karácsonyi álmok

1

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,

a tündérek a nyújtózó éjre

kapaszkodnak és suhannak tova,

iránytűjük a csillagok sora.

Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,

álmosan pislogó házak között,

szétszórják a tél szikrázó porát,

belopnak szobánkba ezer csodát.

Gyerekkori álmunkban fehér lovat,

rajta a herceget, s a szökőkutat,

palota kertjébe a sok kis manót,

kamaszkorunkban fess udvarlót.

A szívünkben őrzött titkolt vágyakat,

tengerben fürdőző hableányokat,

levegőben sikló sárkányrepülőt,

egyenesbe gyűrt 'jövendő időt.

--------

2

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,

utcasarki lámpa vibráló fénye

melengeti a fázós lelkeket,

betonfal tövén kuporgó testeket.

Álmukban újból apró gyermekek,

kiket nem ver apjuk, s anyjuk is szeret,

kikre nem köpnek, s el nem kerülik,

a világból júdásként ki nem vetik.

Kiknek volt múltjuk, s a mát csak álmodják,

kiknek földön is pokol jár, s nem a boldogság,

gyakran semmin múlt, hogy senkik legyenek,

kiknek a jövő se több, de lehet, kevesebb.

Kiknek a karácsony sem nyújthat vigaszt,

- elítéljük őket, mint igaz a gazt-,

kiknek a helyében soha sem lehetsz,

s elhisszük mi mind, ostoba emberek.

2009.11.24.

Zsefy Zsanett