magasságom 165
isten csak ennyit adott
bár nem léphetek kifutóra
van nálam rosszabb fazon
lábujjaim száma se sok
kettő híján tucat
nem görbék ám mind mások
kicsik arányosak
lábam szára karcsú mint nyír
combom sima platán
két domb között erős a gát
hogy óvja barlangtanyám
ha szemed feljebb siklana
látna egy sík mezőt
hol hasfalamat csiklandhatja
bársonyos őserőd
a has felett két bíbor bibe
csábítná tekinteted
hullámokon jelezne ringva
kikötőd itt leled
a lüktető két part között
felfutva tekinteted
egy ívelt lankán csókolhatnád
magasba szerelmedet
a nyak fölött kagylókba zárva
őrizem a zenét
kalapács zaját világ dalát
ajkad üzenetét
az illat vonzná orrcimpádat
ha hagynám hogy tovább is menj
a szőkeségem nem tudom már
igazán milyen lehet
félkörbe zárja szépen ívelt
lusta szemöldököm
a búzakékbe "sötétedő"
íriszem szemredőm
csinosnak orrom nem mondható
valaha volt pisze
miatta gyakran megesett
hogy azon vesztünk össze
a szám mi dús és érzéki
úgy ontja a szavakat
jobb ha meg sem kérdezed
ma hogy érzed magadat
a karom s kezem mi kimaradt
mint füzek ágai
ölelnek ha az est leszáll
s nappal sem szárnyaim
az elmém hiába kutatod
az amit rejtek én
meglepetés is kell legyen
testem egy rejtekén
fotó: Hajdrák Tímea - Fotóház
2011.04.23.-2011.11.06-
Zsefy Zsanett