Folytatása itt:
Valamikor, még ebben a hónapban - júliusban - a tv képernyője elé menekültem, a viszonylag hűvös nappaliban. A távirányítóval minden cél nélkül kóboroltam a csatornák között. Annyi volt a feltételem a műsorral szemben, hogy "vérmentes" legyen.
Meg is álltam egy táncos műsort közvetítő "állomásnál" - már pontosan nem emlékszem, de lehet, hogy az AXN volt.
Felcsillant a látottaktól a szemem. Végre egy kis humor! A képernyőn valami táncparódiát mutatott be egy harminc körüli fiatalember.
Hátközépig érő, enyhén hullámos, loboncos, barna haj, ovális, átlagos arc - amolyan merev, fapofa -, vastagkeretes szemüveg, szőrös végtagok, kinyúlt hosszú ujjú, két számmal nagyobb, elmosott póló és valami sportcipő, zokni.
A csúcs - s gondoltam, milyen marha jól kitalálta a stylist - egy térdig érő színes, ha jól emlékszem, világoskék klottgatya!
A külseje alapján igazi paródiára számíthattam!
A bemutatott tánc vetekedett egy férfi korba ért levesteknőcével, akire ráparancsoltak, hogy a vacsorájáért breakezzen. Jókat mosolyogtam a darabos jobbra-balra toppanásán, körbe-körbe forgásain, amikből legalább olyan nehezen kapta vissza az egyensúlyát, mint gyenge artista a trippla szaltó után..
Már egy kicsit kezdtem unni a műsorát, amikor fordulat következett be.
Az operatőr egyre többet mutatta a zsűrit -, mert rá kellett jönnöm, hogy egy táncversenybe csöppentem - s ritkábban a "táncoslábút".
A zsűri női tagjai kezdetben még eltakart ajkakkal kuncogtak, majd sorra elfeledkezve magukról dőltek a nevetéstől. A háttérben várakozó versenyzők nem különben. Ennek a fele se tréfa - gondoltam, s már kezdtem igazán sajnálni szegény fiút. Úr Isten! Hogy ez mit fog kapni! Én biztos leszédülnék.
Ahá! Csak, hogy ő nem én volt..
A zsűri elnöke a magánszám után először igen diplomatikusan fogalmazta meg, hogy bizony ez a valami nem volt -, mint ahogy a versenyző sem - sexi . (Ez valószínű a koreográfia, előadásmód, előadó kritériuma lett volna..)
Minden estre köszöni, de ez nem volt tánc, és semmi tehetsége, hogy bármikor is táncos legyen!
A versenyző végig nyugodtan, de határozottan állította, hogy ő nagyon is tud táncolni!
Sőt a jelen lévő profi táncosok a nyomába se érnek! Ráadásul ő igen sexi férfi.
Szó szót követett, míg a zsűri elnöke mérgesen kijelentette, hogy soha, sehol az életben nem fog a srác táncos lenni! Nemhogy a Los Angeles-i tánckarban, de sehol! (Mert előbbi helyre kerestek profi táncosokat!)
Majd lezavarta az elégedettségtől, önbizalomtól duzzadó, vérig sértett, el nem ismert tehetségétől megrészegült versenyzőt a színpadról, miközben még a fiatalember édesanyukájával is meg kellett vívnia a szócsatát!
Az anyuci szerint is a tökéletes fiacskája a legnagyobb táncos! Az az ember, aki, ha a fejébe vesz valamit, akkor azt véghez is viszi.
Az anyukát, és fiacskáját végül eltávolították a teremből. A verseny folytatódott, én pedig leesett állal bámultam ki, ahogy mondják, a fejemből.
Van ilyen? Ez tényleg megtörtént? (Megtörtént.)
Van olyan ember, akinek ennyire nincs önkritikája, ennyire elvakult? Ennyire nem jut el az agyáig a kritika?
Lehet - gondoltam -, hogy az anyukának lesz igaza. Ez a fiatalember egyszer táncos lesz.
Az már teljesen mellékes, hogy valahol a világ végén, vagy éppen a a vakok előtt fog fellépni. "Ennek" tök mindegy. Ő táncos. Nagy táncos! Szerinte.
A világ meg kit érdekel?....
Zsefy Zsanett