált vallás jellegét öltötte. Nem véletlen, hogy ezt nem szokták róla megemlíteni. Kínos kérdés, és ráadásul ez még a csángók ügyében jelzett különvéleménnyel társul".

Rosettiről és különös alakjáról szól ugyanakkor a Demény-féle tanulmány. Meinolf Arens és Daniel Bein ugyanakkor mai szemmel szólnak hozzá a csángó kérdéshez, jelezve, hogy analóg problémák a jelenlegi Európában is léteznek.

Ízig-vérig mai tudósítást ígér az az előadás, amit holnapután, április 26-án délután a budapesti Országos Idegennyelvű könyvtárban készül tartani Jáki Sándor Teodóz, bencés szerzetes tanár, amire a csángók körében szerzett élményei indították. A szerzetes amúgy fáradhatatlan népdalgyűjtő, járja a Délvidéket, Felvidéket, Erdélyben 101-szer, Moldvában 81-szer fordult meg, s 1974-től mintegy ötezer vallási éneket és dalt gyűjtött össze, s élményeiről könyvet írt (Csángókról, igaz tudósítások). Kíváncsian várt előadását a könyvtár gyűjteményének részét képező, csángó vonatkozású kottákból, lemezekből, könyvekből válogatott kiállítás illusztrálja. Szándékunkban áll az eseményről tudósítani.

A politikus arctalan arca

(Kedd, április 25.) Az egyik középkelet-európai zugban befejeződtek a választások, a másikban most gyújtanak rá a kampány füstölgő pipájára.

Most Szlovákián lesz a sor, az ottani magyar kisebbségi politika képviselete a tét, s mindjárt bal lábbal léptek: Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártja jelöltjét ittas vezetésen kapták el civil ruhás rendőrök. Pontosabban gyorshajtásért állították meg a pozsonyi kikötői hídon, mert 30-cal lépte túl a felső sebességhatárt. Jött volna az alkoholszonda is, de mert ő képviselő, élve mentelmi jogával nem fújt a szondába, később viszont elmondta sajtónyilvánosság előtt, hogy bizony, családi körben elfogyasztottak előzetesen egy üveg vörösbort.

Hát ez eléggé rosszul jött a pártkoalíciónak, a politikai pillanatnak, meg is vitatta a pártvezetőség, mi légyen tovább, bízhatnak-e még a jelöltlistán negyedik helyet elfoglaló politikusban (a 150 közül). A verdikt: bíznak, de nem teszik ki plakátjaikra az arcképét. Duray tehát arctalanul fog kampányolni, s politikustársai remélik, hogy az alkoholos incidens nem lesz a kampány kárára. Sokan abban reménykednek, Durayt épp elegen ismerik s nem az itt bemutatott oldaláról, hogy kellő bizalmat szavazzanak neki és pártjának, illetve a szlovákiai magyarság ügyének.

De azért a vörösborból eredő tanulságokon is érdemes elmerengeni...

Halál a sziklán, paprikáscsirke a Sarkon

(Szerda, április 26.) A túrázás, sajnos, nem csak pozitív élményekkel jár: a torockói sziklákon például meghalt a napokban egy 29 éves magyarországi fiatalember, aki társaságával - menyasszonyával és annak szüleivel a Székelykőnél - túrázott. A román hegyimentők szerint a csoport, amely egy helyi vendégházban szállt meg, a túra során hirtelen esőbe került, mire a fiatalember és az anyósára menendő lefelé indultak, de addig ismeretlen útvonalat választottak. A férfi rosszul lépett, mintegy 150 métert zuhant a szikláról s szörnyethalt. Az 54 éves asszony riasztotta a mentőket, de már sokkos állapotban találtak csak rá.

Ennél vidámabb a magyarországi Lucullus Baráti Társaság teljesítménye, amely az Északi Sarkra indított expedíciót azért, hogy "megismerje a sarkvidék konyhaművészetét és a Duna TV, a Juventus Rádió, a SztárFM és a www.lucullusbt.hu internetes oldal segítségével végrehajtsa hazánk első, egyenesben közvetített földrajzi felfedezőútját." Az expedíció április 9-én rajtolt, a Lucullus BT alelnöke, és szóvivője, TURÓCZI GÁBOR személyében, aki Norvégiába érve, a magyar diplomatáktól hatóságilag engedélyezett, export zalaegerszegi csirkét vett át, s azzal megindult az Északi Sark felé. Útjáról részletesen beszámolt a társaság honlapja, illetve a magyar média. A lényeg az, hogy általa megszületett az első sarkvidéki magyar paprikáscsirke, amelyet kevéssel a Sark magyar fellobogózása előzött meg.

