A Sztüx (görögül: Στυξ) a görög mitológiában az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó, amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. A négy alvilági folyó a Sztüx (gyűlölt), a Phlegethón (égő), az Akherón (örömtelen) és a Kókütosz (jajgatás) átszelik a poklot, és óriási, szörnyű mocsárban egyesülnek. Hadész birodalmának további fontos folyói a Léthé, amelyből feledést isznak az árnyak és az Eridanosz, a jótettekre való emlékezés vize.
Az istenek tisztelték a folyót: „méltósága onnan ered, hogy istensége segítette Zeuszt Kronosz elleni harcában”.[1] Ezért azt kapta Zeusztól, hogy a legnagyobb eskü, amit csak az istenek ismernek, az ő nevét idézze („Hallja meg hát az Ég és Föld, és az alvilági Sztüx folyó vize…”). A Sztüx nevére esküdött Zeusz kedvesének Szemelének, hogy teljesíti kívánságát: a királylány azt kérte, hogy Zeusz istensége teljességében, mennyei fényben mutatkozzék meg előtte, amely látvány a lány halálát okozta. Hélioszt is fiának Phaethónnak tett esküje kötötte, amikor megengedte neki, hogy egy nap ő vezesse fel az égre a fényt hozó napszekeret, amiért a fiú az életével fizetett, mert a szekeret túl közel vezette a Földhöz, és az majdnem kigyulladt, és ezért Zeusz villámával sújtotta. Azoknak az isteneknek, akik megszegték a folyó nevére tett esküjüket, inniuk kellett annak vizéből, és ettől kilenc évre elveszítették hangjukat és csak a tizedik esztendőben térhettek vissza az istenek karába, az Olümposzra.
A mondavilág szerint a Sztüxnek, csodálatos varázsereje volt – halhatatlanságot adott. Akhilleuszt anyja közvetlenül születése után belemártotta a Sztüx vizébe, így próbálva megvédeni a rá váró végzettől. Ez sebezhetetlenné tette a fiút, a sarkát kivéve, amelynél fogva Thetisz a vízbe tartotta. Testének e védtelen pontja az „Achilles-sarok”, a mai modern szóhasználatban is valaminek, vagy valakinek a sebezhető, gyenge pontját jelenti.
A Sztüx a görög mondakör szerint az alvilág első állomása volt. Itt dolgozott Kharón a révész – akinek létezésében a modern időkig hittek –, aki a holtak lelkét szállította a folyón át a túlvilágba, ahol az igazak Elüszionba, a vétkesek pedig Tartaroszba jutottak. Más források szerint Kharón az Akherón révésze volt. Az Isteni színjátékban úgy olvashatjuk, hogy Dantét és Vergiliust Phlégiasz viszi át a Sztüx állandóan örvénylő zavaros vizén a pokol ötödik körébe, ahol a haragosok tépik, marcangolják egymást.[2]
Az ősi idők-beli Sztüx a mai Ukrajnát Oroszországtól elválasztó határfolyó volt, Kercs városa közelében. Ukrajna reprezentálta az élet birodalmát, Oroszország a halálét, az alvilágot.
Gustave Doré: Sztüx, rézkarc, 1861
Sztüx az alvilági folyó istennőjének neve is, aki Ókeanosz és Téthüsz leánya volt, a legbölcsebb és leghatalmasabb az ókeaniszok között. Pallasztól született négy gyermeke Zélosz, Niké, Kratosz és Bié. Sztüx a Titanomakhia idején egész családjával Zeuszt támogatta – az első volt, aki a főisten segítségére sietett. Jutalma az lett, hogy a legszentebb eskü az ő nevét idézi – az istenek a Földre, Égboltra és a Sztüx vizére esküsznek, így olvashatjuk mind az Iliászban, mind az Odüsszeiában.
A Sztüx nevét viseli a vizet gondozó naiasz nimfa is, akinek alakja gyakran összemosódik az istennőével.
Amióta világ a világ, a halál és a túlvilági élet témája jelen van a műalkotásokban és a filozófiai művekben. A Sztüx és a hozzá kötődő görög mondakör történeteit számos hellén, majd római kori epikus költő és filozófus feldolgozta, sőt az i. e. 2-2. század között született első földrajzi könyvek szerzői is keresik és feltérképézik a monda-beli vidékeket. Az alábbi felsorolás érzékelteti hány korabeli írásban olvashatunk a Sztüxről és félelmetes vidékéről:
Luca Giordano: Kharón bárkája, az Álom, az Éjszaka és Morpheusz freskó, Medici Palota, Firenze
Hésziodosz Theogony,
Platón Phaidón,
Kallimakhosz Himnuszok,
Sztrabón Geographika,
Hérodotosz Történelem (Hisztoriai),
Pauszaniasz Görögország leírása,
Ptolemaiosz Klaudiosz Bevezetés a földrajztudományba,
Nonnosz Dionüsziaka,
Vergilius Aeneis,
Ovidius Átváltozások ( Metamorphoses),
Statius Akhilleusz,
Apuleius az Aranyszamár
Dante Isteni színjáték (Divina Commedia).
A képzőművészeti alkotásokon a Sztüx mint folyó jelenik meg. Az alkotók leggyakrabban az átkelés jelenetét ábrázolták, amikor a révész csónakjába veszi a holt lelkeket és átszeli velük a folyó zavaros habjait.
”Michelangelo a firenzei Medici-kápolna befejezetlenül maradt szoborkompozíciójába illesztette be az alvilági folyók tervét. Elképzelésében a négy folyó a négy elem, a négy magatartásforma, a négy évszak és a négy napszak szimbolikájával kapcsolódik össze. Így az Akherón a levegőhöz, a szangvinikus alkathoz, a tavaszhoz és a reggelhez kapcsolható. A Phlegethónhoz a tűz, a kolerikus magatartás, a nyár és a nappal tartozik. A Sztüx a földet, a melankóliát, az őszt és az alkonyt szimbolizálja, míg a Kókütosz a vízzel, a flegmatikus jellemmel, a téllel és az éjszakával rokon.” [3]
Veni Styx: magyar rockbanda, Torres Dániel a Megasztár II. tehetségkutató műsor révén elhíresült hazai énekes – gitáros zenekara.
A Soul Calibur III című videojáték „Cervantes az oroszlán” nevű figurájának kardjait, amelytől az általa legyőzöttek azonnal a pokolra jutnak, a Sztüx és Phlegethón folyókról nevezték el.