Folytatása itt:
Este fél tizenegykor már éppen az álom és valóság határán lebegtem, amikor fülsiketítő cirpelés hasította ketté éppen kibontakozóban lévő látomásaimat.
Mi az ördög már megint? - dühöngtem még nem térve magamhoz. Álmodom, vagy tényleg valami autóriasztó csap ilyen idegborzoló lármát? Elég elképzelhetetlennek tűnt azt a hangerőt és frekvenciát tekintve!
Mégis olyan volt, mintha egy "szimeringes" autót járatnának a - lakásunkban.
De hisz ez a fémes hang az étkezőből jön! - ugrottam ki az ágyból egyidőben a párom vészjósló felkiáltásával:
-Pfújj, nem szabad! - hallom, ami kissé megnyugtatott, mert arra utalt, hogy csak a macskákkal lehet valami gond.
- Egy denevér! – tette még hozzá párom félpapucsos, kissé kába sziluettemnek.
Nem is akármilyen denevér kúszott, mászott az étkező járólapján, néha fél- egy méteres magasságba felreppenve. Egy-egy szárnya megvolt féltenyérnyi is – az én etalonommal mérve -, s gyönyörű, bársonyos barnán csillogtak a lámpafényben.
Kicsit megsimítottam. Nagyon kellemes, puha volt az érintése.
A vártlan látogató körül négy - az izgalomtól ledermedt – macska, s csak meredtek a jövevényre, mint egy látomásra. Majd, ahogy a denevér - a fülsiketítő cirpelést közben abba se hagyva - időnként fel-felrebbent a menekülési útvonalat keresve - a macskák, mintha rugón jártak volna, ugrottak utána. Egyikőjük, a kis fekete-fehér Tömör-Gyönyör még el is kapta, de egy határozott „engedd el !” felszólításra ijedten ejtette ki a szájából.
Ezalatt én kirohantam a fürdőszobába papír zsebkendőért, a macskák felügyeletét pedig a páromra ruháztam.
A denevérnek fogalma sem volt róla, hogy a szabadulását szervezzük, tervezzük. Továbbra is kétségbeesetten próbált a csibedróthálóval bevont, macska biztossá tett - erkélyen át kimenekülni, miközben kegyetlenül cirpelt.
(Szegényke nekirepülhetett a csibehálónak, s rossz irányba próbált távozni.
Így kerülhetett be az erkélyre, onnan be az étkezőbe, ahol viszont a sok bútor, tárgy meg négylábú megzavarta a tájékozódásban…)
Végre sikerült papír zsebkendővel óvatosan elkapni a kis bőregeret.
Ahogy a szárnyait a kezemben óvatosan a testéhez lapítottam nagyon törékenynek látszott.
- Na megszabadulsz kényszerű fogságodból! - mondtam neki biztatóan ahogy a nyitott szobaablakon át útjára engedtem. Nem sokat tétovázott.
Felrebbent, kicsit cikázva, kicsit tétován csapongva, majd pillanatok alatt elvegyült a betonház előtt keringő többi társa között.
Eddig is gyakran láttuk nyári estéken, éjszakákon az erkélyen ücsörögve, hűsölve a hangtalanul röpdöső kis teremtményeket. Cikáztak élelmet gyűjtve, majd eltűntek a tízemeletes épület valamelyik panelrepedésében.
Egyikőjüknek azon az éjjelen "szerencsés"pechje volt.