Folytatása itt:
A cigány, ha húzza és könnyed arcod mossa,
te nem kérdezed tőle hol tanult zenét,
a génjei hordozzák, a vére része,
pártfogója múltja, s több nemzedék.
Az emlék - s mit megtanultam régen -
hatvanhoz közel már lassan megkopik,
a kémcsövet is letettem,
többé már azt sem kérdem,
excellben írjam-e a dolgaim.
Álmaim már színtelenné fogytak,
csak ritkán látok vadvirágokat,
a rajzlapot régen félredobtam,
a hegedűm is egy undok mostoha,
- a kottáim meg csíkon elterülő
lerészegült rút pacák sora -.
Hangom rekedt, - halkan szól az ének -,
emlék csupán, mit tükör nem mutat,
a szép napok is ritkábban kísérnek,
őrzöm őket, hogy el ne fogyjanak.
Ne kutasd okát miért most ,
miért így és meddig!
Fogadd el, ha gondolod!
Én se kérdem okát e földi létnek,
megélem, de olykor ébren álmodom.
Bejegyezte: Zsefy Zsanett
2009.08.10.