2011. június 20., hétfő, 18:52
Dudás Sándor riportja Bakkné Szentesi Csillával
A többoldalúság nem mindig előny, mert sokszor éppen attól veszi el a koncentráláshoz szükséges erőt, időt, amit legjobban szeretnénk véghezvinni. Van erre magyar közmondás: aki sokat markol, keveset fog. Nem tudom, miért, valahogy így vélekedem Zsanett tevékenységéről. Bakkné Szentesi Csilla vagy Zsefy – mert ez is beceneve - sok helyen publikál, viszi szorgalmas méhecskeként saját honlapjába mások remeknek talált művét a szerzők előzetes engedélyével. Ugyanakkor, én bizony hiányolom, egy árva kötettel nem rendelkezik, pedig a Héttorony főoldalán, Naplójában szinte naponta találkozunk újabb versével. Megpróbáltam utánanézni, mi ennek az oka.
- Egyik bemutatkozódból megragadt egy dolog, ami kettőnkben közös: én is orvos szerettem volna lenni. Nekem persze több akadály miatt nem sikerülhetett ez, ám benned él még a vágy?
- Gyermekkoromban ellenszenvet éreztem az orvosok iránt. Édesanyám éveken át volt kórházban, és a hiánya tudat alatt átvetült az orvostársadalomra. Ráadásul beteges, vézna, szívbeteg gyerek voltam. A harmat is megártott. Gyakran kaptam "szurit", nem akartam az életben orvost látni. Ám ahogy nőttem s mesélt édesanyám az őt gyógyító orvosokról, professzorokról, csupa pozitív véleménnyel volt róluk. Kezdtem másként látni a dolgokat. Sőt, arra vágytam, hogy másokon segíthessek. Szerettem volna olyan gyerekorvos lenni, akitől nem félnek a kis páciensei. Végül mindez csak álom maradt. A kísérleti és kutató labor, ahova érettségi után kerültem, nagyon jó benyomást tett rám. Nem utolsó sorban a főnökök és a kollégák szeretete. Így inkább köztük maradtam. Ezt a döntésemet nem bántam meg.
- Festő sem lettél, viszont gyönyörű képeket látni honlapodon. Honnan e vizuális szépség iránti erős vonzalom benned?
- Talán örököltem a művészetek szeretetét, ahogy az ízlésvilágomat is. Alapvetően a realista alkotások álltak/állnak hozzám közel, mint ahogy édesapámhoz is. Szigorú kritikusom volt mindenben. Mindig számíthattam rá. Ma már kedvelem a különböző festészeti irányzatokat, beértem arra, hogy megértsem, helyükön kezeljem és értékeljem őket.
- Kiss Tamást jeles költőnek tartottam, szerepeltem vele folyóiratban, antológiában miután Körmendi Lajossal, a Jászkunság hajdani főszerkesztővel jó viszonyt ápoltak. Hogyan emlékszel vissza a tanárra, az emberre?
- Csak gratulálhatok, így utólag, kedves Sándor. Az első alkalommal Kiss Tamás költő verseivel az érettségi bankett után találkoztam, megtisztelt bennünket a Tanár Úr verses kötetével, az "Égi Tűzzel". Azóta is gyakran forgatom. Néhány versét ma is könnyes szemmel tudom csak olvasni. Sorok a múló időre, Apám után, Crescendo és sorolhatnám.
Nagyon kedves és nagy tudású ember volt. Szeretetre méltó nyugalom, béke, és olykor költői szórakozottság áradt belőle. Végtelenül korrekt volt. Úgy megfeleltette időnként a saját fiát, hogy csak néztünk. Ő sem volt kivétel. (Az én osztályomban, ahol az irodalmat ő tanította, tanult a fia, Kobzos Kiss Tamás is. Remek osztály volt.) Feleltetés közben gyakran lehunyta szemét. Ilyenkor előfordult, hogy megpróbálták kijátszani. Pár sor a könyvből és várták a hatást. A Tanár Úr néha elsiklott felette, de többször kifejtette, hogy ő nem erről beszélt az elmúlt órán. A könyvből ő is fel tudna olvasni.
- A debreceni irodalmi folyóiratnál, az Alföldnél nem próbálkoztál? Szerinted mi az erénye írásaidnak, ill. mi hiányzik kifejező-eszköztáradból?
