Új tisztaság
gyerekhangok kísértenek
éjjeli bepisilés gyermekkorom
hallom a tiltó intéseket
szégyenrózsák az arcomon
minden oly ijesztő fájó
mint egykoron
mikor hanyagságaim vadászták
s csökött szárny lógott vállamon
felsorakoznak éveim
s mintha a gyermekük lennék
felhányják mulasztásaim
mielőtt búcsút vennék
gyerekhangok sírások gügyögések
kérések vágyak pofonok
bűnök váratlan rajtaütések
már csak veletek számolok
valami új tisztaság kéne
valami védett ami él
akit majd elvezet az útja
biztosabban mindenkinél
akit jóság s szeretet övez
aki nem lehettünk soha
akinek ez a versvilág
lehetne jegyzett otthona
kilép belőlünk átlép rajtunk
akire büszkék lehetünk
akit az életünknél jobban
bevallatlan is szeretünk
aki mi vagyunk és mégse
s valahányszor eszünkbe jut
magunkat látjuk egybefolyva
mint két patak ha összefut
1993.
Világ koldusa
vak vagyok és süket
világ koldusa világ fordulóján
pimasz alázattal hajlongok
az élet előtt
hogy végre nem feledkezett meg rólam
annyi nyomorúság és hívság után
felém irányította lépteid
látom is nem is
hallom is nem is
közeledsz betöltesz
megváltó fényem
itt reszketsz
kinyújtott
gyáva
tenyeremben
2013. május 13.
Miről szóljon a mese
csak fuldoklás és tikkadás
egy vágyon túli látomás:
távoli vasútállomás,
ahol nem száll le senki más,
s mintha a nap is vérzene,
barokk estélyen gépzene,
az embernek nincs pénze se,
miről is szóljon a mese,
ha eddig volt és nincs tovább,
hideg az est, hol a kabát,
hűlt szerelem, halott barát -
közben az órám is megállt...
2013
Aranyélet
aranyfényű reggelek
aranyszárnyú esték
aranyszájú szerelem
kegyeimet lesték
jeggyűrűm fakó aranya
kisujjam szorítja
visszatart mint egy jó anya
éltem szigorítja
arany Prágát bejártam én
de csak füstjét látom
egy arany korban szótlanul
eladtam ifjúságom
aranyból volt tollam hegye
egy éjszaka elvásott
azóta csikorogva ír
se hallok se látok
aranyásó ha lehetnék
és aranyláz gyötörne
reámjönne a mehetnék
s eltűnnék mindörökre
de aranyélet máza hull
és aranyfüst a festék,
aranyvessző sápadoz,
aranyfogat tessék!
2013
Asztaltáncoltatás
(B. Zs. és a sínyomok)
egy reggel januárban
havas téli világban
sínyomok vezettek a küszöbig
s onnan tova
valaki erre járt
a két nyom összezárt
s hajnalban ki itt elhaladt vissza
nem jön soha
mintha súlya se lenne
miért jut ő az eszembe
régóta elköszönt vissza se nézve
riadt szemén
sűrű árnyékba vált
az itthagyott világ
beleunt cifrázni tovább a sivár heteket
- egy rossz regény
amit ő írt naponta
s másnapra visszavonta
pallérkezében tolla reszketegen
táncolt s remélt
hogy jön majd egy sugallat
melyre mindenki hallgat
s akkor ő ottmarad tehetetlenül gyáván
- már előre félt
hogy ez az élet kurta
maradj ha tudsz berúgva
vészelj át álmot szégyent kudarcot
szerelmeket
úgy lépj ki az időből
mint más a rossz cipőből
mely mindkét lábra rárohad
- béke veled
egyszer portyázni hívott
a téli ég kinyílott
s mögötte ott nyomult vadul
a fergeteg
járható utat kerestünk
majdhogynem odavesztünk
megmentőnk maga a metsző szél volt
- mert kergetett
tőle kaptunk kegyelmet
úsztunk meg veszedelmet
miatta mondott le rólunk a
jeges halál
eltaszított a hídig
s szólt sziszegve: ő mindig
észben tart minden rendelést s úgy is
visszatalál.
