* Kétnyelvű Tompa László-breviárium

Mindig együtt!

(Întotdeauna împreună!)

Volnék a hang, mely őszi ködben

Váratlanul lelkedbe döbben.

Az égő szem, mely a homályból,

Fenyegetőn feléd világol.

A szorongás, mely éjjelente

Álmaidban tőrt ver szívedbe.

Volnék a vágyad, buja, bomlott,

Mely pillantást se hagy nyugodnod.

A végzet volnék, mely a bűnbe

S azon is át a sírig űzne.

S lennék föld röge, habnál lágyabb,

S ölemen lenne örök ágyad.

În ceaţa toamnei de-aş fi glasul,

Ecou în suflet, neaşteptatul.

Şi-n negură, ochiul arzător,

Luminând ameninţător.

Zbuciumul nopţilor ce-n vis

În inima ta înfige un şiş.

Ori – lascive, confuze – dorinţele

Ce-ţi tulbură de linişte clipele.

Destinul, în păcat, dacă aş fi,

Până la groapă te-aş hăitui.

Aş fi bulgăr, mai moale ca spuma,

Şi-ai dormi la pieptu-mi, totdeauna.

(1904)

Intermezzo

Megfakulna, ha hajadhoz érnék,

Annak fénylő selyemszála mind.

S szememből, bár téged egy se tép még,

Megláthatnál minden földi kínt.

A te lelked liliommező, mely

Tavaszi szél rezdültén remeg.

Enyim puszta, melyen át erővel

Vágtat, s vág a téli fergeteg.

Kedves, amíg nem késtél el, indulj,

Közelemből futva menekülj.

Máskülönben telem lelkedig dúl.

Máskülönben menthetetlenül

Veszve volnál, s csillagod zuhantát

Liliomok vérkönnyel siratnák.

De ţi-aş atinge părul, fiece fir

Lucios de mătase sar spălăci.

În ochi, deşi încă nu le cunoşti,

Tremurând de adieri vernale.

Al meu: doar pustiul prin care

Viscolul iernii suflă-n rafale.

Dragă, cât încă nu-i târziu, pleacă,

Din preajma mea cu fuga scapă.

Altfel iarna-n suflet îţi pătrunde.

Altfel fără putinţă de scăpare

Vei fi pierdută – crinii vor plânge

Căderea stelei tale cu lacrimi de sânge.

Toate chinurile lumii le-ai zări.

Sufletul tău e-un ogor de crini

(1906)

Bocsánat nélkül

(Fără iertare)

S most megbocsátást ígérjek neked?

A megbocsátás királyi ajándék -

És ajándékra nem telik királyként

Annak, ki szintén elszegényedett.

Sokszor zsaroltad gyöngeségemet -

Tán bízva, hogy úgyis csak móka, játék:

Sok lázongásom és mind, ami vád ért -

Most munkált műved beteljesedett.

Most megroskadsz, hogy mégsem ezt akartad?

De karom nincs, hogy fölemeljelek!

Szánalmam nyelve megbénítva hallgat.

S ha sírsz: én is csak sírhatok veled,

Hogy multunk, jövőnk szík, fagyjárta parlag,

S halálunkig csúf harcok szennye lep!

Astăzi nici să te iert n-aş mai putea!

Clemenţa e-un privilegiu regesc —

Acum zadarnic aş vrea să miluiesc,

Căci nu mi-a mai rămas nici o para.

Mi-ai spoliat ades gingăşia,

Crezând că totu-i joc, că-i ghiduşie

Reproşul pentru-a ta vinovăţie:

Acum destinul îşi află împlinirea.

Frântă, spui că nu asta ţi-ai dorit?

Dar să te ridic: azi nici nu mai voi.

Inertă, limba milei a amuţit.

De plângi, nu pot decât să plâng cu tine

Că lumina din suflet s-a făcut noroi.

Pe viaţă, harţa ne-a făcut de ruşine.

(1907)

Búcsúzás

(Adio)

Rőt reggelen, vad, őszi éjen

- Mint pernyés tüzű lángvihar -

Egy rémes érzés rám fuvall.

Majd, mint gyerek, kit éjbe, hóba

Tettek ki gonosz emberek:

A lelkem fázva didereg.

S vacogva lázban, égve fagy közt,

Egy tudat ér a szívemig:

Kis időm futva letelik.

Itt hagyok űzve, bukva mindent

- Mikért szíven se szúrna vád -

És itt a legtűrőbb anyát.

Anyám, te tűrtél annyi évet,

Hogy legyen értük pár napom.

Ezeket én meg nem kapom.

Rám már a végzet szele zúdul,

Sziszegve kúszik éjjele.

Éjem mind vele van tele.

