József Attila születésnapjára - április 11: a Költészet Napjára
(Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)
Robog a vonat Balatonszárszón,
döngeti mélyen a sínek közét.
Egy ember a kerekek széleit vérzi,
víg kacaj űzi a halálhörgést.
A város peremén sétáltam tegnap,
előttem ezer emlék lebegett.
Egy homályos, bérházi mosókonyha
gőzölgő képe ülte meg mellemet.
Gondolatban messze kószáltam,
valami bent egyre csak feszített,
mintha egy halott csontos ujja
meredne rám: a múlt engem megvetett!
"Tiszta szívvel" indultam hozzátok,
- szólt, hogy az utca beleremegett -,
de az életnek szöges korbácsa volt,
és testem alatta cserepes lett.
Munkát és kenyeret követeltem.
Százezreknek akartam és Neked!
De puskák csöve csillant fölöttem..
Kinek fia voltam, az kergetett.
A prolik szabadságát vágytam,
hogy nekik is legyen Élet, remény.
De az ekém rossz földbe vájtam .
Csorbultan kifordult. Vérem perzselé.
A csontváz közelebb lépett,
míg merőn bámult szemem közé..
Tudtam, hogy igaz minden, mit mondott.
Vádjaira nem volt, és nincsen mentség.
A Józsefvárosban tértem magamhoz.
Cipőm sarka verte a köveket.
Előttem elrohant egy vonat képe,
s a fék csikorogva felnevetett.
1966.11.20.-2010.04.09.
Zsefy Zsanett