Neogrády Antal 2011. november 5., szombat 19:18
Szavaid a böjti szél elvitte
Hogy napszagú
Dunyhára terítse
Fekete tyúk taréját
Levágtad,
Hogy felmutasd
Vérét a világnak
Lángos tüzed
Megetetted
Tornyos ágyad
Megvetetted
Bánatod
A böjti szélnek mondod
Kontyodat
A viharnak kibontod
Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 5., szombat 19:37
Kontyom már a vihar
réges-rég megtépte
böjti szelek hangom
másoknak kimérte
ágyam puha álmot
takar rám
s nem vétket
szó melenget nappal
fáklyát gyújt az éjjel
Neogrády Antal 2011. november 5., szombat 19:47
Diófa ládikát adok, örökbe,
Régi idők csonka ékszerének.
Ejtsd szerét remények,
Régi fények,
Színek,
Színes golyók,
Megtetszett semmiségek
Törvényeit
Elszántan összerakni!
Csodákból fonj
Könyvjelzőt
Lexikonba.
Apró ikonba
Gyöngyöket
Ragassz
A kihullott helyére,
S rálelsz
Az elveszett
Kényszerek
Közé szorított
Szenvedélyre
Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 5., szombat 20:20
Nem rozsdál még a ládikán lakat,
gyűjtöm napjaim atommagjait,
elektronfelhőbe bugyolálom magam,
lehet így is vonzók protonjaim?
Csak az agy kényszer,
hogy fel ne adjam,
ész-érv diktál,
lehet kényszerek,
nem fény kell már,
múlt jövő tisztaság..
hogy ékszer lehessek
összetörve is.
Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 6., vasárnap 09:11
Kényszer-é,
hogy a part folyókat tartson,
szelidítsen tengerárt - dagályt -,
vagy épp a víz,
mi örök kényszert érez,
ne lépje túl föld-szabta határt?
Ládikában megfér rút és szép is,
bár másként csillan rajtuk már a szem,
másnak kincs az arany, zafír, gyémánt,
nekem hamis gyöngyön babrál a kezem.
Én nem cserélném talmi csillogását,
túlerősek már a gyökerek,
nem érik gyönggyé porszem kagyló nászán,
de néha villan még a képzelet.
Az idő nagy úr,
ám az elme 'mi vezérli.
Nélküle hiányozna
jövő és a múlt.
Mindig többet ígért,
mint mire futotta,
lassan felemésztett,
akár dögöt a kút.
Nincs újrakezdés.
Hiába jön tavasz,
a régi törzsből hajt ki újabb ág.
Mégis szép,
hisz lombjai közt fakad
madárdalban
új szenvedély
és vágy.
Neogrády Antal 2011. november 6., vasárnap 20:29
Csökken már a fénysugár
A nyárfa törzse sem sudár
A föld se annyiszor forog
Ahányszor otthon gondolod
Megbízhatatlan a kosz is
Véges ma már a kozmosz is
Száz fokon se forr a katlan
Az atom se oszthatatlan
Meghalt Charles Rennie Mackintosh
Fagylalt sincsen egy forintos
Bambán tűri el a nép:
Moly eszi a gesztenyét
Pendrive van és nem papírusz
Mutálódik minden vírus
Majd egy permutáció
Lesz az utolsó stáció.
Vesd meg mégis ágyadat
Hogy konzerváld a vágyadat
Bár kombínó a szép hatos
Legyél csak kívánatos
Becsüld a másik nemet
Ez még nem garázsmenet
Életörömnek nem kevés
Egy kis cyberzenkedés
Ha fantáziád féktelen
Közelre jön a végtelen