Mindig együtt!
(Întotdeauna împreună!)
Volnék a hang, mely őszi ködben
Váratlanul lelkedbe döbben.
Az égő szem, mely a homályból,
Fenyegetőn feléd világol.
A szorongás, mely éjjelente
Álmaidban tőrt ver szívedbe.
Volnék a vágyad, buja, bomlott,
Mely pillantást se hagy nyugodnod.
A végzet volnék, mely a bűnbe
S azon is át a sírig űzne.
S lennék föld röge, habnál lágyabb,
S ölemen lenne örök ágyad.
În ceaţa toamnei de-aş fi glasul,
Ecou în suflet, neaşteptatul.
Şi-n negură, ochiul arzător,
Luminând ameninţător.
Zbuciumul nopţilor ce-n vis
În inima ta înfige un şiş.
Ori – lascive, confuze – dorinţele
Ce-ţi tulbură de linişte clipele.
Destinul, în păcat, dacă aş fi,
Până la groapă te-aş hăitui.
Aş fi bulgăr, mai moale ca spuma,
Şi-ai dormi la pieptu-mi, totdeauna.
(1904)
Intermezzo
Megfakulna, ha hajadhoz érnék,
Annak fénylő selyemszála mind.
S szememből, bár téged egy se tép még,
Megláthatnál minden földi kínt.
A te lelked liliommező, mely
Tavaszi szél rezdültén remeg.
Enyim puszta, melyen át erővel
Vágtat, s vág a téli fergeteg.
Kedves, amíg nem késtél el, indulj,
Közelemből futva menekülj.
Máskülönben telem lelkedig dúl.
Máskülönben menthetetlenül
Veszve volnál, s csillagod zuhantát
Liliomok vérkönnyel siratnák.
De ţi-aş atinge părul, fiece fir
Lucios de mătase sar spălăci.
În ochi, deşi încă nu le cunoşti,
Tremurând de adieri vernale.
Al meu: doar pustiul prin care
Viscolul iernii suflă-n rafale.
Dragă, cât încă nu-i târziu, pleacă,
Din preajma mea cu fuga scapă.
Altfel iarna-n suflet îţi pătrunde.
Altfel fără putinţă de scăpare
Vei fi pierdută – crinii vor plânge
Căderea stelei tale cu lacrimi de sânge.
Toate chinurile lumii le-ai zări.
Sufletul tău e-un ogor de crini
(1906)
Bocsánat nélkül
(Fără iertare)
S most megbocsátást ígérjek neked?
A megbocsátás királyi ajándék -
És ajándékra nem telik királyként
Annak, ki szintén elszegényedett.
Sokszor zsaroltad gyöngeségemet -
Tán bízva, hogy úgyis csak móka, játék:
Sok lázongásom és mind, ami vád ért -
Most munkált műved beteljesedett.
Most megroskadsz, hogy mégsem ezt akartad?
De karom nincs, hogy fölemeljelek!
Szánalmam nyelve megbénítva hallgat.
S ha sírsz: én is csak sírhatok veled,
Hogy multunk, jövőnk szík, fagyjárta parlag,
S halálunkig csúf harcok szennye lep!
Astăzi nici să te iert n-aş mai putea!
Clemenţa e-un privilegiu regesc —
Acum zadarnic aş vrea să miluiesc,
Căci nu mi-a mai rămas nici o para.
Mi-ai spoliat ades gingăşia,
Crezând că totu-i joc, că-i ghiduşie
Reproşul pentru-a ta vinovăţie:
Acum destinul îşi află împlinirea.
Frântă, spui că nu asta ţi-ai dorit?
Dar să te ridic: azi nici nu mai voi.
Inertă, limba milei a amuţit.
De plângi, nu pot decât să plâng cu tine
Că lumina din suflet s-a făcut noroi.
Pe viaţă, harţa ne-a făcut de ruşine.
(1907)
Búcsúzás
(Adio)
Rőt reggelen, vad, őszi éjen
- Mint pernyés tüzű lángvihar -
Egy rémes érzés rám fuvall.
Majd, mint gyerek, kit éjbe, hóba
Tettek ki gonosz emberek:
A lelkem fázva didereg.
S vacogva lázban, égve fagy közt,
Egy tudat ér a szívemig:
Kis időm futva letelik.
Itt hagyok űzve, bukva mindent
- Mikért szíven se szúrna vád -
És itt a legtűrőbb anyát.
Anyám, te tűrtél annyi évet,
Hogy legyen értük pár napom.
Ezeket én meg nem kapom.
Rám már a végzet szele zúdul,
Sziszegve kúszik éjjele.
Éjem mind vele van tele.
Múlásom annyi zajt sem üt majd,
Mintha a szél egyszerre csak
Egy ajtót hangosan becsap - -
În nopţi sălbatice, zori sângerii,
Ca o furtună de flăcări m-atinge
Suflul unei groaznice senzaţii.