2010
Az újratemetett bajusz
minket egy múzeumba zártak
foglárunk a huszadik század
kulcsait zörgeti úgy kerengünk
a dicső múlton elmerengünk
okosodunk mi ostobák
imádva isten ostorát
itt látni dózsa bocskorát
s jönnek szépen
jönnek sorba:
korvinok hollója
déryné ollója
petőfi zekéje
pató pál ekéje
ady mély mámora
kossuth és tábora
radnóti gyilkosa
zrínyiné vánkosa
rotschild pár bankója
márai naplója
bodor péter kútja
csoma sándor útja
a sor végén örök álmát alussza
nagy imre újratemetett bajusza
2011
Valami okuláré?
kezemben ceruza. forgatom. mire jó?
ez itt papír. simogatom. fehér.
pohár. benne víz? benne a gyöngyök. felfelé.
láttam már? nem is tudom.
fény villan. az ablak nyitva.
szél fúj. valaki mond, mond. valamit.
azt hiszem hogy ez a cérnalaska.
vagy kitüntetés? csináltam valamit?
a zsebkendő. ott lent. a földön.
micsoda rendetlenség. itt élek én?
orrom alatt ez a nedves szivárgás.
te ott! miért nézel rám? a fotelben.
ezek a betűk egész jól sikerültek.
olvasnám de nem látok. furcsa.
valamit a szemem elé? de mit szoktam?
valami okuláré. vagy karalábé? de komolyan...
"csak az a vég csak azt tudnám"
sajnos nem emlékszem.
2012
Fakutyák
a holdraszállás éjszakáján
senki se hunyta le szemét
mi sem
Matekkel a bukaresti tömbházunk előtt sétáltunk
le s fel a rózsák szegélyezte allékon
nem akarózott elhinnünk
hogy amit korábban
a világ minden tévéállomásán bemondtak
az igaz
vártuk a beigért
helyszíni közvetítést odafentről
ahol a hold világlott
asszonyaink az emeleten a tévé előtt szunyókálva
résen voltak
hogy időben leszóljanak nekünk
s majd hanyatt-homlok
kettesével véve a lépcsőket
rohanjunk haza
a nagy eseményre
ami egyre csak késett
Mateknek csillogott a szeme
és görcsösen szorongatta egy pálinkás üveg nyakát
de gondolataink messze jártak
még az ivásról is elfeledkeztünk
a hold szép volt mosolygós
s bennünk dolgozott az emberi büszkeség
meg a szesz
"semmi nem lesz olyan mint eddig volt"
ez a Matek véleménye volt
"minden csoda három napig tart, várjuk ki a végét"
ezt én állítottam
és erre aztán ittunk
s valami furcsa módon szerettem volna
ha neki lesz igaza
a pálinka tette-e
vagy a holdon lett tisztább a helyzet
olyan erősen bíztunk a holnapban
hogy összefogózva leültünk a fűbe
és hiába kiáltottak később
asszonyaink
hogy tálalva van
s a fülhallgatós fáradt piros szemű bemondó
szerint perceken belül kapcsolják
a NASA-t,
onnan pedig a holdat
mi csak vigyorogtunk
az égre nézve
csöndesen vonítva
mint lelkes boldog
gondtalan
fakutyák
Viszket a lelkem
- Miért ír verset?
kérdezik.
Válaszom:
mert viszket a lelkem,
s én úgy vakarom.
- Vakarja, annyi baj legyen,
de verset közzé miért teszen?
Erre már
cifrább a válasz:
az égő gyertyát miért
állítjuk közszemlére?
Hogy mások is látva lássák
rebdeső világát.
- És ha nem jár
arra senki?
És ha
leszakad az ég?
Sebaj: a gyertya
azért csak ég...
2012
Farkasüvöltés
Cselényi Bélának, szeretettel
gyermekként mindig attól tartottam
hogy egyszer megesz
a farkas
de nem ám
mint piroskát,
akit kivágnak a csikasz hasából
mesék
hosszú esti történetek
voltak a ludasok
- vérengző széttépésről képzelegtem
aztán egyszer
egy dermedt téli faluból erősen
mehetnékem támadt
próba-szerencse nekivágtam
úttalan utakon
a hómezőn által
a szikrázó hó
csupa farkas-árnyékkal volt kirakva
mintha egymást váltották volna
követtek kerülgettek settenkedtek
résen voltak
hangtalanul
a farkasüvöltés
végül
belőlem tört elő
iszonyú volt:
bevizeltem
Csíkszereda, 2012. november 3.
