Baranyi Ferenc versei

http://dalzso.freeblog.hu/categories/Baranyi_Ferenc_versei/

Megbocsátom

Neked még azt is megbocsátom,

hogy nincs mit megbocsátanom

kegyetlenül jó vagy Te hozzám

a jóságod már fájdalom.

Neked még azt is megbocsátom

hogy vak gyanusításaim miatt

én bűnhődöm,

felőröl a magam-fabrikálta kín

Neked még azt is megbocsátom

hogy szüntelen kedvembe jársz

s már nem tudom, mi ejt karomba:

odaadás, vagy megadás.

Neked még azt is megbocsátom,

hogy már e csöpp kétség miatt

még selymes szóval símogatni rendelt

sorom is vádirat

Neked még azt is megbocsátom,

hogy tiszta vagy, mint ... Nem tudom.

Csak azt tudom, hogy tisztaságod

csak úgy hiszem, ha piszkolom

mert égi már e tisztaság,

hogy földibb legyen - szennyezni kell.

Neked még azt is megbocsátom,

hogy megcsallak valakivel.

FOGADOM

Kíméletlenségemmel becsüllek én -

olykor gyilkol a simogatás

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,

mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.

fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,

mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.

Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,

midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,

nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások

alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.

Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,

hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,

s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából

kemény életre trombitáljalak.

Fogadom hogy gyűlölni is foglak,

fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,

mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,

fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,

mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők

egykedvűsége képes.

és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,

hogy veled végre magammá lehessek,

és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,

vállalt nyugalmad őrzöd abban,

te döntöttél ekként magadban:

titok legyen. Bevallhatatlan.

Azt dédelgeted ami gátol,

ami megóv a kimondástól,

úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,

hogy tested pucérnak ne mondják.

Észrevétlenebb a fedettség,

a megtagadott meztelenség,

a félbenyelt döbbentő - mondat,

ára behódolt nyugalomnak.

elhessegetsz sok sas szerelmet

ha kotlós biztonság melenget,

moccanna vágyad bár: cseréld el

a meleget a repüléssel. . .

A szárny alatt a szárnyalás-vágy:

gyutacsát vesztett bamba gránát,

sorsától fél, robbanni reszket,

magát alázza játékszernek.

Élve maradt szomorú bomba,

egykedvű csirke, puha tollban,

szélárnyékban delelő koldus,

vigyázatodban egyszer fölbuksz!

Félelmed rongyod - óva koldul-

szabályos koldus. Sose fordul

senki feléd. Nincs szava, élce,

nincs tetteden meghökkenése.

Örülsz, ha rád se pillant senki,

ha nem kényszerül észrevenni,

tekintetek pergőtüzének

körében kényelmetlen élned.

Magaddal is hitetve vallod,

hogy bőröddel egy már a rongyod,

kínok nélkül letéphetetlen,

benne szíved elérhetetlen.

Miről titkon vallod: bolondság -

őrzöd, akár koldus a rongyát,

talpig beléje öltözötten

lapulsz ártalmatlan közönyben.

Van szerelem bevallhatatlan,

vágyol rá - s benned van, magadban,

ragyogását rongy alá loptad,

magad előtt is letagadtad.