Iar sufletul tremură zgribulit
Ca un copil alungat din casă
De semeni haini în noapte şi zloată.
Dârdâind de febră, în ger arzând,
În inimă mă simt iluminat:
Grabnic trece timpul scurt ce mi s-a dat.
Învins, fugărit, las totul –
De parcă regrete n-aş avea –
Şi pe răbdătoarea, mama mea.
Mamă, tu ai răbdat atâţia ani,
Ca să am în schimb câteva zile,
Dar no-i avea parte de ele.
Şuierând se târăşte prin noapte,
Deja mă bate vântul sorţii.
De el e plin cuprinsul nopţii.
Moartea mea nu va face larmă.
Doar cât vântul, dintr-o dată,
Izbind o uşă ne-ncuiată.
(1911)
Napok, szürke szekerek
(Zile, căruţe cenuşii)
Mintha híg, csúf őszi sárban
Szürke ponyvás szekerek
Sora húz el s nyekereg:
Napjaim is oly siváran,
Megzökkenve görgenek.
Árnyas öblük mit takargat?
Bút és bút, meg újra bút.
Végig-el oly bús az út...
Gyászterhükkel így haladnak.
S közbe tarlók szele zúg.
Szünet nélkül így vonulnak -
Míg utolszor egy szekér
Velem néma kertbe tér,
Ahol többé nem jön új nap,
S minden út, bú véget ér.
De parcăn tina toamnei, moale,
Care gri cu coviltir
Scârţâind ar trecen şir:
Zilele mele trec goale,
Hurducate abitir.
Umbrosul coviltir ceascunde?
Mâhniri, mâhniri şi iar mâhniri.
Drumul tot e deamăgiri...
Vântul dinspre mirişti bate.
Doliul e povaran dricuri.
Aşa se duc necontenit —
Până carul de pe urmă
Ma ducen grădina mută
La al zilelor sfârşit:
Drum, mâhniri atunci se curmă.
(1913)
Sziklavár
(Cetatea de stâncă)
Sok meddő harc során,
Álmaim alkonyán,
Meredek úton önmagamhoz értem.
E magam: sziklavár,
Mely komor daccal áll
Csatatér fölött, felhős szürkeségben.
Itt kapu, fal kemény,
S nincs áltató remény,
Meglepetéstől nem kell ijedeznem.
Más meg se közelít -
Csak villámok szelik
Fénylőn az eget olykor közelemben.
S csak néhanap, mikor
Izzóbb az estbibor,
Lépek ki vértben, magányom fokára.
S szemem a sík teret,
Hol mindenütt cselek,
S rémségek lestek: békélten bejárja.
După vane lupte,
Pe căi abrupte,
În amurg de visuri, la mine însumi
Am ajuns: cetate de stâncă,
Îndărătnică, sumbră,
Deasupra câmpului de luptă, în nori.
Solides porţi şi ziduri,
Nus amăgitoare visuri,
De surprize nam a mă teme.
Nimic najungen preajmă –
Doar fulgerele crapă
Cerul, luminândul la câte o vreme.
Doar seara, când susul
Îl mistuien foc apusul,
Marăt pea solitudinii creastă,
Iar ochii peacele şesuri
Unde spaime şi necazuri
Mau pândit: cutreieră şiadastă.
(1920)
Alkonyat falun
(Amurg la ţară)
A réti tájon át a szender,
Mint balzsamkertek szaga fú.
A fák közt fátylat húzva leng el.
Álomba lankad a falu,
Feketén ing egy árva tar galy.
Szivem is csupa könny s magány.
Fent felleghabon biztos karral,
A halál evez csónakán - - -
Parfumul grădinii de balsam
Prin lunci îl risipeşte vântul,
Îi poartă trena printre arbori.
În visuri se scufundă satul.
Negru, se leagănă ram solitar.
Sunt singur, de lacrimi mie inima.
Prin spuma norilor, cu braţ sigur
Vâsleşte moartea-n barca sa.
(1920)
Ily dolgok közt folyik el életünk:
(Ne curge viaţa între aste lucruri:)
Keserves rabigába
Görbesztő, bús napok.
Melyek során hiába
Esdünk szebb holnapot.
Bomolni makacsul kész,
Nyűtt, zaklatott ideg.
Zord, ököllé szorult kéz,
Mely magát sebzi meg.
Haszontalan sovárgás
Egy képzelt szív után.
Mely csupa fény, meg áldás,
S ha búnk van, szánva szán,
Örökös vágy: pihenni.
De hajsza szüntelen.
Ezeken felül semmi,
Csak undor, küzdelem.
Így keserit, izenget,
Míg mellénk lép, megáll,
S elfuj, - mint szél a pelyhet -
A hatalmas halál!
