öcsinek - Lokodi Károlynak - ajánlva - Virtus - dunapArt cafe
Míg görcsbe ránt a fájdalom,
mardos húst, csontot,
sikolt velőbe,
kint őszt követ a kopogó tél,
tornácodra fagyott hóembert
összetörve görget.
Ablakodról leheled a jégvirágokat,
lelkedben olvadna magányod,
köztünk mégis elfogysz,
s míg nekünk integetsz,
bénán állunk,
és
hiányod kiáltjuk.
'Csak ne add alább. Te legalább.'
2010.11.12.
Zsefy Zsanett