úttalanul

végítélet...?

most a múlt ajtaját bezártam,

hogy jobb napokon kincseit megtaláljam.

˙˙˙˙

Az emlék-félfákban szú sem perceg,

benne a csend eszi a percet.

Szinte hallom

az agyamban zsongó

kaptárnyi gondolatot.

Összekuszálódott  tudatom

nem fogja fel.. 

A szemem csak néz, kutat,

nem lát sehol kiutat.

Nő bennem a félelem,

terekké erősödő indulat.

Mondd Uram,

kimenőt adtál magadnak,

hogy így magára hagytad

a kijelölt úton botorkáló "arcodat"?

Hat nap alatt teremtettél világot,

most mennyi kell, s miért,

hogy egy újabb napvilágot lásson?

Mi bűnünk adta kezedbe fegyvered,

hogy büntetésként lesújtson kezed?

Tudom gyarlók vagyunk,

hisz te tettél minket azzá.

Templomfalak s a szék tudja,

mi mindenben vétkes lelkünk

gyónni oda miért jár.

De bűneink talán megbocsáthatók.

Ne hozz elénk újabb stációt!

Keresztünket oly régen hordjuk,

tömjénfüsttel vágyaink elnyomjuk,

imádunk téged s művedet.

Ne engedd,

hogy a tomboló enyészet

tőlünk elvegye!

Ne küldd végítéleted,

Nostradamus is tévedhetett.

Adj időt, s hagyj teret,

engedd, hogy e földön

az ember még tovább is

Veled legyen!

2010.06.23.

Zsefy Zsanett