Csángó mesék, budapestieknek

(Csütörtök, április 27.) Jelen voltunk a beharangozott, tegnap délutáni csángó előadáson a budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtárban, a Molnár utca 11 alatt. A jól karbantartott, csinos és patinás épületben már várták a vendégeket, ezúttal nem kérték a beléptetőkártyát, hanem fölvezettek a konferenciaterembe, ahol az előadó Teodóz atya éppen a diavetítőt dúcolta alá, hogy a vetítővászonra jussanak a képek, mi pedig körbejártunk az üres terem falai mentén elhelyezett tárlókat szemlélve, hogy közben mi is okosodjunk csángó-ügyben.

Nem is csalatkoztunk, sikerült összeírnunk a mutatóba kirakott könyvek címeit, ami most felér egy kis csángó-bibliográfiával. Persze, jól tudjuk, hogy mindez nem a teljesség igényével állt össze, hogy a csángókról szóló irodalom jóval gazdagabb, de mert jobbára nem közkézen forgó könyvekről van szó, talán ide is írhatunk néhány, általunk érdekesnek talált címet, hátha fölkeltik mások érdeklődését is.

Érdeklődéssel láttuk Mikecs László: Csángók c. művét, amit mostanig nem ismertünk, s Lükő Gábor műveiről is csak hallottunk, amelynek 2. kötete itt állt A moldvai csángók címmel. Felkeltette kíváncsiságunkat a Néprajzi közlemények 33. füzete, amely Csángók a XX. században címmel csángó életsorsokat mesél el, sok-sok tanulsággal.

Több tárlóban is szerepelnek Beke György vonatkozó művei (Csángó passió, Déva vára alatt, Csángók gyóntatói), meg a jelenkori szakirodalomban alapkönyveknek számító Szeret vize martján (Pozsony Ferenc), Eleven ostya, szép virág - csángó népi imák (Tánczos Vilmos), A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai (Márton Gyula), a Moldvai csángó nyelvjárás atlasza stb.

Népviselet, kották, hangfelvételek egészítették ki a házi kiállítást, majd P. Jáki Sándor Teodóz atya, ez az ősz üstökű, de örökmozgó és kifogyhatatlan mesélőkéjű dalos bencés pap mondott csángóföldi kiruccanásairól, élményeiről igaz történeteket, mintha beavatatlanoknak - tátott szájú budapestieknek - mondaná (egyszer mondom, jól figyeljenek hát...). Nem hangzott el lényegi adalék, amit eddig ne tudtunk volna, viszont elevenek voltak az emlékek csángó emberekről, nótafákról, színhelyekről és közjátékokról, amik mindig azzal állnak kapcsolatban, aki éppen átéli Moldvába szakadt véreink furcsa, de valós helyzetét.

Pizza formájú Tejútrendszer

(Péntek, április 28.) Magyarországi csillagászati szakkört látogató és éltető fiatalok készülnek Chilébe, a világ legnagyobb obszervatóriumába. Sok pénzük ugyan nincsen, hogy ekkora utazást saját zsebükből állhassanak, viszont megnyertek egy pályázatot, amelyen - a csillagaszat.hu honlap szerint - "a Tejútrendszer struktúráját szemléltették hétköznapi módszerekkel és tárgyakkal, esetünkben egy finom pizzával." Hogy ennek mentén mit tettek és mit nem, azt szakemberek elemezték és értékelték, mi külön részletekbe ne menjünk bele, mert amúgy sem a mi asztalunk, viszont az biztos: pizzával való szemléltetési szándékuk eredeti ötlet volt s díjazták is.

A modell amúgy méretarányos, a magot a belül kivastagodott tészta és egy központi tojás alkotta, a paradicsomszósz a valódi helyzetnek megfelelő spirálkarokat, a reszelt sajt a molekulafelhőket, a tésztabuborékok kozmikus robbanásokat mintáztak. Bizonyos halmazok térbeli elhelyezkedését pedig borsszemekkel jelölték ki.A Polaris Csillagvizsgáló kör - mert ez a nevük - hamarosan el is indul szakkörvezető tanáruk élén Chilébe, s a valóságban is ellenőrizhetik majd, hogy pizzájuk mennyiben hasonlít arra a világra, amit az égieknek távolról sem pizzaként tálal föl az anyatermészet.

*

A Pótkávé itt megszakad...