Semmiből a minden pattant,
kitágult a tér robajjal,
galaxisok, bolygók, napok,
menny és pokol utat nyitott.
Két keze* a földet tartja,
mennybolt alatt izzó magma,
éltet, gyilkol forró vére,
milliárdnyi évek vétke.
Viruló kert, ember, álma,
támasza két erős válla,
megrajzolja ami nincsen,
fáradsága nincs bilincsben.
˙˙˙˙˙˙
Zúgó folyót zaboláztam,
bánatomat belezártam,
gyöngyöt loptam, nem is egyszer,
kagylóba zárt szerelemmel.
Gyöngyeimet széltől óvtam,
folyó partján földre szórtam,
kihajtottak, virágoznak,
gyöngyvirágként illatoznak.
Összebújnak, összesúgnak,
két kezemben elsimulnak,
rám hajolnak szirmot bontva,
forró napon enyhet hozva.
˙˙˙˙˙
Életemet már feladtam,
nyíló tavaszt nektek hagytam,
ősszel illanok a széllel,
földi álmom örökével.
2010.06.11.átirat:2011.11.04.
Zsefy Zsanett
*Atlasz