az Auguszta fái alatt
szél borzol hajamba
s mint penge vág élesen utat
fenyők ágai között
és szalad tova
az elmúlt majd hatvan évvel
miközben rá-rátérdel a parkra
hogy megszámlálja
tovatűnő remények
zsenge fűszálait
emitt verebek hangjának nyit teret
amott a napfénnyel melegedő
karcos emlékezet kezét
emeli magasba
s vele pongyolát terít
anyám vállára a múlt-magány
én meg szemlesütve várom
hogy az enyészeté legyek
ezen a kis padon veled
mint a rügyekbe-halt nyár
egy el sem kezdődött éjszakán
2011.05.11.-2012.04.19.
Zsefy Zsanett