útkereső

sóhajok gondolatfoszlányán lebegő

tekergő kerge képzelet

rozsdává oxidált emlékképek

savval maratom őket

hátha fénylenének

de csak fakulnak

mint régi képek

hamuvá égett lélektelen múlt idők

időnként vissza-visszatérők

már semmit nem érnek

a félreértett dermedt mozdulat

magányában oldódni vágyott

s kirekesztett

sorsára hagyott évgöngyöleg

hátamon púpot növeszt

s csak látom

hogy újra, s újra

keresztbe tesz

a segítségért sikoltó hang fennakad

és siklik- kúszik körbetáncoló

festett ajkú vigyorokon

pattogzik málladozó alapokon

és csak szenved a kitörni készülő

értelem, de nincs ki megértesse veled

ez az enyém, s elvenni még

neked sem engedem

Bejegyezte: Zsefy Zsanett