- Nem. Se ott, se máshol. Igaz, van egy szerzőtársam, aki sokáig próbált meggyőzni, hogy valamelyik folyóiratban meg kellene jelentetni néhány versem, segített volna. De nem volt bátorságom.
Erényei az írásaimnak? Van olyan? Ezt nehéz megfogalmazni olyan valakinek, aki inkább a háttérben húzza meg magát, s ha nem veszik észre, akkor elkönyveli, hogy nem elég jó, aki inkább magában keresi a hibát, s nem fogja az olvasóra az esetleges meg nem értettségét.
Talán a közérthetőség. Igyekszem költői képeimmel is világosan kifejezni magam. Erényem talán még az érzelmi töltöttség. Sokak nem kedvelik. Szentimentálisnak nem sikk lenni, de szerintem, nem burjánzik túl a verseimben. Ám szinte mindig hallgatok a jobbító szándékú kritikákra, véleményekre és nem szégyellem átírni, javítani egy-egy írásomat.
A szabatosság, amiben van mit fejlődnöm. Gyakran túlírom a dolgokat, és még sok más…
- Nagyon jó honlapokat szerkesztesz, gondozol, milyen sikerélményt nyújt ez a terület? Mi ösztökél nem a legszerencsésebb szóval élve, erre az erőltetett jelenlétre?
- Köszönöm. Mármint a dicséretet. A blogozás, honlapszerkesztés is onnan indult, hogy nem szeretem, ha valami elvárható lenne, de nem tudom. Mégis csak felháborító, gondoltam, hogy nálam idősebbek honlapokat szerkesztenek, én meg semmit nem tudok róla. Így mindent a saját nyomoromon tanultam meg. Először csak a verseimnek szántam. Majd elgondolkodtam, egy kis firkász honlapját a kutya sem fogja keresni, és unalmas, ha mást nem nyújthatok. Így jött az ötlet a versgyűjtésre, prózagyűjtésre. Minden a szerzők engedélyével. Ahogy telt az idő, rájöttem, úgy egyértelmű, ha az időközben felgyűlt írásaimat külön honlapon jelentetem meg. Így világossá tettem a régebbi honlapjaim főoldalain, hogy a Cédrus versek, vagy a Villanások, mások alkotásai. Plagizálásnak lehetősége sincs.
De a honlap is másképp szerkeszthető és a blog is, na ezt sem akartam kihagyni. Nekem olyanok, mintha könyvek lennének. Ez utóbbira - nyomtatott publikálásra - nem telik. Összegezve, mi ösztökél a sok honlap készítésre? A kíváncsiság és a megújulás utáni vágy. Továbbá, és nem utolsó sorban, ha valamelyik eltűnne, akkor másik helyen még megmaradnak az írásaim összegyűjtve.
- Mikor írtad első versed? Milyen elképzelés noszogatott a folytatásra?
- Még 1968 táján. Úgy két-három évig írogattam. Később, 1995-ben, beküldtem belőlük néhányat a LITERA NOVA pályázatra. A pozitív visszajelzés bogarat tett a fülembe, de nem volt időm foglalkozni vele. Néha, úgy félévente, egy verset papírra vetettem, de inkább köszöntők, humoros írások születtek a munkatársak, főnökök névnapjára. Nálunk hagyománya volt ennek.
Igazán a nyugdíjazásom után éreztem, hogy valami más, valami plusz kell. Valami komolyabb. A napi teendőim, családom és csipet-csapatom (öt cica, egy kutyus) mellett igaz soha nem unatkoztam, és nem unatkozom, de beszorultam az otthonunk falai közé, így az internet praktikus lehetőség lett számomra. Az irodalmi portálokkal ismerkedve kaptam kedvet, ösztönzést, hogy klaviatúrát ragadjak...
- Nemrég olvastam: kanadai kutatók földbe csapódott meteoritban a földi életre utaló jeleket találtak. Hiszel abban, hogy a földi élővilág egy nagyon messzi galaxisból származik?
- Elképzelhetőnek tartom, hogy másik galaxisból származik a földi élet. Sőt azt is, amit tudósok említenek, hogy akár párhuzamos galaxisok léteznek. Van valahol egy másik bolygó, olyan, mint a Föld, mert miért ne… az ellenkezőjét sem lenne egyszerű bebizonyítani.