23 ágyúlövés
Az alábbi verset Attila fiamnak ajánlom szeretettel
az első nagyot pukkan
próba
a második s harmadik
mindjárt egymás után
mennydörögtek
befulladt a negyedik
sajna
bezzeg az ötödikkel
vártak
hat hét nyolc
tova szálltak
s kik a kilencedikre
vártak
tízre fel tízre!
kiabáltak
bumm bumm ez
a tizenegyedik
s felsivít
a tizenkettedik
fülelek és számolok
13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
van-e elég
lövedék
várom dördüljön el
23!
éj - kémény - füst
Balla D. Károly (BDK) ungvári költő barátom jóvoltából újabb költői játék elé nézek. Az általa Balládiumnak keresztelt lírai versengések, anélkül, hogy magas labdát jelentenének az általa kiszemelt versengő személyeknek, de megmozgatja a képzeletet és választás elé állítanak: ha úgy döntesz, hogy részt veszel a projektben, akkor azt szívvel-lélekkel kell tenni, különben nevetségesen kilógsz a sorból - te magad leszel, aki megkérdezi: mit keresek én itten?
De jobb, ha BDK-t idézem:
"Arra kérlek, hogy az alábbi két versrészlet egyenes és átvitt jelentését, lehetséges áthallásait számba véve, illetve a felidéződő hangulat egyes elemeit vagy egészét magadra öltve készítsd el saját szövegreflexiódat. Ez lehet egyetlen sor vagy mondat, de lehet hosszabb vers, elbeszélés vagy értekezés, lehet helyzetrajz vagy történet, emlék vagy vágykép, napló vagy levél, lehet líra, epika vagy akár dráma is – egyáltalán bármi, amit az egymás mellé tett két idézet inspirál.
Egyetlen követelmény, hogy a két fragmentum mindhárom közös szavának – éj, kémény, füst – valamilyen formában (lehet ragozott, képzett, összetett) szerepelnie kell szövegedben.
} már fölszáll az éj, mint kéményből a füst, szikrázó csillagaival {
} már itt van az éj, …a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst {
Projektumom indításával arra számítok, hogy két nagy költőnk párhuzamba állítható idézetei közt olyan pótlólagos feszültség keletkezik, amely az értelmezés, továbbgondolás, asszociálás új dimenzióit nyitja meg alkotótársaim számára és a lírai képekbe foglalt jelentések más és más kontextusokba kerülve egyfajta fogalmi hálót képezhetnek..."
A határidő december 4 - addigra el kell készülnöm a magam változatával. Dolgomat könnyíti (nehezíti?), hogy ablakomból pont egy égre nyúló kazánházi kéményre látok, amelyből ilyenkor, télidőben, éjjelenként csak úgy tódul ki a füst, hogy a lakótelepiek ki ne hűljenek... Elvileg csak ki kellene állnom az ablakba és várnom az ihletet, hiszen minden együtt van: az éj, a kémény és a füst is. Már csak a vers hibádzik, ami ha megszületik, először itt lesz elérhető.
*
Cseke Gábor:
Micsoda verset tudnék írni, micsoda verset!
BDK megadta a koordinátákat, de azt nem tudhatta, hogy nekem milyen isteni szerencsém van azzal, hogy...
Álljon meg a menet: ez nem csak az én szerencsém!
Ilyen helyzetben még sokan lehetnek, mert ami a balládiumhoz szükséges, minimális szóháromszög, a kötelező téma-apropó konkrét tárgya, az elkoptatott közhely; nemhogy verset, de egyetlen eredeti gondolatot se érdemel!
éj - kémény - füst
Felizgul-e valaki e szóhármastól? Mert én egyáltalán nem!
Bármelyik pillanatban ugyanis odaállhatok ablakomhoz (másfél lépésembe kerül; egy lépésem kb. 0,45 m), tekintetemet átküldöm a duplasoros üvegablakon, s mit látnak szemeim?