Múlásom annyi zajt sem üt majd,

Mintha a szél egyszerre csak

Egy ajtót hangosan becsap - -

În nopţi sălbatice, zori sângerii,

Ca o furtună de flăcări m-atinge

Suflul unei groaznice senzaţii.

Iar sufletul tremură zgribulit

Ca un copil alungat din casă

De semeni haini în noapte şi zloată.

Dârdâind de febră, în ger arzând,

În inimă mă simt iluminat:

Grabnic trece timpul scurt ce mi s-a dat.

Învins, fugărit, las totul –

De parcă regrete n-aş avea –

Şi pe răbdătoarea, mama mea.

Mamă, tu ai răbdat atâţia ani,

Ca să am în schimb câteva zile,

Dar no-i avea parte de ele.

Şuierând se târăşte prin noapte,

Deja mă bate vântul sorţii.

De el e plin cuprinsul nopţii.

Moartea mea nu va face larmă.

Doar cât vântul, dintr-o dată,

Izbind o uşă ne-ncuiată.

(1911)

Napok, szürke szekerek

(Zile, căruţe cenuşii)

Mintha híg, csúf őszi sárban

Szürke ponyvás szekerek

Sora húz el s nyekereg:

Napjaim is oly siváran,

Megzökkenve görgenek.

Árnyas öblük mit takargat?

Bút és bút, meg újra bút.

Végig-el oly bús az út...

Gyászterhükkel így haladnak.

S közbe tarlók szele zúg.

Szünet nélkül így vonulnak -

Míg utolszor egy szekér

Velem néma kertbe tér,

Ahol többé nem jön új nap,

S minden út, bú véget ér.

De parcăn tina toamnei, moale,

Care gri cu coviltir

Scârţâind ar trecen şir:

Zilele mele trec goale,

Hurducate abitir.

Umbrosul coviltir ceascunde?

Mâhniri, mâhniri şi iar mâhniri.

Drumul tot e deamăgiri...

Vântul dinspre mirişti bate.

Doliul e povaran dricuri.

Aşa se duc necontenit —

Până carul de pe urmă

Ma ducen grădina mută

La al zilelor sfârşit:

Drum, mâhniri atunci se curmă.

(1913)

Sziklavár

(Cetatea de stâncă)

Sok meddő harc során,

Álmaim alkonyán,

Meredek úton önmagamhoz értem.

E magam: sziklavár,

Mely komor daccal áll

Csatatér fölött, felhős szürkeségben.

Itt kapu, fal kemény,

S nincs áltató remény,

Meglepetéstől nem kell ijedeznem.

Más meg se közelít -

Csak villámok szelik

Fénylőn az eget olykor közelemben.

S csak néhanap, mikor

Izzóbb az estbibor,

Lépek ki vértben, magányom fokára.

S szemem a sík teret,

Hol mindenütt cselek,

S rémségek lestek: békélten bejárja.

După vane lupte,

Pe căi abrupte,

În amurg de visuri, la mine însumi

Am ajuns: cetate de stâncă,

Îndărătnică, sumbră,

Deasupra câmpului de luptă, în nori.

Solides porţi şi ziduri,

Nus amăgitoare visuri,

De surprize nam a mă teme.

Nimic najungen preajmă –

Doar fulgerele crapă

Cerul, luminândul la câte o vreme.

Doar seara, când susul

Îl mistuien foc apusul,

Marăt pea solitudinii creastă,

Iar ochii peacele şesuri

Unde spaime şi necazuri

Mau pândit: cutreieră şiadastă.

(1920)

Alkonyat falun

(Amurg la ţară)

A réti tájon át a szender,

Mint balzsamkertek szaga fú.

A fák közt fátylat húzva leng el.

Álomba lankad a falu,

Feketén ing egy árva tar galy.

Szivem is csupa könny s magány.

Fent felleghabon biztos karral,

A halál evez csónakán - - -

Parfumul grădinii de balsam

Prin lunci îl risipeşte vântul,

Îi poartă trena printre arbori.

În visuri se scufundă satul.

Negru, se leagănă ram solitar.

Sunt singur, de lacrimi mie inima.

Prin spuma norilor, cu braţ sigur

Vâsleşte moartea-n barca sa.

(1920)

Ily dolgok közt folyik el életünk:

(Ne curge viaţa între aste lucruri:)

Keserves rabigába

Görbesztő, bús napok.

Melyek során hiába

Esdünk szebb holnapot.

Bomolni makacsul kész,

Nyűtt, zaklatott ideg.

Zord, ököllé szorult kéz,

Mely magát sebzi meg.

Haszontalan sovárgás

Egy képzelt szív után.

Mely csupa fény, meg áldás,

S ha búnk van, szánva szán,

Örökös vágy: pihenni.

De hajsza szüntelen.

Ezeken felül semmi,

Csak undor, küzdelem.

Így keserit, izenget,

Míg mellénk lép, megáll,

S elfuj, - mint szél a pelyhet -

A hatalmas halál!