- Több portálon publikálsz, mit jelent Neked a Héttorony?
- Egyre többet. Nívós alkotások megismerésének, tanulásnak lehetőségét a nagyoktól, és ezáltal - amiben a szerkesztőktől kapott segítő javaslatok is bele értendők - a fejlődés lehetőségét. Nagyon tetszik, s ki is használom, a naplózást. Egyre inkább otthon érzem a falai, az alkotó társak között magam.
- Ha egy lakatlan szigetre három könyvet vihetnél, melyek lennének azok? És ha három csatornát engedélyeznének, egy portállal, egy honlappal, egy tévé csatornával, melyiket választanád?
- Várnai Zseni, Radnóti összes verseit és Kiss Tamás Égi tűz c. kötetét. Pluszban egy szakajtó memóriát, ami az infarktusom óta - érthetetlen okból - fogyóban van, a szórakozottságomat pedig nagyon szívesen itthon felejteném. De egy prózát - Margaret Mitchelltől az Elfújta a szél c. regényét csak magammal vinném... még soha nem láttam filmen sem, és nem is olvastam. Ott lenne időm és nyugalom rá.
A portálok közül nem lenne most tisztességes megneveznem csak egyet, több helyen vagyok, s ahol vagyok, annak oka van. A honlapok közül a Suttogó Árnyakat, a sajátomat.
Ez szerénytelenségnek tűnik, pedig csak praktikus; ide összegyűjtöttem egy tucat kedvenc szerző alkotásának linkjét, zenei, és más linkeket, és könnyedén elnavigálhatok az oldalsávról vers-, és prózagyűjteményeimbe, portálokra. Szóval olyan kis mindentudó ez a lap.
Most lehet, meglepődsz, de feltétlen természetrajzzal vagy állatvilággal foglalkozó csatornát választanék. Így a National Geographic vagy az Animal Planet lenne a befutó nálam.
- Nehezen adsz fel dolgokat?
- Igen. Amibe belefogok, igyekszem végigvinni.
- Ki az a magyar költő, ha van ilyen az értékrendedben, akit igazán, a szó szoros értelmében költőnek veszel?
- Radnóti Miklós.
- Mi az, ami teljes kikapcsolódást nyújt?
- A lírai zene. Lehet klasszikus, mai, retro. A dallam, dallamosság rám üdítően hat. Ennek ellenére néha egy-egy rapet is meghallgatok, ha olyan a kedvem, de ne kérdezd melyiket. Nekem már megterhelő megjegyezni ezeket a leginkább angol, vagy angolra hajazó együttes vagy előadói neveket. Ha nem intellektuális oldalról nézzük, akkor a porszívózás, mert közben semmire nem kell gondolni, szabadon járhat az agyam.
- A mai nevesebb alkotók közül ki van rád hatással?
- Vannak szívemnek kedves versek élő kortárs költőktől, de leginkább a már eltávozott Várnai Zseni versei azok, amik igazán gyerekkoromtól hatottak és ma is hatnak rám. A mai, élő szerzők egyike példaképem.
- Ha választani lehetne, újrakezdenéd-e az életed?
- Nem. Az már nem én lennék. Szeretem a családomat, a gyerekeimet. Ha újrakezdeném, nem biztos, hogy ők lennének a családom. Szerettem a munkámat. Labor-technikusként kezdtem a Biogal-ban, voltam öt évet a Vízműnél, azután vissza a régi helyemre, a Biogal-ba, új nevén TEVA, azon belül három helyen dolgoztam. Megbecsültek és szerettek. Ez éltetett. Talán a több éves környezetvédelmi előadói státusszal lecserélném a technikusi munkámat. Szerettem, izgalmas komplex, változatos munka volt. Ma is szeretettel és nosztalgiával gondolok a TEVÁ-ra.
Köszönöm, hogy szerény személyem interjúalanyod lehetett.
- Igazán nincs mit! Akkor, kedves Zsanett, végezetül kívánok minden jót, és nagyon szépen megköszönöm tartalmas, kimerítő válaszaidat!
Olvasva: 181 alkalommal