În jug de rob amarnic,
Strâmbe, triste zile.
În urma lor zadarnic
Sperăm la mai bine.
Nervul iritat, tocit,
E gata să cedeze.
Pumnul strâns, oţelit,
Singur se răneşte.
După inima visată,
Deşarta jinduire.
Cea binecuvântată
Şi ir la mâhnire.
Alean etern: repaus.
Dar veşnicăi graba.
De toate mai presus
Doar lupta şi scârba.
Pânajunge la noi,
Ne tot trimite mesaje.
Ca peun fulg ne suflapoi
Atotputernica moarte!
(1911)
Fiatal fa a hegyen
(Copac tânăr pe munte)
Az a fa vonzza most a szememet,
Mely ott a tetőn a tavaszban remeg.
Oly ifjú, merész, egyenes, derék - -
S fölötte kéken a végtelen ég!
Fény ütközik ki gallyai hegyén -
Oh, bár lennék e fiatal fa: én!
Feledve mindent, mi kedvetlenít,
Szívhatnám a föld áldott nedveit.
S duzzadva tőlük, minden hajnalon,
A szabad űrbe nyúlna száz karom.
Tövemmel földben, amely éltetőm,
Földieken túl látnék e tetőn.
Derűsen tűrnék - akár hópalást,
Akár lomb födjön - minden változást.
Viharban, éjjel, mint egy nyugtalan
Őrült üstöke lobogna hajam.
S rá a reggelbe repesve zengenék:
Fuvalomhalk, s rejtelmes-mély zenét...
Acel copac ce freamătă pe creastă
Îmi fură ochii acum în primăvară.
Aşa tânăr, îndrăzneţ, drept, voinic –
Deasupra, azurul din cer, infinit.
Din vârfuri lumina continuă ramul –
O, deaş fi eu acest tânăr – copacul!
Uitând de tot cemi dă amărăciune,
Miaş trage din sol seveminune.
Şin zori, din ele trăgând putere,
Sute de braţe aş întinde spre stele.
De pe creastă, prins adânc în sol,
Aş privin zări ascunse pământenilor.
Senin, aş răbda orice schimbare,
Veşmânt de frunze, togă de ninsoare.
Miar flutura părul în furtună,
Nebunii-ar crede căi coadă de cometă.
Şiaş fredona tainicadânci melodii
Molcom adiind la crăpat de zi.
(1924)
Vers 1944 közepéről
Poezie de la mijlocul anului 1944
Igen, igen,
Magam vallom: én már
Fakulgatok,
Napom lefelé jár.
De csak járjon,
Egy percig sem bánom:
Se zsák kincsem,
Sem egy szál virágom.
Erőm javát
A sors meg-megosztva
Leigázta,
Gondsárba taposta.
S most szegényen,
Kifosztva, megtépve
Bandukolok
Éjszakám elébe.
Nem bolygatom,
Ki s mi volt a vesztem -
Amit kaptam:
Önmagam kerestem.
A lázongást
Szintén abbahagytam:
Minden jól van,
Mondom, úgy, ahogy van.
Hogy vágyaim
Zátonyon rekedtek,
S körül a nagy
Dúlás mind veszettebb.
Hogy emberek
Állatnál garázdább
Módon egymást
Állattá gyalázták.
Hogy ez a kor
Csak vért, iszonyt ismert,
S követhettek
Milliók egy Hitlert.
Jól van, mondom -
Mint egy megigézett -,
De holtomban
Is majd szégyen éget.
A szégyen, hogy
Most éltem e korban,
S hogy e korban
Én is ember voltam.
1944
Da, da, însumi
Acum vă voi spune:
Devin palid,
Astrul meu apune.
Să se stingă,
Nu regret o clipă:
N-am saci de-averi,
N-am o floare mică.
Vlaga-mi soarta
A făcut-o ţanduri,
A călcat-o
În noroi de gânduri.
Şi-acum sărac,
Jupuit, jefuit,
Rătăcesc azi
În prag de-asfinţit.
Nu răscolesc
Cine, ce m-a pierdut –
Ce-am primit
Însumi l-am cerut.
La revoltă
Aproape-am renunţat:
Totu-i bine,
Vă spun, cum s-a lăsat.
Dorinţele
S-au dus ca şi fumul,
Iar în preajmă
A crescut infernul.
Pe alţi semeni,
Mai răi ca fiarele,
Inşi ticăloşi
Şi-au probat ghearele.
Doar groază e
Şi sânge-n acest veac
De când Hitler
De milioane-i urmat.
E bine, spun –
Parc-aş fi deocheat –
Dar şi-n moarte
De ruşine voi fi ars.
De ruşinea
C-am trăit în acest ev,
C-am fost şi eu
Om în aceste vremi.
(1944)
Kocsis Francisko fordításai