Kiáltsd tovább a hangot
Már tudod jól, hogy életedből
áldásos forrás nem fakad,
fél lábbal a bölcsőben voltál,
mikor már eladtad magad,
mert készen kaptad a világot,
fogalmakat és tárgyakat,
és akármerre csavarogtál,
a zord rend mindig rád akadt.
Az évek jól megkalapáltak,
s boldog lehet a gépezet,
nincs nálad szorgosabb csavarja,
s biztos rugó a két kezed,
robot után imára kulcsol,
s imádkozik az emberért,
de nincs oly gaztett és bolondság,
mi lóhalálban meg nem ért.
Ördög se bánja, hogy mi lettél,
a lelked rajta s lelkeik,
míg együtt forogsz a világgal,
az életed majd eltelik,
de a hangot, mely nem tiéd már
s kölcsönbe kaptad egykoron,
magaddal el ne ásd galádul,
kiáltsd túl élten és koron.
Ordíts, hogy hangod túlzörögje
a hétköznap bilincseit,
hirdesd, hogy van egy kósza bolygó,
hol létezik, ami nincsen itt,
légy résen térben és időben,
figyeld a múltak alkonyát,
fülelj a szomszéd századokra
és a hangot kiáltsd tovább.
A hangot, amely végtelenből
zúgva a végtelenbe jött,
hogy egyszer győztesen megálljon,
mikor az ige testet ölt,
s míg görnyedsz porban és piszokban
s töprengsz, hogy életed kiváltsd,
légy ember egyszer utoljára
és a hangot tovább kiáltsd!
forrás:vercsokor a természetről...