Egy lakótelepet kiszolgáló fűtőházat, a hozzá tartozó kacér, magasított kéménnyel, és mivel éjjel fél három van (plusz-mínusz tizenöt mp), szép csöndesen, mintha köhécselne, de nemsokára már mintha okádna, megindul belőle egy kb. fél méter átmérőjű füstoszlop, hiszen a betonfalak között fáznak a népek, a hegyek tövén nem lehet kukoricázni a télidővel, fűteni muszáj, fűteni kell -
nekem pedig együtt van minden:
éj - kémény - füst
kémény - füst - éj
füst - éj - kémény
éj - füst - kémény
minek annyi variáció, a vége mégis csak az, hogy az éjszaka leszállt, a fűtőház kéménye egy darabig kivárt, aztán a kazánok alá szorgalmasan befűtött az éjszakai váltás
s én néztem a füstöt
fölszállni miközben mindenki az igazak álmát aludta körülöttem néztem
a várost
éj - kémény - füst
micsoda verset tudnék írni
már most!
Kolbász a kéményben
(Füstölgéseim oszladozó emlékére)
agyonfüstöltem ám magam
25 éven át -
zsírosan fénylő kolbászfürt
mely felfüstöli magát
lógázik a kéménykürtőben
a huzat lengeti
megmártózik a csípős füstben
magán átengedi
kátrány vonja be lelkét-testét
kiszáradt fonnyadék
lesz belőle s az esték mélyén
felböffent hányadék
savanyú borral elegyes keserű
rágatlan - csupa kár
a tavalyi kolbászból van-e még
- macska s egér válaszra vár
s a hosszú éj füstjébe veszve
titkon reménykedik:
mire megvirrad a kémény
kolbásszal újratelik
2012
Ott hol az orgonaágak...
Ott hol az orgonaágak
kesze-kuszán csupaszon
várják amíg a madárhad
összegyűlve zsinatol
ott ahol az ablak mögül
ki-kilesve hallgatom
csicseregve és fecsegve
mint száll ránk a nyugalom
minden dolgunk kibeszélve
egy szál titkunk se maradt
belőlük szőtt álmaikkal
ülnek el a madarak
olykor halkan felsipítnak
kileng az orgonaág
én meg álmatlan tűnődöm
milyen lesz majd odaát
2011. június 18.
Egy turul...
egy turul
rajta korona
mit gondol
róla rokona
az élet
hogy rejtőzik el
s kínjában
miket énekel
hallod a
vézna dallamot?
nem trombon,
és nem is fagott,
remélve:
majd csak elvezet
utadon
a műélvezet
mert nincsen
abban semmi báj:
valaki
csak úgy kornyikál
harsogva
által a hegyen
vagy tán az
egész életen
körözve
fent körözve lent
kísérti
így a végtelent
koronás
madár a turul
fejdísze
védtelen gurul
a porban
s végtelenbe vész
rozsdavert
rajta a penész
Békétlen szavak
kilincs zörren küszöbön a vihar
felhőrongyokkal mindent betakar
örvénylik forrong őrjöng és süvit
úzött kutyaként élesen vonit
fát görnyeszt hajlit kéménybe dohog
felszaggatja a rozsdás bádogot
havat markol s vadul szemedbe hint
lekushad - aztán nekedront megint
verdeső cinkét ablakhoz teremt
pusztulj csak - neki semmit sem jelent
utánad nyúl és magához szorit
belédfojtva békétlen szavaid
Életesélyek
(egy régi fényképem versojára)
lehettem volna Gary Cooper,
de kis szerencsével tán Marlon Brando is,
meg Raj Kapoor, s tőle már
csak egy karnyújtás
Gérard Philip, Belmondo, Alain Delon,
ó, micsoda esélyek
de akár Robert Redfordként is álltam
volna a sarat, ám
lassan a testtel,
Humphrey Bogartként ugyancsak szívesen
eléltem volna, majd lett volna belőlem időskori
Robert de Niro, talán
Fernandel is – ha-ha! – a változatosság kedvéért,
de Vlagyimir Viszockij mindenképpen
hiszen úgy egy füst alatt
ölembe hull Marina Vlady tikkasztó
boszorkányos
szőkesége