Halódik a szó

Olyan nehéz néha kimondani amit érzünk. Pedig lehet, hogy az az utolsó alkalom. Ne hagyjuk ki!

Halódik a szó, a vigasztaló.

Torkod fogva tartja, szíved tovább marja,

hát üstökös csóvájába írod üzeneted,

s küldöd fényévekre, hozzá, a semmibe.

Sose látott galaxisok fénye rejti lelküket

minden látomásban, bizakodó reggel

el nem csattant csókja

fogcsikorgatás a sötét éjszakában.

Fájdalomba szunnyadt öreg, ráncos homlok,

jajba fulladt sírás, sosem élt mondatok,

tipegő kis lábak, utolsó sóhajok..

Nyúlnál most utánuk, de hiába. Nem éred.

Mert halódik a szó, a vigasztaló.

Már nyitnád szád, s kitárnád szíved,

hogy szólj, vigasztalj, s újra befogadd,

de nincs ismétlés, csak a nem várt semmi.

Látod? Lekésted. Ezzel kell együtt élni..

200908.26.

Zsefy Zsanett