În jug de rob amarnic,

Strâmbe, triste zile.

În urma lor zadarnic

Sperăm la mai bine.

Nervul iritat, tocit,

E gata să cedeze.

Pumnul strâns, oţelit,

Singur se răneşte.

După inima visată,

Deşarta jinduire.

Cea binecuvântată

Şi ir la mâhnire.

Alean etern: repaus.

Dar veşnicăi graba.

De toate mai presus

Doar lupta şi scârba.

Pânajunge la noi,

Ne tot trimite mesaje.

Ca peun fulg ne suflapoi

Atotputernica moarte!

(1911)

Fiatal fa a hegyen

(Copac tânăr pe munte)

Az a fa vonzza most a szememet,

Mely ott a tetőn a tavaszban remeg.

Oly ifjú, merész, egyenes, derék - -

S fölötte kéken a végtelen ég!

Fény ütközik ki gallyai hegyén -

Oh, bár lennék e fiatal fa: én!

Feledve mindent, mi kedvetlenít,

Szívhatnám a föld áldott nedveit.

S duzzadva tőlük, minden hajnalon,

A szabad űrbe nyúlna száz karom.

Tövemmel földben, amely éltetőm,

Földieken túl látnék e tetőn.

Derűsen tűrnék - akár hópalást,

Akár lomb födjön - minden változást.

Viharban, éjjel, mint egy nyugtalan

Őrült üstöke lobogna hajam.

S rá a reggelbe repesve zengenék:

Fuvalomhalk, s rejtelmes-mély zenét...

Acel copac ce freamătă pe creastă

Îmi fură ochii acum în primăvară.

Aşa tânăr, îndrăzneţ, drept, voinic –

Deasupra, azurul din cer, infinit.

Din vârfuri lumina continuă ramul –

O, deaş fi eu acest tânăr – copacul!

Uitând de tot cemi dă amărăciune,

Miaş trage din sol seveminune.

Şin zori, din ele trăgând putere,

Sute de braţe aş întinde spre stele.

De pe creastă, prins adânc în sol,

Aş privin zări ascunse pământenilor.

Senin, aş răbda orice schimbare,

Veşmânt de frunze, togă de ninsoare.

Miar flutura părul în furtună,

Nebunii-ar crede căi coadă de cometă.

Şiaş fredona tainicadânci melodii

Molcom adiind la crăpat de zi.

(1924)

Vers 1944 közepéről

Poezie de la mijlocul anului 1944

Igen, igen,

Magam vallom: én már

Fakulgatok,

Napom lefelé jár.

De csak járjon,

Egy percig sem bánom:

Se zsák kincsem,

Sem egy szál virágom.

Erőm javát

A sors meg-megosztva

Leigázta,

Gondsárba taposta.

S most szegényen,

Kifosztva, megtépve

Bandukolok

Éjszakám elébe.

Nem bolygatom,

Ki s mi volt a vesztem -

Amit kaptam:

Önmagam kerestem.

A lázongást

Szintén abbahagytam:

Minden jól van,

Mondom, úgy, ahogy van.

Hogy vágyaim

Zátonyon rekedtek,

S körül a nagy

Dúlás mind veszettebb.

Hogy emberek

Állatnál garázdább

Módon egymást

Állattá gyalázták.

Hogy ez a kor

Csak vért, iszonyt ismert,

S követhettek

Milliók egy Hitlert.

Jól van, mondom -

Mint egy megigézett -,

De holtomban

Is majd szégyen éget.

A szégyen, hogy

Most éltem e korban,

S hogy e korban

Én is ember voltam.

1944

Da, da, însumi

Acum vă voi spune:

Devin palid,

Astrul meu apune.

Să se stingă,

Nu regret o clipă:

N-am saci de-averi,

N-am o floare mică.

Vlaga-mi soarta

A făcut-o ţanduri,

A călcat-o

În noroi de gânduri.

Şi-acum sărac,

Jupuit, jefuit,

Rătăcesc azi

În prag de-asfinţit.

Nu răscolesc

Cine, ce m-a pierdut –

Ce-am primit

Însumi l-am cerut.

La revoltă

Aproape-am renunţat:

Totu-i bine,

Vă spun, cum s-a lăsat.

Dorinţele

S-au dus ca şi fumul,

Iar în preajmă

A crescut infernul.

Pe alţi semeni,

Mai răi ca fiarele,

Inşi ticăloşi

Şi-au probat ghearele.

Doar groază e

Şi sânge-n acest veac

De când Hitler

De milioane-i urmat.

E bine, spun –

Parc-aş fi deocheat –

Dar şi-n moarte

De ruşine voi fi ars.

De ruşinea

C-am trăit în acest ev,

C-am fost şi eu

Om în aceste vremi.

(1944)

Kocsis Francisko fordításai