Rejtőzködöm

Velem összefutni hiába szeretnél,

rejtem magam, s szívem

nem nyílik könnyedén.

Hó alatt szunnyadó világgal búvok el,

tavasszal rügyekből égig pattanok fel.

Kietlen utcákon egyedül ballagok,

nem hallja senki sem, miket dúdolok.

Zárva van a szóm is, lelkemben, magamnak.

Ezért nem leszek én poéta sokaknak!

Önmagamat látom kiterített árnyon,

gyorsan elfordulok fénylő napsugártól.

Magam vagyok aki magamnak lehetek:

puszta, ami széllel küld üzeneteket,

szabad madár szárnyán vagyok én tollpihe,

ki hosszú vándorútról nem tér haza sose.

2010.02.07.

Zsefy Zsanett